Társalgás a Világ Közepe fogadóban

[Darun]

Az ork tekintete elsötétül. A súlyos gondolatok mély barázdákat rajzolnak az arcára. Eddíg szinte mindíg megbízhatott a barbárban, és valószínüleg ő tudja, hogy mi a helyes. Lassan megfordult, lement a fogadóba. Egy biccentéssel jelezte a szukénak, hogy nyissa ki a szekrényt, amibe a páros pengét zárta. Kulcs zörgés, zár kattan, súlyos léptek dobognak fel a lépcsőn. A két tart koppanva zuhan a padlóra, a barbár mellé.

-Nem adtál rá okot, hogy kételkedjek szavaidban. -aztán megdörzsöli az állát, a nem is oly régi dulakodás emlékét.

-Én melletted állok, barátom. De te is tudod, hogy a tegnap esti akciód nem győzte meg az ittlévőket! Ha szükséged van rám, lenn megtalálsz.

Azzal megfordult, és lassan visszaballagott a pult melletti asztalához. Újabb adagot töltött magának a gyilkos ork pálinkából, aztán gúnyossan mosolyogva végigmérte a jelenlévőket...

[Dharran Liedor]

A lány kezébe gitár került, felült egy közeli asztal szélére és pergő ritmusú dalba kezdett. Hangja betöltötte a termet, lassan az emberek vére is egy ritmust vert a dalall. A fülbemászó dallamot pedig már mindenki megjegyezte...

[The Eternal Crow Hero]

"Milyen régen hallottam már ily csengő hangot." röppen át a gondolat elméjén. Hagyja hogy a hangok betöltsék az ürt a szívében, és az agyában. "Régi vágyak és érzelmek, de mit is jelentenek." A lányra néz mosollyal az arcán, "őt nem lehet" gondolja. De ő nem is olyan mint az a nő a hajón. "De régen volt az már, és milyen messze. Ez a sok emlék és gondolat, csak megzavar." majd felemeli kupáját amiben édes vörösbor mozdul ahogy ajkához emeli,"mint a vér" gondolja, majd egy nagyot kortyol belölle. Közben elötte ott illatozik a sült. Majd a gorviki felé néz újabb mosoly majd a lány felé néz és hangosan szinte magában motyog valamit. Csak a bárd hallja:

- Laer enni nin heryn

[Alexander C. Dragon]

A gorviki elrakja medálját majd kissé széthullott fekete cofját köti össze, miközben feláll és a pulthoz sétál. üresen kongva rakja le kupáját majd kér még egy mézsört. A csapos kitölti majd visszaad a csillogó ezüstből. egyik kezében a sörrel a másikat a pultra támasztava mered a csodásan játszó hölgyeményre miközben egy halk kérdést intéz a csaposhoz:

- Ki ez a gyönyörű hölgy aki íly szépen játszik barátom?

Majd válaszra várva figyeli a nő kápráztató játékát.

[Darun]

Az ork keze megállt a levegőben, ahogy meghallotta a dallamot. Aztán elmosolyodott, és kiitta a maradék pálinkát. Látta a bőrkabátos elmélázó tekintetét, és a gorviki csodálkozó pillantását. Mikor meghallotta, hogy a fogadóstól a lány után kérdez, ismét elmosolyodott. Pár pillanatra hagyta, hogy a lágy akkordok magukkal ragadják, aztán gondolatai ismét visszatértek a jelenbe. Vajon helyesen cselekedet???

[The Eternal Crow Hero]

A lány csak játszik a zeneszerszámán, és mintha észre sem venné a hozzá küldött üzenetet. Roqur megint a kupára pillant és megemeli, nem szokott sokszor a fenekére nézni de úgy helyesebb a megfogalmazás hogy nem issza le magát mint egy két paraszt akik gondjaik megoldását látják ebbe a nemes italban. Bár ök csak a nemtelenebb felét kapják hiszen nekik mindegy mit fogyasztanak csak üssön. Szereti az ízeket és a változatosságot, talán ezért is hagyta el otthonát, és indult útnak. Majd ránáz az orkra aki nem messze tőle elbájolt kifejezéssel hallgatja a lányt, a kevés intelligenciát mindig elbájolja a zene és az alkohol, ő ennnél sokkal mélyebben látja a dolgokat, pedig néha azoknak a lényeknek van igaza.

- Kocsmáros még egy korsóval, és ma mindenki a vendégem egy pohár borra ak elfogadja.

[Mythus Tharamant]

Kis csapat lép be a fogadó bejáratán, egy éles, pipafüsttől karcos "nyílj ki" megnyílvánulás után. Öreges, kissé, talán hosszú munkával töltött évek során meghajlott hátú férfi vezeti a sort, egy gyermekéveit épp, hogy elhagyó leány, és az őt kísérő fiatalember társaságában. Ruházatuk utazáshoz praktikus északi, talán erigowi viselet, egyszerű a származás jegyeit magán viselő, de nem hivalkodó. Kissé elhúzódva a ház többi vendégétől helyet keresnek maguknak, majd letelepednek. A fiatal férfi erős karral támogatja a gyengének, fáradtnak tűnő leányt.

- Kirgush, intézd el a szállást és a harapnivalót.

Szól az ifjú, s végigsímít a mellette ülő arcán, teljes énjével már csak rá figyelve.

- Meleg ételt és szobát kívánunk 3 fő részére.

Intézi szavait az öreg, majd hozzáteszi; és egy adag pipafüvet is...

[Vándor]

*furcsa nő lép be a kocsma ajtaján... nem is nehéz megmondani, miért furcsa... ha az ember nem figyelne fel igézően zöld szemeire, vagy éppen tökéletes, finom, nemesi vonású arcára, hófehér haja - melynek oka minden bizonnyal nem a hajlott kor - biztosan feltűnik mindenkinek, amit még csak nem is leplez. Arcán halovány mosoly, amely nem engedi láttatni fogait, csupán arcának ad új ívet. Körbetekint, tekintete gyakorlottan, rutinosan siklik át minden érdemtelenen, s igen pontosan megjegyzi a számára fontosnak tűnő részleteket.

Tétovának tűnő léptekkel indul meg ezután a söntés felé, s tiszta közös beszéden kér magának egy italt, egy kupa bort méghozzá. Hogy milyet, a pultosra bízza, tudja úgy is, hogy a bor vizezett lesz, mégis drágább, mint ha megmondta volna, mit kér. Hogy ennek ellenére mért teszi mégis ezt? Csak ő tudhatja, no de a nők amúgy is kiszámíthatatlan gondolatmenettel rendelkeznek.

Megfordul, s kinéz magának egy szimpatikus asztalt, a legbentebbi és legárnyékosabb részen... ám amíg arra halad, rávillantja gyöngyfogsorát mindenkire, aki csak felé kapja a tekintetét. Feltűnés... botor dolog - ahogy mondanák azok, kik jobb szeretnek a szürkeség álcájában vicsotrogni, ám neki most pont erre van szüksége. Jegyezzék csak meg, figyeljenek csak fel rá, a többi már az ő dolga.*

[Darun]

A válaszra azonban már nem jut ideje. Az kis csapat érkezése ismét kizökkenti a gondolatmenetéből. A jövevények látszólag veszélytelenek, de a hosszú évek alatt megtanulta, hogy semmi sem az, aminek látszik.

[The Eternal Crow Hero]

Mikor a hófehér hajú nő a söntéshez lép, int a kiszolgáló pultosnak hogy az Õ számlájára még egy pohár bort a hölgynek. Majd végigméri újra az újonan érkezőt. A csoporttal nem foglalkozik hiszen egy magányos szépség lépett be utánnuk a fogadó ajtaján és az sokkal jobban felkelltette az érdeklődését.

Halovány mosoly jelenik meg arcán mikor a kyr az árnyékos asztalok felé veszi a lépteinek irányát. Szívesen megszólittaná és megkérdezné mi járatban errefelé, de mégsem teszi, kiváncsi, ki indul meg felé, hogy megtegye hejette.Viszont mikor a nő mellette halad el és rámosolyog ő mélyen a zöld szemekbe néz, zavarba ejtően méllyen.

[Vándor]

*a nő visszamosolyog a zavarbaejtő szemeknek is... elmúlt már régen 18 éves, hogy minden tekintet zavarba hozza, még ha ennek a férfinak ez igen jól is megy. Majd beül a kiválasztott helyre, s csak a kihozott bor, mi újabb szóra, s mosolyra készteti.*

- Egy úr küldte.

*mondja a lány, aki vele asztalához jött, s a kyrnek nem is kell sokat gondolkodnia, ki lehet az az úr. Előrehajolva arcához engedi a fényt, majd egy mosollyal köszöni meg a kedvességet.

Közben észreveszi a másik furcsa lényt, akinek ittlétéről nem szivesen vesz tudomást... furcsa lkény, furcsa a népe is. Velük nincs baja... de ha ő balhét akar, azt nem fogja jó szemmel nézni*

[Gem Kapocs]

Vairo levonul a fogadóba. A vasfából épített lépcsőzet megreccsen a barbár irdatlan súlya, mikor az megtorpan, hogy még fenntről körbekémlelhesse a fogadót. Akire vár még nem érkezett meg. Mikor egy fáklya fénye megvilágítja arcá, láthatóvá válik arcán a harci festés. Senkinek sem tűnik fel különösebben, bal szemgödrét eddig is tetoválás ékesítette, harci maszkja csupáncsak ennek a kiegészítése. Aztán megindul a fogadóban álló szekrény felé, melybe a szukék a két kardot zárták. Odalép a szekrényhez, tudja hogy zárva van, mégis megpróbálja kinyitni, hátha nem kell tönkretennie eg ilyen értékes, antik darabot. Mikor érzi hogy a zár stabilan tart, megemeli buzogány méretű öklét, mire többen is felé fordulnak. Mikor a kéz átszakítja a tölgyfát, néhányan fegyvert rántanak, ám a tapasztaltabbak tudják, nem jó egy feldühödött barbár útjába kerülni. Ugyanabban a pillanatban az egyik szuke intésére kékes szikrák csapnak ki az ódón bútorból, melyek első rohamát a barbár rezzenéstelen arccal tűri. A második töltetnél arca fájdalmas, dühös vicsorba fordul, majd a harmadik hullámnál velőtrázó ordítást hallat. Ezalatt megragadja kardjait és kirántja a szekrény ajtajána maradékán. Azok gonosz, vörös fénnyel izzanak, mesterien csiszolt pengéjükön mintha időről időre megkínzott szellemarcok gyilkos ordítása látszódna. Vairo kirohan a fogadóból, térdre zuhan. Arcát kín és fájdalom megannyi gyötrelme formázza már szinte embertelenné torkát azonban most egy hang sem hagyhatja el.

[The Eternal Crow Hero]

Mosolyogva nézi a Barbár tettét. Nézi ahogy a két szuke felkészül hogy a barbárt szükség esetén mozgásképtelenné tegye. Persze az is látszik hogy a hölgyet is érdeklik az ilyen emberek. Igazából nem érdeklik az olyan emberek akik nem tudják kontrolálni magukat. De hát mit is várhat egy olyan alsóbrendű lénytől. Inkább a kyr hölggyel foglalkozna,ő legalább nem olyan mint az bolond barbár, vagy az a szolga ork.

[Mythus Tharamant]

A csillogó, smaragdszemű leány érdeklődve néz fel a betoppanó idegenre, tekintete lázban ég, elvonja figyelmét fivére nyugtató, fülébe suttogó szavairól, a mindenkit magával ragadó hósörény ragadozó.

Andreasel, nézd... hagyják el ajkát önkéntelenül az erőtlen szavak, s ujabb smaragd szempár csatlakozik a termben ámúló társasághoz, ámulás nélküli, állandó elszántságot tükröző érdeklődő figyelemmel. A fitos arcocskán kín fut végig, rázkódás jár át a testén, s Andreasel sötét hajába rejtőzik. Testvére ölébe kapja húgocskáját és a szobák felé sietve , elhagyják a helységet. Az öreg, kulcsal a kezében szintén utánuk siet. Egy nagydarab barbárral kerül szembe, sietve kitér útjából s tovább megy.

[Darun]

...aztán még is erőt vesz magán. "Legyen meg, aminek meg kell lennie!" -dönti el, aztán feláll, és a hóhajú nő asztala felé indul. Nehéz lépteinek koppanását elnyomja a vendégek zajongása. Az asztal előtt megáll, majd kissé furcsán törve a kyr-toronit, megszólítja az idegent.

-Bocsáss meg, ha zavarlak, de... -eddíg jut a mondattal, mikor a szeme sarkából észreveszi a lépcsőn éppen feltűnő barbárt. A fogai hangossan csikordulnak, ahogy az álkapcsát megfeszíti. Aztán döbbenten nézi, ahogy a hatalmas ököl lesújt a szekrény ajtajára. A keze önkéntelenül a háta felé lendül, ahol a csatabárdot szokta hordani, de a mozdulat félbeszakad. Hiszen a fegyvereit leadta, mikor belépett a fogadóba.

[Darun]

A két törpe már egészen belefeledkezett a beszélgetésbe, amikor Graim megérezte a változást. Egy pillanatra a kyr nőre villant a tekintete, de mikor meglátta szemének hűvös csillogását, azonnak tovább kutatott. Az újonnan érkezett kis csapatra is csupán egy rövid szempillantást vesztegetett, aztán tekintete megállapodott a lépcsőn. Gyanakodva követte végig a barbárt tekintetével, míg az be nem zúzta a szekrény ajtaját. Látta a szemében felvillanni az őrület lángjait, aztán a két kardot. Azonnal felpatant a helyéről és a távozó alak után vetette magát.

"Hogy mennyi baj van ezzel a barbárral!" -villant át a gondolat elméjén, többre azonban nem hagyott időt. Az ajtóból gyorsan femérte a helyzetet, a kifestett óriás mellé lépet, hogy segítsen neki állva maradni. Aztán baljával megragadta, és a kapu felé kezdte támogatni.

"Nem maradhat itt. Még valami olyat csinál, amit később nagyon megbánhat." -összegezte magában, aztán a tekintete a kardokra tévedt. Egy pillanatra meghűlt az ereiben a vér.

"Ez nem lehet..." Azonnal tovább indult, olyan gyorsan, ahogy csak a ránehezedő sújtól mozogni bírt. Hosszú idő óta először érzett félelmet...

[Darun]

...de azonnal tovább is lép. A kráni elrévedő tekintete nem hagy kétséget benne: most nem alkalmas. Bosszúsan rázza meg a fejét, aztán megáll a pult előtt. Egy pillanatig elgondolkozik azon, hogy mit is kellene rendelnie, amikor kis csoport lép be az ajtón. Elsőre átutazóknak tűnnek, de a mai világban soha nem tudhatja az ember biztossan. Ismét elgondolkozik a rendelésen, mikor újabb idegen zavarja meg csendes merengését. Először nem érti, hogy a kyr nő mit keres itt délen, aztán eszébe jut, hogy a kalandozók bárhova eljutnak. Első pillantásra látszik rajta, hogy nem a toroni nemesség tagja. A mozgása inkább hasonlít egy ragadozóéra, mint egy kyr nemesére. Pontosabban arra a nevetséges idegenére, aki kyr nemesnek adta ki magát. A gerince mentén végigfutó borzongásból levonja a kézenfekvő következtetést: a nő bizony csúnyán el tudna bánni vele! Ritkán félt azoktól, akik az erejüket fitogtatták, hiszen náluk azonnal tudta, hogy mire számítson. A nő azonban titokzatos volt, tőlük pedíg mindíg is tisztes távolságot tartott. Aztán ismét visszatért a rendeléshez. Tekintete egy pontra összpontosult, egy hordó sörre. Világ életében utálta a sört, és soha nem értette azokat, akik képessek voltak azt meginni. Végül még is sikerült döntenie.

"Egy csésze teát kérnék." -szólalt meg az öreg a szellemnyelven. Megvárta, míg kihozzák a gőzölgő italt, aztán a forró csészét szorossan fogva elindult vissza a helyére... de rögtön meg is torpant. Kárörvendő mosoly görbült a szája szegletébe, ahogy észrevette, hogy a kyr nő ahhoz az asztalhoz ült le, ahol nemrég még ő ült. Megvonta a vállát, és leült a szembe lévő sarokba, az árnyak lassan az asztala köré szivárogtak...

[Vándor]

*felkapja a tekintetét a férfire, és válaszra nyitja a száját... azaz nyitná, hiszen a másik ideges mozdulattal kap a háta felé, és a nőnek azonnal leesik, fegyverét keresi...ámde hiába, mivel azt le kelltt adnia. És ahogy elnézi megszólítóját, neki alugha vannak olyan fegyverei, melyeket elrejtene néhány formás idom, vagy éppen a nadrág hajlata.

Neki bezzeg akad. És ez akaratlanul is magabiztos mosolyra készteti.

"Kard nélkül meztelen vagy" mondta mindig az apja, ki mestere is volt. "A kard, lányom, a ruhád, a kezed, a barátod, az életed. Ha csak teheted ne válj meg tőle". Akkor a szavak üresnek tüntek... megfogadta őket, de nem tudta miért. Értelmet csak az eddigi kalandok során nyert ez a két mondat benne...

Mozdulatlan marad, hiszen oly sokszor - óh, de milyen sokszor - látott már hasonló jelenetet. Egy nagy darab harcos, ki bízik teste minden izmában, minden inában, haragja erejében, nagy hanggal dübörög ki a kocsmából... Õk azok, kik aztán tajtékmocsokban végzik egy fogadó piszkos szobájának padlóján, s testüket, mely annyira erős, és tökéletes, megtöri pár csepp idegméreg. Idegméreg... mely egy törékeny alak pengéjéról került szervezetükbe, egyetlen villámgyors, pontos, tökéletes mozdulattal.

A megszólítója kissé ideges fajta. Úgy néz ki, még tán nem régóta rója az utat, vagy túlságosan is régóta.*

- Nem zavar, üljön csak le. *szól az őáltala használt nyelven, csak éppen nem keverve a toronit és a kyrt, hanem tiszta ókyr nyelven.*

- De ha megkérhetem, inkább közösön társalogjunk tovább. Õseim nyelvét nem szeretném kocsmabeszélgetésekre pazarolni.

*elmosolyodik, kicsit tán gőggel, de ez valahogy huncut fényt ad arcának, s a kis bűn, a nemesi lenézés így meg is bocsájtható neki. *

[MagyarGergely]

***

A férfi némán állt meg az ablak mellett. Rá senki nem figyelt fel, és ez így volt rendjén. Az imánt csusszant be a kocsmába, kihasználva, hogy mindenki a haragosan távozó barbárra figyel. Egyébként sem vehették volna észre, de a biztonság sosem árt, és megtanulta, hogy a helyzet kihasználása mindenkor hatalmas előnyt jelent. Ha nem tanulta volna meg, talán már nem élne.

Hang nélkül osont végig az asztalok között, ügyesen kerülgetve a vendégeket. Nem vétett hibát, hiába, démonoktól tanulta, hogyan kell láthatatlanul mozogni. Aztán elért arra a helyre, ahonnan mindenkit szemügyre vehet, de oda senki nem szeret menni, az ablak mellé. Az hogy ellátnak-e oda, nem számított. A folyékony vért tökéletesen takarta egész testét, és fegyvereit is, és nem csak a szemek elől.

Nem nézett senkit mereven, csak végigfuttatta tekintetét a társaságon. Még a fehérhajú nőn sem időzött a takintete a kelleténél tovább, pedig vágyat érzett rá, hogy jobban megnézze, de régen tudta, halott az, aki az esze helyett az érzéseira hallgat. Végigmért mindenkit, akit keresett, itt kell, hogy legyen.

Amikor életében először járt láthatatlanság leple alatt nyilvános helyen, eljátszadozott a gondolattal, hogy apró trükkökkel szórakoztassa magát és a körülötte levőket, de már akkor tudta, hogy ennek nem csak hogy értelme nem lenne, halálos hiba is volna. Ráadásul itt olyanok ültek, akik nem csak egy egyszerű megrőkönyödéssel, és egy szív fölé rajzolt körrel intéznék el a véletlenül kiloccsanó bort, vagy az érthetetlen fuvallatokat. Ezeknek elég egyetlen jel, hogy gyanakodjanak, hiszen az életük részévé vált. És a gyanú egyenlő a lebukással, az pedig a megengedhetetlen kudarccal. A klán ennél kisebb hibát sem nézne jó szemmel.

Némán figyelt hát tovább, minden érzékével keresve a személyt, akiért küldték.

***

[Mythus Tharamant]

Andreasel az öreg Kirgushra bizta hugocskáját, majd visszatért a fogadó nagytermébe. A folyosón végighaladva néhol szende kéjelgő hangokat, néhol rotyogó horkolást hallott ezt azonban lassan elnyomta a "kocsma" zaj a lépcsőhöz közeledve. A Világ közepe lassan megtelt a csak rövid időre betérő vendégekkel. Üres hely csak az ablak közelében volt, s a hold jelenlegi állása is nagyon érdekelte a sötét, hosszú haját most feszesen összekötve hordó ifjút. A hold fényesen világított, de még nem volt teljes. Andreasel szíve hevesebben kezdett dobogni, ahogy szemeiben visszatükröződött a sápatag fény. A duzzadó késztetést azonban hamar elnyomta, pupillái újra egy északi tiszta tekintetét mutatták. Tarkójában bizsergető érzés támadt, mintha valaki figyelné, nyugodt mozdulatokkal fordult meg, hogy mustrálója szemébe nézhessen, de csak ürességet talált. A távolabbi asztaloknál a Hósörény és asztalvendége a külső jelekből ítélve könnyed csevejt folytatott. A többi vendég is leginkább magával volt elfoglalva, mintha az egész fogadó önálló kis Egoistákból állt volna össze. Elhessegette Andreasel a gondolatot, hisz ez legtöbbükknél csak a természetükből fakad...

Egy kupa társaságában kényelmesen elhelyezkedett az ablaknak háttal jól belátva az egész teret.

[Dharran Liedor]

A dal lassan véget ér, melyet még a barbár kirohanás sem halványíthatott el. A dalnok egy kupa bort kér Napsugártól, majd leül az asztálhoz. Eddig is figyelemmel kísérte az érkező és távozó vendégeket, de egy valaki nincs meg.

*Hova lett a Lady?*

[MagyarGergely]

***

Nocsak, erre tart. Valakit még az ablak melletti asztal is érdekel. Hátrébb lép, és szinte az utolsó pillanatban kapja el fejét a faji fáklyatartó elől. Az idegen férfi elhelyezkedik és kifelé bámul. A holdat nézi! Óvatosan szemügyre veszi.

Utazóruha... kényelmes, egyszerű, ez nem az igazi valója. Nem régen érkezhetett. Fentről jött, tahát már szobája is van. De miért jött vissza az asztalokhoz? Nyilván valamit gyorsan fel kellett vinnie...

A férfi váratlanul, hirtelen mozdulattal fordul hátra. Észrevette volna? Nem-nem, a szeme nem tükröz felismerést. De megérzett valamit, látszott a mozdulatán. Jó lesz vigyázni vele. Igen, a varázsló figyelmeztette, itt nem átlagos emberek ücsörögnek. Egy gyors pllantás még egy másik szemmel... Hm. Erős, vastag falak az akarat síkján, ez a férfi nem csak egy közönséges utazó. Két lépés a sarok felé, nem árt a tisztes távolság.

Valahonnan mintha ismerős lenne, pedig meg merne rá esküdni, hogy soha nem látta még...

A zene elhallgatot. Csak vége. A muzsikus is inni kér... Õ nem lehet az, akit keres. De ez a férfi itt az asztalnál... Ki tudja. Nem is olyan könnyű ez...

***

[Darun]

Az ork nem értette a nő szavait, hiszen ebben az életében nem hallott még ókyr szavakat, előző életének emlékei pedíg túl mélyen rejteztek. Az utána következőkből azonban arra következtetett, hogy a nőt nem zavarja a társasága, ezért közelebb húz egy széket és leül. Csalódott volna a hóhajúban, ha nem csillan a szemében némi felsőbbrendű lenézés. Kedvelte a formalitáshoz szokott embereket.

-Megértem! A nevem Pokolsikoly Grom, a Csatadal (((nem találtam jobbat a "Warsong"-ra))) klán énekmondója vagyok. Kíváncsi volnék, hogy miért vetődik a hóhajúak leszármazottja oly messzire hazájától. Remélem kíváncsiságomat nem veszi tolakodásnak!?

[Darun]

...eltakarva őt a kutató tekintetek elől. Egy darabig élvezte, hogy az árnyak hideg érintése lassan kijózanítja a kábulatból. Óvatossan belekortyolt a teába, aztán éles fájdalom hasított az elméjébe, a keze pedíg majd letört a hideg szorítástól. Bár nem látta a belépőt, azonnal megérezte a változást. A halál szaga csak lassan jutott el hozzá, de amint megérezte...

"Itt van! Érted jött!" A szorítás a karján engedett, a fém engedelmessen folyt össze a tenyerébe. Egy fejvadász. Nem is akármilyen! Egy pillanatig reménykedett benne, hogy elbízza magát a másik, de aztán mást gondolt. A legrosszabbra kell készülnie. Egyenlőre nem látja még az újonna érkezettet, tehát a másik helyzeti előnyben van. De nem sokáig! Várt néhány pillanatig, aztán elégedetten bólintott. Az illető nem lehet kezdő, hiszen nem nézett közvetlenül rá, elárulva ezzel a jelenlétét. De azt is tudta, hogy hibázni fog. Muszály hibáznia! Az öregnek ugyanis volt egy óriási előnye a másikkal szemben! Õ ismerte a fajtáját, tudta, hogy mire számíthat tőlük, hogy mire képesek, és hogy mit és hogyan cselekszenek. Õ ellenben kiszámíthatatlan volt, oly annyira, hogy még ő maga sem tudta, hogy mit fog cselekedni. Hitt abban, hogy a végzete most sem hagyja cserben. Hogy a kellő pillanatban tudni fogja, hogy mit kell majd tennie.

[MagyarGergely]

***

Hm. Ott, a sarokban. Ahol TÚL sűrűek az árnyak. Õ lesz az. Csak óvatosan. Nem lehet akárki, ha őket küldték érte.

Egyedül a sarokban. Jó pozíció. Csalódott is volna, ha másképp van. A teája kis csuporban, hamarosan elfogy. Meg kell várnia, míg újat kér, akkor cselekedhet. Õ érteni fogja az üzenetet.

Nem mintha itt nem lehetett volna véghez vinni, a sok kalandozó gondot jelenthetett volna, de megoldanák. Ami itt készül egyszerűan nem tartozott a nyilvánosságra, még itt délen sem, pláne meg nem az orrukat mindenbe beleütő kalandozókra.

Néhány lépés, és már ott is volt az új tea útvonalán. Már csak türelem és figyelem kérdése. A varázsló elégedett lesz. Pesze az üzenet még nincs átadva. Továbbra is figyelnie, és vigyáznia kell.

A folyékony vért egy célzatlan fürkésző mágiára figyelmeztette, valami varázstárgy lehet. Ennek esélye sincs. És remélte, hogy erősebbel nem találkozik. Ahogy azt is, hogy őt senki nem veszi észre. Kínos volna.

Eddig sikerrel manőverezett a mit sem sejtő emberek között, pontosan megtalálva a helyeket, ahol senki nem jár. Hiába, nem mindenki tudna láthatatlanul sem észrevétlen maradni, pláne ilyen környezetben, de az évtizedeken át tanúlt árnyékmozgás csodákra képes. Ha az emberinél sokkal jobb érzékszerveket kijátszott már számtalanszor, csak boldogul itt is. De a túlzott önbizalom hiba, tehát nem lehet figyelmetlen.

De nyugodtan szürcsöli azt a teát. De csak elfogy egyszer...

***