Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Melyik a kedvenc fajod?


Sychter

Recommended Posts

Ahogy Cundior is mondja, az a táblázat legalábbis fura. Vannak értelmes megkötések, meg vannak olyanok, hogy az alkotó belegondolt, hogy jellemző-e ez, úgy döntött, hogy nem, és I* helyett valamiért N-t rakott oda.

A Slan pszí emberhez kötése pl olyan, hogy nem kellett volna feltétlenül, de szolíd falat alkot az emberek és nem emberek között, amikor harcművész főkasztról van szó.

Hogy Lovag nem lehet senki, max félelf az valahol érthető, mert a kasztnak erősen része a szociális aspektus. Jó példája annak, hogy hogy kell nem erős kényszert megvalósítani.

Elf nem lehet pap azt el tudom fogadni, mert az istenek nem tudnak mit kezdeni a lelkével. Ez nincs leírva sehol (ezen kívül), de gyanús a vágás, szóval akár ki is ötölhetünk valami ilyet.

A varázshasználók korlátozásait viszont egyáltalán nem értem, ahogy a Törpe Fejvadászból kizárását sem.

Link a hozzászóláshoz

Magán véleményem szerint, az erősebb kasztokhoz (igen tudom ez relatív) vannak inkább megkötések. Gondolom, hogy a faji bónuszok miatt ne legyenek még erősebbek. Főleg a varázshasználókra gondolok. (De azért itt is vannak átfedések, törpe pap, félelf boszi stb.)

Illetve vannak lélektani dolgok is, ahogy írtad is.

De amúgy sztem is jobb lenne több I*-t elhelyezni a N helyett, egy jó előtörténettel, sok minden megmagyarázható.

Link a hozzászóláshoz
12 órával ezelőtt-kor Kate írta:

De amúgy sztem is jobb lenne több I*-t elhelyezni a N helyett, egy jó előtörténettel, sok minden megmagyarázható.

Személy szerint egyet értek az ETK-el. A törpéknak vannak papjai, az elfeknek megtartóik vannak  a Summariumban találod őket @Kate. Gyakorlatilag az az elfek pap megfelelője. Szóval végül is engedélyezve van nekik. Ja, hogy nem lehetnek Arel, Krad, Kyel etc.... papok? Azzal teljesen egyetértek, még ki is magyarázható, hisz az elf faj majdhogynem csak idősebb, mint az említett istenek.... Mondjuk KM legyen a talpán aki tisztában van a kalahorákkal, hisz a sumi legszárazabb részében van, jó magam se tudnám őket felsorolni, hát még osztályozni. No, de ha egyszer elf megtartó akarsz lenni, hát lemesélem neked :D Csak készülj fel, ha már idegesít a karaktered, akkor átalakítom Kalhorává és NJK lesz belőle :D :D:D :D :D

PUUUUSZI!

Ui: Este játék?

Link a hozzászóláshoz

Amúgy, hogy ne csak általánosságokról okoskodjak itt, a konkrét példát nézve, mégiscsak igazat kell adjak a többiek ellenérveinek, illetve a könyv megkötésének, valóban, más isten híve valószínűleg nem nagyon lehet elf.

Szerintem arról van szó, hogy bár egy isten véleményem szerint bármilyen lélekkel tudhat mit kezdeni, végülis teljes értékű lékekről van szó (ezt mondjuk semmilyen tárgyilagos bizonyítékkal sem tudom alátámasztani), a gond inkább az elf oldaláról van. Úgy értem, a lelkük célja a megtisztulás és Urriához való visszatalálás, amiben jelentősen hátráltatja őket, ha Arel szolgákatába állnak, és az ő tanai szerint élnek.

Ez teljesen magán vélemény, de úgy képzelem Arel elfogadna egy elfet papjául, hiszen ha képes teljesíteni az elvárásait, és neki tetsző módon él, akkor neki "mindegy", hitének terjesztőjéhez, befolyása csatornájához és híve halála után lélekhez jut, de magának az elfnek nagyon vaknak kell lennie, ha ennyire eltévelyedett, és a társainak, közösségének pedig nagyon kell őt utálniuk, ha ezt hagyják számára.

Mondjuk ez a logika ellen szólnak a kráni elfek, kik Ranagolt követik(?), és ha ez így van (ebben nem vagyok teljesen biztos, nem vagyok nagy Ranagol vagy Krán kedvelő), akkor nagy bajban vannak.

Sikerült elbizonytalanítanom magam, ez nehéz kérdés. :)

Link a hozzászóláshoz

A kráni elfekhez annyit, hogy ők nem Ranagolt ímádják hanem Verrion H'anthall-t ez az ő kalahorájuk. Igaz Ranagol teremetette. (nyálát, könnyét és verítékét keverte el azzal a vérrel, amit az Elveszettek egyik mártírjának ereiből folyatott ki).  Áttételesen lehet. hogy kap valami hatalmat tőlük de a létszámukat tekintve elég elenyésző lehet. tehát a kráni elfeknek sincs ranagol papjuk csak megtartóik.

Darabolo és Cundior kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Tudtommal Kránban egyáltalán nincsenek Ranagol papok. A hasonló kisistenek, szentek álltal kap Ranagol energiát. Akárcsak Toronban Thar a több tizezer hekkával. Ezzel a módszerrel olyan szférát tisztelő hívektől is kaphat energiát amihez nincs hozzáférése, pl.: Káosz-Metha papjai a káosz és az élet szférát uralják, ez egy ranagol papnál elképzelhetetlen lenne.

Az én fejemben ez egy isteni feudális rendszerként van ábrázolva vagy mondhatjuk úgy is, hogy adószedőket küld ki akik mind megpróbálnak egyben saját zsebre is dolgozni a változás törvényének értelmében. Bonyolultnak hangzik, de voltaképpen nagyon jól tud müködni, hisz a ranagolita vallás akár ki is veszhet, Ranagol akkor is hatalmának teljében lesz, mindaddig mig ezen lényeken uralkodni tud.

Uff beszéltem.

Link a hozzászóláshoz
24 perccel ezelőtt-kor Coryss írta:

A kráni elfekhez annyit, hogy ők nem Ranagolt ímádják hanem Verrion H'anthall-t ez az ő kalahorájuk. Igaz Ranagol teremetette. (nyálát, könnyét és verítékét keverte el azzal a vérrel, amit az Elveszettek egyik mártírjának ereiből folyatott ki).  Áttételesen lehet. hogy kap valami hatalmat tőlük de a létszámukat tekintve elég elenyésző lehet. tehát a kráni elfeknek sincs ranagol papjuk csak megtartóik.

Szerintem ez csak legenda, hogy az kráni elfek be tudják fogadni ranagol fensőbbségét. Hisz a többi elf diaszpóra is ismeri ezt a kalahorát, és úgyanilyen formában tiszteli is.

Link a hozzászóláshoz
2 órával ezelőtt-kor Cundior írta:

Szerintem arról van szó, hogy bár egy isten véleményem szerint bármilyen lélekkel tudhat mit kezdeni, végülis teljes értékű lékekről van szó (ezt mondjuk semmilyen tárgyilagos bizonyítékkal sem tudom alátámasztani), a gond inkább az elf oldaláról van. Úgy értem, a lelkük célja a megtisztulás és Urriához való visszatalálás, amiben jelentősen hátráltatja őket, ha Arel szolgákatába állnak, és az ő tanai szerint élnek.

Ez teljesen magán vélemény, de úgy képzelem Arel elfogadna egy elfet papjául, hiszen ha képes teljesíteni az elvárásait, és neki tetsző módon él, akkor neki "mindegy", hitének terjesztőjéhez, befolyása csatornájához és híve halála után lélekhez jut, de magának az elfnek nagyon vaknak kell lennie, ha ennyire eltévelyedett, és a társainak, közösségének pedig nagyon kell őt utálniuk, ha ezt hagyják számára.

Igen, pont ezek azok a dolgok, amik miatt nem N hanem I* lenne indokolt. Ez egy furcsa, akár kitaszított, de nem lehetetlen karaktert ír le. Ezért mondom, hogy ha akarjuk, meg tudjuk magyarázni az N-t az elfekhez, nekik nagyon más a lelkük. De mondhatnánk, hogy ez marhaság, akkor viszont legyen I*.

Cundior kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Furcsállom, hogy egy olyan apróságon, hogy a slannek 8-as az inteligenciája oldalszámokra hivatkoztok.  Ennél az esetnél, meg felülírnátok a SZERINTEM (másnak lehet más véleménye, meg is hallgatom, csak nem értek egyet vele :D :D :D ) logikus ETK törvényt.

Még mielőtt belekezdenétek, nem vitatkozni akartam. Csak olyan ember vagyok, aki nem bírja ki, hogy ne szúrjon oda, vissza, bárhova... :D

Uff beszéltem. Bruhahahaha....

Link a hozzászóláshoz

Az ETK kimond dolgokat a pszíhasználat feltételeiről, és nincs okunk kételkedni benne, nem mutatja különösebb inkonzisztencia jelét. A faj/kaszt táblázat viszont de. Nem látom, hol a probléma.

Amúgy nagyon nem apróság, hogy az a Slan éppenséggel tud-e pszít használni vagy sem, hiszen az ETK-ban is szerepel ez a mondat, hogy ettől lesz több egyszerű harcosnál. Pszí nélkül a Slan nem Slan. Tehát ez egy karakterdöntő kérdés.

Link a hozzászóláshoz

Szerintem pedig ez egy fantasy. Alapvetően bármi lehet, de pont ebből kifolyólag, ha az írók kikötöttek valamit, akkor nekem úgy is ok. Még soha nem rontotta el a játékot, ha betartottuk a szabályokat. A játékot mindig az rontja el, ha valaki ezeket kétségbe vonja vagy ki akarja csavargatni valami mássá. Szóval nekem nincs bajom a megkötésekkel még akkor sem, ha nem logikusak. Ez fantasy, az írók saját fantáziájuk alapján alkották. Ha megállapodtok, hogy mehet valamilyen kombináció, akkor ok, de alapvetően nincs jelentősége, felesleges változtatni ezeken szerintem.

Darabolo kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz
On 2019. 03. 06. at 10:05-kor Sir Thomas írta:

Szerintem pedig ez egy fantasy. Alapvetően bármi lehet, de pont ebből kifolyólag, ha az írók kikötöttek valamit, akkor nekem úgy is ok. Még soha nem rontotta el a játékot, ha betartottuk a szabályokat. A játékot mindig az rontja el, ha valaki ezeket kétségbe vonja vagy ki akarja csavargatni valami mássá. Szóval nekem nincs bajom a megkötésekkel még akkor sem, ha nem logikusak. Ez fantasy, az írók saját fantáziájuk alapján alkották. Ha megállapodtok, hogy mehet valamilyen kombináció, akkor ok, de alapvetően nincs jelentősége, felesleges változtatni ezeken szerintem.

Halleluja Testvérem!

Sir Thomas kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Egyértelműen ork!!

Volt egy jk-m, aki nagyon szerette a mentálmágiát, és volt egy bevált módszere: a végtelenségig lehülyítette az ellenfelét aztán elintézte... 

Ezután bemeséltem neki egy ork törzset, (ekkor már kijött a sumi) és hát tudjuk hogy az ork gaugok is milyen agresszívak, és hogy nem az eszükért szeretik őket... Ezután gondolta úgy hogy itt az ideje visszamenni Doranba...

Szóval vagy szó nélkül, ork mindörökké

Antail kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz
On 2019. 07. 10. at 0:19-kor Evendur Stavenger írta:

Szóval vagy szó nélkül, ork mindörökké

Van bennük böven lehetőség az biztos, ha ott hagyod őket egy kocsmában egy fertályórára, az a minimum, hogy 6 halott fekszik előtte és lángol az épület.

Nálunk is van egy a csapatban, a falka szellem okán össze is fogott a legmegfelelőbb "jellemtárssal" a BM-el, Velem. :D Ó, édes Ranagol! Azok a szép kannibalista éjszakák! :D

Evendur Stavenger kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

A segítségeteket szeretném kérni, inkább irodalmi, de elfekkel kapcsolatos. Olvastam valahol, de sajnos nem emlékszem hol, hogy  néhány (vagy egy) elf egy ellopott elf íjat keresnek, talán az íjhúr segítségével. Ennél a homályos emlékképnél nincs a fejemben több, valaki tudja esetleg, hol írnak erről?

Illetve, ha a forrás nincs is meg, igazából egy kaland miatt kérdezem, úgyhogy gyakorlati okokból érdekel. Hogy működik ez az elfek és íjuk közti lelki kapcsolat alapú kutatás, pontosabban működik-e egyáltalán, vagy ez csak egy "lore" független hangulati eleme egy sztorinak? JK-k, NJK-k valamit tudnak ezzel "hivatalosan" kezdeni, vagy ilyen amúgy nincs?

Előre is köszönöm!

Link a hozzászóláshoz

Cundior:
A hőseposzból van igen, de nem óelfet hanem a regény "főszereplőjét" hívták így a Narmiraen megtartót.
Elfes téma:
John Sherwood: Hőseposz, Szász háború
Boomen: amit újra kiadtak az Opálhajósban, Kőerdő, szellőkör és más történetek-ben egy homoki elfes novella, Summárium.
Alan O'Connor: Homályhozó, Hollóidő
Meg több műben itt ott feltűnik egy-egy elf vagy hozzájuk köthető téma pl Karnevál, Tizedik, Shajaran, Bíborgyöngyök, Bosszúangyal, Anyrok alkony, Lobogok hajnala. De ezekből nem igen tudsz meg semmit amúgy az elf kultúráról. Inkább csak Boomen és Sherwood

Cundior kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Szuper, köszönöm, sejtettem, hogy rád számíthatok ebben a témában! :) Sajnos ezeket már olvastam, reméltem, hogy kimaradt valami... Egész érdekesek amúgy az ynevi elfek, tetszik a történelmük, kár, hogy ilyen kevés dolog van róluk, hogy minden másban csak sztereotíp elfek és kész. Szívesen olvasnék még róluk egyedi ötleteket.

Igaz, nem óelf, csak "régi" elf, rosszul fogalmaztam, de rá gondoltam!

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Érdekes, hogy az elfekkel kapcsolatban nem említitek a Summariumot, a kultúrájukkal, történelmükkel kapcsolatban... így talán módosulhat a "kevés dolog van róluk" kijelentés is :D

Egyébként javaslom még Szabó Kata Elfek cikkér (Rúna) is. 

Az elf íj és íjhúr vonatkozásában... szerintem szimpátiában érdemes gondolkodni, ha játéktechnika a kérdés. Az íj és a húrja biztosan, de akár lehet két, ugyanabból a fából készült íj is kapcsolatban egymással! Van akár egy azonos íjkészítő mester által alkotott íjak is lehetnek bizonyos fokig kapcsolatban egymással. (egyébként szerintem egy egyszerű útmutatás anyagi kelléke is lehet a történet íjhúrja.)

Cundior és Darabolo kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...