Madovick

Nem nyolc, hanem hét plusz egy. :mrgreen:

Üdv! Látom, felmerült egy érdekes téma, nevezetesen, hogy ki érdemes arra, hogy vezesse az embereket. Személy szerint meglehetősen lázadó lélek vagyok, és azt vallom, hogy senki nem jogosult arra, hogy mások sorsáról döntsön. Egy alulról épülő, abszolút demokráciában hiszek, ahol az emberek nem vezetőket választanak, akik megmondják, hogy mi legyen, hanem közvetlenül maguk hozzák a döntéseket. Vannak, akik szerint a szigorú törvények és a látható, felsőbb hatalom hiányának következtében egy efféle államforma olyan anarchiába hullana, amelyben a természetes kiváltasztódás elve érvényesül, mert az erőseket senki nem akadályozza meg a gyengék letiprásában és kizsákmányolásában. Az ember végtére is egy állatfaj, így ha figyelembe veszem Darwin tanait, akkor magam is ezen a véleményen volnék, de nekem jobban tetszenek Rousseau gondolatai. J. J. Rousseau szerint ha nem létezne semmiféle erő, amely a társadalomra erőltetné az akaratát, akkor a tökéletesen szabad egyének ösztönösen éreznék, hogy mi a jó és a helyes, és eszerint cselekednének. Nektek mi erről a véleményetek? Hogyan viselkednének az emberek, ha nem létezne tekintélyelvű hatalom? Darwin, vagy Rousseau jár közelebb az igazsághoz?

Igen, követhető és világos, amit írsz, Takeda. Azzal azonban nem vagyok tisztában, mi az, amit meg kell tanulnunk az életben. Azt is írtad, hogy az is tettnek számít, ha valamit elmulasztok/közömbös vagyok. Ez a te álláspontod szerint pozitív cselekedet? Épp' tegnap olvasgattam a Tao tö kinget, abból nekem az jött le, hogy kívánatos nem beleavatkozni a világ dolgaiba, mert azok úgyis mennek maguktól, ellenben éppen a passzivitás az, ami dicsérendő. Volt még néhány állítás az Út és erény könyvében, amelyeken először fennakadtam, de ahogy elgondolkoztam rajta, rájöttem, hogy mégis igazak. Azt hiszem, ez a téma inkább a Valóság igazsága topicba való, ott folytassuk inkább, már ha egyetértesz vele.

Üdvözlöm a tisztelteket! Nekem is feltűnt, mikor olvasgattam a világ vallásairól, hogy szinte minden hit tartalmazza a bűn és bűnhődés motívumát. Ha most jót teszek, nekem is jó lesz később, ha nem vagyok jó, nekem sem lesz jó. Nekem ezt sikerült leszűrnöm, mikor összevetettem a dolgokat. Azért annyira mélyen nem másztam bele, de a kereszténység tanításai meg a keleti vallások karmájának mibenléte azért nem ismeretlen számomra. Akkor hát ilyen egyszerű lenne? A hasonló a hasonlót vonzza? Javítsatok ki, ha tévedek.

Az élet természete Látja-e Messire, mennyi az élet? Itt szakadatlanul árad a vér. Sírba' feküsznek a holtak, a vének, Emberi élete mennyit is ér? Térne pihenni, ha itt van a végszó, Elheveredne, ha jő a halál! Nem hiszi el, hogy e vég az utolsó, Síri nyugalmat e fő se talál. Lázad az emberi sors szava ellen, Élne örökre, de mondd, mire jó? Ostobaság ez az emberi szellem, Ellene lenni hiábavaló.

Nekem a Rhapsody-tól csak a Land of Immortals van meg, de ha egy szám alapján meg lehet ítélni őket, akkor azt mondom, nagyon jó. Majd körülnézek a haveroknál, hátha valakinek van még tőlük. A stílusuk nekem hasonlónak tűnik a Stratovarius-hoz, csak... jóval sárkányölősebb. :mrgreen:

Én! :mrgreen: Megvan itthon a könyv. Nézegettem, próbálgattam, aztán úgy döntöttem, nem éri meg. Nekiálltam fotóolvasni egy NG magazint, de a nyolcvanadik oldal környékén már nagyon-nagyon untam a fókuszálatlan lapozgatást. Nekem tökéletesen megfelel a jelenlegi olvasási sebességem is. Na persze tanuláskor nem jönne rosszul, de azért meg lehet lenni nélküle. Ami az agykontrollt illeti, voltam tanfolyamon, időnként használom is. Úgy tapasztaltam, jó hatással van rám, de sajnos lusta vagyok nap mint nap dolgozni vele.

Igen, Hokusz, én sem értem a világot. Szinte minden adandó alkalommal fennakadok egy megválaszolhatatlan kérdésen. Miért gyűlölik egymást az emberek :?: Kant szerint mindeki érzi, hogy mi a helyes. Elgondolkoztam rajta, és azt hiszem, én érzem. Ha jót cselekszem, az elégedettséggel tölt el, ha mások kárára teszek, bűntudatom lesz. Nem hiszem, hogy csak én működöm így ezen a világon. De ha mások is érzik, akkor miért szítják mégis a gyűlöletet? Miért olyan sok az erőszak? Ezeken a kérdéseken időnként elmerengek, miközben A Mother Gaiát vagy az Anthem of the World-öt hallgatom a Stratovariustól. Most mondjátok azt, hogy hülye neohippi vagyok, de úgy gyűlölöm magam, mikor eszembe jut, hogy nekem megvan mindenem, amit csak akarok, míg a világ másik oldalán milliók szenvednek. Úgy szeretnék egy olyan világban élni, ahol mindenki egyenlő, boldog és toleráns, ahol senki nem mondja meg másnak, hogy mit tegyen és mit gondoljon, ahol az emberek nem gyűlölik egymást. Ezt hívják utópiának?

Na ha már így szóba került az Elven Lied, épp itt pihen a dévédé az asztalomon, melyet egy kedves ismerősömtől kaptam kölcsön, cserébe Eidzsi Josikava Muszasi pentalógiájának első kötetéért. Már egy hónapja nálam porosodik, és sikerült megnéznem belőle kerek három részt. Nekem a karakterábrázolás valahogy egy kicsit bűzlik. Hogy úgy mondjam, nem tűnik igazán életszerűnek a szereplők viselkedése. Na persze minden ebbéli hiányosságért bőven kárpótol a részenként kiontott több tucatnyi tartálykocsira való vér és a sok szexuális utalás Az egyetlen, ami igazán tetszett benne, az a japán szöveg. Különösen a latinul énekelt főcímdal ragadott magával. Olyan aranyos, ahogy kényszeresen tolják előre az /u/-t. :mrgreen:

Üdvözlöm a tisztelteket! Kétezer-tizenkettőben az azték ill. maja jóslatok szerint világvége lesz, egészen pontosan december huszonkettedikén a világ vér- és tűzesőben fog elpusztulni. Ez talán valamiféle háborút vetíthet elő, ha jó a meglátásom. Nem kell feltétlenül elhinni, de ha tényleg beütne valami hasonló, akkor szeretnék az első sorokban harcolni az emberiség utolsó, nagy csatájában. :mrgreen:

Új idők és új egek Új idők és új egek, Új célok és új terek, Előttem mind kik álltok, Tihozzátok kiáltok! Rajtam csúf korok tiportak, Meggyaláztak, kiraboltak, Semmibe ezerszer vettek, Oh, de pedig hogy tévedtek Mikor hitték szégyentelen, Örökre elbántak velem, Száz csatát bár elvesztettem, Megverten mindig felkeltem, Hiába a kis halálok: Mégis élek, mégis állok. Volt barát, aki elárult, Vészben orvul hátamba szúrt, Volt Múzsa ki semmibe vett, Hideg szívű fúria lett, Volt, ki gyűlölve gyalázott, Szavaira nem vigyázott, Voltak ők és voltak mások, Illúziók, hamis álmok, Mégis élek, mégis állok, S hozzátok szívből kiáltok. Adjatok nekem reményt, Sötétben ragyogó fényt, Kudarcoktól mentsetek, Új idők és új egek!

Nem egyszer előfordult már, hogy az én játékosaim is egyedi fegyvert szerettek volna maguknak. Az álláspontom a legtöbb esetben, az, hogy ha ez a fegyver valóban használható lenne, akkor már rég kitalálták volna. Előfordult olyan eset is, hogy engedélyeztem egy új fegyvert, de az értékeit a dobótőrtől kölcsönöztem. Ha már így szóba került: a mi fejvadászunk a hajában tartja a garottját, nem is találtam benne semmi kivetnivalót, de most elbizonytalanodtam. Lehetséges ez? A legtöbb korabeli fegyvert már megnéztem múzeumokban, élőben, de igazi garottot még sehol sem láttam, vagy legalábbis nem emlékszem rá.

Nálunk ha a játék alatt zene szól, az mindig valami jelenthez illő filmzene. KM-ként a legjobban használhatóbbnak találtam a Gladiátor, Az utolsó mohikán, az Arthur király, a Conan, a barbár és a Sárkányszív zenéjét. Ez senkinek a zenei ízlését nem sérti, én legalábbis még nem találkoztam olyannal, akinek ne tetszett volna. A játéktól elvonatkoztatva tegnap loptam a némettanárom gépéről egy albumra való Stratovariust, mert olyan szép latinos hangzású neve van. Ma meghallgattam és már biztos vagyok benne, hogy a jövő héten megint viszek pendrájvot és ellopom a maradékot is. Olyasmi, mint a Sonata Arctica, csak másfél évtizeddel régebben nyomják az ipart. Ma egész délután ezt hallgattam és nem tudok betelni vele.

Négy sor éjfél után Szárnyaival takará be szemem, Édes a szó, melyet áda nekem. Angyali lány, ki hozott ide fényt, Mégse lehet soha ő az enyém.

A kaszt eltitkolása, ó, ha az nekünk egyszer sikerülne... A mostani életút kezdeténél a javaslatomra megpróbáltuk volna, de sajnos a tiszteltek nem bírtak magukkal és lelesték egymás karakterlapjáról... Ebből rögtön az következik, hogy ezáltal egymás értékeihez is hozzáférnek, amit nem tartok jó ötletnek, de nem tudom, más mesélők hogyan vélekednek erről. Nálunk az értékek hasonlítgatása és az egymásra licitálás, különösen a CÉ tekintetében mindennapos. Nem a tápolás miatt teszik, mert ritkán adódik olyan helyzet, ahol az értékek lennének a döntőek egy-egy jelenet kimenetelében, de nagyon szeretnek azzal szórakozni, hogy ki tudja többel túlütni a kardjuk elé fekvő mellékszereplőt. Ezzel nem tudok mit kezdeni, és amíg nem megy a szerepjáték rovására, addig nem is bánom nagyon. A karakterek közti konfliktusokat mesélőként teljes mértékben támogatom, amíg az megmarad a szerepjáték keretein belül és nem veszélyezteti a fő cselekményszálakat. Az egyik játékosom folyamatosan balhézik a csapat többi tagjával, hála a szerencsés karakterválasztásnak. Én javasoltam neki, mert az előző karaktereivel igen nehezen tudott elszakadni a tápolás nemes hagyományától. Egy szökött, kapzsi alvilági figurát játszik, aki a jó MMORPG-s szokáshoz híven a trezsörre hajt, mint ahogy a szerep azt diktálja. (De nem az ikszpére.) A veszélyben már többször magára hagyta a csapatot és egyszer a közösen szerzett pénzt is megcsapolta. Könnybe lábadt a szemem, mikor hallgattam, hogy hogyan vitatkoznak rajta, de egy pillanatra sem kiesve a szerepből. Addig örültem, amíg nem akartak egymásnak menni, de aztán egy NJK-val megoldottam a helyzetet. Amíg a konfliktusok megmaradnak ilyen mederben, semmi kifogásom sincs.