Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S. Szerepjáték
  • A Kalandozók Egyesületről

    Alapítás

    Egyesületünket 2018. július 6.-án hoztuk létre, azzal a céllal, hogy sokéves tevékenységünket egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet zászlaja alatt folytassuk.  Az egyesület megalapításával azonban alapvető célkitűzésünk továbbra sem változott - a MAGUS szerepjáték köré szervezni rendezvényeket, illetve az e kapcsán már összeismerkedett-összebarátkozott társaság számára egyéb programokat, pl. kirándulásokat, társasjáték- vagy teadélutánokat szervezni. 

    Tevékenységi kör

    Az egyesület céljaként Szabadidős és Hobbitevékenység lett megjelölve.

    Az egyesület tevékenységének kifejtése:

    Szerepjátékos táborok és találkozók rendezése és szerveződések segítése, a hazai szerepjátékos élet támogatása, így különösen:

    • kulturális rendezvények,
    • szabadidős események,
    • ifjúsági közösségépítő programok,
    • környezet- és természetvédelem,
    • történelmi hagyományőrzés,
    • rendezvényekről való beszámolók.

    Tagok, Elnökség

    Jelenlegi elnökség (4 fő)

    Elnök: Kovács Dániel (Con Salamander)

    Elnökségi tag: Horváth Zoltán (Antail)

    Elnökségi tag: Stancsics Klaudia (Felon)

    Elnökségi tag: Németh Krisztián (Cz)

    Jelenlegi rendes tagság (10 fő) ABC-sorrendben

    Alapító tagok:

    Budavári Anita (Jadis)

    Hardi Péter (Sneer)

    Király Árpád (TAO)

    László András (Ramirez)

    László József (Scylla)

    Magyar Gergely (MagyarGergely)

    Májer István (Weilon)

    Simon János (Silver)

    Sztankó Tamás (Hulla)

    Vályi-Nagy Tamás (BigMac)

    További rendes tagok:

    Czitler Sándor (Catsmile) - tagság kezdete: 2019. 01. 28.

    Végvári Attila (Daelon) - tagság kezdete: 2019. 07. 05.

    Pártoló tagság

    Az egyesület pártoló tagjai:

    Bárány Boglárka (Andoron) 

    Dr. Jánoshegyi Ádám (Morrick)

    Pártóló tag lehet mindenki, aki legalább egyösszegű, 5000 Ft-ot meghaladó támogatással segíti az egyesületünk munkáját. A pártoló tagok -amennyiben nem kérik kifejezetten anonimitásukat- neve megjelenik az egyesület oldalán. A támogatásnál megjelölhető, hogy a pártoló tag milyen célra fordítaná az összeget, melyet az elnökség próbál szem előtt tartani, azonban garanciát erre nem vállal. Alapvetően rendezvények támogatása, ajándékok beszerzése, rászorulók költségtérítése a cél a támogatások összegével rövid távon.

    Anyagi támogatók 2019-ben

    • Andoron
    • A First Class csapata (Daelon, Morrick, Weilon)

    Tagfelvétel

    Az egyesület tagfelvételi eljárása röviden a következőképpen zajlik:

    - Az egyesület bármely jelenlegi tagja felterjeszthet jelöltet a rendes tagságra. A jelöltről rövid, egy perces ismertetést tart, különös tekintettel az egyesület tagjaitól elvárt tevékenységek tekintetében, úgy mint

    • Rendezvények lebonyolítása során nyújtott segítség (szervezés, stb.)
    • Közösségépítő tevékenység (pl. egyéb játékok szervezése, szervezés támogatása, új táborozók bevonása)
    • Karitatív tevékenységek (kalandmesterkedés, nem kalandozós rendezvényeken való részvétel és segítségnyújtás, az egyesület képviselése)
    • Technikai segítségnyújtás (pl. webfejlesztés, tesztelés)
    • Egyéb, az egyesület életét elősegítő tevékenység (pl. könyvelés, közvéleménykutatás)

    A tagság megszűnése

    Megszűnik az egyesületi tagság abban az esetben, ha:

    • A tagdíj a határidőig nem kerül megfizetésre
    • Az egyesületi tag önként kilép az egyesületből, illetve lemond rendes tagságáról
    • A tag nem tud felmutatni az elnökség számára megfelelő elmúlt éves tevékenységet

    Minden ilyen esetben a rendes tagság pártoló tagsággá alakul át, azaz meghívást kap a közgyűlésre, mindössze szavazati és azonnali hozzászólási joga csorbul.

    Legutóbbi közgyűlés:

    A legutóbbi közgyűlés Július 5.-én 19 órakor került megrendezésre, Tokajon, a Nyári Táborban.

    A közgyűlés határozatképes volt. A közgyűlés elfogadta az elmúlt évi költségvetést, és új tagként beválasztotta sorai közé Végvári Attilát. Az egyesület tagsága jóváhagyta a Czitler Sándor rendkívüli taggá választásával kapcsolatos döntést, melyre az egyesület könyvelésének és pénzügyi tevékenységének segítése miatt volt szükség.

    A tagság megszavazta, hogy a továbbiakban is a Nyári Tábor során legyen az éves közgyűlés.

    Simon János érdeklődött a jelenlegi könyvelési és pénzügyi állapotról, és hogy milyen lépéseket tett eddig az elnökség és Czitler Sándor, a levezető elnök (Kovács Dániel) és Czitler Sándor tájékoztatták ezekről.

    Stancsics Klaudia felvetette, hogy a költségvetést a közgyűlési értesítővel együtt ki kellene küldeni a jövőben, hogy azt minden tag előre áttekinthesse. Ebben a közgyűlés egyetértett, ezért ezután ez így fog történni.

    Király Árpád azt kérdezte, van-e tervben bővülés a rendezvények méretét és számát illetően, az elnökség ezt megválaszolta: jelenleg kapacitás hiányában nincs, de bármely tag kezdeményezhet ilyesmit, természetesen saját szervezéssel.

    Kovács Dániel ezzel kapcsolatban ismertette a tagság megtartásához fűződő követelményeket, melyek fentebb olvashatóak.

    Májer István azt kérdezte, a tagsági aktivitásnál figyelembe vehető-e az egyéb rendezvényeken (pl. Játékosnap) való részvétel - Kovács Dániel azt válaszolta, hogy természetesen igen. 

    Májer István azt is kérdezte, tervez-e az egyesület modulgyűjteményt készíteni - a Kalandozók Útján gyűjtemény sikerén felbuzdulva. Erről kisebb diskurzus zajlott, László József felvetette, hogy a következő éves tervek közé vegyük fel a lehetőség megvizsgálását, a szerepek leosztását, adott esetben a modulok kiválasztását, tehát készítsük elő a munkát, döntsük el, hogy meg tudjuk-e csinálni, és ha igen, mennyi idő és erőforrás ráfordításával.

    Ezután Stancsics Klaudia a pártoló taggá válásról kérdezett, melyre válaszként az elnök a fentiekben olvashatóakat ismertette. 

    A közgyűlés 19.47-kor ért véget. A jegyzőkönyvet Horváth Zoltán vezette, azt Stancsics Klaudia és Vályi-Nagy Tamás hitelesítette. A tagság részéről Hardi Péter, Magyar Gergely és Németh Krisztián nem volt jelen, Sztankó Tamás pedig késve érkezett.

    Jövőbeli (2020. évi) tevékenységi tervek

    Nyári- és Téli Tábor

    Vélhetően két Kalandozók Napja a Lumina Cornu klubbal (ősszel és tavasszal)

    Aktuális (2019. évi) tevékenység és tervek

    • 2019. december 27-30 - XVII. Kalandozok.hu Téli Tábor
    • 2019. október 19. - VI. Kalandozók Napja a Local Heroes csapatával, Budapesten
    • 2019. július 3-7 - XVII. Kalandozok.hu Nyári Tábor, Tokaj
    • 2019. május 26. - XIII. Lumina Cornu Asztali Torna és V. Kalandozók Napja - Jászfényszaru

    2018. évi tevékenységek

    • 2018. december 27-30 - XVI. Kalandozok.hu Téli Tábor, Kőröshegy
    • 2018. december 9 - V. Jászberényi Játékosnap - ifjúságsegítő, ismertető tevékenység
    • 2018. július 6-10 - XVI. Kalandozok.hu Nyári Tábor, Gánt

    Szervezeti adatok

    Társasági forma: Civil Egyesület
    Nyilvántartási szám: 07-02-0003187
    Adószám: 19090906-1-07
    TEÁOR szám: 9499 - Mns egyéb közösségi, társadalmi tevékenység
    GFO: 529 - Egyéb Egyesület
    Számlaszám: HU40 - 10102093-29060000-01005001 (Budapest Bank)

    Elérhetőségünk: egyesulet@kalandozok.hu

    Minden egyéb hivatalos adat lekérdezhető a birosag.hu adatbázisából.

×
×
  • Új...