Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S. Szerepjáték
Sir Thomas

SirThomas kicsiny, eldugott világa

Recommended Posts

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán az a tiszta, ha leírom, hogy miért is nyitom ezt a témát. Elsősorban azért, hogy kicsit pörgessük a nézettséget itt a kalandozok.hu oldalon. Hogy mennyiben fogok hozzájárulni ehhez, az persze kérdés, mindenesetre megpróbálom a magam módján tolni a szekeret. Másodsorban néha jó kimondani, ami az ember lelkét nyomja, vagy egyszerűen csak foglalkoztat a szerepjáték világával kapcsolatban. Amikor 1-1 emberrel beszélgetek, akkor olyan jól egyet tudunk érteni, de csapatban ez mindig valahogy félremegy, valaki mást ért benne, valamit máshogy gondolunk. Ez pedig nem baj, sőt nagyon is jó dolog. Főként, ha a különböző véleményeket nem egymás csesztetésére, hanem a nézőpont kitágítására használjuk - azaz elfogadjuk és tiszteletben tartjuk a másik véleményét. Te így gondolod, így csinálod, így intézed. Én másképp, tehát nem baj, ha az eredmény nem lesz ugyanaz. Nincs a szerepjátékban sem egyetemesen jó, vagy rossz. Nem érdekel, hogy valaki vérpistisen játszik például, mert az esik neki jól. Sokan lenézik a stílust, pedig pont annyira van létjogosultsága, mint bármilyen más jellegnek. Legföljebb nem tetszik. Na és? Nem nekem, külső szemlélőnek kell megfeleljenek, hanem csak saját maguknak. Ez tehát az alap példa, ami mindig lebegjen a szemetek előtt, ha olvassátok ezt a témát. Másképp gondolom, ami se nem jobb, se nem rosszabb bárki véleményénél, meglátásainál. Én is igyekszem majd ehhez tartani magamat veletek kapcsolatban.

Asszem bevezetőnek ennyi elég is lesz :)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Ami jelenleg foglalkoztat. Az épp aktuális Shadowrun verseny kapcsán fel szoktam kérni két grafikust, hogy segítsenek nekem. Fisch és Ogre is gyorsan válaszolt, hogy részükről mehet a dolog. Aztán Fischerrel még társalogtunk egy kicsit, amiben megköszöntem, hogy segít. Erre jött a válasz - persze félig humorosan: "Hizelgessel nalam semmire sem mesz! (dehogynem:D)". Itt megakadtam egy percre. Van itt valami, ami zavar. Nem tudjuk kezelni sem pro, sem kontra ezeket a felkéréseket, segítségeket. Nekem például még századsorra sem evidens, hogy valaki beszáll a soron következő projektbe, mert úgy érzem, hogy ez mindenkinek a magánügye. Mindenki csinálja azt, amit jónak gondol. Nincs szükségem olyanokra, akik bevállalnak, aztán nyavajognak. Régebben gyakrabban, most viszont már egyre kevésbé vannak szerencsére ezzel gondjaim, de azért el tudom képzelni (még valamennyire emlékszem), hogy mi mindenen megy át egy kezdő szervező. A lelkesedés rendesen megcsappan, mire végignyomja az első rendezvényt. Valószínűleg soha nem fogna bele újra, de van egy halvány esély, hogy a népeknek tetszik a dolog.

Szóval Fisch... Fischer Tamásról van szó. Grafikusművész, akinek az Árnyékmagyarország SR kiegje, a Bíborhold és Holdtölte újságok hasábjai, Armageddon 2092 - Mars szerepjáték köszönheti rengeteg fekete-fehér, igényes grafikáját. Ezek mind régi dolgok, nem tudom, hogy mai rpg kiadványokban szerepel-e bármije is. Talán nem, és talán ez az oka annak, hogy ti már nem nagyon ismeritek. Pedig rajzai kiválóak és egyedi stílusa szerintem színfolt a hazai grafikusok közt.

Ezzel a pár sorral tehát most őelőtte emelem kalapom, de egyben mindenki előtt, akik képesek és hajlandóak önzetlenül tenni valamit a hazai rpg életéért. Sok ilyen embert ismerek itt, a kalandozok.hu oldalain is, nem véletlen, hogy sok időt töltök itt. Viszont teszek bele egy kis csavart és kiemelem, hogy a legnagyobb erény a folyamatosság. Az, hogy valakire nem egyszer, vagy nem alkalomadtán, hanem mindig lehet számítani. Ez az, ami igazán értékessé teszi valaki segítségét és önfeláldozását. Belőlük sokkal kevesebb van és sokkal nagyobb tiszteletet érdemelnek, mint amit adott esetben kapnak. Respect! :bow: :pajti:

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Az első blogbejegyzéssel csak egy gond van: a többség nem ismeri a szóban forgó személyt, a téma pedig olyan, amire valószínűleg bólogat az olvasó és hümmög egyet. Ide a bökőt, hogy sokan elolvasták ezt, csak nem írnak semmit, mert nem vetődött fel semmi, amit meg lehetne vitatni. :)

Bemutatkozónak, témaindítónak megfelelő persze, csak szvsz nem serkenti az aktivitást. ;)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Az első kritikus. :)

Minden téma nem lehet aktivizáló és most épp ez járt az eszemben.

De ha gondolod, váltsunk rögtön egy izmosabbra. Van egy érdekes per, ami a szerepjáték körül forog (részben). Igen, itt, kis hazánkban. 2007-ben (ha jól emlékszem) Balla Irmát különös kegyetlenséggel meggyilkolták saját lakásában. A hölgy fideszes politikus és akkoriban katasztrófaügyekben volt pénzközelben, így lehettek haragosai. A számunkra érdekes viszont az, hogy a gyilkossággal fiát, S. Sándort vádolják. Első fokon idén tavasszal (talán májusban) elítélték 12 évre. A srác jelentette be, hogy az anyját megölték, miután hazaért egy kerti partiról, amit barátaival töltött. A rendőrök az eljárás során az egész házban egyetlen ujjlenyomatot tudtak összekaparni, a srácét (persze, hisz ott lakott), illetve az asszony körmei alatt találtak a srác ruhájából szövetszálakat. Volt egy fickó, aki bevallotta a gyilkosságot, de miután meggondolta magát, a rendőrség nem indított nyomozást ellene. Igaz, a nő telefonja eltűnt és ott találták meg, ahol a bevalló járt azon az éjszakán. Sok minden elhangzott a per alatt, már felmentésre számítottak, de végül csak elítélték első fokon a fiút.

Az érdekesség: a bíróság a per alatt Sanyit, meg az alibijét biztosító 6 másik fiatalt is folyamatosan egrecíroztatta a szerepjáték témával. Merthogy Sanyi és a többiek közül is páran együtt játszottak. A bíró azt akarta kiszedni belőlük, hogy a szerepjáték ugye agresszióra serkent és hogy ugye a játékok alkalmával gyakorolták a bizonyítékok eltüntetését stb.

A bíró legemlékezetesebb beszólása is ehhez kapcsolódik. Az egyik barát próbálta elmagyarázni, hogy mi a szerepjáték, de a bíró egy szót sem fogott fel. Végül a srác látta, hogy ez így nem lesz jó és azt mondta a bírónak, hogy ha nincs fogalma erről a hobbiról, akkor a legegyszerűbb kinyitni egy tetszőleges szerepjáték könyvet, mert mindegyik elején ott van a definíció és hogy miről szól ez az egész. A bíró válasza valahogy így hangzott: "Ez az ügy sokkal komolyabb ennél.". :he:

Az aktualitást az adja, hogy ma kezdték meg a másodfokon a pert.

Ha érdekelnek a részletek, akkor a srác blogja: http://ballairma.blog.hu/

és persze magad is kereshetsz a neten, "Balla Irma ügy" címén rengeteg cikket fogsz találni.

A folytatásban majd elmondom, hogy miért jár az agyamban és mit találtam ki ezzel kapcsolatban... most mindenesetre hagylak titeket rágódni a témán kicsit.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Mellesleg, ha valaki otthon van a buddhizmusban az általános műveltség szintjén, akkor jelezze, mert kérdeznék. Köszi. :)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
Az első kritikus. :)

Minden téma nem lehet aktivizáló és most épp ez járt az eszemben.

A nyitóhsz-ben kb azt mondtad, hogy lehet kritikus, vitatkozó, véleménytükröző egy hozzászólás, csak legyen etikus és emberbarát. Akkor ebbe még beleférek talán. :)

Egyébként a téma jó volt nagyon is, és talán majd jön egy másik kritikus, aki engem cáfol meg.

Buddhizmusos kérdésedet (ha olyan) akár ide is posztolhatod majd, szerintem találhat olyan fülekre, akik tudnak rá válaszolni.

Ez a peres kérdés elég durva, utánaolvasok...

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

előrebocsátom, Tao tehet róla, hogy idenéztem...

segítség: és még nem is beszéltél azokról az emberekről, akik szívesen segítenének, csak nem tudják, hogy kell.... :shock:

per: az átlag állampolgárnak azt hiszem ilyenkor egy jut eszébe... eeeez magyarország. Ami persze lehangoló, de azon túl, hogy itt a fotelemben ülve felháborodok rajta, mégis csak az marad, hogy látom a sorok közt az előre eldöntött per folyamatát, a szemellenzős bírót, de mégsem fogok tenni semmit.... azon túl, hogy idevakarom ezt a pár sort. Érzéketlen vagyok? Talán... bár kíváncsi vagyok, hogy milyen ötleteid vannak ezzel kapcsolatban

SR: idén is megyünk, Owden már szervezi a csapatot :) a tavalyi katonás az nagyon ott volt ;)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz
Az első blogbejegyzéssel csak egy gond van: a többség nem ismeri a szóban forgó személyt...

A szóban forgó személy Fischer Tamás, aki sok képet készített a Hatalom Kártyáihoz is, így aki nem ismerné munkásságát, az szerintem legkönnyebben a hkk.hu-n tudja megnézni, a lapkereső fül alatt.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Négy órával meg lettem előzve! :D Én is elsősorban HKK-ból ismerem Fischer-t, de ha jól emlékszem az első "ismeretség" még a régi MAGUS-hoz nyúlik vissza, hiszen anno a könyvekben is mintha lettek volna képek tőle. Nem akarom beskatulyázni, de elsősorban a goblinos képeiről ismerem meg őt. Ezen túlmenően nem tudok róla semmit, de rajzolni azt tényleg tud!

A többihez érdemben nem tudok hozzászólni, a kezdeményezés mindazonáltal érdekes. Várom én is a folytatást! :D

Darun

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Nem értem, hogy ítélhetnek el valakit úgy, hogy nincs is rendes bizonyíték ellene... az ember azt hinné, manapság már nincs ilyen...

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Manapság van csak ilyen igazán! Ebbe nem mennék bele jobban mert ugye mi nem politizálunk, meg hülyeséget se akarok írni, elvégre én a fórumon kívül se foglalkozom ilyesmivel. Most mindenesetre nekem is lesz alkalmam megtapasztalni a magyar törvénykezés működését, ugyan is Snake-et, a volt osztálytársamat és gyerekkori barátomat ma feljelentették.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

SirTom: Buddhizmussal kapcsolatban van némi tudástáram. :) Tanultam róla, személyes érdeklődés, ismerős. Nem tudom, hogy a kérdéseidre tudok-e felelni, persze ha vannak, de ki tudja...

A fél szintem, a koliban, jogot hallgat. Anno majdnem szomszéd lányok - szinén koliban, csak más sziten -, barátnőim, talán nevezhetem így őket, nem egy ügyről meséltek, amelyek kimenetele számukra is érthetetlen volt.

Érdekes dolog ez a szerepjátékkal szembeni negatív elfogultság, vagy éppen, ami majdnem még rosszabb, értetlenség. A vicces az, hogy ennek egy formája az utóbbi pár évben nagyon nagy fontosságú lett, oktatásban. Drámapedagógiáról beszélek mos pontosan. Az is egy szerepjáték féle, s nagyon hatásos a kisgyermekek tanítására. Rengeteg lehetőség van benne. A szerepjáték az, aminek halljuk, amit a szó jelent, szerepek eljátszása. Eddig igazából majdnem színészet. Érdekes módon sem a színészettel, sem pedig a drámapedagógiával nincs baja senkinek. Lehet csak máshogy kellene nevezni és máris a sok kétkedő és negatív ember hevesen bólogatnak, jogy milyen jó dolog ez... De nehogy már egy elnevezés döntsön egy tevékenység közmegítélése felett.

Darun: Érdekelne az ismerősöd, pontosabban, hogy mi történt vele. Ha meg szeretnéd osztani, persze...

(Elnézést mindenféle helyesírási hibáért és elírásért, de most nincs erőm gépelni se normálisan. Féj tőle a fejem, de nem tudtam csendesen elsiklani az írottak felett.)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Líthas!

A végeredményt mindenképpen szándékoztam megosztani veletek okulásul. De hogy legye na dolognak egy kis előélete is...

Snake anno hideg burkolónak tanult és a szakmájában helyezkedett el. Talán nem kell mondanom senkinek hogy hazánkban az építőipar elég sajátos és sajnálatos helyzetben van így miután neki is tartoztak, otthagyta a céget ahol dolgozott. Pár hónapja a Győri kommunális által üzemeltetett környékbeli hulladéktelepeknek a felügyeletét látja el. Úgy három héttel ezelőtt elhívott engem is, mivel rég beszéltem vele és érdekelt hogy még is mi fán terem ez az egész, vele tartottam. Azt azért nem árt tudni hogy nálunk a szelektív hulladékgyűjtés még eléggé gyerekcipőben jár és ez sajnos az emberek felfogása miatt van elsősorban. Még csak három alkalommal tartottam vele, de elszomorító hogy az emberek hogy állnak hozzá az egészhez.

Nem szaporítom tovább a szót. Szombaton egymás után két telephelyen volt szolgálatba és az első helyen már elmúlt záróra amikor olyan hulladékot hoztak hozzá amit nem lehetett lerakni. Hiába magyarázta nekik hogy nem lehet, addig nem voltak hajlandóak elmenni amíg át nem veszi tőlük a hulladékot. Azt tudni kell Snake-ről hogy elég heves vérmérsékletű, mivel már lassan késésbe volt, felszólította őket hogy hagyják el a helyet vagy kidobja őket. (őt ismerve én is diplomatikusan fogalmaztam, de azért nagyon durva dolgokra se kell gondolni) Erre bevágódtak az autójukba, magukra zárták az ajtót és kihívták a rendőrséget, mivel állításuk szerint életveszélyesen megfenyegették őket. A kiérkező rendőrök csak annyit tudtak tenni hogy felvették a jegyzőkönyvet a feljelentéshez. Egyenlőre ennyit tudok, valószínű hogy bíróság elé kerül az ügy. Ha lesz rá módom/alkalmam és kedvem, beülök majd én is.

Anno a sulival mi is voltunk tárgyaláson, de annak ellenére hogy figyeltem, nem sok maradt meg belőle. Természetesen az egész kevésbé érdekes és "látványos" mint az amerikai filmekben. (már csak azért is, mert nálunk is angol rendszer szerint működnek a bíróságok)

Darun

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Ishi: Már hogyne lenne? emlékszel a móri gyilkosságra? Azt hiszem, hogy 5 évet ült egy fickó ártatlanul. Na jó, alapvetően nem volt ártatlan (egyebekben), de nem volt köze a móri esethez. Az ilyen eseteknek a lényege, hogy gyorsan találni kell valakit, akit letartóztathatnak és becsukhatnak, hogy megmutassa a rendőrség+bíróság, hogy milyen gyors és jó a magyar rendszer. Csak hát ilyenkor jönnek be a bakik.

Tao: annyira nem publikus. :)

Batka: Gyertek, sőt ideje lenne jelentkezni. Ericcel beszéltem a hétvégén (ostromon), de még nem nagyon tudott a csapatról nyilatkozni. Azt hallottam, hogy Mitja biztosan nem lesz valami miatt. Kicsit kapd össze őket, lépj a sarkukra. Mozdulatlan célpont rulz! :)

Venes: oks, akkor majd priviben felteszek 1-2 kérdést.

Darun: nem baj, lesz majd olyan, miehez többet tudsz hozzáfűzni. :)

Végül az, hogy miért agyaltam ezen. Azt tudjátok, hogy nemrég töltöttem pár napot vendégségben a cseh élő szerepjátékosoknál, a Larpweekend nevű rendezvényen. Hazafelé vonatozás közben jutott eszembe ez az ügy - kb egy éve olvastam róla utoljára -, mint lehetséges játék háttér. Tekintve, hogy a csehek, szlovákok és az északi országok játékosai előnyben részesítik a drámát és beleélést a harci szimulációval szemben, így ez egy érdekes játék háttere lehetne számukra is.

Hiszen adott egy tárgyalás, limitált számú szereplővel, gyilkosságos dráma, klasszikus pozitív és negatív karakterekkel, fals infókkal és olyan valós háttérrel, amin biztosan megdöbbennének, ha ismernék. A sztoriba még egy kis aktuálpolitikát, kisebbségi ügyet, katasztrófaügyet keverve egy masszív tárgyalós játékot kapunk, amivel meg lehet lepni a külföldieket. Hát ez a terv. Aztán meglátom, hogy mit tudok belőle kihozni.

Akit érdekel, hogy milyen stílusú élő szerepjátékok jellemzőek tőlünk északra, az tekintse meg az alábbi oldalakat:

Cseh-Szlovák-Lengyel (Larpweekend): http://www.larpvikend.cz/en/#6

Svéd-Finn-Norvég-Dán (Knutepunkt): http://knutpunkt.se/program/games

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Kicsit eltérek a témától mert van egy kérdésem, s ha már a mi foglalkoztat minket kérdésnél járunk, ez most nagyon foglalkoztat.

A hétvégén voltam egy versenyen (természetesen szerepjáték), és hát nem úgy sült el, ahogy az eddigiek, hanem ha régi jó barátaink nem jöttek volna el, határozottan rossz emlék lenne. A szervezők fórumán viszont eddig csak dicsérő hozzászólásokat láttam.

A dilemmám ott van, hogy szeretném csokorba szedni a problémáimat és egy kultúrált megfogalmazásban leírni, de nem tudom van-e értelme.

Közületek többen szerveztetek, vagy részt vettetek hasonlóban. Vajon kíváncsiak lennétek a negatív kritikára is? Nem sima ócsárolásról beszélek, hogy szar volt és kész, hanem rendesen megfogalmazva, hogy ezzzel és ezzel volt problémám, ezt máshogy kellene csinálni legközelebb.

A legtöbb ember nem szereti ha szembesítik a hibáival. (pl én is ilyen vagyok, nem mindenkitől fogadom el; persze megvannak az emberek, akiktől igen)

Szóval nem tudom eldönteni mit csináljak. Megírjam, vagy inkább kussoljak és egyszerűen csak elkerüljük legközelebb ezt a szervező gárdát?

SirTom: úgy néz ki sztem, hogy nem fogunk menni a versenyre - ami miatt sír a szívem - mert elég rossz helyre esett. Többeknek vizsga, vagy suli van. :( Nagyon fogom sajnálni. :siros:

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

SirTom: Valós, sőt aktuális hátterű tárgyalást átvinni live-ba kicsit bizarr. Ha játszanék, és utólag derülne ki, valószínűleg ledöbbentene (sejtésem szerint te is erre a "poénra" játszol). Ha kiviszed külföldre, bejönne a népnek (sokkoló drámai hatás), de ha Magyarországon derül ki, benne van a pakliban, hogy rosszul is elsülhet.

Batka: Mint játékos, ha a te helyedben lennék, ugyanígy dilemmáznék. :) Mint szervező: határozottan kérném a korrekt kritikát, még ha negatív is.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Tao: Eredeti adatokat, neveket nyilván nem tennénk bele, ugyanúgy, mint a filmeknél. :)

Baj ott lehetne, ha valaki személyesen érintett, de alapvetően az is csak annyit jelent, hogy egy bizonyos kérdésben elfogultan gondolkodna. A játék lényege nem az, hogy rákényszerítsünk véleményt bárkire, hanem az, hogy elgondolkodtassunk. Fontos része a tervezésnek - szerintem legalábbis -, hogy a szerepjáték ne legyen kidomborítva, hanem a maga realitásában legyen bemutatva.

Összességében persze tény, hogy az ötlet elég meredek. Belekezdek majd és menet közben rá fogok nagyjából érezni, hogy megvalósítható-e egyáltalán.

Batka:

- SR: ez nagyon rosszul hangzik. Kikkel beszéltél? Lehet, hogy meg tudom tolni a szekeret a másik oldalról. De asszem ezt már inkább priviben kéne intéznünk, mert offtopic.

- Hétvége: gondolom Amund versenyén jártál (más hasonlóról nem tudok). Amund nem az a típus, aki jól veszi a kritikát, de ettől függetlenül teljesen egyetértek Taoval. Fontos, hogy elmondd mi tetszett és mi nem. Én is szeretem, ha korrekt kritikát kapok. Más kérdés, hogy felhúzom magam rajta, de ez általában kifelé már nem látszik. Viszont nagyon jó arra, hogy átgondoljam és megpróbáljam jobban szervezni a következőt.

Akik elsőre megszólalnak, azok általában a szervezői kör holdudvarát alkotják, vagy adott esetben nem voltak még jobban megszervezett rendezvényen :P. Szóval ezért van, hogy csak a pozitív visszajelzéseket látod. Ha megszólalsz, akkor esetleg mások is bátorságot kapnak és elmondják, hogy mi nyomja a lelkük. Lehetsz egyébként picit szubjektív is - hisz a te véleményedről van szó -, de nem érdemes túlzásba vinni.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Nyah..

Először Batkának.. írd meg a véleményedet. Én amúgy a dilemmát se értem, de lehet, hogy azért mert "szervezői" oldalról gondolkozom annak ellenére, hogy én is meglehetősen nehezen fogadom a kritikát. Egyrészt azért fontos, hogy leírd, mert ők ebből tanulnak. Senkinek sem célja, hogy elforduljon tőle a játékosa, versenyrésztvevője, stb, hosszútávon a kultúráltabb réteg várja a véleményeket, mert magasabb fokú élmény nyújtására törekednek. A kezdeti/közbeni bakik miatt nem akarhatják elveszíteni az emberkéket, ha meg a megfelelő hangnemben megfogalmazott véleményedet nem bírják kezelni.. inkább ez legyen az ok a tiplizésre, őket elkerülésre, nem pedig az, hogy esélyt sem adtál nekik a fejlődésre, csak lemondtál róluk. :)

Tárgyalás.. én nem minősíteném a jogi hercehurcát, mert egyrészt nem értek hozzá, másrészt ebben úgyis az előítélet az, ami fontos szerepet játszik. Ebből pedig én is kaptam már folyamatában is eleget, bár sokkal-sokkal kisebb fokon. A saját édesanyám sem tudja elfogadni már 6 éve, hogy táborba járok és szerepjátszom, és bár mostanában (uccsó két tábor) nem kérdezte meg, de folyamatosan terítéken volt az, hogy "ugye nem szektába jársz?". Neki elég volt ehhez látni az etk elején levő pentagrammát, és kinyitni a boszorkánymágiánál a könyvet (mit tegyek, ha azt használtam annó sokszor :D ). Persze soha nem tiltott, elég volt neki a szóbeli megerősítés, hogy nem, nem szektázom, de ha ő, mint konzervatív lélek így áll hozzá a dolgokhoz, akkor hasonló kortársainak egy része biztosan osztja a véleményét.

Attól, amit nem ismernek az emberek, mindig is tartottak. Behozhatnám ide a természetfelettit (olyat is, ami valós lehet, még ha nem is oly ismert), de hivatkozhatok a múltbeli csillagászokra, vagy orvosokra, de alapvetően a fejlődésre is. Ha nem ismerem, nem vagyok tisztában a határaival, nem tudok védekezni ellene, nem vagyok biztonságban. Az emberek nagy többsége így működik (a másik fele hálisten legalább érdeklődik). Lásd a kedves filmben megfogalmazott ET dolgot. Nem ismerem -> tartok tőle -> elpusztítom. Ha nem létezik, akkor nem bánthat. Ez ugyanúgy vonatkozik a gondolati eszmékre, mint a fizikai, tárgyi dolgokra is. Nem látják át a szerepjátékot, nem ismerik a hatásait (csak amit esetleg bedumáltak nekik), és nem is érdekli őket (lásd Tom által kiemelt rész). Ha mégis veszik a fáradtságot, akkor elemeire szedik (ET-t is szét akarták kapni, ugyebár), és külön szemlélik, tanulmányt készítenek belőle (ET vajon miből áll, miben lehet hasznosítani?) olyan emberek, akiknek a teljes valóról nemhogy halvány sejtésük, abszolút lövésük sincs, és kiélezik az egyes részeket. Van a szerepjátéknak harci része, fúú, akkor értelmetlen erőszakra nevel. Biztos ezért vagdalkoznak éles pengével a tömegközeledésen az értelmesebbek.. nos igen, az nem számít, hogy Piroskát megzabálja a Farkas, az se, hogy a Superman rajzfilmben a hős széttrancsírozza az ellent, és az se gáz, hogy szerencsétlen Prérifarkast folyamatosan lealázza és kicsinálja a Gyalogkakukk. Az emberek még nem tanulták meg, hogy nem lehet sarkítani, nem minden fekete és fehér.

A média sem segít megismerni a dolgot. Nincs akkora hírértéke egy asztali szerepjátéknak, ha közösségformáló, személyiségfejlesztő, fogalmazás- és beszédkészségfejlesztő ereje van (előttem szólók kiválóan megfogalmazták dráma cuccban pl), mint ha ráfoghatjuk, hogy "szerepjétékosok kaszabolnak ilyen-olyan fegyverekkel, szerencsétlen eltorzult lelkű emberek, mi lesz a gyerekeinkkel, jajajaj". Az egyszerű, betokosodott, véleményének formálására időt nem szánó emberréteg kíválóan beetethető (ők vannak többen), naponta a beszélőláda elé ültethető, és előre kitalált, szenzációhajhász, nulla információértékű, látványosnak tűnő közleményekkel kiválóan irányítható, megvezethető. Ebből jön a lóvé. Persze tisztelet a kivételnek, de én ép ezért nem lettem újságíró. Nem voltam hajlandó megadni az esélyét se annak, hogy mások átgázolásán keresztül jussak eredményre, más személyes szférája, magánélete, aurája bemocskolásával érvényesüljek. Szerencsés kevés az, aki minőségi médiát csinálhat, a többiek meg beálltak a taposómalomba, mert vagy a fent kifejtett emberközeghez tartoznak, vagy a fenti típus a főnök, és nincs más választás. Szomorú, na. :)

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Batka: A kritikát én se bírom, hajlamos vagyok besértődni/visszatámadni, de később ha lenyugszom és higgadtan átgondolom az egészet, általában megtalálom az információt hogy miben és miért kéne változtatnom/változnom. Én annyira nem ismerem az embereket, lehet hogy nekik is az lesz az első reakciójuk hogy "védekeznek", de előbb-utóbb el fog jutni a célig a mondanivalód. Feltéve hogy leírod. Én is azt tartanám korrektnek ha tudatnád a szervezőkkel a problémáidat. A fényezésnek mindenki örül, de abból kevesebbet lehet tanulni, illetve kevésbé hat ösztönzően az emberekre hogy a jobbra törekedjenek. És elsősorban ne a reakció érdekeljen, ne elsősorban miattuk írd le a kritikádat, hanem magad miatt, mert így érzed helyesnek, mert a lelkiismereted ezt diktálja. Másodsorban lehet azért hogy ezzel megadd nekik a lehetőséget hogy legközelebb ne kövessék el az esetleges hibákat.

Most már engem is egyre inkább érdekel egy ilyen nem harc orientált live szerepjáték. Ha már szóba került Amund, ismét megjegyezném hogy anno hatalmasat dobott a hangulaton a modul LIVE része a 06-os NYT-ban! És egy ilyen valóságból vett krimi ügynél még olyan érdekesség se fordulhatna elő, mint pl Raze az ork berserker! :D

Darun

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Darun: Előbb-utóbb meg lesz a lehetőség, hogy kipróbáld. Ha jössz a TT-re, akkor esetleg ott is, bár ezt egyelőre nem merném megígérni. Mindenesetre dolgozom egy kis ötleten. Ha elkészülök vele, akkor a lehetőség adott lesz.

Új téma. Még a nyáron találtam egy érdekes oldalt szörfölés közben. Konkrétan az RPG Encyclopedia nevű oldalról van szó, mely céljául tűzte ki az összes szerepjáték felsorolását, rövid ismertetését.

Az oldal címe: http://www.darkshire.net/jhkim/rpg/encyclopedia

Természetesen rögtön megnéztem, hogy mit tudnak rólunk. Kiderült, hogy gyakorlatilag semmit; 3 játékunk volt megemlítve és csak a H&V + MAGUS kapott leírást (hogy honnan, azt a mai napig nem tudom). Ezek után persze írtam John részére egy levelet, hogy szívesen összeírom neki a dolgot. Egész gyorsan válaszolt és persze örült a felajánlásnak. A végeredmény az lett, hogy a magyar játékok alap adatait megküldtem neki (amennyire össze tudtam hirtelen szedni). Megbeszéltük, hogy ha lesz egy kis időm, akkor megpróbálok rövid leírást is készíteni/összeszedni a játékokról. Persze ez az, amire azóta sem futotta az időmből.

Viszont most már szeretnék előrehaladni a kérdésben, ezért megosztom veletek a dolgot. Ha valakinek van pár órája és szívesen készítene ilyet (akár magyarul, akár angolul), akkor jelezze.

Mire is van szükség? Példa rengeteg van az oldalon, a lényeg pedig ez:

"I can only use statements of fact - like what the setting is, what dice you roll, etc. - but not opinion or judgment about how well it works (good or bad)." - azaz csak tényeket lehet írni (miről szól, milyen kockákat használ stb.), de személyes véleményt, vagy ítéletet arról, hogy jól működik-e, már nem.

Ha valaki kedvet érez hozzá, szabad a pálya. :mrgreen:

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Tegnap este kómásan utaztam hazafelé. Túl fáradt voltam az olvasásához, aludni pedig szokatlan módon nem volt kedvem. Így azzal múlattam az időt, hogy egy modulokból álló kampány ötletén morfondíroztam. A kampány 100 részből állna, mindegyik 1-2 alkalom (6-20 óra időtartam) alatt lejátszható mese lenne. A mesék nagy része nem kapcsolódna közvetlenül egymáshoz, bár mindegyik egy bizonyos idősíkra lenne feltűzve és a bennük szereplő helyszínek, események, njk-k is több esetben szerepelnének. A modulokat (bár nem feltétlenül nyilvánvaló módon) 3 fő történelmi vonal - nevezzük kezdeményezésnek, vagy sagának - körül forogna, a maradék 20-30 százaléknyi mese pedig ezektől teljesen függetlenül,csak a világ színesítésével foglalkozna. Persze egyik mese sem fedi időben a másikat, így a parti szép folyamatosan haladhat a világ eseményeivel együtt. Nem kell minden mesét lejátszaniuk, dönthetnek úgy, hogy a 3-ból csatlakoznak valamelyik sagához, vagy akár ad-hoc szerűen ki-kihagyhatnak meséket (például valamelyik mese nem tetszik a mesélőnek). Azt is lehet, hogy minden sagához társít a parti egy mesélőt, így megoldódik a mesélőváltogatás problémája és nem kerülnek ki olyan háttérinfók sem, amit a többi játékosnak nem kéne tudni.

A kihívásokat nem feltétlenül harccal lehetne megoldani, valahogy bele lehetne csempészni a mai világ hatalomközpontú szemléletét. Ezt úgy értem, hogy egy x pozíciót betöltő ember leleplezése éppolyan siker, mint megölése (sőt, jobb is). A fickót így lefokozzák és ezzel a parti sikeresen megoldja az ügyet.

Persze felmerül, hogy adott parti eltesz valakit láb alól és egy következő modulban még előkerülne az illető. Ilyenre is adna megoldásokat a modul: új szereplővel, azonos pozícióban. A világ ugyanis alapvetően stabil. Lehet, hogy valaki meghal, de választanak helyette mást, aki a pozícióból adódó hatalomhoz azonosul - ergo szinte ugyanolyan lesz, mint az elődje. Természetesen sarkított a példa, de a játék mechanikájáról van szó, ami eleve csak egy buta szimuláció. Ez a technika viszont alkalmas arra, hogy egyben tartsa az ok-okozati összefüggéseket akár hosszú távon is. Nyilván ennek a megvalósulásából az egyszeri játékos nem sokat érzékel, megmarad a kohéziós és nem csorbul a világról alkotott kép.

A modul persze szépen kidolgozott, képek, handoutok szépen kivitelezce, stb.

Egy ilyen cuccot persze nem lehetne egyszerre bedobni. Havi 1-2 modul kijöveteléről van szó, ami 5-6 évre elegendő mesét jelent.

Ugye, hogy milyen szép álom? Még jókedvem is lett tőle, és mosolyogtam is a metrón :mrgreen:

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Igen hasonló dolgokról álmodozunk! Én anno elkezdtem egy ilyet csinálni, még mindig megvan azért a talonban, mert elkészítettem több északi városállamot szépen kidolgozva, ami az induló helyszín lenne, és az első 10-12 modul ott játszódna. Én ezt egy életút-játéknak szántam volna, de nagyon sok energiámat emésztette fel, és most nem nagyon van időm rá, de néha-néha előveszem, és egy-egy NJK-val, egy-egy új ötlettel, amit épp láttam valahol kiegészítem a dolgot, de ez valószínűleg soha nem fog teljesen elkészülni. :)

Most tervezzük, hogy komolyabban össze fogunk ülni páran (hetente egyszer, legfeljebb kéthetente), és akkor ezt is talán nagyobb mélységekig vihetjük. Még a végén össze is dolgozhatunk :)

Üdv!

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Na Thomas akkor furcsán néztek rád duplan is nem? Hisz nem szokás manapság mosolyogni az utcán egy nagyvárosban (Pest lehajtott fej és jobb ha csak magadra fókuszálsz és a mozgó dolgokra.A többi nem your biznisz!?)

Thomas egy teljesen új rendszerben gondolkodsz? Vagy akár freestyleban?

örömmel olvastam Cs szandékait ,hogy rendszeres játékra törekednek.Itthon Zegen az ôsz óta mi is sokat játszunk.És tudom ,hogy Batkáék is hetente játszanak.Szombathelyen is van több társasag akikn yomják.A korabbi "csak a taborban játszom" hírek utan ezekrôl jó tudni.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

CS: Gratula és sok sikert ehhez a kezdeményezéshez. Persze mint minden ilyen, ennek is kétséges a végkimenetele, de a befektetett energiáért és lelkesedésért is jár a dicséret. Kíváncsi leszek, mit tudtok kihozni belőle!

Sneer: a közömbösség kétoldalú. Nemcsak nem mosolyognak, de fel sem figyelnek rád az emberek. Mindenki arctalan. Ahhoz nagyon durva dolgot kell csinálj, hogy több, mint 5-10 másodpercre a figyelem középpontjába kerülj.

Ma nem dobok fel új témát, majd holnap. Rengeteg dolgom van a modulszerkesztéssel.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Nem tudom, én haladás közben általában folyamatosan mosolygok ha épp nem gondolkodtam el túl mélyen, bár lehet akkor még inkább. És az a tapasztalat, hogy ez működik, mármint több alkalommal is láttam visszatükröződni mások arcán ezt.

Hozzászólás megosztása


Link a hozzászóláshoz

Ülj oda az asztaltársasághoz...

Hozzájuk szólhatsz anélkül is, hogy bemutatkoznál. Ha ismert kalandozó vagy, Fedd fel kiléted hogy megismerjenek.

Vándor
Válasz a témára...

×   Formázott tartalmat illesztettél be.   Formázás megszüntetése

  Only 75 emoji are allowed.

×   A hivatkozásodat beágyazta a gépszolga automatikusan.   Mutasd inkább hivatkozásként

×   A Pszi-emlékfelidézés sikeres volt.   Szerkesztőablak kiürítése

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.


×
×
  • Új...