deaa28

Karakterrajz Fellegről

Felleg, a féltünde tolvaj karakterem háttérsztorija

Felleg unottan nézett a hölgy üveges, lassan elködösödő szemébe, miközben a lomhán kiserkenő sűrű, sötétvörös, már-már borszínű vérét figyelte. Lady Avalle nem volt túl szemrevaló, de csúnyának sem lehetett őt nevezni, mindenesetre több fejfájást már nem okozhatott sem neki, sem a drága vezérének. Legalábbis Felleg ezt hitte. Hamarosan ugyanis őrök rúgták rájuk az ajtót, olyan magabiztossággal, mintha szentül meg lettek volna győződve arról, hogy az úrnő titkos szeretője épp akkor épp olyan szándékkal volt nála. Ki tudja, talán tényleg tudták is. A féltünde magára rántotta csipkés szélű, fekete köpenyét, megigazgatta vállig érő, szinte már fehér haját, majd a világ legnagyobb magabiztosságával az őrök szemébe vigyorgott és az ablakhoz hátrált. A katonák egyike gyorsan odalépett hozzá, előrántva rövidkardját annak hüvelyéből, de túl lassú volt. Felleg perdült egyet, bal könyökével kilökte a kétszárnyas ablakot, majd egy lenge ugrással alávetette magát a kastély második emelete alatt elterülő ürességnek. Csak zuhant és zuhant, majd pár pillanat múlva egy puha kis szalmakupacba esett. Zuhant már nagyobbat is, és habár nem ez volt a legkellemesebb érkezése, nem is panaszkodhatott túlságosan. A féltünde olyan kecsességgel és lendülettel tudott közlekedni lentről felfelé és fentről lefelé, mellyel Eren legtöbb macskáját is túlszárnyalta. 2 Körülötte szolgálók és cselédek jöttek-mentek, nem avatkoztak a dolgába. Látásról ismerték Felleget, tudták, hogy ki volt ő az úrnő életében, és páran talán még a valódi kilétét is sejtették közülük, de soha senki nem avatkozott bele az ő dolgába. Ez volt a legbölcsebb, amit Lady Avalle szolgálói ebben a helyzetben tehettek. Felleg úgy osont ki a birtokról, mintha soha nem is lett volna ott. -Elég lesz, elég lesz! – csitította le a féltündét Edew. – Nem akarok többet hallani a dologról! -De hiszen nem kaptak el, itt vagyok! – mentegetőzött Felleg, majd széles vigyort öltött sebhelyes arcára. – Megöltem, akit meg kellett, ágyba vittem, akit ágyba kellett vinnem. Minden úgy ment, ahogyan kérted. -Egyszer gondolkodhatnál a fejeddel is a micsodád helyett! – szidta le őt a kövér, kopaszodó férfi. – Kezdesz az agyamra menni. -Az érzés kölcsönös! – Felleg már fel akart volna nevetni, de ekkor Edew erősen arcon csapta őt. -Elég legyen! Nem szokás az én házamban feleselni! Rajtakaptak téged, mégpedig akció közben. -De… -Semmi „de”! Utolsó lehetőség, utolsó esély. Nem több. Ennyi volt. Akárhogy is igyekezett higgadt maradni, Felleg torka összeszorult, gyomra pedig görcsbe rándult a 3 szavak hallatára. Edew visszataszító, nemkívánatos ember volt, de hatalma volt felette, mégpedig nem is kicsi. -Értettem, uram. -Helyes – mosolyodott el a bandavezér. – És most eredj! Hamarosan küldök érted valakit! Felleg bólintott, enyhén meghajolt, majd elhagyta a vezér szobáját. Duzzogva és sértetten, de túl nagy veszteségek nélkül sikerült elmennie, és még ki is lett fizetve az előző nap leművelt kis merénylete miatt. Óvatosan, feltűnés nélkül hagyta el a tolvajherceg üzletét, ahol egyébként más esetben szívesen töltött volna el akár sokkal több időt is, de most nem volt gyomra semmiféle hölgyhöz sem Edew párnásházában. Az egyetlen, amire vágyott, az az otthon minden mást lekicsinyítő, forróan átölelő kényelme volt, mellyel tényleg semmi nem szállhatott versenybe. Társaság várta otthon. Kellemes társaság volt ez, de Felleg akkor is igencsak meglepődött, már-már megijedt, mikor meglátta a lányt az otthonában. -Iwayen huh’ru, Zafriun! – köszöntötte őt Yfureth az északi tündék dallamosan csobogó nyelvén. A lány sokkal jobban és választékosabban beszélte a nemes nyelvet, mint ahogyan az északi emberek nagyrésze valaha is meg tudta azt tanulni. – Milyen napod volt? 4 A lány már-már hívogató pillantásokkal méregette Felleget, de ő pontosan tudta, hogy ha csak kicsit is közelebb merészkedne hozzá, úgy lökné el őt magától, mintha csak valami utcai bandita próbálta volna megerőszakolni őt. Mégis, Felleg engedett a csábításnak. -Szörnyű, amíg meg nem láttalak – válaszolta a szokásos, betanult szöveget. – De mégis, minek köszönhetem az érkezésedet? Yfureth a nyakában lógó, koponyát formázó medált birizgálta karcsú, sápadt kezeivel. -A Mester mondta, hogy szólnom kellene neked – felelte. – Tudod, úgy érzi, veszélyben lehetsz. Felleg pár pillanatig csak némán bámult maga elé. -A te Mestered egy rohadt nekromanta! – tört ki végül. – Egy semmirekellő Holtmágus! Nem adok az ilyenek szavára! A lány megérezte, hogy Fellegnek most nem erre a fajta segítségre van szüksége, és gyorsan módszert is váltott vele szemben. -Ne haraguuudj! – mondta már-már doromboló hangon, majd magához ölelte őt. – Tudod, hogy csak jót akarok neked! -Igen, tudom! – szabadította ki magát Felleg a lány szorításából. – De nem menekülhetek a végtelenségig az a barom elől! -Ugyan, miért is kéne? – kuncogott fel Yfureth. – Hiszen előbb, vagy utóbb majd leszámolsz vele! Felleg elnevette magát. 5 -Na igen, és mikor? Mire a kor már a halál szélére kergette azt a csoffadt zsírgolyót? -Talán egy kicsit előbb is… mit számít? – a lány arcára széles vigyor ült ki, majd közelebb hajolt Felleghez és megsimogatta a vállát. -Igazad van… nem számít semmit… Sötét volt és nyugtalan az éj. Felleg idegesen járta Eren utcáit, miközben végig Yfureth járt az eszében. A lánnyal nem voltak sem szeretők, sem barátok, de még csak élettársak sem, talán még maguk sem tudták, miféle kapcsolat is volt kettejük között. Mégis, Felleg szerette őt. Hiába utálta Yfureth Mesterét, Fellegnek el kellett ismernie, hogy igaza volt. Nem érezhette többé biztonságban magát Erion falai mögött, Edew pedig minden percben a nyomában járt. Amúgy sem kedvelték egymást, de mióta lebukott Lady Avalle gyilkosaként, a férfi kifejezetten gyűlölte őt. Ezen persze az az idegengyűlölet sem segített, amit Edew a „fajtája” iránt érzett, de félvér létén túl a tolvajvezér megvetette őt a férfiasság teljes hiánya miatt is. Felleg gyakran kedves, kissé érzéki volt azokkal, akiket szeretett, még akkor is, ha tudta, hogy az illetőt hamarosan talán meg kell majd ölnie. Rajongott a költészetért, és egész életében a kifinomult, táncszerű 6 kardpárbajért volt oda a nyers erőn alapuló vad harc helyett. Ezt a legtöbb társa furcsállotta, még akkor is, ha szeretett tolvajcéhüknek nem ez volt a fő profilja. Minden esetre, nőies kecsessége jól jött most Fellegnek. Lassan suhant végig utcáról utcára, hátra egyszer sem nézett, minden idegen tekintetre elkapta vöröses szemét, nehogy valaki felismerhesse őt ragyogó szeméről vagy fehér hajáról. Ám egy arcot valahogy nem tudott kikerülni, semmiképpen sem. A férfi, aki körülötte ólálkodott, hosszú fekete köpenyt viselt, melyet arannyal belehímzett minták díszítettek. Felleg nem akarta túl sokáig figyelni az idegent, de a minták között felfedezett egy szemből ábrázolt kos koponyát. Nem ismerte a szimbólumot, soha nem látta korábban, de hátán végigfutott az a borzongató megérzés, melyet minden bizonnyal tünde édesanyjától örökölt. Felgyorsította a lépteit és nyugtalanul haladt előre, nem is figyelve, hogy pontosan merre is ment. Mikorra a féltünde már a város déli, alig őrzött kapujához ért, ismét szembejött vele az idegen férfi. Felleg felismerte őt, látta és azonosította a sötét, hímzett köpenyt, de nem mert hozzászólni, még csak ránézni sem. Óvatosan odébb lépdelt, fejét mélyen lehajtotta, csuklyáját pedig olyannyira az arcába húzta, hogy már-már komikusan festett Eren félhomályos utcáit járva. 7 A férfi azonban átvette a kezdeményezést, közelebb lépett hozzá és megszólította őt. -Ne félj tőlem, drága barátom! – mondta ijesztően bársonyos, vékonyka hangján, majd lehajtotta ráncos fejét takaró fekete csuklyáját. – Azért vagyok itt, hogy segítsek. Felleg tudta, hogy nem lenne értelme azt tettetnie, nem tudja, miről van szó. -Az a Mester küldött, igaz? -Igen – az idegen elvigyorodott, megmutatva ezzel foghíjas mosolyát. Felleg meg mert volna esküdni rá, hogy a szemében sötétvörös izzást látott. -És mit akarsz… tenni értem? -Nem csak kijuttatlak innen, hanem elintézem, hogy Edew soha se találhasson rád. -És gondolom, mindezt nem ingyen. A boszorkánymester elvigyorodott, majd egy kis üveget vett elő. Azt a sötét, apró fiolát, melyből az efféle mocskok az elátkozott főzeteiket szokták szürcsölgetni. Fel is hajtotta az éjfekete italt. Felleg hátralépett tőle, ismét megborzongott, ugyanakkor a boszorkánymester nem tűnt túl fenyegetőnek, legalábbis számára nem. Hátra fordult, ismét felhúzta csuklyáját, majd eltűnt az éjszaka homályában. Eren déli kapujának őrei tudattalanul estek össze Felleg előtt. Csend és békesség honolt, legalábbis az avatatlan 8 szem minden bizonnyal ezt hitte volna, mikor körülnézett a hangtalan utca fekete ürességén. A Féltünde még sosem látott igazi mágiát akcióban, de nem is tervezte ezt egyhamar megtapasztalni. Ott és akkor viszont, akármennyire is ideges volt és nyugtalanította a boszorkánymester jelenléte, örült neki, hogy elintézte az őröket. Hamarosan fel is bukkant a sötét alak, majd gyűrűkkel díszített kezével utat mutatott Fellegnek a lassan magától kitáruló kétszárnyas, vasalt faajtók felé. A szabadság gyémántként csillant fel a féltünde vöröses szemei előtt. Egy mindentől és mindenkitől távol eső tisztáson reggeliztek meg. Felleg könnyedén lőtt egy kis, eltévedt fácánt, ami kettejüknek több mint megfelelő volt aznap reggelre. A féltünde a hajnal első sugarainak halovány simogatásában aludt pár röpke órácskát, a menekülés óta Uwrozon néven bemutatkozott boszorkánymester viszont egy pillanatra sem hunyta le a szemét. Sötétfekete, ápolatlan haja ritka és gubancos volt, a férfi kissé koravénnek és gyengének nézett ki a lepelszerű, sokrétegű köpenye alatt. -Tudod, Felleg, kivételes ifjú vagy – szólította meg, mikor a féltünde felkelt. -Aham – motyogta álomtól sanyargatott hangon Felleg hanyag válaszát. 9 -De tényleg – folytatta a boszorkánymester. – Mi az ilyesfélét… hát, hogy is mondjam, megérezzük szinte bárkin. Felleg csak hallgatott. -Nagy jövő állhat előtted, barátom! – mondta, majd megütögette a féltünde vállait és szeplős, kipirult arcába nézett. – Biztos észrevetted, hogy Kránból származom – rámutatott a ruhája mellrészére hímzett szimbólumra, mely koskoponyát ábrázolt. -Nem kérek a fajtádból – vágta rá Felleg. -Tudom, tudom! – mentegetőzött Uwrozon. – De mégis, lenne egy ajánlatom számodra…  Aznap ők ketten sokáig beszélgettek a halkan pattogó, halovány tábortűz körül.