Gondolatok

[tetra]

Felon: honnan éreztem, hogy erre harapni fogsz?

A logika szó valahogy belőled egyből kiváltja az egyéniséget. Pedig csak annyit írtam, hogy amit írtál, pusztán logikailag megcáfolható, ez alatt azt értve, hogy nem kell a dolgok kapcsolatát a külvilággal figyelembe venni, mert belső ellentmondás van, persze attól függően, mit nevezünk halhatatlanságnak. Amit te írtál, ott szerintem nem az ember lett halhatatlan, legfeljebb a neve. Én nem neveznék egy embert a cselekedeteinek. A kívülállónak persze ez így egyszerű, és úgy viselkedik, mintha az lenne, de belülről tudom, hogy az ember az emlékei és génjeinek egy furcsa kombinációja(ami a viselkedését, cselekedeteit indukálja), és ha meghalok, akkor az emlékek ezt nem tudják megőrizni, csak a tetteim. Nem inverz...

A halhatatlan ember semmiképp nem nevezhető embernek, ezt már leírtam, de most is aktuális

Az ember része a halandóság, hiszen a gondolataink nagy részét ez szüli, ezért akarunk maradandót alkotni. Ha tudnánk, hogy nem lesz vége, vagy nagyon messze, akkor nem lenne ilyen kényszer.

Én személy szerint nagyon szeretnék halhatatlan lenni, vagy nagyon nehezen haló, és nem öregedő. Jó volna látni a múló évszázadokat.

Morgian: a van időnket egy halvaszületett csecsemő felett állva mond. Neki mire volt ideje, még levegőt sem vett. Nem szerettem volna morbid lenni, csak ha ellenpélda kell, akkor vegyük a legegyszerűbbet.

Belegondoltatok már, mit jelent az örökké?

[Morgian]

Belegondoltál már tetra mit jelent az idő? Mert ugye az örökké fogalma a mi behatárolt időmegfogalmazásunk mellett valóban őrjítőnek tűnik. Tovább megyek... mi van ha nem csupán a világunk teremtett, hanem maga az idő is? Mi van ha nincs? Mi van ha csak mi emberek érzékeljük a mostani formájában az időt?Mi van ha másképp is működik? Mi van ha ahányféle ember annyiféle időérzékelés? Nah most jöhetnek a relatív gubancok :twisted: ...

[Lumir]

Üdv!

Pár dolog:

A halál sosem értelmetlen (halva született csecsemő), ha ismerjük a lélek teljes történetét. Az isteni törvények -akár elfogadjuk, akár nem- működnek.

A karma és a dharma létezik.

A halhatatlan ember, a tökéletes ember. Hívjuk akár mágusnak (mára teljesen elcsépelték ezt a szót), vagy Adam Kadmonnak (első ember).

Mindenki, aki hajlandó teljes életstílus váltásra, és hajlandó fizikálisan, mentálisan és asztrálisan is fejleszteni magát nyitott az út a halhatatlansághoz.

A létrehozott dolgok nem adnak igazi örök létet. Az emlékek fakulnak, a szellemi-, tárgyi alkotásink megítélése az idők folyamán változik. És ha napunk vörös törpévé zsugorodik, vagy belénk szalad egy nagyobb meteor, mindez semmivé válik. Még fajunk létezését sem tudnák bizonyítani.

A vámpír démon (sumér) azért ivott ember vért, mert emberré akart válni. Miért vagyunk különlegesek egy démon, vagy fénylény szemében? mert minden őselemet magunkban hordjuk. Míg ők egyik, vagy másik elemmel bírnak.

Lehetünk vámpírok, kérhetjük az ősi intelligenciákat (divatos mai nevük: démon), hogy hosszabbítsák meg életünket, de ez a sötétség útja, mely követőjét szolgasába vezeti.

A fény útja nehezebb. viszont az elért képességeket ajándékként kapjuk. Nem szolgálunk, minket szolgálnak.

Ha csak életünk hosszán szertnénk nyújtani, azt az életerő növelésével tehetjük meg. Testünkbe hívott elektromos és magnetikus eszenciákkal évtizedekkel növelhetjük életünk hosszát.

Mára ennyi. Maradok tisztelettel...

[A'frad]

Afrad könnyen beszél, hiszen nem tehet a halál ellen semmit, így jobban mutat a beletörődés, de vajon mit tenne, ha a kezében lenne az eszköz?

- Miért, te tudnál tenni bármit is a halál ellen? Akkor sem élnék vele, ha lehetőségem lenne rá. Egyrészt azért, mert már említettem, hogy a természet rendjébe beleavatkozni nem szabad. Másrészt azért mert szörnyű lenne látni, hogy meghalnának a gyerekeim, az unokáim, a dédunokáim, és az összes életemben ismert ember. Meghalt 3, hozzám nagyon közel álló rokonom, és iszonyatos volt. Akinek volt már része abban, hogy meghalt valamelyik rokona, vagy barátja, az tudja miről beszélek.

_________________

Afrad, miből gondolod, hogy aki nem tapasztal az nem ért hozzá, és megfordítva: miből gondolod, hogy te bentről jobban tudod, mint a külső szemlélő? Ne szólj le valakit, azért mert egy számodra kedves témában más véleménye van.

-Tapasztalat... Rengeteg emberrel beszélgetek, többek között ebben a témában is. Osztogatják a nagyon 'okos' tanácsaikat, és amikor rákérdezek, hogy miből gondolja, hogy ez jó, akkor meg csak hebegnek habognak. Viszont egy olyan ember, aki nyakig benne van nem mond olyan hülyeségeket, hogy szedjél vitaminokat, erősnek kell lenni, de hát olyan szép lány vagy, és még sorolhatnám.

Kérdem én... Ha havonta kapom a 250 ezer forintos immunkészítményt svájcból, akkor mit érnék a vitaminokkal?

Erősnek kell lenni...Oké rendben... Képzeljétek el azt, hogy van körülöttetek egy hatalmas sík egyenes fal. Valaki hű de bölcs meg azt mondja, hogy mássz fel. Hogy?

Hehe...Szép volnék? És mit érek azzal? Annyit érek el vele, hogy mindig idegesítően kusza szerelmi sokszögekbe keveredek. Annyit, hogy elveszítem azokat az embereket, akik közlik velem, hogy belémszerettek, és én azt mondom, hogy ne haragudj, de én csak barátként tudok rád nézni. Haszna is van, de ne higyje senki, hogy olyan felhőtlenül csodálatos dolog a szépség. Inkább nem idézem miket szoktak beszólni...

És az a vicces, hogy mindig az egészséggel kapcsolatosan mondják ezt. A külsőnek mi köze az egészséghez?

Egy beteg ember azért tudhatja jobban a dolgok érzelmi oldalát, mert ő benne van, ő érzi, ő küzd ellene, és keresi a kiutat. Egy orvos, lehet, hogy tudja pl a Bolderlyne-szindróma definícióját, de nem tudja milyen érzés. Ezért van az, hogy nagyon nehéz a lelki betegségeket gyógyítani. Sok dolgot láttam, és tapasztaltam a pszichiátrián. Az orvosok tömték gyógyszerrel az embereket, és várták a csodát. A dohányzóban pedig folyt az igazi pszichoterápia. Elmondtuk egymásnak a kikísérletezett trükkjeinket a gyógyulás érdekében. Pl nekem a tánc, és a sport nagyon jót tesz. Ezért megkértek, hogy tartsam én a reggeli tornákat. Annyira élvezték, hogy délutáni tornát is szerveztünk. Aztán pedig azt kérték, hogy tanítsak táncot. És nevettünk. Végre nevettünk.

Kialakult egy mag, és szépen vontuk be az embereket. Volt pl egy hegedűművész srác. Mást sem csinált egész nap, csak szótlanul ült az ágyán. Minden este odahívtuk hozzánk beszélgetni, kártyázni, zenéthallgatni, és kb 1 hét múlva sokkal jobban lett.

Egyik nap, késő délután ültünk kb 5en a telefonügyeletnél, és végre nevettünk. Erre odajött egy nővér és elkezdett velünk üvölteni, hogy fogjuk be a szánk, és ne nevessünk. Erre megkérdeztük, hogy inkább sírjunk? És ő azt mondta, hogy ige, inkább sírjunk. Köszöntük szépen a nagy szaktudást...

Én is tanultam nagyon hasznos dolgokat másoktól, amik az orvosok okosságaival ellentétben használhatóak, és be is válnak. Pl a konfliktushelyzetek kezelését. Ha egy vitába kerülök valakivel szemtől-szemben, akkor már nem kiabálok, nem megy fel érezhetően a pulzusom, nem sértegetem, és nem veszekszek, hanem teljesen diplomatikusan, és higgadtan elmondom neki a véleményem. Egy pszichológus fél év alatt nem volt képes megtanítani erre... Egy beteg pedig egy fél órás beszélgetés alatt...

Miért ne mondhatnám én valakinek, hogy hahó, én ebben nyakig vagyok, és látom mi a helyzet...? Főleg ha teljesen eltér a valóságtól. Még hogy nem számít a környezet...Akkor a sufniban meg a disznóólban aludnánk ha nem számítana...

Egy filozófus ezzel kapcsolatosan mondott is valami okosat, de nem emlékszem szóról-szóra, ezért inkább nem írom. Majd megkeresem valamelyik könyvben. De a lényege az, hogy könnyen ad tanácsot az egészséges, mikor fogalma sincs milyen érzés az az adott betegség.

Ez csak néhány példa, amik személyes, és közvetett tapasztalatokon alapulnak.

[Felon]

Mindenki a saját sorsának a kovácsa. Ha én valamit nem akarok, akkor minden erőmmel az ellen vagyok, hogy megtörténjen. Ha előttem egy sima fal, megpróbálok megoldást találni. Kérek valakitől segítséget, keresek egy kötelet, keresek repedéseket, valamit, ami elég kreatív ahhoz, hogy átsegítsen a problémán. Könnyű leülni a fal tövébe, és várni, hogy majd az idő viszontagságai elhordják előlem... Én is sokáig ezt hittem. Azt, hogy majd berepül a sült galamb a számba, és elviszi végre a sok rossz gondolatot, amik hatalmas kövekként nyomnak el. Nem jött a sült a galamb... és kétségbeesésemben még a számat is becsuktam. Akkor fel is fogtam, hogy nem jön más, magam vagyok. Mások segíthetnek ugyan, adhatnak tanácsot, de nekem kell megfogadni, ők hiába mondják, ha én nem teszem...

Az elméleti tudás valóban hasznos, de sajnos valószínűleg semmit sem ér, ha nem tapasztalod meg. Alá kell írni, ha benne vagy, akkor a saját bőrödet viszed a vásárra, és nagyobb a motiváció arra, hogy kimássz a bajból. Már ha ki akarsz mászni, persze, ez fontos. A prédikálás feleslegesnek tűnik, de érdemes meghallgatni, hátha függetlenként valami olyat is tartalmaz, amit a lekvárban mi nem veszünk észre, vagy másképpen látunk. Össze kell játszani. Szvsz.

Tetra. Nem tudom honnan érezted, nem is lényeges. Valójában nem is haraptam, csak védtem a magam igazát, ahogy szoktam, teljes mellszélességgel. Még csak meg sem cáfoltalak, és valóban utálom a logika szót... valahogy... ketrecbe zár. Én úgy gondolom, hogy az embert a cselekedetei határozzák meg, amiket a gondolatai irányítanak. Azt mondtad, hogy az ember az emlékei és a génjei furcsa kombinációja... ha beleveszed a géneket, akkor már a testet is belekevered. Igaz, hogy a test is meghatározza az ember godolatait, elég nagy mértékben. Az emlékeid által vagy olyan, amilyen. Ha nem emlékeznél, akkor más lennél, nem formálódtál volna a mai önmagaddá. Viszont ha formálódtál, akkor a gondolataidban már ott vannak az emlékek átkonvertálódva, és irányítják a cselekedeteidet (nagyjából azt hiszem te is ilyesmit írtál). Egy ilyen cselekedet alkotja meg azt is, amit az eljövendőknek hagysz örökségül. Valamint magadból, amit a gének, az emlékek, a gondolatok és a cselekedetek alkottak. Vagy nem így van? Ha meghalsz, ez a darab itt marad belőled, de ez nem a neved. Neve lehet ötszázezer embernek is ugyanaz, mint neked, pedig belőled csak egy van. Tehát nem a neved maradt halhatatlan, mert ha emlegetnek, a cselekedeteiddel azonosítanak be, mert a név nem mindig elég. Most megint haraptam? :wink:

Én is hiszek a lélek létezésében, és a reinkarnációban. De attól én még anyagi valómban szeretnék halhatatlan lenni, és összeolvasztani ezt a kettőt... Olyanformán, hogy egy anyagi létben szeretném elérni azt a felődési magasságot, ami a beleolvadást hozná el. Amint írtam, sohasem érném el, mert önző módon erre akarnám szentelni az anyagi valót, és ez akadályozna...

Nem feltétlenül állítanám, hogy a vámpír, vagy démon a sötétség. Mi határozza meg, hogy mi a rossz és mi a jó? Minden csak viszonyítás kérdése. Utálom ezt a beskatulyázást... Túlzott negédeskedésnek tartom "mindig a fény útját követni" (remélem nem bántok meg ezzel senkit, nem céloztam konkrét személyre), mert úgysem valósítható meg. Ennek ellenére törekszem a tökélesedésre, de nem álszenteskedem. Oka van az anyagi valómnak és a kialakult gondolkodásomnak. Mi van akkor, ha a tökélesedéshez ismerni kell a sötétet is, mi van, ha át is kell élni? Hogyan lehetnél tökéletes, ha nem ismered a másik oldalt testközelből? Nem elég, ha csak láttad (szintén elméleti tapasztalat). Mi van, ha először sötétnek kell lenni ahhoz, hogy fényessé válhass?

[Morgian]

Mindenki a saját sorsának a kovácsa. Ha én valamit nem akarok, akkor minden erőmmel az ellen vagyok, hogy megtörténjen. Ha előttem egy sima fal, megpróbálok megoldást találni. Kérek valakitől segítséget, keresek egy kötelet, keresek repedéseket, valamit, ami elég kreatív ahhoz, hogy átsegítsen a problémán. Könnyű leülni a fal tövébe, és várni, hogy majd az idő viszontagságai elhordják előlem... Én is sokáig ezt hittem. Azt, hogy majd berepül a sült galamb a számba, és elviszi végre a sok rossz gondolatot, amik hatalmas kövekként nyomnak el. Nem jött a sült a galamb... és kétségbeesésemben még a számat is becsuktam. Akkor fel is fogtam, hogy nem jön más, magam vagyok. Mások segíthetnek ugyan, adhatnak tanácsot, de nekem kell megfogadni, ők hiába mondják, ha én nem teszem

Tökéletesen igazad van Felon. Ezt próbálom az emberek szájába rágni, hogy az életük minősége a hozzállásuktól függ. Ehhez azonban kell tudni FELELÕSSÉGET vállalni, amit az emberek nagy része képtelen megtenni. És hogy ez miből adódik? Egészen egyszerű... mert hazudunk másoknak, hazudunk önmagunknak. És pont hogy az utóbbiból ered, hogy félreismerjük önmagunkat. Imádunk mártíromkodni, sajnáltatni magunkat és gyávák vagyunk szembenézni a saját hibáinkkal! Önző módon nem gondolunk másokkal és ami a legrosszabb másokra hárítjuk a felelősséget. Mit mondjak az emberi faj szánalmas. Még... szeretném megélni, amikor már születnek olyan emberek, akik túllátnak önmagukon és nem futnak el gyáván a hibáik elől. Hosszú idő ez még.. nagyon hosszú...

Nah most hogy a dühöngésnek vége... tanácsok... hasznos dolognak, tartom őket főleg ha idős emberektől származnak. Nem hiába a mondás: korral jön a bölcsesség.. persze ez sem igaz minden esetben. Nah de nem bonyolódok bele megint az emberi természet szánalmas mivoltának ecsetelésébe. Gondolom mindenki tisztában van vele.

Tisztelettel:

Morgian

[A'frad]

"Ha előttem egy sima fal, megpróbálok megoldást találni. Kérek valakitől segítséget, keresek egy kötelet, keresek repedéseket, valamit, ami elég kreatív ahhoz, hogy átsegítsen a problémán. Könnyű leülni a fal tövébe, és várni, hogy majd az idő viszontagságai elhordják előlem... "

Hófehér falak vesznek körül, fent megpillantassz valakit.

- Mássz fel!

* De hogy?

- Az már nem az én dolgom...

Körbenézel, de még egy porszem sincs az üregben, létra pedig még véletlenül sem. A falak csúsznak, repedés, kapaszkodó sehol. A hívogató ismerős ismeretlen nem tud használható tanácsod adni. Csak azt mondja, hogy "Mássz fel! Biztos van ott valahol egy kapaszkodó, vagy egy liftgomb..."

És nincs. Csak te vagy egyedül, a fehér falak, és a haszontalan javaslatok, tanácsok, ötletek.

Rájöttem az egyetlen megoldásra. Az elme. Ott kell megoldani és lerendezni a dolgokat. Már fél úton járok a fehér veremből való szabadulás útján. Már az elmémnek köszönhetően sikerült levetkeznem a mélybe húzó súlyok egy részét. Van ami valószínű, hogy megmarad, de hátha akkor már kapaszkodni fogok a peremben.

Sokszor küzdünk bizonyos dolgok ellen, amiket nagyon nem szeretnénk, de legtöbbször esélytelenül. Harc közben az ember reménykedik. És a reménykedés az első lépés a csalódottság felé...

"életük minősége a hozzállásuktól függ"

Tapasztalataim alapján nem minden esetben a hozzáállás függvénye. Sajnos nem. Pl a szegénységhez nem lehet úgy hozzáállni, hogy " Hű de jó h nincs pénz kenyérre!", "De jó, hogy saját hibámon kívül hajléktalan lettem! Jé lefagytak az ujjaim, de nem gond! Vicces.", vagy a betegséghez sem " De tök jó ez az agyhártyagyulladás, ezek a flessek a láztól...."

Szerintem az életminőség főleg a körülményektől függ. Attól, hogy azokhoz mennyire lehet pozitívan hozzáállni. Utána javíthat a javíthatón a hozzáállás. Ha nem lehet rajta hozzáállással javítani, akkor meg el kell fogadni, hogy evvan, és kész...

[tetra]

Morgian: igen, belegondoltam, és számomra nagyon is jól definiált dolog az idő: egy negyedik kiterjedés. Az örökkét úgy kérdeztem, hogy egy ember számára mit jelenthet az a tudat, hogy örökké. Mindent csak magunkban élünk meg, akármennyire is másként tűnik. Egyrészt, egy szóval nem mondtam, hogy a világunk teremtett, de ha igen, akkor az idővel együtt. És igen, belegondoltam már mindenbe szinte, és mindenki másképp érzékeli az időt, de ettől még el lehet gondolkodni, mit is jelent az örökké. Mert az nem azt jelenti, hogy nagyon sokáig. Hanem örökkét, az idők végezetéig, szó szerint.

Az "isteni" törvényekben hiszek, csak nem gondolom őket istenieknek. Tudom, hogy minden történik valamiért, oka mindennek van, csak ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy értelme is volt. Kényelmes dolog azt mondani mindenre, hogy az isteni akarat, csupán meglehetősen önáltató egy ilyen világban. Az tény, hogy könnyebb így elfogadni dolgokat, ezért hasznos, csak valahogy a nagyon hasznos dolgok gyanúsak...

Ja, még egy: ha létezik isteni akarat, akkor semmi akadálya annak sem, hogy az alkotásom itt a Földön váljon halhatatlanná...

Bennünk minden megvan? Érdekes, hogy mondod Miért akarhat egy nálunk hatalmasabb lény olyan gyenge lenni, mint mi? Mi veszi rá?

Afrad, pont abban a posztban írtam, hogy ez minden emberről elmondható. Én sem tudom, mit tennék, elképzelésem van, de az ember sok alkalommal dönt sokmindenben, és ha nincs szilárd morális alapja a világnak(szerintem nincs), akkor senki nem mondhatja meg, mi volt a jó döntés, nincs mifelé haladni. Még az önérdek sem az, hiszen az is kötődik valamilyen morális rendszerhez. Mint említettem, nem tudhatod, mit tennél. Gondoltam már a szeretteim halálára, de egy örök ember annyira más léptékben gondolkodik, sőt, én is elég érdekesen gondolkodom már... Az ember ember, és csak magában létezik. Az örök ember nem ember, nagyon könnyedén lehetséges, hogy felülemelkedik az ilyesmiken, mint rokonok, barátok, pár száz vagy ezer év alatt. De jó az ötlet, végig tudnád követni a nemzetségedet. Mint az Istencsászár.

Az immunkészítményekkel nem vitatkoznék, viszont a fal: egy gödörből ki tudnak segíteni, még akkor is meg tudja tenni más, ha te magatehetetlen vagy, de az elmédben lévő gödörből csak te tudsz kimászni. Ha megteszed, akkor vannak rések és kapaszkodók, csak az a különbség azzal szemben, mintha nem tetted volna, hogy akkor meg is találtad őket. Ha azt mondod, hogy márpedig itt nem lehet felmászni, akkor nem is fogsz felmászni. Meg kell érteni: az ember nem azt teszi, ami logikus, vagy ami a hasznára válik, hanem ami kielégíti azt, amiben hisz. Ennek érdekében önmagát is nagyszerűen be tudja csapni, el tud rejteni dolgokat. A külsőnek nagyon is sok köze van a betegségekhez, legalábbis a szellemieknek. Mindenre úgy reagál az ember, ahogy akar, ezt sértések, meg kisebb érzelmi dolgok kapcsán szoktát mondogatni, de általánosabban is igaz.

Aki nyakig benne van valamiben, az pont ezért nem látja át az egészet. Ez olyan, mint mikor a térképen megtervezzük az útvonalat, aztán nagy lelkesen eltévedünk. Felülről olyan szép tiszta volt, de amikor hegyről le, hegyre fel mászkál az ember, könnyen elveszti az irányérzékét. Ugyanez a betegséggel, én ha belekerülök valamibe, egyfolytában elemezgetem magam, nehogy elfogult gondolataim legyenek.

[A'frad]

tetra:

Abban a veremben nincs segítség. Ott az ember csak magára számíthat. Sok ember nyújtotta felém a kezét, de sosem értük el egymást. Az embernek le kell győznie önmagát. Csak úgy lehet szabadulni, ha az ember tudatosítja magában, hogy igenis ki tudok mászni. Van erőm. Szerencsére már mindig ki tudok találni valamit, amiből erőt gyűjtök. Sokszor abból, hogy a családom büszke legyen rám. Vagy abból, hogy ember legyek. Vagy az álmomra gondolok, hogy azt meg kell tennem.

Minden emberben rengeteg erő van, csak nem mindenki tudja ezeket felszabadítani. Sokszor úgy érzem, hogy nincs erőm a folytatáshoz, de mégis mindig akad egy picike.

Nagyon sokan mondták, hogy hihetetlen nagy akaraterőm van, de én nem tudtam elhinni. Mostmár elhiszem. 6 év kemény függőség után képes voltam legyőzni a testem, és a lelkem vágyait. Augusztus 21 óta tiszta vagyok. Sokaknak ugyan nem tűnik hosszú időnek, de számomra az. Még mindig bőven vannak elvonási tünetek, de olyankor amikor nagyon rámjön besöpröm a szőnyeg alá. Úgyis jön a takarítónő...

Kitartással, akarattal, és az erők felszabadításával bármit el lehet érni. És tudom, hogy sikerülni fog eljutnom oda, hogy büszkén mondhatom, hogy legyőztem a depressziót, a bolderlyne-szindrómát, a pánikbetegséget, a többszörös személyiségzavart, és talpon tudok maradni.

Miért vagyok benne ilyen biztos? Mert egyszer már legyőztem önmagam, és mert akarom.

Még mindig elég pesszimista vagyok, de már tudom, hogy le tudom győzni. Nem mástól kell várni a segítséget, hanem önmagunktól. Sokáig nem tudtam, de a pszichiátrián rájöttem.

Nagyon rosszak az elvonási tünetek, de megéri. Mert sokan büszkék rám, és sokkal jobb, bár nehezebb tisztán élni. De jobb.

Szóval, ha bármi gondotok adódik ne segítségért kiáltsatok, hanem magatokban keressétek a megoldást. Sokan azt gondolják, hogy ők magukban már megtalálták ezt. Nehézi, de kellő türelemmel, és önismerettel sikerül.

Sajnos erre későn jöttem rá, de rájöttem.

[TAO]

- Mester, tudok repülni!

- Igen, tudsz.

- Mester, tudok repülni?

- Nem, nem tudsz.

[Lumir]

Akik azt gondolják, hogy a fényre hivatkozni álszent, azoknak itt egy idézet:

Ismerd meg a bűn révén az erényt.

Azok akik nem értik hogyan került életük gödörbe, miért sújtják betegségek, pszichés bajok, szegénység vagy nyomor, azoknak újra elmondanám:

Semmi sem történik ok nélkül. A karma és a dharma létezik, működik.

A'frad, sajnálom, de a drogosokkal nehezemre esik együttéreznem. Maguk menekültek a szerekhez. Nem kis vagyont dobtak oda a mérgező örömökért, aztán, ha érzik, hogy meleg a pite, elkezdenek kapálózni, hogy ők mégis élni szeretnének. Aztán büszkeségtől dagadó mellkassal várják a gratulációkat, ha sikerül túlélniük, és normális életet élniük.

A gyakran kritizált kijelentésem, miszerint a környezet mindegy egy pszichiátrián. Újra körül magyaráznám. A környezet a pszichiátrián a látogatóknak, meg az ott dolgozóknak szól. Nem hiszem, hogy a valósággal ritkán találkozó betegek gyorsabban gyógyulnának, ha van fenn függöny, mint ha nincs. Főleg a ma használatos gyógyszerezés mellett.

Mit akarhat egy démon az embertől? elmondtam. De megpróbálom újra. Testünket a négy őselem és az életenergia alkotja. A valamely síkhoz, szférához tartozó lényeket nem alkotja az összes elem. Ha az ember kéri a segítségüket, akkor az ember halála után a lény síkjára kerül és ott a démon szolgálatába kerül.

Egyébként nincs jó és rossz. Ez csak az emberek világában létezik. Mi sem teszünk különbséget jó és rossz között, mert ezek absztrakt fogalmak, hanem a kedvező és kedvezőtlen között választunk, majd nevezzük jónak vagy épp rossznak. Pedig mindent egységes törvény alapján teremtettek. Azaz önmagában semmi sem rossz, vagy jó.

És végül egy kis Fodor

[A'frad]

1. A'frad, sajnálom, de a drogosokkal nehezemre esik együttéreznem. Maguk menekültek a szerekhez. Nem kis vagyont dobtak oda a mérgező örömökért, aztán, ha érzik, hogy meleg a pite, elkezdenek kapálózni, hogy ők mégis élni szeretnének. Aztán büszkeségtől dagadó mellkassal várják a gratulációkat, ha sikerül túlélniük, és normális életet élniük.

- Nem drogos voltam, és nem önszántamból vettem be az első adag gyógyszert. 12 évesen depressziós lettem, és az orvos alvászavarra, meg nyugtatónak felírta az Andaxint. Mivel nem igazán hatott, folyamatosan emelgette az adagot. Aztán véletlen kétszer vettem be, és bekábultam. Akkor nem volt külvilág. Akkor nem éreztem. Akkor megmenekültem egy rövid időre a problémáimtól. És így szépen lassan kialakult a függőség. És persze 12 évesen még nem tudtam, hogy ennek milyen követlezményei vannak, és utána már nem is érzékeltem ezeket, hiszen a gyógyszertől számomra észrevétlenül eltorzult a személyiségem. Aztán az Andaxinról Xanaxal akartak leszoktatni. A nagyonokos orvosok... Ekkor már elindultam a lejtőn. És persze a Xanaxomat is emelték, aztán én is. Erre is szépen rászoktam. Sokáig azért nem tudtam kilépni belőle, mert nem jöttem rá, hogy hogy másszak ki a hófehér gödörből.

Az orvosok hibájából többször is történtek már velem nagyon rossz dolgok. Nem írom le most őket, mert azok nem tartoznak mindenkire.

Augusztusban már nagyon rossz állapotban voltam, és elegem lett abból, hogy nem vagyok ember. ahogy kitisztultam visszatért az eredeti személyiségem. Ismét ragaszkodom emberekhez, nyitott vagyok nagyon sok mindenre, és tudok őszintén nevetni, és őszintének lenni. Minden titkomat elmondtam az Édesanyámnak, és átbeszéltük őket. Az óta tudom, hogy nehéz ugyan őszintének lenni, de megéri. Nagyon megéri!

Azokat, akik poénból kezdenek el drogozni, vagy gyógyszerezni, azokat én is elítélem, mert nem egy vicces dolog. Nem tudják mivel jár, és ők azok, akik nem tudnak leállni.

Nem védeni akarom magam, de engem a depresszió, és az orvosok kergettek bele.

2, A gyakran kritizált kijelentésem, miszerint a környezet mindegy egy pszichiátrián. Újra körül magyaráznám. A környezet a pszichiátrián a látogatóknak, meg az ott dolgozóknak szól. Nem hiszem, hogy a valósággal ritkán találkozó betegek gyorsabban gyógyulnának, ha van fenn függöny, mint ha nincs. Főleg a ma használatos gyógyszerezés mellett.

- Még a zártosztályon sem mindenkit kábítanak le, csak az ön, és közveszélyeseket. A drogfüggők ott maximum 3-4 napot töltenek. Mivel én teljesen önszántamból mentem be, és mivel nem voltam drogos, nem kerültem az akkutra, hanem rögtön a terápiás részlegen kezdtem. Ott senkit nem tömnek annyi gyógyszerrel, amitől bekábul. Én csak az epilepsziámra, az allergiámra kaptam, + feszültségoldót, hangulatjavítót, és este egy szem altatót kaptam, és minden nap voltak terápiák, beszélgetések, és foglalkozások. És mivel nem voltak ott nyálcsorgató zombik, így igenis nagyon fontos volt a környezet! Egyetlen egy normális helyiség volt. Az s.o.s. klub. Mindig kellemes zene ment, isteni kávét főztek, lehetett cigizni, rajzolni, rejtvényt fejteni, olvasni, beszélgeti, sakkozni, társasjátékozni, és ott mindenkit emberszámba vettek.

A másik egész jó hely a tornaterem volt. Naponta 3x voltunk lent, meg néha még néhányan lementünk este. Én capoeiráztam, két srác thaiboxolt (persze nem full kontaktban), volt aki futott, meg az elején bemelegítés képpen tartottam egy fél órás tornát.

Szóval senki nem volt bekábítva, csak egy srácnak adagolták túl a nyomorék orvosok a gyógyszerét, de utána visszaállították, és jól lett.

Ott, ahol én voltam depressziósok, pánikbetegek, személyiségzavarosok, gyógyszerfüggők, és könnyűdrog függők voltak.

Két csoportra osztottak minket. A rehabosok: drogosok, és a terápiások: depresszió, gyógyszer, stb... Én terápiás voltam.

Egyetlen egy srác volt, aki nem volt teljesen képben. Misike. De ő rehabos volt. Szegény megkattant, amikor az Édesapja a szeme előtt halt meg. De rettentően kedves fiú. Sok értelmetlen dolgot mond, de nagyon sok okos dolgot is. És imádja a tollakat.

És igenis nagyon nagy dolog, ha valaki képes szakítani a múltjával! Mert a függőség egy nagyon kemény dolog! És joggal vagyunk büszkék magunkra, mert nekünk sikerült legyőzni a testünket, lelkünket, és a vágyainkat.

A legcsodálatosabb pedig az, hogy a környezetem is nagyon büszke rám, és szerencsére nem csak azért, hogy támogassanak, mert elég sok olyan ismerősöm van, aki keményen megmondja az igazságot, és tükröt mutat. Évek óta először tudok belenézni mélyen a szemembe.

Már látom benne a tengert, és nem érzem úgy, hogy elhervadok...

[Vándor]

Olvastam a beszélgetéseket, és azt hiszem, ideje, hogy kicsit én is hozzászóljak.

20 évesen súlyos pánikbeteg és depreszsiós lettem. Napi fennlétem alatt 4-5 órát sírtam, nem mertem kimenni az udvarra sem, csak feküdtem, mert az biztonságos. Este 7 órakor már teljesen kimerültem az egész napos sírástól, és attól, hogy rettegek felkelni.

Teljesen mindegy, mi váltotta ki ezt nálam, sajnos bármi kiválthatja egy emberben. Kaptam én is gyógyszert, ám amikor elolvastam, hogy mit tesz velem, nem vettem be. Megijedtem, hogy drogos leszek tőle, és úgy döntöttem, összeszedem magam, és végre jól leszek. Attól, hogy én AKAROM, attól, hogy én TESZEK ÉRTE. Sikerült. Hosszú időbe telt, de sikerült.

Hát ezért nem tudom elfogadni azt, ha valaki szidja az orvosokat, amiért nem gyógyítják meg őt ott és azonnal. A'frad, biztos vagyok benne, hogy nagyon beteg voltál, még most is, de eszed ágában nem volt ebből kilábalni, azt vártad, hogy a többiek majd kiemelnek belőle. A barátaid, a családod, az orvosok, mindenki, csak neked ne kelljen csinálni semmit, mert te beteg vagy, és sajnálni kell. (Ne mondd, hogy nem látok a helyzetedbe, mert egy évig ettől volt hangos a Helyzetjelentések, azt hiszem egészen jól átlátjuk már itt a problémád.)

Annak örülök, hogy végre beláttad, magadtól kell tenned saját jólétedért, de megmondom őszintén, nem értem, hogy ezt Felonnak, nekem, és még sok embernek miért nem hitted el egy évvel ezelőtt. Megspórolhattunk volna nagyon sok mindent.

Az orvosok mellett pedig ismét kiállnék: ha pszichológiai gondjai vannak egy embernek, akkor sajnos egyikük sem tud biztosat mondani, csak te magad. Mivel nem láthatnak beléd, nem tudhatják, ha nem mondod el nekik pontosan, és ha nem értik, miért nem fogadod el a segítségüket. Nem hülyék ők, hidd el, ha így viselkedsz velük, akkor előbb-utóbb szimulánsnak fognak nevezni, felírnak neked valamit, amivel jobban érezheted magad, mivel ők is látják, hogy nem meggyógyulni akarsz, csak elmenekülni.

Én nem kerültem be a kórházba, holott lebegett felettem ez a hóhérbárd is. Döntöttem, mert képes voltam rá, és rohadt sokat szenvedtem vele, mire sikerült, de magam gyógyítottam meg.

Remélem egyszer neked is sikerül... addig viszont ne nevezzük az orvosokat nyomorékoknak és egyebeknek, hiszen nem láttad az ő oldlaukat, hogy ők belőled mit észleltek...

[Felon]

Tetra. Elméleti tudás... minden ér valamit, valóban, de elhiheted, néha az elmélettel elmehetsz a jó fenébe, és ha megfeszülsz is, akkor sem tudod megoldani a problémát (jójó, tom, hogy írtad a környezetet). Mivel jelen esetről beszéltem (depresszió és társfajtái), nem értem miért sarkítod, és miért hozod be az irodalmat. Különbenis, odaírtam, hogy hasznos

Nem megvalósítható az érdekellentétek nélküli társadalom, ez valószínűleg tényleg csak az álmod marad. Az ok az emberi természet, szerintem ezzel mindent megválaszoltam.

Nagyon jól tudod, hogy a logika szón kívül a halmazok azok, amiket még utálok... :wink: Az oké, hogy amit te cselekszel, azt más is megteheti. Na és? Az elméd egyedi, valóban, a genetika és az emlékek egyedivé teszik. Honnan veszed, hogy adott esetben más is ugyanazt tenné, amit te? Annak az embernek semmiképpen sem lehetnek ugyanazok a motivációi, mint neked, és ha a végeredmény esetleg meg is egyezik, a folyamat lejátszódása mindenképpen eltérő. A cselekedeteiddel azonosítanak, mert ez lehet a kiindulópontjuk. Ezt nem hiszem, hogy minden esetben hatalmas bajnak lehetne tekinteni... de ne feledjük, hogy itt az örökségről volt eredetileg szó, tehát arról, hogy valami "művészi" cselekedet jellemez téged, vagy akárki mást. Ilyen esetben pedig biztosan elfogadható, hogy a cselekedet jellemez, hisz pontosan ez volt a cél. Adni valamit magunkból. Szvsz.

Pontos leírást láttunk megint a pszichiátriáról, de nekem még így is nehéz elképzelnem, hogy mi van ott. Nem is akarom. Afrad, már hosszú hsz-ek óta azt hangsúlyozod, hogy csak önmagadtól érhetsz el valamit, csak önmagad vagy képes kilábalni. Mindez szép és jó, és örülök, hogy rájöttél, de furának tartom, hogy úgy hirdeted ezt az állapotot, mint valami hihetetlenül új felfedezést. Holott mi már a kezdetektől fogva ezt szajkózzuk neked. Félre ne értsd, jó dolognak tartom, hogy végre ott tartasz ahol, csak kérdőn állok a helyzet előtt, hogy miért kell új dolognak avanzsálni az egész megoldást. Persze, mindenkinek magának kell rájönni arra, amire te most rájöttél, és inkább csak hálát adok az égnek, hogy ez meg is történt, ha jóval hosszabb idő után is, mint kellett volna. Fő a végeredmény.

TAO, annyira idevágó volt amit hozzászóltál... Kellett

[A'frad]

Köszönöm Andoron, és Felon!

A függőség egy érdekes dolog. Szörnyű, de érdekes. Észrevétlenül torzítja el az ember személyiségét, és szűkíti be a látóterét. Ráadásul egyfajta paranoiát is kivált. Ezek miatt nem láttam, hogy magamban kell keresnem a kiutat. Valóban külső segítséget vártam, mert hihetetlenül gyengének és elveszettnek éreztem magam, de senkiben nem bíztam annyira, hogy megfogjam a kezét. Azért kezdtem el külső segítségért sikítani, mert mindenki belémmagyarázta, hogy az kell. Hogy az orvosok, családtagok, barátok tudnak segíteni.

A gyógyszer a családom ellen fordított. Uralkodott rajtam. És minden kedves szó mögött hátsó szándékot sejtettem. De tudták, hogy én valójában nem olyan vagyok, és ezért végig kitartottak mellettem. Kellett az, hogy tükröt mutassanak elém, és hogy szörnyű állapotba kerüljek. Megtettem a szügséges lépéseket, és ahogy kitisztult az agyam átláttam mindent.

Mivel 6 éven át nem volt valós személyiségem, és elnyomott a gyógyszer valóban rengeteg új dologgal találkozom. Új gondolatok, új érzések, új felfedezések. Egy olyan világba csöppentem, ami számomra még ismeretlen, de tetszik.

Sajnos amikor elkezdődött még nem mondhattam meg, hogy kell-e ez meg az a gyógyszer vagy nem, hiszen 12 éves voltam, és mindenben a szüleim döntöttek.

Most új gyógyszert akarnak adni egy újabb vacakra, amit még magam előtt is szégyenlek, és félek tőle. De nem akarok több gyógyszert, ezért elkezdtem megoldani az agyamban, és viszonylag jól tudom kezelni.

Rengeteg orvosnál megfordultam, és sajnos azt tapasztaltam, hogy a nagy részük felelőtlen, és figyelmetlen. Amikor azt írom, hogy nyomorékok, nem az összes orvosra gondolok, hanem azokra, akik nagy hibákat követtek el, és nem vállaltak érte még csak szóbeli felelősséget sem. A bocsánatkérésről meg nem is álmodhattam.

Mostmár sikerült olyan orvosokat találnom, akik igazán jók. akik törődnek minden beteggel hálapénz nélkül is. Mert ők igazi orvosok...

[tetra]

Afrad, úgy látszik nem voltam egyértelmű Én is pontosan ezt írtam, hogy az elmédnem létező síkfalű veremben senki más nem segíthet, csak még megfejeltem azzal a következménnyel, hogy ha most mégis kimásztál belőle, akkor egész eddig ott voltak a kapaszkodók, csak nem vetted észre. Az ember számára még a többi ember is csak tárgy, automata, amit lehet használni. Belülről ez a látásmód, még ha nem is érzed így, de ettől még a többiek egészen mások, mint te. Te te vagy, a többiek meg emberek, egyszerűen összehasonlíthatatlan.

Felonnal meg nem értek egyet abban, hogy nem nagy dolog. Csak képzeld el, ha egy szakadék előtt állsz, és ott van a híd előtted, de te lemászol a szakadék aljára, és fel a másik oldalán. Hülyeség, felesleges terhelés, meg is halhatsz közben, de ettől még megmásztad a hegyet, és ez nagy dolog. Az más kérdés, hogy az agyi dolgokhoz nem erő kell, hanem egy szemléletmód, az agyban csak akkor nehéz valami, ha úgy gondolod. Ha szenvedni akarsz, akkor szenvedni fogsz

TAO, szíves figyelmedbe ajánlom a Zen-Fóthista tanokat. Meglepő, mennyire hasonlítanak az eredeti Zen-bölcsességekre, amiknek látszólag szintén semmi értelmük. Érdekes következtetéseket lehet levonni egy ilyen viccnek szánt írásból...

Lumir, mint említettem, nagyon kényelmes dolog ez a karma, de akkor terjeszd már ki Adradra is. A karmájában volt, nemdebár?

Még mindig nem mondtad el, mit akarhat egy démon az embertől. Azt akarhatja, hogy a szolgája legyek, de te vérszívókról beszéltél. Mi érdeke lehet neki egy gyengébb lénnyé válni?

Egyébként nem gondolod, hogy valószínűleg egy ilyen dolog(kemény függőség, öngyilkosság, saját élet szándékos veszélyeztetése) teljesebbé teszi a létélményt? Az igaz, hogy érthetetlen a büszkeség, na de az is csak egy érzés. Nincs semmi felsőbb, égi szerepe. Ha büszke, hát büszke. Ha a környezete megadja neki a gratulációt, hát akkor az a normális, nem? Nekem is vannak ismerőseim, csinálnak sok baromságot, és pontosan azért nem vagyok annyira jóban velük, mert találtak olyan környezetet, ami bólogat és helyesel nekik, én meg nem ilyen vagyok.

A gyógyszer is drog, már ha a definícióját nézzük(meg a dohány is)...

Afrad, ha nem tudják mivel jár, akkor pontosan olyanok, mint egy tudatlan 12 éves gyermek, nem? Õket is kergeti valami, poénból senki nem lesz drogos. A megfelelési vágy, depresszió, mindig valami komoly ok van rá, még az emberek világában sem történik semmi ok nélkül.

Nagyszerű, büszke lehetsz a teljesítményedre, csak valahogy nem jelent ez sem semmit. Mert más mondhatja, hogy ő okosabb, mert bele sem esett, te meg válaszolhatod, hogy de ha igen, akkor bezzeg nem tudott volna kimászni, és lehetne ide-oda érvelgetni, csak ott a baj, hogy szerintem nem létezik olyan fogalom, hogy akaraterő. Nincs olyan dolog, amit lehet mérni, és általánosan kifejt egy erőt.

Felon, még egyszer

Ha nem tudnak azonosítani a tetteim alapján egyértelműen, mert ugyanaz más is MEGTEHETI(nem megtenné, megteheti), akkor nem lehet én halhatatlan, még ha örökké emlékeznek is a tetteimre. Csak is és kizárólag a tetteim. Elgondolkodtatok már azon, hogy pl a MAGUS világában a régebben más néven imádott istenek vajon tényleg ugyanazok-e? A neve ott sem egyértelmű azonosító, úgy látszik, akkor mégis mi dönti el, hogy melyik ima hova száll? Az emberekben élő kép? Az is nagyon eltérő, szóval nagyon is hibádzik a gondolatmenete(nem logikát írtam(hülyén is hangzik:P)), és tisztán levihető erre a helyzetre is.

Egyszer igazán kíváncsi lennék egy olyan szerre, ami el tudja torzítani a gondolkodásomat. Még csak olyannal találkoztam, ami lelassított picit, de ha akartam, tudtam olyan lenni, mint normálisan...

[A'frad]

1. Õket is kergeti valami, poénból senki nem lesz drogos.

- Művészeti iskolába jártam, és elég sok drogos volt. Jónéhányat megkérdeztem, hogy miért kezdték el. Az egyik válasz az volt, hogy a nagy művészek is drogoztak, akkor én miért ne. A másik csoportba tartoztak azok, akik vagányságból kipróbálták, és persze, hogy rászoktak.

Egyetlen olyan ember volt, akinek tényleg problémái voltak, és a drogba menekült. A szülei undorítóan gazdagok, de semmit nem törődnek vele. Annyi pénzt adtak neki, hogy hiába drogozott, de hónap végén még mindig volt belőle. A magány, és a szeretethiány miatt kezdte el. Nagyon tehetséges művész volt. Csodálatos képeket festett, és rajzolt, de aztán abbahagyta. A drog, és a depresszió annyira tönkretette, hogy a számára legfontosabb dolgokat is elhanyagolta. Amíg csak füvezett semmi komolyabb gond nem volt, de aztán váltott szintetikus drogokra. Kokaint, és crack-et használt. Két adag között, amikor kicsit tisztább volt, könnyezett a szeme, viszketett, és folyt az orra, remegett a keze, és agresszív volt. Aztán az orrnyálkahártyáit, meg az ízlelőbimbóit is annyira tönkrevágta, hogy sem illatokat, sem ízeket nem érzett. Csak a nagyon erőseket. Pár hónap alatt 20 kilót fogyott, de még akkor is mellette voltam, hogy ne legyen egyedül. Reménykedtem, hogy valahogy tudok majd rajta segíteni, de többszöri próbálkozás, veszekedés, és verekedés után belefáradtam, és nehéz szívvel, de szakítottam vele. Sokáig próbálkozott visszahódítani, de megmondtam neki, hogy amíg nem tiszta addig esélye sincs. Aztán azzal próbálkozott, hogy legalább ismét legyek a modellje. Tudtam, hogy ilyen állapotban képtelen már festeni, ezért kompromisszumot ajánlottam. Ha bemegy elvonóra, akkor ismét a modellje leszek. Ha nem, akkor meg minden téren felejtsen el. Bement elvonóra, és 6 hónap múlva felhívott, hogy lesz egy kiállítás, amin fiatal művészek alkotásait állítják ki, és hogy menjek el a megnyitóra. Elmentem, és nini... egy rólam készült festmény. Az elvonón festette az emlékeiből. Mondtam neki, hogy emlékezhetett volna esetleg arra is, hogy szokott rajtam ruha lenni...

Csernusnak sikerült helyrepofozni. Azóta tiszta. Felvételizett a Képzőművészetire, és felvették.

2. szerintem nem létezik olyan fogalom, hogy akaraterő

- Akkor mi az, ami motivál minket? Mi az, ami hihetetlen erőt ad? Mi az, ami megadja a tartásunkat? Mi az a bennünk lakozó erő, ami van, ha nem maga az akarat?

[The Eternal Crow Hero]

A'frad és tudod e a valós okot miért drogoztak azok akik azt mondták hogy"mert a nagy művészek is azt tették" vagy azok akik "vagányságból" ? Szerintem nem tudod mert te megelégszel a felszínnel és lázadsz az ellen hogy senki nem látja a valód. Emlékszel nyáron kaptál tőlem egy jégkrémet, és mit éreztél akkor. Sokan menekülnek maguktól, maguk elől, s ha ezt meg akarod érteni csak egy naplót kell elolvasnod. Ez egy lány naplója, egy drogos lánnyé. De már nem emlékszem a címére.

Tetra ha nem hiszel abban hogy valaki képes az akarata erejével küzdeni akkor te is olyan vagy mint egy nádszál a folyóban, míg mások egyszerű kavicsok a küzdelmük hiábavaló, s csak kevés pisztráng van bár az ő küzdelműk hogy legyözzék a folyót nem a folyó ellen folyik. Na de remélem érted mire gondolok, ha azt mondom a sors nem más, mint a folyó.

Egyébként lehet keresni a hallhatatlanságot, de igazából csak kevesen fogják fel hogy ott van elöttük s ha kiváncsiak rá csak körbe kell nézniük és ki kell nyitniük a szemüket. De mára elég ennyi is, én nem akarok mások szavaival és tanításaival élni mert nem vagyok hozzájuk elég olvasott én csak a véleményem és a tapasztalataim mondom el, és mindenki azt tanul meg belőlle amit szeretne.

[Felon]

Tetra. Lassan nem látom értelmét a vitázásnak, amikor te is kötöd ez ebet a karóhoz, meg én is, és bár én jottányit talán mozdultam változtatni a véleményemen, te elszántan cövekelsz ott, az álláspontod mellett, holott már régen ráddőltek a szerinted nem létező kövek.

Először is nem azzal volt bajom - ha volt bajom egyáltalán - , hogy Afrad plusszmunkát csinált magának (ha lehet ezt annak nevezni), hanem azzal, hogy ezt az egész megoldáshalmazt (had örüljél ) újnak kiáltotta ki, és hatalmas felfedezésként közölte velünk, holott mi már régen mondtuk neki. Ne sértődj meg Afrad, semmiféle ártó szándék nincs ebben, amit most mondok, nem hibáztatlak, különbenis, az előző hsz-emben leírtam a véleményem erről, csak tudod, vannak, akik a sorok olvasása közben is melléolvasnak :wink: Szóval én nem írtam, hogy nem nagy dolog, sőt, még örültem is, hogy megtörtént Afraddal ami. Egyáltalán nem szeretem, ha olyat adnak a számba, amit nem mondtam.

Ha arról beszélünk, hogy a tetteid alapján azonosítanak be... könyörgöm, ne legyél már ilyen fafejű... itt még mindig a festmények, a versek, a dalok komponása a téma, nem egy hegyi túra. Azt megteheti más helyetted, de ugyanolyan lesz az a kép? Ugyanolyan lesz az a vers? Ugyanaz lesz a dallam? Lássuk be, vajmi kicsi ennek az esélye. Tehát az általad festett kép alapján be lehet azonosítani téged, és bár ha hamisítják is, az könnyen kiderül... és még ha hamisítják is, akkor is a te nevednek tulajdonítják, téged emlegetnek róla, mi ez, ha nem a szűk értelembe vett halhatatlanság? Jól van, a tetteidre emlékeznek, akkor szerinted a tetteid halhatatlanok, az már nem számít, hogy a tetteid téged idéznek, rólad beszélnek... jójó, tudom, hogy mások is megtehetik... erről nem írok többet az előbb már kifejtettem. Ennyi. Az általad felhozott isten-téma meg tökéletesen más, mi eddig nem arról beszéltünk, hogy a tetteink határoznak meg jórészt bennünket? Akkor hogy jön ide az ugyanolyan nevű istenségek esete... neve bárkinek lehet ugyanaz...

[A'frad]

Crowsone:

1. A'frad és tudod e a valós okot miért drogoztak azok akik azt mondták hogy"mert a nagy művészek is azt tették" vagy azok akik "vagányságból" ?

- Nagyon sokat beszélgettem velük, többek között a drogozásról is. És valóban nem volt más okuk. Rendezett családi háttér, kiegyensúlyozott kapcsolat, átalagos tanulmányi eredmények, egészség és istenadta tehetség. És a beszélgetések alatt semmi olyan nem derült ki ami jelezné azt, hogy hazudtak az okkal kapcsolatosan

2. Szerintem nem tudod mert te megelégszel a felszínnel és lázadsz az ellen hogy senki nem látja a valód.

- Soha nem elégszek meg a felszínnel, csak képtelen vagyok teljesen kitárulkozni. Védekező reflex. És ezzel még sokan így vannak. Másokkal kapcsolatosan sem csak a felszínt nézem, hanem megpróbálok olvasni a sorok között, de sosem erőltetem, hogy nyíljanak meg nekem. Ha méltónak tartanak rá, akkor szívesen meghallgatok bárkit a személyes dolgairól.

3. Emlékszel nyáron kaptál tőlem egy jégkrémet, és mit éreztél akkor.

- Annak nagyon örültem Csak Amund féltékeny lett, de megettem, mert kaptam, és mert imádom a Romero-t 8) Még egyszer köszönöm. Legközelebb én hívlak meg

Felon:

Nem veszem sértésnek, mert én is így látom a dolgot, és egyetértek. Valóban totál vak, és sötét voltam.

Hiába vagyok már tiszta, és kezdtem el normalizálódni a verseim ugyan olyanok. Még mindig szomorúak, de remélem ez változni fog, ahogy erősödök. Rajzolni mostanában nem szoktam, mert még mindig remeg kicsit a kezem, de majd ahhoz is visszatérek.

És Benji festményei is olyanok, mint voltak. Bár érdekes lett volna, ha a drogos időszak alatt is fest, abból sok érzelmet, és gondolatot meg lehetett volna állapítani.

[Lumir]

Az emberiség tragédiája, hogy minden egyde saját képességei mértékéig tudja csak befogadni (megérteni) a világot.

Már sokszor elmagyaráztam, hogy miért különleges a fajtánk egy szellemi lényhez képest. Aki ezt nem érti, annak nem tudom ettől hétköznapibb fogalmakkal megvilágítani az igazságot. A vérivókról, pedig legyen elég annyi, hogy az első vámpír nem Káin volt. Ez legalább akkor tévesztés, mint Vlad Drakul-ról azt gondolni, hogy ő vámpír volt. Időszámításunk előtt 3000-rel már több kultúra ismerte a vámpírokat. De nem akarok erről több szót fecsegni. Akit érdekel nézzen utána a sumer hitvilágnak. Abban megtalálja a legtöbb kérdésére a választ. PL. hogy miért halnak meg a vámpírok a nap fényénél?

Az örök élet és a mindent tudás két olyan álom, ami végig kísérte civilizációnkat. Volt aki elérte ezeket, de róluk azért nem lehet hallani, mert tudták, hogy az emberek idegenkednek az ismeretlentől, az emberfeletti tulajdonságoktól. Hallgattak.

Az még soha sem jutott az egyszerű emberek eszébe, hogy milyen kegyetlenül nehéz lehet az, hogy beavatottként bármit megtehetnél a valósággal, de az isteni törvények, az ok-okozat hálózat megkötik a kezed.

A karma nem egy kényelmes mentség, hanem az igazság maga. Tégy rosszat, s viseld következményeit. Ha nem ebben az életedben, akkor a következőben.

A függőséget valójában asztrális férgek okozzák, akik vágyakat ébreszteek a testben, s a vágyak kiélésből táplálkoznak. Akik ellenáll a vágynak az éhezteti őket. Ha elég kitartóak vagyunk elállnak tőlünk.

Azt már le se írom, hogy legjobb, legtisztább gondolataink hogyan kerülnek a fejünkbe.

Boldogok a tudatlanok, mert életük egyszerű. A tudás, a végső igazságok mindig kiábrándítóak. Ezért van, hogy alacsony tanultsággal több életöröm van az emberekben, mint a magasan képzett, tanult emberek körében.

[A'frad]

Volt aki elérte ezeket, de róluk azért nem lehet hallani, mert tudták, hogy az emberek idegenkednek az ismeretlentől, az emberfeletti tulajdonságoktól. Hallgattak.

- Nem kötekedés képpen, de ha elérték, és mégis hallgattak róla, akkor te honnan veszed? Nem lehet hogy sok nézted az x-aktákat...?

ez egy igen csak nagy logikai hiba a hozzászólásodban...

[The Eternal Crow Hero]

Lumir mondták már neked, hogy inkább játsz Chtullut abban ez a világfelfogás tökéletes. Tudod én szkeptikus vagyok de ha bebízonyítod én elhiszem."A sorsom felől én döntök, és nem valami félig meddig misztikus energiamező" a kedvenc idézetem a karmára.

A'frad ha tényleg nem csak a felszínességre vagy képes akkor miért félsz megmutatni a való érzelmeid. Egyébként azok akiknek az örömszerzéshez segédezközök kellenek, hogy a mindennapokban jól érezzék magukat, hiába a jó háttér, hiába a jó kapcsolat és minden más, azok mind beteg emberek és ha te elhitted hogy csupán azért drogoznak mert, akkor csak felszínesen ismered vagy még úgy sem azokat. Hazudni nagyon könnyű, de igazat mondani. S ők még maguknak is hazudnak, nem csak neked. S hogy ezt honnét tudom. Orvosok és ápolók mondták akik nap mint nap ezzel foglalkoznak. És betegek akik átélték és mikor rájöttek mit tesznek, és hogy miért, akkor próbáltak menekülni.

[tetra]

Rövid leszek, mert elég parttalannak érzem itt a dolgokat, beleütköztem sok emberrel a megértés magas, és erős(erioni ) falába...

Afrad, pontosan arról beszélek, amiről Crowstone, csak úgy nem kezd el valaki drogozni. Az, hogy nem tudja miért, és te sem látod rajta, még nem jelenti, hogy "poénból". Főleg akkor igaz, amit írtam, ha olyan a neveltetése, hogy a drogokat komoly dolognak tartja. Mint egy normális emberé. Ha elfogadóbb, akkor már könnyebben lesz a gyerek is drogos, de mint említettem, (sok)minden nevelés kérdése. A gondolkodó ember hamar belátja, hogy a drog rövid úton tönkrevágja, ettől még nem biztos, hogy az rossz. Ha neki, az ő életszemléletében megéri, akkor igenis használni fogja. Akkor is, ha nem tudja felmérni a felelősséget. Azok a "művészek", akikről beszélsz, pontosan ilyenek, legalábbis innen úgy néz ki.

Hadd válaszoljak sorban:

Akkor mi az, ami motivál minket?

Az érzések. Csakis az érzelmeid, no meg az olyan eleminek nevezhető ösztönök, mint az éhség, a fájdalom. Ezt is kifejtettem már sokszor, akkor sem értette meg senki. Ha nem éreznél, akkor nem lenne motiváció.

Mi az, ami hihetetlen erőt ad?

Ezen sokat gondolkodtak már a tudósok is, mitől lehet valakinek extrém teljesítménye. Először is arra a következtetésre kell eljutni, hogy nem tudsz olyat megtenni, amire a tested nem képes. Ha nincs elég izmod, nem fogsz tudni nagy súlyt emelni, ha nagyon akarsz, akkor sem. Az agy csak az olyan erőforrást tudja felszabadítani, ami a rendelkezésére áll, nem fog misztikus energiákat bevonni. Hihetetlen erőt az ad, ha érzelmileg fel vagy töltve(az agyad felhasználja a tartalékokat, mert úgy érzi, fontos amit csinálsz), vagy ha megtanulod tudatosan használni ezeket az erőket.

Mi az, ami megadja a tartásunkat?

Tartás. Hát a büszkeség adja meg elsősorban a tartást, persze lehet vitatkozni, hogy egyáltalán mi az a tartás...

Mi az a bennünk lakozó erő, ami van, ha nem maga az akarat?

No és a végére az összefoglalót: csak annyit szerettem volna kifejezni az egésszel, hogy az akaraterő mint önálló fogalom nem létezik. Mindenkinek lehet valamiben erős az akarata, ha épp az fontos neki. A kulcs az érzelmekben rejlik. Ha ynevi fogalmakkal szeretnék élni: az akarat nem a mentáltestben rejlik, és nem egy fáklya, hanem millió kisebb-nagyobb fényecske.

Crow, nem egészen értem mire gondolsz, bár sejtésem van

Mi ellen küzdeni? Agyilag csak én magam győzhetek le bármit, a sorsban pedig nem hiszek úgy, hogy folyónak kellene képzelni. Azt gondolom, hogy választásunk ugyan nincsen, de nincsen semmi lerögzítve előre, mert az azt jelentené, hogy ez mögött valami értelmes lény van. Egész egyszerűen a szabályok miatt, a véletlen fogalmának létezésének hiánya miatt nincs választásunk. De mivel egy szinten vagyunk a szabályokkal, ezért nem beszélhetünk olyanról, hogy küzdeni ellenük. Ez valami olyasmit kívánna meg, hogy ki tudjunk emelkedni közülük.

Felon, a vitának nem az álláspontok közelítése a lényeg, az a tárgyalás

Ha nem érzem úgy, hogy bármiben is meggyőztél, akkor nem fogok elmozdulni, hacsak én magam meg nem győzöm magam. Mellesleg te vagy az, akivel a legkevésbé láttam értelmét vitázni, hiszen sokszor ugyanazt írtuk le, és még be is láttad, láttam, hogy nem mondtunk egymásnak ellent... akkor miről is van szó tulajdonképpen?

Hümm, most tényleg nem találom, akkor igazad van, akkor mást javítottam ki a te neveddel... sry

A képeket más is megfesthette volna, és ezen van a hangsúly! Nem egyéni. Le tudják másolni. Ha az agyamat is le tudják majd másolni, akkor abszolút nem lehet semmiről sem beszélni halhatatlanság témában. És mivel az elméleti lehetősége fennáll(bár ma még nem tudják megcsinálni), ezért olyan, mintha máris itt lenne. Értelmetlen halhatatlanságról beszélni, ha nem egyértelmű, melyik ember melyik. Rólam beszélnek, de közben nem tudják, hogy én ki vagyok, akkor nem rólam beszélnek...

Az istenek úgy jöttek ide, hogy pontosan ugyanez a tészta. Látom, az agyad gyorsan jár, de nem tudsz elvonatkoztatni, pedig azért annyira nem távoli a hasonlat... Ugyanaz az RPG készítőinek a logikai hibája, mint neked

Lumir, úgy látszik, nagyon bonyolult a kérdésem

Amit mondasz, annak egyik levetülése, hogy aki nem úgy gondolja, ahogy te, az korlátolt, és gyenge képességű, mert nem tudta befogadni a valóságot annyira, mint te A klasszikus: honnan tudod, hogy mi nem mind sokkal okosabbak vagyunk, mint te? Nem tudnád megmondani a különbséget...

Visszatérve a korlátoltságomra, még mindig nem mondtad meg, miért akar olyanná válni, mint én? Õ hatalmasabb ezen a kevert világon, erősebb, mint az itteni lakosok(mi). A 4(+/- epszilon) őselemtől teljesebb lesz, oké, de gyengébb is. Ki vágyhat arra, hogy gyengébb legyen, és közben ne nyerjen valamit, amitől erősebb lesz? Értem, miért különleges a mi sokrétű fajtánk egy egysíkú(egyenesű)höz képest, de miért akarna ilyenné válni, ha uralkodhat is felettünk? Mindkettő céljuk, azt írtad, de ha megteheti az egyiket, akkor miért teszi a másikat?

A karma, az asztrális férgek, és a többi mind nagyszerű eszközök a világ leírására, szemléletes lesz tőlük. Csak mindig legyen a szemed előtt, hogy ez csak egy modell.

A karma kényelmes dolog, hidd el Mindent rá lehet fogni, és a legrosszabb az egészben, hogy te sem vagy következetes, és amúgy is hibás az egész: hogy tudsz változtatni valamin, aminek az a funkciója, hogy vezesse a tetteid? Itt is előjön a fokozatok kérdése...

A végső igazság... hehe. Sosem tudhatod, melyik igazságot ismered, nemdebár? Hiheted, hogy ez a végső, de biztos nem lehetsz benne... Mellesleg pont azt szajkózzák sok helyen, hogy a tanulatlan ember is lehet bölcs, sőt, őt nem vakítja el az a sok világi tudás.

[A'frad]

Crowstone:

A bennsőm azért félek feltárni, mert nagyon sokan bántottak, és kihasználtak, és a tudatalattim bezárta, hogy több sérelem ne érhessen annyira mélyen.

A felszínen valóban nyitott vagyok. Elmondok olyan dolgokat amiket bárki megtudhat, de azt, hogy mi van bennem, csak a verseim tükrözik. Ezért nem akarom, hogy kiadják őket.

Nem ismeritek azokat a srácok, viszont én 3 éves át nap mint nap találkoztam, és beszélgettem velük.

A pszichiátriai orvosokról, és nővérekről meg annyit, hogy hihetetlenül arrogánsak, és lekezelőek. Nyilvánosan megalázni a metegeket...? Etikus ez?

tetra:

És mi van, ha valakinek nincsenek igazi érzelmei? Én pl régen nem tudtam se szeretni, se gyűlölni. Abszolút nem. Csak szomorúságot éreztem, és olyan voltam, mint egy szobor. Mégis mentem előre, mert akartam. Nem voltak vágyaim, és álmaim. Csak erőm.

Az, hogy szeretnénk valamit, az számomra inkább csak vágyakozás, és reménykedés. Én pl szeretnék két teknőst. Az akarat viszont más. Az akarat összefoglal mindent. Ha akarnám azokat a teknősöket, akkor már ott kolbászolhatnának a szobámban.

Ösztönök...hümm...8 napja nem ettem egy falatot sem, és évek óta nem éreztem éhséget. Csak azért ettem, mert tudtam, hogy enni kell. Kell az üzemanyag.

Fájdalom... A fizikai fájdalom nem érdekel. az egy lényegtelen dolog, mert könnyedén le lehet győzni. Most pl nagyon görcsöl a derekam, de este 8kor megyek el itthonról kávézni Ahrimannal, mert egy beszélgetés egy baráttal többet számít, mint az, hogy a fájdalom elmúljon.

Ma elkezdtek tanítani járni. Beállítottak a két korlát közzé, és mondták, hogy tegyem előre a lábam. Tudni kell, hogy a csípőmben is elkezdtek gyengülni az izmok, és idegek.

Könyörögtem az agyamnak, hogy szóljon már határozottabban a lábamnak, hogy mozduljon meg, de nem tette. Aztán megelégeltem azt, hogy csak kínlódok, és azt mondtam, hogy nem érdekel senki, és semmi, csak azt AKAROM, hogy előrébb tudjam rakni a lábam. És farizomból, és csípőből előrébb tudtam csúsztatni. És ha AKAROM, akkor napról-napra ügyesedek majd. És ha AKAROM, akkor ismét járni, és táncolni fogok. És mivel AKAROM, semmi nem állíthat meg benne.

Az akarat számomra maga a harc. A harc pedig maga a győzelem. A győzelem pedig táplálék. A táplálék pedig erő. Az erő, az élet.