A valóság igazsága - Honnan jöttünk és kik vagyunk?

[Eleinor]

Most sajna nincs túl sok időm, hogy veletek "beszélgessek", de van egy nagyon kedves idézetem ami mindig eszembe jut, ha megkérdezik tőlem, hogy Én ki vagyok.Ezt mindenképp szeretném megosztani veletek :-)

(rongyszőnyeg, 127.)

"Ki minek gondol, az vagyok annak...

Mért gondolsz különc rokontalannak?

Jelet látsz gyűlni a homlokomra:

te vagy magad ki e jelet vonja.

S vigyázz, hogy fénybe vagy árnyba játszik,

mert fénye-árnya terád sugárzik.

Itélsz rólam, mint bölcsről, badarról:

rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? hát bízd magad rám.

Bolondnak nézel? csörög a sapkám.

Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;

ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:

mint tükröd, vagyok leghűbb barátod."

[Darun]

Líthas!

Takeda: hát ma ugy néz ki, hogy nem fog összejönni a dolog, de otthon legalább átolvasom és megfontolom amit mondtál. És ha Weila is úgy akarja, akkor holnap válaszolok. Most kaptam Tőle levelet, mert asszem eléggé rossz hangulatban írtam egy levelet. Mondanám, hogy hülye vagyok, de az mentegetőzés lenne. Mert azt a levelet is én írtam. Kezdem egyre jobban megérteni Elrond ügynököt! "Miért, mister Anderson, miért???" Csak ez a nyavajgás ne lenne. Egyébként ma sokat gondolkoztam "azon" a TCS számon!

"A gonosz a végén megfizet mindenért!!!"

Nem biztos, hogy jó akarok lenni. És miért nem? Szenvedni akarok? Tudok még egyáltalán? Az élet a legjobb méreg...

Belegondoltam a nevelés (gyerek) dologba is. Persze anyám is kudarcot vallott, mint szülő, már ami a nevelést illeti. De én miért lennék különb nála? Tudjátok az, hogy látom a hibákat még nem ment fel az alól, hogy bele is lépjek. Mert én ilyen vagyok. Vak! Az öcsémen tökéletessen lemérhető, hogy milyen vagyok. Mert minden ami rossz benne, azt én "adtam" és ami jó, azt a szüleim, vagy ő maga szerezte meg.

Ki vagyok én? Néha szeretném hinni, hogy nem ember. És néha el is hiszem. De tudom, hogy az vagyok, csak ki akarok bújni a felelősség alól.

Popper Péter könyvében olvastam egy érdekeset. Aki hisz a túlvilágban, annak van élet a halál után. Csak a hitetlenek pusztulnak el végleg. Õ fél attó, hogy van élet a halál után. Fél, tehát hisz benne. Ebből adódik, hogy Õ élni fog a halál után. Én félek attól, hogy nincs élet a halál után. Félek tőle, tehát hiszek benne. Én -már- csak egyszer fogok meghalni!!! (remélem) Hát, büszke nem lehetek magamra.

--és persze Õt is csak bántom, már megint. Hát ennyire gonosz vagyok?--

Darun

[Pegasus]

Elrond ügynök

"A gonosz a végén megfizet mindenért!!!" Van vége egyáltalán valamikor is? Mivel szerintem mindig újrakezdődik, mindig csak egy periódusnak van vége, de az egésznek nincs...

A nevelés függ a gyerektől is. Az áll a szülőn, hogy megismerje a gyerekét. Ha már megismerte, a nevelés ösztönös lesz: ösztönösen jó. Az a gond, hogy a mai világban a szülők nem ismerik meg a gyerekeiket, ami érthető, mert a folytonos rohanás és időbeosztás miatt ez iszonyat nehéz is.

Ahhoz pedig, hogy valami rosszat adj az öcsédnek, azt be is kell fogadnia: hiába adsz nekem egy Ferrarit, ha én nem fogadom el (ez elég rossz példa volt, de azért még igaz). És igazad van: minden, ami teszel és ami benned van, még ha nem akarod is, az te vagy. Az lehet, hogy az a rossz tőled került az öcsédbe, de azt a rosszat ő fogadta be és tette önmaga részévé. A másik meg az, hogy az ő szempontjából nem feltétlenül rossz az, amit tőled kapott (ez csak egy halvány kijelentés; ugyanis nem ismerem az öcsédet).

Nagyon örülök, hogy végre rajtam kívül is akad egy Popper rajongó. Igaz, csak egy könyvét olvastam, de abból is annyit tanultam, hogy még most is a megemésztésével vagyok elfoglalva.

Nem attól lesz valami úgy, hogy félsz-e tőle, vagy sem. Pl. valaki terjesztgeti, hogy nincs menny és nincs pokol, így tehát életében nagyon sok bűnt elkövet. De IGAZ

[Darun]

Líthas!

Csak megjegyzem, hogy most is Csapda szól. Pedíg anyám már kijött a kórházból. És apám is megjön, hamarossan. Most olvastam a saját hsz-emet. Azt az inteligencia képesség alacsony dolgot nem én írtam! Akkor hogy kerül oda? Megőrülök. Takeda: talán tényleg jó lenne megbeszélni, de nem lehet. Igen, miattam. Mert naív vagyok és nem tudok különbséget tenni igazság és hazugság között. Mert már nem tudom mit higgyek. És erről tényleg nem tudok beszélni. Sajnálom. De nem érzem úgy, hogy ez rám tartozna. Tudom, menekülök, de erről most nem akarok tudomást venni. Nem érzem, hogy szenvednék. Már üres vagyok belülről. Csak néha lobbanok fel, egy-egy pillanatra. Nem történt semmi. Én nem köteleztelek magyarázatra. Hálás lehetek azért is, hogy meghallgattok. Azt pedíg soha nem tudom törleszteni, amit mellette tesztek értem. Másoknak könnyű megbocsájtani. Magamnak... lehetetlen? Úgy érzem igen, pedíg biztos nem. Ez az én nagy bajom. Nem tudok továbblépni. Jól láttad Eleinor! Igazán jó emberismerő vagy. Nem azért nem tudok róla beszélni, mert emészt. Egyszerűen nem érzem, hogy közöm lenne hozzá. És van még egy óriási hibám. Amíg magamban nem tudok megbízni, addíg másban sem. Igen, jó lenne beszélni valakivel. Csak nem vagyok hozzá elég erős. Pedíg valaki biztos meghallgatna.

Ezt mondanád nekem? Vicces. Én is pont ezt akartam mondani Neki! Én már belefulladtam. De tudom, nem adhatom fel, blablabla...

Igen, azon a dolgon már én is elgondolkoztam. Nem hiszem, hogy várnék az igazság kiderítésével. Csak annyira figyelek, hogy nem fogom észrevenni, mikor elhalad előttem. Most hogy visszaolvasom az idézeted, be kell látnom, hogy nem tudom, hogy mit jelent...

Nem okoz gondot. Nekem nem. De nem biztos, hogy... az igazat írnám le. Hiszen az éremnek két oldala van. És nem tudom, hogy a másik oldal mennyire látható. Hogy miért haltam meg? Ez könnyű. Csalódhatunk a barátainkban, a családunkban, az emberekben, Istenben, még a párunkban is. De a legrosszabb magunkban csalódni. Õ csalódott bennem, hát én is csalódtam magamban. Nagyon rövid idő alatt túlságossan közel került hozzám.

[Felon]

Darun, nem tudom hogyan kezdjem el amit gondolok most, hogy elolvastam ezt az oldal hozzászólást. Nem ismerem a körülményeket, nem tudom ki az, akinél értékesebbet sosem szeretnél.

Ahhoz tudok hozzászólni, amit önmagad felépítéséről írtál. Nem ismerlek, talán egyszer-kétszer beszéltünk cseten, nem tudhatod te sem én ki vagyok. Sokat gondolkodtam én is azon nem is olyan régen, hogy mennyire vagyok rossz/gonosz ember, és hogy ez mások számára hogyan jön le. Nem mindig bennem volt a hiba, inkább abban, ahogy magamat láttam. Könnyebb becsukni a szemem, és azt mondani, igen, én gonosz vagyok, miközben mindent megtennék azokért, akiket szeretek. És hogy pont azokat bántom meg... azt mondta nekem valaki éppen tegnap, hogy azért bántja az ember a szeretteit, mert bántani akar, és azoknak biztosan, és nagyon fáj! Ez így van, a saját értékeink nem abban mutatkoznak meg, hogy mennyire vagyunk gonoszak, hanem, hogy mennyire ismerjük magunkat. Nem leszek jobb ember attól, hogy belerúgok abba akit szeretek. De nézzünk a mélyére. Talán azért abba rúgok bele, mert tudom, hogy megbocsát. Tudom, hogy szeret, és nem tud örökké haragudni rám. Tudom, hogy azzal, hogy megbocsát, én felszabadulok. Tudom, hogy azzal, hogy belerúgtam és visszajött... erősödött a kötelék közöttünk. Jobban megvédem, ha valaki bántani akarja, jobban becsülöm a lényét, jobban csodállom, mert visszajött! És ami nem ölt meg, az megerősített.

Azzal kapcsolatban, hogy mit adtál át a testvérednek, csak azt tudom mondani, amit előttem is mondtak. Ha befogadta azt, amit kapott, és ami nem jót tett neki, hanem rosszat, azt úgyis kiveti a lelke egy idő után. Ha meg nem veti ki, nélküled is olyanná vált volna.

A másvilág szerintem létezik. Azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk lelkileg, és elérjük a tökéletességet. Én úgy fogom fel mostanában a rosszat, amit kapok, hogy esélyem van arra, hogy bizonyítsak. Bebizonyítsam azt, hogy jogosult vagyok eggyel feljebb lépni, bármi is a következő szint.

Remélem nem érezted tolakodásnak, hogy beleszóltam a beszélgetésetekbe.

Üdvözlettel Felon

[Takeda]

Darun ismerem ezt a lelkiállapotot nagyon jól A barátnőm kifejezetten önkínzónak és mazohistának nevezett akkor is mikor fele ennyire éltem bele magam önmagam sajnálatába. Mindegy jónak vagy rosszanak hiszed e magad, a lényeg hogy megbocsáss magadnak.

-Meg sem történt! Meg sem történt!

De tudom nez a legnehezebb. Nekem azt mondta az akiben nagyon megbízom, és ezt mondom neked is, ez a lényeg, hogy felébredj, csak egyetlen, hirtelen összeszedett pillanat kell a változtatáshoz;

LÉGY ÖNZÕ !!

Ne foglalkoz most semivel csak magaddal, mert amíg magadat nem tudod szeretni, addig nem tudsz mást sem. Jézus azt mondta, szeresd felebarátodat, mint te magadat! Ez a parancs nagyon szörnyű lenne, ha nem az lenne az első, hogy szeresd magad. Mindenki érezni fogja ha szereted magad. Olyan lesz, mintha őket szeretnéd. És engedékenyebbek lesznek veled az emberek. Nem tudnak majd nemet mondani.

Régen nem értettem,mivel nagyon rendes megbízható emberke voltam, hogy a másik tök megbízhatatlan kéregetős link srácnak mért engednek meg mindent, mért adják neki a dolgaikat, mikor tudják hogy cserébe nem fognak kapni semmit. Mert az a srác valóban szerette magát. Magára kacsintott a tükörben, volt önértékelése.

És manapság velem is úgy bánnak, mikor össze tudom úgy szedni magam.

Ha rosszat teszel mással, azzal is tanítod. Akikkel rosszat teszel azok azért választották azt a környezetet, téged, mert tőleg megkaphatják ami jár nekik. Kölcsönösen segítünk egymásnak. Szent feladata az embernek segíteni a másikat a fejlődésben. Ha úgy kell tanulnod és tanítanod hogy ártasz, később neked is el kell viselned, vagy jóvá lehet tenned. De ez szükségszerű. De szerintem te nem ártottál senkinek igazán /komolyabban/. Szedd össze magad. Idővel megtanulsz mindent. Ne állj egyhelyben azért, mert nem tudod merre a legjobb menni.

A "Legjobb mérgek" az önsajnálat és a szomorkodás. Fejezd be.

"Ahogy élsz, annyit érsz ott van a válasz a kezedben."

Felon: mindenki nevében mondhatom, hogy örülnénk, ha gyakrabban beleszólnál a beszélgetéseinkbe... :wink:

[Darun]

Líthas!

Pegazus: szerintem van "vég". Ez talán cinikussan hangzik, és én szeretnék hinni benne, de attól tartok, hogy nincs folytatás! És ne haragudj, nem akarlak megsérteni, de nekem más a véleményem. A gyerek még "tiszta lap". Hogy mi kerül rá, arról nagyrészt a szülő gondoskodik. De nem felejtheti el, hogy nem csak ő irányítja gyermeke sorsát. Ezért tényleg figyelnie kell rá. A pédád egyébként jó volt és könnyen érthető. És talán egyet is érthetek vele. Részben igazad van. Nem is sz ő szempontjából rossz, hanem a környezete szempontjából. Úgy érzem, gyakran bele sem gondol abba, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy beszólásának. Ha nagyon durván akarok fogalmazni, akkor nem hallgat a lelkiismeretére. Ha az egyálltalán szól hozzá... Hát igen, a Popper P. könyvet gyanítom még nekem is át kell olvasnom párszor.

:ewil: Hát igen! Valami hasonlót mondtam én is erről a hit dologról. Nem tudnám megmondani, hogy miért nem hiszek a túlvilágban. Pedíg a magam módján vallásos vagyok. Talán félek a túlvilágon szembenézni a tetteimmel? Nem hiszem. Azokat igyekszem már most levezekelni. Talán azért nem hiszek a halál utáni életben, mert... nem logikus. Ez talán hülyeség, mert soha nem gondolkozom logikussan... és még is. Nem verem át magam. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy létezhet. Az túl "egyszerű" lenne.

Felon: EH! Ez nehéz ügy. Én magamban elkülönítem a gonosz vagyok és a barátaimhoz való viszonyulás témáját. Az utobbival az a helyzet, hogy én is szeretnék megtenni mindent a barátaimért. De még sem teszem meg!!! Nem azért mert gonosz vagyok. Ennek ehhez semmi köze. És az a baj, hogy ezt látom is magamon. Hogy segíségre lenne v.kinek szüksége, én még sem segítek. Sőt, néha még... A gonoszságomról egyébként majd még akarok írni pár gondolatot. Én -még ha nagyon utólag is- álltalában meg tudom állapítani, hogy ki hibázott. Szerintem nem azért bántjuk a szeretteinket. Szerintem azért, mert ők jót akarnak nekünk, de az ő elképzeléseik nem mindíg fedik a mi elképzelésünket. És a kettő közti különbség ilyenkor bizony komolyan elfajulhat. Én nem azt akarom, hogy megbocsássanak!!! Nekem az kell, hogy elfogadjanak. Még azt sem várom el mindenkitől, hogy megértsen. "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!" Hányszor futottam már át ezt a mondatot!? Nem is olyan rég még hittem abban, hogy ami nem öl meg, az csak legyengít. De ma már ismét hülyeségnek tartom ezt a nézetemet. Egyébként nem állítom, hogy nem igaz minden, amit mondtatok!!! Nem érzem tolakodásnak, sőt! Tényleg, igazán köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat!!! Nem is hinnétek, milyen sokat jelent nekem az, "csak" maga a tény, hogy reagálltok rám. Hogy komolyan vesztek. Remélem hamarossan ismét írsz...

Takeda: igazad van, de akkor neked kell a legjobban tudnod, hogy mennyire nehéz ez. Hiszen másnak megbocsátasz ezért vagy azért. De magadnak??? Nem érzem elég erősnek magam ahhoz, hogy megtegyem. Komolyan utálom magam néha. Nem szerethetem magam, mert tudom, hogy milyen vagyok. Ezt most nem arra értettem, hogy tudom, hogy ki vagyok, hanem arra, hogy tudom, hogy mit tettem!!! Persze azért igyekszem. Látod? Tudom, hogy igazad van, látom magamelőtt az utat is. Nem tudom, hogy hová vezet, de ott van! Csk rá kell lépnem. De vajon miért nem merem megtenni. Majdnem igazad van. Tényleg nem ártottam komolyan senkinek. Egyetlen ember kivételével...

(((Az én nemvemben mindenképpen szólottál. Tehát: Felon, csak így tovább!!!)))

Darun

ui: Takeda: én önző vagyok!!! Ha nem lennék az, akkor nem akarnám Õt még mindíg, mindennél jobban...

[Eleinor]

Úgy érzem, gyakran bele sem gondol abba, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy beszólásának.

Milyen különös, ma reggel iskolába menet ( elég hosszú az út a suliig, van időnk bőven), még a tegnapi nap folytatásaként- tegnap "kicsit összezördültünk" a gyerekemmel- hasonló dolgokról beszélgettünk. Próbáltam megértetni a gyerekemmel, mivel már hosszú idő óta nem , mint gyereket, hanem, mint egyenrangu "társat" kezelem Õt ( remélem jól fogalmaztam), szóval próbáltam elmagyarázni neki, hogy a kimondott szavaknak súlya van. És ezzel jó ha tisztában van már most. Természetesen nem is én volnék, ha nem jutott voln eszembe erről is egy történet, amit a gyerekemnek is elmeséltem.

Egy elgondolkodtató történet Tomtól

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott

neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az els

[Valaki]

tudom, hogy ez nem fog idefűződni, de be kell írnom...

Barátok: igazából nem tudom,nem vagyok rá képes úgy megköszönni az égieknek ezt az áldást, hogy vannak akik mellettem állnak, mindig és mindenkor...

és azt se tudom, igazán megköszönni, mint amit hetek óta átélek, de ne ijedjetek meg, ezek csak jók, csak a sulihoz kötődnek:)

szval mondhatom boldog vagyok!

sziasztok, és bocsi az offért...

[Felon]

Eleinor...valahol már hallottam ezt a történetet, de köszönöm, hogy ismét olvashattam...

Milyen igaz... megmaradnak a hegek... mégis belerúgok abba, akit szeretek... én még mindig belerúgok... és még mindig belémrúgnak... és néha örülök neki, hogy én voltam az, akibe belerúgtak, nem a másik, mert én még elviselem...azt mondta Jézus..ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel...esküszöm nektek, kinevettem a hitoktatót... Micsoda baromság, hogy aki engem bánt, azt ne bántsam én is... ki merészel újat húzni velem... és igen, a kis pukkancs, aki én voltam, még nem tudta azt, amit most tudok. Talán nehezet mérnek ránk, talán nagyobb a keresztünk, talán súlyos az, amit nekünk ítéltek..bárki is tette...de azért tette, hogy fejlődjek, hogy ne éljek álomvilágban, hogy felfogjam, nincs többé a burok, amiben születtem, és amelyet édesanyám font körém. Könnyű volt oly sokszor a sírásba menekülni, átkozni a világot, mert megint bántott... közben felfogtam, ÉN tehetem jobbá a magam számára. Lesznek, mindig lesznek olyanok, akik ártani fognak..lesznek akik nem szeretnek... ezt Nesire mondta nekem: ne akarj megfelelni mindenkinek. És nem tudtam addig a percig, amíg a fejemhez nem vágta... nem tudtam mennyire igaza van. Találjam meg a saját ösvényem, nem kell annak sztrádának lenni, akik szeretnek, azon is keresztezni fogják utamat.

Régi, emlékkönyvbe illő darab: "A barátság aranyfonál, mely könnyen elszakad, össze lehet ugyan kötni, de a csomó rajtmarad"

Elgondolkodtam rajta... Akkoriban még egy jól csengő szöveg volt, nagy szavak, melyeknek sztem senkisem tudta még az értelmét. Nekem nem ez a barátság. Nekem sokkal inkább ez: "Az az igazi barát, aki alaposan ismer téged, de ennek ellenére szeret." Mindannyiunknak van hibája. És ha valakivel szoros kapcsolatot alakítok ki, előbb utóbb megtudja ezeket... És ha még így is elfogad... az az igazi barát... és a vele való viszony a barátság. Mert belerúgok, és ha belémrúg, tudjuk, hogy ott vagyunk egymásnak...és ez nem mazochizmus... ez az egymásra-utaltság elve...

[Darun]

Líthas!

Takeda: Ha elolvasod Eleinor írását, aztán a mail-t... Gondolkoztam, hogy holnap felhívjam e a "legjobb" barátomat, mert üzent az öcsmmel, hogy ha ráérek akkor hívjam fel. Meg akartam kérdezni a chat-en lévők véleményét. Nem tettem. De most, Eleinor írását látva, már tudom mit kell tennem...

Eleinor: Sajnálom, hogy nem mondhatom ki amit gondolok, de azzal kellemetlen helyzetbe hoznák embereket. És nem baj, ha idézel. Azzal ugyanis -szerintem- csak a széleskörű tudásodat bizonyítod. És nem szégyen idézni, hanem az idézett előtti tisztelgés. Én legalább is így gondolom. És én is szeretek idézni.

Valaki: lehet, hogy tényleg off volt. Ha igen, engem nem érdekel. Csak az, hogy te boldog vagy! És mi is örülünk, ha ezt megosztod velünk! Köszönjük!!! És kívánom, hogy többé ne érjen véget ez az érzés!

Darun

[Vándor]

és néha örülök neki, hogy én voltam az, akibe belerúgtak, nem a másik, mert én még elviselem...

felon: Én úgy gondolom, hogy sokkal könnyebb megbocsájtani másoknak, mint magunknak.

Nesire-nek nagyon igaza volt abban amit Neked mondott :wink:

Darun: köszönök mindent...

Eleinor

[Eleinor]

Elnézést az előbbiért :oops:

Felon : Tőled ezerszer is bocsánatot kérek, a neved miatt :oops:

Eleinor

[Darun]

Líthas!

Még mindíg 'csapdát hallgatok. Elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha "elküldeném" Neki az "Örökké tart" című dalt. Mert szép, romantikus meg minden. És nagyon tetszik nekem. Csak van egy kis bökkenő. Én nem lehetek mindíg mellette. És igen Takeda, talán belefulladok. De ha ez be is következik, akkor az azért lesz, mert én úgy határoztam. Mondták már páran, hogy kinézik belőlem az öngyilkos hajlamot. A "Fáj-e meghalni?" óta már én is elhiszem magamról. Most azt kellene mondanom, hogy "én erősebb vagyok ennél". Nos, a jó példát (Eleinor) követve engedjétek meg, hogy én is idézzek majd pár dolgot! Először is a könyvet olvasva szinte minden dolgot megtaláltam magamról. Akkor miért nem leszek öngyilkos? A válasz egyszerű: hit és gyengeség. A keleti vallások szerint (különös tekintettel a buddhizmusra) az öngyilkosság a legrosszabb megoldás a szenvedő lélek számára, hiszen csak az anyagi világban van lehetőségünk változtani a dolgokon, és az öngyilkossággal ezt a lehetőséget eldobjuk magunktól. Vagyis a lélek a következő inkarnálódásik szenvedésre van ítélve. A könyv egyébként tartalmaz egy érdekes példát is. Nagy vonalakban: Egy diákot bebörtönöztek kb. az '50-es években. A börtönben megtanult angolul. 56-ban Ausztiába szökött, ahol amerikaiak munkát adtak az angolul tudóknak. A fiatalember később Hawaii-ra költözött és családot alapított. Ha tehát nem zárják be, nem tanul meg angolul és nem történik meg vele mindez. De amikor bebörtönözték, vajon mit gondolt? Biztos nem azt, hogy micsoda szerencse... És még valamit az öngyilkosságról. A hinduizmus egyik könyvében ez áll: "Vajon elpusztíthatod-e, amit nem te teremtettél?", Szerb Antal egyik művének hőse ezt mondja: "Aki él, azzal mindíg történhet valami!". Azért, hogy hű legyek magamhoz: "Ne hidd, hogy ennél már nem lehet rosszabb!" És végre valahára megtaláltam a legobb magyarázatot a hit fogalmára. A hit: tudás nélkül átélt bizonyosság! A másik dolog a "jó halál" (bizony, ezt már a kyr-ek is elismerték!) fogalma. Jó halála csak annak lehet, aki jól élt! A jó élet pedíg az, amikor nem kívánkozunk vissza, nem akarunk semmit másképp tenni. Büszke vagyok magamra, hogy magamtól rájöttem arra, hogy nem akarom megváltoztani a múltamat. Mert lehet, hogy bizonyos dolgokat tudtam volna "jobban" is csinálni. De akkor már nem "én" lennék. Az már egy másik Darun lenne. A másik ok még mindíg az, hogy hiszek abban, hogy mindennek így kellett történnie. Nem azért, mert ez jó vagy helyes. Egyszerűen csak. Miért kell mindent megindokolni? :-) Ezt persze pont én mondom, aki mindíg tudni akarom a miért?-re a választ, aki soha nem nyugszik, inkább beleőrül. Az élet nem egyszerű. "A nehéz élet az Isten bókja!"

[Takeda]

Az nem jó ha kizárod az érzelmeket. Csak annyit kell tudnod, hogyan ismerd fel, mikor milyen érzés hatása alatt gondolkodsz. A szeretetet pedig meg kell tartanod mindíg, mert az a legtisztább, ami mellett mindíg jól döntesz.

Jó gondolat Darun ez a zene ajándékozás. Én a barátnőmnek születésnapjakor az 'Örökké tart' c. számot adtam, és ugyan nem szerette a Tankcsapdát, de ezt a számot, még az egyik rendezvényen is felhasználta zárózenének, és sokszor meghallgatta.

[Darun]

Líthas!

Igen, azt hiszem ezt kissé elhamarkodtam. Mostanában gyakran az indulat hajt, ennek a mellőzésére gondoltam. És köszönöm, kár hogy nem találok egy rendes számot. Pedíg én is azon a nymvadt kazin keresgélek, de nincs olyan egész szám, ami megfelelne. Talán elég... de nem, inkább nem darabolom fel, keresek tovább. Mindenesetre ma megint olyan "rémálmom volt". Tudod, hogy értem. Valami jeges ürességet érzek, ha eszembe jut. I have a fear...

Darun

[Takeda]

Nagyon jól el tudunk beszélgetni mindenféléről, és mégsem válik egyszerű dumaszobává a topic, mert érződik valami felvilágosultabb látásmód, és megértés, tehát hogy mindenki át tudja érezni a másik problémáit és itt érdemes ilyesmit megbeszélni.

De emellett azért földobnék valami konkrét témát, hogy visszatérjünk a vi stílusához:

Mi a véleményetek a drogokról és a drogosokról?

Az indokolatlan és indokolt ítéletekről és előítéletekről szeretnék majd valamit kihozni, úgyhogy csak őszintén.

Kíváncsi lennék rá, tiszerintetek miért drogoznak egyesek, és kik teszik ezt?

[Darun]

Líthas!

Takeda: bocsánat, amit az igazságról mondtam, de akkor komolyan gondoltam. Hogy egyensúlyban legyek, engedelmeddel valamit az igazságról: Egy osztálytársam tegnap hógolyózott kinn szünetben. Bedobott egy hógyolyót a terembe. A cucc pont egy másik osztálytársam rajza felett szállt el, és csurom víz lett tőle a rajz. Ma a dobálós gyerek ráburította az üdítőt a mappájára. Talán hülyeség, de szerintem ez az egyetemes igazság egy eléggé primitív példája.

A hangulatomról. furcsa, mert ezen a héten összeségében jó hangulatban voltam, mindez annak ellenére, hogy szándékossan elkerültem a barátaimet. Ez persze nem azt jelenti, hogy velük lenne a baj. Csak a körülmények is alakulhatnak úgy, hogy sok zavaró tényező ellenére jól érezzem magam. Bár ebbe belezavart az, amit ma álmodtam. Hiába, az álmaimat nagyon féltem és ragaszkodok hozzájuk, ezért ijeszt meg a ma reggel történtek. És még valamit tennék a "Valóság igazságához". Bár továbbra sem látom át, eme bonyolult renszert, ajánlom mindenki figyelmébe Stanislaw Lem egyik novelláját, melynek címe:

"Az Altruizin avagy igaz történet arról, hogyan akarta Jámbor nevezetű remete boldoggá tenni a mindenséget, és mi sült ki ebből"

Esetleg idézek majd belőle egy részt, mert nagyon megtetszett. Inkább humoros, mint tanulságos ( csak a rész, a történet maga tanulságos!)

A drogról szerintem nehéz beszélni. Mi nem érthetjük, ők nem szívessen beszélnek róla. Nem értettem pl. a volt osztálytársaimat, mikor füvescigit szívtak. Persze részben igazuk volt, ki kell próbálni. Nem lettek tőle függők, nem haltak bele, nem beszéltek rá másokat. Az ő dolguk. A dorg menekülsé ebből a valóságból egy másikba. Éppen ezért könnyű, mégis veszéjjes út. Könnyű, mert elmenekülni mindíg könyebb. Hogy miért veszéjjes, azt hiszem nem szorul magyarázatra. Napjainkra azonban ez is megváltozott. Nem értem a fiatalokat, saját korosztályomat, miért csinálják? Mert más is kipróbálta és menő tőle? Én tényleg nem tudom, miért fejlődünk ebbe az irányba. Lehet, hogy gyenge vagyok, de én tudom, hol a határ. (ööö... nem is!!!)

Remélem nem untatok senkit, ezért elmondok még egy példát az "igazság"-ra. Egy délután történt, versenyen voltam. Tudtam, hogy csupa kissrác lesz csak. Nem tudom, honnan. Én voltam a legidősebb és a legeséjjesebb. Megfogadtam, hogy ha már biztos lesz a győzelmem, akkor szándékossan fogok veszíteni. Nekem elég a tudat, hogy én nyertem, a kicsiknek viszont tényleg érezniük kell a győzelmet. Minden rendben ment, végül a két veretlen, én meg egy másik srác kerültünk össze. Először ő nyert óriási fölénnyel. A második győzelem az enyém volt. Jött a harmadik, mindent eldöntő mérkőzés. Az utolsó előtti körben hihetetlen szerencsével (na jó, azért nem) megakadályoztam a vereségemet, én következtem. A paklim három lap kombójára épített, kettő már a kezemben volt, és most behúztam a harmadikat. De biztosra akartam menni és elfelejtettem a fogadalmamat. Nyerni akartam. A következő körben természetessen meghaltam. Egy kicsit zavart, de rájöttem, hogy sikerült megtartanom a fogadalmamat. A tudat, hogy nyerhettem volna megvolt, és még is hagytam nyerni a másik srácot. Mindez azt hiszem Popper Péter szerint nem isteni igazság, hanem emberi. Legyen hát igaza, de az igazság az igazság, még ha nem is látszik mindenhonnan annak!!!

Még valami! Mindíg csodálom az osztályomat, hogy micsoda csodálatos közösséget alkotnak és sajnálom, hogy én nem lehetek a része. Valamelyik nap rájöttem, hogy ennek az az oka, hogy nem is akartam a tagja lenni. Ez azért jutott eszembe, mert most el akarom végezni ezt a sulit, és ehhez az kéne, hogy a tagja legyek az osztálynak. Sajnos az első félévet eléggé elszúrtam, de azért nincs minden veszve. Egyébként az utóbbi időben sorra szalasztom el a lehetőségeket, és nem csak az osztályomra gondolok.

"A születés az eleje a halál meg az alja..." Igazad van Takeda. Tudtam ezt, de nem értettem. Most belegondolva én sem hiszem, hogy a születés az "eleje", a halál meg az "alja". Sőt. Egy jó életnek a jó halál a "teteje". Más megközelítésben. A gyerek alapvetően boldog. Én is az voltam. Jó gyereknek lenni. De én nem akarok gyerek lenni!!! Bizonyos szempontból felnőttem, és azt hiszem, hogy "az" az egyetlen érzés az egész gyermeki boldogság felett áll és eltakarja a bánatot az életemből. De mi van, ha pont "az" szomorít el bennünket???

Egyvalamitől viszont még félek:

"Azt hiszed ébren vagy

pedíg altatnak, de ha

neked ez is elég

hiába jön el a vég

egyedül állsz majd a sorban..."

A fény az ő fegyverük, az egyém a sötét. Darton nevében!

Darun

[Felon]

Hát, ismét itt.. olvastalak benneteket, és figyeltem, nem volt energiám olyat hozzátenni, ami értékes is, legalábbis az lehet.

Én nem szerettem gyerek lenni. Utáltam azt, ami otthol volt, utáltam a szitut, magát a gyermekkort. Nem mondhatom, hogy szép gyermekkorom volt. Mégis, szerelmes voltam abba, hogy újra gyerek lehessek, azt akarom, amit akkor nem kaptam meg, ami hiányzik, bár nem tudom mi az. Megyek az utcán, visitoznak a kicsik, rihegnek-röhögnek az idősebbek... és zavar. Furán nézek rájuk, hangtalan megvetéssel, egyáltalán hogy lehet így viselkedni? És belém villan: én is ilyen voltam, sőt, némelyiknél sokkal, sokkal rosszabb. Milyen nehéz lehetett elviselni, megzabolázni engem? Szörnyen. Már nem akarok gyerek lenni. Az sem volt jó, mindig jobbra vágyom. Mindig rájövök, éppen az a rossz, ami van; nem látom a fától az erdőt, állandóan nyavalygok.

[Darun]

Líthas!

Először mindíg az szúr hátba, akiről a legkevésbé feltételeznéd! Ilyen az élet. A jövő ismét beláthatatlan távolságra került tőlem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű beilleszkedni az osztályba, hogy keményen meg kell dolgozni a jobb jegyért, a műszaki rajzokhoz pedíg valami isteni segítségre lenne szükség. De a mai nappal mindez ismét eltűnt előlem. Egy ideje már nem vagyok éppen jóban a mögöttem ülőkkel. Ma volt egy kis balhé, és nem lepődtem meg különösebben hogy senkit nem érdekel a dolog. Mert "ők" az osztályközösség része, én meg nem. Még ha nem is értettek együtt "támadóimmal", látszólagos semlegességük még is azt példázza, hogy tulajdonképpen nem zavarja őket, ha önbíráskodnak. Még akkor sem, ha jogtalanul teszik. Mert ilyen a csordaszellem. Persze ők hárman voltak, én egyedül. Õk mindhárman konditerembe járnak, és nem tegnap kezdtek el gyúrni, én meg világ életemben ilyen kehes voltam. Hát most megkaptam. Bizonyos szempontból jól is jött a dolog, mert most már tudom, hogy képes vagyok uralkodni az indulataimon. Emlékszem, néhány éve még elborult aggyal estem neki egy osztálytársamnak, mikor az már órák óta szórakozott velem. Most nem vesztettem el végre a fejem, és bár nem vagyok tapasztalt közelharcos, azért úgy érzem, nem maradtam szégyenbe. És ráadásul pont az a srác nem emelt rám kezet, amelyikről ezt első ránézésre feltételeztem volna. Furcsa volt. Persze miután megvolt a "mágus verés" elkezdtek beszélgetni arról, hogy ők micsoda hősök, mert ha valaki belekötött a tesójukba akkor ők jól megverték az illetőt. Csak azt nem vették észre, hogy most éppen ők voltak a kötekedők és persze csodálkoztak volna (mit ne mondjak én is) ha a képzeletbeli bátyám megverte volna őket. De legalább már nem félek. Tudom, hogy gyenge vagyok és beletörődtem abba, hogy engem bárki megverhet. És ezen az sem segít igazán, hogy a szellemi győzelem az enyém és nem az övék. Pedíg lehet hogy örülnöm kéne neki. Persze nem szeretnék olyan agyatlan barom lenni, mint ők, és erős sem akarok lenni, legalább is náluk erősebb biztosan nem. Mert akkor kísértésbe vinne a bosszúvágy, azt pedíg nem akarom. Tényleg igaz, hogy az ember az egyetlen állat, amelyik hisz ebben az ostobaságban, holott semmi értelme. Én is hiszek benne. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem szabad eltűrni, ami boszúért kiállt. De ez nem az. Nem akarom hát őket megverni, sem megveretni, nem akarok erős lenni. Talán csak ember szeretnék lenni, de miért akarunk mindíg olyanok lenni, amilyenek nem vagyunk? És persze még az sem vígasztalhat, hogy ha már nem vagyok erős, akkor legalább szép vagyok, okos vagy gazdag. Mert nem vagyok egyik sem (de főleg a két előbbi nem). Én én vagyok, még ha ezt gyakran nem is akarom tudomásul venni. És persze az élet megy tovább... :-(

Darun

[Pegasus]

Az álmok csak a vágyaim kivetítései, jelen esetben. És hogy miért álmodok rémeket? Miért gyötör az álom? Ti tudjátok a választ?

Szerintem valamit le akarsz győzni önmagadban. Én már nem álmodok rémeket, igazi rémálmom nagyon régen volt, és valahogy zavar... hagyjuk, ez az én problémám.

Mikor álmomban éreztem, hogy "rémálomnak indul", amit álmodok (negatív szereplők, üldözés, stb.), egyszerűen odamentem ahhoz az alakhoz, és megvertem. Minden negatívum, ami bennem volt, testet öltött álmomban, és "legyőztem". De ez a fajta győzelem nekem valahogy nem tetszik...

[Darun]

Líthas!

Ismét nosztalgiáztam kicsit. Visszaolvastam a fórumon. Valójában én is "kicsit" drogos vagyok. Bár nem a hagyományos értelmeben. Nekem a könyv, meg a gép a drogom. A gépről igyekszem leszokni. Talán nem értitek, de az olvasásról is le kéne. Imádom a könyveket. Mindíg olvasok. Értelmezem az olvasottakat, értékelem, beleélem magam és a végén beleillesztem abba, amit ti Darun-nak láttok -bár a név nem fontos. A legtöbb könyv megöl belőlem egy kicsit. Ezért félek is tőlük. De csak a jó könyvek sajátja ez. Talán mert azonosulni tudok a szereplővel/mondanivalóval. Olvastam egy könyvet. A főszereplő hasonlított rám pár dologba. Õ persze igazi hős volt, ellentétben velem. De mindketten kitaszítottak voltunk, kívülállók a fajtánkban. Nem értettek meg minket és mi nem értettük meg a világot. De volt valami, ami zavart benne. Már rögtön az elején. Azt mondta: "ha kapnék még egy esélyt, semmit nem ismételnék meg az életemből". Máig nem értem. Mind a ketten azt hisszük magunkról, hogy sokat szenvedtünk. Pedíg nem. Én büszke voltam rá, mert mindíg kűzdött és a végén tényleg sokra vitte. Ighazi hős volt! Nekem nincs erőm harcolni. De én meg semmit nem változtatnék a múltamon. Nem, egyáltalán nem vagyok büszke rá. Sőt! Szégyelnem kellene, letagadni vagy elfelejteni. Én azonban nem adom. És ez azért zavar, mert... ő nem volt elégedet az életével. Affene. Kár, hogy igaza van. Hiszen mindíg jobbra kell törekednünk. De a múlton nem változatathatunk. Be kell valjam, minden rosszat magamnak köszönhetek. Ami jó történt velem akkoriban, azt mind a környezetemnek köszönhetem. Nem is cserélném el azt másra, csak egyetlen másik esélyre. De ez még álom sem lehet. Csak egy ködös, lázas fantázia.

[Eleinor]

" Találtam" egy "érdekes" könyvet:

LÉO TAXIL

A SZÓRAKOZTATÓ BIBLIA

esetleg innen letölthető :

http://biblia.uw.hu/

:wink:

[Takeda]

Köszönöm Eleinor a Szórakoztató Biblia linket, nagyon jó volt.

Ugyan az írónak fogalma sincs arról, hogy mit jelent a teremtéstörténet, meg az egész Biblia. De annak ellenére, hogy cinizmusa meggyőződésen alapul, az emberek szórakoztatását szolgálja.

Aki nem ért hozzá, az egyetértéssel bólogat a vallás kezdetlegességén, aki ért hozzá, az pedig az író ismereteinek kezdetlegességén.

De most nekem azért volt jó, mert most olvasom Hermész Triszmegisztosz Jó pásztorát és hogy szembesültem a bibliai teremtéstörténettel, jó volt nyugtáznom, hogy pontosan azokkal a metafórákkal mondja el ugyanazt. Arra emlékeztem is, de abban a sorrendben is. Ha érdekel titeket valamelyik része, rákérdeztek...

A drogok: örülök ennek a nagyfokú toleranciának, amivel írtatok.

Pl, Felon: "Egy olyan világ, ahonnan mindent kizárhatok, ahol minden habkönnyű és sejtelmes, ahol jó lenni."

A drogok nagy része olyan állapotot idéz elő, ami megszabadít a lelked sűrűbb, így nehezebb részétől, az EGOdtól az érzelmi kötöttségeidtől, az önpusztító gondolatoktól. Ha ezt magadtól/segédeszközöknélkül/ el tudod érni, közel vagy a földi élet végső állomásához.

"öngyilkosság". Igen az ember attól fél legjobban, hogy "elvesznek gondolatai" /Pál apostol a halálról/. De ha kipróbálod, rájössz, hogy a legcsodálatosabb érzés a világon. Meghalsz. Ha feladod azt, hogy neked saját tudásod, saját érzéseid és saját egyéniséged van, akkor úgy tűnik elvesztesz mindent. De ha megteszed azt tapasztalod, hogy mindenben te vagy mindenkor, mindenhol. Megkapsz /szinte/ mindent, amit csak lehet. Persze félünk meghalni. Büszkék vagyunk arra a csodálatos dologra, amit magunkból csináltunk eddig, és őrizzük.

Sok drog segít átélni ezt egy pillanatra /Pl: LSD/

De: azért írok nektek így, mert elég felvilágosultnak érezlek titeket, hogy ne ugorjon le a sarokra az első árushoz egy zacsi porért, még Darunt is. /ugye Darun?/

Mert azt tudnotok kell, hogy nem mindegy mit próbáltok ki, hogyan és milyen tudatállapotban. Nem beszélve arról, hogy a kívánt hatás az esetek bizonyos %-ában jön csak létre, máskor esetleg pont az ellenkezője történik.

Fönt inkább a meditációról beszéltem. Mert ugyan azt a hatást elérheted vele, de sokat kell gyakorolnod hozzá.

Én sem próbáltam ki egyetlen kábítószert sem. Csak jó azért tudni róluk.

[Darun]

Líthas!

Takeda: :evil: Ilyet feltételezel rólam? Ugye hogy nem! Úgy kellett volna írnod, hogy Darunnal az élen! Sajnos nincs rá elég pénzem, félek kipróbálni és kedvem se sok van hozzá. Tudod, vannak az életben más szenvedélybetegségek is. Csak hogy magamból induljak ki: a szerelem, meg a gépfüggőség. Meg az alkoholizmus, de ez is távol áll tőlem. Egyébként pedíg én a piára szavazok a drog ellenében. Bár belőlem az alkohol is érdekes hatásokat vált ki. Az öngyilkosságról. Hát, bizonyos szempontból igazad van, hiszen biztos van olyan ember, akinek az a sorsa, hogy önkezével vessen véget neki, vagy aki megkapja rá a lehetőséget, kiérdemelte. Csodálom, hogy nem inkább itt említettél! Bár már mondtam, hogy erről mi a véleményem, de megint eszembe jutott egy idevágó rész Popper Péter könyvéből. A könyv hiányában nem tudom idézni. A lényeg: egy nő nem akarta, hogy újraélesszék az orvosok, egészen pontossan ő a halálán volt és ugye gépekkel még nyerhetett volna pár napot. De ezt nem akarta, mert azt hitte, hogy ez Isten rendelése ellen való. De abba is belegondolt, hogy talán Isten akarja, hogy gépek tartsák életben. Ezért bizonytalan volt. Ugyan ez az öngyilkosságról. Japánban teljessen elfogadott volt, hogy valaki megtarthassa a becséletét, megvált az életétől. De mi más elvek között nőttünk fel és élünk. És had idézzem az ismert kráni mondást: Életed célját csak a halálod pillanatában éred el. Tehát ha nem veszed zokon, kiegészíteném a gondolatot úgy, hogy az öngyilkosságnak is időben kell bekövetkeznie, a korai öngyilkosság nem megoldás!

És szeretném nektek megköszönni azt, hogy foglalkoztatok velem. Szombaton végre egyenesbe jött az életem, és ebben ti is jelentős részt vállaltatok. Köszönöm!

Darun