Arnulf con Jamerre

Jó ötletek, nagyjából precízen megírt, részletes munka. Az egyetlen kicsit zavaró dolog, hogy néhány esetben az összetevők egy része értelmetlen (pl. patkány, Taba el-Ibara homokja, bármilyen mérgeskígyó mérge).

Tulajdonképp a hatodik érzék egy módosított formája, én inkább annak egy alternatív változataként tudnám elképzelni az oktatását, mintsem teljesen önálló plusz diszciplínaként. Így első pillantásra nehéz lenne megmondani, melyik a "táposabb".

Bár a cikk vitán felül sokszínű, alapos és gondos munka, viszonylag kevéssé illik bele abba a képbe, amelyet az eddigi szabályok az ynevi psziről kialakítottak. Az egyes pszi-alakalmazási módok befogadását valamiféle filozófiához vagy életszemlélethez kötni eredetileg egyedül a Slan-út sajátossága, és a követelmények itt sem igazán szigorúak (technikailag: Rend jellem, illetve az a törekvés, hogy a használó saját maga tökéletesítésen keresztül érje el céljait). Minden más esetben a pszi tudományát a mágia alárendelt, kisegítő részének tekintik, vagy mágia híján alakalmazható gyengébb eszköznek a világ befolyásolására. A pyarroni módszert minden leírás szerint Ynev széltében-hosszában ismerik a legkülönfélébb világnézetű kultúrák képviselői. Ami pedig a pszi-rúnákat illeti: a koncepció ynevi viszonylatban inkább mágiának való.

Érdekes és hasznos kiegészítő, bár magánvéleményem az, hogy kissé magasra vette a százalékokat. Akad benne két olyan diszciplína (Hajlítás, Szemmel verés), amelyek nem tűnnek ismerősnek, így leírásuk nélkül vad alkalmazásuk sem értelmezhető.

Valóban érezhető a kifejezetten Ynev-idegen hatás (ld. a saját bevezetőjét), az utolsó pedig kifejezetten nem pszi-diszciplínának való. Mellesleg feleslegesen emlegeti az aquirokat, a törzsszövegben semmi nem utal rájuk...

Néhány jó, több rossz ötlet, plusz pár átvétel.

A cikk elég sok mindent magyarázat nélkül hagy (talán varázslatok leírása hiányzik mellőle?), illetve pszi-diszciplínának képzel el néhány olyasmit is, ami talán varázslatként jobban mutatna. Legnagyobb hibája talán, hogy nem illeszedik jól a rendszerbe: nem annyira játéktechnikailag, inkább a nekromanciával foglalkozó varázshasználók Yneven elfoglalt helyét tekintve lóg ki a képből.

Egyetlen megjegyzés: bár a szappan hiánya alakalmasint a játékos feledékenységét tükrözi, valószínűleg jellemző az ynevi (középkori) viszonyokra.

A megfogalmazás kissé gondatlan, de az ötlet határozottan jó.

Üdv! :allpotty:WTF? Az nem túl meglepő, hogy én még nem hallottam róluk (nemigen olvason a regényeket), de komolyan mondom, ha ez így megy tivább, nemsokára fél Ynev hatalomszavakat fog harsogni... Tán ez lesz a nyolcadkor kezdete...

Noir küldjön rád ennél is szörnyűbb rémálmokat, ha megkísérled!

Üdv! Messor, az, hogy a dorani tanácsba (értem ez alatt azt a legfeljebb tucatnyi embert, akik Doran és az iskola legfelső vezetői) csak mágusok kerülnek, tulajdonképp nem láttam leírva sehol, de szerintem meglehetősen valószínű.

Üdv! Ha jól emlékszem (bár ezt a régi motorosok tudhatják igazán), hallottam emlegetni, hogy Alyr Arkhon, más jeles személyiségekkel együtt az alkotók játékos karaktereként kezdte pályafutását, azaz nyilván "sima" varázslónak kellett lennie. A későbbi leírások szerint viszont egy darabig tagja volt a dorani tanácsnak, oda meg nyilván csak mágusokat vesznek be. A kettő szerintem nem zárja ki egymást: nyilván a mágusok varázslóból lesznek. Szóval a kérdés igazából úgy hangzik, hogy mikor lett mágussá. Az már más lapra tartozik, hogy hogyan volt erre ideje a kalandozás mellett, dehát ugye istenek adta tehetség, félelf, azaz sokáig él, meg még nekromanta is, és hát ismerjük a mondást: Jó pap holtig tanul, a nekromanta azután is...

Üdv! Messor1983: Amennyire én emlékszem, mindkét általad szabálykönyv szerint új mozaikot csak mágus képes alkotni, egy néhányadik szintű, kalandozással (is) foglalkozó - azaz játékos által megszemélyesített - varázsló nem. E tekintetben sokkal inkább a Daru által idézett variációt tudom elképzelni, azaz nem a mozaikokban, hanem a háttértudásban van különbség. Az persze lehetséges, hogy egyik-másik ritkán használt, bonyolult mágiaforma (mozaik) használatára már nem emlékszik pontosan, és utána kell néznie.

A varázslók szakosodásával kapcsolatban elég sok a vitás pont, annál is inkább, mert az ETK-s rendszer szabálykönyvei nem közölnek róla semmi konkrétumot. A dilemma feloldására gyakorlatilag két lehetőség látott napvilágot: a) A harmadik verzió már csak az én ötletem (legalábbis nem olvastam még sehol): c) Az általad említett megoldás voltaképp e harmadik lehetőséghez hasonlít. Ha ezt fogadjuk el, a dolog esetleg lehetséges, de kérdés, hogy az iskolája engedi-e, hogy jelent-e annyi könnyebbséget, hogy tanulóideje lejárta után ezt még Kp-ként kamatoztathassa. Egy biztos: ha nem alkalmazol egy ilyen engedményt nagyon átgondoltan, egészen biztosan tápoláshoz fog vezetni. A másik kérdéssel kapcsolatban: nyilván az átváltoztatott ember teste a pillanatnyi állapotának megfelelő módon termékeny. A legproblematiksabb kérdés az, hogy mi történik, ha a szülő még a terhesség ideje alatt visszaváltozik férfivá. (Szvsz a magzat mindenképp elpusztul.) Az önmegtermékenyítés szerintem azért nem lehetséges, mert ugyebár a férfi alakban "lecsapolt" ivarsejteket valahogy életben kell tartani, amíg az illető ismét nővé változik, és be is kell juttatni a testbe. Efféle procedúrákhoz a technológiai feltételek nincsenek meg Yneven. (Egyébként magánvéleményem az, hogy kalandmesterként igenis visszadobhatsz ötleteket ilyen alapon; a alapvetően M.A.G.U.S. nem az a szerepjáték, amely az effajta morbid ötletek kiélésére való.) Szerk.: Daru: úgy látszik, a varázslói spec. terén akkor hiányosak az ismereteim. Már megint túl hosszasan írogattam a választ...

Üdv! Ez bizony elgondolkodtató, ugyanakkor egy sisak boltívszerű tetejében talán nehezebb kárt tenni, mint beszakítani egy mellvértet. És ami még fontos lehet: ma ugyan azt mondjuk valamire, hogy 1,5 mm lágyacél, de könnyen lehet, hogya nnak idején, legalábbis az igazi mesterművek kivételével, a páncélok többsége a maiakhoz képest rosszabb minőségű, rigidebb acélokból készült, egyszerűen a hiányzó fémmegmunkálási ismeretek miatt.

Üdv! Az nekem is irreálisnak tűnik, hogy valaki képes legyen földről, vagy épp testközelből jelentősen jobban harcolni, mint "normál" módon; szerintem az ilyen képzettségek legfeljebb csökkenthetik (nem nulláig) a kedvezőtlen harci helyzet hátrányait. (Bár egy rövid választ én is írtam, azt javasolnám, ha valaki hosszabban akarja még boncolni a kérdést, tegyük át más topicba.)

Üdv! Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a kettőnek nem feltétlenül kéne függeni egymástól: miért kellene akár az írók fantáziáját "korlátozni", akár kötelezőnek tekinteni elképzeléseiket a szerepjátékban szereplő világra? Nyugodtan létezhetne egymás mellett egy "irodalom-Ynev" és egy "szerepjáték-Ynev". Elvégre azokat az írókat sem kárhoztatjuk, akik alternatív valóságokról írnak fantasztikus történeteket.

Üdv! A törpe és az alabárd tényleg nem illik össze. Esetleg el tudnék képzelni az alabárdosokon belül egy csak törpékből álló, amolyan tiszteletbeli egységet, egy ilyen viszont csak afféle dísszázadként működhetne, ami nem passzol a törpék hadviseléssel kapcsolatos mentalitásához.

Végül: A tűzkitöréses részről külön szólok, mert itt sok a fogalomzavar. Való igaz, hogy a tűzkitörés (vagy bármely más elemi mágia) célpontja nem a személy, akit tán mgesebez vagy elér, de nem is a hely, ahol létrejön, hanem a mágikusan létrehozott jelenséget alkot őselem-mennyiség, amelyet a varázsló kivon a környezetéből (minden esetben a zónájából), és az általa bármilyen módon mágiával elérhető helyen a kívánt formába rendez. Ebből következik, hogy az elemi mágiához igenis kapcsolható szimpatikus mozaik: hatása elvben az, hogy a varázsló a zónájában található őselem-mennyiségen túl abból is "szemezgethet", amely nincs ugyan a zónájában, de az ott lévővel szimpatikus viszonyban áll. Ennek sok gyakorlati jelentősége persze nincs, hacsak az nem, hogy egy adott őselemben szegény helyen tartózkodva elvileg "kipótolhatja" a dolgot (lásd az őselemek kivonásának nehézségéről szóló bekezdéseket az Elemi Mágia bevezetőjében). Ez a lehetőség azonban szerintem a leírt szabályok alapján csak igen bizonytalanul alkalmazható (már játéktechnikai szempontból). Szóval a szimpatikus viszonyban álló kő éppúgy nem segít célba juttatni az elemi mágiát, mint ha a megsebezni kívánt személyt tudnád így elérni. Ami Ynev részeinek szimpátiáját illeti, én azt mondanám, hogy valószínűleg van valamiféle ehhez hasonló viszony, de az egyes apró alkotórészek közt külön-külön nagyon gyenge. De mondok neked vadabb ötletet is. A Térmágia fejezetet bevezető idézetben a következő áll: Ez a jelenség a térmágia lényege. A világegyetem terének pontjai ugyebár elég régóta (felmérhetelen ideje?) osztoznak azon tulajdonságban, hogy valamennyien egyazon világegyetem részei. Miért ne lehetne tehát köztük, legyenek bármilyen távol, a szimpátiához hasonlatos viszony? Amely, legyen akármilyen gyenge, de kifejezetten erre a típusú kapcsolatra kifejleszett speciális módszerekkel kihasználható... Így a térmágiát (sőt a belső síkokra irányuló síkmágiát is) akár a szimpatikus mágia egy speciális válfajának is tekinthetjük.

Ha megengeded, nem idézem be teljes hosszában az ide vonatkozó részeket. Szerintem ez úgy működhet, hogy a varázsló nem egyszerűen hozzáfűzi a szimpátia mozaikot, majd várja, hogy mi történik, hanem a varázslat végrehajtásakor meghatározza (koncentrálással, vagy másképp, hogy egyébként kijelölné egy varázslat alanyát), hogy a nála lévő tárggyal szimpatikus viszonyban állók közül melyik általa ismert (hiszen egyébként eszébe sem jutna, hogy szimpatikus mágiát használhat) tárgy(ak)ra vagy személy(ek)re hasson a varázslat. Másik lehetőségként szerintem megteheti azt is, hogy "vaktában" elereszti a varázslatot; ilyenkor valószínűleg az adott dologgal a megfelelő szimpátiában állók közül a legerősebben kötődő (de mindenképp egy darab) objektumra fog hatni a varázslat, esetleg egyenlő erősség esetén véletlenszerűen választódik ki a tényleges alany. A szimpátia határairól nehéz bármit is mondani. Valószínűleg síkok közt is működik, hiszen a holtak lelkei (Necrographia IX. oszt.) csupán nevük és valamely személyes tárgyuk, netán egykori testrészük birtokában, azaz lényegében szimpátia segítségével idézhetők meg külső síkokról. Időbelileg: ha egy szimpatikus viszony egyszer már kialakult, akkor lehetségesnek tartom, hogy idővel meggyengül és elenyészik (vagy legalábbis használhatatlanná válik), ugyanakkor szerintem újabb szimpatikus viszonyok létrejötte nem befolyásolja a meglévőket. Ez alól egy kivételet tudok elképzelni: logikusnak tűnik, hogy egy új testben való megszületés alkalmával a lélek elveszti előző életének szimpatikus kapcsolatait, tehát már nem befolyásolható előző testének maradványain, vagy épp leszármazottjain keresztül. Ez azonban nem zárja ki, hogy a maradványok és egyéb, előző életében vele szimpátiában állt tárgyak továbbra is szimpatikus viszonyban maradjanak egymással. A személyes aurákkal kapcsolatban nem pontosan értem, hogy mire gondolsz. Való igaz, hogyha egy tárgyat valaki legalább egy évig folyamatosan magánal tart, akkor szimpátia alakul ki közöttük (elméletileg véglegesen), azonban legjobb tudomásom szerint (kérlek, javítsatok ki, ha valami elkerülte volna a figyelmemet) pusztán ettől nem válik az illető személyes aurájának állandó védettjévé; ehhez szorosabb kapcsolat kell. Ugyanakkor úgy szoktuk tekinteni (noha erre sincsen leírt szabály), hogy a SZA állandó védelmét élvező tárgyak egyúttal szimpatikus viszonyban is állnak gazdájukkal. Viszont a személyes aurában csupán pillanatnyilag tartózkodó tárgyak nem állnak szimpatikus viszonyban viselőjükkel, ugyanis a szimpatikus viszony forrása nem a SZA hatásának puszta jelenléte, hanem a tárgy és a tulajdonos között fennálló szoros kapcsolat. A több mint 3 kg érme esetéhez azt mondanám, lásd fentebb: a varázslat céljául szolgáló tárgyak körét a varázsló szabja meg. Annyiszor max. 3 kg-ot tud kihozni, amennyi a manájából futja; ha nem határozza meg pontosan, mely érméket, csak azt, hogy egy halom hasonlót, akkor talán a nála lévőhöz eredetileg közelebb levőket (erősebb/valószínűbb szimpátia), vagy egy véletlenszerű kupacot kap; ha teljesen szabadjára hagyja a mágiát, akkor egyetlen darabot, bármennyi manát áldozott is fel. Az arnytelér esetén azt mondanám, valószínűleg gyenge és bizonytalan a szimpatikus kapcsolat, az sem igazán tiszta, hogy a telér fémjét hány és milyen tárgynak tekintjük, de nem hiszem, hogy ilyen módon igazán nagy mennyiséget lehetne kihozni a föld alól - annál is inkább, hiszen ha egy aranyérc fémjéből már érmét vertek, aligha ki nem bányászták már rég a többit is... A tarisznyás példa esetén természetesen a szimpátia csupán a tarisznya mozgatását teszi lehetővé, a tartalmáét értelemszerűen nem: az a tarisznya eredeti helyén marad (esetleg leesik ). A hajó bonyolultabb eset, itt igazából nem a szimpátia kérdése a lényeg, hanem az "egy tárgy-több tárgy probléma", lásd a TAM-ről szóló fejezet ezt taglaló bekezdéseit. Ezek elég zavarosak és nehezen használahtók (szerintem), de én azt mondanám, hogy a hajóba épített deszka már nem önálló térgy, hanem a hajó része, és így a szimpatikus viszony legjobb esetben is a teljes hajóval áll fenn (mondjuk, egy ősi fákból álló liget fáiból készült az egész), és ilyenkor csak úgy érhetsz el eredményt, ha a teljes hajó teleportálására elegendő manával rendelkezel - ami még egy mentőcsónak esetén is több száz Ha külön tárgynak tekinted, akkor pedig azt az egy pallót (és semmi mást) kapod vissza, a hajóval pedig lesz ami lesz. Te jó ég, mennyit írtam...

Üdv! Megpróbálok sorban menni, mert itt-ott kicsit zavarosnak találom a szöveget. Először is: Ezzel teljes mértékben egyetértek, én magam is így értelmezném. Ha tehát van két szimpatikus viszonyban álló dolog, amelyek közül az egyik a varázsló által elérhető (zóna, Zóna VJ, Távolbahatás), míg a másik "távol" található, akkor a varázsló az adott helyzetben megfelelő szimpatikus mozaik használatával képes a távoli tárgyat/személyt az általa elérhető helyre teleportálni (természetesen a teleportálásra vonatkozó egyéb megkötések figyelembevételével), mivel a Szimpatikus mágia alkalmazása miatt úgy tekinthetjük, mintha az tartózkodna a varázsló által elérhető helyen, nem pedig a vele szimpatikus viszonyban álló dolog. Fordítva azonban nem lehetséges, mert a varázsló nem teleportálhat semmit számára "elérhetetlen" helyre; a szimpátia csupán a távol lévő objektumra terjed ki, de annak térbeli pozíciójára nem. Nem tudom, ez alatt pontosan melyik idézetet/szövegrészt érted, mert nem jelenik meg aláhúzás, de sorba veszem a lentieket. Ez a fentiek alapján szerintem nem lehetséges, mert a szimpátia segítségével csak az érme érhető el, a helye nem. A térkaput nem valamilyen tárgyra/anyagra varázsolják; csupán térbeli pozíciója határozza meg. Itt a varázslat alanya tulajdonképpen a világegyetem terének két, a térkapuk síkja által meghatározott része. Ami az idézet sorszámozott pontjait illeti, nem értem, miért végez három varázslatot: ha egyszer be tudta teleportálni (így vagy úgy) a patkányt, hogy körülnézzen, akkor nem kell Zóna VJ-t bejuttatnia, hogy oda nyithassa a térkapu másik végét. Ha a fentieket elfogadjuk, akkor ez is egyértelmű. (folyt. köv.)

Egészen jól használható, bár talán inkább a "Mesélés" szekcióba kellene helyezni, minthogy főként kalandmestereknek szól. Ami hibája, hogy talán túl bőkezűen bánik a különféle varázstargyakkal; én reálisabbnak tartanám a szervezetet aktívan segítő varázstudók állandó közreműködését, mint varázstárgyak nyakló nélküli osztogatását.

Üdv! Mi az az "eredeti Holkos koncepció"? Mintha a cikk is említene valami effélét, de én nem hallottam róla. Hol bukkant ez fel és mit tartalmaz nagyjából?

Meglehetősen furcsának tűnik nekem, hogy a növendékeket kitanulásuk után zavarják ki az utca sarába; elég pazarló módszer. Én inkább arra számítanék, hogy onnan szednek össze már gyerekkorból kinőtt (kb. 13-16 éves) fiatalokat.