A Kalandozok.hu 2018 évi Téli Tábora Kőröshegyen került megrendezésre a már 16. éve jól bevált december 27-30. közötti időpontban. A karácsony utáni időszak mindig remek időpontot biztosít az év utolsó szerepjátékos eseményéhez.
A Kőröshegyi helyszín egy új táborhely a Kalandozók életében, amely jól teljesítette az elvárásainkat. A szobák és mellékhelységek tiszták és rendezettek voltak, az étkeztetés az szálláshely étkezőjében zajlott és végig finomnak és elegendőnek bizonyult. A szállás közvetlen környezetében volt egy Coop és egy étterem, továbbá egy dohánybolt is, ahol mindig lehetett friss kávét kapni. A közösségi terek megfelelőnek bizonyultak a Téli Tábor számára, az étkező, a földszinti és az emeleti tárgyaló mellett, a folyosó végi beszélgető sarok is jó szolgálatot tett. A helyszín vezetése örömmel és kedvesen fogadott minket és minden tábori kérésünket. Köszönjük, hogy biztosították a helyszínt nekünk!
A Téli Tábor versenymodulját, amely a Kiruccanás a Sivatagba címet kapta, Nekdolan készítette. Első tábori modulíróként egy olyan történetet teremtett számunkra, amely a Taba el Ibara egy eddig ismeretlen részébe vezette kalandozóinkat. A történet mind a játékosoknak, mind a kalandmestereknek örök élményeket szerzett. Ezúton is köszönjük a modulíró és a kalandmesterek munkáját!
Eredmények
Legjobb Csapat
- Falka
Legjobb Szerepjátékosok
- KisSzenty, MateBilic, Rádzs
Legemlékezetesebb Pillanat Díjak
- Azes - "Az Elfek Megrontója"
- Bolivúd - "A Korán Kelők"
- Elovit - "A Téritő"
- Xanner - "A Nagy Durranás"
Csapatok
DEUS VULT: Sekhet, Knox, Kyor, Paci, Elovit, Mágus
Banara - Engedd el! Dryen: Xanner, Catsmile, Kata, Gábor
Falka: Kisszenty, Réq, Morci, Kerwin
Bolivúd: TAO, Rádzs, tetra, MateBilic
The "A" Team: András: Dave, Azes, Brigan
KM Csapat: Antail, Nekdolan, Con Salamander, BigMac, Bitschak
Gratulálunk a díjazottaknak és mindenkinek köszönjük a játékot!
Az idei tábori könyveit, emléklapjait és okleveleit köszönjük Nekdolannak és Felonnak!
Alga készített egy összefoglaló videót a modulról és a táborról, köszönjük munkáját!
A tábor élménybeszámolóit elolvashatjátok a fórumon:
A tábor versenymodulját letölthetitek a Cikkgyűjteményből:
Reméljük mindenkivel találkozunk a Nyári Táborban!
Üdv, Antail & Con Salamander
Recommended Comments
Nincsenek megjeleníthető megjegyzések.
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés