thuviel

Bosszú

Setét csepp mart barázdát

elszürkült tőle a penge

fanyar illat csavarta orrom

mikor visszatért a hüvelybe.

Ma vad leszek,s lator

semmire sem büszke

bosszú démona sikolt

vijjogón fülembe.

Elvesztettem már

mindent mi jó volt,s nemes

ideje hogy eldobjam végre

ami voltam,s lennem kéne.

Dermedt arcok rezzennek

húzódnak félre tőlem

érzik társamat a halált tán?

vagy vihar elől futnak menhelyre?

Tegnap eltemettem mindet.

Értem haltak,engem védtek.

Magam velük pusztultam

igaz testem él......még.

Elhalt a zsibongás

fagyott patak lett az utca

amikor az ajtón kiléptem

nem ember voltam,csak a bosszú maga.

Hajsza

Dermedt csend a barátom,

nyomomban kajtat ezer halál

tépett köpönyegemmel borítom,

szenvedésem minden dalát.

Ah, kráni csahosok vonyítva űznek,

nyomomban suhan mind,

férfit nőt, s gyermeket se kímélnek,

préda-szagom nékik kín.

Tudom,soká nem futhatok

menekülnöm sincs hova,

utolér a végzet keze,

az Ikrek mérgezett karja.

Egyszer majd elfogy az erőm,

véget ér az út,s berek,

utolsót nyikkan a tüdőm,

de nem remeg a szívem.

Lovamat útjára küldöm,

Pengémre búcsúcsókot vetek,

felvetett fejjel várom a kaszást,

s néhányat magammal viszek.