Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Versenymodul - Előre gyártott karakterek


Recommended Posts

Szerintem az olimpiához való hasonlítás ebben az esetben nem teljesen állja meg a helyét. Ha az olimpián indulsz, ugyanarra készülsz fel, mint a többiek, tehát futásra, ha futásban indulsz, és úszásra, ha abban. Ha mindenkinek varázslóval kéne lennie a játékban, akkor lehetne ehhez hasonlítani.

A "kapott karakter" szerintem inkább egy olyan vizsgához hasonlít, ahol tételt kell húzni. Tegyük fel, hogy Jani minden tételt tud, kivéve egyet, Pisti pedig csak egy tételt tud. Jani kihúzza azt a tételt, amit nem tud, Pisti pedig azt, amelyiket tudja. A végeredmény alapján mondhatjuk azt, hogy Pisti jobb Janinál? Vagy ez senkit sem érdekel, egyiknek pechje volt, másiknak szerencséje, ez van. De ha így állunk hozzá a dologhoz, ne az vezéreljen minket, hogy "igazságosabb" legyen a verseny. :)

Én is egyetértek Venessel, miszerint egynapos versenynek jó lenne egy ilyen. De a jobb élvezhetőség miatt megfontolandó, hogy valamennyi felkészülési időt (egy nap, egy hét, egy hónap) kapjanak a játékosok, ne azért legyen élvezhetetlen a játék, mert nem volt ideje elolvasni azt, hogy egyáltalán mit tud/mit nem tud a karaktere.

Egyébként én nem azért mentem tavaly táborba, hogy versenyezzek. ;) Nyílván embere válogatja, kit mi motivál.

Link a hozzászóláshoz

Az Olimipiás hasonlít stimmel, mert a szerepjáték is pontozásos "sportág", azaz végtelenül szubjektív és versenyezhetetlen, közeli szintnél nem lehet disztingválni. Így a kapott karakterrel kvázi a kötelező számokat lehet szimulálni, ami egy fokkal kevésbé szubjektív, mint a szabad részek pontozása.

Link a hozzászóláshoz

Belefogalmaztam már előzőleg is, és a legutóbbiban még ki is hangsúlyoztam, hogy én MÉG mindig arról beszélek, amikor van x karakter, miből tudsz választani, és nem úgy kapsz egyet. Ennek fényében nem áll a tételes hasonlítgatás, vagy olyan módon módosul, hogy 10szer húzhatsz. Ha 10ből nem húzol bele, akkor így jártál. Amúgy arról meg ki tehet, hogy Jani nem tudja az összes tételt? Ha vizsgához hasonlítod, akkor nézd onnan, hogy volt egy kérdés. Az egyik tudta a választ, a másik meg nem. Senkit nem érdekel, hogy te tudod-e az Anyám tyúkját, ha az Õrizem a szemedet a kérdés. Senkit nem érdekel, hogy te amúgy még tudod a Himnuszt is, jó vagy a Szózatban, és ismered Németország földrajzát. Kaptál egy kérdést, és nem tudtad a választ. Miért nem igazságos az, hogy ugyanaz a kérdés, és válaszolni kell rá? Senki sem szabta meg az odavezető utat, és nem volt az sem kritérium, hogy minden mást is tudnod kell, vagy csak ezt. Az, hogy a te fejedben van még ezer más infó, az irreleváns, mert nem arra kérdeztek rá.

Itt meg amúgy nincsenek tételek se, mert az lehet, hogy van x kaszt, de két karakter között is lehet olyan eltérés, pusztán képzettségek és jellem alapján is, hogy abszolút más képességek, vagy tehetség kell a kijátszáshoz. Ergo ha vizsgához hasonlítod, akkor nem is tudnál rá felkészülni, nem ismerheted és nyalhatod be az összes tételt.

Ha van tegyük fel 10 karakter, akkor abból választanod kell. Ergó van lehetőséged tanulmányozni őket. Képzeld el úgy, mintha a karakteralkotás helyett 10 karaktert adnának ki. A másik lehetőség mellett (amiben csak a csapattagoknak megegyező számú karik vannak és a KMek osztanak) nem kardoskodom és érvelek, mert olyanban még nem játszottam.

Aki engem ismer, az tudja, hogy a versenyorientáltság pont nem az én kenyerem, tehát nem a magam eszméit hangsúlyoztam ki az előző hsz-em végén. Arra próbáltam rávilágítani, hogy engem megmosolyogtat, amikor valaki azt gondolja, hogy a nagy átlag szintén nem nyerni megy. Bizony vannak olyanok, akik a verseny kedvéért vannak ott táborokban, és ez NEM baj. Mindenkinek más a motivációja, vannak akiknek közös, de úgyis az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. És itt SENINCS megszabva az odavezető út, vannak kis ösvények, és ki erre lép rá, ki azt választja. Aztán a végén megfogjuk a trimágus kupát, és.. jahoppezmás :P

Link a hozzászóláshoz

Eszembe jutott amúgy még valami. Ha már azon is agyaltunk, hogy kétféle rendszerben legyen a játék, akkor ez már igazán nem nagy dolog..

Simán lehetne úgy is, hogy első ciklusban, vagy a 6ból 2 ciklusban megadott karakterekkel játsszon a csapat, mintegy felvezetve a játékot. Akár még úgy is, hogy a másik csapatnak kapargassák a gesztenyét.. aztán a másik 4ben meg a saját karakterükkel folytatnák, valami bravúr folytán.

Sőt, én simán átvinném pl a Beriquel ciklusos történetet is modulba a karik szempontjából. Adva van x mennyiségű avatár (vagynemtommi, nem emlékszem erre pontosan), amik benne élnek a karakterekben, és ettől időről időre a JK más karakterrel játszana, mint a sajátja. A KM dolga lenne, hogy szabályozza a váltásokat (itt a szórakozás is garantálva lenne, hiszen ha vmelyik csapatnak nagyon nem tetszene, vagy vmelyik JK nagyon nem akarná..), fel tudná ismerni, hogy mikor aktuális a csere.

Ennek persze nem pusztán (sőt, talán semennyire se) a verseny tisztasága lenne a célja, hanem a játék színezése, a szórakozás magasabb fokának elérése, amellett, hogy mindenkinek lenne egy kihívása is a saját karijának kijátszása mellett. Ezek előre gyártott karakterek lennének, akár a KMek oszthatnák rá egy-egy JKra, de lehetne ez is választható, kasztbeli megkötésekkel. Érdekes lenne elképzelni, hogy mit tenne és hogyan élné ki magát egy varázsló testébe költözött szellem-gladiátor. :)

Mit szóltok?

Link a hozzászóláshoz

Én meg végig az "1 karaktert kihúzol és azzal játszol" verzióról beszéltem. :) Ha x karakterből kell választani, az nyílván sokkal emészthetőbb mindenkinek. A kérdés, hogy mi ezzel a cél. Ha egyszerűen csak "nem volt még ilyen, ettől érdekesebb lesz a játék" alapon gondolkozunk, akkor rajta. De ha azért csináljuk ezt, hogy összehasonlíthatóbb/könnyebben pontozható legyen a játék, akkor szerintem nem sok értelme van, ha az x nagyobb, mint a csapatlétszám (mert akkor majdnem ugyanott vagyunk, amikor mindenki saját karaktert hoz). Ha a karaktereket a csapattagok elosztják egymás közt, akkor minden csapatban ugyanazok vannak, a megoldásoknál az egyes karakterek képességeire lehet építeni.

A tételes hasonlatnál nem egyszerűen arról van szó, hogy "mennyi mindent tudsz még". Hanem hogy mit kérhetnek számon, és mit nem. Szerintem ha egyszerűen a szerencsén múlik, hogy az Anyám tyúkját vagy az Õrizem a szemedet kérdezik, akkor igenis számít, hogy amúgy még mit tudsz. Az más kérdés, hogy ez kit érdekel (=senkit). De attól még nem lesz igazságos ez a módszer (szerintem). Nyílván mindenki mást tart igazságosnak. De nézzük meg erről az oldalról: minden tételt tudsz, csak egyet nem. Tegyük fel, hogy 10 tétel van, akkor összességében 90 százalékosan tudod a tananyagot. Megkapod azt az egyet, amit nem tudsz, akkor a végeredmény alapján semmit nem tudtál. Ez így igazságos? Számomra nem. Más kérdés, hogy "ilyen az élet", "ez van, el kell fogadni", és hogy "sose légy olyan ostoba, hogy csak egy tételt nem tudsz, mert behúzhatod". De igazságos sosem lesz.

Nem mindegy, hogy mi a cél. Ha a "kapott karakter" verziót azért vezetnénk be, hogy tisztább, igazságosabb legyen a verseny, akkor rossz úton járunk (szvsz). Ha azt akarjuk, hogy mindenkit "mélyvízbe dobjunk", akkor olyan játék kell, amit senki nem ismer. Ha egyszerűen csak azért, hogy izgalmasabb, más legyen, mint eddig, akkor nincs semmi akadálya. (csak esetleg nem árt figyelembe venni, hogy a többiek mit szólnak hozzá :D - részemről oké, csak legyen egy-két hét felkészülési idő).

Felon ötletéhez, hogy váltakoznak a karakterek:

Érdekesnek tűnik, de nekem egyelőre kicsit meredek. Még nem játszottam annyit, hogy könnyedén váltogassak a karakterek között. Másrészt a karakterek személyisége könnyen háttérbe szorulna, legalábbis én ilyen helyzetben inkább úgy gondolnék rájuk, mint különféle képességek gyűjteményére. Pl. "félre kéne téríteni a banditákat, gyorsan átváltok a bárd karakterre és csinálok vmi illúziót". Úgyhogy én ezt mellékversenynek tudnám elképzelni. De egyébként jó ötlet, csak inkább olyanoknak való, akik jó sok dolgot betéve tudnak. Legalábbis nálam biztos egy csomó idő menne el azzal, hogy a könyvet bújom és a kaszt képességeiről olvasok, hogy egyáltalán mit tud csinálni.

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok.

Tudom rég volt a legutolsó hozzászólás, de hátha érdemes újra megnyitni.

Anno vagy 15-20 éve Debrecenben volt egy verseny, ahol a mesélőknek (mindenki a "sajátját" hozta) előre kiadták a játszható karaktereket. Nem voltak kidolgozva az értékeik, képzettségeik, de az előtörténetük és a motivációjuk igen. Mi játékosok láttunk egy listát, amin a karakterek kasztja és szintje (8-10 körül) volt megadva, az alapján választottunk. Shadonban játszódó modul volt, próbáltunk csapatkoncepció szerint válogatni. Lett egy Domvik pap, Domvik paplovag, egy félnomád íjász shadon külsőből, meg én hoztam egy erioni származású bárdot. A leírásnál amit privátban olvastam picit megnyúlt az arcom, mert kiderült, hogy kráni megbízásból dolgozó kém. Amúgy tök jó volt részben a csapatért, részben  a csapat ellen játszanom, úgy hogy nem hazudhattam az inkvizítor jelenlétében (még azt is elmondtam, hogy szerintem van egy kráni kém a csapatban). Utóbb átolvasva volt több kakukktojás is a cskarakterlistában (shadoni varázsló, aki tulképp BM; yllinori harcos, aki Anat Akhan fv... ).

Ez a verzió egy versenyen nekem bejött (nem kizárólag ilyen, de adott esetben egyszer simán emészthető). A karaktert tulajdonképp te alkotod meg a keretek között, de az konkrét részcélokat, célokat határoz meg neked, amik olykor ellentétesek a csapat céljaival, olykor a modulban megnevezett céllal is. Ezek teljesítése értékelhető akár karakterre lebontva is. Tudom, hogy egy jó modulírónak, jó mesélőnek nem kell ilyen módon korlátozni a játékost és generálni a konfliktusokat, de azt gondolom néha pont a szerepjáték kedvéért fel lehet vállalni ilyet egy verseny (vagy akár otthoni játék) erejéig.

ui: Persze csak akkor ha a csapat elbírja, és nem lesz belőle sértődés utólag (mert ez a papsajt kinyírta a karakterem a versenyen)

Con Salamander kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Rodrigóhoz csatlakozva: én is el tudok képzelni olyan versenymodult, ahol a felhőtlenebb szórakozás és a gördülékenyebb játék (ill. értékelés) kedvéért ajánlásokat teszünk a játszható karakterekre, kasztokra - akár a fent említett módon. Az I. Kalandozók Napján is előre körvonalazott karakterek közül lehetett választani, s szerintem ez a konstrukció (játékosként) egyáltalán nem volt problémás. Én is évek óta vissza-visszatérek egy készülő modulhoz, amelyet csak bizonyos karaktertípusokkal  lesz majd érdemes végigcsinálni (ha egyszer elkészül :) ), de egy percig sem gondolnám, hogy emiatt lesz majd vacak a történet, ha az lesz. (Remélem, nem.)

Ha a szervezők valóban a modulhoz illeszkedő/illeszthető, ugyanakkor érdekes és izgalmas  karaktereket (vagy karaktervázakat) alkotnak, s tesznek bele a választékba, marha jó kis játék kerekedhet belőle. Játékosként nyilván egy kicsit másként kell készülni egy effajta versenyre, de szerintem ez nem lehet gond. 

Rodrigo, Hulla és Con Salamander kedveli ezt
Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Szerintem közel sem von le egy kalandmodul értékből az, ha félig vagy teljesen kész karakterekből lehet válogatni. Inkább úgy érdemes ezt felfogni, mint egy opciót. Főleg akkor jó választás, ha rövid és pörgős játékot kell ülni amire keveset tudnak készülni a játékosok (család , munka, építkezés mellett ez egyre jobban előjön). A fix karakterek ebből a szempontból sokkal jobb játékélményt garantálnak, hiszen a KM speciálisabban tud készülni, jobban rá tud feküdni a releváns részletekre kevesebb energia befektetéssel. Előre tud készülni karakterre szabott komplikációkkal. És természetesen a játék szituációját sem szükséges szélesen tárgyalni modul szinten, hiszen egy előre gyártott csapat karakterinek esetében adottak a jellemek és a motivációk. Másik oldalon meg nem kell sokat készülni a játékosoknak sem. Sőt, bizony esetekben még izgalmas is, hogy na vajon milyen karaktert kell eljátszani! :) Jó, van, akinek ez nem jön be. Szereti aprólékosan építgetni a kis karakterét, meg teszem azt fejvadászon kívül más nem létezik neki... jó, hát ez nem neki van kitalálva. Ennyi. De aki nem ér rá erre és elég bátor, annak tök jó megoldás. Illetve én látok ebben egy igaz szerepjátékos kihívást... mond meg KM mivel jöjjek és lejátszom neked... mindegy, hogy Erdőjáró, vagy Bosz.mester... eljátszom... valahogy így. Aki így tud jól szerepjátszani, az valahol számomra profibb, mint, aki egy-két kasztra (vagy láttam már olyat is, hogy egy karakterre) specializálódott. De akinek ez nem fekszik, ne érezze magát kevesebbnek. :) Csak játék, melynek a célja, hogy jól érezze magát mindenki, ahogy neki tetszik.

Szóval ez sok mindent megkönnyít a felkészülésben, de ettől még lehet nagyon jól kidolgozott és eseményekkel teli a modul. Talán helyesen felfogható úgy mint egy stílus a modulok között a maga előnyeivel és hátrányaival.

De van ennek egy fordítottja is. :) Én barátoknak, jó ismerősöknek úgy szoktam mai napig mesélni, hogy bekérem előre a karaktereket. Dolgozzák ki. Faj, kaszt előtöri jöhet (karakterlap ráér) és a csapatra találok ki sztorit. Ez is sokat segít azon, hogy ha kevés idő van játszani (pl. 8 óra) és főleg készülni, akkor is teljes, egész játékélmény alakuljon ki (pl. be legyen fejezve a játék) és ne arra mennyen az idő, hogy a karaktereket és a sztorit meg próbáljuk közös nevezőre hozni. Olyan hibákról nem is beszélve, amikor egy modul pl. kifejezetten jó karaktereknek íródik, sőt még nyomozós és intrikálós is, majd beállít egy goblin horda... :D (mondjuk ilyen sose volt... ja de. :D )

Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...