Hóhérok útja - Online novella, ne társalogj!

[Dharran Liedor]

Mit szólnátok egy "online", önalakító meséhez?

Tessék a bevezető:

On:

A kocsma olyan volt, mint a többi. Füstös és zsúfolt. Csak az izmos hölgy volt feltünő a pult túloldalán. Siila megszokta már a koszos, ételfoltos, sörhasas kocsmárosokat.

[Con Salamander]

Egy kövérkés alak lépett oda hozzá:

- Kis hölgy, fizetni ki fog?

A lány a bukszájáért nyúlt, de az nem volt a megszokott helyén. Felkapta a fejét. Valaki meglopta. Körülnézett, gyanús alakokat keresvén. Az ajtóban meglátott egy aprócska alakot.

-Hé, kölyök, állj!

Az alak elkezdett rohanni, a lány utána.

A kis embernek esélye sem volt, a lány jóval izmosabb volt nála, lábai is hosszabbak voltak.Láthatóan gyorsabb volt.Nem messze a kocsmától be is érte, a földre terítette.

- Ejnye kölyök! Az istenverte fajt... - megakadt benne a szó.

Nem egy gyerek volt, hanem egy korosodó, alacsony, vézna férfi.

- Piszkos tolvaja! - kiáltott a lány.

- Ezért akasztást érdemelnél. És tudod mit? Majd a nemzetőrök eldöntik. - azzal felkapta az apró embert, hátrafogta kezeit és bevezette a nem messze lévő őrházhoz.

- Ez a galád meglopott.

- Bizonyíts be. - horkant föl az eddig ágyon terpeszkedő őr, oda se figyelvén a lányra.

- Ez az! Ez az! Bi---Bi---Bizonyítsa be! - mondta a cingár alak.

Az őr csak most nézett oda.

-Áhhh. Lanigir... Gondolhattam volna. - azzal felállt és elvette a lánytól foglyát.

- Megint kapsz három hetet! - harsogta a katona.

- Maga meg megint kap vérdíjjat. Franc essen a városi hivatalba! kifosztanak minden pénzükből. Megint fizethetek tzenöt rézpénzt. Lassan már enni se marad a derék katonáknak.

- A derék katonáknak ugyan marad.- mondta a lány- de te nem látszol annak.

A katona kiköpött a lány elé, arcára kiült a fintor. A lány a kardja után nyúlt, de elvetette az ötletet. A katona kifizette a tizenöt abasziszi rézpénzt, majd kitessékelte a lányt. A lány visszament a kocsmába. A kocsmáros keresztbe tett kerokkal várta. Jól jött ez a kis pénz a lánynak, hiszen az utóbbi napokban igen szűken kellett már bánnia a pénzzel. Ez még három napra elegendő, ha jól forgatja. Kifizette a rezet, majd visszaült helyére. Egyre erősebben izgatta a gondolat:

Most már kaland után kéne nézni. De észak vagy dél?

[Gem Kapocs]

Miközeben csendesen üldögélve iszogatott, egy különös alak lépett be a fogadóba.Egyszerű utazóruhát viselt de a lány nem tudta elképzelni, hogyan maradhatott életben ha valóban utazó, hiszen teste még az előbbi tolvajénál is gyengébb, esendőbb volt.Biztos valami varázsló lehet, gondolta magában, ám nem értette hol marad a rúnákkal ékes ruha, és a többi hasonló ismertetőjel, melyekről a még nem túl tapasztalt szemű ember is megmondja, varázslóval van dolga.

Az utazónál nem volt más, csak egy kis hátizsák, melyben valószínüleg kevéske vagyonát tartotta és egy bot, amelyre támaszkodva átbotorkált a fogadón a söntésig.

A lány hallotta, hogy az idegen kivesz magának egy szobát.Felment az emeletre, majd visszatért a fogadóba és szerény vacsorát rendelt magának.

A lány nem is tudta igazából miért figyelte ennyire ezt az utazót, hisz látszott rajt semmi különleges, de mégis volt benne valami, ami nem hagyta nyugodni a lányt.Lehet, hogy a férfi vállán ülő sólyom volt az.nem tudta...

[Gem Kapocs]

Reggel korán ébredt és igencsak meglepte a látvány amely ébredésekor eléje tárult.

[Gem Kapocs]

Miközben ettek az öreg folyamatosan faggatta:

-És hová tartasz ebben a nagyvilágban lányom?

-Magam sem tudom kedves...öö.Ne haragudjon de még nem is tudom a nevét.

-Ó valóban, milyen udvariatlan vagyok.Engem Kuzurnak neveznek.És kegyedben kit tisztelhetek?

-A nevem Siila.

-Nos kedves Siila.merre visz utad, ha elhagyod majd ezt a kis várost?

-Mint említettem magama se tudom merre fogok továbbindulni.

-Mi lenne ha velem tartana?

-És ha megkérdezhetem önnek mi az uticélja?

-Nos jómagam a Quiron tengeren készülök átkelni, méghozzá Toronban készülök partar szállni.Onnan tovább utazom majd Dwyl Unióba.Él ott egy barátom, akinek egyszer régen adósa maradtam.Most szüksége van rám és ki kell egyenlítenem a számlát.

-Hogyan keveredett ilyen adóságba.

-Ez egy hosszú és bonyolult történet lányom.

-Ráérek.

Azzal az öreg elkezdte mesélni tartozása hosszú, véres történetét.

[Con Salamander]

a történet elég régre, öt évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza.

Tizenkilenc esztendős voltam, mikor ezzel a barátommal először találkoztam. Utcai csetepatéba keveredtem, magam sem tudom hogy, hisz kerülöm a balhékat, nem kenyerem a párbaj, sem szóba, sem fizikai értelemben. Ez az alak mentett ki onnan. Õ akkor 25 lehetett, fényes, nagyhírű harcos kalandozó volt. De a csetepaté befejeztével sem ért véget a dolog, nem volt ez ilyen egyszerű.

Következményei is lettek. Súlyos következményei:

[Gem Kapocs]

-Milyen következményei?

-Nos ezt nem szeretném ITT részletezni-nyomta meg határozotan a helyhatározót-Talán, ha velem utazol befejezem a történetet.

-Mikor indul tovább?

-Két nap mulva indulok, az út három napig tart, majd egy heti hajóút vár rám.Még szerencse, hogy a bölcsek szép időt jósolnak.

-Szerencs bizony, de nem csak a viharoktól kell tartania a békés utazónak

-Nos valóban sajnálatos, hogy mennyi klaóz járja a tengereket.Velem tartasz vagy sem?

-Legyen hát.-mondta a lány.Mostmár legalább tudta, észknak fog tartani.

[Gem Kapocs]

Két nap mulva már egy szekéren ülve beszélgettek.Az út csndes volt és eseménytelen.Eddig legalábbis.

A szekér az öregé volt, mikor azonban a lány először megpillantotta a madaraktól, apró erdei állatoktól nyüzsgő tákolmányt, arra gondolt az öreg bztos valamilyen ételmaradékot hagyott a kocsin, eért szállták meg azt az állatok.

[Con Salamander]

A sámánok mágiáját használjuk- folytatta az öreg- kis különbségekkel. Varázslatainkat nem fordítjuk gonosz célokra, leginkább csak védekezünk velük.

- Akkor mi értelme van? A kard többet ér! - mondta a lány.

- Sokat kell még tanulnod. Mondta az öreg mosolyogva.

A bokrok közül anditák léptek elő.

- Pénzt- ékszert, fegyvert a szekér mellé! Azonnal.

A lány kardjáért nyúlt, de az öreg leintette.

- Túl sokan vannak. Még nekem is. Adjuk oda amink van. Úgysem mennek vele sokra. Azzal lecsatolta csupasz rőét oldaláról, bukszájával egyetemben és odalökte a szekér mellé.

- Nesztek, Kutyák!

A lány is hasonlóképp cselekedett. A banditák ugyan kicsit elámultak, mikor a lány szórni kezdte fegyvereit: négy hajítóbárd, egy hosszúkard, egy kézi nyílpuska, egy kétélű, kétkezes csatabárd, két bola, egy dobóháló, egy hárítótőr, egy garott és egy vasököl. Terjedelmes lista.

Ekkor a bokrok közül idegen lépett eléjük. Két kezébe egy-egy handzsárt rántott, a szegmens töredéke alatt és elkezdte kaszabolni a meglepődött banditákat. Sokan még a fegyverükhöz sem kaptak, mire a végzet elérte őket. Néhányan kardot rántottak, de az is vajmi keveset ért, mert az alak kecses tánccal és pörgéssel sebezhetetlennek bizonyult. Tizenöt, húsz szegmens múlva már mind a tizennyolc bandita halott volt.

- A nevem Hawtrannah Khaledia. Dzsad harcos vagyok.Elvinnétek egy darabon?Megfizetem. - mondta, miközben odalökte a sámán és a lány fegyvereit. Utána odavetett egy kis szütyőt az öregnek. Húsz fényes ezüstpénz volt benne. továbbindultak hát. Oldalukon a harcossal.

[Gem Kapocs]

Az öreg kezdettől fogva gyanakodott a dzsadra, de ezt nem említette.Megtanulta már, hogy néhajobb, ha az ember nem beszél, hanem kivárja a megfelelő pillanatot.

-És ha megkérdezhetem hova tart?-Kérdezte az öreg a dzsadot.

-Hogy én?Miért érdekli az magát?

-Ó csak kiváncsiskodtam.Tudja ez az én koromban már elég gyakori-nevetett fel a táltos, közben azt gondolta, ez most nem jött össze.

Lassan haladtak az úton, már lassan besötétedett.A harcos folyton a táltos állatait szidta, ugyanis a szekér így már elég kicsinek bizonyult.Az öreg és alány mégis kényelmesen elfértek a bakon.Az öreg megállította a lovat, majd leszált a szekérről.

-Éjszakára itt táborozunk le.

-Dehát ez egy tisztás!-mondta a dzsad- Itt akárki könnyedén megtámadhat minekt és még védekezni sem tudunk!

-Tudom.-bólintott higadtan az aggastyán-ezért fognak ránk vigyázni a barátaim.

-Mlyen barátaid vénség?-kérdezte megveően a dzsad.

-Hát ők-mutatott az öreg mosolyogva a tisztás szélén közeledő farkasfalka felé.

-Az istenekre.-hüledezette a dzsad-Ezek meg hogy kerültek ide?

A táltos mosolyogva válaszolt

-Én hívtam őket.Most pedig térjünk nyugovóra.Hosszú út áll még előttünk.

[Dharran Liedor]

A Siila egy fának dőlve pihent. Még nem volt fáradt. Érdekes út állt előtte. Sok helyen megfordult már a világban, de Toronba még nem merészkedett. Furcsálta az öreget. Vajon tudja ki ő? Bár kitanitották a szinlelésre, de hát ki tudja. Mikor megjelentek a banditák, kicsit elgondolkozott. Ha most előkapja a két fejvadászkardot a zsákból... elképzelte az öreg és a banditák meglepett képét.... már ha az öreg valóban elhitte a kislány mesét... de ebben még ő is kételkedett. Hisz a szemében látni az érett nőt...

Felnevetett magában... eszébe jutott az a dalnok pyarronban, aki azt hitte egy kis tudatlan csitribe botlott...hamvas, halványan barnás bőre megtéveszti, még a született Gorvikit is, nemhogy egy kóborló bárdot.....hogy meglepődött a férfi az izgalmas éjszaka folyamán...

Az öreg megmozdult.

Milyen nyugodtan alszik. - gondolta a lány, miközben a békésen szunyókáló sámánt nézte. - A dzsad persze ugrásra kész.

Õ is igy alszik. Sosem nyugodtan. Kivéve otthon, de hát az más. Abrado tartomány egyik neves fejvadászcsaládjának legkisebb lányaként nyugodtan alhat. De igy kalandozás közben.... bár senki sem ismeri, senki sem vadászik rá. Eddig még nem hibázott. Sosem. Eszébe jutott büszke apja. Milyen büszke volt, mikor legutóbb hazatért egy bevégzett feladatból. Most csak úgy eljött... de bármikor jöhet az utasitás.... megigazitotta az abraselyem kendőt a karján. Signissa volt....

Végre elálmosodott. Lassan elnyúlt a fa tövében, fejét a táskán pihentetve, melyben ereklyeként tisztelt kardjai feküdtek. A sólyom pont felette üldögélt.

- Hát barátom. - suttogott a madárnak és a farkasok felé nézett- Jó éjszakát neked is. Aztán vigyázz magadra. - mosolygott egyet, rákacsintott a madára és álomra hunyta szemét... éber álomra.

[Gem Kapocs]

Hirtelen csaholás törte meg a csendet.A dzsad pattant fel először, mint a megfeszített rúgó.Utána a lány, majd lassan, komótosa az öreg is felkelt.Csúzos ízületei még mindig nem mozogtak rendesen, mikor egy nyílvessző csapódott a földbe mellette.A farkasok berontottak az erdőbe.Aztán egy halálsikoly, bizonyára az íjászé.Majd halk elfúló hörgés.

Mikor csend lett az öreg furcsált valamit.Valami hiányzik.Mikor hirtelen rájött, hogy a farkasok vonítását hiányolja öreg füle.

A dzsad és a lány már az erdőbe tartottak, mikor az öreg utánuk kiáltott.

-

[Vándor]

Az öreg békésen elaludt.

Siila a dzsad szemébe nézett majd félmosolyra húzta a száját és felállt.

- Jobb, ha mi is ledőlünk. - suttogta még mindig a férfi szemébe nézve, majd elfordult, végigsimitott a legközelebbi farkas fején és a fülébe súgta - Vigyázz rá jól!

Majd elindult egy közeli fa alá, közben megtörölgette tőrkardját és hárítótőrét.

A férfi nézett egy ideig Siila után. Tetszett neki a lány. Harcos és dacos. Aztán ahogy az öregre pillantott úgy tünt számára, mintha egy futó mosoly futott volna át az alvó sámán arcán. Õ maga is elmosolyodott és rendbeszedve magát pihenni tért. Hosszú még az út, ami előtte áll.....

[Dharran Liedor]

// ehe... az előbb nem vettem észre, hogy nem jelentkeztem be //

[Gem Kapocs]

Reggel korán ébredtek, de mivewl látszott, hogy a táltost megviselte az éjszaka, úgy döntöttek, hogy Siila fogja hajtani a szekeret.

Hideg szél csapta meg arcukat, ahogy egyre közelebb értek a kikötőhöz.

A táltos már szinte kínosnak érezte a csendet, ígyhát megszólította a dzsadot.

-Nos, mivel már mondhatni, szinte bajtársak vagyunk, örülnék ha elárulná nekünk a nevét.

-Talán igaza van.De ha nem bánja a nevem még maradjon az én titkomItt a fáknak is füle van.

Siila felnevetett.

-Csak nem attól félsz, hogy a barátunk előadja a tegnap esti mutatványát?

-Attól bizony nem kell tartania-kacagott vele az öreg is-A mágiám hatásos, de igencsak megviseli a testem és a lelkem. A szellemek elég nagy árat követelnek az ilyen "trükkökért".

-Semmi félnivalóm nincs magától, hiszen jól tudom mire képes.

A táltos arcán egy pillanatra meglepettség futott át, ám ezt csak Siila vette észre.

-Hát ha így gondolod.Na de mindjárt megérkezünk a kikötőbe.

Hamarosan elkezdet feltűnni a külsö város apró, sárból és fából összetákolt házai.Ezután nem sokkal megpillantották a belváros masszív kőfalait.A kapunál két, marcona őr strázsált rezzenetlen arcal.Csak akkor szólaltak meg, mikor a szekér odaért a városkapuhoz.

-Mi járatban utazók?-Kérdezte az egyik.Valószínüleg ő volt a magasabb rangú.Ez látszott vértjének és fegyvereinek minőségén is.

-Jó napot uram-köszöntötte az öreg illendően.Bebocsájtást szeretnénk a városba.

-Azért bizony vámot kell fizetniük.Ezt a rengeteg állatot mind el akarja adni?

-Ó nem.Mi csupán egy Toronba tartó halyóra kívánunk felszállni, hogy átkelhessünk a tengeren.

-Sajnos a vámot akkor is ki kell fzetniük.Megnézhetném mit hoznak magukkal?

-Nos nekem nincs takargatni való és gondolom az utitársaimnak sincs semilyen titku önök előtt..

A két harcos nemet intett feléje mire a két katona alaposan átvizsgálta a szekeret.Mikor megtalálták a lány fegyvereit meglepetten füttyentettek.

-Ez melyikük tulajdonát képezi?

-Az enyém mindahány.-Mondta Siila.

-Nos ezekért külön díjat kell fizetnie.Vagypedig itthagyhatja és mikor távozik a városból, visszakapja őket.

-Mennyit jelente az a különdíj?

-Lássuk csak mit van itt-morfondírozott a tiszt és módszeresen számbavette mindahány kardot, tőrt és bárdot.

-Lássuk csak.Az összesen 20 réz lesz.

-Micsoda?-Kérdezte felháborottan a lány?

-Sajnálom ez a szabály.A szabályokat pedig nem én írom.

Siila keserű arcal leszámolta a rézpénzeket a katona kezébe.Inkább nem kötekszik vele.

-Rendben van. Nos uraim önöktől pedig 5 rezet kérnék.

-Mitképzel maga...-mondta a dzsad felháborodva, de az öreg leintette.

-Hagyd.Nem akarunkbajt.Tessék itt van.-Õ is kifizette a katonáknak a vámot.

-Ennyi lett volna. Reméljük jól fogják érezni magukat ittartózkodásuk ideje alatt.

-Köszönjük-mondta az öreg.

Siila megindította a szekeret a város belseje felé.

[Con Salamander]

A város nem volt túl nagy ,de nyüzsögtek odabenn az emberek. Siila csak akkor tudta mire vélni a sok embert, mikor meglátta, hogy hat hatalmas hajó és két galeasz állomásozik a kikötőben.

- Elcsíphetnénk egyet, a hat hajó közül. -mondta hangját felemelvén, hogy a dzsad és az öreg is meghallja, ugyanis a hatalmas zajban szinte önmagát se hallotta.

- Egyet értek a lánnyal. - mondta a dzsad, miközben leakasztott egyik dobótőrét mellkasáról és törölgetni kezdte.

Minek neked az a két dobótőr?- kérdezte tőle Siila. - Hisz nem is használod!

- Mindig jól jöhetnek, ha nem is feltétlen eldobni, de szűk helyen jó szolgálatot tehetnek.

- Nem szeretem a szűk helyeket és a bezártságot. -mondta Siila. Siila valóban elég szabad életet élt és élhetett Gorvikban. Egy nemes gyermeke gyakran többet tehet a paraszt családfőnél.

A táltos sejtette hogy a Dzsad tart valamitől, úgy gondolta talán attól, hogy nem szeretik errefelé a dzsadokat, miképp a sivatagban sem örülnek egy Quironeia-i embernek, legen az abasziszi, toroni, vagy alidari, a sivatagban egyre megy. A Dzsad eközben teljesen megfeledkezett magáról és a sivatagra gondolt. Azután eszébe jutottak a szörnyű képek. Abasziszi és Toroni lovasezredek az ő városa ellen. Gyűlölte Ezt a két országot. Most is csak amiatt a francos térkapu miatt került ide. Hogy Amhe-Ramun rohassza el mindet. De nemhiába tanulta a dzsad vadászok harcmodorát. Egyszer még használni fogja. És legalább száz abasziszit akart vele halálba vinni. Eszébe ötlött, hogy a hajó egy jó választás. Csak el kell süllyesztenie, és máris százak életét pecsételi meg, hisz még akik úszni tudnka se élhetnek sokáig, egyrészt a hatalmas távolságban lévő legközelebbi szárazföld, másodrészt a cápák, harmadrészt pedig, Kyel bosszú havában jártak, mikor a lehellet igencsak meglátszott. 4-5 fok lehetett esténként. Ez a hideg évszakeddig enyhe volt. Remélte , így is marad, hisz' nem szívlelte a hideget.

Majd a hajón. Ott mindennek véget vet. Még ennek a szánalmas táltosnak és a lánynak is. Ha beindítja gyilkos vadásztáncát, nem lesz aki megállítsa, még a lány sem. A Dzsad, mivel nem volt felruházva mágiák ellen védő pajzsokkal és nem volt túl csiszolt elméje (nincs Pszi), nem érezhette, hogy valaki figyeli. A Táltos volt. Talán.

[Hunter]

A fogadóhoz érve megállították a szekeret, majd egy ifjú lépett oda hozzájuk: - Lecsutakoljam a lovakat? - kérdezte.

- Igen, köszönjük!- válaszolta a táltos, és a fiú markába nyomott 1 rézpénzet. És bementek a fogadóba.

-Adjon isten, kalandozo hölgyem uraim!-köszöntötte őket a fogadós, aki éppen egy korsó sört vitt ki az egyik vendégnek. Nem volt egy szokványos fogadós: magas, erőteljes volt, hosszú, fekete hajjal.

Amikor Silla meglátta, rokonszenvesnek tűnt neki.

A táltos leült a pulthoz. Silla és a dzsad követték.

-Mit kívánnak?-kérdezte a fogadós.

-Az lenne a kérdésem - válaszolt az öreg - hogy mikor indul hajó Toronba?

-Holnap hajnalban.-felelte a férfi.

-Akkor kivennénk 3 szobát egy napra-folytatta Siila.

-3 réz lesz szobánként. Mondta mosolygós arccal. Siila visszavigyorgott, de közben arra gondolt, hogy el fog fogyni a pénzze. És még a hajóért is biztos fizetni kell majd. Kölcsönt kell kérnie valakitől.

Odaadták a pénzt, és megkapták a kulcsokat. Egy visszafogott vacsora után lepihentek. Hajnalban keltek, és a fogadó előtt találkoztak.

[Gem Kapocs]

Már két napja a hajón voltak, mikor a dzsad úgy érezte eljött az idő.De nem most.Majd éjjel, mikor mindenki alszik.

Miután megebédeltek a sámán ledőlt, szokásos sziesztájára.Békésen szunyókált.Az állatok miatt ugyan elég szűkos volt a hely, de ő szivesen osztotta meg szállását barátaival.

[Gem Kapocs]

A táltos elővette, mesterétől örökölt sámánruháját.A sámánokat nem szívlelte, azonban csodálattal töltötte el mire képesek.Amint magára öltötte a fémdarabkáktól csörgó öltözéket, érezte, hogy mestere erje lakozik benne. Elővette a Nagy Öreg botját és dobját, majd egy apró fiolát fogott a kezébe.Óvatosan kinyitotta és tartalmával bekente tőrjének pengéjét.Tudta, hogy óvatosan kell felhelyeznie a mérget, hiszen ha túl sok jut a szervezetébe, a dzsad azonnal meghal, vele egyetemben.

Mikor végzett, kántálásba kezdett.Hosszú, monoton szövegbe. Hangja már szinte nem is volt varázslatának, mikor a tőr pengéjére kent folyadék nyomtalanul eltűnt a fegyverről.

Folytatta a kántálást.Az állatok minnél meszebb próbáltak menekülni tőle ám a kis szobában erre nem sok lehetőségük maradt.A táltos arca eltorzult a fájdalomtól, azonban rezzenés nélkül idézte az ősi litánia minden egyes szavát.Érezte ahogy a dzsad tudása, emlékei mind-mind átmásolódnak elméjébe. Más ember már ordított volna a fájdalomtól, neki azonban tűrnie kellet, hiszen tudta, ha tiszteletlen a szellemekkel, azok habozás nélkül elpusztítják.

Egyszer csak csend lett.Elhalgatot a fájdalmas ének, melyel a sámán má felkészült a harcra.Ezek tán már csak apró gyermekjáték volt anyagiasítania két handzsárt a tiszta mannából.Ehhez képest, bármi gyerekjáték lett volna.Tudta, nem hibázhat.Most nem.

Azt is tudta, hogy már készen áll a harcra.

[The Eternal Crow Hero]

A kiabálásra kijött a hajó egy utasa a fojosóra. Nem értette miért ordítozik az az ember de végighallgatta. Aztán szépen lassan közeledett az ajtóhoz. Fekete köppenye alatt nem látszódott arca. Mikor a lárma alábbhagyott és meghallota a kifelé tartó feldult ember léptei alatt nyikorgó deszkák zaját, egy különleges litániába fogott. Mikor az kiért az ajtón már láthatatlan volt a szemnek, könnyedén besurrant a becsukodó ajtón. Bent egy dzsad fogadta meditációs pózban. Az idegen nem sokat teketóriázott, nem volt kedve megdögleni ilyen messze a hazájától, akkor inkább ez a korcs tolvajfajzat haljon. Bár azért még egy litániát elmormolt magában, hogy semmilyen mágikus meglepetés ne érje. A kabin és a környező kabinok szinte világítottak a mágikus felszerelésektől és egyébb mágikus dolgoktól. Döntött megteszi azt amire az az elöbbi furcsa figura nem volt képes. A fegyvere pontosan ott haladt el ahol kellet,először a torkot vágta át a hangszálakkal majd az ütőeret. A Dzsad nem tudta befejezni azt amit elkezdett, némán eldölt szemei tágra nyiltak a meglepetéstől. Útolsó gondolatával talán a társát szidta amiért olyan hangos volt. A sötét idegen visszatért kabinjába ahol hű néma szolgája várta hogy megvédhesse minden anyagi támadástól, a mágikus védelemről pedig a hajóra lépésekor gondoskodott az idegen.

[Dharran Liedor]

Siila egy dühödt ajtócsapásra ébredt. Kipattant az ágyból és a szomszéd szoba ajtajához settenkedett. Először azt hitte rárontottak az öregre, de a mérges dohogás és szöszmötölés nem erre utalt. Visszaosont a szobájába és magára kapott valami értelmes ruházatot, majd visszasétált az öreghez és hallkan, óvatosan benyitott. A kifele nyíló ajtón a lábaira borult egy raidtan elhúzódó vadászgörény. Feltekintve érdekes jelenség fogadta a lányt. A sámán révülteben, önmagán kívül járt egy furcsa táncot, az eddig barátként tisztelt állatok félve lapultak a szoba falaihoz (kivéve a görényt, aki már majdnem a lány nyakára mászott). Óvatosan visszazárta az ajtót, nehogy megzavarja az öreget.

Miután lenyugtatta az állatkát a vállán, benyitott a dzsad néma szobájába. A férfit szobája üresen állt.

- Mi a fészkes fene folyik itt? - gondolta, miközben visszafordult a saját helységébe. Szitkozódott magában, hogy eladta indulás előtt a fegyvereit // maradtak a fejvadászkardok, a két látszat fegyver és néhány dobótőr, semmi más //, de nem vihette fel mindet a hajóra és legalább igy most sokáig lesz pénze is....

Felcsatolta tőrkardját és a hárítótört. A sarokba összegyürt egy takarót és a görényt, akit rögtönözve elnevezett Arbonak lerakta a miniágyra és elindult megkeresni a dzsadot.

[Con Salamander]

Siila nem is sejtette, hogy a Dzsad a hajófenéken lesz, így csak egy fertályóra után talált rá. Halott volt. Átvágták a torkát. Először arra gondolt, hogy a sámán tehette. Elment tehát hozzá. A sámán már ágyán ült, abba kellett hagynia a meditációt. tudta, hogy a dzsad már halott. Azonban így is nagyon kifáradt és pihennie kellett. Siila benyitott.

- Mit akarsz itt, ifú lány?

- Te ölted meg a dzsadot.

- Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni. Nem. De nincs bizonyítékom rá, hogy nem én voltam, de ha tehettem volna, magam végzek vele.

Siila e szavakból tudta, hogy valóban nem a táltos tette. De akkor ki.

- Valakit úgyis gyanúsítani fognak a gyilkossággal. El kéne tüntetnünk a hullát. Dobjuk a tengerbe.

- Túl feltűnő. Már gondolkodtam, hogy lehetne eltüntetni, de nem jut eszembe semmi kivitelezhető.

- Akkor majd én eltűntetem! -mondta a lány sértődötten.

- Tégy, miként jónak látod.

[Gem Kapocs]

A lány már a fedélzete vonszolta az ernyedt testet, mikor valaki hirtelen megfogta a vállát.Ledobta a dzsad testét, megragadta támadója karját, és megcsavarta.Csak mikor feleszmélt ösztönös mozdulatából, tudatosult benn, hogy a táltos karját szorongatja.

-Mit vétettem ellened lányom?-A lány elengedte a karját majd szemrehányóan azt kérdezte.

-Mit művel itt?Azt mondta tüntessem el a testet.

-Nem azt mondtam.Én annyitmondtam, hogy tégy belátásod szerint.

-Az ugyanaz.

-Nem kell kidobnod.Gyere, hozd a kabinomba.

-Dehát miért?

-Majd meglátod.

A lány még mindig nem fogta fel mi is történt valójában.Még mindig kábult volt attól amit néhány perce látott.Mikor beléptek a sámán kabinjába, ott egy fénylő szellemet pillantott meg.Egy hatalmas sólymot formázott, teste légies átlátszó volt.

-Nem kell félned tőle.-mondta a sámán nyugtatólag.-Tedd ide a fiút.-mutatott a szoba közepére, pont afölé a pont fölé, ahol a sólyom lebegett.Siila óvatosan a szellem alá helyezte a testet.

-Ezegyszer segítek neked Antol Jamane, kit kuzurnak neveznek.

[Con Salamander]

Senki nem rántott fegyvert, még a dzsad sem.

Siila azért ,mert nem tudta, hogy a dzsad mindenkit meg akart ölni.

Az öreg azért, mert úgy sem vette volna hasznát a dzsad ellen.

A dzsad azért, mert már félt a táltostól, és mert köszönettel tartozott neki.

- Köszönöm. -mondta az Ibarai.

A táltos elkezdte mondókáját:

- Valaki meggyilkolt téged, sejtelmünk sincs, hogy ki. Felélesztettelek, mert remélem jobb belátásra bírtalak és bírt a halál.

- És mert a mi nyakunkba varrták volna. -vágott közbe Siila.

- Folytatom. -mondta az öreg. - A gyilkolás egy értelmetlen dolog, főleg ha ártatlanok halnak meg azok helyett, akiknek valóban nincs helyük ezen a világon. Én téged érdemesnek találtalak a létre, hiszlek olyan intelligensnek ,hogy belátod szándékod milyen botor cselekedet lett volna, és mert súlyos veszteség lettél volna a világnak, hisz párodat ritkító harcos vagy. De most el kell mesélned mindent. A legelejétől.

Siila és a Dzsad meghökkenve halgatták az öreg beszédét.

- Kilenc évvel ezelőtt.... -kezdte a dzsad.

másfél órán keresztül mesélt, amikoris berombolt a hajóskapitány.

- Vér van a hajó fenekén. Valaki meghalt a nyomokból utalva. Úgy látom, a tengerbe dobták. Vérfoltok vezetnek a fedélzetre. Minden rendben maguknál?

-Persze, persze. - mondta az öreg.

- Én öltem ott. -mondta Siila. Erre mindenki meghökkent. De Siilát sem ejtették a fejére:

- Egy patkánybáró lopózott fel a hajóra. Azt öltem meg ,mikor sétáltam a hajón.

- Áhhh, értem. És mért nem szólt nekem? - kérdezte a kapitány.

- Nem akartam ilyen aprósággal zavarni, hisz rengeteg dolga lehet, egy ilyen hatalmas hajón.

- Dolgom éppen akad. Megyek is akkor. Egy óra Múlva vacsorázunk!

- Ott leszünk mondta Siila és majdhogynem rázárta az ajtót a kapitányra.

- Huhhh! - sóhajtottak fel mindhárman. -Ezt is megúsztuk.

A Dzsad már nem folytatta a történetet, hisz épp a végére ért a kpaitány megjelenésekor. Egy fertályóra múltán felmentek a fedélzetre, hisz onnan lehetett csak az étkezőbe jutni.A dzsad a fedélzetre érvén letépett nyakából egy medált és a tengerbe dobta. Kezdte érteni. Bementek hárman az ebédlőbe.Ott ült az az alak, aki elvágta a dzsad torkát.

Arra, hogy a dzsad ezt túlélte, még ő sem volt felkészülve. Torkán akadt egy élescsontdarab. Másnap fekete volt a főárbóc ponyvája. Temettek.

[Dharran Liedor]

// Fiúk!! Ne gyilkolásszátok egymást! - ez egy gyönge nő kérése //

Senki se értette mi végezhetett az öreg matrózzal, bár sokan pletykálták, hogy már régóta szedett valamit. A temetést a kis csapat is végigállta, távolabb a matrózok csoportjától. Egy magas idegen pillantása, viszont újra és újra visszatért a dzsad életvidám arcára.

A görény és Siila barátságán még az idős sámán is meglepődött. Arbo most is ott ült a vállán. Kényelmetlenül és zavartan fészkelődött a lány nyakán. Siila azt hitte éhes, vagy egyéb más baja van, de az öreg tudta mi a baj. Valamit érez a kis jószág.... valami nagyon nem jót....