Társalgás a Világ Közepe fogadóban

[Agis Asticles]

A vékony dongájú átlagos kinézetű fekete hajú, fehér bőrű férfi már jó ideje mézsörét iszogatja a söntésnél. Helybéli. Ugyan kinek tűnne föl? Fegyver nincs nála oldalán lógó rövidkardját leszámítva, melyet igénytelen bőrtokban tart. A varázsló érkeztével forrongó levegő lassan csendesül... Gondolataiból súlyos léptek zökkentik ki, s dörgő hang, mely fülét bántja. Nem mintha elf volna egyébként. Dehogy. Õ valami egészen más... Lopva föltekint egy pillanatra a fölé tornyosuló páncélos alakra, majd tekintete visszatér italához. Percéltűek...rengeteg van belőlük, ahányan vannak annyi félék, itt vesztette el gondolat-gomolyagját mielőtt kizökkentették volna. Az ő idejük is kitelik egyszer - szemében ezüstös fény csillan - legtöbbüké hamarabb mint gondolnák. A legutóbbi szerencsétlen sem tehetett már semmit, még fel sem fogta mit lát, mikor szeme elé fátyolos köd ereszkedett. Pedig önmagának pontos mását látta... Talán a képzelet játéka? A férfi ajka mosolyra húzódik, s szájához emeli a kupát és kiissza tartalmát.

Tengermély tisztelettel:

Agis

[Rodarth]

A kyr óriás álmatag tekintettel pásztázza körbe az alakokat a kocsmában.

~Mindig itt kezdődik. Uwel a tudója, mi van ezekben a fogadókban...~

Szóval egyenlőre a fogadó közönségét kémleli. Nem feltűnően, teszi mindezt, de tudatában van a saját hatalmának, úgyhogy nem sok mindentől tart. Várja, hogy korgó bendőjébe ízletes sült kerüljön végre.

[Agis Asticles]

A holdszín incognoba burkolt alak méltóságteljesen lép be a fogadó ajtaján csuklyáját hátravetve; vonásai szilárdak akár a gránit. Szemei barnák akár a Sheral erdeinek fatörzsei és kialvatlanságról árulkodnak, bőre lágyan kreolos, fekete hajába többhelyütt őszes tincsek vegyülnek. Körbepásztázza vadászkutyához hasonlatos tekintetét a jelenlévőkön. Legtöbbjük pénzhajhász kalandozó, bérmágus. Undorodik tőlük, semmi magasabbrendű céljuk nincs az életben, csak magukra gondolnak. Talán csak a semmibe révedő öregember és a vasba öltözött Uwel lovag más, bennük elég tudás halmozódott fel az idők folyamán, h segíthessék munkáját. Már csak valahogy rá kellene venni őket...

A nagy barna gomb szemekben több emberöltőnyi tudást selytene az ember, pedig tulajdonosuk alig lépte túl 40-es évei közepét. Keres valakit. Vajon megtért estére e fogadóban, h aztán mikor új nap virrad folytassa nyomorult életét? Már hetek teltek el utolsó találkozásuk óta, persze ezt is csak túl későn tudta meg, mikor üldözöttje ottjártát már csak a haldoklók sikolya mutatta. Ellensége, életének szerves részévé vált, mindenkiben ellenséget sejt, magányos farkas ő s egy célja van csupán: végezni az Alakváltóval!

[Rodarth]

A paplovag tekintete megvillan, amint a férfi belép a fogaadóba. A járása, a tartása, a szemei.

~Épp olyan kopó, mint én...~

Tekintetével követi a férfit. És közbe nvárja az ételét. A toroniaknál jobban csak az ételre való várakozást utálja.

[Agis Asticles]

A jövevény egy az ablakhoz közeli kis asztalhoz telepszik, mikoris a fogadós egy segédje szólítja meg:

- Parancsol valamit az úr? - a valószínüleg pyar származású ifjú nem néz rá, tekintetét lesüti csak az utazócsizmákat szemléli a fejedelemkék talár szerű ruha alját s a fehér sáros köpönyeget; így intézi kérdését a titokzatos alakhoz. Bár már hozzászokott a kalandozók látványához miota e fogadóban szolgál mégis előfordulnak hetente olyan vendégek akikkel szemben a leapróbb mozdulataira is figyelmes, s vannak pillanatok mikor a gombóc szűnni nem akaró nyomása éphogy csak kiengedi szavait torkán. Ez is egy ilyen pillanat...

-Hosszú út áll mögöttem, de még hosszabb előttem - ejti ki fáradt hangon mégis nyomatékos hangsúllyal a szavakat az idegen. - Hozz nékem egy nagy kupa öreg predocit és nyugalmat kérnék, ha az is akad a konyhában -ajka félmosolyra húzódik az utolsó szavak kiejtése után, s érdes tenyerével barackot nyom a szőke suhanc fejére. -Valamint szólj annak a hatalmas úrnak, ha elkészült az étele szívesen eldiskurálnék véle asztalomnál...

-Parancsodra - hangzik a rövid válasz, majd a fiú kissé felszabadulva szellemi terhe alól sietős léptekkel a hatalmas páncélos úr felé veszi az irányt, ki a söntésnél várakozik...

Az idegen s a kyr-vérű lovag tekintete, egy pillanatra ismét találkozik a gleccserkék bosszú pillantása mintha egy szegmensre meglágyulna barna szemei tükrében, majd az idegen tesz egy félfordulatot ültében, s hosszú kardját hüvelyestül lecsatolja övéről és az ablakpárkányhoz támasztja. Sok csatában edződött acél, most még sem vért kell majd innia, hanem egy testvér hátán nyugvó hatalmas pallossal kell hogy összefogjon egy közös Bosszú érdekében...

[Rodarth]

Tudás, és végtelen keserűség. És a hideg tűzzel égő Bosszú lángja játszik a szemeiben. Lassan, szinte álmatagon tekint fel az elé kacsázó ifjúra. Halkan szólal meg.

Hozd az étkemet a másik asztalhoz.

Feláll a székéből, majd elindul a másik asztal felé. Irdatlan pallosát felemeli az asztal mellől, és a vállára veti. Mikor odaér, az ablak mellé, a falhoz támasztja le a fegyvert. Majd kihúzza az egyik széket, és leül rá. Lassan, szépen. Talán tétovának ,szaggatottnak tűnhet a mozgása, de a figyelmesebb szemlélő észreveheti, hogy olyanok járnak így, akik tisztában vannak önnön hatalmukkal. Szamével az incognós alak tekinteté keresi. Végül közös nyelven szólal meg.

A fiú szerint beszélni kívánt velem. Itt vagyok hát. Hallgatom.

Nem is mond többet. Láthatóan nem kenyere a felesleges szócséplés.

[Agis Asticles]

Hatalmánál fogva már hozzászokott, hogy bármit megkaphat. A jelenlegi kiszemeltje a gyönyörű fiatal lány, kit Anteia néven szólítanak, kik egyáltalán hozzá mernek szólni e gyönyörűséghez. Igazából csak a nyakláncára volna szüksége, de természeténél fogva nem tud megelégedni az apró dolgokkal, a kislány aurája is rabul ejtette. Bizonyára még mindíg az álatala "felbérelt" kobzos, Delphine kápráztatja őket édes énekével. Valóban tehetséges hölgy - tűnődik el az Alakváltó - mennyire szerelmes lehet abba az ifjúba, ha belement eszelős játékába. Igen a szenvedély, ezért él, hosszú életének ez ad értelmet. A szenvedélyes csókok melyeket Delphine-től kapott - még mindíg érzi ízüket - ha tudta volna a lány, hogy hű szerelme gúsba kötve jelenleg egy csatornában sínylődik, bizonyára kést döfne a hátába - játszik el a gondolattal az Alakváltó. Hogy miért nem ölte meg? Maga sem tudja... talán így izgalmasabb a játék...

Csak egy percéltű okozhat galibát neki, ki miatt az elmúlt években csak a menekülés jutott osztályrészéül: Méltó ellenfél ez a személy, az Inkvizíció rendíthetetlen harcosa, ki tévedhetetlenül eddig mindíg a nyomára bukkant, ám ezúttal őt is el fogja tenni láb alól, akárcsak nevetséges szövetségeseit. Viszont sohasem követné el azt a hibát, h lebecsülje ellenfeleit, ezért a szokásos óvatossággal fog eljárni...

[Agis Asticles]

Bocs :oops:

A mellvérten díszelgő összezárt ököl, hatalmas férfi ő, ki nem kívánja véka alá rejteni küldetését. Hosszú évek alatt bizonyára száz meg száz bosszú beteljesítője. Az Igazság lovagja, s most kérésére az ő asztalánál van jelenése. Pont a megfelelő ember kivel összefoghat erre a feladatra. Hatalmas pallosa mellett eltörpül hosszú kardja, állapítja meg az Inkvizítor, mikor a másik odaér és közelébe - az ablak mellé -támasztja könnyed ugyanakkor határozott mozdulattal fegyverét. Kissé szaggatott mozgása, álmatag tekintete egy avatatlan szemlélődő számára bizonyára határozatlannak tűnne - ám az Inkvizítor egy pillantásával átlát az álcán. E hatalmas páncél viselőjén nyoma sincs a fáradtságnak, ha a helyzet úgy hozza a Hit védelmében bármikor készen áll, akár egy nagyragadozó. Szembeszáll bármivel minek léte ellentmond a Paktumban írtaknak. Mire befejezi gondolatmenetét, a lovag már az asztalánál áll, tekintetük találkozik; s a fehérhajú szólal meg előbb:

-"A fiú szerint beszélni kívánt velem. Itt vagyok hát. Hallgatom." - ejti ki mély dörmögő hangján a szavakat.

-

[Darun]

Az öreg még sokáig töprengett a kráni szavain. Észre sem vette, hogy a pyar pantheon két felkentje is a fogadóba tért. Pedíg a kyr elég feltűnő volt. Aztán megcsapta valami az orrát. Világtalan szemeit egyenessen a lovagra szegezte. Nem mint ha bármi jelentősége lett volna. Csak úgy, megszokásból. Kyr Uwel lovag. Van még új a nap és holdak alatt. Látszik rajtuk, hogy sokat tapasztaltak, és hogy eddíg nem igazán akadt ellenfelük. Gúnyos mosoly futott át az ajkán, ahogy tekintete aurájuk legmélyére hatolt. Túlságossan magabiztossak, mint az összes ájtatoskodó társuk. Aztán elkomorodott. Már messziről megérzi az Inkvizítorok jelenlétét. Ha nem így lenne, most talán nem ülhetne itt. De ez az alak nem érte jött. Valami más dolga van. Mi lehet olyan fontos, hogy egy Inkvizítort küldjenek ide? Mit kereshet? Mire vadászhat. Nem lehet könnyű préda, ha egy Uwel lovag segítségét kéri. Akármi is az, nem ad nekik túl sok esélyt. Túl magabiztossak, és az ilyen emberek mindíg hibáznak. Nem igazán álhatta a fajtájukat, túl sokat kellett utánuk takarítani. Fájó emlékek törtek felszínre, de hamar elfolytotta őket. Félretolta a kupát, mára elég volt, még szüksége lehet a józan eszére. Óvó barrast rajzolt a szíve fölé, aztán megvárta, míg a csuklóján végigfolyt a jéghideg acél. Türelmessen figyelte az eseményeket.

[Darun]

Graim azonnal megérezte az alakváltó jelenlétét. Akárhogy is változtatja az auráját, nem tüntetheti el átkos kisugárzásának nyomait. Egy kicsit sajnálta, hogy az ork elment, hiszen tudta, ha harcra kerül a sor, rá biztos számíthat. Aztán belépett a lovag. Azonnal megérezte a belőle sugárzó hatlamat. A szemében lenézés és megvetés. A törpe rosszalón csóválta a fejét. Nem szerette az új korok gyermekeit, túlságossan önteltek és fennhéjázóak. Aztán belépett a másik. Õ is beavatott volt, azonnal érezte rajta. Õ már leplezte a hatalmát, hiszen Kyel nagyhatalmú papja volt. Bizonyára küldetésben jár ő is, máskülönben nem álcázná magát. Az Kyel pap leült, és magához hívatta a lovagot is. Szóval ketten próbálnák meg legyőzni az alakváltót? Ismét a fejét csóválta. Folyton az ősi népeket szapulják, miközben sokkal magasabban hordják az orrukat, és nekik még igazából még okuk se lenne rá. Nem sok esélyt adott nekik az alakváltó ellen. De ha ezek ketten el is buknak, az átkos lény már nem jut ki innen élve, ezt biztossan tudta. Sokatmondó pillantást vetett asztaltársára, aztán ismét a két beszélgetőt nézte.

[Rodarth]

//Bocs, de szerintem nem lelplezte le a hatalmát. Csak írta, h Inkvizítor. de azt nem láttam, h a kámeát írta volna. Márpedig arról lehet felismerni őket.Bocs... csak ez szembeötlött. Először én is úgy írtam, mintha megtette volna, de aztán rájöttem ,h az így nem pálya.//

A paplovag, szeme egy pillanatra felcsillan. Tekintetéből eltűnik az az álmatagság. Helyette érdeklődést láthat megvillanni a nagytiszteletű Inkvizítor.

Rodarth Villyr On Quessor vagyok, excelissar. És mint Uwel lovagja, kötelességem az efféle förtelmek kipurgálása. Tudom mifélék ezek az ocsmányságok. Volt szerencsém már ilyet Orwella poklára küldeni. Ha van egyáltalán ezeknek lelkük.

De tudnom kell, miféle tervvel kiván előálni, mirac. Nem szeretnék fejjel a falnak rohanni.

[Agis Asticles]

Bocs...már megint :oops:

Sohasem vitte túlzásba az álcázás művészetét, aurája leplezését, a gyűlölet mélykék, olykor sárgás aurája amúgy is körüllengi személyét akár döglött vadat a legyek, melyet "az a bizonyos nap" után rögtön felismer - tűnődik el az Alakváltó. Neki nincs is rá szüksége, vele ellentétben, ki már talán igazi énjére sem emlékszik annyi szerepben játszott az idők folyamán - folytatva gondolatát miközben egy szintén a pultnál ülő helybélivel koccintva, szánalmas viccére reagál, hangos, borgőzös hahotával. A fémkupa felületi vonalai megerősödnek, s simává válnak egy pillanatra tükörként szolgálva az Alakváltó számára, h körülkémlelhessen, érkeztek e még hívatlan vendégek... (Tekintete a Inkvizítoron és asztaltársán, leplezett mágiája nem okozhat problémát neki. Nem fedezhetik fel.)

...s most ismét ittvan és egy bádogba burkolt fehérhajúval szövögeti tervét elpusztítására - ajkán alig látható cinikus mosoly jelenik meg. Úgytűnik még mások nem fedezték fel, bár a varázslót mihamarabb el kéne tenni láb alól. A vörös hold látja majd, tökéletes gyilkosságnak kell lennie: nyomok nélkül...

Hmm Kloan... miota szilánkokra törte a szívét ügyesen, részletekbemenően dolgozik, s félelmetes valóban, h ennyire magabiztos. Az Alakváltó régóta ismeri őt, s nem rendíti meg ez a félelem és ezt a másik is tudja jól; viszont az egyszerű kétkedők elriasztására és a titkos kapuk megnyitására bármely csengő érménél alkalmasabb...

Az Alakváltó csak vár Delphine egy énekét dúdolva, h a másik tegye meg az első lépést. Talán már nem kell soká várnia...

[Mythus Tharamant]

Andreasel Delphine búcsúpillantását mérlegelte épp, nem sokkal azután, hogy a dalnok elhagyta a szobát- s, ki tudja hová, de távozott- mikor felvillantak elméjében a fogadó vendégarcai. Talán beszédbe elegyedhetne valamelyikükkel, mert az idő egyre szorított a derékszíjján. Kirgushra bízva újra hugocskáját, a lenti terembe sietett. Belépve ösztöne vadul morrant bensőjében, ahogy egy minteddig ismeretlen Uwelita mellett helyet foglaló férfira pillantott, lesütötte szemét, nehogy villanó tekintete elárulja meglepődöttségét. Nem tudta, ki az illető, csak fel vélte fedezni benne a vadászt. Eredeti célját megerősítendő a az egyik asztalhoz lépett, s megszólította birtokosát.

Bocsáss meg tiszteletreméltó Öreg, bölcs tanácsra lenne szükségem, meghallgatnál egy ifjút, ki messzi othonból érkezett ?

[Agis Asticles]

-Rodarth Villyr On Quessor vagyok, excelissar. És mint Uwel lovagja, kötelességem az efféle förtelmek kipurgálása. Tudom mifélék ezek az ocsmányságok. Volt szerencsém már ilyet Orwella poklára küldeni. Ha van egyáltalán ezeknek lelkük.

-Lelkük van, ebben bizonyos vagyok, s Orwella poklára velük! - szinte köpködi a szavakat, miközben megigazítja nyakláncát Kloan, melyen minden valószínüség szerint Inkvizítori rangjának mementoja a kámea függ - gondolta Rodarth.

De tudnom kell, miféle tervvel kiván előálni, mirac. Nem szeretnék fejjel a falnak rohanni.

-Nem rohanunk fejjel a falnak de az út veszélyekkel teli, gondos tervet kell készítenünk, h csapdába ejtsük a fenevadat - ezzel átad az asztal alatt zsebéből egy ezüstláncon függő acélszűrke, fekete rúnákkal telerótt korong alakú medált a kyr lovag megdöbbenésére:

-Ez egy különleges tárgy, s azonnal jelzi, ha bárki megpróbálja alakját felvenni, személyiségét lemásolni. Akassza nyakába, hogy kifejthesse hatását, bőrrel kell érinkeznie, s javaslom nagyon vigyázzon rá.

[Rodarth]

A paplovag szemében a felismerés csilan. Inkvizítor.

~Hmm. Egy testvér. A legjobb az lesz, ha én még nem fedem fel magam~

Figyeli az Inkvizítor minden mozdulatát. Hatalmas tenyerébe veszi a medált és hosszasan forgatja, mustrálgatja a véseteit. Nem mintha értene hozzá, de azért mégis. Nem azért maradt eddig életben, hogy egy ilyen apróságon bukjon el.

Amint az Inkvizítor tekintete elkalandozik, a paplovag a férfi arcát kezdi fürkészni. Mindig is érdekelték az emberi lélek rejtelmei. Pár pillanat múlva azonban az ő szeme is másfelé villan. Végighordozza a tekintetét a nézőközönségen. Hatodik érzéke azt súgja, nincs minden rendben, de ostobaság lenne éppen most cselekedni. Inkább nyugodtan hátradől, és az érkező suhancot veszi szemügyre magának. Mikor az leül, és az Inkvizítor válaszol neki, halkan mordul fel mindössze.

Harcos vagyok, nem bölcs. De beszélj, fiú.

Végre visont belekezd az elé hozott étekbe. Jóízűen, ráérősen, azoknak az emberekne a komótosságával, akik minden egyes ebédet úgy költenek el, mintha az lenne az utolsó.

[Agis Asticles]

//Én kérnék elnézést tőled Mythus Tharamant, valóban elnéztem leveled Darunhoz szóló részét, így módosítanám is előző hozzászólásomat a következőképpen://

...új jövevény hallja szavait, s valaki figyeli... Az öreg, kétségkívül ő is (vele mindenképpen beszélni fog, akárcsak a törpével és asztaltársával kik tartanak átható pillantásától mióta belépett), de valaki más is. Az Inkvizítor körbetekint a pult és a kőlépcsők felé - mely a szobákhoz vezet - és tekintete találkozik az ifjúval. Különleges képességei, veszélyt érzékelnek e személy körül, az asztal takarásában talárja ujjába rejtett pengékért nyúl a Teremtés Atyjának papja...

Viszont az illető az Öreg asztalánál állapodik meg, s halk alázatos kérdést intéz hozzá ( - az Inkvizítor "vadászkopóhoz" hasonló érzékeivel is alig hallja szavait a fogadó duruzsoló morajában):

"-Bocsáss meg tisztelet... öreg, bölcs tanácsra ... szükségem, meghallgatnál egy ifjút, ki ..... érkezett?"

Az Inkvizítor az öreg világtalan szemeit fürkészi, a szem a lélek tükre, ám ezen embernek sűrű homály fedi lelkét, nagy teher nyugszik vállán érzi az Inkvizítor; s figyelemmel kíséri - az uwelita hatalmas fekete páncélos válla fölött, amint az étele fölé hajol - reakcióját az ifjú kérdésére...

-Új vendég érkezett, ne forduljon meg! - szólítja meg suttogó hangon, miközben épp inni készül kupájából - a kyr lovagot. Veszély jár véle minden lépésével, csak Kyel tudása lehet elegendő a Teremtett Időről, hogy mennyi van még hátra belőle ezen ifjú számára. A Hallgatag Úr birodalma várja... - komorul el Kloan tekintete.

[Agis Asticles]

"Különös dolog ha egy varázsló bemegy egy kocsmába. Érezni lehetett rajta valami furcsát. De lehet talán csak az öltözéke vonta fel sok ember figyelmét. A részegek abbahagyták lassan a röhögést, és letették kupáikat. Az újonnanjött körülnézett, és leült egy asztalhoz. A kocsmáros csak asszonya ösztökélésére indult el felé. Õ nem akart semmit. Csak ült és várt. Várta a várost elöntő horda támadását."

A fogadós - a varázsló kérésére - meleg étellel, s úgylátta az Alakváltó a 7-es szoba kulcsával haladt a furcsa figura kissé félreeső asztala felé. Mikor odaér, mély hajbókolások közepette a mágus elé teszi az ételt, s a kinyújott kezébe pedig a kulcsot... Mennyire remeg a keze a szerencsétlennek, hogy fél - egyenesen reszket - a varázstudótól - gondolja az Alakváltó magában, pedig álmában a legnagyobb ellenfél is könnyű préda csupán. A fogadós gyorsan távozik; az Alakváltó megvárja míg visszaér a pulthoz, s a következő mondatot intézi hozzá:

"Kérnék egy szobát, legyen mondjuk..a...a hatos, megszállnék egy éjszakára itten" - beszéde akadozó, hangja fátyolos az elfogyasztott alkoholtól, néha meg-megbillen magas, támla nélküli székén - tökéletesen mímelve mintha a fejébe szállt volna az elfogyaztott jópár kupa ital. Az "pulttársa" vállára támaszkodva vontatottan feláll, majd a mellékhelység felé veszi az irányt botladozva, maga elé bámulva üveges szemekkel...

Amint beér és meggyőződik, hogy egyedül van egy árnyékos sarokba húzódik, levedli magáról "delér" álcáját, majd összpontosít, elképzeli maga előtt Delphine szép arcát, s mint a MEGB

[Darun]

Más körülmények között meg sem várta volna a két felszentelt lépését, maga végzett volna az alakváltóval, de azok az évek már rég elmúltak, és most sokkal fontosabb dolga volt, nem ért rá apró-cseprő ügyekkel foglalkozni. Aztán még is mást gondolt. Hiszen épp erről szól az élet. Az apró dolgokról! Más bosszújába azonban így sem akart beleavatkozni. Már rég megtanulta, hogy a személyes ügyeket mindíg az érintett feleknek kell lerendezniük. Éppen elmerült volna gondolatai nyugodt tengerében, mikor egy kellemes hang szólt hozzá.

-Bocsáss meg tiszteletreméltó Öreg, bölcs tanácsra lenne szükségem, meghallgatnál egy ifjút, ki messzi otthonból érkezett?

Az öreg tőle telhetőleg barátságos mosollyal próbált válaszolni, majd hellyel kínálta az idegent, miközben próbálta palástolni meglepettségét. Rég nem merték már megszólítani az egyszerű emberek.

-Foglalj helyet kérlek! -csendült az ifjú elméjében az öreg hangja.

Egy pillanatig mozdulatlanul ült...

Öreg! Hát ez vagyok én. Néhány évvel ezelőtt még talán ennél a legénynél is fiatalabbnak nézhettek, és most akár a nagyapja is lehetnék. A "tiszteletreméltó" is inkább udvarias gesztusnak tűnt, és a korának szólt, hiszen nem érzett magában semmi tiszteletreméltót. Sötét volt maga is, akár az árnyak, melyek körülvették. Ami pedíg a bölcs tanácsot illeti...

...aztán úgy tett, mint ha végigmérni a másikat.

-Mond el, mi bánt fiam, s meglátom, miben lehetek segítségedre!

[Mythus Tharamant]

Andreaselt kissé zavarta asztaltársa világtalansága, miközben szavait intézve az ő tekintetét kereste. Nyugalma hamar helyreállt, s az imént még nyugtalanító felismerés a fogadó vendégei között, már nem feszélyezte. Megérzése szerint a páncélos pap és társa játszmájában préda és vadász közül egyik sem az ő személye. Halkan, de tisztán és érthetően kezdett el beszélni, a kissé hajlott korú férfinak, kiről úgy gondolta, a nagyot hallás tulajdonsága nem sajátja.

Andreasel D'Morra vagyok, észak szülötte. Cím vagy rang birtoklása jelenlegi helyzetemben mit sem ér, így hát nem is élnék vele. Gyógyírt keresek egy, hol lassan, hol gyorsan ölő kór ellen, melynek sajnos testvérhúgom is birtokosa. Keserű adomány ez, melyet talán az égiek mértek ki családomra. Nagyjaink tettei, vagy mulasztásai vezethettek ide, nem tudom. A felkentek nem segíthetnek az efféle bajon, de az is lehet, hogy patrónusaik az okai ennek. Anyai nagybátyám Triupo Anakreia tanítóját, mesterét keresem, aki ezen a vidéken élt egykoron. Az alkimista tanok, a herbalizmus avatott szakértője, ritka gyógymódok doktora. Ashreanek hívják. Ismered őt?

[Agis Asticles]

Eddig is szivárogtak be mindenféle emberek a fogadóba. Hosszú útról megtért zsoldoskompániák, dzsad kereskedők, ám ez volt az első eset, h egy ilyen hatalmas, 9 szekérből álló kereskedő karaván tett látogatást, feltölteni a fogadó készleteit, valamint értékeit áruba bocsájtani a fogadó közelében a szekerekből kialakított standokon. A karaván az esti órákban érkezett, s rögtön meg is kezdték a lepakolást, hatalmas sürgés-forgás zajlott az eső után megpuhult földet csak úgy szántották a csizmák és a táj, a természet egyaránt megélénkült. Találhatott itt mindent az érdeklődő, mi szem-szájnak ingere. Szőnyegek, különféleképpen megmunkált edények, fegyverek egész arzenálja. Gyönyörű táncoshölgyek, egy igazi aszisz dalnok vezetésével, ki andalító zenéjével már érkeztükkor magára vonta a többség figyelmét. Éneklésre fakasztotta még a hosszú úttól kiszáradt ajkakat is. Persze még csupán csak szárnypróbálgatások voltak ezen akkordok tőle, hangolta gyönyörű mímes mandolinját, s tanácsokat adott a körülötte ténykedő pár főből álló muzsikus csapatnak. Ha valamely akkord nem stimmelt, egyszer sem emelte fel a hangját, mégis puszta jelenléte is energiát sugárzott. A körülötte álló zenészek mindíg tudták, h mit rontottak, mit kell újrapróbálniuk, h tökéletes legyen az előadás az esti mulatsághoz. Intuíciójuk a bárd magabiztosságából fakadt....

Tehát a különféle népek, akár egy "horda" teljesen váratlanul öntötték el a fogadót, nem lehetett nem tudomást venni róluk.

Kloan érkeztükre, csak megcsóválta a fejét. Minél több szerencsétlen áldozat, annál nehezebb lesz elkapni a Fenevadat. Orwella átkára, hogy lehet a Zaudernek ilyen mocskos szerencséje? - fogalmazódott meg benne a tudatát feszítő kérdés. Az Inkvizítor az egyik asztalához közeli segédhez szólott, s sült fácánt kért csillapítandó egyre erősődő éhségét.

[Rodarth]

Amint az Inkvizítor újból ételt kér, ő is int a fiúnak, hogy hozzanak neki ugyanabból. Még két tányérral. Meg még egy kancsó bort. Ezeket az este folyamán szépen be is pusztítja, igen rövid időtartam alatt. Hiába, no. A testnek meg kell adni, ami jár neki, az övé meg aztán különösen sokat kíván. A sok étel és ital elfogyasztása szinte meg se látszik rajta. Egy pár elégedett böffentés, és már túl is lépett a dolgon.

A pap szavára bölcsen inkább a kupájába bámul. Tudja, hogy valami készül. Az alakváltó itt van, ez már bizonyos. Túlzottan ideges mindenki a tavernában. Ez nem lehet a véletlen műve. Nem sokkal később érkezett meg a karaván. A sürgés-forgás közepette neki is az ötlött a fejébe, hogy így aztán különösen izgalmas feladat lesz megtalálni azt a förmedvényt. Viszont a kavarodásban nem túl feltűnően de megnézi magának azt, akit korábban a pap kérésének megfelelően nem vett szemügyre. Tetőtl talpig végigméri és felméri a veszélyeket. Ez az este egyre izgalmasabb lesz. Végül az előtte ülő Inkvizítorhoz szól.

Szükségem van fél órára. Addig figyelje az ivót. Ha bármi történne a szobámban leszek. Kilences. Az emeleten. Uwel útmutatását kell kérnem.

Biccent, majd feláll a székről. Kardját magához veszi, és elindul felfelé a szobájába. Kinyitja az ajtót, bemegy, természetesen kiékeli az ajtót, majd Uwel útmutatását kérve magáévá teszi azoknak a bosszúját, akiket a Zauder károsított, ölt meg.

[Agis Asticles]

"Szükségem van fél órára. Addig figyelje az ivót. Ha bármi történne a szobámban leszek. Kilences. Az emeleten. Uwel útmutatását kell kérnem."

Kilences, mágikus szám fordítottjával a hatossal ellentétben, mely rossz bizonytalan barrast jelent. Bizonyára a kyr számmisztika is vezérelte a lovagot, h ezt a szobát választotta. Remélem a Bosszúállás Ayja előrevezető útmutatással szolgál majd a kyr lovag számára - pillanatnyi elmélyüléséből végül a következőképpen szól, miközben feltekint az épp fegyverét magához vevő Rodarth-ra:

-Figyelemmel tartom az ivót, a jövevényeknek köszönhetően hosszú és fáradtságos éjszakánk lesz, mely a Fenevad számára maga a paradicsom, h átkos művészetét kiélje. Magam is rövidesen hasonlóan cselekszem, a Teremtő útmutatását fogom kérni, h időben felnyissa szemem a közelgő veszélyre. - majd bólint búcsúzásképpen, s a lovag távoztával egyedül marad asztalánál. Kardját az ablakpárkánytól visszaveszi, s ismét felcsatolja helyére, az övére, majd pszionikus képeségeit felhasználva felerősíti hallását egyúttal kiszűrve a tudatából a külvilág szavait, hogy hallja az ifjú és a világtalan öregember közti társalgás minden szavát. Tapasztalattal kell, h rendelkezzen a beszélgető felekről miközben a kiérkezett sült fácánhoz fog hozzá egy újab kupa predoci mellett. Tudnia kell az ifjút fenyegető veszély mibenlétéről...

[Mythus Tharamant]

Szép álmokat hugocskám... Távolodott Andreasel hangja, s a valóság pereméről Anteia is álomba zuhant.

Szép nyári este volt Masgar nemesi negyedében, a telihold lemosolygott a születésnapi bál résztvevőire, az ünnepeltet körültáncolták pajtásai, unokafívérei, unokahúgai, tucatnyi vidám gyermek és ifjú. Színes szalagok virítottak a leányok fürtjei közt, s az ifjak fejpántjain családi címeren játaszott a fény. A szülinapos szemfedőt viselve fogócskázott, egyre beljebb kerülve az udvarról a kastély ebédlő és tánctermeibe. Sorban fogta el kuzinjait a termekben végighaladva, s a lefüleltek csókot kaptak kárpótlásul. Néhányukat nehéz volt elkapni, egyre kifordultak a "megvagyot" jelző szerető ölelésből. Mindannyian megvoltak már, s leheveredtek fáradtságukban a táncterem közepére. Az ünnepelt a nagytükör elé állt, végre leveheti a tekintete elé emelt kendőt. A tükörben szépen csillogtak mélyzöld szemei, haja vállára omlott, ahogy kioldódtak a délután finoman elrendezett fonatok. Kis helyen a finom pír elkenődött, s kis kezek nyúltak helyreigazítani. Vörös máz vette át helyét az enyhe pírnak, a kis maszatból, vörösre kent rémült arcokcska lett, barátai a terem közepén hevertek, s vörös lábnyomok vezettek a tükör elé. A ruhácska nedves volt és büzlött, a lábai cipellőit rég elhagyva csúszkáltak az iszamban, s a leányka sikolya mindent betöltött...

Jól van leányom, jól van semmi baj, itt vagyok hallatszott Kirgush reszelős, aggódó hangja, amely a felébredt leányt visszarántotta a jólismert szoba meleg környezetébe. Az öreg csatlós melkasához szorította a zokogó Anteiat, s karonülőket nyugtató mozdulatokkal csitította...

[Darun]

Az öreg türelmessen hallgatta végig az fiatalember mondandóját. Minden idegszálával megpróbált rá koncentrálni, de a fogadó különböző pontjáról őt vizslató szempárok szinte égették az auráját. "EH! Már sosem lesz nyugtom."

-Észak messze van, ha jól sejtem nem a véletlen vetett ilyen messze otthonotoktól. Ami az átkos kórt illeti... ha valóban az istenek sújtottak vele -ami nem hiszek- úgy igen csk nagy bajban vagytok, hiszen azt halandók nem tudják visszavonni. Bármely más esetben azonban szívessen segítek, ha tudásom elégségesnek bizonyul hozzá.

Talányos mosoly futott át a néma ajkakon, ahogy önnön tudására gondolt. Éppen az villant át az elmélyén, hogy ha ő nem tud segíteni, akkor akár fel is adhatják. Hisz az ő tudás szinte korlátlan, még ennek a tudásnak súlyos ára is van. Dehát mindenki tudja, hogy a titkos tudásért cserébe semmilyen ár nem drága.

-Ashreanek hívják? Hallottam már róla. Bár nem tudom hogy most merre tengeti napjait, hiszen rég nem jártam már ezen a vidéken, de különös véletlen, hogy néhány napja felötlött bennem, hogy felkeresem az idős mestert. Ha esetleg nem tudnék segíteni, úgy szívessen csatlakozom hozzátok, hátha előbb megtaláljuk eggyütt. De talán nem lesz rá szükság. Mesélj kérlek erről a kórról! És ha nem jelent nagy problémát, szeretnék találkozni a húgoddal.

[Rodarth]

A paplovag ahogy ígérte, nem marad el sokáig. Amint végzett a szertartással, egy erélyes mozdulattal kirúgja az éket, feltépi az ajtót, és elindul visszafelé. A mozdulat amellyel az ajtót nyitotta, feldúltnak tűnhetett, de mire a lépcsőhöz ér, ennek már nyoma sincs. Lassan, kimérten, ahogy általában szokott, ereszkedik le a lépcsőn. Visszatér az Inkvizítor asztalához, és leül. Halkan, szinte a hallóküszöb alatt kérdezi.

Nos? Történt bármi érdemleges?