Előtörténetek

[Felon]

Innoura

? - KM Killers - fejvadász

P. sz. 3657- Ashab Allina Cadarator, kutató szoba

- Tiszta vér. A kísérletek szempontjából alapvető fontosságú. Támogatóink természetesen gondoskodtak arról, hogy kellő tisztaságú anyaggal dolgozzunk, azonban valódi tiszta vérű utódokat egyikük sem talál köztük. Támogatóink nem gyengítik az anyaországot kétes kimenetelű kísérletekért. Először valódi eredményeket akarnak látni. Az eredményekért pedig, jelen esetben, maguk felelnek.-az idősödő kirurgus szúrós szemmel nézett a három kutatóra.

-Az önök előtt fekvő asszony egyszerű köztoroni, család nélkül, pártfogók nélkül. Ideális alanya volt a terhessége során végzett kísérleteknek. A maguk feladata most kezdődik, a gyermek napokon belüli világrajöttével. Gondolom nem kell felhívnom a figyelmet arra, hogy a gyermek kiemelkedően fontos az intézetben folyó kutatások szempontjából. A támogatónk részletesen kívánja nyomon követni a fejlődését, és részletes jelentést vár arról, hogy az általa adományozott tiszta vér képességeit sikerül-e felerősíteni.- a szúrós tekintet vészjóslóan villant az utolsó szavaknál. A három kutatónak a kísérlet mögött húzódó egész eszmerendszert kellett magáévá tennie, s tudniuk kellett, hogy bármiféle sikertelenség az életükbe kerülhetett.

-Nos, mára végeztünk, hamarosan megkapják azon keverékek listáját, amivel az alkimistáink kezelték az anyát a terhesség ideje alatt. A gyermek fejlődésének figyelemmel követése, képességeinek tesztelése a maguk feladata lesz.

P. sz. 3657-58 Ashab Allina Cadarator, csecsemőkor

A szülés gyorsan, nagyon sok vérrel zajlott le. Talán túlságosan is gyorsan. A gyermek is túlontúl csendesnek tűnt, bár kiadott valamiféle nyöszörgést, az addig hangtalanul figyelő kutatók mégis aggódtak, hogy a meg sem kezdett kísérletük, máris kudarcba fulladt. A gyermek azonban, furcsa csendessége ellenére erős volt és meglepően egészséges.

Néhány óra múltán, mikor elhelyezték a többi csecsemő között, a hangja is megjött, s percről percre erősödött, mintha valami furcsa lehetetlen folytán eljutott volna fejletlen, ösztönös tudatáig, hogy ha túlüvölti a többi gyermeket, hamarabb jut jóval több táplálékhoz.

A későbbiek folyamán, a kutatók nagy megelégedésére, jóval gyorsabb fejlődést mutatott, mint kortársai, mind testi, mind szellemi értelemben, szociális tekintetben azonban, legalábbis ami az anyjával való kapcsolatát illeti, lemaradni látszott. A kutatók, amint csak lehetőség nyílt rá, igyekeztek anyjától elválasztani, hogy közvetlen behatásától mentesen tanulmányozhassák. Az anya is egészen lemondani látszott róla, mikor egy másik gyermeket kapott helyette, akihez sokkal inkább kötődött, mint tulajdon véréhez.

P. sz. 3662- Ashab Allina Cadarator, kutató szoba

Furcsa, hófehér szobában az alig öt esztendős kislány egyedül üldögélt. Rajzolt valamit, bár hogy mit, azt egy kutató sem tudta volna megmondani. Az utóbbi fél évben visszaesett képességeinek rohamos fejlődése, és ennek nem értették az okát. Egyikük végül rámutatott, hogy ez éppen egybe esik azzal az időponttal, mikor elválasztották kortársaitól, hogy speciálisan az ő számára felépített kísérletekkel vizsgálják. Bár a kísérletek eredményesnek tűntek, olybá tűnt, hogy a fejlődéshez szükség van valamiféle ingerre, amit a kislány csak társaságban tud megszerezni. Az egyik kutató végül úgy döntött, kilép a névtelenségből, és aktív részese lesz a kislány mindennapjainak, hogy rájöjjenek, mi ösztönzi a tanulását.

P. sz. 3663- Ashab Allina Cadarator, Ignar szobája

-A gyermek meglepő jártasságot mutat a különféle mozgásformák elsajátításásban. Kortársai,a hat év körüli gyermekek még meglehetősen ügyetlenek. Az egyszerű gyermekjátékok, például egy rongylabda elkapása is nehézséget okoz számukra, nehezen koordinálják a testüket.- A korosodó tudós büszke volt az eredményekre, amit a gyermekkel az utóbbi években, mióta foglalkozni kezdett vele, elért.

-No igen.. mindannyian láttuk, hogy mire képes. Tudjuk, hogy nincs olyan bonyolult mozgás, amit ne tudna leutánozni, és használni, ha szükséges.-a nő lassan megcsóválta a fejét.

-Talán valóban szokatlan ez a fajta hm.. ügyesség, de nem hiszem, hogy a trükkjeid Ignar, más környezetben is alkalmazni tudná. Egy szoba az csak egy szoba, és a mi dolgunk használható tudás megszerzése az alanyokon keresztül. Az, hogy érmét táncoltat az ujjai között, vagy ide-oda ugra-bugrál vajmi kevés.- úgy tűnt, a nőt nem nyűgözi le a kísérletek haladása.

-Ráadásul folyamatos a nyomás a támogatói részről. Ha nem állunk elő valami látványossal, közeli barátságot fogunk kötni egy selyemzsinórral.

-Akkor helyezzük át a kísérletet.-a harmadik tudós, egy fiatal, himlőhelyes férfi most elsőízben szólalt meg a vita alatt.

-

[Felon]

Pietor Mortes

? - KM Killers - harcművész

Az elátkozott vidék peremén egy titkos laboratóriumban született, anyja tehetséges vadász, ki két nagy tudós szolgálatában (és rendszeresen ágyában) járt. Gyermekként rengeteg kísérletet végeztek rajta, sőt már magzat korában is mindenféle varázslatokat szőttek. Valami véletlen, az elátkozott vidék közelsége, vagy a sok kísérlet folytán vakon született.

Születése után, meneküléssel teltek napjai, a tudósok és anyja elmenekültek az intézetből, hogy megmentsék 'kísérletüket? és saját életüket is. A menekülés kemény megpróbáltatás volt e kisgyermek számára, viszont hamar megedződött, gyorsan tanult, beszélni is, járni is, és emberfeletti képességei révén sikerült túlélnie az utat. Anyja vigyázott rá, és helyette is vállalta a fájdalmakat, hisz nem való egy ilyen hosszú utazás csecsemőknek, a Sheral hegységből a Taba el Ibara sivatagán át, egészen Hatvárosig. A menekülés, kisebb pihenőkkel évekig tartott, tele kalandokkal, és a gyerek élvezettel szívott magába minden újdonságot. Bár vak volt, néha olyan érzés keltette hatalmába, hogy vezetés nélkül is tudott tájékozódni, csak rövid időkre, de ilyenkor elfelejtette, hogy ő nem teljesen egészséges. Miután letelepedtek, az unalom költözött a kalandok helyébe.

Fiatalkorában nem voltak játszótársai, így a közeli erdőkben játszott, hamar megtanult hallás alapján tájékozódni, mindemellett 'érezte? a környezetét. Folyton unatkozott, kalandokra vágyott, és tovább edződött a kicsit sem veszélytelen környezetben. Hét éves korában messzire merészkedett az erdőben és furcsa neszekre lett figyelmes, követte őket a távolba, lassan óvatosan, mikor közelebb ért felfedezte a Goblinok jellegzetes kiabálását, melyekbe fémcsörgés, és emberi kiáltások is vegyültek. Közel merészkedett amennyire csak tudott, majd koncentrált, hogy kivegye a részleteket, egy-egy pillanatra, mintha mindent látott volna maga körül, majd ez az érzés elmúlt. A kisfiút senki sem vette észre a nagy forgatag szélén, így végig figyelt és próbálta kiszűrni, kik harcolnak a goblinok ellen. Élete első igazi kalandja volt, eddig még csak meséket hallott, nagy csatákról, és különböző harcosokról. Minden egyes nesz, minden kis zizzenés a nagy felfordulásban apró részleteket árult el, és amikor eléggé összpontosított 'látta, érezte? a jelenlévő összes élőlényt, beleértve a fákat és a növényeket, mintha álmodna úgy játszódott le lelki szemei előtt a csata:

?A könnyű prédának tűnő fegyvertelen embert 4 goblin ugrálta körbe, 2 társuk már a földön eszméletlenül hevert, a többiek óvatosan közelítettek, mivel észrevették, hogy mégse veszélytelen az alak. Az ember mintha valami tánclépéseket követne, úgy mozgott, minden felé irányzott csapást elkerülve, minden egyes lépése határozott volt, minden mozdulata maga a tökély. Az egyik goblin túl lassú volt így három métert repült, majd egy fának csapódott, mikor emberünk tánclépéséből hatalmas rúgás lett. Eközben hatalmas termetű lény, mely leginkább egy két lábon álló oroszlánra hasonlított, egy kétkezes karddal ritkította a goblinokat (azaz szaporította, mert mindegyikből kettőt vagy többet csinált minden suhintással), nem törődött a sérüléseivel, pedig már volt neki bőven, rendületlenül osztotta a halált, mivel harmadik társuk kicsit szorongatottabb helyzetben volt, egy rövid tőrrel hadonászva próbálta távol tartani a rá támadó goblinokat. Amikor a goblinok észrevették, hogy már nincsenek hatalmas számbeli fölényben visszavonulót fújtak és semmivel sem törődve rohantak vissza az erdőbe.?

A fiú dermedten figyelt, az érzés elmúlt, újra csak a kis szerencsétlen vak gyermek volt. A fegyvertelen ember mintha végig tudta volna, hogy a bokor mögött kuporog nyakon csípte és odavitte a többiekhez.

- Norreck, mit találtál?

- Egy gyerek, itt bújt a bokorban, véletlenül észrevettem még a harc alatt. Hogy hívnak?

- Pietor, uram.

- Mit keresel te itt?

- Csak hallottam a zajt, és kíváncsi voltam mi az, ne bántson kérem(hüpp?)

- De hiszen ez a gyerek vak, be van kötve a szeme.

- Látom Gharum, de valami furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Hol laksz?

- Az erdő szélén, de nem akarok oda visszamenni, én is olyan akarok lenni mint ti, hallottam meséket kalandozókról, ugye ti azok vagytok?

- Vág az esze, de vissza kéne vinnünk, biztosan hiányzik az anyjának.

- Neeem akarok? olyan akarok lenni mint ti.

És a gyerek addig kérlelte őket, addig győzködte, hogy nincs keresnivalója az itteni otthonában, hogy végül magukkal vitték.

Gharum, bezsebelve a fizetségüket vett egy lerozzant fogadót, melyet 'Fogadó a nagymacskához?-nak nevezett.

Norreck, oktatni kezdte a fiút, mert már idős volt, és szerette volna továbbadni a tudását.

Trecher pedig folyton a fogadóban muzsikált, és szórakoztatta a vendégeket.

A gyerek kifejezetten tehetséges volt a meditációs gyakorlatok elsajátításában, és ahogy gyakorolt, Norreck felfedte az elme titkait, Pietor megtanulta irányítani az érzéseit, az érzékszerveit, azt amit korábban a megismerkedésük napján átélt immár kontrollálni tudja, érzi a környezetét, ilyenkor teljesnek érzi magát. Különc is volt, mivel, akármennyire is tisztelte Norrecket, nem akart mást elsajátítani a tradíciókból, nem akart fegyverhez nyúlni, így csak a pusztakezes harcot és az elme irányítását tanulta meg. Soha senkinek nem engedelmeskedett, csak ha ő is úgy akarta, egyetlen ember akire szó nélkül hallgatott az anyja volt,de ő elhagyta. Sajnos a kalandozók letelepedtek, de környezetükben nem volt annyira unalmas az élet. Imádta hallgatni Trecher balladáit, és annyit hallgatta, hogy egy idő után együtt énekeltek a fogadóban. Trecher megkedvelte a gyereket és megtanította mindenre amit tudott, hogyan utánozza a hangokat, tudjon úgy beszélni, hogy a száját nem mozgatja, sőt észrevette, hogy bár a gyerek vak, utánozza őt az almák dobálásánál, majd mindenféle tárgyal, késekkel, fáklyákkal, akár négy-öt darabbal is folyamatosan tud zsonglőrködni. Később megtanította, hogyan kell a kötéllel bánni, hogyan lehet úgy megkötözni valakit, hogy véletlenül se tudjon kiszabadulni, és hogy hogyan lehet mégiscsak kiszabadulni az ilyen kötelékből. Pietor gyorsan tanult, fogékony volt mindenre, főleg ami a hallással és a hangokkal kapcsolatos, illetve különösen értett a harchoz, és a pusztításhoz. Szeme világának hiánya egyáltalán nem zavarta már, hallás alapján és érzésekkel sikerült neki szinte tökéletesen tájékozódni, verekedni is nagyon jól tudott, sőt táncolni is megtanult. Még vakon is gyorsabban futott minden korabeli társánál, harcban is villámgyorsan mozgott, idővel már méltó ellenfele lett mesterének. A legyet röptébe elkapta, zümmögése elárult mindent neki.

Amikor megélt 16 nyarat, serdült a szakálla is, úgy döntött, megköszöni az oktatást, és a kis kalandokat, de ő már igazi kalandozó szeretne lenni, nem csak kiöregedett, és letelepedett kalandozók tanítványa. Ezzel elindult, hogy szerencsét próbáljon. Mindenhol szúró tekintetek fogadták, haja ápolatlan volt, ruházata egyszerű, és fekete szemkötője is barátságtalannak tűnt. Néha azért találkozott olyanokkal, akik nem kezelték fenntartással, és magukhoz fogadták, egy-egy kalandra, ha nem tartja fel őket, és nem kell kézen fogva vezetni. Mindegyikük meglepődött, hogy milyen jól eligazodik segítség nélkül, és amikor harcra került a sor, mintha transzba esett volna, nem vett tudomást senkiről és semmiről, csakis az ellenfelekre összpontosított. Egy-egy összecsapás során mindig felülmúlta társait. Olyan gyorsan mozgott, hogy szemmel alig lehetett követni, minden támadás elől ügyesen kitért, és kemény ellentámadást intézett, mellyel ellenfele saját lendületét fordította vissza. Hamar híre ment a vak fiúnak a kalandozók között, és egyre többen fogadták be társuknak. A fogadókban is rendszeresen megtréfálta az embereket, hasbeszélve másnak a hangján megszólalva, mindig humoros szituációkat sikerült előidéznie, persze volt akinek nem tetszett a tréfa, vagy csak sokat ivott, és kötekedni akart a szerencsétlen vakkal, vesztére. Ha megérezte a rossz szándékot, vagy a felé lendülő kezet, mire a másik észbe kapott, hogy csak a levegőt üti, már mögötte állt. Aki nem értette a figyelmeztetést ennyiből, az hamarosan eszméletlenül hevert a padlón. Kedvenc kocsmárosa Jack volt, aki 3 évig maga is kalandozó volt, és már 8 éve meséli történeteit, de még egyszer sem ismételte meg magát. Mindig jó beszélgetőtársnak bizonyult, és bízott Pietorban, nem egyszer fordult elő, hogy az ifjú dobta ki a fogadóból a nem kívánatos balhézókat, cserébe mindig volt hol aludnia, és meleg ételt ehetett, nem mintha ezekre a luxusokra szüksége lett volna, de miért is tagadná meg. Jack sok mindent hall mint fogadós, így jutott fülébe a hír, hogy egy mindenre elszánt csapat, le akarja vadászni a környék életét megkeserítő bestiákat.

Pietr első dolga volt, hogy csatlakozzon a csapathoz. A környéket megtisztították, megöltek néhány vérfarkast, egy kisebb goblin törzset, és néhány orkot is. A csapat hasznosnak látta, ha velük tartana Pietor, és humorát is megkedvelték.

[Felon]

Sylent Cryhon

Catsmile- KM Killers - 'varázsló?

A kezdetek már a múlt véres ködébe vesznek? csak néma és dohos papírosok, szaggatottan felvillanó, fájdalomtól üvöltő emlékképek beszélnek azokról az időkről? amikor megszülettem a vörös hold hűvösen-forrón derengő fény alatt? hallottam anyám zihálását, és utolsó elhaló sikolyát? a fájdalmat, ahogy a világ belém és én a világba hatoltam.

Kusza emlékfoszlányok türemkednek fel újra és újra agyam belső poklából, hogy néha értethetetlen jeleket sugározzanak felém? csak érteném, hogy honnan jönnek és miért, mikor mások nem emlékeznek ennyire régmúlt időkre? lehet, hogy a korai fájdalom marta-égette belém e képeket, melyek mérgezik a lelkemet?

Egy különös hely árnyait sodorja felém a letűnt idők szele, ahol anyám-helyett-anyám, kit Rhenna Eryennek hívtak, és aki nevelt minket tejed izzadó bimbóin, szeretettől tomboló őstűzként lángoló ölelésében? nincs mit panaszkodnom.

Néhány különös eseménytől eltekintve kellemesen telt kínzó létezésem első időszaka, a testvéremnek tekintett Innour Mortessel együtt? akiben erőteljesen buzgott az életösztön és az erő, már kisgyermek korában is? sokszor az én rovásomra is? ezért is történt egy-két rendhagyó esemény körülöttem? tárgyak repültek, vagy lobbantak lángra akkor minden ok nélkül.

Aztán egyedül maradtam? már megint mélyről üvöltő farkasként tört elő hiánya? mint utóbb tudtam meg az Elátkozott Vidék káosszal sújtott terepét járta... bíztam benne, hogy túléli? megérintette gyermeki lelkem? szilánkot hagyva benne? mélyben megbúvó fájdalmat, mikor elment vagy elvitték? Fura sötét ruhás emberek, kikkel együtt éltünk egy fagyos hangulatú és lélektelen kőerődítmény mélyén.

Hamarosan én is más helyre kerültem? talán egy magas pártfogó lehetett ki értem jött, vagy a különös történések mögött valami különleges képességet sejtettek? Anderhyon Mesterhez kerültem, ki tanított, hogy a képességeimben rejlő lehetőségeket kiaknázzák, tőle sajátítottam el számos tudományt, meg más oktatóktól, kiknek a nevére, ha akarnék, emlékeznék? ha nem lettek volna ezek kemény és harcos évek számomra. Egyúttal belém nevelték, verték, marták, hogy milyen is ennek az egész gépezetnek a része lenni? és levedleni mindent, ami emberré tesz? a fájdalmakat és az érzelmeket? Innour már eszembe sem jutott.

Pár év múltán találkoztam újra vele? különös volt az ösztönszerű, szinte vadállati, de mégis könnyed mozgásával. Szemeiben a felismerés lángja csak halványan pislákolt, amikor találkoztunk? sokat változtam, és úgy éreztem, ahogy én, ő is vastag falakat emelt, hogy megvédje magát, mind fizikálisan, mind érzelmileg. Számtalan porszem folyt le az élet homokóráján, mire újra közelebb kerültünk egymáshoz... és falak lassan eltűntek, de a tüskék még mindig ott éltek, égtek bennünk.

Talán 12 éves lehettem, amikor a támogatók az eredményekre voltak kíváncsiak, meg arra, hogy merre folytatódhatnak a kísérletek, tudtam meg Anderhyon Mestertől? a fogadást azonban különös cselekmény árnyékolta be, melyben mintha nekem is részem lett volna?

Az elmém mélyéről feltörő képek mintha ezt súgnák? különös szavakat mormolok, ujjaimmal rúnákat írok a levegőbe? és aztán hallom a halál sikolyokat és az önön vérébe fulladó emberek hörgését? én voltam vagy csak a múlt játszik velem különös játékot? Vagy talán az első próba volt, hogyan állom meg a helyem a szervezetben? Gondolataim tengerében próbálok életben maradni, hogy megértsem a múltam és a jelent.

[Felon]

Vyeena aettar' Aeno

? KM Killers - 'boszorkánymester?

3657

Emlékezetes évszám marad mindig. A kegyetlen toroni fattyak szinte mindenkit lemészároltak, és nekünk végig kellett nézni. Hat éves voltam. Az északi föld nyugati szegletében rothadó sivatagban születtem amit az itteniek Ekbír-sivatagnak neveztek. Nagytudásúak leszármazottjaként élhettem a tanulás minden mélységével. Szüleimre nem emlékszem, de néha az álmaimban - még mostanság is - felvillanik egy gyönyörű nő képe. Szebb, mint bármely szajháé akikkel eddig találkoztam? talán az anyám lehetett. Nagyon fakó.

Mindegy. Senkit nem érdekel már. Különben is 3657-nél tartottam. A sivatagi faluba gyűjtötték össze a tudósféléket, és ott aztán mindenféle találmányokat állítottak össze. Később megtudtam a toroniaktól azt is, hogy egy külön államot szerettek volna építeni, de valaki másnak az nem lett volna jó, és csak így lehetett elejét venni a dolgoknak.

Minden gyermeket összetereltek a belső teremben, és a felnőttekkel előttük végeztek. Nem is sejthették mennyi gyűlöletet fog ez ébreszteni, és mennyien akarják majd az ő vérüket ezért. Gyorsan ment végbe a mészárlás, és három nappal később máshonnan is csatlakoztak hozzánk gyermekek. Közel két hét alatt értünk a Sheral-hegység lábaihoz. Oole? Mayo volt az első város amit láttam, természetesen csak kívülről. Tudtam, ha bemegyünk, akkor el fogok szökni, és keresek valakit, aki tud segíteni. Csak pár órát időztünk. Kisebb csapatokra bontottak bennünket, és más irányokba indultunk gyalogosan. Egymáshoz kötözve mint az állatok. Majd egy hétig baktattunk, mire megláttam az 'Intézet? falait. Teljesen üres volt. Csak a kis csapatunk érkezése keltett visszhangokat az erődítményszerű épületben. Bűzös volt, és valami furcsa, rideg érzés uralt ott mindent.

Nem fogok tudni megszökni. Hiába telnek el évek, hiába állok ellen a mocskoknak, a korbácsuk erősebb, mint az akaratom. El kell temetnem magamba valahol mélyen, és időlegesen belemegyek a játékukba.

Taníttattak. Nagyon sok mindent tanultam meg néhány év alatt. Megismerhettem egy kicsit a tetves világuk azon részét, ami ideszorult a kis falak közé. Nem nagyon láttam azokat, akikkel együtt hoztak. Külön szobákban voltunk, és csak nagyon ritkán kellett együtt dolgoznunk. Figyeltek bennünket tanítóink a nap minden pillanatában. A munka meg kimerült különböző lények vizsgálatában. Kábítani, boncolni, vizsgálni kellett őket. Az első alkalommal nagyon nehéz volt ellenállni a kísértésnek hogy szikét markolhattam a kezembe, de valami suttogást hallottam, ami azt tanácsolta, hogy még nem.

Furcsa, de a toroni Trashadall okkult filozófus és felvilágosult pszichológus tanításai különösen tetszettek. 'Ha barbárok ütnek rajtad, barbárok által veszejtsd el Klash !? - ez korábban azt jelentette, hogy mindenki megkapja a maga büntetését. 'Ha nem vallanak igazat, Klash apró kezének engedelmeskednek?. Az isten, persze ha létezik a mocskoknak istenük, szóval előtte nem lehet hazudni. Klash számomra minden mondásban azt sugallta, hogy létezik isten.

Hallottam a fattyaktól egyszer, hogy kiváló tehetségnek tartanak, és itt az ideje, hogy kísérletet kapjon. Izgatottá tett a dolog. Végre elismernek, és nagyobb dolgokat vihetek véghez. Rengeteg sikoly előzte meg a pillanatot amikor hivattak. Idegen arcok voltak, nem azok, akiket megszoktam. 18 évesen dolgozhattam először valódi kísérleteken másokkal együtt. A kis csapat Innour Mortes nevű kísérletet kapta. Azt mondták a lányt nemrég hozták vissza az intézetbe, és sokat tanult. Fel kell mérni a képességeit úgy, hogy nem vághattuk fel. Nagyon nehéz feladat elé állítottak. Élő emberen még nem dolgoztam, de lány nagyon meglepett mindenkit. Tudtuk, hogy nem mindennapi teremtés, és úgy éreztem a kulcs lehet a szabadulásomhoz.

A rövidebb utat választva barátkozni kezdtem a csapattagokkal, és megtudtam, hogy ők is menekülőre fognák, ha eljön az idő. A lány volt a megváltásunk. Az enyém biztos, a többiek annyira nem is érdekelnek. Elfogadtam minden javaslatot, miközben mélyrehatóan vizsgáltam a képességeit, és próbáltam kombinálni az itteni kijutás lehetőségeivel, de valami elkerülte a figyelmem. A szakmai elhivatottság. Találtunk valami egyedi formulát, miszerint létre lehetne hozni a Pietor Mortest, vagyis a hűséges halált, a tökéletes harcost. Nem hagyhattam abba. A csapattal már a jelentéseket is hamisítani kezdtük az eredményekkel együtt, hogy teherbe ejthessük a lányt, és megláthassuk a végeredményt.

Sajnos ez mások fülébe jutott. Hogy is gondolhattam, hogy olyan könnyedén elhallgatjuk, mikor mindig figyelnek bennünket. Magamhoz hívattam az egyik tanítóm, hogy meséljen nekem a toroni Trashadall mesterről. Mikor beérkezett hozzám, csak annyit mondtam: - Ha barbárok ütnek rajtad, barbárok által veszejtsd el Klash? Ismerős?? - kérdeztem higgadtan, majd megkötöttem a kezét, és bekötöttem a száját. Lefektettem ágyamra, és nyugodt mozdulatokkal apró vágásokat ejtettem testének minden bemetszési pontján. Figyeltem rá, hogy ne ájuljon el, és finoman lefejtettem a bőrt a testéről. Aprólékos munka volt a fej környéke, de mesterművet alkottam, amit aztán büszkén löktem ki a nyitott emeleti ablakból a magas hóba. Bőr nélkül nagyon fájdalmas a megfagyás. Éreztem a rajta gyakorolt hatalom élvezetét. Tudtam, hogy most jól cselekedtem.

Másnap megszöktünk az Ashab Allina Cadaratorból. Kifele menekülésünkkor láttam, hogy másik ablakokban is állnak. Meglepődtem, hogy többen is voltunk a hatalmas erődítményszerű intézetben. Talán több százan is, és nem csak egyedül voltunk. Menekülés közben még megláttam a bőrnélkülit. Odarohantam hozzá, hogy bevégezzem, de hozzámszólt. Nem az volt a furcs, hogy szólt, hanem amit mondott: - Kahlash. - Döbbenten néztem magam elé. A megszólítás a mondásokban nem Klash, az általam elképzelt isten, hanem Kahlash, vagyis önmagad. Félreértettem. Minden amit tanultam, amit tettem?..mindennel olyanná váltam, mint azok a mocskok. Nagyon messze kell tőlük mennem. Mindent elrontottam.

A következő években csendes voltam. Nem beszéltem, ha nem volt nagyon muszály. Nem érdekelt az élet. Minden halottban a saját arcom látom, és tudom, hogy csak a halál hoz majd megnyugvást, amikor megkönnyebbülhetek. Nem érdekel már igazán semmi és senki. Kicsit talán fellelkesít néha a Pietor Mortes figyelése, de ezzel vége. Életem nagy része értelmét vesztette.

Arginsolotól délre állapodtunk meg Hatváros egy kis halászfalujában. Orvos vagyok, és a helyieknek segítünk be kisebb-nagyobb dolgaikban. Érdekes volt megfigyelni az Innour Mortes alanyt, mert nélküle nem tudtunk volna boldogulni az életben.

Most 41 évesen kissé megfáradtan érkeztem Arginsolo kikötői tavernájába. Az ajtó nehezen nyílt, és benn csak a régi ismerős helyzet várt, Kassor és egy hulla. Tiszta vér az asztal és Kassor motyog valamit, miközben két levágott fül közül az egyiket faragja. Hmm. Nem mondtam még, de van, aki viszont nem bírta az intézetet, és az Élet kezdte megölni?.lassan.

[Felon]

Hakim Dzsalal

Vassi - Konda - - Dzsah-pap?

Hakim Dzsalal Dzsibn al Imhabab

Születtem tehát Madab el Sobirában, a TT modult megelőzve 63 esztendővel. Édesanyám elvérzett mikor születtem. Édesapám, Szále Nasszer Dzsigribigri, szabóként láttott el minket, engem és saját magát. Ezt a mesterséget szánta nekem is, ami meghatározó részévé vált meglepően hosszú életemnek.

Soha nem vágytam a világ felfedezésére. A nagy utazások történetei hidegen hagytak,s a történelemből, legendákból megismert kalandozók dícsőségei sem késztettek arra, hogy hasonló izgalmakba sodorjam meg. Annál inkább érdekelt a szabás! Már egészen kisgyermekként koslattam apám körül, figyeltem minden kézmozdulatát, büszkén és lelkesen segítettem neki amiben egy magamkorú tudott. Majd ahogy felcseperedve egyre mélyebbre ástam magam a szakma fortéjaiban, érdeklődésem szerelemmé vált. Gyönyörködtetett ahogy a cérna és a selyem egy remekbeszabott ruhakölteményként elevenedett meg kezeim közt, s munkám végeredménye jelentette számomra az igazi izgalmat Nem egyszer hallottam otthon a bölcsességet, miszerint: ,,A mestert az alázat különbözteti meg a kézművestől'"; ezt mindig igyekeztem szem előtt tartani. Mai napig ez az én igazi hitvallásom.

Az ember fia onnantól lesz felnőtté, hogy elbírja magát és a majdani cslaádját tartani. Ez a nap is eljött a számomra, amikor is apám kijelentette, hogy nincs már mit tanulnom tőle. Evvel az is együtt járt, hogy a nősülésem napirendi pont lett családom hétköznapjaiban. Dzsad szokások szerint a szülők dolga kiválasztani gyermeküknek a jövendőbelijét, ám nem kis meglepetésemre megkaptam a döntés jogát. ,,Kitartásoddal, alázatoddal és szogalmaddal már bizonyítottad, hogy be tudod fejezni amit elkezdessz.

[Felon]

Khuzaymah

Zsoldi - Konda - '

Na?il Muntasir Khuzaymah Fudalil Al Hamzah

?A sikerhez az út mindig másokon át vezet.? - Édesapám eme tanító szavakkal indított utamra. A családom nem a becsületes vagyonszerzés híve volt. Apám szerint a lelkileg gyenge emberek, akik nem mernek kiállni a nagyobb jóért(saját jóért) és csak a becsületes kétkezi munkát végezték sosem vitték sokra, és végül a szegénység mocskában süllyedtek el. Apám ki is tartott mindig az elvei mellett és nem kis 'karriert? futott be Madab el Sobirában, ahol én is születtem?

Hol is kezdjem el, mondjuk ott ahol az élet is kezdődik. 43 éve születtem Madab el Sobirában a luxus és a gazdagság kellős közepébe, elsőszülöttként. Már akkor eldőlt hogy a családi vállalkozást egyszer én fogom tovább vinni. Kis koromban sok barátom volt, én voltam a banda feje. Egyéniségem dominanciája már kis korban is kialault köszönve Apám szigorú és magabiztos nevelésének. Néhányan nem is szerettek de nem túlságosan foglalkoztam vele, mert lépni úgysem mertek. Tudták ki vagyok és azt hogy a családom is! Az apám nem kisebb ember volt mint a tolvajcéh vezére. Nem hatott meg túlságosan az alkalmanként felbukkanó hullák a vállalkozás körül, ugyanis ebbe születtem bele, volt időm hozzá szokni.

10-12 éves koromtól kezdve édesapám elkezdte nekem a mesterséget tanítani, amiből majdan a birodalmam építettem. A tolvajcéh mindennel foglalkozott ám. Különböző füvekkel szolgálták ki a nagyérdeműt a színfalak mögött, örömlányok futtatása, rablások, nagyobb bűntények megszervezése, boltok, üzletek kisajátítása, bezárása, és rabszolga kereskedelem. Minden ami hozzá tartozik egy bűnszövetkezet tevékenységi köréhez. Ahogy cseperedtem fel egyre csak próbálgattam a tudásomat a terepen is, kisebb nagyobb sikerrel. Nem okozott gondot az, ha el is kaptak, mert a törvény őre meg is kapta a tőrt a hátába miután hozzá mert érni a város egyik legbefolyásosabb ember fiához! Megtanultam ugyan a tolvajlás mesterségét de rá kellett jönnöm hogy nekem nem való az ha kicsiben játszom. Ahogy teltek multak az idők az atyám egyre inkább fontosabb és fontosabb feladatokkal bízott meg engem. Eleinte védelmi pénzek beszedése, majdan már különböző véres megtorlások megszervezését adta kezembe. Éreztem a hatalmat, többre vágytam. Apám elé tártam hogy szeretném a rabszolga kereskedelmet igazgatni. Bízott bennem mert hű utódjává váltam neki, de ezek mellett félsz is volt benne mivel nagyon sok pénzt ígérő üzletágról van szó. Ahogy a irányítást átvettem egy nagy halom felelősség és teher szakadt a nyakamba. Például hogy nem csak én voltam az egyedüli sobirai aki rabszolgákkal kereskedett, így hát volt tennivalóm bőven? Vesztegetések, zsarolások, és aki ezekből sem értett arra várt a család megtorlása. Voltak persze veszélyes figurák is ebben a véres játékban ami vezetett kisebb nagyobb céhek közti háborúkhoz amit megnyertünk, mivel még mindig itt vagyok és itt is leszek még!!! Ahogy a kedélyek lecsillapodtak, és helyre állt az üzletben a rend végre nyugodtan gyakorolhattam a hatalmam vezetőként, és kesztyűs kézzel bántam mind a hűtlennel, mind az ellenféllel.

[Felon]

Juszuf ibn Hasszír

? - Konda - '

Juszuf ibn Hasszir első emléke nagyban különbözött dzsad kortársai hasonló benyomásától: az örökké felhőtlen türkizkék égbolt, a hullámzó homokpuszta, a piaci kofák rikácsolása vagy a sekély csatornában úszó, könnyű reggelinek ígérkező döglött patkány helyett az ő legelső tiszta emléke egy zsámoly volt 'pont olyan, melyre bármely kereskedő felteszi a lábát déli szieszta alatt- amin előre hátra hintázva figyelte apját. Az épp néhány tégelyt kezében tartva alkudott valakivel, akit nem láthatott a toronymagasnak tetsző asztal mögött. Fém érmék csendülése, elégedettség hangja az ajkakon, az üzlet megköttetett! Eztán egyetlen rokona ekkor odahajolt a kis Juszufhoz, és így szólt:

-Fiam, jól jegyezd meg! Szakmád fele csupán, hogy ismered a nyavalyák gyógymódjait, a családi recepteket. Másik felében viszont, figyelmezz! Eszed gyors és nyelved éles legyen! Ugyanannak a bajnak pontosan annyi írja van, ahány tégely és üvegcse lapul a szekrényedben. És a vásárlónak legjobban tetsző tartóedényben van mindég a legerősebb? és persze a legdrágább! Hehehéjj!

Sugárzó mosolya évekkel fiatalabbnak mutatta megfáradt arcát. Pedig, szegénynek, már ekkor is ezüstszín szálak keveredtek hajába.

Madab el Sobira, a bűn, a fertő és a könnyen megszerezhető ezüstérmék ígéretének városában senki és semmi nem az, aminek látszik. A dzsad élet árát itt gazdagságban, rátermettségben és a kapcsolatok számában mérik, a háttérben meghúzódó csalárdság pedig néha a Toroni intrikusok hálóit megszégyenítő módon szövik át a különböző érdekszférák kusza egyvelegét. Egy ilyen helyre áldás és átok születni: áldás annak, aki kitartó, mint a szél pergette homok és tüzes, mint a kobra mérge.

[Felon]

A Térítő

Antail - Zrogdavar 2.0 - '

Gomor

A forrás...

Gomor egy szegény paraszt család gyermekeként látta meg a holdvilágot a Kereskedő Hercegségekbeli

Ravnica tartományban. Születése szörnyű átok volt családja számára, mivel kezein és lábain hat-hat

ujjal született és lapockáinál további két hegyes csontkinövés is csúfította amúgy emberszerű külsejét.

Az enyhén gorviki mentalitású környezetben nem tűrték az testi és szellemi rendellenességel született

gyermekeket, így csak anyja jámborságának köszönhette, hogy életben maradt. Anyja titokban nevelte

és táplálta a városhoz közeli kis faluközösségi vájogviskójukban. Ezt azért tudta megtenni mert

elszigetelve éltek Ravnica várától és városától, így ritkán ellenőrizték őket a hűbérúr adószedő és

városőr katonái. A parasztkolónia teremtette meg a szükséges élelmet a kastély és a hozzá tartozó kis

városka számára, így az élelem ellátásában más kereskedelmi pótlásra legfeljebb valamely járvány

pusztítása idején vagy természeti csapás esetén volt szüksége a városnak. Apja aki egy egyszerű

parasztember volt, nem harcos, másfél évvel Gomor születése után a hűbérúr Odrához hű katonai

kötelezettségei miatt egy tengeri ütközetben vagy tengerparti ütközetben halt meg. Ravnica bárója

ilyesmód próbált kevesebbet veszteni Odra miatt, mivel katonái kiképzése rengeteg pénzt emésztett fel,

nem tehette meg, hogy értékes katonákat áldozzon a kötelezője felé.

[Felon]

Ignus, a Büntető

TAO - Zrogdavar 2.0 - 'tűzvarázsló?

- Ignus!

A medvealkatú férfi felemelte tarkopasz fejét, körbenézett, majd megtalálta, ki szólította. Arca szelíd, tekintete békés volt, de ha bárki a szemébe nézett, láthatta: belül valami sötét bújkál. Nem is bújkált igazán, a férfi sosem rejtegette, nyíltan és őszintén nézett mindenki szemébe. Épp ezért féltek tőle, legtöbb társa őrültnek tartotta. Régebben őrült bébimedvének hívták a háta mögött, utalva hatalmas termetére, szorításáról híres karjaira, békés, de nyugtalanító természetére. Az utóbbi években, amióta rájöttek, hogy nem is annyira békés, és bizony nagyon könnyen felkapja a vizet tüzet, már neveket sem mertek ragasztani rá. A háta mögött sem.

Leeresztett bal kezében véres konyhakés, jobbjában pirosló szőrgombóc, melyet a földre ejtett és kiegyenesedve felállt.

- Parancs, Lendor.

- Ignus, te?

A rangidős férfit megakasztotta mondanivalójában a hirtelen fölé tornyosuló hústömeg. Ignus másfél fejjel volt magasabb nála, vállai legalább ugyanennyivel szélesebbek.

- Te? macskát belezel?

- Nem, uram. Darabolok.

- Err? miért, ha szabad tudnom? - Lendor, a Tűz Harcosa idegesen forgatta a szemét. Az udvaron legalább féltucat tanítvány volt rajtuk kívül, és óvatosan, de egyre inkább figyeltek.

- A dög megkarmolt.

- Megkarmolt? Nem csodálom, ahogy te közeledsz az állatokhoz. Ez egy élőlény, Ignus, Sogron lángjára!

- Az hát. Én a Rend törvényei közé foglalnám, hogy állatokat csak korbáccsal lehet megközelíteni. A múltkor is, épp a vacsorámhoz készülődtem - nyárson sült macska, finom falat - egy rohadt kutya ott szaglászott a környéken, biztos pályázott a kajára, úgyhogy fogtam egy másik nyársat, és?

- Ebből ellég! Ezt nem bírom tovább!

A tűzvörös palástban üldögélő, idős férfi arcán meg sem rezdültek a megfontolt ráncok a hírek hallatán. Mélyen ülő, bölcs szemei szánakozással néztek a vele szemben ülőre. Hosszú hallgatás után nagyot sóhajtott, majd halk, nyugodt hangon megszólalt.

- Sajnálom, Lendor, nem segíthetek.

- De Flammor! Ez egy vadállat! Sőt, sokkal rosszabb annál! - jött az emelt hangú felelet, gazdája próbált tisztelettel nyugodt maradni, de nehezen ment neki.

- Tisztában vagyok vele? pontosan ezért tartjuk. Higgy nekem, Lendor, gyerekkora óta ismerem Ignust. És te még nagyon sok mindent nem tudsz róla?

- Engem az érdekel, miért kivételezünk vele! Mindenki látja rajta, hogy egy őrült! A Rendnek nincs szüksége egy ilyen?

Lendor azonnal elnémult, ahogy az asztal mögött az öreg mester felpattant a székéből. Szemeiben láng lobott - valódi láng - egy pillanatra, majd arca megnyugodott, és szép lassan visszaült a helyére. Néhány szívdobbanásnyi pillanatig feszült csend volt köztük, melyet az öreg tört meg.

- Ignus? kilencévesen vesztette el a szüleit a varreoni tűzvészben. Akkoriban épp a Városállamokban tartózkodtam, én fedeztem fel a benne rejlő tehetséget. Láttam, hogy furcsa gyerek? de mit vársz valakitől, aki kilencévesen látta a szüleit elevenen megégni? Felkaroltam.

Tekintete elrévedt, ahogy az öreg elmerengett emlékeiben.

- Kivételes gyerek volt, jó és rossz értelemben egyaránt? fanatikus, akaratos, kegyetlen és gátlástalan. Bár nem volt kiemelkedően tehetséges a tűz uralmában, a legtöbb terepgyakorlaton ő végzett a legeredményesebben. Sok kemény húzása volt az évek során az iskolában, elismerem? a tanítók rendszeresen jártak hozzám panaszkodni. Felgyújtotta egy másik tanítvány ruháját, izzó karóba húzott egy kutyát, felperzselte az? ehh. De hite sosem rendült meg, és én bíztam benne, hogy a Tűzkobra akarja őt ilyennek. És valóban? ő képes megtenni olyan dolgokat, amit közülünk kevesen mernek és bírnak. A Rend kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Emlékszel, két évvel ezelőtt arra az elhíresült renegátra, a Kígyóvadászra? Az elmúlt emberöltő legnagyobb fogása volt, még nekem is túl nagy falat lett volna egy varázspárbajban. Egy Lángosztagot küldtünk utána, de a Kígyóvadász visszaverte őket, csak egy ember tért vissza élve Ordanba, Ignus. 1 hónapos felépülés után újra utánament, egyedül - utasítás és engedély nélkül. És a Tűzkobrára mondom, visszahozta a Kígyóvadász fejét. Nem nyíltan végzett vele, az biztos, de mi nem tettünk fel kérdéseket. Meg kell becsülni? magára vállalja a sötét terheket, amiket mások nem bírnak el. Amikor vallatni, kínozni kell egy foglyot, mert életbevágóan fontos információkat tud, szerinted ki csinálja? Igen, általában Aeron Saul.

[Felon]

?

Tetra - Zrogdavar 2.0 - '

A megnyerő külsejű alak leült az írnokkal szemben, földbarna köpenye többhelyütt trágya és sárfoltokat viselt, csizmájáról hullott a rászáradt mocsok, hollófekete haja lazán összekötve a tarkója alatt.

Az írnok kissé elfintorodott, a látványra és főképp a szagra, ami az idegen jöttét jelezte, de mivel ezüstöt ígért (és mutatott is) a munkáért, úgy gondolta el tudja viselni arra a pár órára amíg együtt kell lenniük. Az idegen beszélni kezdett kellemes, bár láthatóan nem szóforgatáshoz szokott hangján.

- Drága irnokuram, kezdjük is el ezt a iratot akkor... jegyezd fel kérlek az első sorba, Ravna városa, levéltár. Utána jegyezd mögé, hogy írnok, szakállas, idős... ne, ne kezdj új sort, ez az egész lesz az első sor. Ujjai levágva, nyelve kitépve, szemei kitolva. Na, most kezdj újat. Szintén Ravna városa, valamiféle kaszárnya. Alvó katona, talán városőr lehetett vagy hirtelen besorozott ifjú, szakálla néhány sörte legfeljebb. Torka fültől fülig átvágva. Új sor. Ugyanezen város, szintén a kaszárnya, valami vezérféle, talán negyven egynéhány éves lehetett, sima arcú. Kibelezték.

- Ez... - az írnok arcán zavartság - ez az a Ravna lenne amit egynéhány éve oly kegyetlenül feldúltak?

- Ó, látom írnok uram tájékozott a távolabbi környéke történéseiről is, de hisz ez nem is lehetne másképp, elvégre a te kezeden fut végig az összes levél nemdebár? Igen, ez az a Ravna amit az a sötét szívű zsoldosbanda felprédált, egészen pontosan kettő éve, a Megváltás havának csekély három napja alatt... tessék?

[Felon]

Rumar

Hunter- Zrogdavar 2.0 - '

Rumar a Kereskedő Hercegségekben született, ott lett fejvadász egy kisebb, helyi klánban. Szüleit nem ismerte, árvaként egy szegény asszony nevelgette, amíg meg nem halt. Ez után nem sokkal a klán egyik vadásza rátalált, és felvételre jelölte a fiatal suhancot. A kiváló eredményekre való állandó törekvés hamar kiemelte az újoncok közül - ő akart lenni a legjobb, nem akart átlagos lenni. Kezdetben minden idejét és energiáját edzésekre, képességei fejlesztésére fordította.

Később rájött, hogy mindez kevés, valami földöntúli kell, hogy kiemelkedjen. Különböző papoknál, könyvtárakban kereste a választ, de sehol sem találta meg azt, amit igazán keresett. Nem akart kiszolgáltatva lenni az isteneknek, így az ő segítségüket kizárta a lehetőségek közül, ezért is tanulta meg például a sebek evilági gyógyításának technikáit. Tisztában volt vele, hogy a mágia használatához nem elég fogékony, ezért azzal nem is próbálkozott. Egy napon egy gorviki küldetésen betekintést nyert Ranagol vallásába, pontosabban egy szertartásba, és ez ötletet adott neki. Elhagyta klánját, mert úgy gondolta, Ranagol egy lehetőség lehet számára a kiemelkedéshez.

[Felon]

Drayen Mesh

Renia - Tharr pap - Abbitcsillag

Drayen Mesh naplója - részletek

A császári korona 3443. évében, Kígyók havának 7. napja - Az első bejegyzés

Drayen Mesh vagyok, a császári korona 3427. évében születtem, Toronban. A szerencsésebbek közé tartozom, hisz a Drayen nevet sehogy nem tudják bugyután becézni, Cynthar-t viszont már egy hete csak Cynnek becézik. Nem sikerült eldöntenem, hogy női, vagy egér név-e. Hogy miért írok naplót ilyen fiatalon? A Tharról szóló írások rádöbbentettek arra, hogy az ember a hibáiból tanul. Nem szeretnék hibákat elkövetni, remélhetőleg Uram történeteiből tanultam is, de mégis, jobbnak látom leírni életem, hogy bármikor elővéve ezt a könyvet, tanulni tudjak. Rengeteg tudás birtokába jutottam, hisz anyám, Neliah dal Craylon, egy elszegényedett asziszi nemesi családból származik. Õ tanított meg írni, s a nemesi élet néhány dolgát is ismerem: etikettet, egyszerűbb táncokat. Az elmúlt 5 évben abasziszban tanultam, anyám nagyszüleinél. Apám, Gaonal Mesh, toroni kereskedő. Õ főleg pénzzel járul hozzá tanulmányaimhoz, mindent megkapok tőle, ami szükséges. Szerencsére engem legjobb tudásuk szerint nevelnek. Talán testvérem halála miatt van, kivel egy napon születtünk, de ő tán 2 percet volt az élők sorában.

A császári korona 3445. évében, Árnyak havának 36. napja

Már több mint egy hónapja kísérem Oxelt, apám egyik legjobb emberét. Azt szeretné, ha beletanulnék a szakmába, miközben világot látok. Anyám is örömmel fogadta e hírt, bár engem nem érdekel. Megalázott engem is és apám is azzal, hogy nyilvánosan mutogatja obsor rangú szeretőit...Oxel meglepően türelmes, nem szól bele a nőügyeimbe, és bár látom rajta, sokszor nem tetszik neki, amit csinálok, még sem szól semmit. Némán tűri, amikor ellovagolok mellőle Amnettel. (Végül is ez lett a lovam neve.) Neliah az apróságokon is mindig hisztizni kezdett.

A császári korona 3445. évében, Rákok havának 24. napja

Ma találkoztam Tharr egy papjával, Rannal, a Tehysi Szövetségben. Nagyon kellemesen telt az éjszakánk, végig beszélgettük. Rengeteget mesélt nekem Urunkról. Kérésemre csatlakozott hozzánk, így vele együtt folytatjuk utunkat abasziszba.

A császári korona 3446. évében, Baglyok havának 5. napja

Ran ma különös ajánlatot tett nekem. Lenyűgözte tudásom, s tanulékonyságom. Tharr templomában, miután Istenünknek áldoztuk vérünket, elküldte a többieket. Ketten maradtunk. Némán végigmért. Éreztem a tekintetét, szinte belemart a bőrömbe. Homlokom gyöngyözni kezdett, ilyen ideges még sohasem voltam. Nem tudtam, mit akar, csak némán állt, és nézett. Aztán megszólalt: 'Álmot láttam.? De megint elhallgatott. Körmeimet már ujjaimba vájtam az idegességtől. Tűhegyesre reszeltem őket, mint Ran, így vérem is kicsordult. Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy mondja már. De a mesteremmel nem tehetek ilyet. Folytatta. 'Egy kimérát láttam, ki visszavitt engem Toronba.? Kezét a vállamra tette. Azt hittem el fog menni mesterem, de elmosolyodott. 'És te is jöttél velem. Egyenesen Tharr templomába. Ez tudod mit jelent, ugye??...

A császári korona 3446. évében, Baglyok havának 17. napja

Ma érkeztünk vissza szülőföldemre. Közöltem szüleimmel a hírt, hogy Ran fog tanítani engem. Immár bizonyossá vált sorsom, Uram, Tharr szolgálatára tettem fel az egész életem.

A császári korona 3447. évében, Ködök havának 31. napja

Ma végre megvertem Rant Ashaíbban! Ismerkedésünk elején azt mondta, ha megnyerek egy játékot, bármilyen kívánságom teljesíti. Egy tetoválást kértem tőle. Egy kimérát, mely az egész hátamat befedi. Azt a kimérát, amelyet álmában látott.

A császári korona 3450. évében, Pókok havának 5. napja

Még mindig sajog az arcom. Ran egy akkora pofont adott tegnap, hogy még most is vörös az arcom. Megérdemeltem. Épp egy puta csókjait loptam, amikor is elrántott tőle a mesterem, és felpofozott. Visszarángatott a fogadónkba, miközben mindennek lehordott. Nem értettem, mi baja van, idáig ő sem vetette meg a nők társaságát. Elmesélte újra Tharr és Amirr történetét. Közölte velem, hogy ha még egyszer hozzáérek egy nő ajkaihoz, ő maga áldoz fel Istenünknek. Még aznap áldoztam véremből a Háromfejűnek, ki szerencsére elállította a vérzést.

A császári korona 3452. évében, Kígyók havának 21. napja

Ma lett vége a tanításomnak. Ran ünnepélyes keretek közt átadta nekem a szent jelképemet, Kiméra fejeket ábrázoló mágikus nyakéket.

A császári korona 3452. évében, Varjak havának 39. napja

?A legtüzesebb gyönyörben a fájdalom magva rejlik, amiképpen a legszörnyűbb kínokban az élvezeté.?

Ma egy obsor találkozhatott Urammal. Egy kellemes éjszakát szerettem volna eltölteni a nővel, de amilyen szép volt, olyan szerencsétlen is. Alapból a vadabb játékokat szeretem, de ő annyira passzív volt, hogy muszáj volt valamivel feldobnom az estét, s 'véletlenül? végigkarmoltam a karját. Ekkor már felüvöltött, s ismerve a Paradoxiát, folytattam. Mind a tíz körmöm egyszerre hasította fel a mellkasát, s lassacskán egész testét beborította a friss vér. Próbált szabadulni, de lefogtam a kezét, így nem jutott sehova sem. Felettébb kellemes érzés volt így hálni vele. Sikolyai a végletekig fokozták vágyaimat. Bár kielégültem, folytatni akartam a játékot, s a Kígyókardot helyeztem a hüvelyébe, majd végigvágtam a testét, egészen a nyakáig. Száját betömtem az egyik ruhadarabjával, mert kezdett segítségért kiáltani, miközben némán néztem, ahogy elvérzik. Én így tisztelgek a Néma előtt. Természetesen halála után még elmondtam egy imát Tharrnak.

A császári korona 3452. évében, Skorpiók havának 1. napja

?Virágozzék ki lelkedben a gyűlölet, mert igaz belső békét csak ezáltal találsz; és ne riadozz ártalmára lenni embertársaidnak, mert őszinte szívvel csak így használhatsz nekik.?

Az utóbbi 1 hónapban nem írtam semmit. Meghaltak. Ran, apám, és még Oxel is. Egy másik szekta el akart tenni minket láb alól. Ran épp nálunk volt, engem vártak. Azt hitték, hogy én is ott vagyok, így felgyújtották az egész házat. Mind bennégtek. Abasziszba menekültem, akad itt pár ismerősöm, s itt nem tudnak olyan könnyedén utánam jönni. A haláluk annyira nem viselt meg, mint kellett volna, az anyagi biztonság hiánya nagyobb gond. De mindenki sajnál, így rengeteg segítséget kapok. Amit nem félek visszautasítani vagy kihasználni.

A császári korona 3452. évében, Jéggyémánt havának 13. napja

Döntöttem. Nem csak Ran és apám halálát fogom megbosszulni. Annál sokkal keményebb kínok várnak a gyilkosaikra. Felülről fogok rájuk lecsapni, akár egy keselyű. Beris Dal Karnelian munkájára jelentkeztem. Sokat fizet, s tökéletes ajánlólevél lesz a későbbiekben.

A császári korona 3453. évében, Fák havának 3. napja

Ma találkoztam Beris egy másik zsoldosával, Abrammal. Érdeklődő volt, így meséltem neki Tharról, s úgy tűnik, megtetszett neki a Háromfejű hatalmas.

[Felon]

Cymar on Estenar (Versus)

Siriath S.M. - Varázsló - Abbitcsillag

Cymar on Canetor avagy Versus a számkivetett története.

Shulur egyik előkelő palotájában láttam meg a napvilágot huszonöt esztendővel ezelőtt. Apám Erian on Canetor Toroni főnemes anyám Nagata on Shry?had Canetor egy vitatható vértisztaságú kisebb kyr család sarja. Nem egyedül születtem azon a napon az ikertestvérem három perccel megelőzve bújt ki anyánk méhéből. Õt mosdatták le először a szolgák, ő ráterítették először a ház színeiben pompázó selyem takarót, ezzel pedig a sorsunk is megpecsételődött. Belőle örökös, belőlem pedig másod szülött lett. Ez pedig egy áthághatatlan falat jelentett kettőnk között.

A gyerekkorom legkevésbé sem nevezhető békésnek és boldognak, ami egy toroni famor esetében nem is olyan meglepő. A családunknak számtalan ellengése volt birodalom szerte és még mi is érzékeltük, hogy egyre inkább vesztésre állunk. Pedig nekem még érzékem sem volt a politikához. A Cametor-k és velük szövetségben lévő Shry?had-k csak látszólag fogták a császár pártját és követték Thar kultuszát. Valójában Morgena-t az álmok bukott istennőjét dicsőítették éppen úgy, ahogyan őseik tették több évezreddel ezelőtt. A két család mondják, közös tőről fakad és az árnyék úrnő különös kegyben részesíti tagjait. Ebben lehet valami, hiszen apám és anyám valamit szinte mindegyik testvérem konyít valamit a mágiához, noha a hatalmuk egy hozzám hasonló igazi varázslóéval összehasonlítva elenyésző.

Olyan ötéves lehettem, amikor anyám váratlanul meghalt. Legalábbis számomra váratlan volt a család tagjai már rég óta számítottak erre. Egy a gyakori bel házasságok miatt öröklődő betegség végzett vele. A mi születésünk után már csak a kirurgusok kemény munkája miatt maradt annyi ideig életben, de újabb gyereket, nem mert vállalni. A halála után apámnak meg lett volna a lehetősége, hogy megfordítsa a szerencsénket. Újranősülhetett volna egy tisztább vérű családból, engem pedig egy Thar pap nevelésére bízhatott volna, hogy ezzel bizonyítva a két nagyhatalom felé tanúsított hűségét. Végül azonban nem tette meg, anyám húgát vette feleségül ezzel pedig a Canetor család nagyon közel sodródott egy árnyék háborúhoz és vele együtt a pusztuláshoz. Talán jobb is hogy így lett, hiszen begyöpösödött pap helyett végül a ház öreg magisztere lett a mesterem, aki végleg meggyőzött arról, hogy semmi dolgom nincsen az égi hatalmakkal.

Nem sokára öcsém majd egy húgom is született. Közbe állandó veszélyben éltünk még egymásban sem volt szabad megbízni nem tudhattuk, hogy kik a kémek és nem lehettek játszó társaim sem. Testvéremmel nem is beszéltünk ő külön nevelést és jóval több figyelmet kapott. Ez persze érthető volt, hiszen ha még én is születek elsőnek az udvari intrikák kemény világában hamar elbuktam volna. Kyr vérű létemre soha nem érdekelt az ilyesmi ostobaságnak tartottam az egészet már egészen fiatalon más jellegű tudományok felé kezdtem el vonzódni. Mestereim a boszorkánymester és az asszisz származású udvari dalnok ennek ellenére mindent megtett, hogy hiányosságaimat pótolják. Õk kezdtek el tanítani hogyan viselkedjek mások előtt valamint ők mutatták hogyan védhetem meg magam. Igaz, ebben ma sem jeleskedem túlzottan.

A lobogók háborújának előszele már régen ott terjengett a levegőben, a háború kitörése hamarosan meg is történt. A császár is türelmesebb lett hírtelen, egyelőre nem kellett a leszámolástól tartanunk. Persze igyekeztünk minden csepp haladékot kihasználni és alaposan felkészülni minden eshetőségre. Életem legboldogabb időszaka volt ez, már ha egyáltalán ezen a pár éven kívül volt bármi jó is az életemben. A családban nem csak én voltam tehetséges a mágiában, ha nem az öcsém is. A mesterem azt jósolta, hogy belőle egyszer nagy magitor lesz még. Igaz velem sem volt elégedetlen bár rengeteg más elfoglaltságom volt hamar megtanultam a pszi használatát, és rengeteg foglalkoztam a különböző vegyszerekkel, és igen gyakran boncoltam hullákat is. A rangom révén bejárást kaptam a legjobb shuluri könyvtárakba, de otthon is kivételesen gazdag gyűjtemény volt minden fajta tudományos könyvből. A tanulásba hamarosan öcsém is bekapcsolódott majd a húgom is. Erős kötelék alakult ki közöttünk, amely mind a mai napig tart. A bátyámmal szinte teljesen megszakad a kapcsolat mivel ő egy híres lovag mellé került apródnak így már otthon sem lakott.

A helyzet tizenhárom évvel ezelőtt változott meg véglegesen. Apámat felkérték, hogy képviselje Abasziszban toron érdekeit. Ez két dolgot jelentett egy felől a császár megbízik annyira benne, hogy egy ilyen fontos feladatott bízzon rá, más felől el akarja távolítani őt shulurból hosszabb időre. A ház a szolgák az ismert politikai viszonyok védelme a nélkül egy szövetséges király udvarában könnyű préda lehet. Ezen felül gyakorlatilag kényszerítve lett arra, hogy bátyámat, a család örökösét a shuluri hadiakadémiára küldje tanulni. Csak a mi sorsunk volt kérdéses egykori tanítóm már öreg volt nem taníthatott öröké.

Egy napon, nem sokkal a költözés előtt különös, kortalan arcú férfi érkezett hozzánk. Hosszasan volt kettesben öcsémmel majd látszólag csalódottan távozni akart és akkor akadt meg rajtam a szeme. Rövid elbeszélgetés után végül, még aznap magával vitt egy Meridon nevű szigetre. Sokat hallottam róla hogy északi nagyvároshoz Doranhoz hasonlóan nálunk is képeznek varázslókat, akiknek hatalma sokkal nagyobb, mint bármelyik BM-é. Ebben őszintén megvallva mindig is kételkedtem, de ahogyan megkezdtem a tanulmányaimat ezek az ellent mondásos érzések hamar elmúltak. Mindig is kemény tanulásra voltam fogva, és mestereimnek hála biztos alapokon így a lemaradásaimat hamar behoztam a többiekhez képest. Legjobban a tér és az időmágia tudománya fogott meg, de a harctéri mágia módszereit is igen érdekesnek találtam. Az iskolában pedig minden támogatást megkaptam, hogy az érdeklődési területeimen a lehető legmagasabb szintet elérjem. Az iskolaéveim azonban gyorsan elteltek és ki kellett lépnem a nagybetűs életbe, amely régen várt kihívásokkal állított szembe.

A császár már az újabb háborúra készült így megkezdődtek az ilyenkor szokásos tisztogatások. A Canetorok ellenségei abasziszban sikeres kémtevékenységet végeztek a házunk ellen. Sogron híveivel összefogva támadást indítottak a vidéki erősségünkben állomásozó csapatokra Még Ifinben a haragosaim sikeres merényletet hajtottak végre apám ellen. Fiatalabb testvéreim korábban biztonságban lettek helyezve. Öccsém a vérkelyhes iskola növendéke, Thar hitére keresztelkedett. Húgom pedig egy tisztavérű Erioni főúrhoz ment hozzá. Nekem azonban nem sok választásom volt. Kereshettem volna, a császár vagy a hatalmasok kegyét, de egyikhez sem fűlött igazán a fogam. Ha pedig a bátyámat támogatom egészen biztosan végeztek volna velem. A győzelemre semmilyen esélyt nem láttam. Rövid tervezés után úgy döntöttem, hogy ifinen keresztül megpróbálok Erionba szökni. Tartott tőle hogy a toroni térkapukat és engem is figyelnek. Így egy csapat tapasztalt vállalkozó szellemű csempéssz segítségével próbáltam meg elhagyni az országot. Persze ez nem sikerült a hajót üldözőbe vették és egy harcban képzett boszorkánymester segítségével örökre a tenger fenekére küldték. Mágiámnak és szívóságának köszönhetően sikerült túlélni-e a vihart, de egész biztosan meghaltam volna, ha egy abasziszi kereskedő hajó nem siet a segítségemre.

A nevemet eldobtam magamtól, hajamat az ősi tradíciókkal szembe szegülve rövidre vágtam, Cymar on Canetor aznap tényleg meghalt, hogy megszülethessem Versus a hazátlan, a számkivetett. A ruháim közé vart kevéske aranypénzből fizettem. Megmentőimnek az életemért cserébe, így amikor ifinbe értem munkát kellett keresnek. Szerencse mellém szegődött sikerült elszegődnöm, egy évre egy helyi nemes mellé. Az elkövetkezendő hónapokban híven szolgáltam új uramat Beris Dal Karnelian-t. Egyelőre csupán kisebb akciókban vettem részt, ahol a házharcoló csapatainak nyújtottam mágikus támogatást. Remélem, hogy ha tapasztaltabb leszek, komolyabb feladatokat rám bíznak, esetleg később lehetőségem lesz felvenni a kapcsolatomat a családom idegenbe szakadt tagjaival.

[Felon]

Abram con Rabora

Netrefer - Fejvadász - Abbitcsillag

Abram con Rabora

P.sz. 3600-ban született Caedon városában. Anyja egy köztiszeletben álló polgár család sarja. Apja a délvidéki ősökkel büszkélkedő vízkísérő. Nagyapja nem várt sokat a vejétől, apaság és házas társi hűség helyett megelégedett egy kis anyagi támogatással és az unokákkal. Ezekért cserébe pedig munkát és kapcsolatokat biztosított a férfinak. Az érdekes frigyből még két gyermek született a későbbiekben.

Gyermekkora békésen és boldogan telt. Mivel apja nem volt olyan férfi, aki különösebben foglalkozott vele ezért különösebb kötöttségük nélkül élt. Sokat játszott a kőrnyékbeli gyerekkel, esténként pedig anyja tanította a betűvetés művészetére. Nem csoda hogy ügyes, életerős, de meglehetősen önfejű lett kamaszkorábban, amit már felkeltette a hanyag szülők figyelmét. Hiába próbálták bármilyen rendes mesterségre tanítani, ő nem volt hajlandó dolgozni. A helyzetet végül apja oldotta, meg aki tizenkét évesen magával vitte egy kevésbé veszélyes hajókíséreti munkára.

Az elkövetkezendő években ő nevelte és képezte tovább. A fiatal, rakoncátlan fiút kemény kiképzés segítségével érlelte férfivá. Mivel kiváló fizikai adottságai voltak, könnyedén elsajátította a ramiera és más kevésbé tradicionális fegyverek forgatását. Emellett pedig megtanulta, a túlélés, és a hazugság fortélyait is. A sok utazás alatt megtanulta a toroni és a közös nyelvet valamint apjától elsajátította a szent föld nyelvének alapjait is. Végül túlzottan tehetségesnek bizonyult ahhoz, hogy egyszerű harcos legyen belőle, egy hosszabb küldetés után Alcara-ba került ahol befejezték a képzését.

A város egyik híres testőr-fejvadász iskolájában örömmel fogadták a tehetséges diákot, igaz ebben szerepe volt, hogy a családja jelentős összegeket fizetett a fiú képzéséért. Itt amellett, hogy tökéletesítették a már meglévő képességeit, az elméjét is keménymunkára kényszerítették. A közelharc, és a túlélés alaptörvényei mellett pedig megismerkedett az álcázás, a les vetés és csapatban valóharc fortélyaival. Ezek mellett pedig elsajátította a pszi alapjait is. Amikor elvégezte az iskolát azonban magára maradt a családja már nem volt hajlandó tovább támogatni, felnőttként saját magát kellett eltartania.

Õ azonban nem esett kétségbe, az Alcarai szabad piacon Ramiera-t vásárolt magának, és apjához hasonlóan árukísérőnek állt. Így jutott Ifinbe ahol jövedelmezőbb munkát talált magának. Beris Dal Karnelian szolgálatába szegődött. Az utóbbi hónapokat a Sziget birtokon ahol egy Toronból elszármazott szintén Beris szolgálatában álló pap Thar hitére térítette. Igaz, a legkevésbé sem nevezhető vallásosnak. Elvégre soha sem szolgált igazán más urat magán kívül. Az isteneknek pedig nincsenek csengő aranyai, amelyért a hűsége megvásárolható.

[Felon]

Adalhard Grieton

Eroneclain - Harcos - Abbitcsillag

Arcán dühvel nézett a háborgó homályba, amint a felcsapó hullám továbbrohant a teljesen víz áztatta fedélzeten. Akár csak deszkákról, szakálláról még csorgott a víz. Tudta, most van ideje körülnézni, amíg újabb csapást szenved el a hajó legénysége az őrjöngő mélységtől, melyet pont ezért tisztelnek a part menti népek annyira. Lazított a bal kezén hogy a szeme elé facsart hajtincseit félrefésülje az arcából. Alig látott el a hajó árbocáig, de hálát adott az égnek, hogy ilyen matrózok szolgálnak a hajón, ami menedéket nyújt neki. Látni, ahogy azok küzdenek, dacolva a széllel és az ember testére tűként csapódó záporral, még ebben a helyzetben is hitet adott neki, hogy a hajó eljut holnapra Ifinbe. Szégyellte, hogy nem tud segíteni a legdiadalmasabbak erején felül közdő matrózoknak, de egyszerűen képtelen volt elereszteni a felső fedélzethez vezető lépcső oldalához láncolt naftavetőt. A harc reménytelensége ezzel a hatalmas és láthatatlan ellenséggel megbéklyózta. Próbálta, de egyszerűen nem bírta végleg elengedni. Egy gyermeknek érezte magát, rettegve a fosztogatóktól, kik előbb végeztek a szüleivel. Olyannyira hatalmába kerítette a félelem, hogy képtelen felállni és ellenszegülni annak, hogy megóvja a rabszolgaságtól a kishúgát, kit mindennél jobban szeretett.

Egy újabb hullám kerekedett felé, majd térítette vissza az emlékből. Megrázta a fejét, majd látta, hogy két matróz a korláton kívülről húzzák vissza társukat a biztos halálból. Ezután egy alig kivehető hang felé fordította a fejét. A kapitány sziluettjét alig tudta csak kivenni a rettenthetetlenül szakadó esőben, mi a szél által betörve ostromolja a hajót s legénységét. A kapitány felhagyva a parancsok értelmetlen üvöltésével, megragadott egy a már három matróz által feszített kötelet, majd mint a beosztottjai a fedélzet közepére kifeszített, vastag kötélhálóba akasztotta a lábait, hogy biztos állást találjon a orkánban. Újabb hullám, mi mossa a már eleget kiállt legénységet. Emlékszik egy hasonló erejű viharra miután elszakadt a falvától és eladták hajórabszolgának, de lánc alatt a lomha kereskedőhajó gyomrában még gyerekszemmel sem volt ilyen rémisztő a természet. Akkor is vacogva csak arra gondolt, hogy a húga jobb helyen van. Bár akkor már több mint 3 hónapja nem látta őt. Tudta, hogy neki sötét világunk másfajta szörnyűségeit kell elviselnie, de érezte, hogy él. És akkor ott megfogadta, hogy ha túléli, meg fogja keresni. Ez után mintha csak meghalották volna ígéretét, egyik alkalommal Toron, partvidékén egy hosszabb út után ültek és lerakodási parancsra vártak Lakhassyn dokkjában a tűző napon, mikor odaszólították a gazdájához és tájékoztatták, hogy el van adva. Egy pocakos mosolygós ember vette meg, akin látszott, hogy sok fele megfordult már, és nem csak a kocsmák bűze rakódott rá, hanem tapasztalat és megfontoltság. Látott a szolgakölyökben valamit és miután fizetett érte, felajánlotta neki, hogy kiválthatja magát nehéz munkával. Adalhard először érezte, hogy a robotjának van értéke. Az anyja utáni szeretetből, vagy az apja iránti tiszteletből végzett munka után, szolgaként esélye nem volt ezt az érzést megtapasztalni. Az ezt követő évek nehezen teltek Masdhur szolgálatában, bár ez örömteli munka volt és könnyebben is bírta, ahogy megemberesedett. Felszabadulásának örömteli eseményekor épp Gianagba szállítottak, Masdhur üzletei sosem tartoztak rá, de ennek és a szolgaság ellenére jó viszony alakult ki az évek során a kereskedő és ő közte. Ott szabadulása után Masdhur javasolta azt is neki, hogy álljon be a méltán híres alabárdosok közé, jól kitanulhatja, hiszen megmaradt benne a fegyelem nagy erénye, melyet még korbáccsal vertek a fel-feltépett bőre alá. Adalhardnak tetszett az ötlet, bár azt csak ő tudhatta, mennyire szeretne régi hibájáért adózni, hogy megtanul kiállni és akkor egyszer talán majd megbocsájt.

A kiképzés közben megismerte a Gianag törp őslakosaival összefonódó kultúráját, majd a kötelezően leszolgált évei alatt megtalálta önmagát. Már csak egyvalaki hiányzott, akit még visszahozhat. Rég elszakított húga. A leszerelés után visszautazott Toronba, az ország ismerete és az északon keresett zsold elég volt, hogy elkezdhesse a keresést Riaka után. Ez persze borzasztóan eredménytelen volt, itt újra találkozott a reménytelenség érzésével. És persze a szakmájából, melyet hetente új faluba vagy városba költöztetett, nem jött be annyi pénz, hogy ne kezdjen elfogyni a keresésre spórolt pénz. Viszont a fordulat bekövetkezett éppen, mikor a megmaradt kevéske vagyonán merengett és a rááldozott időt gyászolta egy kocsmában, akkor történt, hogy odalépett hozzá...

-Ááááhhhr!

Üvöltött fel mikor egy szabaddá vált hordót erőteljesen neki sodort egy újabb fedélzeten átvágó hullám. Nekifeszült, de nem tudta eltolni magáról. Majd egy pillanattal később megmozdult a monstrum. Az okozója pedig két matróz, kiknek hálás pillantással adózott. Amint elhúzták az irányíthatatlanul kivágódott a hajó oldalán és eltűnt a háborgó szürkeségben ami a hajót körülvette. Ezután az egyik odahajolt, hogy beleordítson Adalhard fülébe.

-Hogy lehet maga még idefent!? Tűnjön el innen...be a fedélközbe, azonnal!

S ezzel faképnél is hagyta, rohant vissza egy társának segíteni egy másik kötélnél. A másik tengerész lehámozta az ujjait a lövegről, a karját a nyaka fölé emelte, majd becipelte az ütéstől még émelygő alabárdost a fedélzet alá. Ott két másik utas átvette, Adalhard pedig hagyta, hogy leültessék egy asztalhoz. Amikor jobban magához tért kicsit elmerengett mennyire kiszolgáltatott is a kis jelentéktelen élete az istenek mesterkedése közben. Erre gondolt, mikor kissé kitisztult a kép és szemügyre vehette a kabinban tartózkodó embereket. Képükre mindnek kiült a rettegés, volt, amelyik szakadatlanul csak imát mormolt, egy másik pedig maga elé bámulva motyogott, de ült ott egy módosabb kereskedő is, ki egy favödröt szorongatott, melynek hányingert keltő illatából Adalhard már rájött mi célt szolgál. A hajó még mindig a hatalmas viharban volt bár ezt idebent kevésbé lehetett érezni. Rettentően sajgott a feje a korábbi ütés miatt, csak ledölt a karjára és szemét az asztalon lévő, jócskán szétfolyt gyertya lángján pihentette. Nézni a kis fény táncát valahogy megnyugtató volt, még ebben a helyzetben is. Mint mielőtt felkapta a fejét a hozzá odalépő lányhoz, majd elakadt a lélegzete. Soha hozzá foghatót még nem látott, mintha nem is szent volna...mintha valahonnan magasabbról származna. Még gondolatban azt is megkockáztatta, hogy maga a valamikori teremtő hozott létre csodát, és ő kérdezi meg tőle, hogy mi az oka a bújának. A panaszból újabb lett a lány részéről, majd pedig felismerés. Az azt követő napokban Adalhard minden eddigi vágya valóra vállt, megtudhatott mindent a húgáról azóta hogy elválasztották őket, bár Allianának kellett szólítania, mert a lány új nevet használt a múltja feledésére, nem haragudott rá. De az alabárdos megesküdött a lánynak, hogy soha többet nem hagyja el és ezentúl meg fogja óvni bármitől hogy lerója tartozását.

Ezután útra keltek Abasziszba, Allianának haladéktalanul ide kellett hajóznia. Igaz, még nem avatja be mindenbe, de ez érthető is. És midőn megérkeztek, mintha nem történt volna egy életre elég jó Adalharddal, egy ifjú nemes neves családból egy évi szolgálatot ajánlott mindkettőjüknek, amit a nemes kiállásának és tisztes alkujának köszönhetően elfogadtak. Az, ami mégis a tengerre sodorta a biztonságból egy gyászos esemény, jótevője Masdhúr halálhíre. Ifintől észak-nyugatra egy kis szigeten temetik ahol a kereskedő családja is nyugszik. Egy pár napra elbúcsúzott Allianától, majd hajóra szállt, hogy kifejezze háláját még egyszer utoljára. Már visszafelé tartott, mikor a hajót körülvette ez a rettenetes vihar. Elképzelhetetlen, hogy ily tragikusan érjen véget az élete, még mielőtt újra láthatná kishúgát. Nem volt elég az a pár hét, amit együtt töltöttek, nem veszhet el a tengerben, hiszen feladata, hogy haláláig óvja! Nem lehet egyik istennek sem ilyen kegyetlen humora!

De most érzi, a legalapvetőbb emberi tulajdonság kerekedett felül rajta: az önzés.

Hangos üdvrivalgásra riadt, meglepetten nyugtázta, hogy talán a fájdalom vagy a kétségbeesés, de ájulásba taszította. Alig hogy felismerte, hogy a hajó már nem ringott annyira, a kapitány lép be a kabinba széles mosollyal borostája alatt.

-Megérjük a holnapot!

[Felon]

Alliana Loandar

Thovadisz- Boszorkány - Abbitcsillag

Alliana Loandar előtörténete

?Uram Isten! A fejem... alig látok, a lábam úgy fáj... Hol vagyok? Mi történt? Miért véres a combom? Miért nem emlékszem? Nem számít, csak fuss! Úgy ég a talpam, mintha az utcakő izzó parázs volna... Nem állhatok meg, még utól ér! Úgy szédülök... Könyörgök valaki segítsen, valaki... akárki... Anyám, ments meg!?

?Úrnőm, az éjjeli járőr egy ájult lányt talált a keleti régióban. Erősen vérzett... - a köpönyeges cellárius hangja elakadt, egy szempillantás erejéig felnézett a trónuson ülő nőre. Mint mindig, gyönyörű volt. Már harminc esztendeje... Szemeit talán túl sokáig legeltette a gyertyafényben fürdő matriárka keblein, ugyanis tekintetét arcára emelve halovány mosolyt látott, majd zavarában a márványpadlóra merdt.

?Mennyire súlyosak a sérülései?

?Könyörtelenül megverték. Testileg renbe fog jönni... Mentlisan viszont....

?Ébreszd fel Karinát és lássd el a sérüléseit! Adjatok neki szállást és élelmet, szüksége lesz rá! Reggel személyesen beszélek vele, a továbi sorsáról majd később döntök.

?Igenis Úrnőm, mégegyszer elnézést a kései zavarásért. - a cellárius felemelkedett a térdéről, mélyen meghajolt és szemét a földre sütve kihátrált a teremből.

?Nem történt semmi Oren. Most menj és ismerkedj meg a lányoddal...

?Pyarron szerint 3600, a századforduló. Ok az ünneplésre, több ezer csecsemő születése, még többek halála. Számomra csak egy évszám, semmi több. A családom... számomra halottak. Most már új családom van, otthon érzem magam. Tizenegy évesen kerültem a XXX. A klán, mely ápolt, befogadott és anyám helyett anyám volt. Oren atya kiváló mesterem volt, nincstelen származásom ellenére udvari életmódra tanított. Lelki támaszt nyújtott, ha szükségem volt rá és fogta a kezem, mikor lázálmok gyötörtek. Értelmet adott a létemnek...?

?Hat éve már, hogy a rendhez kerültem, de az utóbbi időben minden megváltozott. Másképp néznek rám a rendtársaim és összesúgnak a hátam mögött. Eleinte azt gondoltam, hogy irígyek rám. Kimagasló tánctehetségem, elegáns lovaglásom, tanulékonyságom és találékonyságom miatt több alkalommal is őméltósága, Agnethe Ûrnő személyesen tüntetett ki. Oren dícséretei is folytonossá váltak, habár ez csak nekem jelentett sokat... Azonban rá kellett jönnöm, másról van szó. Valahogy több volt a furdaló pillantásokban, mint puszta irígység. Gyönyörű nővé értem... és ők már tudták, amit én még csak nem is sejthettem. Hamarosan megkezdődött a tényleges képzésem.?

töredékek Alliana Loandar naplójából

?Tharr, mindenek leghatalmassabbika, addj nekem erőt, hogy felemelkedhessem, adj hatalmat, hogy bosszút álhassakt, adj kéjt, hogy hódíthassak! Ezernyi vércseppet hullatok érted, ezernyi gyönyört áldozok néked és cserébe csupán egyet kérek; Hamarosan Toronba utazok Karina asszonnyal. Tudom a szent föld veszélyes hely, de őméltósága Agnethe Úrnő akarta ez, tartozom neki ennyivel... Csak annyit kérek oh háromfejű Nagyúr, add áldásod utunkhoz, és cserébe egy életen át a szolgálatodban maradok!?

?De Úrnőm könyörgöm, hisz még olyan fiatal! Jól ismerem Toront, kegyetlen hely!

?Hallgass Oren! A döntés végeleges. Hisz te magad javasoltad a shuluri rendház kiépítését. Egyenlőre még nincs elég befolyásunk a térségben, előbb kapcsolatokat kell szereznünk! A terved ambíciózus, de nem kivitelezhetetlen... Viszont szükségünk lesz a legtehetségesebb és legtalpraesettebb tanítványokra a túléléshez. Úgy véltem kitüntetésnek fogod érezni Alliana megbízását, azt hittem bátrabb vagy ennél... - a matriárka lesúlytó pillantása tőrszúrásként hatolt Oren büszkeségébe. Letörölte aggódó arckifejezését, kihúzta magát és mélyen Agnethe szemébe nézett.

?Értem Úrnőm, máris nekilátok Alliana felkészítéséhez. Köszönöm a lehetőséget!

?Nem vagy többé cellárius Oren, és ne feledd, a bábavatás után el kell, őt engedned!

?Lassan már két hónapja, hogy Karinával, az új oktatómmal megérkeztünk Toron déli régióiba. Hidegebb van, mint Ifinben, sokat vacogok éjszakánként. Karina mérhetetlenül szigorú, de jó tanár. Gyakran adott éjszakába nyúló feladatokat és minden hétre más szeretőt kellett behálóznom. Eleinte kényelmetlenül érintett, de rájöttem mi sem egyszerűbb egy naív férfi elcsábításánál. Bár gondolom nem erről szeretnél hallani...?

?Ne aggódj, remekül vagyok. Az első pár hónapban sok bajba kerültem az abasziszi akcentusom miatt, de mára már egész tűrhetően beszélem a shuluri nyelvjárást. A férfiak se jelentenek már problémát. A férfi egyszerű észjárású állat, fél év elég is hozzá, hogy maradéktalanul leláncolják. Csak most kezdem átlátni, hogy ittlétem alatt mi mindent sikerült elérnem. Karina láthatatlan eleganciával terelgetett a megfelelő szeretők karjaiba. Egyesek védelmet nyújtanak, mások egyetlen szavamra drága csecse-becsékkel halmoznak el. Megint mások előkelő estélyekre, nemesi bálokra hordanak, csakhogy kékvérű társaiknak értékes ékszerként mutogathassanak oldalukon. Noha addig nem zavar, amíg újabb és egyre befolyásosabb hódolókra tehetek szert...?

?Végre írhatok Oren, annyi mondanivalóm van a számodra! A múlt héten ráakadtam egy szerencsétlen flótásra. A nyomorult üveges szemekkel járta a fogadókat rég elveszett húga után kutatva. Hát megadtam neki, amire vágyott... Éjszakákon át cseverésztünk gyermekkorunk nemlétező, ám közös családi emlékeiről. Leírhatatlanul tragikus, habár felettéb légbőlkapott élettörténetem után megígérte, soha többé nem ereszt el és nem hagyja, hogy bármi bántódásom essék. Mily elbűvölő és bárgyú is egyben. A férfiúi naivitás iskolapéldája. Úgy érzem, még sok-sok mindent kifacsarhatok ebből a féleszűből....?

?Remek híreim vannak Oren; Karina kérvényezte a beavatásomat Agnethe Úrnőtől. Említett egyfajta próbatételt is... Jajj Oren, olyan izgatott vagyok. Már lassan két éve nem láttalak, nagyon hiányzol. Aggódom Karináért, nagyon csúnyán köhög. Nem tesz neki jót a hírhedt északi hideg. Félek, ha nem jut haza, minnél előbb... Nem szívesen tagadom meg Úrnőnk parancsát, de ha Karina betegsége nem enyhül, kénytelen leszek visszatérni Ifinbe...?

passzusok Alliana leveleiből Orennek

?Sajnálattal hallom Karina távozását, de ez nem mentség a vétkedre. Nagyot cslódtam benned Alliana. - Agnethe finoman leplezett undorral mérte végig a trónusa előtt zokogó lányt. Megnyalta szája szélét és kíméletlen hangját lágyabra cserélte. - Most már érted, mit jelent kötődni valakihez... és milyen csúfos következményekkel jár. Remélem tanultál az esetből. A bűntetésedtől ezesetben eltekintek. Mondandóm van a számodra... Karina utolsó jelentésében felkészültnek talált a továbblépésre. Tiszteletben tartom meggyöződését, és hajlandó vagyok előkészíteni a beavatásod. Rendünk ősi törvényei szerint szerezned kell egy bábot. Egy báb előkelő, gazdag és befolyásos. Oldaláról biztonságban mozgathatod a szálakat, kedvedre alakíthatod az eseményeket. A szabályok egyszerűek; szerezz egy bábot, és rendünk szorosan magához ölel. Viszont addig nem térhetsz hozzánk vissza, amíg feladatod nem teljesítetted és nem is fordulhatsz egyetlen rendtaghoz sem segítségért. Most menj, a kapuőr már vár a szükséges felszereléssel. Üzensz valamit Orennek mielőtt távoznál?

?Csupán annyit, - szipogta alig hallhatóan - hogy sze... köszönöm a fáradozásait!

?Tisztelt Dal Karnelian Úr,

Arról értesültem, hogy megbízható, sokoldalú embereket keres bérmunkára. Véleményem szerint idősebb testvérem és jómagam alkalmasak volnánk a hivatás betöltésére. A Karnelian név jó ajánlólevél volna számunkra, könnyebben találhatnak munkát a jövőben, ha a Karnelian családnál betöltött szolgálatainkra hivatkozhatnánk. Kérem jelezze, ha esetleg lehetőség adódik személyes találkozásra, hogy megbeszélhessük a kínált munka részleteit. Várom mielőbbi válaszát.

Szivélyes üdvözletét küldi,

Alliana és Adalhard Grieton?

Alliana Loandar ajánlólevele Beris Dal Karneliannak

Testi adottságok: - testmagasság: 56 ynevi hüvelyk (168 cm)

- testtömeg: 59 ynevi font

- mellbőség: 29 ynevi hüvelyk (87 cm)

- derékbőség: 21 ynevi hüvelyk (63 cm)

- csípőbőség: 28 ynevi hüvelyk (84 cm)

Külső leírás:

Középmagas, sudár testalakatú szépség, bőrszíne világos, már-már hófehér. Hosszú szempillái között smaragdzöld szemek bújnak, halványvörös ajkai az átlagnál vastagabbak. Arcát hátközépig érő, enyhén hullámos, mogyoróbarna haj övezi. Járása elegáns, nemesi származást sugall. Gondosan ügyel saját tisztaságára, ápolt küllemű. Ruházata álltalában színes, szembeszökő, de nem hivalkotó. Épp csak sejteti viselője formás idomjait, teret ad a fantáziának. Kedvenc árnyalatai az áffiumzöld és rózsavörös, így leggyakrabban e színekben látható.

Jellemrajz:

Lobbanékony, szenvedélyes, bár ha jövőbeli előnyökhöz juttatja, képes elfolytani fellángoló indulatait, sőt tisztelettudóan és alázatosan viselkedni. Öntörvényű és makacs, ha valakit szolgál, csakis saját önös érdekéből teszi. Önző és kapzsi, saját előrejutását minden más fölé helyezi, így nincs bűntudata, ha valaki más miatta kerül kereszttűzbe. Nem lételeme a pusztítás, de mások és főleg ellenségei szenvedésében örömét leli. Roppant hiú és nem tűri a megaláztatást. Ha nem is áll bosszút azzonnal kártevőjén, nem felejt, és az első adandó alkalommal töbszörösen megbosszúlja sérelmeit. Vakmerő, de nem ostoba, ha új közegbe kerül eleinte tartózkodó, számító, egészen addig, amíg megfelelően fel nem térképezte az új környezetét.

[Felon]

Ramir Gracchus

Karashu - Gladiátor - Anyaszomorítók

Ramir Gracchus históriája

/Karashu műve/

3601-et ír a Pyar naptár. Hajnal van, mikor panaszos nyögések után gyermeksírás töri meg a dermesztő, téli éjszaka csendjét. Egészséges, kékszemű kisfiú lát napvilágot, azonban anyja haldoklik. Gyermekágyi láz gyötri, nincs sok hátra földi létéből. Az újszülöttet épp, hogy el tudja nevezni, utolsó lehelleteivel;

?Ramir?Ramir legyen a neve, az apja után?Gondoskodjatok felőle, hogy erős ifjú legyen, nekem lejárt időm e világon??

Néhány lélegzetvétel, s az anya meghal. A farkasok óráját írjuk (A farkasok órája az éjszaka és a pirkadat közé esik, ebben az órában halnak meg a legtöbben, ekkor a legmélyebb az álom, a legvalószerűbb a lidércnyomás. Az álmatlan embert ekkor nyomasztja a legsúlyosabb szorongás, ekkor a leghatalmasabbak a kísértetek és a démonok. És a farkasok órája az az időszak is, amikor a legtöbb gyerek jön a világra). A barátok szeméből egyszerre olvasható ki az öröm és a gyász. Egyedül a kis Ramir sírása töri meg a házat betöltöltő néma csendet. Így született meg Ramir Gracchus, az Onpor-hegység bérceinek lábánál, Abasziszban, egy fagyos, holdvilágos, téli éjszakán.

Apja napszámos volt, anyja cselédlány. Ramir születése előtt 2 hónappal az apa halálát lelte, egy összeroskadó pajta gerendája végzett vele. Anyja várandósként dolgozni nem tudott tovább, egyedül a barátok segítségére számíthattak, de nélkülöző emberekek lévén, tőlük se sok támogatást kaphattak. Miután Ramir születésekor az anya is meghalt, a Gracchus család egyik régi baráti családjához került. Egyszerű emberek lévén többet ők sem tudtak nyújtani a gyereknek, mint azt a szülei tették volna.

Teltek, múltak az évek, a gyerek szépen fejlődött. Szokatlanul erős és jó kötésű srác volt. Ereje párját ritkította, az öregek közül nem egy mondta, hogy óriások ereje éledt újjá benne, kit egyetlen csapással farönköket zúztak szét, mázsás köveket emeltek fel oly könnyedén, ahogy ember a falás kenyerét, s létüket rettegte mind élő, mind holt. Ramirnak nagyon tetszettek ezen mesék, s történetek. Életcéljává tűzte ki ekkor, hogy nagy és híres harcos lesz, ha törik, ha szakad! Az aréna közepén fog állni, s sütkérezni a dicsőségben.

Volt még néhány egészen rendkívüli benne. Hihetetlen tűrőképessége volt, egészsége is messze túltett mindenkin. Szinte sosem volt beteg, alig egy-két évente egy meghűlés, semmi több. Csodával határos módon még egy erős mérgű kígyó harapását is túlélte, ami az átlagember számára azonnali halált okozott volna, de ő könnyedén megbírkózott a kórral. Már ekkor többen hívták emberfeletti lénynek, ki emberi testbe zárva raboskodott e világon.

Bírta a kemény munkát, mikor a többiek már elfáradtak, ő még csak akkor jött bele. Kevés barátja volt azonban. A gyerekek többsége rettegett tőle, hiszen ráakasztották a számára átokként felfogható emberbfeletti lény jelzőt. Nem mertek közeledni hozzá, nem hogy megszólítani. Csupán néhány ember segítségére hagyatkozhatott, viszont az övékre mindhalálig. Aki megismerte, remek barátra tett szert benne. Másokkal nem igen állt szóba, vagy csak nagyon ritkán. Utálta, ha másnak tartják, mint egy átlagos kölyköt, nem fogadta el, hogy csak azért lenne más, mint a többi, mert jobban állja a sarat és kiváló egészségi és fizikai állapotnak örvend.

Bátorsága több ízben megmutatkozott. Habozás nélkül bemosott a barátjaival kötöszködőknek, olykor még akkor is verekedett, amikor sokkal többen voltak ellene. Mindig saját maga szándékait tartotta szem előtt, kivétel, ha azok a nevelői vagy a barátait segítették. Ez a sajátos felfogás az őt körülvevő általános idegenségből fakadt. Nem tudta elfogadni, hogy így vélekednek róla, nem tehet arról, hogy ilyen 'hatalmasnak? született.

Élete legsötétebb pillanata egy nyári alkonyon következett be, tizenkét esztendős korában. Martalócok törtek a falura, s felprédálták az egészet, nem kímélve se élőt, se holtat? Mindenkivel végeztek, ki ellenállt. A többieket rabszolgának vitték magukkal, szolgasorba taszították őket. Ramir bátran harcolt, három rabló koponyáját is betörte a hozzájuk dobott kövekkel, végezni is akartak vele, de a rablóbanda feje megálljt parancsolt.

?Hagyjátok életben! Erős fiú ez, még hasznunkra lehet! Ha nem is maga a kölyök, biztos szép summát megadnak érte! Aki ilyen fiatalon így verekszik, azelőtt fényes jövő áll! Csak nehogy széttépesd magad Ifinben az oroszlánokkal, évek múltán, kölyök!

Ez volt a kezdet vége, s a végzet kezdete Ramir Gracchus életében?

Gazdag városában, a rabszolgapiacon eladták rabszolgának. Fizikuma 'kiváló? rabszolgává tette. Barátaitól, nevelőitől elszakítván először kerthelységekben dolgoztatták, a disznók alól takarított, kertekben dolgoztatták. Két és fél év múltán egy ültetvényre került, hogy onnan még három év múltán év múltán, tizenhét és fél évesen egy kőfejtőbe kerüljön, s dolgozott itt további két és fél évig. A magány, a rabság és az elviselhetetlen körülmények rendkívüli keménységűre edzették lelkét. Akivel megismerkedett ezen idő alatt, azt vagy elvitte a halál magával, vagy elszakították tőle urai. Kézről kézre járt. Nem kérdezett, nem állt ellen, csak tette, amit mondtak neki. Csak akkor válaszolt a rabszolga élete során, ha muszáj volt. Gyűlölte fogva tartóit, de nem tudott mit tenni ellenük, elfogadta sorsát, de mindig is ingerlékeny volt. Sosem hagyta a piszkálódásokat annyiban, mindig ököllel válaszolt.

Erejének köszönhetően ritkán keveredett bajba. A többi rabszolga nem mert belekötni, s mivel kitűnően dolgozott, bírta a munkát, s a gyűlölet fűtötte lelkét, hihetetlen munkát produkált, így egy szava sem lehetett rá urának. Gyakran megdicsérte ezért, de Ramir soha nem tudta elfelejteni, hogy milyen út vezetett idáig, ezért urát is ugyanúgy gyűlölte, mint elrablóit. Nem mondott köszönetet, csupán várta az arra alkalmas pillanatot, hogy megölje. Megutálta az életet. Elfogadta, hogy ennek kell lennie, de hogy miért, arra sosem kapott választ. Sosem volt benne emberség, nem volt, aki tanítsa rá, túl korán ért véget minden, amit egykoron szeretett. Megutálta az egész világot, magába burkolózott. Csak dolgozott, baját megtartotta magának.

Egyszer azonban a remény csillaga felbukkant számára. Egy nap egy ember jött a kőfejtőbe, kíséretével. Nemesember volt, megjelenése tekintélyt parancsoló, nézése tapasztalt, világot látott emberre valt. Pergamentekercsből olvasták fel a rabszolgáknak, hogy erős, bátor, a vértő vissza nem riadó embereket keresnek, s akik megállják a helyüket, annak a határ a csillagos ég! Egyedül harcolni és túlélni kell, nem mellesleg a talán leendőbeli nézőiket szórakoztatni. Egyszóval, leendőbeli gladiátorokért jöttek. Ramirnak kapóra jött ezen ajánlat, hiszen úgy gondolta, egy dolog van, amihez ért, az a harc. Próbára tették, s jónak bizonyult, s kivásárolta a kőfejtőből új ura, aki gladiátornak képeztette ki. Elmondta, hogy megszabadulhat a rabszolgaságától, ha meg tudja vívni azt a küzdőtéren. Tetszett neki Ramir ereje, s elszántsága. Eltelt egy év, majd még egy. Huszonegy éves korára elsajátította a küzdelem alapvető fogasait, kedvenc fegyvere a láncos buzogány lett, mesterévé vált. Megjárt számos küzdelmet, sosem okozván csalódást.

Az idő múlásával sorra szerezvén a dicsőséget, egyik nap ajánlatot kapott. Miszerint, megválthatja szabadságát, csupán annyi a dolga, hogy egy nemesember házi arénájában egy kis bajnokságon győznie kell és az a nemesember a szavát adja, hogy felszabadítja őt. Mivel Ramir ezt vonzó ajánlatnak titulálta, belement ezen alkuba. Hosszú, kimerítő délután után végül véresen, koszosan, izzadtan, kimerülten is, de győzött. Mint ahogy kiderült, díszes társaság verődött össze ezen 'küzdelmeket? megnézni, szóval egyértelmű nyeresége tett szert a nemesnek, így nem jelentett nagy gondot kivásárolnia őt a szolgálatból. Ramir méltónak bizonyult a szabadságra, s szabaddá lett. Nem élvezhette sokáig a szabadság ízét, hiszen eddig szolgálataiért cserébe kenyeret, s fekhelyet kapott, most egy szál magába ott állt a nagyvilág előtt, s ha nem akart éhen veszni, valamilyen munkát kellett találnia.

Egy borgőzös éjszakán megismerkedett egy Seu Delor névre hallgató rosszarcú figurával, aki meglepetésére egyből munkát ajánlott neki. Ramir testalkatából kiindulva egy amolyan testőr-társ szerűséget keresett 'egyéb? munkák elvégzésére. Belement Ramir, mit veszíthet alapon. Egy-két melót el is végeztek ketten, hol nemesemberek, hol mézes-mázos kereskedők, hol alacsonyabb körök vették igénybe szolgáltatásaikat, emberek szóra bírására vagy kisebb dolgok elvégzésére, mint felügyelés a rendre fogadókban, kíséret egy szállítás mellé vagy futárkodás. Nem mondható, hogy baráti viszony alakult ki közöttük, ki tudja mit hoz az élet, kit mikor ér utol a végzete, de egymás társai lettek, s a kölcsönös bizalom megszületett közöttük.

Egy jó hideg sörnek ki nem örül? Hát mindenki, természetesen! - Ezen gondolat volt az alapja, hogy megtalálták a harmadik társukat. A melegtől megszomjazik az ember, ergo, irány a fogadó lehűlni! Be is tértek a hozzájuk legközelebb esőbe. Még alig kezdtek neki az iszogatáshoz, bele is csöppentek szemlélőként egy incidensbe. A fogadós egy fiatal férfival hangos szóváltásba keveredett. Egy fiatal, kis termetű, fekete hajú nő, ki a söntés mögött dolgozott, hazugsággal vádoltam a munkaadóját. Erre a fogadós kiadta egy szempillantás alatt az útját. Ramir nem tulajdonított nagy jelentőséget a jelenetnek, majd elrendezik, nem rá tartozik, a lényeg, hogy meg van a sör, azt hagyják békén. Nem így tett Seu, aki szemét le sem vette a nőről. Miután a nő elhagyta a fogadót, Seu felugrott, s utánaszaladt. Itt hagyja a sörét? Na szép, majd ne panaszkodjon, ha lába kél! - Alig néhány perc elteltével Seu bedugta a fejét az ajtón:

?Szedd a cókmókod, átmegyünk egy másik helyre, van egy hírem számodra??

Ramir felhörpintette a maradék sörét, pár rezet az asztalra dobott, s távozott. Mint később kiderült, új társra lelt Seu, s be is mutatta Ramirt a fiatal nőnek, ki Lyssa néven mutatkozott be. Egy másik fogadóban kedélyes beszélgetésbe kezdtek, s kölcsönösen jó benyomást keltettek az ismerkedő felek egymásban. Így bővült a kis csapat három főre, hogy nekivágjon a kalandoknak, miket a sors tartogat számukra.

[Felon]

Lyssa Mantlini

Venes - Morgena-papnő - Anyaszomorítók

(Egy meleg nap) Az égi fény 3622. esztendeje, Adron kvartja, ,,Feloldozás? havának eleje

Már több napja itt bolyongok, nem is tudom, hogy merre vagyok olykor. Pár napja a város nevét sem ismertem.

Egy kikötőben tértem magamhoz, ahol minden büdös és áporodott szagú volt. Emlékszem még? a szálkás fából készült pad szúrta az oldalamat. Nagyon meleg volt. Arra ébredtem, hogy szárad ki a szám. Mindenhonnan hangok érkeztek, majd mikor kinyitottam a szemem felültem, és egy hiányzó fogsoros matrózforma vigyorgott rám. Egy pillanatra meghökkentem, s már elsőre visszataszítónak hatott a szememben, mind a sötét bőre, mind pedig az ápolatlan külseje.

Csak pár szót motyogott. Értettem minden szavát, azt mondta, hogy ,,közösül? beszél, és ,,Abasziszban? vagyok, bár ezek közül egyik jelentésével sem voltam tisztában, akkor. Mondta, hogy ,,asziszira? vált, hátha megértem, mert neki nagyon nem megy ez a ,,közös nyelv?. De az ,,asziszi nyelv? megértése sem okott különösebb gondot, sőt, sokkal tisztább értelmet nyertek a szavak, amik elhagyták száját.

Ma már tudom, hogy Abaszisz egy ország, az asziszi és a közös egy-egy nyelv elnevezése, de az utóbbit igen sokan ismerik, ezen az Ynev nevezetű kontinensen. Azóta már azt is tudom, hogy Ifinben vagyok, ez a fővárosa, ennek az országnak.

A matróz - Rungor - kedves volt velem, két napig elélhettem náluk, és a velem együtt partra sodródott táskámhoz sem nyúltak hozzá. Tisztességesen bánt velem ő is, meg a családja is. Két lánya van és egy felesége - Neliah. A nő etetett és végül ', mert hát nem élhetek a nyakukon - egy kis élelemmel, meg pár rézzel utamra engedtek. A házikójukat elnézve, ilyet nem tehetnek meg nap, mint nap.

Ma aztán vettem ezt a kis könyvet, meg egy üvegcse tintát és egy tollat. A lehető legtöbb eseményt, információ le fogom jegyezni? Nem akarom, hogy megint elfelejtsem ki is vagyok, milyen helyeken fordultam meg, és kikkel találkoztam. A könyvecske hátuljába pedig felírom azon információkat, amik kicsit is fontosak lehetnek, a múltam szempontjából.

(Esős, fülledt nap) Az égi fény 3622. esztendeje, Krad kvartja, ,,Ifjak? havának 3. napja

Már 3. napja dolgozom itt, ebben a kis fogadóban, a neve Zöld Moszat. Munkába állhattam, ideiglenesen, még a fogadós idősebbik lánya betegeskedik. Azt mondják, hogy ez a mostani időjárás sokakat megbetegít. Meleg van, és valami még, ez mellett, mintha nyomná le az embereket.

Nem sokat kapok, de a szállásért fizetnem nem kell, s valami maradék is akad olykor. Az biztos, hogy igen furcsa ízlése van erre az embereknek, folyton sós ízű, tengerből kihalászott hínáros ételeket esznek, de kezdem megszokni.

Bérem nem sok, de mindig azt vágja a fejemhez Tagor - ő a fogadós és egyben a hely tulajdonosa is -, hogy ennyi bért, amennyit én egy nap alatt, egy paraszt csak egy terc alatt keres meg. Ilyenkor azt gondolom magamban, ,,ő dönti el mennyit kapok?. Nem hiába fizet meg, hisz már második alkalommal húztam ki a bajból, mikor az egyik bérénekese túlságosan sok hínár ízű alkoholos valamit ivott. (Még bajban vagyok ezekkel a gasztronómiai dolgokkal.)

Ma láttam először tükröt. Egy furcsa férfi, más kinézetű, mint az itteniek - bőre sötétebb, haja teljesen fekete, és orra is kicsit másabb ívelésű, a ruházata meg egyenesen giccses -, mutatta meg a sajátját. Eddig nem is nézegettem magam, igazából nem is jutott eszembe megnézni, hogy milyen is vagyok, de most láttam.

A bőröm világosabb, mint az ittenieké, és valami furcsa fekete rajzolat van a jobb szememnél. Az arcom nem olyan érzelmekkel átitatott, mint az aszisziaké, inkább sokkal hidegebb. Ezt a hatást kék szemem még inkább erősíti, ahogy a fehér bőröm és a fekete hajam kontrasztja is.

Az idegen férfi, akiről kiderült, hogy dzsad vérű - ők valahol délebben élnek, ahol a Nap olyan melegen tűz, hogy már éget -, felajánlotta, hogy vele mehetek, úgyis szüksége lenne egy ilyen ,,virágszálra a kertjébe?. Én erre furcsán néztem, és csak annyit válaszoltam, hogy ,,köszönöm, inkább másik ajtón kopogtasson?.

Nagy problémám abban gyökeredzik, hogy nem kívánom a napfényt, sőt, inkább a sötét, az árnyék vonz, azt kerestem. Nem kedvelem a világosságot, noha bajom nincs tőle, csak valahogy kiszipolyozza minden energiám, elnyom.

(Esős, fülledt nap II.) Az égi fény 3622. esztendeje, Krad kvartja, ,,Ifjak? havának 7. napja

Sokat gondolkodom magamon. Mindig ilyen voltam, ilyen hideg, kimért, nyugodt személyiség, vagy minden olyan ember, aki nem tudja a múltját, és nem ismeri magát, ilyenné válik? Nem tudom.

Az égi fény 3622. esztendeje, Krad kvartja, ,,Felemelkedők? havának vége

Már tudom milyen évet, hónapot írunk. Át is javítottam az eddigieket.

Pár napja megismerkedtem két fiatal férfival. Egy kisebb incidens volt a fogadóban, Tagor és a lányának kérője között. Tagor hazudott, ezt azonnal észrevettem, és szóvá tettem, hogy ha dönteni akar a lánya helyett, akkor vállalja fel ő, s ne a nevében beszéljen.

A munkámat természetesen a pillanat tört része alatt elveszítettem, de két társra leltem. A kettő közül a szikárabbik felfigyelt rám, és pillanatok alatt egy másik fogadóban találtam magam velük. Azonban egész úton ide -, ahogy most is -, a Kék Habokba, gondolkodtam. Hiába ,,tettem igazságot?, ez nem az én utam, nem ,,igazságtevőnek? születtem, nem leszek tőle boldogabb. Nem értem, hogy miért emeltem meg a hangom, igazából csak magamat teszteltem ezzel, hátha rájövök, mi tesz teljessé, milyen is vagyok. Nem érzem problémának, hogy nem tartozom az igazság zászlaja alá, igazából nem érdekel.

Ezen este alatt megpecsételődött rövid időre a sorsom. Megismerkedtem a két férfival, és innentől társak lettünk. Meséltem nekik magamról, bár nem szívesen tettem. Meséltem nekik, hogy jelenleg csak az érdekel, hogy megtudjam ki is vagyok, honnan jöttem. A vékony férfi - Seu - biztatóan bólogatott, szerinte utána kell járnom, hogy ki is vagyok valójában.

Az égi fény 3622. esztendeje, Dreina terce, ,,Esküvések? havának közepe

Ma megmutattam társaimnak az egyetlen múltamhoz köthető ,,ereklyémet?. Ez egy furcsa karperec, mely leginkább valami növényből készült koszorúra emlékeztet. Az anyaga ezüst lehet, de jó vastag darab, benne egy fekete kővel. Nem kerültem eddig senkivel sem olyan kapcsolatba, hogy megmutathattam volna neki, de velük, kettejükkel, már pár hete együtt kelek, és fekszem, s már pár kisebb feladaton túl vagyunk.

Az izmos, nagyobb darab férfi fegyverével óvott minket, ami nem hátrány, mert ahogy kiderült e pár alkalom alatt, nem értek az ő nagy láncos fegyveréhez. Engem inkább ,,figyelemelterelőként? használtak, mint aktív cselekvőként.

Egyik alkalommal megbízónk egy fél mondatot ejtett ki a száján, mikor meglátott: ,,minő meglepetés, képzelje, anyai ágon a családom toroni?. Elmosolyodtam, mást nem tudtam tenni zavaromban. ,,Toron?...nem tudom ez mit jelent, de nem feledem.

Visszatérve? Társaim sem ismerték fel a karperecem. Azt ők is felfedezték, hogy ezüst, de többet nem. Visszatettem a dobozába, amire ezen szavak vannak felvésve: Lyssa Mantlin. Talán a nevem.

Az égi fény 3622. esztendeje, Arel kvartja, ,,Holdak és Vándorok? havának 9. napja

Éppen előbb ébredtem fel. Most gyorsan mindent papírra vetek, még el nem felejtem. Egy furcsa álmot láttam az éjjel. Egy női hangot halottam, majd egy olyan furcsa álom vette kezdetét, amihez hasonlót még eddig nem tapasztaltam. Mintha minden valós lett volna, de mégis éreztem, hogy álom. Ez igen furcsa, mert eddigi álmaimban sosem éreztem, hogy álmodok. Cselekedhettem, és nem csak hittem, hogy a tudatommal alakítom az álmom, mintha tényleg tudtam volna formálni. Ijesztő volt, de mégis különös örömmel ébredtem? Most is lüktet a szívem.

Az égi fény 3622. esztendeje, Arel kvartja, ,,Holdak és Vándorok? havának utolsó napja

Még mindig nem feledtem az álmom, s még egy furcsa kép jelent meg, a múlt éjjel. Egy farkas, mely átalakult valami madárrá, és felrepült, s újra egy simogató női hallatta hangját.

Tegnap találkoztunk Beris Dal Karneliannal. Megnyerő figura, s ami számomra még fontosabb, befolyásos, pontosabban a családja. Ez kell nekem, talán ez a család lesz a kulcs a múltam kiderítéséhez.

Ma újabb két emberrel bővült a társaságunk. Egyikük egy igen esztétikus hölgy, csak így elsőre nem tűnik egy megbízható személynek. A másik férfiról nem sok véleményem van, harcosféle, mint Ramir. Talán Seu eddig az, akinek a világa hozzám a legközelebb áll.

Ma eldöntöttem, hogy keresem, miben vagyok jó, mihez értek. Talán így könnyebben felelevenedik a múltam.

(Az előtörténet, mint napló, mellékelve volt eredeti, kézzel íródott, néhol viasszal pettyezett formában, scannelve. Az előtörténethez kép is tartozott. Megj. Tábor)

[Felon]

Anurin

Felon - Bárd - Anyaszomorítók

"Nem lehetsz ilyen megkövült szobor,

Ócska színész bábok színpadán.

Az egyetlen elveszett való,

Halott turista egy kísértetgondolán."

Egy vízmosásban ébredt. Hosszú, vörös haja csatakosnak tetszett valamiféle létől, melynek szaga bűzös, visszatetszést keltő volt. Sóhajtva állt fel, homlokára tette a kezét, és nyögött egyet. A fejfájása erősödött, de már megszokott, reggeli ismerősként üdvözölte. Ezáltal tudatosult benne, hogy él. Még mindig. A fenébe!

Végignézett magán. Nem keltett bizalomgerjesztő képet, a szokásos züllött formáját hozta, de nem érezte emiatt kellemetlenül magát. Megszokta. Kiskorától kezdve a mocsokban élt, azóta sem változott semmi. Legalábbis nem sok. Pár év, pár centi. Hosszra, szélességre, tapasztalatra. Nehéz volt túlélni, de még nehezebb volt úgy, hogy ő nem akarta. Meg akart halni, elveszni az iramló fényben, amit részegen hallucinált, amikor a világ már apró darabokra hullott az ócska kricsmi pálinkaszagú előterében. A körülötte létező élettér nem olyan volt, amelynek igyekezett volna megfelelni. Mégis megfelelt neki. Mindenben.

3606-ban született Ifin nyomornegyedében, egy szajha munkaköri ártalmaként. Apját sosem ismerte, nevet sem kapott tőle. Szintúgy fetrengett a saját nedveiben, mint a körülötte élők. Ugyanúgy strichelt, mint koldusosztálybeli anyja, és szépreményű nővérei. Bár azt csak kényszerből. Először nem tudott tiltakozni, utána meg már nem számított. A világ fertőbe áztatott mivolta már beleivódott a lelkébe, és ő tárt karokkal üdvözölte, minden egyes reggel, vagy délben, vagy este. Amikor sikerült eszméletre térni. Épp csak annyi időre, hogy újra a posványba merüljön, és ócska lőrékkel áztathassa fiatal torkát. Már rég nem lakott a családjával. Haloványan rémlett neki egy különösen duhaj éjjel, melynek következményeként apró kis motyójával együtt kirakták a füstös falú ócska kalyibából. Testvérei teliszájú, kárörvendő röhögése a mellékutca végéig kísérte őt.

Az utcán élt. Bár nem mintha nagyon különbözött volna a jelenlegi otthona a régitől. Tán csak annyiban, hogy leheletnyivel jobb a levegő. Borgőzös leheletnyivel.

Megcsúszott. Lábai groteszk táncba kényszerítették meggyötört testét. Újra elterült a posvány alján. Kihunyt belőle tudata utolsó szikrája is, és vízesésként mosta magába rövidke életének minden gyalázatos emléke. Alig volt 16 éves.

"Ahol a halál parfümillatú,

pokolra hív a randevú."

Zötykölődő szekéren ébredt. Arcát már órák óta telibe süthette a tűző napfény, mert égetően sajgott. Megérintette jobb orcáját, majd riadtan visszakapta ujjait. Ez fájt.

Kissé kábultan ült fel, és nyugtázta, hogy háttal ül az útiránynak. Hátranézett. Egy öregember ült a bakon, vállait verdeső haja jórészt eltakarta vonásait. Ismerősnek tűnt, mégis biztos volt benne, hogy még sosem beszélt vele.

A szekéren ládák és boroshordók sorakoztak különös mintázatban. Érdeklődve megkongatta a hozzá közelebb esőt. Elégedetten nyugtázta, hogy tele van. Kíváncsiság ébredt benne, torkában pedig mohó szomjúság éledt, de sehol sem látott alkalmas eszközt a hordólékelésre.

- Ne is gondolj rá! - hangzott rekedtesen az öregember felől, és a lány riadtan kapta fel fejét a hangszínben bujkáló néma fenyegetésre. Felvette a szokásos - utcán kifejlesztett - védekezési pózt, és várta a támadást.

Nem érkezett. Halk nevetés dallama csapódott a füléhez, minek következtében meghökkenten meredt a zordonat fosszíliára. Életének 16 éve alatt nem látott még ennyire furcsa figurát, mégis valami különös oknál fogva megbízott benne. Úgy érezte, hogy útitársa most nem akar társalogni vele. Mintha várt volna valamire. Tőle.

Vállat vont, majd egy hordónak vetette a hátát, és dudorászni kezdett. Lábát időnként hozzá-hozzáütötte az egyik hordó falának. Ez véletlenszerűnek hatott, mégis csodálatos egységgel olvadt bele a zümmögő dúdolásba. Kis idő múlva a vénember is csatlakozott. Rekedtes hangja ismeretlen nyelv szavait lökte az abszurd muzsikába. Oly különbözőek voltak, mégis minden kis ritmus, ütem összeillett, képtelen összhangot képezve egymással.

- Megtaláltalak Zafi. Régóta kereslek téged, kicsi gyermek, piszkos utcák dalos virágszála.

- Az én nevem Anurin? - kezdte erőtlen tiltakozással, majd benne ragadt a szó, mikor az éjfekete, véreres szemekbe nézett.

- Mindegy ki voltál, arra figyelj, hogy ki lehetsz, ki leszel - nyikorogta a férfi. - Zafi.

"Feldobtam, és az élére állt az érem.

Csöndes háború, néma fegyverek.

Semmi sem lesz ugyanúgy, mint régen,

Egyszerre szép és egyszerre szörnyeteg."

Ismét egyedül, az utcán, a mocsokban. Ez mégsem jelent visszaesést, szabadságot jelent. Nem szeretett buta ember lenni, mégis az volt. Több, mint egy éven keresztül. Idegesen nyelt egyet, és körbenézett. Utált folytonosan a háta mögé nézni. Körös-körül tántorgó részegek itták magukat az elképzelt jövőbe, melyből mindig egyre keservesebb volt másnap az ébredés.

Neki is egyre keserűbb volt. Átverték. Jajongó örömmel fogadta magába a tanokat, melyeket az a 'mocsok szemétláda? oltott belé. Megtanította arra, hogy hogyan használja Alborne adta tehetségét mágiára. Megmutatta neki, hogyan lehet harcos és lágy egyszerre. Rávezette ujjait a csörgődobra. Hagyta tobzódni önpusztító szenvedélyeiben, miközben élvezettel szemlélte nyilvánvaló fejlődését. Vigyorogva figyelte személyiségének összetettségét, a kettészakadt, fiatal, de megfáradt lelket. Maga lökte a tapogatózó nemesemberek puhává hízott karjai közé az ittas-bódult lányt, miközben csengő aranyokat számlált a fejében. Igen, eladni készült e csöppnyi gyermeket, melyből a legkülönösebb lény alakult a röpke egy év alatt. Szép volt, üde és bájos, mindamellett kegyetlen, számító, gátlástalan és életunt. Hirtelen haragú, kaotikus viselkedése, és szeszélyessége érdekessé varázsolta az iránta érdeklődők szemében. Õ pedig játszott. Dalolt nekik, eufóriába dobolta magát előttük, majd néhány pohárnyi itóka után kokottá vált, és kiszolgálta a legperverzebb vágyálmaikat is. Neki ez csak egy játék volt. Életében először fürdött a világi hívságokban, a pénz adta lehetőségekben, és pia is volt bőven. Szeretett így élni. Ölni. Magát, és az őt akadályozókat, érdemteleneket, merészeket. Szívfájdalom nélkül. Hisz az élet nem ritka kincs, így elveszíteni azt nem fájdalmas lehetőség, hanem kebelreölelős üdvözölnivaló.

"Utáltam és szerettem,

Az lett megírva, hogy elvesszen.

Ez a szív ott a porban az egyetlen.

Láttam magamat a szemedben."

Zafi, a csodaszép, eleven káprázat, melyen igazi bőr feszül, melynek minden mozdulatára csilingelő hangok rezegnek szét a levegőben. Az éjfekete dob, melyet Tőle kapott. Az ő mágikus kincse, dédelgetett álma, mint a Mesterének volt ő. Már végigsimítani is gyönyör. Eggyéváltak, különös kötelékükben összemosódott spirituális nevük. Zafi. Kápráztató hangszer. Élvezte azt az életet..

Amíg rá nem jött, hogy mi a szándéka annak a gusztustalan szoknyakufárnak, vele. Halk sikollyal járta át az átverés miatt érzett kín, és bosszúra szomjazott kihasználtság-érzete miatt. A sors oldotta meg helyette a dolgot, egy abszurd, duhaj éjjelen. Ismeretlen fickó gyors tőre merült a vénember tüdejébe, s míg az sípoló hanggal távozott a Kárpiton túlra, a lány köddé vált. Szívében harag lobogott, mely szüntelenül marcangolta elméjét. Miközben kihalt belőle minden remény és szeretet, ócska élete romjain ült szegényecske tort. Tudta, hogy olyanná vált, mint ő. Élő lenyomata a förtelemnek, amit annó atyjaként szeretett. Tán a Mester így akarta, így rendelte. Gúnyos kacaj hagyta el ajkait.

Újra az utcán. Már biztos, hogy nem követik. Rá nem pályáztak, a leszámolás nem róla szólt, bár nem is érte. Szabad.

"Mondd,

Hol van az a jómadár

Akinek mindig kék az ég?

Hol van az a vég

Aminek eleje sincs még??"

Jött Karnelian. Nem emlékszik már hogyan történt, bódult volt. Nem tudja miért kellett neki. Nem ismeri az okokat. Hálás. Amennyire az tud lenni. Mindhalálig figyel. Még nem nőtt fel, de megöregedett. Valami elkezdődött akkor. Valami, aminek még nincs más értelme a - közel - állandó italellátmányon kívül. Õ már nem az a csavargó, kinek hajából más emberek piszka csöpögött. Méltóvá vált munkaadójához. Érte, magáért. Viszont belül még él, sikít, zubog benne az a sötétség, mely mindennél fényesebben ragyog. Eleven kés, olvadó vaj. A kettő tökéletes egyvelege.

Alig 17 évesen megjárta a mennyet, a poklot, és hangtalanul zuhant a földre. Varázsol a hangjával, miközben jobbjával üti a dobját. Felemelkedett és aláhullott.

Õ Anurin, a füstszín szemű, kamaszodó bárd.

(A fenti idézetek a Quimby együttestől származnak.)

Jellemrajz, kinézet, másokhoz való viszony:

(Jellemrajz, kinézet benne van a fenti előtörténet-ben is, másokhoz való viszonyt viszont külön írtam, mert az nem szerepel a fentiekben.)

A vörös hajú, szürke szemű leányzó jobb kezes, és nem túl magas, sőt, inkább alacsonynak mondható, mindössze 160 cm. Fiatal kora (17) ellenére már sok mindent látott, ezért nem is lepődik már szinte semmin.

Másokhoz való viszonya rettentően sokrétű lehet, legtöbbször semmilyennek nevezhető. Nem kötődik, vagy csak csekély mértékben, hiszen rövid élete alatt már megjárta a poklot, nem is egyszer, és mindannyiszor azért történt, mert valaki "elárulta". Szülei, testvérei, mestere.

Alkoholista. Mivel jópár évig kényszerűségből a testével kereste a betevőrevalót, ezért józan állapotban irtózik a férfiak érintésétől, de amikor jórészt jóízű borocska csörgedezik ereiben, akkor lázas vágyakat táplál az erősebbik nem iránt. Ilyenkor különösen csábítónak érzi magát, különleges érzékkel válogatja ki a hímeket, és nem fogja vissza tetteit. Valaha régen hallott mágikus tehetségű nőkről, akik példaképeivé váltak rongy élete alkoholgőzös álmainak, így mikor különösen részeg, néha boszorkánynak képzeli magát.

A másnapok szinte már nem léteznek, ő mindig aznapos, és annyira az életébe ivódott az itóka, hogy varázsos dalnok-tehetségét sem befolyásolja. Hirtelen haragú, kaotikus viselkedésű, gátlástalan némber, aki nem riad vissza egy-egy gyilkosságtól sem.

Csapattagokhoz való viszonya közel kényszeres, egyelőre nem fogadott senkit bizalmába a csapattagok közül, de teljesen mellettük áll, ha tettük nem szöges ellentéte a saját gondolkodásának, mert bennük látja a szebb jövőt. Hűsége munkaadójához egyelőre vitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen. Elismeri a nála magasabb kvalitású lényeket, és halálig küzd meggyőződéses igazáért. Mivel ezidáig nem dolgozott csapatban, ezért új volt a kötődés, de már megszokottá vált, és hosszútávon talán jót is tesz neki az állandóság.

Alapvetően vidám természetű és könnyen haverkodós, de ezek a barátságok pusztán felszínesek. Aki elnyeri bizalmát, örökre szóló társat mondhat magáénak, viszont ezzel együtt nyakába vesz egy bonyolult és csapongó lelkületű gyereklányt.

Ruházata:

Alapvetően térdig érő szoknyát visel, mely kétoldalt fel van hasítva, a könnyű mozgás/harc érdekében. Hosszú szárú csizmát, és egyszerű fehér inget visel, melyet közönséges mellény fed. Egyetlen fontosabb értéke a hosszú, palackzöld csuklyás utazóköpönyeg, melynek anyaga nagyon puha. Hideg időben sem hord nadrágot, ilyenkor felsőruházatát váltja vastagabb anyagúra, de színre, formára semmi sem változik.

(Az előtörténethez kép is tartozott. Megj. Tábor)

Szerkesztve ekkor: Január 24, 2014 , Felon által

[Felon]

Seu Delor

Ceripapa - Tolvaj - Anyaszomorítók

Seu Delor

"Visszaemlékezések"

Senkit ne tévesszen meg a nevem, annak ellenére, hogy asziszinak hangzik, külsőm nem annak mondható. Más vér csörgedez ereimben, messzi hely az mit otthonnak szólíthatok.

Talavra városában láttam meg a napvilágot Psz. 3605-ben. Nem egyszerű gyermek voltam, hanem a környéken születendők a Csodaművesek klánjának egy új tagja. Mondhatnánk,

hogy Ynev embereinek születése pillanatában még nincs megírva a sorsuk, de miénk, a mi hazánkban, már akkor eldőlt mikor megszületünk. Gyermekkoromból sincs annyira sok emlékem, csak az állandó magány fagyos szelének ölelésére emlékezem. Tudtam, hogy családom tagjainak, a klán berkein belül, tengernyi feladatuk volt, és jelenleg is van, de ezt az érzést mi körülvett, sosem szerettem.

Az életem apró évei, mikor még beszélni sem tudtam, hamar elteltek. De valamely nap anyám egy hajóra cipelt fel, és bevitt egy kabinba. Friss fenyőillat lengte be a szobát. Anyám letett, majd kisietett, és rám zárta az ajtót. Eljátszadoztam a falovammal, katonáimmal. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el vele, de mire feleszméltem, a hajó már elindult. Ezután nem sokára jött a szobába apám és anyám, együtt. Homályos már az utazás emléke, hogy mi történt, vagy mi nem, de egész családomnak csak egy részével találkoztam csupán, mikor kikötött a hajó.

Körülbelül három-négy hónappal később hagyta el számat az első szavak, az otthonomnak nevezett helyen. Én nem találtam annyira nagy különbséget e hely és az otthon között. Iskolába jártam, otthon pedig az apám, mikor volt ideje, tanított egy általam eddig nem látott mesterség alapjaira, a mechanikára.

Szerettem vele lenni, talán ezért is akartam jobban, hogy - még iskola után is - mellette tanulhassak, ahelyett, hogy velem egykorúakkal odakint játszadozzam.

Igazából nem is értem, hogy miért gondolok most ezekre a dolgokra, nem is hiányoznak annyira, csak maga a tudat hiányzott mindig, hogy valakikhez tartozom. Talán ez volt az ok, hogy elhagytam a családom, kiket jobban érdekelt talán végig a saját feladatuk, amikről később meséltek, mint én, az egyetlen gyermekük.

Így 17 évesen, és szerintem elég éretten, nekiláttam a saját feladatomnak, hogy végre megtapasztaljam, milyen érzés tartozni valahova. Egyik este gondosan összepakoltam a dolgaimat, papírokat, tintát, szerszámokat, zárnyitáshoz szükséges dolgokat, ruhákat, mindent, amiről úgy gondoltam, hogy kelleni fog. Másnap eltűntem, csak egy levelet hagytam hátra, hogy ne keressenek, ideje a saját életem élnem. A kezdeti optimista hozzáállásom és tapasztalataim hiánya nagy pofára eséseket okozott, először egy kisebb tolvaj rendbe kerültem, ahol megtanítottak az élet csínjára-bínjára, de úgy éreztem ez sem az igazi. Családnak mondták magukat, de csak, mint egy állandó munkás, úgy éreztem magam közöttük. Így őket is elhagytam, de pár hónappal később hallottam hírét Valchum városában, hogy Tirim helyi tolvajszervezetei véres háborúba kezdtek, és egy éjszaka alatt leszámoltak egymással. Ezt mondják, de mára már az ilyenekben sem lehet hinni. Az viszont tény, hogy azóta sem láttam őket. Pénzem, melyet otthonról hoztam, és melyet a szervezetben szereztem, apadni kezdett, így újonnan nyert tudásom, és talán a régi ismereteim alapján, elkezdtem a polgár negyedben a működésem. Egy-két eset még nem szembetűnő, illetve két- háromnaponta egy-egy zsebelés sem. Ezek pont elegendőek voltak arra, hogy fedezzem a napi szállásom díját, plusz a hozzá tartozó élelmet, és még maradt is mindig egy kevéske.

Unalmasnak kezdett ígérkezni ez a dolog, így új utak fele néztem. Ifin városában felkerestem egy helyi felhajtót, aki érdeklődött képzettségeim és ismereteim után, természetesen nem válaszoltam mindenre. Szóval egy-két napra rá üzenetet kaptam, hogy térjek vissza hozzá, mivel meglesz az első megbízatásom. A felhajtó elmondása alapján csak kettőnket talált, eddig, akik szabadok voltak, engem és egy izmos drabális állatot. Tény hogy kicsit félelmetesnek látszott, de az észjárása azért egyszerűbb volt, ami a szívén az a száján, lehetne így is fogalmazni.

A felhajtó felajánlotta, ha van más ismerősünk, azt is bevehetnénk erre a megbízatásra.

Este közeledett lassan, megbújtatva a napot az Onpor hegy háta mögött. Újonnan megismerkedett barátom már egyből egy gyors szívmelengető bedobására sarkalt, így elfogadva a dolgot meglátogattuk lakhelyem közelében a kocsmát. Itt találkoztunk azt hiszem először Adrival.

A többi már történelem. Három hónap telt el azóta, és most egy nemesi család kéri segítő karjaink. Meglátjuk képesek leszünk a feladatokon helyt állni.

Azóta sok minden megváltozott, lassan egy éve mentem el otthonról, és a család hiányát leküzdtem. Már nem vágytam rá, és céljaim között új, nagyobb dolgok lebegtek, a saját klánom megalapításáé.

- Indulnunk kéne! - hangzott fel Ramir dörmögő hangja. Feleszméltem. A kora reggeli kelés nem az erősségem, de igaza van, ideje végre elindulni.

[Felon]

Abram Delor

Oshram - Lovag - Anyaszomorítók

Abram Delor

Abasziszban született, az égi fény 3600. esztendejében, gazdag nemesi családba, 3. fiúként. Idősebb bátyja neves iskolákban tanult, örökösnek nevelték, fiatalabb bátyjából pap lett, őt magát pedig lovagi nevelésben részesítették. Sikeressége a nők körében, és kissé naív felfogása miatt sok bajba, és pár, a családot kínosan érintő, botrányba keveredett, ezért a család jelentős pénzmaggal támogatja kalandozó törekvéseit, hátha kikupálódik idővel.

Első megbízója Beris Dal Karnelian, aki révén belekerült élete első kalandozó csapatába. Két gyönyörűséges hölgy, egy harcos termet és egy vézna férfi társaságában indul neki élete első kalandjának.

[Felon]

Worlest (Vors Dul Ervil)

Frosty - Wier varázsló - Azbesztkecskék

Worlest Naplója

3623. Szándék 5.-ke:

Ma reggel ember tetem a sikátorban feltépett torkán vérnyomok. Ez a város fél minden ismeretlentől, amit nem tűr el sokáig. Én ismerem a valódi arcát az utcák, mint megannyi csatorna s a csatornák vérrel, vannak tele, és ha egyszer kiönt a szenny minden féreg, megfullad. A sok erkölcstelenség és gyilkosság összegyűlt mocska derékig ér majd. Most pedig az egész világ a szakadék szélén áll és bámul le a vérvörös pokolba a sok nemes meg értelmiségi alak és egyszerre csak nem lesz már mit mondani. Alattam a rettentő város sikoltozik akár retardált gyerek a vágóhídon. Az alkony bujálkodás és rossz lelkiismeret bűzével van tele?

Ma éjjel Obrat-ban meghalt egy sokat szaglászó fejvadász valaki tudja miért valaki?

3623. Szándék 6.-ka:

Oren története járt a fejembe talán minden hazugság egy személyiség zavarokkal küszködő ember koholmányai. Ha viszont igaz, akkor mi ijeszthette meg Oren-t, hogy előttem sírva fakadjon. Mit láthatott és említett egy találkozott velem, amire már soha nem kerül sor. Oren Duris született 3598-ban a temetésén esett meggyilkolták, a klánja már elfelejtette, és meg nem születettnek nyilvánította. A temetését én intéztem egy barátnak, jár ennyi talán az egyedülinek az életemben. Ez történik hát velem nincs időm barátokra a durva élet durva halált, követel. Tudtom, hogy az ember természeténél fogva kegyetlen mindegy hogyan próbáljuk elkendőzni, hogyan tálaljuk. Látom a társadalom igazi arcát, ami velejéig romlott a sok hazugságtól már hányingerem, amit csak egyféle képen tudok legyűrni nem a jóság, hanem az igazság útján. Az igazságon kívül semmi, DE semmi nem érdekel bármit, megteszek érte?

3623. akarat 2.-ka:

A találkozó Eogan Mordak -al rossz száj ízt hagyott maga után eltunyult csődtömeg, aki a kúriájában nyafog. Miért maradtak ilyen kevesen a becsületes és igazságos nemesek, akik nem csak magukra gondolnak, hanem másokra és Abasziszra is. Csak egy név maradt a listámon Beris Dal Kardelian Ifin-ben tartózkodik, mostanában. Elmegyek hozzá, elmondom ennek az embernek, hogy a szolgálatába akarok állni.

Részlet a napló egyéb bejegyzéséből:

Gyűlölöm az Abasziszi éjszakákat valahányszor álomra, hajtom a fejem rémálmok, gyötörnek. Az elmúlt pár hónapban mindig ugyan azt álmodom a mélysötét éjszakában járom Obrat komor szürke utcáit. Majd az árnyékok között megbúvó emberszerű démonok támadnak rám. Próbálok védekezni, harcolni, de mindhiába elkapnak és ismét sötétség borul elmémre. Az álom tovább folytatódik és most már egy sötét nyirkos helységben, vagyok egy asztalra meztelenül kikötözve. Ebben a teremben számtalan és számtalan módón megkínoznak elmondhatatlanul szörnyű kínokat élek át és valamitől egy szó, sem hagyja el a számat, pedig csak rólam akarnak megtudni mindent. Majd egyszer csak elkezdem mesélni az életem könnyes verejtékes szavakkal, a megkönnyebbülés érzésével.

Jó módú nemesi családban születtem már majdnem három évtizeddel ezelőtt az anyagi jólétet kereskedelemmel teremtette meg a családom. Rendkívül jó kapcsolatotokat építettek ki Dzsad kereskedőkkel az apám, aki ez miatt sűrűn utazgatott. Nagyon szép gyerekkorom volt megvolt mindenem család vagyon és, még amit akartam. Nagyon sokat sportoltam talán még túlzásba is vittem és mellette anyám miatt tudományokat és művészeteteket is tanultam. Semmi gond nem volt az életemmel addig, amíg a családomhoz el nem jutott a hír. Miszerint Lothar Dul Ervil az apám a családfő meghalt és elvesztette a családom minden kapcsolatát. Ezek hatására hanyatlásnak indult a családom, mindenki mentette magát és mi menthető akár patkányok a süllyedő hajon. Egy hónap leforgása után a családomból semmi nem maradt mindenki elhagyott engem. Egyedül anyámmal tartottam a kapcsolatot, akinél éltem egy lepukkadt bordélyházban. Kezdetben nem nagyon értettem mit csinál, de idővel teljesen megváltozott és elidegenedett tőlem csak egy egyszerű szajha lett semmi más. Így magamra voltam utalva utcagyerek lett belőlem és nem akármilyen a legjobb voltam a többiek között. Eléggé mozgékony és ügyes ez mellet fizikai kondícióm és erőm kimagasló volt a több évi sportolás meghozta a gyümölcsét. Ha nem sportoltam volna annyit nem biztos, hogy túlélem az utcai életet és nem lettem, volna a többi utcagyerek vezetője. 11 éves koromig folytattam az utcai életet ez idő, tájt fejlődtek a képességeim és új tudásokra is szert tettem. Elég sok lopásban volt részem és a házak tetején való ugrálás az életemért mindennapossá váltak. Sok rossz és kegyetlen dologban volt részem, de a túlélés érdekében mindent megtettem. Ezt gondoltam 9 évesen is, amikor az életem volt a tét mikor egy idegent loptam meg, sikertelenül. Aki a kezemet megmarkolta és éppen a kardja után nyúlt, hogy végezzen velem. Ekkor nem haboztam vagy ö vagy én, a döntés egyszerű és gyors volt. A rejtet késemmel, átvágtam a torkát és mielőtt földre esett én már nem voltam a helyszínen. Az egyik nap miközben az utcán sétáltam és azt figyeltem kit lehetne a legkönnyebben meglopni, átverni a testem hirtelen magától kezdett mozogni és semmit nem tehettem nem uraltam már a testem. Én csak egy tehetetlen néző voltam, mint egy üvegfal mögötti bámészkodó és néztem hová is, megyek. A mellettem lévő közeli fogadóban vettem az irányt és annak is az egyik emeleti szobájában nyitottam be. A szobában az ablak előtt egy kifele bámuló középkorú magas barna hajú embert pillantottam meg hamuszürke talárban egy szépen megmunkált bottal a kezében. Majd leültem az ágyra és az idegen megfordult majd a szobában császkálva elkezdett mesélni nekem. Az mondta, hogy az aurám-ról felismert engem és ö az én nagybátyám. Hallotta mi lett a családunkkal és eljött, hogy megkeressen minket, de sajnos a hosszú idő után csak engem talált meg. Oly sok idő után ismét pozitív érzések dúltak bennem majd a bátyám magával vitt Doran-ba. Ahol az ismeretségének köszönhetően bebocsátást nyertem az iskolába és megkezdhettem a tanulmányaimat. Tanulmányaimmal nagyon gyorsan haladtam nagy tehetségnek számítottam nem is csoda, mert bátyámmal töltöttem minden szabadidőmet, aki szintén a mágikus tudásomat csiszolta. Egy évtized múlva bekerültem a belső iskolába és előre haladott tudásommal, előbb letehettem vizsgáimat, ekkor lehetem 22 éves. Tanulásom befejezése után az egyik nap nagyon sápadt voltam, nem tudtam miért? Amikor lovak közelébe mentem azok nagyon idegesek lettek, kivéve az én lovam, ami hosszú idő óta megvan. Majd később mikor vissza az iskolába igyekeztem az egyik sikátorban egy embernek a hangját hallottam, akihez oda is mentem. Erre ö megtámadott engem, egy gyors mozdulattal nekilöktem a sikátor falának. S ekkor tört bennem elő az átok, amit magamon hordok. Mert a szerencsétlennek eleredt a vére. Majd elővettem a tőrömet és nem gondolkodva semmire átvágtam a torkát. Aztán olyasmit tettem, amire még gyerekoromban álmodni sem mertem volna, vért ittam. S akkor egycsapással jobban éreztem magam, ekkor már besötétedet, és én láttam a sötétben. Ettől az esettől kezdve szomjazok a vérre. Nemsokára fel is fogtam, hogy mit is tettem valójában tudtam, nem mehetek vissza az iskolába és elindult haza Abasziszba ahol igen hamar, elszegődtem egy nemeshez Eogan Mordak házi varázslójának. Az elkövetkező években az ö szolgálatában álltam nem tudom miért, de megállás nélkül vándorolt Abasziszba és szert tett néhány ellenségre is, amiét hosszabb időre vásárolt magának egy fejvadászt testőrként, aki feltűnés nélkül mindig a közelében lehet baj esetére. Én meg a házi írnoka lettem ezekben, az időkben és mágiámmal segíthettem volna szintén a bajban. De szinte sosem volt ránk szükség mindenhol mindig mellette voltunk így idővel megismerkedtem Oren Duris-al. Az együtt töltött évek alatt az ismeretségünk barátsággá fejlődött és teljesen megbíztunk egymásban. A sok utazgatás miatt ritkán volt elég időm elmélyülni mágikus tudományaimban. Végül is nem voltam annyira megszállottja a Dorani tanításoknak. Nem lehet mindent megoldani mágiával és az energiám is, hamar elapadnak. Ezért szükségszerűnek tartottam, hogy a harci képességeimet fejlesszem és az utazgatások közti sok kisseb szabadidőmet erre fordítottam. Nem is találhattam jobb tanárt, mint egy képzet fejvadászt, a barátomat Orent-t aki, szívesen tanított is. Meg tanultam puszta kézzel harcolni csupán azt utcagyerekként tanultakat kellet felelevenítenem. Majd utána török és rövid pengéjű fegyverek használatát sajátítottam el. Ügyességemnek köszönhetően nem volt nagy kihívás ezek forgatása mindkét kezemmel. Végül a testközeli harc fortélyait sajátítottam el, amit az évek folyamán mesteri szintre fejlesztettem. Eogan Mordak-al töltött idő alatt a Worlest nevet használtam nem szerettem a régi nevemet használni. Képességeimet talán fél tucatszor kellet csak használnom nem is gondoltam, volna, hogy ennyire semmi dolgom nem lesz ebben az időben. 26 évesen a Mordak családdal szörnyű dolog történt, amiben engem is belevontak és nekiálltam megoldani a problémát. Egy gyermekrablási ügyben dolgoztam Bler Mordak 6 éves kislány fiatal voltam még kesztyűs kézzel bántam még a bűnözőkkel életbe, hagytam őket, s a vérüket, sem szívtam ki. Eltörtem egy férfi karját a fülesért. Elvezettet oda ahová a kislányt megtalálhatom, tudtam, hogy ott van a lány de, amikor átkutattam a helyet, nem láttam semmit. De aztán megtaláltam a szegény kislányt apró darabokra vágták és szétszórták az udvaron a kutyáknak. Besötétedett mire a gyilkos visszatért pokoli sötét lett a hazaékező gyilkost könnyedén elkaptam a sötétben és megkötöztem. Az egyik húsbárdot a kezembe vettem, amivel lett feldarabolva az ártatlan kislány is. Nem is kellet sok szót váltanom vele beismerte a tettét és könyörgött az életéért, hogy beteg és segítségre van szüksége. Én csak a következőket mondtam neki:

- Az embereken szoktak segíteni a kutyákat, megölik!

A csapástól megremegett a karom meleg vér fröccsent az arcomra, ami Vors Dul Ervi-ből maradt az ott meghalt a kislánnyal együtt aztán csak Worlest maradt. Nem isten ölte meg azt a kislány nem a sors mészárolta le és nem a végzett vetette a kutyák elé?

Ez után mindig felriadok izzadva, verejtékezve mintha tényleg átéltem volna azt a sok szörnyűséget. Nem tudom, mit akar jelenteni ez az egész, és azt sem tudom meddig fognak tartani a rémálmaim.

3623. Harag. 4-ke:

A találkozó Beris Dal Kardelian jól sikerült talán túl is jól. Szimpatikus és megnyerő ember a szándékait tisztának tartottam és igaz embernek tűnik. Véletlenül pont magamhoz hasonló emberekre volt szüksége és kimondottan akart is engem, vagyis a tudásomat. Nem sok mágiahasználó mászkál, manapság aki még harci kiképzést is kapott ezért még aznap megegyeztünk, és a szolgálatába szegődtem. De nekem akkor is bűzlik itt valami nem tudom mi de, érzem a zsigereimben?

3623. Végítélet. 4-ke:

Az elmúlt hetekben több ismeretlen szerzettel ismerekedtem meg és egy régi ismerőssel is találkozzam. Beris azt mondta, hogy ők lesznek a társaim, elmondtam, hogy egyedül dolgozok, de csak legyintet egyet, és rám bízta a dolgot. Az igazat megvallva nem tudok egyedül mindent megoldani, ha kell tudni, fogok velük egyűt is dolgozni. Az első fura szerzett Fenix rendkívül nyugodt személyiségű szűkszavú magának való ember, ha korábban megismerem, jó ismerősök is lehettünk volna. A másik egy törpe gladiátor már a nevére sem emlékszem, akit a sok mocsokból és a vérből lett felkarolva csak az élvezeten jár az esze meg, hogy harcolhasson tuti, hogy csak akadályozna engem. A harmadik személytől tartok a legjobban Marcus Aragat-tól nem tudom, hogy ki ö micsoda, de akárhányszor a szemébe nézek, úgy érzem, meg akar ölni vagy bárki mást. Az a megvetés, amivel mindenkire tekint nem hétköznapi csak probléma, lehet vele minden lépésére, oda fogok figyelni. S legvégül a régi ismerősöm Hyen egy alvilági alak, aki nálam sokkal otthonosabban mozog bizonyos körökben. Jól végzi a dolgát megbízható, talán az egyedüli, akiben egy kicsit is bízok az itteni csőcselék között.

[Felon]

Marcus Aragat

Zarmin - Tharr-pap - Azbesztkecskék

Marcus Aragat

3600 nyarán születtem Abaszisz déli részén, messze a tengertől, közel a déli hegyvonulatok lábaihoz, egy tanyán. Szüleim földműveléssel foglalkoztak, vallástalanok voltak. Egy apám által épített házban laktunk, sosem született testvérem. Egy eléggé kihalt vidéken laktunk, jó pár mérföldre egyetlen másik tanya se volt a közelben.

Mikor 6 éves lettem, akkor apám már úgy érezte, hogy elég erős vagyok hozzá, hogy segítsek neki a földeken és a ház körül. Nem túl sok örömömet leltem a ház körüli teendőkben, unalmasnak és egysíkúnak találtam a vidéki paraszti életet.

Eleinte próbáltam magam rávenni, hogy én is beálljak a sorba, de ezt hátráltatta azt, hogy mikor 8 éves lettem, elvitt apám egy kisvárosba, ahol megtapasztaltam, hogy nem csak ez az inger szegény falusi környezet létezik a világon. Utána többször is kérleltem apámat, hogy vigyen el a városba megint, nem akarok ezzel foglalkozni, világi dolgokat akarok megismerni (szüleim vallástalansága miatt, semmi ismeretem nem volt még az egyházról), meg szerettem volna tanulni írni és olvasni. Apám hajthatatlan volt, már öregedett és mindenképpen kellett neki valaki, aki kisegíti a férfi dolgokban, én meg ugye nőttem fel, egyre érettebb lettem és elvárta tőlem. Eleinte még tartotta bennem az a lelket és a szófogadást, hogy mivel idősebb, ezért intelligensebb is nálam és talán mégis rá kéne hallgatnom sok dologban.

Ez a nézőpont egészen 10 éves koromig tartotta magát. Nem túl messze a tanyánktól délre elterült egy nagyobb erdőség, és a környéken bizarr mendemondák terjedtek el, egy benne lévő ősi kúriáról. A históriáknak alapjául szolgált pár megtörtént eset eltűnt állatokról és emberekről. Családfőkről, akik eltűnt gyermekeiket mentek megkeresni, de sosem tértek haza... Szüleimet próbáltam kérdezgetni, hogy mi lehet ott és mi történhetett az emberekkel, de mindig be kellett érnem annyival, hogy jó messzire kerüljem el azt a helyet.

A kíváncsiság és a tiltott dolgok után való sóvárgás kezdetektől benne van az emberben, így bennem is meg volt. Egyik napon, éjjel, pár hozzám hasonló korú helyi gyerekkel elhatároztuk, hogy megnézzük azt a helyet. Pár órás gyaloglás után értünk a hely közelébe, kitaposott ösvényeken mentünk, csak a holdfény világította meg utunkat. A kúria gondozottnak látszott, nem nézett ki elhanyagoltnak. Mögötte, a hátsó udvarán, nagy tűz fényét lehetett látni. Óvatosan megkerültük az épületet az erdő szélén, lehúzódtunk a fűbe és szemügyre vettük a dolgot. 8 sötét ruhás alakot láttunk a tűz körül, valami érthetetlen éneket mormolhattak. Közelebb kúszva két, faoszlophoz kikötözött embert is láttunk, az egyiket fel is ismertük, a szomszéd tanyáról egy hete eltűnt idősebbik fiú volt az. Voltak elképzeléseim a rémtörténetek alapján, hogy mi fog velük történni...

A társaimon láttam a félelmet, én is jól tudtam, hogy félnem kellene, de én inkább izgatottságot éreztem magamban. Pár perccel később az egyik kikötözött embert eloldoztak, majd a fejét egy tuskóhoz szorították, és rituális mozdulatok és énekek közepette elvágták a torkát, a vérét pedig egy kehelyben fogták fel. Ennek láttára a társaim fejvesztve elrohantak, elég nagy zajt is csapva, de a rituáléba a kúria lakói teljesen belemerültek, így nem buktunk le. Én túlzottan érdekesnek találtam a történéseket, ahhoz, hogy ne tartsak menekülő társaimmal. Felkavaró volt számomra, de inkább a kíváncsiság hajtott. Az áldozat néhány belső szervét elosztották a résztvevők között és nyersen elfogyasztották, a testét meg a földön hagyták. Majd következett a második kikötözött ember is. Ugyan ezen műveleteket hajtották végre rajta is.

Miközben figyeltem a brutális eseményeket, egyszer csak hirtelen megfordultam és mögöttem állt egy az áldozókhoz hasonló ruházatú alak. Sok minden futott rajtam végig, de pillanatok alatt rájöttem, hogy felesleges lenne megpróbálni elfutni, esélytelen lenne számomra. Hirtelen elfogott az undor és a felismerés, hogy lehet, hogy én leszek a következő áldozat ezen az éjszakán. A torkomban dobogott a szívem, de csak vártam, hogy mi lesz. Meglepetésemre, az alak csak elmosolyodott és közölte, hogy már most látja, hogy még nagy jövő állhat előttem...

Ezek után egy ideig csendben figyeltük egymást, majd én óvatosan felálltam, nem mertem megkérdezni, hogy mit jelent az amit mondott, elindultam kifelé az erdőből, hazafelé. Ezek után pár napig rémálmok gyötörtek, nem mertem senkinek se mesélni a dologról, nem találkoztam a többi fiatallal, akik még ott voltak az elején. Egy hét után egyre jobban éreztem azt, hogy vissza kéne térnem a tett helyszínére, volt valami vonzó számomra az egészben. Erőt vettem magamon és egyik éjjel megint ellátogattam, de most egyedül.

Amikor odaértem, akkor csak járkáltam a környéken, nem mertem közelebb menni, vonzott is a hely, de egy időben a hideg is kirázott tőle. Ahogy járkáltam, egyszer csak kitárult az ajtó és kilépett ugyan az az személy, akivel múltkor is volt alkalmam közelről találkozni. Üdvözölt, majd mondta, hogy látta rajtam, hogy vissza fogok térni. Majd beszélgetésbe kezdtünk, mesélt a világról, az egyházról, felsőbb hatalmakról, a Háromfejű Úr hatalmáról, akit ő szolgál és arról hogy miért kellett múltkor azoknak az embereknek itt rituális halált halniuk.

A következő pár hónap ezzel telt, hetente többször felkerestem, a kúriát és még többet tanultam a világról. A gyakori kicsapongásaim, az éjjeli távolmaradásaim, eltérő viselkedésem otthon feszültséget szült. Lenéztem a többi embert, a szüleimet, felvilágosultnak hittem magam. Ahogy egyre többet megtudtam Tharr vallásáról, igazából elhatároztam, hogy az északibb tartományokban akarom magam továbbképezni teológiai tanokból, hiszen mégiscsak magasabb színvonalon űzhetik a tudományt, mint egy kis déli szekta.

Egyik napon elhatároztam, hogy elviszem apám egyik lovát, és északra indulok szerencsét próbálni. Nem úgy történtek a dolgok ahogy vártam. Apám rajtakapott, amikor a lovat akartam elkötni és csúnyán elvert. Napokig fájtak a tagjaim tőle. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Mesterem tanításait követtem: senki sem árthat nekem utólagos megtorlás nélkül, de ki is kell várni a megfelelő alkalmat rá.

Egyik nap, mikor hazatértem, látom, hogy apám ott ül a ház tornácán a saját maga által készített, döntött támlájú faszékében. Mellette pár feltört dió egy tuskón és a diótörő kalapács. Odamentem óvatosan apám mellé, és elhatároztam, hogy meg fogom ölni. Felvettem a diótörő kalapácsot és gondoltam, hogy azzal fogom majd csinálni. Neki is kezdtem volna, de egy pillanatra megdermedtem, az emberi lényem mégiscsak azt mondta, hogy ő az apám és ő nevelt fel, neki köszönhetem, az ételt, amit mindennap eszem. Ott voltak viszont a mesteremtől tanultak is, büntetlenül se hagyhatom az ügyet. Belső lelki vívódásom percekig eltartott, majd végül az új, sötét énem győzedelmeskedett.

A kezembe vettem, az apró diótörő kalapácsot és úgy döntöttem, hogy elsőnek a jobb szemét fogom kiverni, aztán a többi majd jön magától. Elpróbáltam többször az ütés ívét, majd erőt vittem az ütésbe. Hatására éreztem, ahogy a kalapács acél feje könnyedén átszakítja a szemhéját és jó két-három ujjnyi hosszan ellenállás nélkül keresztülhalad szemének kocsonyás anyagán, majd koppan a szemüreg csontján. Majd gyorsan visszarántottam és újabb ütéshez készültem. Erre apám azonnal felriadt és fel akart pattanni, következő ütésem viszont a jobb halántékán találta el és ettől elvesztette az eszméletet. Elragadott a düh és valamilyen beteges öröm, nem foglalkoztam már azzal, hogy tiszta vér minden, csak ütöttem tovább. Percek múlva lehiggadtam, ekkor döbbentem rá, hogy mit tettem. Megint normális, emberi gondolatok törtek rám. Nem tudtam, hogy mi történik velem és elszörnyedtem magamtól. Utána már csak arra eszméltem, hogy mosom a kezeimet egy vödör vízben, a vér már rég lejött a kezeimről, de nem tudom abbahagyni a dörzsölését. Kétségbe estem, mit tettem, eddig csak néztem hasonlókat, de most meg is tettem, én tettem meg, ráadásul a saját apámmal. Megpróbáltam végiggondolni, vissza akartam csinálni az egészet, de jól tudtam, hogy innen már nincs vissza, ez lett a sorsom és nem véletlenül tettem meg...

Utána az első tiszta pillanatomban, az volt az első gondolatom, hogy lóra pattanok és el innen minél messzebbre. Ügyetlen mozdulatokkal végeztem azt, ami máskor odafigyelés nélkül rutinból ment. Végül felültem a lóra és elindultam a közeli város felé.

Az úton végiggondoltam még egyszer mindent és próbáltam elfelejteni a történteket. Hirtelen nem érdekelt, az a világnézet, ami pár órája még teljesen logikusnak és reálisnak tűnt. Városba érve lehiggadtam, semmi pénzem nem volt, 11 éves voltam, túl fiatal ahhoz, hogy egyedül jussak bármire is. Végül el tudtam adni a lovamat (utólag jöttem rá, hogy nagyon csúnyán átvertek). Majd egy kereskedőhöz szegődtem el inasnak. Félretettem egy időre a múlt eseményeit.

Sok felé jártunk Abasziszban, közben olvasni is megtanított. Gyakran voltak a kocsijában könyvek és pergamenek. Nagy tudásvággyal áldott meg a sors. Néha amikor, olyan városban álltunk meg, akkor meglátogattam a könyvtárakat. Sokat olvastam a vallásokról és magáról a Háromfejű Úrról is. Újra eszembe jutottak, a pap tanításai, újra más szemszögből kezdtem felfogni a dolgokat. Megint végiggondoltam, hogy nem véletlenül történtek velem azok, nem véletlenül tettem azokat, ez a sorsom. Ez lesz a hivatásom.

Közben 17 éves lettem és amikor északi városokban jártunk, egyszer felkerestem egy Tharr szentélyt, be akartam kerülni, hogy pappá neveljenek. Egyik nap el is köszöntem a kereskedőtől, és elmeséltem neki a jövőbeni terveimet. Először őrültnek hitt, majd szidalmazott és gyalázatosan illette az egyházat. Arra koncentráltam, hogy higgadt legyek, mivel nem lenne jó, ha fényes nappal lelné halálát az utcán. Tudtam, hogy hol lesz aznap éjjel, ezért beosontam hozzá és elvágtam a torkát. Elvittem tőle pár értékesebb dolgot, majd tovább álltam.

A papneveldébe kerülésem és az ott eltöltött 6 év volt a leghasznosabb számomra. Rengeteget tanultam és jól tudtam, hogy jól jártam amikor így döntöttem. Megtanítottak a papi mágia alapjaira és arra, hogy meg tudjam magam védeni közelharcban. Szereztem pár ismerőst is, akikhez közelebb kerültem. Egy-két lecke árán megtanultam, hogy senkiben sem szabad bízni, ezért ezek után nem igazán törekedtem szorosabb kapcsolat kialakítására másokkal. Majd mikor úgy látták, hogy már készenállok, Tharr felszentelt papjává avattak.

Kikerülésem után, egy másik pappal, Aigenorral, éltünk egy házban nem messze Ifintől. Viszonylag sok megtakarított pénzünk maradt és úgy gondoltuk, hogy ideje egy kicsit nagyvonalúan élni. Nemesi ruhákat vettünk, naponta jártunk jómódú fogadókba és ivókba. Szerencsejátékokat játszottunk (igazából csak ő, én annyira nem rajongtam érte). Naponta ismeretlen nőket vittünk fel a házunkba, örömlányokkal háltunk. Élveztük az életet. Aztán lassan fogyni kezdtünk a pénzből, és én más kalandok után is akartam nézni.

Szerencsére Aigenornak voltak kapcsolatai nemesi házakkal, ezáltal szerzett nekem egy megbízatást Beris Dal Kardelian-nál, az egyik nemesi ház legfiatalabb tagjánál. Több oka is volt az ajánlat elfogadásának, a hitem iránti elhivatottságom ellenére is tapasztalatlannak éreztem magam és úgy éreztem, hogy ezen téren nagyon előnyösek lesznek számomra a nemes úr megbízásai. Továbbá szolgálataim alatt ellát engem és a végén rendesen meg is jutalmaz. Aigenor nem tartott velem, de nem is bántam, úgyis meguntam már a társaságát.

Ezért amikor az idő elérkezett, akkor meg is kerestem Ifin azon házát, ahol jelentkeznem kellett a szolgálatra...

[Felon]

Hyen

Shón - Tolvaj - Azbesztkecskék

Hyan egy Abaszisz peremvidéki vársoban született. Apja a helyőrség főnöke volt, anyja pedigegy közönséges örömlány. Hyan apja a baleset miatt úgy érezte el kell vennie a lányt, hiszen így kívánja a becsület. Raelt, Hyan apját mindig is arra nevelték, hogy becsületes, jóságos ember legyen, mégis határozott. Minden erénye ellenére Hyan anyja a szülés után elment a háztól, egy utazó cirkusszal tartott. Úgy gondolta így talán teljessé teheti életét, amit a gyermek félbeszakított. Rael, mivel a parancsnokság sok felelőséggel járt kemény ember volt, Tiressa távozása mégis mélyen megrendítette. Azután nem mosolygott többé. Illetve egy alkalommal mégis, de ezt majd később. Mint említettem, apró városka volt, szinte mindenki ismert mindnekit. Raelt különösen kedvelte a város helytartója, mivel temérdek alkalommal bizonyította hűségét és rátermetségét , mind az újoncok kiképzésével, mind pedig a rend fentartásával. Rael egyetlen fiának, mint boldogsága utolsó mentsvárának nagy jövőt szánt. Pénze nem volt a fiú tanítattására, de a helytartó jóságának köszönhetően mégis sikerült arisztokratáknak fentartott iskolába küldeni. Azonban hamar kiderült, hogy Hyannek van egy apró hibája. Nincs tisztában a mértékekkel. Olyan mentális rendelleneséggel született ami képtelenné tette számára hogy meghatározhassa mi a sok mi a kevés, ugyan megtanult számolni de képtelen volt eldönteni, hogy 10 vagy 10000 a többb, hogy 1 arany vagy 1 rézpénz ér-e többet. Mikor kiderült, egyértelművé vált Rael számára hogy a fia nem lehet hivatalnok, hisz nem tudna gazdálkodni a pénzzel. Rael úgy döntött kiképzi a fiát, hogy legalább tisztességes, és megbecsült foglalkozása lehessen. Hyan mindent megtett,hogy apját végre boldognak lássa, így keményen edzett és engedelmeskedett apjának, azomban gyenge fizikai ereje ebben is az útját állta. Rael teljes letargiába esett, hisz nem tudta mit is kezdhetne fiával. A fordulópont akkor következett be amikor visszatért a vándorcirkusz, amivel Tiressza elment. A cirkusszal együtt visszatért Tiressza is, aki az idő múlásával belátta, hogy az életéből az hiányzott, amit itt hagyott. A család. Arra viszont nem számított, hogy visszatérnek ezért új családott alapított. Amikor találkozott Raellel és ezt elmondta neki, valószínűleg akkor szakadhatott el a cérna. Hazatért és elmondta fiának, hogy ki is az anyja és mit is tett, majd mikor leszállt az éj és Hyan elaludt véget vetett életének. Hyan csupán apja kiképzése mentette meg attól hogy teljesen összetörjön. Tiressza bűntudata feltámadt Rael halálhírét hallván és magához vette Hyant. Így Hyan is cirkuszhoz került. Volt egy játék amit a cirkuszban így hívtak, hogy lődd szét az orkot. Íjjal kellet egy ork bábút eltalálni, és ha jó helyen sikerült, akkor nyeremény járt a lövésért. Hyannek ez a játék tetszett a legjobban mindközül. Hyan észrevette a mindaddig rejtett tehetséget magában. Kiválóan bánt az íjjal, talán jobban mint bárki aki eddig a cirkuszban járt, pedig megfordultak már Abaszisz minden vidékén. Más is felfigyelt a fiú tehetségére. A cirkuszban volt egy kalandozó, aki kiöregedett és belátta, hogy addigi életmódja folytatásával a korai halál várná, ezért csatlakozott a cirkuszhoz, de amint meglátta Hyant felébredt benne a régi vér. Tanította Hyant, mindenre amit csak tudnia kell egy valamirevaló kalandozónak. 1 év elteltével felajánlotta Hyannak, hogy tartson vele. Hyan örömmel beleegyezett, hiszen úgysem szívesen volt a cirkuszban anyjával akit felelősnek tartott apja haláláért emiatt minden porcikájával gyűlölte. Hyan és az öreg elment a cirkuszból, és a volt kalandozó egy régi összekötőjéhez mentek, Hyan első küldetéséért. Nem volt nehéz feladat, csupán egy kis létszámú rablóbanda felszámolása volt a dolguk. Rajtaütöttek a tolvajokon, mikor a bújóhelyükre tartottak. A tapasztalt öreg kalandozó segítségével hamar pontott tettek ez ügy végére, azonban az idő vasfoga nyomott hagyott a kalandozó reflexein, és az egyik bandita kardjával végzetes sebet ejtett rajta. Hyan visszavitte a megbízójukhoz, akinek a kalandozó elmesélte mi történt az erdőben. Így kelt életre a legenda Hyannről aki 4 banditát terített le 3 lövéssel. Hyannek sajnos ez nem sokat jelentett hisz fogalma sem volt arról, hogy akkor lövés vagy bandita szerepel-e több a stroyban. Azt viszont értette, hogy elismerték a képességeit, és emiatt végre boldognak érezte magát. Aznap álmában megjelent neki Apja, aki egy szót sem szólt hozzá, csupán rámosolygott fiára és tovatűnt a mennyek országába. Hyan mikor felkelt már tudta mihez kezd az életével. Kalandozó lesz belőle, és nevet szerez megtépázott családjának. Azonban csekély élettapasztalata révén Hyannak fogalma sem volt hogy mennek a dolgok. A pénzt hamar elköltötte, fogyatékosságának köszönhetően. Mikor már nem tellett ételre sem lopáshoz folyamodott. Sose gondolta volna, hogy ilyen élete lesz, de amit meg kellett tenni az életben maradáshoz azt Hyan megtette. Azonban egy nap balul ütött ki valami, egy árus észrevette amint Hyan élelmet és némi pénzt vett magához egy szomszédos standon, amit az árus nem is érintett volna, azonban mikor az éppen közeledő lányán megakadt Hyan szeme, égtelen düh kelt életre benne. Õrökért kiáltott, akik a közelben jártak Hyan idratlan pechjére. Hyan amilyen gyorsan csak tudott menekülőre fogta a dolgot. Egy eszeveszett sebeséggel bevett kanyardban egy idegenbe ütközött. Egy lányba, aki Mordak családnak egy szolgálója volt. Az idegennél valamilyen különös oknál fogva egy zsák madártoll és egy csupor méz volt. Az ütközéskor ez mind Hyanra borult, és igen különös külsőt kölcsönzött neki. Mikor az őrök utolérték Hyan és a lány még fel se fogta mi történt. Az örök Hyanre nézve azt kérdezték:- Te bolond! Merre futott a tolvaj?-Hyan hamar ráeszmélve a gondviselés eme furcsa fintorára, egy utcába mutatott, mire az őrök gondolkodás nélkül rohantak tovább. Mikor Hyan talpra ugrott és felsegítette a lányt, felajánlotta a frissen szerzett pénzt kárpótlásul. Szó szót követett, míg végül haza nem kísérte a lányt éppen, hogy csak beléptek a kapun amikor egy kalapot viselő kabátba burkolózó idegen le nem szólította. - Hát ez ki meg mit keres itt?- Egyűt elmesélték a nem régiben, meg történteket majd félrehívta az idegen Hyan-t. - Figyelj, ide akarsz keresni gyorsan 5 ezüstöt?- Mivel Hyan pénzszűkében volt igennel válaszolt és kis idő múlva egy ivóban kötöttek ki, ahol az idegen bemutatkozott Worlest néven. Hyan elmesélte, élete történetét Worlestnek, akiben mély húrokat pendített meg hiszen, ő maga is volt nincstelen utcafiú volt. Hyan mivel gőze sem lévén a pénz elég kárpótlás volt-e felajánlotta segítségét Worlestnek, aki kapva kapott az ajánlaton, hisz nem volt járatos a városban. A küldetés Hyan segítségével gyerekjáték volt, ráadásul Worlest észrevette Hyanban levő potenciált és felajánlotta hogy magával viszi urához, hátha kap valami munkát nála. Hyan örült az ajánlatnak és csatlakozott Worlesthez. A nemesnek szüksége volt még emberekre, így alkalmazta Hyannt.

[Felon]

BigMac

BigMac - törpe gladiátor - Azbesztkecskék

BigMac Elötörténet

P. Sz. 3471-ben születtem gianagban, szüleim épitsézmérnökök voltak, dolgos szorgos emberek.Mindenem megvolt ami kell, étel ital és ami a legfontosabb szeretet. Telt múlt az idő és apám beteg lett, elkapott valami tüdőbajt, pontosan nem tudom mert a gyogyitok sem tudták megmondani. Mondanom se kell ezután rossz idők jöttek szükölködtünk, a drága gyogyszerek, gyógyfüvek italok, nagyon sokba kerülnek. Ugy éreztem elég idős vagyok és elgondolkodtam azon, honnan lesz pénzünk. Katona leszek,vagy vagy kalandozásra adom a fejem. Édesanyám eröltette a katona sort, mert kiválo lehetöségek adodhatnak ott, belementem...

A két éves kiképzésből eltelt hat hónap, és ugy éreztem ezt nem nekem találták ki, és be kellet látnom mire ebből én pénzt látok, már nem lesz kinek segitenem vele. Kiléptem, ösze szedtem a holmim és nekivágtam a nagy világnak, beálltam tengerésznek a quiron tenger-en, de mégsem volt az igazi. Két társammal egy gazdag kereskedő mellé szegödtünk testőrnek. telt mult az idő, s lett pénz is nő is. Ám az egyik utunkon abasszisz felé rablok támadtak ránk az éj leple alatt rajtunk ütöttek, esélyünk sem volt. Kettönket a társammal életben hagytak és mire feleszméltünk eladtak rabszolgának, belőlem gladiátor lett a barátomat nem láttam többé.