Gem Kapocs Közzétéve: Október 28, 2006 Közzétéve: Október 28, 2006 Noszóval! Azthiszem én leszek az első, aki leírja a véleményét a kupáról, ha valaki ezt a hszt elolvasva azon gondolkodna hogy nem ovlassa el a későbbi beszámolókat az véletlenül se tekintsen mérvadónak.Reggel minden szépen indult, régi simerősökkle találkoztam hosszú idő után. Aztán elkezdődött a modul. Az első egykét óra még nemvolt rossz, annak ellenére hogyc sak teljesen üres karakterlapokat kaptunk. Aztán szép lassan kiderült hogy sajnos én kaptam a kulcsfigurát a csapatban, akinek sokmindenre rá kelet volna jönnie, ez pedig, mint ahogy akik ismernek tudják, nemigazán rám jellemző. Ennek eredményeképp sikerült végiggörcsölnöm a napot. Egyszóval röviden összefoglalva nekem nem tetszett a modul, nekem túl nyomozós volt, jómagam pedig egyszerű vagyok mint a bot, a sok nyomozás engem tulajdonképpen elvágot attól hogy igazán élvezni tudjam a játékot.Megjegyzem a modul alapötlete tetszik, a megvalósítás az ami nagyon nem ínyemre való/nem nekem való. R
TAO Közzétéve: Október 28, 2006 Közzétéve: Október 28, 2006 Azt aláírom, hogy a kaland meglehetősen nyomozós típusú volt, így aki (kifejezetten) nem szereti a nyomozós kalandokat, az nem biztos, hogy jól érezte magát. De ahogy hallottam, negatív élménnyel senki sem távozott. Remélem minél többen élvezték. Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni. ui.: Gratula a legjobb szerepjátékosnak, a killer-KMnéninek és a legszerencsétlenebb JK-nak! (és persze a többieknek is)
Moro Közzétéve: Október 28, 2006 Közzétéve: Október 28, 2006 Először is Üdv mindenkinek; visszatérés! Tessék Mondani Ezitta M* verseny? Élménybeszámolás. Figyelem, lefárasztás! Nyugodtan olvasás, vagy post dühöngve átugrás, káromkodás. Megérkezés, parkolókeresés, cuccberámolás. A környéken közben különféle felépítésű, de egytől egyig szerepjátékos arcú ismeretlennek mosolyva odabiccentés, örömmel konstatálás, mindegyik valóban a HEMO-ba tartás ;-P Magunkfajtaismeret Mf Toronyszoba elfoglalás, e helyről a leendő kalandra való igéretes rálátás! Majd Feelingflash-es arcokkal való örömködés, Kalandozok.hu emberkékkel való gyors ismerkedés, valamit további csapatok tagjainak köszönés, s felfokozott várakozás. Hivatalos megnyitó elmaradás vagy legalábbis lemaradás, mivel lent a várakozás elunás. Fent koccintás, új arc NagyCsabi jellemfeltérképezés, eredménnyel való megelégedés. Beszélgetés, jó nagyokat röhögés. Mesélő várás, majd szolid meglepődés miután megérkezés (Andoron) és üres karakterlappal való szembenézés. Kaland elkezdés... <amnézia> Majd eredményhirdetésre tudatosság részbeni visszanyerés. (túl sok sör arcbabepattintás?) Felháborodás! Legtöbbsörivás nem oklevelezett dijazás!? :roll: :he: Aki idáig kibírta, akkor a kalandról is. Korábban hangot adtam e fórum hasábjain erőteljes nemtetszésemnek a karakterkiosztás sejtelmes koncepciója kapcsán. Nos, eljöttem, végigjátszottam és valóban meggyőztetek arról, hogy így is lehet. A játék legelején a karakter tudatos énképének totális hiánya, ill. röviddel később a személyiségének morzsáira és a külső megjelenésre alapozó önmegismerés miatt érzett tehetelenséget, dühöt, feszültséget nem esett nehezemre kivetíteni a szerepre (későbbi Uwel-lovag)... :wink: De kiderült, hogy rendben lesz a dolog. A fura felálláshoz jó mesélőt kaptunk. A raktárházi eszmélést követő bágyadtságot a kalandhoz képest kicsit túljátszottuk (az attitűdöt sajnos mint játékos is továbbvittük). Az önmagunkkal való tisztába jövés mind a karakterek, mind a játékosok figyelmét némiképp elvonta a körülöttünk formálódó események hátteréről. A kirakós összerakását nehezítő egyéni eszmélések időzítése mindig rendben akkor jött, amikor mint játékos-csapat már épphogynem kialakítottunk a helyzetértékelést/cselekvési statégiát. Az újonan jött infókat mindenki (ahogy kell) privát kezelte, ez részben vagy egészében a dolgok átértékeléséhez vezetett, elodázva (a pontosabb/további információk ellenére) az eredményhez/megállapításhoz/megoldáshoz vezető eljutást. Ezt zseniális húzásnak tartom! Tetszett a kalandötlet, a kidolgozás. A játék negyedénél(?) játékosként közbevetett ötletet, mi szerint: "mekkora csavar lenne, ha valamelyik JK lenne a gyilkos" mókázva elvetettük miszerint az túl komplikált... Ehhez képest volt mit pislogni később a tudathasadásos szitun Részemről sajnos a régi játékrutin eléggé berozsdáltnak bizonyult, de talán most - így fellelkesülve - majd évente többször is játszunk 8) Köszönöm mindenkinek! Üdv, Moro Ui.: mikor lesz már jövőre? :pajti:
Cz Közzétéve: Október 29, 2006 Közzétéve: Október 29, 2006 Nos, mivel külön élménybeszámoló topic nem lesz nyitva így az előttem szólókat követve ide írnám le én is ennek a 3 napnak (igen,mert az utolós ingyenélők most lettek csak kieburdálva innen :wink: ) az eseményeit. Péntek: Munka után sietős bevásárlás a Tuscoban.A kasszától eljövet éppen bambulva, hogy hogyan is legyen az este, ismerős arcok az egyik kasszánál - Andoron,CS és Shad.Előttük vagy 200 zsemle, 80 virsli és 3 karton cigi...készültek a hétvégére Gyors üdv, utak rövid szétválása majd ismételt találkozás a Kéjbarlangban Crowéknál.Rövid eszmecsere az élet értelméről, Shad vezetési technikájáról ill a kalandozok.hu dolgairól aztán indulás az állomásra a többiekért.Autómegtöltés a frissen érkezettekkel, vesztőhelyre cipelés, majd JK és KM különmegbeszélés kezdése. Evés, ivás, Crowcikizés, csocsóalázás,@ és Ket különperformance a kocsma előtt, KM-ek bevárása, első komoly idegeskedés egy esetleges KM hiány miatt.Gyors megoldáskeresés, Crow erőszakos rábeszélése, hazamenetel. Másnap reggel különmegbeszélés Antaillal és Andoronnal a Zalai gasztronómia sajátosságáról a piacon, majd Kéjbarlangba való visszaérkezés, késésre való ráébredés, kapkodás. Sneer vérnyomásának sikertelen csökkentése, furikázás a városban az elmaradt kellékek beszerzése miatt, visszaérkezés a Hemo-ba 11 körül, ismerős és kevésbé ismerős arcok köszöntése aztán ... kezdődhet. Modul - már jóideje tudom (naná, hogy bennfentes info 8) ), hogy igen csak jóra sikerült.Én azt a részt, ami miatt páran aggodalmuknak adtak okot (kötött karik) kimondottan vártam.Azt nem tudtam én sem, hogy teljesen üres lapokkal kezdjük az egész játékot de aztán rá kellett ébrednem, hogy igazán csak így volt értelme a dolognak.Szerintem nagyon jól fel volt építve a történet és mindenkinek adott lehetőséget a játékra legyen az harc vagy játék beállítottságú.Gratula az íróknak. KM - Gregoire, nem ez volt az első alkalom, hogy meséltél nekem/nekünk és ismét csak azt tudom mondani, le a kalappal. A modult eleve nem lehetett könnyűnek nevezni, emellett ne felejtsük el, hogy Scylla és én együtt (de főleg egymás ellen,mint most :twisted: ) nagyon nehéz párosítás vagyunk.Simán le tudtad kezelni a konfliktushelyzeteket és úgy tudtad irányítani a dolgokat, hogy a játékunk ezt ne szenvedje meg.Én személy szerint nagyon élveztem az egészet de sztem ugyanezt elmondhatom a többiek nevében is. Csapat - Hát azt hiszem Scyllával még egy jó darabig fel fogjuk elmegetni ezt a játékot :roll: Shadnál sajnálom, hogy a 900Ft-os barackleve az egész napjára rányomta a bélyegét, viszont Ramirez és Getyusz alakítása most hatalmas volt!Köszönöm! Szóval köszi mindenkinek - főleg a szervezőknek - az egészet és egy év múlva ugyanitt... Cz
Con Salamander Közzétéve: Október 29, 2006 Közzétéve: Október 29, 2006 Sziasztok! Nos, mesélők közül elsőként számolnék be én is az eseményekről... Péntek: kora délután kocsiba be, pályára ki, ötösbe be, száguldozás meg hülyülés Shad'lexszel és Andoronnal, majd tecsózás, találkozás Czvel és a barátnőjével, aztán végre leért elénk Sneer, és elvisz minket az albiba... Ott egy youtube meg bash nézegetés, meg sörözés, aztán irány a KM-megbeszélés. Jól megbeszéltük a modult, a felmerült ötleteket és problémákat, majd irány a JK-k közé. Ott is egy-két sör, aztán nyomás haza, mert korán kell kelni... Szombat: reggel Cz húsz csengetése, félálom, visszaalvás, megjön Sneer, ébresztő, kocsiba be, parkolóhelyszörcsing, aztán megtaláling, aztán be, pakolás, aztán a party késő tagjainak bevárása, no meg egy-két hiányzó elemé. Aztán a GAME A játékról: Az elején a csapat mosolyogva nekivág, egész addig, míg meg nem kapják az üres karilapokat. Ekkor kicsit leül a játék, aztán úgy dönt, hogy megint feláll, mert már fáj a feneke. Beindul a nyomozás, felvetődik minden ötlet poén-szinten, Strideer meg már hatodszor ájul el. Az események elől nem tértek ki, mindenkit jól megvertek meg megfenyegettek. A partynál súlyban volt az erő Aztán jön a tetőpont, bemennek az általuk gyanúsított főtanácsnokhoz, elintéznek vagy háromtucat városőrt meg jó néhány cselédet, meg szegény majmocskát, aztán megpróbálják a tanácsost is. Kiderül, hogy ő varázsló, Naszi pedig ráébred, hogy bizony ő a gyilkos. Felhealeli magát kissé távolabb, míg a többiek sebeiket nyalogatják és átkutatják az elteleportált tanácsos cuccait. Megoldják a rejtélyt, és bizonyítékot is szereznek, de ekkor visszaérkezik Naszi, és megöli az egyiküket (x4et), mire x3 átmegy, hogy megnézze mi ég. x2 átszól: "Mi ég, x3?" a válasz: "X4". Erre X2 és X1 (Faresz és Szenty) mennének át, mire Naszi az ő életükre is rátör. Villámok, piff-puff, rohamok és íjász-szabályok, a dolog végeztével Strideer és Szenty marad életben, de Strideer megint elájult Oké, nyomás ők is healelni, aztán a hercegi palota, el akarják őket fogni, de sikerül könnyebb sérülések után a városőrökkel is tudatni, hogy valójában nem ők a rosszfiúk. Minden szép, minden jó, meghal Xuros, meghal Yulo, ők a hősök, és kocsmát neveznek el róluk... Happy End Én voltam a legtöbbet fogyasztó KM, Naszi az egyik legjobb szerepjátékos díját hozta el, a csapat pedig a Henter-Teamnek járó kitüntetést. Versenyben voltak a modulmegoldásban is, és Strideer persze a Pepe-emlékplakettért is, de erről most egy hajszállal lecsúsztak, semmi gond, így is nyertek valamit (ha mást nem, tapasztalatot ) A modul visszhangjai változóak voltak, de többnyire azért pozitívak, Szentytől én is kaptam egy kis kritikát, hogy azért Yulo nem volt ekkora fölényben, és szerinte teljesen máshogy kellett volna, hogy alakuljon a vége. Remélem, azért tetszett a játék, meg a modul, meg talán a mesélésem is -bár nem sértődök meg, ha nem-, én mindenesetre NAGYON jót mulattam. A dolog lényege most is megvolt, nem a modulmegoldás, nem a szerepjáték, nem a pontok, hanem az ÉLVEZET. Hatalmasakat nevettünk, nagyon jól elvoltunk, és ennek az egésznek véleményem szerint ez a célja. Aztán este még sörözés, evés, csocsózás, visszaalbi, vízszintbe, hajnalban kelés, és hamar meg is érkeztünk. Köszi mindenkinek További szép napot CS
Antail Közzétéve: Október 29, 2006 Közzétéve: Október 29, 2006 Üdvözlet! Péntek, 1330 kocsiba, yuppi fajin út lefelé kényelmesen. 1400 budaörsi úton dugóban ki a kocsiból, haza, 1520 otthon, 1540 vonat pest 1655 IC Dark Zalába. Történések megegyeznek Czével kb. Este megbeszélés, aztán különbejáratú rezidencián alvás hála Cz-nek, így nem kellett Crow bűnbarlangjában alszani, ahol mindenféle alvilági tevékenységek folytak, mint modultanulás és teázás. 8) Szombat. Feelingflash kupa, igen! Csapatom 2/5ét ismertem, így könnyebb dolgom volt egy-két szempontból. (Czigány Peti; Shalafi; Király Barabás; Csanádi Évi; Gem Kapocs) Örültem nekik, köszi ezúton is mégegyszer a játékot. Külön örömömre szolgált, hogy Barabást -ő volt a legfiatalabb- sikerült a szerepjátékba bevezetni, mint első KM-je; csapat tagjainak is köszönöm a tolerációt amiért ezért nem részesítették hátrányban. Szerintem egy jót játszottunk. Este eredményhírdetés; grauláció, ováció és taps a nyerteseknek, a játékosoknak, szervezőknek, TAO-nak és Andoronnak a modulért. Találkozunk jövőre. 8) üdv. Antail egy km
Vándor Közzétéve: Október 29, 2006 Közzétéve: Október 29, 2006 Üdv! Hát ez is megvolt. Sajnos Bárcsak péntek du lenne...hjajj... (tegnap este mondtuk is Antaillal Cz-ééknek, hogy maradunk még, úgyis szünet lesz ) Azt hiszem ezzel mindent elmondtam arról, hogy mennyire jól éreztem magam, és mekkora élmény volt Először is, kár tovább ecsetelni, de azért pár szót az útról. Reggel 6.45, szól a vekker, földről felkelés, mert napok óta ott alszunk az ágy helyett, aztán ráeszmélés, városleírást még nem tettem ki fórumra (Bakker...). Kirakom, aztán fürdés, és vonat. Kora reggel, álmos fejjel, szörnyű volt. 11-re Nyugati, majd foodsearching Westendben, mert hogy villog battery felirat. Kaja, kis olvasás, aztán gyalog Nyugatitól Keletiig, közel tíz kiló cuccal. Tök jó edzés volt, de a padok egyre hívogatóbbak voltak, ahogy közeledtem a Keleti felé. De erős voltam, és nem engedtem a csábításuknak. Aztán kocsi, Norbi vezetése, Antail kis bénázása a könyvekkel ( ), meg integetés, és bizony tudjuk, hogy Antail igen jó csávó, de hogy egy szőke szépség vonzereje hatása alatt állva majdnem karambolozzon. (Na de Antail... ). felvettük CS-t is, és indulhatott a nagy kaland Zala felé. Útközben én inkább kapaszkodtam, de aztán kifejlesztettem egy páratlan stratégiát, bal kézzel az almákat fogtam az ülésen, jobbal a könyvet a kezemben. Zalába érkezés, Tesco, Cz-vel összefutás, egyelőre barátnőstül, így hát nem volt az igazi bárd-hangulata Aztán Sneer és az albérlet. Ezúton köszönöm a helyet, és hogy befogadtak minket, nagyon kényelmes ágyam volt, csak ma reggelre aludtam el a vállamat, de azt meg Crownak köszönöm, hogy a görcsöt (némi fájdalom árán) kimasszírozta belőle. Este hülyülés, végre Cz normális arcának látása (vagyis a bárd-funkció ), aztán KM-gyűlés (És itt elnézést Sneertől, hogy azt mondtam neki, maradjon már csendben ), aztán mevés a JK-hoz, akiket ha akartam volna sem tévesztek el, mivel már messzíről hallom a hangot, ami kísértetiesen hasonlít kukachuszáréra: Na, itt a lakótársam. Vagyis állítólag lakótársam. Déjá vu hangulat megfogalmazódása, aztán be az ismerősökhöz, akiket nagyon vágytam már látni, mert NYT óta nem élvezhettem a társaságukat. Én is köszöntöttem fogadott bátyámat, és aztán beszélgetés. Sajnos kiderült, nincs elég KM, ezért Crow kénytelen volt beállni (ami nagyon nagy teljesítmény, mivel munka után holt fáradtan olvasta a modult, ezzel nagyon keveset aludva, és másnap képes volt lemesélni a modult, nem is akárhogyan.) Én Kamykazenak, Predtornak, Moronak és Gyurmának meséltem, ők négyen alkották a Tessék mondani itt van a M* verseny? csapatot (lehet rosszul írom), és bevallom, én választottam őket. Utólag majdnem el is keseredtem emiatt, éppen a mesélés előtt, mivel egy nagyon erős, régóta játszó csapat voltak, én pedig bevallom, kicsit megijedtem a lehetőségektől. Azért hála istennek nem ellenszenvvel fogadtak, nagyon jól álltak hozzám, és az elejétől a végéig partnerek voltak. Tudom, hogy az elején a pokolba kívántak az üres karakterlapjaimmal, de nem nyomta rá a játékukra ez a bélyegét, és remekül vették az akadályokat Megmondom őszintén, nagyon élveztem nektek mesélni, srácok, és nagyon örülök, hogy megismertelek benneteket, mert remek játékosok vagytok mindannyian. Remélem legalább annyira tetszett nektek is a nap, mint nekem Egyet nagyon sajnáltam, hogy az ötödik játékos, aki veletek lett volna, végül mesélni kényszerült. Gratulálok Csabának, azaz Predtornak a kupa elnyeréséért, nagyon megilletődtél, és alig akartad elhinni, hogy megérdemelted Annak is nagyon örültem, hogy a csapat azonnal befogadott téged, és egy emberként örültek a sikerednek, és egy emberként az én kétes sikeremnek, amivel kiérdemeltem a leghentesebb KM díját, amiért a modul végén egy mozdulattal megöltem majdnem az összes karaktert Szóval remek hétvége volt, csak túl rövid. Szívesen maradtam volna még... de sajnos munkám is van. De jövőre ott leszek, és remélem akkor már TAO is, és remélem mindenki, akikkel most találkoztam Üdv Andoron UI: bakker hazafelé azt hittem, ott maradunk az úton, Norbi úgy vezetett!
Kamykaze Közzétéve: Október 30, 2006 Közzétéve: Október 30, 2006 Sziasztok, csőváz, En Taro Adun! Először is megpróbálom a saját élményeim alapján összefoglalni az egész kupát. KIB@@@@TT JÓ VOLT! :twisted: Nagy-nagy köszönet illet mindenkit, akinek ezt a napot köszönhetjük: -szervezők -modulirók -KM-ek és nem utolsósorban a játékostársak :wink: Furcsa volt a hir, hogy úgy kapjuk, és nem generáljuk a karikat, furcsa volt, hogy üres karakterlapokat kapunk kezdésnél, de magát a modult, és a verseny szerepjáték jellegét tekintve, utólag tényleg ez volt a legjobb megoldás. Személy szerint utálom a nyomozós modulokat, soha nem mesélek ilyet, épp ezért mondom hogy le a kalappal azok előtt, aki ezt a játékot megszülték és vállalkoztak rá, hogy lemeséljék. Ehhez kéremszépen nem akármilyen KM-ek kellenek. Andoron és a modul... nagyon jó párositás! A lehető maximumot hozta ki belőlünk, én legalábbis azt a részt, amikor a saját csapattársaim elől konfliskocsin menekülve, torkomszakadtából szidalmazva őket, a városőröknek segitségért sikitó fejhangon az életemet féltve, könyörögve kiabáltam (IRL is!), a modul (egyik) csúcspontjának tartom. És persze nagyon sokat is nevettünk. http://www.kalandozok.hu/forum/viewtopi ... 7597#37597 Nagy Predtor Csabit aznap láttuk először, előtte váltottunk pár e-mailt, de úgy illett a csapatba, mint egy darab puzzle a többi darabhoz. A tizenakárhány M*-sal eltöltött évét tekintve is túlteljesitette a vártakat, úgyhogy személy szerint nagyon örültem, hogy velünk játszott, és mellesleg elhozta a Kupát is Le a kalappal, Csabi! Ez volt a második, teljességgel rendhagyó M* verseny, amin részt vettem, de magasan veri a 2005NYT-t. Az is nagyon jó volt, rengeteg jó arcot ismertem meg az alatt az 5 nap alatt, de itt a szerepjáték, a feeling sokkal erősebben, minden eltelt órával erősebben élt bennem. Ezért is fáj, hogy gyorsan vége lett Köszi mindenkinek, mégpedig azért is, hogy ez a kellemes emlék adott kis csapatunknak némi "kezdősebességet", ami alapján már a következő 5-6 fős játékot szervezzük. "A M.AG.U.S. név megint szép lesz, méltó régi, nagy hiréhez" final, special thx: Sneer, Andoron, Moro, NagyCsabi, Gyurma \o/
TAO Közzétéve: Október 30, 2006 Közzétéve: Október 30, 2006 Letölthető a modul és az egyéb csatolmányok:http://andoron.uw.hu/ffkupa/ffkupa.htm
Kamykaze Közzétéve: Október 30, 2006 Közzétéve: Október 30, 2006 kérnénk majd egy felöltési lehetőséget a Galériában a képek számára...köszi
TAO Közzétéve: Október 30, 2006 Közzétéve: Október 30, 2006 Ezzel Antailhoz kell fordulnotok, de valószínűleg már olvasta is. Mindenesetre ő az illetékes.
Terda Közzétéve: Október 31, 2006 Közzétéve: Október 31, 2006 Nevem Terda, az Öklelö. Ezen irományt Mederában veti papírra egy fiskális deák (Glabrio Andoverre, Pörös ügyek, birtokviták
Antail Közzétéve: November 2, 2006 Közzétéve: November 2, 2006 Üdv!Cz képei és videoói már megtekinthetőek a galériában, akinek esetleg nem játszaná le a videókat az töltse le és futtassa a gépéről; a 3gp formátumú videók quicktime playerrel lejátszhatóak, de rövidesen átkonvertálom őket avi-ba.http://galeria.kalandozok.hu/viewer.php ... 47&stage=3Jó szórakozást!üdv. Z
Sir Thomas Közzétéve: November 7, 2006 Közzétéve: November 7, 2006 Feltűnt egy insider humor: Bog, a tolvaj. :szivott: Több ilyen is van a modulban?
Vándor Közzétéve: November 7, 2006 Közzétéve: November 7, 2006 Hát most hirtelen nemtom... de általában szoktak lenni ilyen humorok minden olyan modulban, amit mi írunk
Belloq Közzétéve: November 7, 2006 Közzétéve: November 7, 2006 Sziasztok! Nem is tudom,hol kezdjem, annyi élményt szereztem a kupán! Csatlakozva az előttem szólókhoz: Szeretném megköszönni -a szervezőknek, azt a sok munkát amit belefektettek a szervezésbe! :respect: -a modul íróinak, a furfangos történetet :respect: -Gambitnak a mesélésért :laza: -a Jajháténisistenvagyoook! csapatnak:Cooper, Gyapi, Lóri, Sagastrina; hogy kellemes fogadtatásban részesítettek :wink: -CZ-nek a fuvarokért :wink: Szerintem a többségnek nem okozott problémát a fix karakter.
Sneer Közzétéve: November 7, 2006 Közzétéve: November 7, 2006 Sziasztok! És külön Getyusznak Hi! Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek a Feelingflash Kupára játszani. Köszönöm a KM-knek, hogy meséltek. :konyves: Köszönöm a sok segítséget a szervezőknek és köszönöm a modul íróinak a történetet. Köszönöm a kritikákat és a dícséreteket. Fekete Lovagoknak köszönöm a játékot. Jó volt mesélni nekik. Gem nevezési díj rendezve! :wink: Tao remélem jövőre te is itt tudsz lenni. Örülök ,hogy a
Kamykaze Közzétéve: November 16, 2006 Közzétéve: November 16, 2006 szeeee! en, a lusta diszno, orommel jelenthetem hogy a versenyen keszult kepeket feltoltottem a galeriaba. elnezest a kesesert :roll:
Recommended Posts