Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Kalandozok.hu Nyári Tábor 2010 - Élménybeszámolók


Con Salamander

Recommended Posts

Üdv!

A téma adott, kezdeném is:

Nekem ez a tábor volt idén a nyaralás, nagyon vártam, nagybevásárlások, olvasgatás, készülődés, aztán irány Selyp!

Suttogóval és kedvesemmel (no meg a hűtővel) bevettük magunkat a kocsiba, és szűk két óra alatt megszálltuk a kastélyt. A vonatosok cuccaiért most nem tudtunk kimenni, sajnos kicsit későn tudtunk indulni, utólagos elnézést érte.

Első nap ment a marháskodás, egy jó adag foci, lazulás, második naptól pedig jött a modul. TAOval már megbeszéltük, mik voltak a hiányosságok szerintünk, mik voltak a jó ötletek, de alapvetően jó versenymodul volt, Km-szempontból mindenképp. Érdekes volt a fejlődési rendszer, nekünk bejött.

Köszönöm a KM-eknek a bolond arel-papom megértését és a jó meséket, a modul végével egymásra néztünk a srácokkal, és tudtuk; idén is megérte eljönni. A dobogóra ismét feljutottunk (mintha meglepő lenne), és az, hogy Sneer elhozta a legjobb egyéni szerepjátékos kupáját, pláne nagy szám volt, itt is gratula érte!

Köszi a vérfocit, az alternatív játékomon játszóknak az aktivitást, a modulírást, a táborszervezést, a söröket, az egyéb enyhén alkoholos italokat, a reggeli kávé-fuvarokat.

Nem csalódtam idén sem, nincs semmi különleges ebben az élménybeszámolóban, ahogy az élmények közt sem volt semmi kiemelkedő.

Tizes skálán tizes tábort vártam. Most pedig túl vagyok egy tizesen. :)

Minden jót!

CS

Link a hozzászóláshoz

Tiszteletteljes Üdvözletem minden kedves játékosnak akik ott voltak és azoknak is akiknek nem sikerült eljutni!

Hát úgy látszik 2. ként nekem van szerencsém leírni élményeim a táborral kapcsolatban.

Szépen sorba:

1. megérkezés szállás elfoglalás itt KÖSZÖNÖM meg a főmágusnak Antailnak aki biztosította hogy a csapatunk 5 tagja 4 szobába került na meg a folyosóra :twisted::twisted::twisted: de azért szeretünk :pajti: sok időt úgy se töltöttem alvással.

2. Sir Thomas ismét kitett magáért a levezényelt élő szerepjáték nagyon tetszett azutáni bábel se volt rossz de rávilágított angol és más hiányosságaimra. De a vége lett a legjobb nem tudom mikor kezdtük de hajnal 4 körül ért véget a free modul amit mesélt nekünk, régen röhögtünk ennyit köszönjük TOM

3. a Második nap 2 ciklusát Batka mesélte le NAGYON tetszett, játéknak nem nagyon nevezhető inkább X óra röhögés és vérszívás :hiszti: de mindenképp emlékezetes volt az egész csapat nevében köszönjük remélem még sokszor találkozunk.

4. Harmadik nap 2 ciklusát Dekker bácsi mesélte le a modul 80%-án a csapat beszélt szegény KM be belefolytottuk a szót de jó volt nagyon. Nem volt egyszerű dolgod :)

Még ezen a napon késő este Suttogó komának volt szerencséje a házi SPECIÁLIS italomat megkóstolni amit egy tarkólövéssel jutalmazott de az a fej felejthetetlen :tuzes:

5. Negyedik nap a modul befejezése ez nem tetszett anyira de nem a KM ünk Glongi miatt ő mindent megtett, külon köszönet a modul utáni free játékra. Utánna szabad foglalkozás és a nap befejezéseképp a várva várt négyesfekvő Hulla vezényletében :):):) sajnos utána az amerikai foci nem jött össze de majd legközelebb.

6. És végül az utolsó nap szomorú percek, búcsúzkodás, összerámolás stb. Itt kell megemlítenem hogy CS és Suttogó nak rengeteg asztrális segítségem nélkül nem sikerült volna a hűtőt betenni a kocsiba amit egy pulykázással jutalmaztak :twisted:

Összességében jól éreztem magam Köszönet a szervezésér Antailnak, a KM eknek Batka, Dekker és Glongi-nak na meg Sir Thomasnak.

Remélem a téli táborban sokakkal ismét találkozunk.

Tengermély tisztelettel Mosquito

Link a hozzászóláshoz

Hát én nekem ez lesz az első beszámolóm és ráadásul a nagyrészt már elmondták előttem ketten együttesen..:D

Én nem tudtam pontosan,hogy mit várjak a táborral kapcsolatban,de most már nyugodt szívvel mondom,hogy szívesen maradtam volna én is egy időparadoxonban,hogy ezt a kellemes rövidke hetet eltöltsem még párszor. :mrgreen:

Az egyetlen ami nekem tényleges megjegyezhetően nem tetszett az pedig annyi volt,hogy az étel elég 'gáz' volt.(De nem vagyok válogatós így mindig mindent megettem,de sajnos még így sem laktam jól vele.)

Már most eldöntöttem,hogy mindenképpen megyek a Téli táborba kivéve,ha elrabolnak a hódmedvék/mókusok vagy pedig megesz előtte A Nyúl.

A KM-ekről annyit mondanék,hogy mindegyikük más,hogy mesélt így három különböző stílusban szórakozhattam végig a modult a meséjük által.A modul ötlete nekem nagyon tetszett szerintem ez egy hihetetlen ötlet volt/van/lesz... 8):lol::mrgreen:

Egy hiba volt az egész táborban az pedig az,hogy haza is kellet mennünk egyszer. :siros:

És végszóknak:

- Finom volt a torta..:D

- Sajnos a 11-es tűzvarázslóm életét vesztette(61 évesen) a Tűtoronyban,de hát a paradoxon miatt mégsem így nem is 11-es...xD :tuzes:

- Amit mindenképpen szeretnék így utólag,hogyha TAO is olvassa:- Légyszi küld el nekem is a modul egy példányát pdf.-ben..:D

-Ja és a pohár nagyon jó már ki is raktam az asztalomra és ott díszeleg a többi M.A.G.U.S -os cuccuknál... :mrgreen:

Link a hozzászóláshoz

Most nincsen érdekes lejutási történet, BigMac jóvoltából viszonylag hamar, közvetlenül a ház elől érkeztem a táborba, ezúton is NAGYON köszi neki, az életem - najó, a gerincem - mentette ezzel :)

Páran tudtátok, hogy nekem eléggé rezgett a léc, hogy el tudok-e menni, és takaréklángon kellett égnem, nehogy a pattogásommal rásegítsem az orvosi javallottakat.. örülök, hogy részt vehettem :)

Ahogy megszoktátok már, nekem szinte minden tábor pozitívan végződik, és mind másért marad meg az emlékezet zűrzavaros folyondárában. Mindig vannak állandó dolgok, ilyen a tábor előtti uccsó napon nem - vagy alig - alvás, a hiszti az eredményhirdetés előtt, és most úgy látszik az uccsó esti tábortüzeses összepakolásos/lomtalanítós cucc is hagyománnyá válik többedmagunk tekintetében. :)

Aztán mindig van köszönetnyilvánítás némelyek felé, természetesen mindig a teljesség igénye nélkül, mert elég zizzent vagyok tábor után általában, és nem mindig jut eszemben minden :) Idén is összeállt a lista, különleges sorrend nélkül, de mindenekelőtt köszönöm minden táborlakónak, hogy eljött, és együtt megint sikerült összehozni jópár szép napot így a tomboló nyár közepette :)

Köszönet jár

- a csapattársaknak, elsősorban őket illeti tisztelet, hiszen ők töltötték a tábor nagy részét közvetlenül velem, és elviseltek engem. :D Jót játszottunk együtt, és bár volt pár döcögősös pillanat, én azért örülök, hogy ismét velük magusolhattam :)

- Venesnek és Cerinek a bögréket, a kókuszcsókokat, a muffinokat, a finom leveleses sütiket, a leves-lehetőséget, a különleges születésnaposos ajándékokat, a reggeli zuhanyzós ajtónállásokat és hogy vannak :) Oshinak az éji szendót, nagyon finom volt :)

- Antailnak, aki megszervezte az NyT-t, és továbbra is megszervezi /csak merné nem csinálni.. :twisted::) /, és ezzel jópárunknak teljesebbé teszi a nyarát. :) Csodaszép a kocka :)

- MagyarGergelynek a muffin-versenyt - kitérő: Reniának azt az oltári finom muffint.. húú, nagyon ott volt -, azt, hogy uccsó este hajlandó volt "leereszkedni" :) közénk és dumálni velünk, hogy a tegnap végre nem nyomta Azt a szöveget, amiért külön szeretjük, de azért valakitől nyúlta :P Remélem már megoldódott az a probléma, és nem nagyon rontotta el a táboros élményeket, valamint épségben hazaértél/hazaértetek.. :) Köszönet jár az előtörténeteses versenyszervezésért is, én naaaagyon örültem neki, meg gondolom a másik kettő is :) Na és a püspökmuffinért, a tortás közreműködésért, és hogy nem orroltál meg rám a viccemért :D Én előre láttam ám a kristálygombömben azt a másik bögrét is, és mindre kellett egy kártya! :P Evidens, hogy nem lehetett ugyanaz ;)

- Batkának és Weilonnak még MG-n kívül az eredményhirdetés előtti segítségüket, nagyon igaz a sablonszöveg, "nélkülük nem jött volna létre" :D

- SirTomnak a szervezést a szerepjáték estre. Nekem nagyon tetszett, élveztem, és nagyon köszönöm a belefektetett nem kis energiádat, mind a szervezés, mind a lejutás tekintetében. Külön hála a Bábelért, amit személy szerint imádtam, és a kezdeti döcögés ellenére igyekeztem minél jobban szerep szerint megoldani. :) Magdinak ezer hála a fordítási segédletért :) Sajnálom, hogy az utána következő játékból kidőltem, de annyira készen voltam már a 48 órás fentléttől, hogy majdnem lefordultam a székről. Köszi, hogy megalapoztad nekünk NyT-re a hangulatot! :)

- KM-eknek. Glonginak, hogy sikerült nem meghalni, és hogy végül megbékélt a dilinyós karim jellemével; Z-nek, hogy érdekes és maradandó lett az a viadal, és ott is életben maradtunk, még ha nyertünk is /apró szösszenet: Oshi, mint stratéga első 10 szólehetőségének kihasználása: Vigyetek le innen, segítség, segítség, segítség, segítség!!!" :) verhetetlen :) /; Weilonnak az izgalmakért, a nagyon jó hangulatért, a végéért, és ahogy mesélt nekünk. Még sok ilyet :)

- Sóginak a modulért, a szervezésbeli felajánlásáért a játékunk teljesebb élvezésének érdekében, Azért a Könyvért, és a beleírt pár sorért még hatalmas ölelés is, és fő hely jár a polcon! :)

- A Bábeles 13-aknak a játékért, hogy végighallgatták, és nem csaptak le a szellem-Dinás "agresszívkodásomért", sikítozásomért :D Te John, te John.. :D

- továbbá azoknak, akikkel beszélgettem, akik rám mosolyogtak, akik nem értették félre a pongyola megfogalmazásaimat, akik megkínáltak ezzel-azzal-amazzal :)

Megintcsak széjjelcsipkedtek a szúnyogok, és bár tegnap még elszántan hittem, hogy megúszom ejtőernyősös-effektus nélkül, mára már tele vagyok kék foltokkal, amik bizony nálam a szúnyogcsípések utáni gyógyulás jelei. Legalább tegnap nem éreztem őket.. illetve nem mindet.. :D

Azért azt meg kell jegyezni, hogy "igazi lovagok" lehet nem voltak a táborban.. vagy csak nem mutatták meg magukat ;) Legközelebbre minden lány pakoljon keszkenőt vagy kesztyűt :P

Ígérem jövőre már összeszedem magam, és megint lesz meglepi hastánc, vagy valami hasonló.. :)

Hazaértem, és kidőltem a sorból, itt phúúúj meleg van, ventillátorozok.. még vágyom vissza :)

Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Meg kell valljam, ahogy közeledett a tábor, egyre kevésbé vártam az indulás napját. Azt hiszem túlságosan beszürkültem a hétköznapokba. Mostanában mindent az utolsó pillanatra hagyok, így fordulhatott elő például hogy az előtöriket az utolsó nap dobtam fel, a cuccaimat is indulás előtt kb 8 órával kezdtem összepakolni és anyu már reggel is azzal cseszegetett hogy le fogom késni a buszt! (legalább negyed órát vártam rá, ha nem többet)

A kalandozókkal először Hatvanban találkoztam, mivel én a személy vonatra szálltam, ők meg a gyorssal jöttek. Bár az elmúlt egy év alatt látszólag nem sokat változtam, szeretném hinni hogy hajszálnyival szociálisabb lettem. Idén azok akik autóval jöttek, előzékenyek voltak és már az állomáson vártak minket így elég gyorsan eljutottam a helyszínre. Aztán szobafoglalás és döglés á lá Darun. A szobatársak talán sejtették, szándékosan oda cuccoltam idén is. Nem véletlenül! Ennél jobb társaságot nehéz lett volna találni, és engem még az se zavart amikor lefekvés után kánonba kezdett horkolni a fél szoba. A modul a szokásos, részletesen kidolgozott kerek egész volt aminek a vége eléggé megkavart. Sajnos az utolsó napra annyira zokni voltam, hogy túlkombináltam a modult és majdnem sikerült is elcsesznem. Egy negyedik helyre így is jók voltunk, elismerésem a csapatnak, különösen Ishi-nek, sztem ennél jobban nem lehetett volna kijátszani azt az udvari orkot, tényleg le a kalappal!! És persze "Rájen"-nek, mert rájött az időhurokra! Amúgy a csapatról csak annyit hogy ennyire szedett-vetett csapatom még nem volt! :D

A rákészülés ellenére meg kell mondjam, ez volt a második legjobb táborom, olyan gyorsan haza értem hogy fel se fogtam hogy vége! Újabb évet kell várnom a következő kalandig.

Én is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, igyekszem sorba szedni a kalandozókat, nézzétek el ha valakit kihagynék!

Legelőször is köszönet Antail-nak, amiért idén is megszervezte a Tábort, remélem a türelme és lelkesedése az idők végezetéig kitart!

Köszönöm Ishinek hogy beadta a derekát és eljött, jelenlétével emelve (nem kis mértékben) a csapat színvonalát és persze múlhatatlan érdemeit mint a leg félelmetesebb Sötét Úrnő! :twisted:

TAO-nak a modul megírásáért, idén is kaptunk intrikát és harcot, és hála a "csőmodulnak" idén még hozzá is tudtunk szólni!

A KM-nek akik életre keltették TAO művét, Tetrának, akinek a modul első sikerélményét köszönhetjük, Atvy-nak aki két győzelemmel felérő vereséget mért ránk és Dekkernek akinek megadatott hogy a végjátékban lehentelje a fél csapatot! :twisted:

Sir Thomas-nak a hangulat keltő Live-ért, remélem a kalandozók a következő egy évet felhasználják arra hogy némi jómodort magukra erőltetve csendben kibírják ezt a kis közjátékot! Szerintem ennyit igazán megérdemelne!

CS-nek és a "Favágóknak" hogy engem is bevontak az alternatív játékba és egyedüliként egyetlen karakterrel végigjátszhattam azt a kis időt! Továbbá a Falkának amiért elviselték a bénázásom a ping-pong asztal körül.

Idén is sokat köszönhetek a KM Killers-nek! Ha jövőre ismét találkozunk a táborban, remélem nem veszik majd rossz néven ha ismét odacuccolok! A Sötét Nagyúr sztem abszolút siker lett a táborba, az Ink és az Audiomachine nélkül pedíg biztos szegényebb lennék egy árnyalattal!

Hullának amiért elhozott az állomásról, és majd meglátjuk hogy ki felejti el hamarabb amit út közben ígértem! :twisted:

MG-nek a muffin sütő versenyért amire utólag estem be, remélem ebből is sikerül hagyományt teremteni! És persze hogy szoros kűzdelemben győzött "csak" le! :lol:

Köszönet a tortáért! Én nem szeretem a tömény-édes-krémes tortákat/sütiket, de ez tényleg isteni volt!

És természetesen mindez így, ebben a formában nem jöhetett volna létre a csapat nélkül, köszönöm a Vágtázóknak az előkelő 4. helyet és a Kvíz 3. helyet!

Remélem egy év múlva ismét találkozunk, addíg is igyekszem nem elfelejteni, mit is jelent az: kalandozónak lenni!

Darun

ui.: Felon, majd megdöglöttem a hazaúton, főleg az utolsó 500 méteren amíg a buszmegállóból haza gyalogoltam, de a szobámba meg olyan hideg volt, hogy majdnem azt mondtam: fázok idebent!

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Vége a tábornak... :cry: Talán az utolsónak. :siros: (Ez is akkor derült ki, mikor vissza jöttem, Pestre. Egy világ borult össze bennem.)

De ha ez tényleg záró tábor is lenne, egy élmény volt. Ilyen gyorsan tábor még nem pergett le. Két momentum van a szemeim előtt. Mikor BigMac-el megyünk odafele, táborba, és húú, most fog csak elkezdődni. A második pedig, mikor jöttünk el és ülök a kocsiban, azzal az érzettel, hogy ,,vége".

Most jönnek a köszönetek.

Antailnak a tábort (mert megint felejthetetlen volt), TAO-nak a modult (TAO-s volt, nekem bejött :)), MG-nek a ping-pongot, Suttogónak a világítós karkötőket, az egész erkélyes szobának a mézeseket, Batkának a húzásait, amiket majd megtorolhatok egyszer :) (sose felejtem el mit csináltál a macskával :P), SirTom-nak a MiniLARP-ot, annak leszervezését, és hogy belevet ebbe az egészbe, no meg nem mellékesen a Babilont (nem semmi játék....Ishiék győzködése minden erőmet kivette :)), és nem utolsó sorban BigMac.nek a fuvart, mert nélküle le se jutottam volna Selypre... (A sor nagyon hosszú, idén hosszabb, mint szokott lenni.)

A szobatársaimmal ismét nem volt semmi gond, nagyon jó kis hangulat volt bent (leszámítva egy-két, pontosabban három böfögést, amitől majdnem lefordultam onnan, ahol ültem éppen. Hallottam én már sokmindent, de ez rekorder volt. :)). Köszönjük CZ-nek, hogy becsatlakozott, mindig szívesen látott egyén a körünkben. Egy két információra való reagálásával megpecsételte pár esténk hangulatát. :)

Köszönöm a meséléseket a KM-eknek. Glonginak az első ciklust. Kezdeti padlófogásom után nagyon jól érztem magam.

Antailnak a második ciklust. Egy szerintem hálás részt mesélt nekünk... Shuluri viadal (én nagyon szeretem, személy szerint), Vérnász...csak azt sajnálom, hogy nem jutottunk be, mert erre a részre jobb KM nem létezik (szeintem):).

És végül az utolsó ciklus...Weilon. Éreztük, talán tudtuk is, hogy nehéz lesz vele a dolgunk. Figyelembe véve az előző két napját, 3 JK halála garantált volt. Aztán mégis valahogy túl éltünk. Értékelő lap bizonyítja, hogy milyen KM-nek ismertük meg, én személy szerint hozzákapcsolnám, hogy nem akármilyen ember személyében. (Köszönöm, hogy megismerhettelek, remélem még valahol összfutunk. ;))

És jön a kis csapatunk (mint csapat, mint szobatársak)...

Felon: Hát...nem is érdemes semmit sem írnom, úgyis tudsz mindent... :) De kicsit részletesebben, sajnálom, hogy uccsó este már nem jutottam el a tábortűzig vissza, leragadtam a 4-es fekvőnél. A modulban nehéz volt a feladatod velünk, de hát ez ilyen... Mindig midenki másfele, máshogy akarja és a hosszas tervezésekből, általában, semmi se lesz.

Oshi: Az első emlékem, mikor elővette a kávéfőzőt, ami egyébként a fél táskáját elfoglalta (túlélő felszerelés). :D Köszönöm továbbá a vicces helyzeteket, amiket te, vagy a karaktered produkált. Példának okáért...a szinten lévő 2. mosdó felfedezése, vagy a stratéga szerep, amit már Felon megemlített.

Karashu: Fiatal lélek... Még kell egy év kikupálódási szakasz...:)

Ceripapa: Ide nem írok semmit, majd csak lebeszéljük Egymás GOndolatait, face to face-ben. :)

Így zárásként... Az eddigi leggyorsabban lezajló tábor résztvevője lehettem... sok emlékkel, gondolattal gazdagabban távoztam, valamint az ingerrel, hogy egy-két privit dobjak pár embernek. :)

Köszönöm.

Link a hozzászóláshoz

Üdv

Idén nekem is úgy alakult, hogy az NYT volt a nyári szabadság, és úgy gondolom teljes mértékben meg is érte, mert rendkívül jól eső kikapcsolódást hozott ez a pár nap. Már korán lementünk, hogy a szokásos szobát elfoglalhassuk - nagyon a szívünkhöz nőtt. Aztán az első nap kicsit lassan csorgott le a megnyitóig, de arra ideális volt, hogy az ember ráhangolódjon a szokásos jó hangulatra és a szórakozásra. Az esti interaktív előadás Sir Thomas -szal nagyon szórakoztató volt, nagyon élveztem. Mondjuk a végéről azt a kántálós sétálgatós részt le lehetett volna hagyni szerintem.

Mondhatni a szokásos csapattal jöttünk, az első szint miatt inkább a hangulatos karakterekre és a szórakozásra helyezve a hangsúlyt, semmint a modul megoldásra. Ez aztán látszott is a teljesítményünkön, valamint az, hogy mennyire nem feküdt nekünk ez az "In medias res" kezdés. Gyakorlatilag végig improvizáltunk, és sajnos nem is túl jól. A modulban két színhely volt, ahol sikeresen szerepeltünk. Az egyik a shuluri viadal, amit személy szerint nagyon élveztem, annak ellenére is, hogy támadó dobást alig-alig sikerült 30 fölött végre hajtanunk. Tipikus példa erre, amikor kulcsfontosságú pillanatban a célzó értékem dobással együtt 117 volt, ami nem is hangzik olyan rosszul, csak úgy, ha azt is elmondom, hogy pszivel volt növelve az érték és 101 -re dobtam! :) A másik abszolút sikeres helyszín pedig a Tűtorony volt, ahol bár majdnem megint elkezdtünk imprózni és bóklászni össze-vissza, végül a seggünkön maradtunk, és sikerült megoldani - Viconak sikerült megoldani ;) - a boszorkány herceg kavarását.

Egyébként a modul nekem személy szerint nagyon tetszett, elképesztően élvezetes helyzetek voltak, és érdekes volt kitalálni, hogy vajon mit csinált a karakter abban a 31 évben :).

Nagy nagy köszönet a mesélőknek - Hulla, TAO, MagyarGergely -, akik elképesztően hangulatosra varázsolták a modul három napját.

A tábor egyik érdekes új tapasztalata volt számomra a Dominion kártyajáték, mely úgy tűnik pont olyan lendülettel fertőzőtt meg, mint annó a Munchkin :). Hála és köszönet érte @huszárnak és BigMac -nek :).

Egyébként kicsit úgy tűnt számomra, mintha az emberek idén fáradtabbak lettek volna, vagy csak túl sok volt az alternatív program. Gondolom ezt abból, hogy az évek óta legnépszerűbb táborprogram a Munchkin verseny majdhogynem érdeklődés hiányában elmaradt. A szituációs verseny bár nem rendelkezik olyan hagyományokkal, de tábornyitón 15 jelentkező volt, aztán az első fordulót már csak 5 ember kezdte el, míg második fordulóra már idő sem volt. Majd valamelyik témába lefogom írni mi hogy volt ott, hogy legalább aki részt vett benne, az tudja meg, hogy mire gondolt és mire nem. De talán a többieknek is ad néhány ötletet, hogy ha máskor olyan helyzetbe kerülnek, hogy információt kell szerezni, akkor azt hol is lehet megtenni (mert hogy ez volt a központi feladata az idei szitus gyakorlatnak).

Remélem egy következő táborban minél több emberrel újra találkozunk.

Üdv, Silver Hawk

Link a hozzászóláshoz

Üdvözletem :)

Végre eljött az újabb élménybeszámoló ideje, és bizony egy kis szomorkodással kell kezdenem:

az idővel manipuláló modulírónknak, és segítőjének az időőrök által kimért büntetése lehetett talán, hogy ez a tábor különösen gyorsan lepergett, mintha csupán egy pillanat lett volna.

Az utazás ugyan kalandos volt, a pesti négysávos parkolóban való bandukolással, de nem tartogatott különösebb meglepetést. A szekérért, és a lovak megzabolázásáért köszönet jár Lord Gwain-nek.

Köszönöm a szobatársaknak a jó társaságot, és hogy az éjjeli koncertet az elalvásom utánra időzítették :D

És köszönöm a szoba művészibb társaságának,hogy volt türelmük végiglapozni a rajzaimat :)

Blasius, az egyszarvúd már méregeti is a kancsódat. Lehet hogy az el nem készült nimfát bűvöli bele :)

Örülök, hogy az Éjsörényűvel együtt nézhettem meg ismét az Ink-et. Olyan film ez, amit szívesen osztok meg a barátokkal.

Jó volt találkozni a régi ismerősökkel, üldögélni velük a tábortűznél, és a kis pingpong versengés is élvezetes volt a kazamaták mélyén.

És köszönöm minden kis goblinnak és Sötét Nagyúrnak, vagy Úrnőnek a mókázásokat.

Az első esti kis játékos bevezetés hirtelen ért, de remekül éreztem magam. Nagyon nagy ötlet volt, és csak annyit mondhatok: még ilyet!!! Akár minden estére be lehetne szervezni egy rövidke társaság összefogós kis játékot, akár a téli csapatépítős vetélkedős formában, akár ehhez hasonlóan.

A kaja végre túllépte az üres kalács betegséget, és még meg is próbáltak édességekkel lekenyerezni minket, de azért nem éri el a téli táboros kaják szintjét, és néha kevés is volt, máskor meg szokatlanul kiadós. Meglepően sokféle és táborokban szokatlan ételt kaptunk, gondolok itt pl a gombapörire, ennek a szokatlanságnak is van persze kockázata, de az a lecsós étel meglepően finom volt. Ilyen párosításra még sosem gondoltam.

Elég erős KM gárdát sikerült kapnunk, és köszönöm is nekik a szórakoztatást, bár az utolsó rész nagyon rövidkére sikerült, így nem is kaptunk túl sok ízelítőt Hulla stílusából.

A csapattal pedig ismét élmény volt összeülni :D

A modulról:

Első szintű karakterek megalkotása után inkább hangulatjátékot vártam, illetve egy sírva röhögős elsőszintű szerencsétlenkedést, ami a játékra, semmint dobásokra helyezi a hangsúlyt, de hamar kiderült, hogy tévedtem :)

A modul története szépen kidolgozott, már-már regénybe illő,( én pedig személy szerint nagyon szeretem felfedezni a történeteket ) nagyon jó ötletekkel teli, ám éppen az idővonal ötlete miatt kötött. Én az első ciklusrészt élveztem a legjobban, ott még nem volt szükséges az a rohanás, ami jellemezte a többit, és talán ez a rész volt az, ami elég szabad volt a szerepjátékhoz, mivel a többi részben inkább a probléma megoldó ötletelés kapott szárnyra.

Nagyon sok élményt igyekeztetek belezsúfolni ebbe a néhány napba. :)

Én élveztem azt is, hogy láttuk a karakter életútját, ám az idő ugrásokat felcseréltem volna. A kevesebb tp is jobban illett volna a hat évhez, mint a 31-hez, illetve a toroni rész is bele illett volna akár még abba az időszakba is, mikor Ondur ellen harcol Szigetbirtok, öregebb fejjel pedig nehezebb beszivárogni, mert feltűnőbbé válik az ember.

A legtöbb nevetést a viadal hozta, mivel az ellenséges gladiátor ellen minden lehetséges dolgot dobófegyverként alkalmaztunk, a pszi szívó fejét, saját kidobott dárdáját, robbanószereket és még egy tőrvetőt is :D :D :D Ha kicsit jobbak a kockadobásaink, lehet hogy nehezebben hozza ki a KM a vesztes döntést :D

Ahogy látom, egy megoldást nem kezelt a modul az utolsó részben, amit a csapat természetesen megtalált: mikor is vén barátunkat visszaküldtük tárgyalni, majd megterveztük és végigvittük a merényletet :D :D (Szerencsére volt már előttünk sikertelen 11 alkalom, és nekünk ott volt talonban a dzsenn harcművészünk, aki ha kell, egy láda dzsem :D )

Ezzel a választással, habár volt egy bűnbakunk, a ciklust tulajdonképpen át is ugrottuk, és bár Hulla azért lemesélte a merényletet, igen gyorsan végeztünk, jó lett volna kicsit szórakozni még. Mondjuk visszaküldhettek volna minket a Tűtoronyba, hogy életünk legőrültebb kalandjaként legyőzzük a torony urát, mintegy visszafelé játszva le azt, amit előre terveztetek. :)

Mindenesetre én élveztem a tábort, és itt is a kezemben az egyik KM-i modul. Köszönöm mindenkinek az élményeket.

Link a hozzászóláshoz

Nagyon jól éreztem magam a táborban :). Apróságokat leszámítva minden nagyon tetszett:

Modul, mesélőink, csapattársak, a goblinos kártya és a goblinos társas, Bábel, a felvezető Zrogdavar imádat, favágóRPG, négyesfekvő-nézés, ajándékok (a pohár épségben hazaérkezett és használatra került :D).

Köszönöm mindenkinek, aki a fentiekhez vagy bármivel a jó hangulathoz hozzájárult :).

Gildesnek hála a karakteréért, jól szórakoztam rajta :D, és ezért elnézését is kérem :D. Rayennek, hogy szórakoztatott, amíg nem hagyott beszélni :D. Ishinek a szerepjátszásért, elsősorban mint Sötét Úrnő :):P. Darunról nem tudtam meg sokkal többet mint a karaktereiről :D, de az Ynev kvíz személyneves oldalán lendületesen írta a sorokat a számomra ismeretlen nevekhez (is) :), nélküle aligha érünk el helyezést :).

Link a hozzászóláshoz

Nekem ez volt az első Nyári Táborom, és meg kell hogy mondjam, nagyon tetszett. Sneer és Cz uraknak hála szerencsésen eljutottam a helyszínre, nélkülük lehet, hogy Mexikóban kötök ki. :D Egyedül első nap unatkoztam egy kicsit a lecuccolás után, de a tábornyitót követően tényleg felgyorsult az idő, és hipp-hopp elteltek a napok. Sir Tom játékai nagyon jól indították a tábort, külön köszönet, hogy részt vehettem a Bábelben (vallási szekta rulz :D - bocs Venes, hogy lebastardoztalak, a karakterem ezt hozta ki belőlem ^^''').

A szobatársaimmal nagyon jól éreztem magam, hálás vagyok nekik a hangulatért, a Sötét Nagyúr játékért és az azzal járó hatalmas nevetésekért ("Zuhanás közben eltévedtem, ezért elővettem a térképet..." - Manndil XDD ), az Ink című filmért (amint hazaértem, első dolgom volt leszedni a netről, és megnézetni a nővéremmel) - Darunnak köszönöm a szobafoglalást, és hogy elhívott a táborba.

A modul nagyon izgalmas volt, bár a szintlépésre én sem készültem fel, és MAGUSos tapasztalataim hiányában nem is sikerült megfelelően továbbfejleszteni a karakterem (amit rá tudtam fogni az udvari orkom IQ-jára: megtanultam a Pszi-t alapfokon, de azt nem tudtam, hogy Pszi pajzs is van XDD). Tetra, Atvy, és Dekker mesélését is nagyon élveztem, a csapattársak meg biztosították a röhögéseket és az érdekes helyzeteket (ezekben Rayen bajvívója jeleskedett leginkább, de a többiek is hozzáadtak rendesen: Tyrion, az örök-bajkeverő BM, Gildes, a tűzvarázsló akit állandóan hecceltünk, hogy nem tud varázsolni, Daru(n), aki csendesen elnézte, amíg órákig tanácstalankodunk a bejutást illetően, majd megmutatta nekünk, hogy is kell ezt csinálni).

Szóval hatalmas élmény volt az első táborom, és biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó. :D

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok! :)

Ismét eltelt egy tábor, ismét csak rövid ideig szívhattam magamba a szerepjáték varázslatos illatát! :?:) Szerény személyemnek ez volt a 4. tábora, remélem a jövőben tovább tudom emelni ezt a számot, minél több alkalommal! Nagyon jól éreztem magam! Kár, hogy ily' hamar véget ért? Jó lenne többet játszani, a sors fintora, hogy nem tudok? Idén is új embereket ismertem meg és új szerepjátékos tudással lettem gazdagabb! Magyarán, nagyon jó volt, de rövid! :? A jóból mindig csak a kevés jut! :?:)

Köszönettel tartozom:

- a szobatársaimnak, hogy elviseltek :) (főképp Venesnek és Felonnak a többször előjövő ork stílusomat illetően - böfögés, "muhaha" :twisted:, stb. Mégiscsak lányok, Ceripapa és Oshram csak nevetett :D) Nagyon jól éreztem magam veletek! Szerintem jó csapatot alkottunk! :) Nem túl hálás modul volt, de csak túléltük mindannyian! :wink: Igen, Venes jól írta, fiatal lélek vagyok, nagyon lassan erősödő játéktapasztalattal (évi 1 játék - tábor - túlságosan nem acélozza a tudást), ezért nem tudom azt nyújtani sokszor, amit sokan elvárnak, de igyekszem megtenni a magamét. Igyekeztem jól és hasznosan játszani, bár nem igazán sikerült a szerepjáték szempontjából és a balszerencsés dobások miatt sokáig húzódtak csaták, de megtettem, amit tudtam. Ezért is jöttem gladiátorral, ilyen csapattársak mellett kell valaki, aki csak üt és nem sok vizet zavar - ne rajtam múljanak a fontosabb döntések. Azért remélem többnyire pozitív kép maradt meg bennetek rólam! Én jól éreztem magam, míg veletek játszhattam! :) Köszönöm mégegyszer, hogy meghívtatok a csapatba! :)

- a KM-eknek, akik igyekeztek megteremteni a jó szórakozást! :) Mindhárom KM-nél jól szórakoztam, igaz akadtak néhol kisebb értetlenségek, de végül jó lett a hangulat mindenhol! :) Jó volt megismerni titeket Glongi és Weilon, meglehet, hogy játszunk még együtt az elkövetkező időkben! :) Zoli pedig vérbeli toroni tudna lenni... :D Ahogy vigyorogsz Z, miközben a vérről, fájdalomról és a halálról beszélsz? :) Kaján és sötét mosolyok, lelkes beszámolók... :D

- DarkGodnak, hogy megismerhettem a Cyberpunkot! Érdekel a játék nagyon, remélem játszhatok vele a jövőben sokat, mert jó néha kilépni a középkori rendszerből és valami egészen utópisztikus világban alkotni! :)

- Davenek és csapatának, hogy kipróbálhattam a Sötét nagyúr című agyament kártya-szerepjátékot! :)

- A szervezőknek az újabb fantasztikus táborért és a csinos bögrékért! :)

- és mindenkinek, aki tett azért, hogy a hangulatom jó legyen és a tábornak ismét pozitív lecsengése legyen! :)

Összességében egy újabb remek tábor volt, most is csak azt tudom mondani: kár, hogy nem maradhattam több ideig? Minden jót srácok! :)

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Magyar Gergely vagyok, a térképész. :)

Nagyon jól sikerült számomra ez a tábor is, ami szerencsére már hagyomány.

Köszönöm Antailnak, hogy megszervezte, ott lehettem, és mindenkinek, aki hozzátett valamit. Kíváncsi leszek, hogy jövőre tényleg megvalósul-e a nagy tábor, és ha igen, remélem, előnyös lesz a változás.

A program nagyon zsúfolt volt, nemhogy unatkozni,még aludni sem nagyon volt idő...

A szerepjáték épjtő est első programnak nem volt túl jó, de jövőre már érteni fogjuk, remélem, jobban sikerül, mert érdekes ötletnek hatott. a Bábelből kimaradtam...

A muffinverseny ötletéért és a díjárt TAO-t illeti a köszönet, remélem, hogy szép hagyományt teremtünk vele, és jövőre még többen (én biztos) indulnak muffinnal, és bírónak is sokan jelentkeznek majd. (kell, mert alig bírtuk megenni, marat is egy csomó...) :) Köszönöm az indulóknak a munkát és a nevezést.

A munchkin verseny egész jól sikerült, és bíró nélkül legalább lehetett csalni... igaz, Wailon legyőzéséhez ez is kevés volt.

A modul érdekes, TAO moduljaihoz híven egyedi és újszerű volt, én jót meséltem belőle, remélem, a csapataim is így érezték... köszönöm a játékot és a visszajelzést a Team Gizkának, a KM Killersnek (sikerült túlélni :) ) és a Tótumfaktumnak is. Ismét jó volt mesélni, még akkor is, ha rendszeresen zaklattak a mesélés befejezését szorgalmazó, ilyen-olyan időkorlátokra, meg modulban feltüntetett határidőkra hivatkozó egyének. :D

Az előtörténet értékelő rendszer úgy érzem, sikeresen vizsgázott, nem csak azért, mert Felon végre méltó helyezést kapott ( :pajti: ) hanem mert a TT után szinte minden javaslatot sikerült beleépíteni, és több értékelőnek átnézni őket. Batka azért nagy volt... azt hiszem, új példaképem lesz. :)

Érdekes volt megismerni az Igenis, Sötét Nagyúr címre hallgató beteg játékot... köszönöm, hogy megmutattátok... tényleg úgy kellett ott lapítani, mint egy kis goblin. :)

A Szituációson nem indultam (még jó, Weilon ott is megalázott volna, ahogy hallottam), meg a Vérpistin sem, de ez jövőre lehet, hogy változik. :twisted:

Köszönöm mindenkinek,hogy jól érezhettem magamat, mindenkinek, aki beszélgetett velem, akitől csokit kaptam (Batka) meg kólát (Venes), meg a játékokat, a pigpongot, a sütiket, a tábortüzet. Külön örülök, hogy több új ismerőst szerezhettem, hasonlóan beteg KM-ek, szép hölgyek és ügyes szerepjátékosok személyében. (ki-ki válasszon érdemei szerint, van, akire több is vonatkozik. Nem, Glongi, te nem voltál szép... :):) )

Az ajándékért is köszönet, meg Darunnak a küzdelemért (gyúrtam pedig a 00-ra, de hát ez lett), itthon már ebből ittam a maradék energiaitalt. Felonnak külön köszönöm a két emlékkártyát, így már meg van bocsájtva a dolog, bár a masszázs is kellett hozzá. :)

A végén a tábortűz is nagyon jó volt.

A hazaút izgalmasan kezdődött, de szerelés előtt sikerült kidobnom egy 00-t, magától megjavult (csak egy beszorult, elkoszolódott fékbovden volt az oka...) úgyhogy esemény nélkül, rendben hazaértem. Köszönöm mindenki érdeklődését és segítségét, szerencsére nem kellett semmit csinálni vele.

Összefoglalva, jó tábor volt, még sok ilyet.

Link a hozzászóláshoz

Kedves Mindenki!

Egyszer már elkezdtem leírni gondolataimat és élményeimet a táborról, de amit karakterekbe öntöttem, túl "gagyinak" tűnt, így inkább gyorsan abbahagytam.

De vannak dolgok, amiket muszáj megjegyeznem, így valamit, valahogy csakazértis összehozok most! :)

A tábor előtt izgalmas hetek peregtek le, izgatottan vártam, hogy a csapatommal való egyeztetés (nem egyezés ;):) /csapat: khál gladiátor, aszisz varázsló, aszisz harcos, dzsenn bárd és az én félvér aszisz Antoh-papnőm... +1 tolvajlány is "beesett" kezdésre. :) /) után milyen játék is fog rám várni. Persze Tsoppie mindent megtett annak érdekében, hogy rábeszéljen a boszorkány kasztra, de úgy gondoltam, ha már Abaszisz, meg Tengermellék, akkor hozom az egyik számomra nagyon kedves karakterötletemet. Mivel a KM-ek sem tiltották meg, hát hoztam... Hogy mennyire jól, arról vegyesek az érzéseim, és bevallom, kissé el is voltam kenődve, hogy nem tudtam úgy kijátszani, ahogy szerettem volna. Éppen emiatt ezer+ezer hála Batkának azért az egy-két mondatáért, amivel megajándékozott a hazaindulás előtt... Még az is lehet, hogy annak ellenére, hogy Glongival azt pedzegettük, hogy valószínűleg nem fogunk már jönni táborba (nem nekünk való már az ilyen... :P ), mégis ellátogatunk legközelebb is... :oops:

A társaság tetszett, bár nagyon nem sikerült kivennem belőle a részem, sajnos ez teljes mértékig az én hibám (nem vagyok egy könnyen ismerkedős fajta.. :( )

Sajnálom, hogy kimaradtam az Igenis, Sötét Nagyúr játékból, mert az elmondások alapján nagyon élveztem volna. :D A ping-pongot is elszalasztottam... :(

Sajnos a megnyitóról lemaradtunk (talán akkor jobban tudtam volna a neveket tábor elejétől (?) ), de köszönet DarkGOD-nak, hogy vállalta az oda-vissza fuvarozásunkat.

Köszönet a KM-eknek, Magyar Gergelynek, Weilonnak és Batkának (mesélési sorrendben), amiért jól viselték a csapatunkat, külön köszönet Weilonnak a szökőár elmeséléséért és Batkának a "majdnem erőszak" végigmeséléséért és szemléletes magyarázataiért. :lol:

Köszönöm, hogy a muffinjaimnak majdnem a fele elfogyott (Glongi megsúgta, hanyadik helyezést értem el, azt is köszönöm).

Köszönöm a csapattársaimnak, hogy álmosan és kissé ingerülten is elviseltek az utolsó ciklus alatt. (Ezúton kérek elnézést a keményebb odaszólásaimért, nagyon furdal a lelkiismeret emiatt... :cry: )

Köszönöm a CP-s játékostársaknak, hogy élvezhettem játékukat (kár, hogy nem tudtunk tovább játszani), és köszi a Rizikófaktornak, hogy a verseny utáni Glongi szabad mágus meséjében lelkesen fogadtak.

Köszi a muffinsütőknek az ebédlő előtti közös izgulást, hogy milyen fogadtatást találnak a sütijeink.

Ishinek az első napi, biztonságos zuhanyozást! :lol:8)

Köszönet Sir Thomas-nak az élő szerepjátékért (a Szent Kézigránát felejthetetlen volt ;), de a "démonidézős" részt kihagytam volna), és az utána jövő Bábelért. Plusz köszönet a játékosoknak, hogy együtt játszottunk, "mindenféle" szellemek zaklatása ellenére is. :wink: (Felon, nagyon jó voltál)

És persze nem felejtem, hogy a szervezők nélkül mindez nem jöhetett volna létre...

Remélem, senkit és semmit nem felejtettem ki. Ja, igen, a bögrét és a kockát is köszönöm. :)

De, mégiiiis! A fiúk, akik eljátszottak a hajós/vizes játékkal! Felejtehetetlen! Mosquito még futamidőt is mért! :D

Egy icipici negatívum (a koedukált vizesblokk mellett :) ): néha úgy éreztem, hogy a táborlakók fiatalabbja öregnek lát, pedig lélekben én sosem fogok felnőni... Remélem, ha legközelebb ott leszek, nem lesz kérdés, hogy tegeződhetünk, és nem én leszek a néni, aki közeledik az úton... :roll::wink:

Még annyit, hogy a KM-értékelő lapot szerintem jobb lett volna minden játékossal külön kitöltetni, abból a KM-ek pontosabb következtetést vonhattak volna le, mint ezekből az átlagolt eredményekből...

Mindenkinek szerepjátékban gazdag(abb) évet kívánok! :)

Link a hozzászóláshoz

Köszönetek mindenkinek mindenért, pozitívért, negatívért.

Ha jövőre kicsit felújítják a helyszínt, és akad majd folyosórend (éjjel már nem visongunk, beszélgetünk mások ajtaja előtt, lesznek kijelölt női fürdőidőszakok és feliratok, mosdók erre a célra) akkor azt hiszem a társaság miatt érdemes lemenni. Remélhetően reggel nem gyerekvisítás ébreszt, és be merjük csukni a spalettát a nap miatt, mert nem kell félni, hogy megfulladunk a penésztől.

Azt az egy dolgot nagyon sajnáltam, hogy igazából egyik mesét és játékot sem tudtuk rendesen befejezni, még a modulversenyeseket sem. Persze egy játéknak sosincs vége, de azért valami "sikerélmény", kalandzárás jó lett volna mindenhol.

Ami az étkezéseket illeti, a kaja elfogadható, néhol kiváló volt, csak kicsit több savanyúság jobb lett volna, nem csak olyankor, amikor adtak is hozzá. (jövőre talán hozok sajátot :) )

Mindenkinek minden jót!

Link a hozzászóláshoz

Ismét volt egy jó nyári táborunk. :)

A társaság - mint minden évben - nagyon jó volt, érdemes csupán a régi barátok és az újdonsült ismerősök miatt is elmenni. Én nem sorolok listát, köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy hozzájárult a hangulathoz, a rendezvényhez a maga módján.

A modulról az én szemszögemből, tapasztalatomból:

Jó kaland volt, de nagyon nehéz volt mesélni és nagyon sűrű volt játszani. Mielőtt egy JK is panaszkodna, ki kell jelentenem, hogy elsősorban a KM-ekkel szúrtam ki. :D Rendkívül nehéz volt úgy mesélni ezt a kalandot, hogy minden átmenjen, és a végén teljes legyen az élmény. Néhány esetben ez nem jött össze, ott sajnos elmaradt a záróélmény, de sok helyen összejött, azok a játékosok nagyon élvezték.

Játékos oldalról is nagyon sűrű és hajtós volt a modul, és cseppet sem könnyű. Hulltak is a fejek a porba, de mindenki becsülettel helytállt.

Köszönöm azoknak, akikkel utólag konzultáltam, és megosztották velem pozitív és negatív tapasztalataikat, meglátásaikat, tanultam belőle.

A muffin-versenyről: ahhoz képest, hogy kb 1-2 héttel tábor előtt izzítottuk be, szerintem kellemes meglepetés volt, hogy az indulók száma elérte az 5-öt, a bírók pedig betegre zabálhatták magukat. Remélem a győztes örült a szilikon muffinsütő formának. :)

A vérpisti verseny: pofátlanul tápoltam, sikerült néhány ember állkapcsát a padlóra ejtetni az 1. szintű karakteremmel és annak 1.300.000 manapontjával. :) A döntő természetesen hű lett az eszméhez :D kb 3 órás vitatkozás és szabálykeresés, majd a végén a nagy rájövés, hogy az egész el lett cseszve már az elején.

Azt hiszem ennél effektívebb rávilágítás a tápolás értelmetlenségére talán nem is létezik. Talán csak Mosquito fáradt mosolya, ahogy kijelenti, hogy "soha többet nem rendezek vérpisti versenyt". :D

Sajnálom, hogy a szitus verseny nem fejeződött be, az indulás érdekes volt. Munchkin-ra és egyéb kártyajátékokra nem jutott időm, az Igenis, Sötét Nagyúr pedig az elmondások alapján nagyon jó lehetett. A Bábel jól sült el első este, örülök, hogy nem hagytam ki. :)

Utolsó este megint fellazult a társaság, ebben talán a tábortűz, némi fűtőanyag (hogy ne fázzunk) és a Hulla vezényelte négyesfekvő is szerepet játszott. :)

Jövő nyáron ismét Kalandozok.hu nyári tábor, ott találkozunk!

Persze addig még lesz egy téli táborunk is... ;)

Üdv

TAO

Link a hozzászóláshoz

Nos, asszem mostmár én is beszállok. Köszönöm a tábort, jól éreztem magam. A csapataim nagyszerűek voltak, főleg köszönet a falkának a rengeteg röhögésért, már rég nevettem ilyen felszabadultan. :mrgreen:

Köszönet Ulminak és Rajmundnak a vidám ping-pongért :) (most játszunk, úgy mint Tao :evil: )

Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy négyesfekvőből csak egyetlen egyet tudtam csinálni, de az én hibám, be kellett volna melegíteni... :) s bár jövőre táborlakóként nem leszek jelen, de utcsó nap csak azért lenézek, hogy bebizonyítsam több is megy 8)

Venes: ne mond, hogy soha, meg utolsó... ki tudja mit hoz a jövő. Amúgy sem értem miért haragszol :) a macskát csak megdögönyöztem... ...mint egy kutyát :mrgreen:

Pusz mindenkinek

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

A tábor nagyon jó volt mint mindig. Talán kevesebb volt a foci. A modul jó volt, valahogy sikerült végigcsinálni. Köszönöm, hogy ott lehettem.

Üdv: Matt Démon

Ja igen Antail minden évben elmondom neked, hogy "mett démonnak" ejtsd ki a nevem, de mintha falnak beszélnék. Nem akarom rádküldeni az őssárkányokat.:)

Üdv: Matt Démon

Link a hozzászóláshoz

Üdv Mindenkinek!

Ez volt az első táborom és a második alkalom, hogy találkoztam a kalandozok.hu fórumozóival. Ennél fogva, nekem a tábor legnagyobb élménye az ismerkedés volt. Ezúton szeretném megköszönni, mind a szervezőknek, mind mindenki másnak, hogy egy pillanatig sem éreztem magam kívülállónak, hogy mindig volt kivel eszmét cserélnem.

Nagyon élveztem a tábor összes programját, sajnálom, hogy nem iratkoztam föl többre időben. A kalandmodul ötletes volt, tele fordulatokkal és lehetőségekkel (legalábbis egy hozzám hasonló kezdőnek :P ), KM-jeink jóvoltából színes, emlékezetes. Köszönöm a Csapatnak, hogy megoszthattam velük ezt az élményt.

Külön köszönet Blasiusnak, ki rám áldozta idejét és töviről hegyire elmesélte az ÚTK rendszerének finomságait. A kaland csak hab volt a tortán. :D

Programok kapcsán egy valami hiányzott csak, méghozzá a live viadal, pedig úgy láttam, a felszerelés megvolt rá. Tetrának és Ishinek köszönöm, hogy fáradtságot nem kímélve porig rombolták kardforgató tudományomról szőtt EGO-mat. J

Akinek lehetősége van rá, az köszönje meg nevemben a konyhás néninek, hogy minden nap bőséggel főzött valami finomat, és hogy kifogyhatatlan teáját egész nap ihattuk.

Zárszóként megemlékezem a csapatról, hogy örökké hallhatatlanná tegye őket az emlékezet: Ishi, az Ifjú Hölgy; Tyrion, a Hátvéd; Darun, a Titkos; Gildes, a Sárkány? legalábbis így mesél róluk egy vén bajvívó.

Link a hozzászóláshoz

Hello Mindenkinek!

Tábor jó volt, szép volt, rövid volt.

Gratulálok mégegyszer minden győztesnek a díjához.

Köszönöm mindenkinek akivel beszéltem, avagy játszottam.

Modul sztem nagyon jó volt, érdekes és újszerű ötlet a fejlődés, az idővonal babrálása pedig merész, és kalandos - végre egy kissé nagyszabású "sorsfordító" történet. Tetszik.

A KMjeinkről pedig annyit, h Hulla, TAO, MG. Nincs mit hozzáfúznöm. Thanks. :respect:

jövőre is táborban,

Üdv

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Hosszú szünet után én is itt vagyok. Amíg ti a táborban voltatok, én dolgoztam, mire megjöttetek, addigra meg elhúztam nyaralni. A múlt hét így a családé volt, és végre ténylegesen sikerült pihenni egy hetet

... hogy aztán megint valami új projekttel állhassak elő. :oops: Na jó, ezt most hagyjuk még, meg sem jöttem igazán.

Nekem csak egy este jutott a táborból, de azt csurig sikerült tölteni. Reggel 6 körül feküdtem le végül, és egy óra alvásra maradt összesen időm, így alig éltem túl a munkanapot. Viszont megérte.

A szerepjáték erősítő est nem ment csont nélkül, több hibát is vétettünk, de legalább gyűjtöttünk ezzel kapcsolatban egy csomó tapasztalatot. Nagyjából az alábbiakat éreztem hibának:

- Hiba volt körbe gyűjteni az embereket. A kör amúgy hangulatos lenne, csak aki a hátad mögött van, az nem hall belőled egy kukkot sem. Hiába üvöltöttem és forogtam, ezt a teljesítményt nem lehet mindenkitől elvárni, ergo néha alig hallottuk, hogy mi történik a "színpadon".

- Hosszú lett az első program. Ha minden poént hallanak az emberek, akkor nem lett volna gáz, de így asszem kicsit elfáradtunk a végére.

- Rituálé: nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Az elején látszott, hogy nem fog kijönni az, amit terveztem (majd egyszer kifejtem), így inkább a gyors lepörgetésre helyeztem a hangsúlyt. Ez a program még magas volt az embereknek, így nem volt esélye sajnos. Remélem azért senki nem szektásodást vett le a dologból. Ha valaki a tömeghatással kapcsolatos dologra tippel, az jó nyomon van. :)

- Mécses és fény: kevés volt a fény. A mécsesek nem adtak elég fényt a lámpásokkal kiegészítve sem. Így a félhomály miatt nem láttunk minden poént, mimikát, elveszett az élmény egy része. Pech. Pár mécsest sikerült "kilötykölni", így hajnalban egy órán át kaparásztam a padlóról. Mécses/gyertyafény/lámpás dolgok innentől nálam kihúzva, mint életképes világítási forma. :tuzes:

A negatív dolgok azonban eltörpülnek a dolog pozitív vonatkozásai előtt. Nagy gratulációs és taps jár a csapatnak, akikkel lelkesen játszottuk végig az estét. Még a nehezebben emészthető részek is lefutottak, és végig jókedvű, befogadó volt a társaság. Az itt felvezetett játékoknak nincs nagy hagyománya a hazai rpg körökben, így külön öröm volt látni, hogy életképes a dolog. A sok nevetés mellett lehetőség adódott arra, hogy beleéljük magunkat a szerepbe, hogy kicsit átlényegüljünk. Ez fontos része az asztali szerepjátéknak is, így remélem nem érezte senki haszontalannak az erre szánt időt. Mondjuk az 50% szemlélet + 50% röhögés helyett inkább 70% röhögés lett a vége, de legalább jót mulattunk.

A Bábel is kifejezetten jól sikerült, pedig aggódtam. Attól tartottam, hogy a nehézséget még emelve esetleg bukta lesz a vége (és mondjuk unalomba fullad a játék). Ehhez képest minden játékos koncentrált és igyekezett karakteréhez hűen játszani. Felon sikítása mesteri volt, a vadkeresztények sikerrel elűzték a szellemet, John megúszta a büntetést és a Bosszú Köre remekül keverte a dolgokat. A sok nehéz szerep kijátszása igazi erőpróba volt, gratulálok mindenki teljesítményéhez. Már dolgozunk a Bábel következő részén, de ha nem jön össze, őszre akkor is kreálunk Dii komával egy új játékot. Szóval reszkessetek, lesz folytatás! :wink:

Hajnalban még játszottunk is egy sort. Bár Sneer koma fél óra alatt rájött a sietve rögtönzött kalandom lényegére, azért sikerült egész a végéig fenntartani a figyelmeteket és a hangulatot. Végkimerülésben voltam már akkor, ennyi tellett tőlem. Örülök, hogy tetszett.

Nagyon köszönöm mindenkinek a támogatást, a bizalmat és persze a lehetőséget, hogy valami egyedit kipróbálhattunk a táborban! Külön kiemelem Felon és Venes munkásságát, nélkülük nem valósulhatott volna meg így, ebben a formában az egész. :pajti:

Szerintem Antail párszor leőszült az este alatt, de aki nem bírja a feszültséget, az így járt... :mrgreen:

További szép napot és köszi még1x a szervezőknek, hogy ott lehettem.

/mellékelem az előadásos program doksiját/

Link a hozzászóláshoz
Alapvetően két vélemény:

1. Dekker lemaradt,

2. emlékeztet egy Picasso képre.

Ezen túl sajnos nincs elég IQ-m, hogy átlássam ezt a grafikont (már ha az), úgyhogy nincs hiányérzetem, hogy lemaradt. :)

Nem csak Dekker maradt le. :) Most vettem észre, hogy ez még az eredeti KM-listával készült, ahol Andoron és Daru szerepelt még a listán, Dekker és Matyó helyett, akik valójában jelen voltak táborban.

Excel-Picasso. :) Ha valaki elmondaná a megoldást, szerintem a homlokodra csapnál, a megértéshez szükséges minden infó ott van a doksiban. :)

Link a hozzászóláshoz
Alapvetően két vélemény:

1. Dekker lemaradt,

2. emlékeztet egy Picasso képre.

Ezen túl sajnos nincs elég IQ-m, hogy átlássam ezt a grafikont (már ha az), úgyhogy nincs hiányérzetem, hogy lemaradt. :)

Nem csak Dekker maradt le. :) Most vettem észre, hogy ez még az eredeti KM-listával készült, ahol Andoron és Daru szerepelt még a listán, Dekker és Matyó helyett, akik valójában jelen voltak táborban.

Excel-Picasso. :) Ha valaki elmondaná a megoldást, szerintem a homlokodra csapnál, a megértéshez szükséges minden infó ott van a doksiban. :)

Az én alternatívám a diagram elemzésre:

Vannak pontok (ezt úgy is kell érteni, hogy több pont ha esélyesebb egy KM-csapat párosításÖ. Azokat összekötötte a rendszer és a köztes területeket kiszínezte, amely színek az egyes csapatokhoz tartoznak...

Nah, ínye, ezt most nagyon jól megfogalmaztam.

Egyébként eszembejutott valami, ami segíthet Rayen. Csinálj egy diagramot excelben és keresd meg ezt a típusú diagramábrázolást. Aztán egyből látod, hogy működik. Vagyis gondolom. :)

Link a hozzászóláshoz
Vándor
Ehhez a témához mostantól nem lehet hozzászólni
×
×
  • Új...