Nefadar

Madovickkal én is teljesen egyetértek, én olvastam a magyarul megjelent összes könyvét és mindenki aki a legmélyebb depijében van onann is kilábal ha elolvassa a könyveket, karikatúra, de minden könyvben valami újat tesz bele és fantasztikusak én is ajánlom midnenkinek

Véget ért a tánc Véget ért a tánc A zene elnémult, vége már Menj kicsim, az ágyad vár S a mesét ott álmodd tovább Minden álmod szép és új Mikbe gonoszság nem bújt Várnak a pitypangok, miket a szél messze fúj S vár reád a szőke herceg úr /bocsika, nem lett a legjobb tudom, de ebben a témakörben ez az első próbálkozásom/

Változás Legszívesebben véredet ontanám, Csontjaidat egy halomra hordanám

A hercegnő halála Az út mellett fekszenek a hódítók csontjai Sokan keresték, de nem lelték okait Kik azok kik legyőzték nagy hősink, S ellopták tőlük gyönyörű tőriek? A köd fátyla elborít mindent S mindnyájunkat körbevesz a hideg A messzi távolban egy farkas vonít, S minket az ellenség az erdőbe beszorít Kétségbeesetten kezdődik a küzdelem A legnagyobb erő most a türelem Társaim nem engednek harcolni engem De nyugtatnak, hogy bajom így nem eshet Kisétálnak a tűz fényéből lassan S lehet így, életem végéig egyedül maradtam Körülöttem egyre erősebb a csatazaj S az ellenség egy tagja áttöri a védelmi falakat Kinézetre a férfi nem is ember, hanem állat S ahogy észrevesz a tűznél, rám is támad Nyúlok kardomért, el is érem, de hiába Pengéje mélyen megsebez.

Messze vagy Messze vagy, egy másik időben, egy másik világban. Talán holtan fekszel a földben, mert meghaltál egy vitában. Messze vagy, de tudom, hogy szeretsz, de többé nem látlak. Tudom, hogy soha sem feledsz, és én örökké várlak. Messze vagy, de csak rád vágyom, s a lágy csókokra. Még most is csak tested kívánom, s rád gondolok, és az otthonra. Messze vagy, de csak hozzád vágyom, mert nagyon szeretlek. Ha kell én rád, örökké várok, s soha sem feledlek.

Egy barátság vége Akartam, Feladtam, Éreztem, Véreztem, Tévedtem, Végeztem! Én mindent megtettem érted De neked nem volt elég, vége Többé már nem állok ki érted S nem hullatom érted a vérem Tért, Kért, Vért, Kést, Még, Jég! Eljött a tél, de nem változtál S mindenkinek csak ártottál Otthonodat ott hagytad, távoztál S mindenkit ki barátod volt, bántottál Kérlek, Térhet, Vére, Méreg, Végleg, Vége!

Irille siratása (Ristanor) Idegen világban született hercegnő Rejtett menedéken ő az egyik elf úrnő Itt lobbant fel Dűrtúr iránt szerelmének lángja Laikemen és Niona gyönyörű egyetlen lánya Luinkris után ő lett volna Arathia női királya, de Elveszett a fiatal életet a félorkok által. - Menedék, sirató ének

Angyalok Angyalok vigyázzák eltávozó lelked S amit itt hagysz csak élettelen tested Amíg itt a Földön éltél, csak jót tettél Ezért halálod után az angyalok közé térhettél Tovább élhetsz egy szebb s jobb világban Ott hol beteljesítheted az össze vágyad Az angyalok országa vár már téged S teljes tisztelettel köszönt az új néped...

Halál A szél bánatosan fúj Távolban egy harang búg. Keserű eső szárad Halandó arcomon. Barátom volt egy tünde, Ki belefáradt a létbe. Elhagyta e világot, Mandoshoz távozott. Legszívesebben követném, De végzetem más. Halálom után nem Mandos, Hanem a Semmi vár. Mert ez a halandók sorsa, Kiket a tündék vándoroknak hívnak, Mert nem vagyunk állandók, Mint oly sok minden más. Lány vagyok, és harcos Fiatal, de fáradt. Hagynám ezt a világot, De nem tehetem. A tündék neveltek, S egyikbe szerettem Õ volt a barátom, S a végzetem. Kardommal itt állok Teste felett. Az eső esik és a szél is fúj, Az élet szikrája belőle lassan kihuny.

RQ: nagyon-nagyon tetszett az utolsó versed :wink: Tudom, hogy ez csak a kritikák helye, hisz én csináltam a topicot. így Felon bocsi az off-ért: Mindenkinek ajánlanám a ezt az oldalt igaz, fizetős havi 200Ft azoknak akik felrakják a műveiket, de nagyon sok tehetség van az oldalon és Titeket is szívesen olvasnálak ott is Én is regelvevagyok, ott 330 versem van fent úgyszint Nefadar néven köszi

Hold tánc A teli hold fényében járjuk Gyönyörű, de végzetes táncunk Korom sötét és dermesztő hideg vesz körbe De nem érdekel, mert szerelmet kapok tőle Ahogy a fiú magához szorít erősen Vágy és gyönyör árad belőle Hozzásimulok és a táncot folytatjuk még Hangját, érintését, mindenét magamon érzem én Az álomnak sajnos most már vége Fel kéne ébredni végre Most kezdődik a kettőnk násza És most következik a Hold Tánca

Ezüstös álom Ezüstös éjjelen ezüstös álmot láttam Ezüst ruhában sétáltam a várban Tudtam, hogy meghaltál, mégis rád vártam Tudtam, hisz láttalak sebesülten s törött szárnnyal Egykor ezüst szárnyaidon játszottak a fények Szerettük egymást, de gyorsan lett vége Angyal voltál, mégis emberként éltél Szerettél, és emiatt mindentől védtél Először ezüstös álomban találkoztunk, még gyermekek voltunk, s ezüst lepkéket fogtunk Éjjelente mindig együtt játszottunk ezüst fényben Majd egyszer évekkel később eljöttél a való létben Már régen szerettük egymást, de az más volt Az álmokban sosem voltál ennyire csodálatos Ezüst szárnyaid s ruháid ragyogtak S barna szemeid fényesen csillogtak Sokat sétáltunk a várban kéz a kézben Mígnem háborúkat sodort elénk a végzet Harcolni akartál apámért a királyért S harcolni akartál az emberi világért Vértedet és kardodat is ezüst borította Majd esküvőnk után kezeid magadhoz szorítottak Elmentél hadvezérként, el a háborúba Engem meg itt hagytál hatalmas búban Ott voltam Harcoltam Láttalak Vágtattam Sebesülésed híre után vágtattam a mezőn Hogy mihamarabb elérjem a rejtett erdőt Ott voltál véresen és törött szárnnyal De szemed ragyogott és nem voltál fáradt Sebeid súlyosak, ennek ellenért mentél tovább Én kísértelek, mert ragaszkodtam hozzád Majd eljött a végső ütközet Mikor mindent magához ölelt a szürkület Nem akartam, de te mégis mentél S soha sem feledem már azt az estét Halálos ágyadon hoztak a sátorba elém S én rettegve és sírva tekintettem feléd Vérted és szárnyad ezüstje véres S a szemed sem volt már szép fényes Fájdalmasan mosolyogtál felém S mind ketten tudtuk, hogy ez már a vég Elmentél éjszaka, magányosan itt hagytál Évek teltek el, de nem múlik a magány Rólad álmodok minden ezüstös éjszakán S várok reád minden éjjen át De hiába, tudom, hogy úgysem jössz már Csak a halálom után talán Ott sétáltam hol réges-régen, s megláttalak Az ezüstös álomban, ott hol mindig vártalak

Méreg Mérgem végre hatni kezd Életed így végleg elveszett Fantasztikus nézni kínjaid Miközben elmondod titkaid Sosem hitted, hogy megteszem És éppen veled, kedvesem Már rég nem az vagyok kit szerettél Kit gyerekes lelke miatt kedveltél Most már a sötétséget szolgálom Ott van köztük rég a világom Miért próbálsz menekülni előlem? Mindegy, elengedlek. Takarodj előlem! Ha nem én, majd megteszi a méreg Meghalsz, mielőtt a Nap nyugovóra tér meg Kegyetlen nevetésem kísér a halálba Örökké emlékezni fogsz majd gyilkosod arcára

Az átok Sötétségbe taszíttatsz vétked miatt Ki megátkozott az a saját fiad Hű társaid mind elhagytak már téged Szent földet piszkítja átkozott véred Kardodról már szertefoszlott az áldás S nincs, ki szétzúzná a fiad átkát Királyi véred már semmit sem jelent S az is elfelejt, aki téged nevelt Tested jeges sziklára van kivetve S ott ítélkeznek rajtad az istenek A halott tetemed madarak rágják S csontjaid puha hóval takarják

Istenek fája Csonkított tetemed férgek rágják A varjak szemed gödrét vájják A veszett kutyák romlott húsod eszik S így a természet a dolgát teszi Istenek átkoztak mikor e földre léptél Főleg mikor fájukról egy gyümölcsöt téptél Ezért tőlük kegyelmet nem kértél Hiba volt tudtad mikor jobblétre tértél Azt hitted te is halhatatlan leszel Meggátolni nem fogja senki mit teszel De elbuktál mert a gyümölcs halandókra nem hat Halálodban üvölts! Hisz más számodra nem maradt

Tedd meg! Ölj meg, úgy is ezt akarod tudom Nincs értelme tagadnod tudod Vágyadnak ellen nem állhatsz érzed Elhatalmasodik rajtad ez az érzet E terhedtől szabadulj meg végre Tőröd e percben legyen már véres Vedd elő tőröd és végezz velem De ahogy elnézlek meg nem teszed Gyerünk, mire vársz még te gyáva némber? Bármit teszel Urad előtt meg nem térhetsz.

Bekeríttettek - tört kövületekből Hegykaréj Ha jő, a végső önkívületből, meg ne térj! Holdkóros lángész! Nincs, lásd, barátod senki más Ha jő a végső látomásod már ne láss! Szemed vagyok, bagolyként látlak egyre halk Hangon, neveden szólítanának Meg na halld! Lelked vagyok, Istenhez ajtó Nyitva fenn, Ha jő a végső fénysebesség, ó Higgyj nekem! - M. Cvetajeva

NIACAP: National Information Assurance Certification and Accreditation Process ez olyanszép gege tancucca Információs rendszerek fejlesztése, bocsi, nem hagyhattam ki "NÉzz rám, s lásd csillagokra lépsz, nézz rám tovatűnt a régi szenvedés" - Honfoglalás - Szállj, szállj sólyomszárnyán

én szinte mindig csak DarkFantasykat írok :wink: van világomról is itt az oldalon a Más világok témán belül a Ristanor topic, az is elég Darkos kezd lenni mostanság amúgy igazáéból Ynevre is beillenének a verseim szeretettel:

semmi baj, ok akkor majd viszek könyveket Neked NYT-re 8)

nem magusos témájú :oops: hanem én álltalában darkfantasykat írok amúgy ez is egy régebbi és nem új

ha kellenek akkor le tudok vinni NYT-re is kölcsönbe, és ha kérhetlek akkor Nefi vagyok :wink:

" - Bizsereg az ujjam, azt hiszem becsíptem - Mondtam, hogy a tünde nem bírja az italt" - Legsi és Gimli a RotK bővítetjében

próbálok majd igyekezni a begépelésükkel

Sötét vándor A halál fuvallata lebegtette meg a haját Társai elhaltak, s feledte a boldog hazát Most már csak sötét világok vándora Kit csak a Sötét Vándorként ismer a kora Csillagtalan éjeken járja végtelen útját Nem beszél senkivel, s övé a legnagyobb tudás A ruháját borzolja a jeges maró fuvallat Majd sötét szemeivel megpillantja a tudtalant Kardját előveszi, s a tudatlan mögé oson Megöli, s a világ így is tovább forog Az egészkor rettegi a Sötét Vándort S kimondják rá a legsötétebb átkot De ez a Vándoron soha sem fog S ő emberi életeket csak tovább ont A kiontott életek fiatalságot hoznak neki S ő örökké az idő végtelen hullámait szeli