Dolnawyen

Dolnawyen Dolnawyen vagyok,Lindaver házából,egy azon hosszú életűek közül kik kardjukat és hűségüket Ranagol szolgálatába ajánlották.Joggal kérdezhetnéd,hogy vitte rá a lélek a hozzám hasonlókat,hogy legősibb ellenségeink csatlósaivá váljunk,őszintén bevallom nem tudnék rá válaszolni.Az igazság valószínűleg a távoli múltban keresendő. Nálunk nincsenek hogyanok és miértek,csak parancs és engedelmesség,igazak és árulók.Szigorú törvények határozzák meg életünket,a könyörület fogalma mindannyiunk számára ismeretlen. Mortel vagyok,magányos vadász,érzelmek nélküli gyilkológép.Másfél évszázada,hogy először pengét kaptam a kezembe,a hiequar szinte egybeforrt jobbommal.Öltem éjjel és nappal,sötétben és világosban,én voltam az eszköz a cél pedig nem más mint kivérzett,hideg tetemeket hagyni magam mögött.Nem ismertem mást csak a vas és a vér törvényét,s feltétel nélkül engedelmeskedtem családunk vezetőjének,egy sötét bőrű obszidián elfnek. Ébren mindig hideg fejjel cselekedtem,nem gondolkodtam,de az álmaimon nem sikerült úrrá lennem.Látomások gyötörtek,idegenek és fájók,túl félelmetesek,hogy nyílt elmével is merjek rájuk gondolni.Olykor fákat láttam,égbenyúlókat,nem olyan kóróformákat amik nálunk nőnek,máskor meg néhány aranyszín napsugarat mik puha női kézként simogatják az arcom.Sokáig démoni praktikára gondoltam,hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz,hogy belássam,ezek emlékek,az én emlékeim. Félelemmel töltött el a felismerés,hogy mindaz miben hittem hazugság és soha nem vágytam annyira az igazságot mint akkor.Lesből rontottam egyik fajtársamra,hogy szóra bírjam,meg is eredt a nyelve a torkához szorított acél láttán.Kétszerte volt idősebb nálam,könnyűszerrel végezhetett volna velem,mégsem tette.Mintha örömét lelte volna kínjaimban.

A vér szava /prológus/ A férfi némán ült a hideg félhomályban.Szállását-melyet a város alatt húzódó csatornarendszer egy eldugott zuga jelentett-számtalan patkánnyal s még több számkivetettel osztotta meg.A levegő nyomott volt,nyirkos és büdös,s ha arra tévedt egy kósza szellő az is csak az elmúlás kesernyés leheletét vitte felé.Vastag köpenyébe burkolódzva,hátát a rideg kőtömböknek vetve élte mindennapjait,s ha elmélázott a múlt dolgain hajlamos volt rá,hogy megengedje négylábú lakótársainak részesüljenek teste melegéből. Csapzottan lógó,mocsoktól s penésztől ragacsos megszürkült haja eltakarta arcának vonásait,csupán fakó fényű szemeit engedte láttatni a közelébe tévedő rongyosoknak.Azok már érkezése első napján megtanulták félni őt,mikor kirablásával próbálkoztak dühödt bestiaként vágott rendet köztük kék acél pengéjével.A kifolyt vér szennyel keveredett,a szerencsétlenül jártak tetemeit dögmadarak gyanánt lepték el az életben maradottak,s egy napnak sem kellett eltelnie,hogy a harc színhelyén csak lerágott csontok árválkodjanak. Mikor hagyta el a felszíni világot,s költözött e bűzlő kőlabirintusba-mely ezernyi tébolyult kígyóra emlékeztetve tekergőzött Erion alatt-maga sem tudta már.Öt év?Tíz?Ugyan mit számít?A föld alatt nincsenek sem éjszakák sem nappalok,órák vagy percek,csupán egyetlen,sosem múló pillanat.Csodálkozott mindig mikor szokásos sétáját róva egy mélybe utat találó fénysugárnak köszönhetően megpillantotta magát egy tócsa tükrén.Mi élteti még mindig?Szívéből rég kiégett a harag,a bosszúvágy elmúlt,feloldódott a vizeletszagú levegőben s azóta is őrült árnnyá változva bolyong a csatorna falai között.Hisz azok akik miatt erre az istenektől elrugaszkodott helyre kényszerült talán már nem is élnek,Rég elporladtak s a múlt homályába vesztek.Talán soha sem tudja meg az igazságot.Léptei az évek múltával egyre nehezebbé váltak,de minden mozdulata e helytől idegen méltóságról árulkodott.Arca törődötté vált,de nem csúfította szőr-ősi kiváltság-szemei vad tűzben égtek mikor egy-egy eszét vesztett "lakótársát",vagy kóbor dögöt kellett a túlvilágra segítenie.A rongyosok életre kelt legendáról,bosszúálló félistenről rebegtek a velük kapcsolatba lépő alvilágnak,akik annak rendje és módja szerint orgyilkosaikat uszították rá.Mire feleszméltek,hogy alábecsülték,már két tucat társuk lelke tartott istene ítélőszéke elé.Ugyanígy jártak azok a varázstudók is kik mágiával próbálták meg rabul ejteni.Utolsó,félelem torzította sikolyukat elnyelték a rideg kőfalak. Néha leült a nedvességtől csillogó kövezetre és sírt,manapság egyre gyakrabban tette.Már rég nem tudta miért van itt ennek a húgybűzös,rettegett hírű szörnyetegnek a gyomrában.A múlt-saját múltja,vagy valaki másé?-mint ezernyi ölni kész szellemkéz nyúlt utána,ő pedig üvöltve rázta le magáról valamennyit.Olykor feltűnt előtte egy bíborszín dreggisbe öltözött karvalyképű alak,egy durcás női arc,egy véres penge.Fájdalom.

Jogos bosszú Férfi érkezik észak felől szilaj fekete hátasán, törődött arcú,bús szemű halkan dúdolja gyászdalát. Oldalán kard,övében tőr olajban edzett kék acél vért kíván,vért szüntelen ellenség testét tépni szét. Mert elvettek tőle mindent, mindent mi fontos volt neki életet,szépet,szerelmet nem hagytak szinte semmit. Lelke mély kút,feneketlen tele kínnal,szenvedéssel de ki fog törni majd,igen s leöl mindenkit ki vétett. Nem kegyelmez,hiszen ők sem tették szánalom nélkül sújt mindre rá, s gyötrelmes lesz nekik a lét ott a kárpit túlsó oldalán. Férfi érkezik észak felől két szemével néz a Halál a lelkét égető fájdalom jogos bosszúért kiált.

Az utolsó pillanat Az élet elmúlik röpke perc alatt, akár egy álom,tovatűnő pillanat. Mint mikor a fákról lehull a levél, s nem marad más csak holt avar meg a síró szél. A keserű eső pedig mossa az arcokat, kopott gúnyánk elázva nehezül, de a szívünk mily nehéz, mikor az az utolsó pillanat elénk áll s a szemünkbe néz.

töredék vakon ülök kopott karosszékben, vakon nézek sötét éjszakába, vak vagyok hisz nem láthatlak téged s mit sem ér enélkül szemem világa...

79-ben születtem.A szerepjátékkal még a koleszos (jó rég) időkben ismerkedtem meg.Lassan 11 éve,hogy abbamaradt.Azóta sok minden történt velem /nősülés,gyerek,munkahelyek/ régi életem és szenvedélyem már csak halovány emlék volt valahol az elmém egy zugában,míg a mai reggelen teljesen véletlenül ráleltem erre az oldalra.Mivel jó ideje eltávolodtam a MAGUS-tól,azt sem tudtam létezik-e még.Nagyon boldog vagyok,hogy igen.Mit keresek itt,még pontosan nem tudom,csak abban vagyok biztos,hogy szeretnék újra részese lenni annak a csodának amit Ynev felfedezése jelentett egykor.Ma is emlékszem a középiskolában órák alatt is csak kalandötleteket gyártottunk,a padba Darton varjúszárnyat véstem,ronggyá olvasott Gorduin regényekkel és Rúna magazinokkal volt tele a táskám.Érettségi után szétszéledtünk,és azóta nem is foglalkoztam a témával.A mai napig. Magamról:Majdnem harminc,férfi,nős,2 éves fiam Csaba,irodalom,zene,playstation,pc,írás(ha lesz időm felrakom Dolnawyen előtörténetét már 12 éve kész,de a karakterrel soha nem játszottam egy novellához készült-most leporoltam s a bőrébe bújva járom Ynev tájait) Nagyon boldog vagyok,hogy itt lehetek,hogy a MAGUS még mindig létezik,köszönöm azoknak akik az elmúlt bő évtizedben életben tartották.