Feketeözvegy - Online novella, ne társalogj!!!

[Antail]

Feketeözvegy

[Dharran Liedor]

(na? Kati?)

Két csuklyás alak lépett az előkelő fogadóba. A kocsmáros már sietett is jól fizető vendégei felé.

- Hölgyeim. Nem hittem, hogy már ebédre visszatérnek. Foglaljanak helyet. Az asztalukat szabadon tartottam. - mondta és az asztal felé terelte a két alakot.

Mielőtt helyetfoglaltak volna, hátravetteték a csuklyát. A két nő úgy hasonlitott egymásra mint két tojás. Pedig nemrég ismerték csak egymást. Az egyik északi tájszólással beszélt, a másik tökéletesen beszélte a közöst. Az északi inget és egy feszes nadrágot viselt, két kardját pedig a lábához szijazva. Gesztenyebarna haja előreomlott az arcába. A másik hosszú fekete, földigérő ruhában volt, diszesen faragott botjától egy pillanatra se vált volna meg. Ezüst haja ijesztően széppé varázsolta, amugy sem csúnya vonásait.

- A tegnapi pont megfelel. - mondta az ezüsthajú és a társához fordult - Láttad azt a ficsúrt, Elyon? Felháboritó, hogy viselkedhet igy egy felnőtt férfi....

- Ne is mond, Levená . Azt hittem felképelem. Pedig ritkán idegesit fel, igy egy ember..

Közben a fogadós bólintott és elsurrant a terem másik felébe.

- Az elfeknek a szokásosat. - suttogta szinte alig halhatóan a feleségének, mégis érezte a barnahajú nő pillantását a hátában. Kirázta a hideg ettől a két nőtől...de legalább jól fizettek.

[The Eternal Crow Hero]

Dasito no Minomato belépett a városka előkelőnek mondott fogadójába, nevével ellentétben ő nem volt sem enoszukei, sem niarei, ereiben elf és erv vér csordogált, de ez tartásán is meglátszott. Magas karcsú testalkatát elf vonásai tették még szebbé. Nevét Tiadlani apjától meg a szerzetesektől kapta akik felnevelték. Bő hakanjának ővébe két íves kard díszelgett, barna csuklyás utazóköpenye alatt fekete selyem tunikát hordott apró vizililiom mintákkal. Körbenézett a fogadóban a kocsmárost keresve.

- Miben állhatok a fiatalúr rendelkezésére? - kérdezte a fogadós nyájasan a félelfet.

- Szobát és kiados vacsorát kérnék. - mondta Dasito

- Milyen szobát, ha szabad kérdeznem? - mosolygott a haszonleső fogadós.

- Egy személyest fürdővel. - vonta össze a szemőldökét a férfi.

- Ó tessék helyet foglalni, máris hozzuk a vacsorát, mit is rendelt?

- Vadpörköltet, sok kenyérrel áfonyaszószban.

- Vladek - harsogta valaki a konyhából - kész a különleges rendelés.

A fogados kicsit mintha megilyedt volna a szavak hallatán, aztán se szó se beszéd rohanvást a konyhába sietett. Dasito meglepetten nézett a férfi után majd fogta magát és helyet foglalt a két hölgy melleti asztalnál, fegyvereit mint valami törékeny porcelánt maga mellé helyezte az asztalra. Néhány perc elteltével a fogadós két fatállal tért vissza ami telis tele volt párolt zöldségekkel és fött gyümölcsökkel. A két elf elé helyezte a tálakat, majd sok hajbókolás és sürű bocsánatkérések közepette a félelf asztalához lépett.

- Italt mit hozhatok?

- Van préselt gyümölcs nedve?

- Igen - hazudta szemrebbenés nélkül a fogados - milyent parancsol?

- Alma jó lesz.

- Egy perc és hozom. - magában kicsit felsóhajtott a fogadós mert a kamra tele volt almával. A férfi a két nő felé fordult és érdeklődve méregetni kezdte őket, még sohasem látott elft élőben csak hallot róluk. Apja szokott mesélni rólum mikor az édesanyjára emlékezett, mielőtt az orkok rájuk nem törtek. Dasito merengéséből a kocsmáros léptei repítették ki. s ahogy a nőkre nézett valami furcsa dolgot vett észre. Az egyik nő nyakában ugyanolyan nyakék lógott mint a sajátjában. Apjától kapta, aki Dasito anyjától kapta emlékül.

[Dharran Liedor]

Elyon a nyakékével játszadozott, de érezte a rászegeződő szempárt. Végigmérte a szemben ülő férfit, majd a hugára pillantot, aki teljesen elmerülten tanulmányozta a tányéron elérakott gyümölcsöket.

- Levená.... - a lány felnézett a testvérére - ah, nem érdekes.... jó étvágyat. - mondta és ő is hozzálátott.

[Vándor]

A kocsma másik végében egy nagy társaság mulatozott, nem kis hangerővel. Valószínűleg egy harcos sikereit ünnepelték már egy ideje, mert már látszott rajtuk a túlzott italfogyasztás.

A kocsmában ezidőtájt mindig sok a vendég, ebédelnek és a karavánok is nemrég érkeztek meg az utazók szobákat keresve térnek be. Mivel ez egy előkelő fogadó ide csak gazdag emberek térnek be. A kocsmáros egy tálcát egyensúlyozott át a tömegen, tálcán borral teli kupák és néhány pint sör volt. Dasito mellet haladt volna el, mikor hirtelen meglökte a karját egy díszes ruhájú idegen. Levená épp csak egy aprócska mozdulatot tett az asztal felett, majd el is mosolyodott, mint egy kisgyermek, aki a csíntevésén mulat.

Dasito talpig borban és sörben fürdik, az idegen a kocsmárosnak, a kocsmáros Dasito-nak szabadkozik pánik roham jelleggel.

-Nagyon csúnyán nézet téged ez a fickó, ezt nem tűrhettem, ugye érted Elyon - mondja Levená mosollyal az arcán nővérének. Engem kellett volna néznie, hisz szebb vagyok mint te, ugyeee?!

[Nefadar]

- Most ezen ne kezdjük el veszekedni, fontosabb dolgunk is van annál testvérem - sziszegte Levená- Remélem nem felejtetted el!

- Hogyan is feledhettem volna - morogta Elyon

Mind a ketten ugyanannak a fejvadászklánnak a tagjai és azt a feladatot kapták egy hónappal ezelőtt, hogy keressék meg Dasitot és öljék meg, mert egy korábbi ismerősének nem fizette ki a tartozását és ezenkívül elcsábította a lányát és megbecstelenítette és ez a gazdag kereskedő nem sajnált 1000 aranyat kifizetni a fejvadászklánnak, hogy intézzék el a fiút és vigyék vissza a fejét neki.

[The Eternal Crow Hero]

Dasitonak elkerülte a figyelmét a kis mozdulat, és talán ezért tudta leönteni a kocsmáros, de sebaj gondolta majd legközelebb jobban odafigyel és nem köti le semmilyen csecsebecse sem. Hiszen bármelyik elf szaladgálhat egy olyan nyakékkel, hiszen valószínüleg tucatékszer ez az elfeknél akik híresek az ötvösmunkáikról. Dasito ezért inkább eltette a kis medaliont a nyakából. Neki csak ez az egy ékszere volt és a legdrágább kincse volt. Egyszer már ellopták tőle és ezért sok ember az életével fizetett, azóta mindig elrejti a kutató szemek elől. Nedves, ruhájában elindult hát felfelé a szobájába, de érzékeit most élesre fente hogy semmi ne lephesse meg, még a legkisebb neszre is érzékenyen reagált. Reflexei tökéletes megszokotsággal reagáltak a legkisebb zajra is, tudata pedig fegyelembe tartotta őket. Dasito felsétált a lépcsőn és a szobájába lépett. Már messzíről érezte hogy valami nincs rendben odabent. Még be sem költözött oda de már valaki várt rá bent, érezte a gyilkos szándékot az ajtó mögött. Az ajtó befelé nyillot és ez előnyt adott neki támadójával szemben, becsukta szemeit és hallkan előhúzta rövidebb kardját, de még így is robajként síkított a fém a tok szélén. Dasito mély lélegzetett vett egy lökéssel betaszította az ajtót, mélyen gurult egyet majd alacsony állásba helyezkedett. Nem támadott egyből inkább hagyta hogy ellenfele azt higgye hogy ő került még így is előnybe. A támadó hevesen támadott Dasito viszont stílusára figyelt, hogy rájöjjön gyenge pontjára. Nem kellet sokat várnia, a fejvadász kezdő harcos volt nem sok tapasztalattal. Dasito megsajnálta és eldöntötte magába nem öli meg hagy neki lehetősége még az életre, ezért nem fegyvere élével támadott hanem a lapjával. Gyorsan lefegyverezte ellenfelét egy könnyed csapással a hüvelykujjára, a fegyver máris a földön csörrent. Dasito egy forduló rugással földte küldte ellenfelét majd villám gyorsan az arcába csapott fegyvere nyelével. A fejvadásznak esélye sem volt ellene, teste hamar elernyedt. Dasito átöltözött majd fogta ellenfele fegyvereit és magára hagyta a szobában, visszatért a fogadó kocsmarészébe. A lépcsőn lefelé menet szembe találkozott a két elffel, rájuk mosolygott majd folytatta útját, érzékei még mindig felpörgetve mint valami gyórsitó varázs hatására a kocsma dalolászása valami torz zsivajnak hallatszot, míg a mozgásuk mint valami lassú bukdácsolásnak. Visszaindult asztalához de az már foglalt volt ezért egy másik üres asztalhoz ült le. Majd intett a kocsmárosnak hogy újabb italt kér,és a vacsoráját amit az incidens miatt még nem kapott meg.

[Dharran Liedor]

Kedves Nefadar! Kérlek, ha beleirsz akkor figyelj egy kicsit a karakterek leirására. A másik testvérnél nincs fegyver, csak egy érdekes bot. Szerinted miért??? Elárulom, mert varázsló. És nem fejvadász.

A másik amire szeretnélek megkérni. A "novella játékos karakterei" nem egymásra vadásznak. Pláne nem ezé a novelláé.

Ugyhogy utólagos engedelemddel úgy veszem, hogy előző beirásod nem történt meg.

Dharran Liedor

[Dharran Liedor]

- Elyon! - kiálltott Levená.

Elyon felpattant az ágyból, pengéit nyilsebesen kapta elő az ágy alól és a hugára meredt. A lány valószinüleg rosszat álmodhatott, mert össze-vissza hánykolódott az ágyában.

- Levená. - sugta a fülébe - Nyugalom. Itt vagyok.

A lány lélegzete egyenletessé vált. Nem kelt fel, de békésen aludt tovább. Elyon kényelmesen felöltözött és kilépett a szobából. Nem igazán számitott éber vendégekre ilyen korán, ezért eléggé meglepte, mikor az ajtó koppant valamin. Fordulatból csukta vissza az ajtót, és szembenézett a tegnapi férfival.

- O, bocsásson meg. Nem gondoltam, hogy ilyenkor járkál itt valaki.

- Semmi gond. - mosolyodott el Dasito - De ha már igy rámnyitott, meghivhatom egy reggelire? Olyan kihalt ilyenkor a fogadó.

- Hát... - tétovázott a lány és végigmérte a fickót (vegyük ugy, hogy nem látszódik a medálod) - végülis miért ne? A hugom még ugyis alszik.

- A huga? Ja, igen. Láttam tegnap. Önök ikrek?.... jaj, bocsásson meg, még be sem mutatkoztam - mondta mosolyogva, miközben lesétáltak a lépcsőn - a nevem Dasito. (ha más nevet akar megadni szólj kijavitom)

- Az enyém Elyon. Elyon Midlothian.

[The Eternal Crow Hero]

- Midlothian. - Kerekedett el a szeme Dasitonak.

- Igen Midlothian miért valami gond van vele. - vonta össze a szemöldökét a lány.

- Nem semmi csak mintha már hallottam volna ezt nevet valahol.

Dasito keze önkénytelenül a tunika alatt lévő medalionra siklott, szemei pedig a lány medalionjára.

- Az a medalion ott a nyakadban valami szokványos dísz? -kérdezte, közben szíve hevesebben kezdett verni, kiváncsisága különös izgalommal töltötte el.

[Vándor]

Levená lefeküdt, még hallotta testvére egyenletes szuszogását, majd mély álomba merült.

Egy csapatot látott, ravasz ruganyos harcosokat, mint amilyen a nővére és undoritó Thar-papokat. Varázsolt, Elyon közben táncot járt az idegen vadászok között, a félelf férfi pedig akit este látott ugy harcolt, ahogy eddig még senkit sem látott. Hárman voltak...túl nagy a túlerő....fogy az ereje, huga és a férfi pedig csak táncol.....hullanak a harcosok.....egyre nehezebb varázsolnia.....egy felé repülő tőr....a vállába hasitó fájdalom...

- Elyon! - sikit testvére után....majd mint egy varázsütésre nyugalom, egy tiszta rét, közepén egy délceg pegazus...és a távolban, mintha hallaná nővére hangját. "Itt vagyok."

[Dharran Liedor]

- Ez? - nézett a medálionra - A családom és egy másik család jó barátságban van. Mondjuk ugy, hogy mintha összenőtt volna a két család. Ez az összetartozásunk jele. Mindenkinek van közülünk.

Helyetfoglaltak és a fogadós is előkerült. Kissé még álmosan közeledett feléjük.

- Mit hozhatok reggelire? - kérdezte a furcsa párocskát.

- Egy gyümölcstál? - nézett Dasito a lányra

- Jó lesz.

- Akkor egy gyümölcstálat hozzon és két pohár meleg vizet.

- Meleg vizet? - nézett hitetlenkedve a fogadós, de látva a férfi határozott arckifejezését, megvonta a vállát és elindult a konyha felé.

- Lehet túl kiváncsinak tűnök, de mi a családneve a másik családnak?

Elyon mélyen a szemébe nézett, valami meghatározhatatlan csillogást látott a kék szempárban.

- Nilethirien. - mondta ki végül - Miért? Miért olyan fontos neked? - nézett gyanakvón a férfire.

[The Eternal Crow Hero]

- Nem érdekes. - mondta Dasito izgatottan, majd eljutott agyába hogy keze a nyaklánc medalionjára tévedt. Gyorsan kezét az asztalra helyezte.

- És mi járatban errefelé a hölgyek, netán keresnek valakit?

[Teregda]

Levená ébredése után elgondolkozott az álmon, amit látott, de aztán úgy döntött nem olyan fontos megfejteni elég, ha vár és a rejtély úgyis megmutatja magát mint eddig annyiszor.

Felkelt megmosdott haját fésülve hosszan bámult ki az ablakon, nézte a város ébredését. Oly sokszor látott már ilyet, de neki mégis fontos, mert mindig lát új részletet, ami egy új érzést ad. Számára fontosak voltak mindig is a részletek azt tanulta:

[The Eternal Crow Hero]

- Elnézést kérek kisasszony. - szólalt meg Dasito - A nevem Dasito no Minomato, és Tiadlan keleti részéből jöttem közel a Niarei határhoz. Anyám családját keresem mivel apám családja és a szerzetesek akik felneveltek mind meghaltak.

Dasito tunikája alá nyúlt és elővette a nyakékét.

- Apám kapta ezt a nyakéket anyámtól mikor egy mérgezett nyílveszőtől haldoklott, tudják sok arrafelé az ork. De a kisasszony még semmit sem mondott önmagárol míg én magamról pletykálok itt maguknak.

[Dharran Liedor]

- Ugye nem Myrjamnak hivták az édesanyját - fehéredett el, az amugy is sápadt Elyon. Levená pedig csak kapkodta a fejét kettőjük között.

- Igen. - nézett reménykedve a lányra.

- Myrjam...az eltűnt lány...khm... - újra kiült a komorság az arcára. - Ismerem az édesanyádat. Jobban mondva ismertem.

- Gondoltam, mikor megláttam a medállját.

- Hahó! Valaki beavatna miről van szó? - szólt közbe a hanyagolt hug.

- Ez a medáll a Nilethirien család jelképe. Irilésának volt egy lánya, aki jó pár éve egy családi vita miatt elhagyta Sirenár erdeit és új életet kezdett az emberek között. De senki sem tudta, hogy van egy fia. Viszont ha ez igaz... - együttérzően a férfi szemébe nézett - sosem találkozhatsz a családoddal. Sirenárba nem lehet...nem....

[The Eternal Crow Hero]

- Sirenar az hol van? -tette fel a kérdést a fiú.

[Dharran Liedor]

A kérdés hallatán Levená a testvérére meredt. A lány szobormerev arcal nézett a férfi szemébe. De hirtelen komorsága egyértelművé tette döbbenetét és dühét.

- A Nyugati-óceán partvidékén északon. - mondta ki végül, mint a mester, ki a nyilvánvaló válaszra hivja fel tanitványa figyelmét.

[The Eternal Crow Hero]

- Bocsássanak meg hölgyeim nem akartam önöket megsérteni, hallani hallottam már erről Sinearról, csak épp azt hallotam róla oda élő ember még nem jutott el. -mondta szemlesütve Dasito.

- Ember nem is és elf se aki egyszer elhagyta nem térhet oda vissza. - okította ki az ifjút Elyon.

- Miért nem? -tette fel újabb kérdését az ifjú.

[Mr.Bean]

Az elf éppen válaszolni akart a feltett kérdésre, de a kocsmáros félbszakitotta:

-Meghoztam a reggelit.Kérem fogyasszák egészséggel!-és hogy vendégei kedvében járjon még egy széles mosolyt is ráerőltetett az arcára.

Elyon-t ez kizökentette és lett ideje átgondolni válaszát még mielőtt még valami durvaságot vág az ifju fejéhez igy hát vett egy nagy levegőt és folytattta:

-A Sirenarban élő elfek tanultak az évezredek tapasztalatából és arra a következtetésre jutottak hogy az előttük állo időt csakis a romlatlan természetben egyedül az ősi hagyományokra alapozva képesek átvészelni ezért nem engedik hogy a káosz legkisebb csirája is felüsse náluk a fejét.El tudod képzelni mi történik ha egy ember vagy egy olyan elf aki az emberek világában nőtt fel bejut oda?Magával viszi a káosz

csiráját a lelkében,mellyel a kinti világban fertőződött meg,s ki tudja talán egy kisebb belviszályt szitania.Hiszen ismered a mondast lassu viz partot mos!

Dasito elgondolkozott a hallotakon, és magában szánta az elfeket amiért önmagukba zárkozva probálják meg elkerülni az elkerülhetetlent.Öreg mestere bölcsessége jutott eszébe:

"A hőstetek nem érnek semmit, ha nincs kinek elmesélje az ember..."

-Ha oda be akarsz menni akkora hatalomra lenne szükséged emellyel csak az istenek birnak e földön!-tette hozzá Elyon

[Dharran Liedor]

- Örülök az eszmecseréteknek és, hogy ilyen jól összebarátkoztatok, de nekünk dolgunk van. - szólt közbe Levená

- Persze. - nyugtázta a másik lány - Ma tovább kell mennünk....Igérem a családod tudni fog rólad, bár nem lesz számukra boldogitó hir...

[The Eternal Crow Hero]

- Merre tartanak a hölgyek? - kérdezete Dasito. - Talán magukkal tarthatnék?

A két lány egymásra nézett.

- Nem hinném. - monda kicsit szomorúan Elyon.

- Bár? - és újra Levénára nézett.

[Dharran Liedor]

-Utunk a hegysegbe vezet tovabb. Ha jonni akarsz velunk, en nem latom akadalyat. - mondta huvosen a lany.

A reggeli elfogyasztasa utan osszeszedelozkodtek es elindultak bejarni a Sheral eldugott videkeit.

- Erzek megvalakit. - suttogta Levena a testverenek - Varazshasznalo maga is. Elottunk jar, de lassan halad.

- Majd ha kozelebb erunk meglatjuk. Csak ovatosan.

[The Eternal Crow Hero]

- Köszönöm a lehetőséget - szólt halkan Dasitó. - Nem fogtok csalódni bennem.

Majd lehúnyta szemét és pár perces meditációba kezdett, legalábbis neki úgy tünt. A kívülállok viszont csak annyit láttak hogy a fiú teste elmosodottá vált majd eltünt. Néhány perc múlva érkezett vissza és lettek határozottabbak a vonalai.

- Kb 4 mérföldre elöttünk van egy utazó, talán őt érezetd, napnyugtára be is érhetjük vagy ha nem kimélitek a lovaitok. - lihegte a fiú.

[Dharran Liedor]

- Hmm...jo kis bemutato volt..... - mosolyodott el Elyon - de nem rohanunk utana. Be fogjuk erni...csak nyugodtan.

A fiunak igaza volt, jo par oras lovaglas utan mar latotavolsagon belul setalt az idegen ferfi.