Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Nem mi általunk szervezett MAGUS rendezvények


Ki hány MAGUS táborban vagy találkozón vett részt eddig?  

49 szavazat

  1. 1. Ki hány MAGUS táborban vagy találkozón vett részt eddig?

    • Csak egyszer voltam.
    • Kettőn már én is ott voltam.
    • Három a magyar igazság :)
    • Meg se tudom számolni'


Recommended Posts

Líthas,

a Kronikak.hu idén ötödik alkalommal készül a Kalandorkrónikák elnevezésű rendezvénysorozatának egynapos alkalmával. Ahogy az elmúlt években, idén is igyekszünk a M.A.G.U.S. rajongóknak egy olyan közös alkalmat, találkozási lehetőséget biztosítani kellemes környezettel, hangulatos kalandmodullal és lankadatlan lelkesedéssel, amire szívesen emlékeznek vissza. A Kalandorkrónikákon a versenyzést igyekeztünk a kezdetek óta háttérbe szorítani a szerepjátékhoz képes, mely elképzelésünk legnagyobb örömünkre találkozott a résztvevők igényeivel. Szeretnénk ezt a hagyománnyá váló színvonalat tartani az idei találkozóinkkal is.

A korábbi évek laza szállal összefonódó kalandsorozatai egy képzeletbeli kígyó képét adhatják ki a modulok ismerőinek, ahogyan a Déli-városállamokból immáron a Quiron tenger kapuját képező Sinemossa szövetségbe vezeti a Kalandozókat. A ?Nagy Dél-Ynev Kampány? után lassan kirajzolódó északi történet újabb állomásán egy különleges helyszín nem mindennapi lakóival ismerkedhetnek meg a játékosok a Lord Legio által írt kaland folyamán.

A játék az elmúlt több mint másfél évtizede alatt közös nevezővé érett Első Törvénykönyv és kiegészítői szabályai alapján lesz játszható. A részletes karakteralkotás most is lehetőséget ad majd egyedi karakterek létrehozására és hátterük előtörténeten felüli megalkotására az eddigi találkozók visszajelzései alapján jól szereplő Előny-Hátrány rendszer segítségével.

Link a hozzászóláshoz

3. Vándorkrónikák Szerepjátékos Tábor - 2009. aug. 21-25.

vandorkronikak_kicsi(1).jpg

Líthas.

Idén harmadik alkalommal rendezzük meg a Kronikak.hu találkozó sorozatába tartozó nyári táborunkat Balatonszárszón. Az eddigi évekhez hasonlóan egy többciklusos M.A.G.U.S kalandmodullal és interaktív LIVE résszel készülünk a játékosok számára. Emellett több más szerepjáték kipróbálására is igyekszünk lehetőséget biztosítani az érdeklődőknek.

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok...

A Tuan kiadó rendez egy Négy Kapu versenysorozatot, mely 12 alkalmas, és bármikor lehet csatlakozni. Én a 9.hez vagy az azt követőekhez szeretnék csatlakozni, és 3-5 fős csapatok jelentkezését várják. Én egyedül vagyok kell még 2 ember. Ezeket keresném...engedelmetekkel itt. :D A verseny ÚT rendszer alapján van , de ez no problémó, hiszen minden könyv a rendelkezésemre áll a karakteralkotáshoz!!

Várom válaszotokat, illetve a potenciális jelentkezőket...

Link a hozzászóláshoz

Ha jól emlékszem, tavaly szeptemberben indult. Havi egy versenyt szerveznek Tibiék. A karakterek meséről-mesére maradnak, tehát jól át kell gondolni, hogy mit indítotok. A karakterek persze fejlődnek és a szervezők támogatják a friss csatlakozókat is. Elviekben tehát nincs akadálya annak, hogy bármikor beszálljatok. A történet is egyetlen szálon fut, amit jelentősen befolyásolnak a csapatok. Ebből a szempontból hasonlít a Rúna táboros megoldásra, tehát más csapatok módosíthatják (elsősorban a versenyek közt frissített alaphelyzettel) a te partidnak mesélt történelmi hátteret. Szervezői oldalról ez egy érthető megoldás, amitől életszagúbb lesz a végeredmény és - feltételezem - segíti a függőség kialakulását (ami egy ilyen nagy ívű sorozatnál alapvető igény, különben befullad az egész). Sok sikert hozzá, ha lenne lehetőségem, magam is részt vennék benne pár fordulóra, már csak a kísérlet kedvéért is...

Link a hozzászóláshoz
Sziasztok...

A Tuan kiadó rendez egy Négy Kapu versenysorozatot, mely 12 alkalmas, és bármikor lehet csatlakozni. Én a 9.hez vagy az azt követőekhez szeretnék csatlakozni, és 3-5 fős csapatok jelentkezését várják. Én egyedül vagyok kell még 2 ember. Ezeket keresném...engedelmetekkel itt. :D A verseny ÚT rendszer alapján van , de ez no problémó, hiszen minden könyv a rendelkezésemre áll a karakteralkotáshoz!!

Várom válaszotokat, illetve a potenciális jelentkezőket...

Ennek emlékszem az indulására. Éppen nyaralni voltunk. Kb. 1 héttel az első forduló előtt jelent meg a kiírás, pedig még érdekelt is volna. A másik, amit sajnálok, hogy ÚT-s, vagyis számomra még nem ismert rendszerben indult (hiába játszok ET szerint, mégsem teljesen ugyanaz). Ezért nem győzött meg, és pláne nem tett függővé. :D pedig a lehetősége adott volt... esetleg, ha 2010-ben is megrendezésre kerül újra a sorozat, kalkulálhattok velem. A nyáron meg tudok ismerkedni az új rendszerrel, mert több időm lesz rá, mint az a bizonyos 1 hét.

Link a hozzászóláshoz
Ennek emlékszem az indulására. Éppen nyaralni voltunk. Kb. 1 héttel az első forduló előtt jelent meg a kiírás, pedig még érdekelt is volna. A másik, amit sajnálok, hogy ÚT-s, vagyis számomra még nem ismert rendszerben indult (hiába játszok ET szerint, mégsem teljesen ugyanaz). Ezért nem győzött meg, és pláne nem tett függővé. :D pedig a lehetősége adott volt... esetleg, ha 2010-ben is megrendezésre kerül újra a sorozat, kalkulálhattok velem. A nyáron meg tudok ismerkedni az új rendszerrel, mert több időm lesz rá, mint az a bizonyos 1 hét.

Cats, ha odajutsz, légyszi szólj már nekem is.. szívesen játszanék egyszer veled.

Meg esetleg megismerném a rendszert is, jó ürügy lenne rá, magamtól uccse állok neki :)

Link a hozzászóláshoz

Cats, ha odajutsz, légyszi szólj már nekem is.. szívesen játszanék egyszer veled.

Meg esetleg megismerném a rendszert is, jó ürügy lenne rá, magamtól uccse állok neki :)

hmm... Felon, ha újra elindítják szeptemberben, akkor én benne vagyok... :) és mehet a party... mert így érdemes lesz belemélyedni egy kicsit az új rendszerbe... :) bár, lehet, hogy a nyáron anélküli is belevágok, hátha megint későn írják ki... :D

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!!!!

Nyáron szeretnék szervezni 1 M.A.G.U.S. találkozót ill. játékot kezdőknek és haladóknak 1aránt.

Helyszín:Közösen kiválsztunk 1 erdőt és ott sátrazni!

Időpont: Ami a legtöbb embernek megfelelő(persze csak ha meglesz a min. 20 fő)

jó lenne ha nem 1edül lennék KM mert a kezdőknek nehéz lenne érvényesülni a haladókkal 1 kalandba a kezdőknek való kaland meg unalmas a haladóknak!

Karakterek az ETK szerint össze állitani.

Képzetségek:AF ill. MF szerint

Karakterek szintje:1-8-ig

Fajok:Ember,Elf,Törpe,Félelf,Udvari ork,Amund,Dzsen,Khál,Wier,Gnóm ill. Udvari goblin

Kasztok:Bármály hivatalosan bejegyzett kaszt továbbá a Nekromanta Tőrtáncosnő és a Druida

Kaját, piát sátrat hálózsákot mindenki magának intézze!(de ha tudok segitek vmiben)

3-4 napra gondoltam de még változtatok igény szerint

A "táborért" nem kell semmit fizetni csak a saját ellátásodat

A tábor célja a játékosok megismerése a jó hangulat és persze a játék :)

!!!!!!!!!!!!

válaszokat e-mailbe (zsolti19891021@citromail.hu) ill. a forumba várom

Csota

Link a hozzászóláshoz

Kedves Csota!

No offense, csak egy szerény javaslat részemről... Szerintem ez így halva született ötlet. Először el kellene döntened, hogy mikor és hol szeretnéd a rendezvényt megvalósítani. Ha minden fontosabb pont kérdéses, akkor képtelenség tervezni vele a nyárra, így nem lesz jelentkeződ. Nem is beszélve arról, hogy kezdő rendezvényként, előszervezés nélküli táborhoz minimum létszámot kikötni teljesen értelmetlen. Tudod, hogy mit szeretnél megvalósítani, döntsd el hogyan (hol, mikor, milyen név alatt) és máris jobb eséllyel indulhatsz neki a szervezésnek. Készíts weboldalt, levlistát, vagy akármit, csak legyen valami csalogató a tarsolyodban, ami miatt a játékosok téged választanak.

Sok sikert! :pajti:

Moderátoroknak: szerintem ez és a Tuan versenysor is másik témába tartozik (más, magusos rendezvények). A hsz-eket nem kellene átrakni oda? :oops:

Link a hozzászóláshoz

Köszi a tanácsot!!!

Csak ugye multkor is mikor szerveztem sok vita volt a helyszinnel és az időponttal de végül sikeresen összejött és emelkedett volt a hangulat.Most ezzel a bizonytalansággal a felesleges vitákat akartam kiküszöbölni. eddig velem 1ütt 4en vunk. de az édes kevés mert mi hétvégén is tunk jáccani.'elöször megvárom az érdeklődőket (ha lesz) és mindenki számára elérhető helyet akarok

Link a hozzászóláshoz

M.A.G.U.S. Szerepjáték tábor ? Rezi Várrom

2010.08.06-2010.08.08

Hangulatkeltő: Nemrég betértél egy fogadóba, ahol érdekes pletykákat suttogtak félve a helyiek. Rezi várának komor düledező romjait a sötét teremtményei szállták meg. Különös, titokzatos és rémisztő dolgok történnek ott. Suttognak arról, hogy aki odatéved nem éri meg a reggelt. Ha elég bátor, vagy épp botor vagy ahhoz, hogy kiderítsd e rejtélyt úgy indulj az elhalkuló sikolyok felé. S ha majd ott leszel megmérettetsz.

Helyszín: Rezi Község (Keszthelytől 10 Km-re)

Várrom és táborhely GPS koordinátái: 46?51.960 N / 17?14.477 E (Rezi községtők 5 km-re)

A táborhely autóval megközelíthető, azoknak akik tömegközlekedéssel érkeznek segítünk a táborhelyig eljutni.

Szervező: Nagykanizsai M.A.G.U.S. és H.K.K. Klub

ELÕZETES PROGRAM

2010.08.06. ? Péntek

12:00 ? 20:00 Érkezés, csapatok regisztráció, sátorhely elfoglalása

17:00 ? 20:00 Karakterlapok kitöltése, generálása (1. Törvénykönyv)

20:00 ? 21:00 Vacsora

21:00 ? 24:00 Ismerkedés / Kalandmesterek értekezlete

24:00 - Mágus világáról teszt

2010.08.07. ? Szombat

08:00 ? 09:00 Reggeli

09:00 ? 12:00 Délelőtti programok

/Bográcsfőző verseny, bárd dalnok verseny, íj ? célba lövő verseny, dobófegyverek ? célba dobás, bajvívás, párbaj? stb./

12:00 ? 14:00 Ebéd

14:00 ? 22:00 M.A.G.U.S. K100 (1. Törvénykönyv) Modul Bajnokság

22:00 ? 24:00 Kötetlen programok / Kalandmesterek értekezlete

24:00 - Eredményhirdetés ? díjátadó

2010.08.08. ? Vasárnap

08:00 ? 09:00 Reggeli

09:00 ? 15:00 Táborhelyrendezés, elhagyás, hazautazás

/A rendezvény egész ideje alatt LIVE akciók/

Jelentkezési feltételek: 4-6 fős csapatok jelentkezését várjuk kalandmesterrel.

/Olyan csapatok jelentkezését, amelyek nem rendelkeznek kalandmesterrel csak korlátozott számban tudjuk elfogadni, ez függvénye annak, hogy mennyi csapat nélküli kalandmester jelentkezik.

Csapat nélküli Kalandmestereket is várunk, akár versenyt felügyelő pozícióba is

Olyan játékosok korlátozott jelentkezése is megoldott akik csapattal nem rendelkeznek, és szívesen csatlakoznának más csapatokhoz, vagy alkotnának hasonló szituációban lévő játékosokkal csapatokat/

Jelentkezési határidő: 2010.06.30

/Jelentkezők számától függően Július első két hetében utólagos regisztrációt elfogadunk/

Résztvételi díj: Játékosok ? 5000 Ft / fő (2010.06.30 után: 7500 Ft / fő)

18 év alatt ? 3500 Ft / fő (2010.06.30 után: 5000 Ft / fő)

Kalandmesterek ? ingyenes

Lányok / Hölgyek ? ingyenes

/A részvételi díj magában foglalja az étkezéseket (reggeli: zsíros kenyér, kolbász, hagyma, paprika) és az alapanyagokat a bográcsfőzéshez (burgonya, zöldségek, bab? stb.), ivóvizet, vizesblokk használatot/

Jelentkezni e-mailen a: nagykanizsahkk@freemail.hu címen, csapatnévvel, csapattagok rendes neveivel és legalább 1 telefonszámmal.

Érdeklődni lehet:

Kovács Máté alias Fastulf

Versenyfőbíró és főszervező hutoran@freemail.hu Tel: 06/30 48-31-947

Fajger János alias Sen Delor

Kalandmester és főszervező nagykanizsahkk@freemail.hu Tel: 06/30 33-52-699

A rendezvény programjának megváltoztatása a szervezők jogában áll, létszám függvényében a részvételi díj kisebb mértékben változhat.

Szerettel várunk mindenkit!

Link a hozzászóláshoz

Mintha nem láttam volna sehol megemlítve, ezért last minute akció keretén belül beteszem ide a Luminások aktuális versenyinfóit. 20-áig lehet még jelentkezni, 22-én pedig verseny. Ha esetleg valakinek üres a hétvégéje, itt a lehetőség a játékra. Tudtommal a modult MG követte el.

VII. LUMINA CORNU ASZTALI TORNA

ALAPVETÕ INFÓK:

Helyszín: Jászfényszaru, Petőfi Művelődési Ház

Jászfényszaru megközelíthető Budapest felől: a Gödöllő-Valkó-Vácszentlászló-Zsámbok útvonalon, vagy Hatvanig autópályán, majd a 32 főúton. (utvonalterv.hu)

Buszok a Népstadiontól indulnak (Templom, vagy ABC megállót kell választani, és közben tartjuk a kapcsolatot), vonatok pedig a Keletiből, Szolnokról, vagy Hatvanból indulnak. (menetrendek.hu)

A verseny időbeosztása:

Időpont: 2010. 05. 22.

Érkezés: reggel 9 óráig

Regisztráció: 10-15 perc

Eligazítás: reggel 9:15

Nagytermi megnyitó és a rövid bevezető: 9:45-10:00

A verseny kezdése: 10:00

A verseny vége: 17:00

LUMINA CORNU JUBILEUM ÜNNEPSÉG: 18:00

Értékelés, díjkiosztás: 19:00 ? 19:30

III. Lumina Cornu Asztal Alatti Torna: 21:00

"RÁYA PARTY" - "NO CSASZTUSKA"!

Nevezési díj: 1000 Ft / fő helyszíni fizetéssel

(ezt az összeget a regisztráció alkalmával a jelentkező csapatok tagjainak kell kifizetni, melyet a díjakra és az élelmezésre fordítunk. KM-ek, vagy előre egyeztetett szervezőnek minősített személyek, díszvendégek nem fizetik ezt a hozzájárulást!)

(Az a csapat, aki hoz magával KM-et 1000 forint helyett, csak 600 Ft nevezési díjat fizet)

A további program kötetlen:

- Vetítések a nagyteremben,

- Airsoft bemutató és eszmecsere

- Látvány kovács bemutató

- LARP fegyverek kipróbálása

- Vacsora (közös bográcsozás)

- Élő zene (táncház)

- ?Esti mesék?- Éjszakai MAGUS Kalandok

- Játéktesztelések...

Ha van érdeklődés esti bográcsozást is tervezünk az érdeklődők létszámától függően. Ez személyenként 500-600 Ft/ fő összeget jelenthet. (Az adagokban nem szűkölködünk!)

Ezt is jelezni kell a jelentkezés alkalmával!

Szállást korlátlanul, ágyat korlátozott számban tudunk biztosítani

20-30 kemping ágy. A fűtött Petőfi Művelődési Házban ezen felül bármelyik jelentkező megszállhat, ha hoz magával hálószerkót. (min: hálózsák, habszivacs, stb?) Ha sok az ott alvó, igény szerint szerzünk iskolai torna szőnyeget.

Agnus atya

Link a hozzászóláshoz

IV. Vándorkrónikák Szerepjátékos Tábor és Találkozó (2010)

2010-06-27_Plak%C3%A1t_K%C3%89SZ.jpg

Líthas,

idén negyedik alkalommal rendezzük meg az irodalomtörténeti Balatonszárszón a Kronikak.hu rendszeres, nagy nyári táborát. Idén is öt napos lesz végül, bár nem adtuk fel végleg a nagy, egyhetes tábor álmát a jövőre nézve. Idén augusztus 18-22. között fogunk a Pannon Ifjúsági üdülőben táborozni a tervek szerint, remélhetőleg minél többen.

A táborban lesz többnapos M.A.G.U.S. szerepjátékverseny, melynek kalandját idén Amund írja. Az ígéret szerint Ynev eddig fehér foltjaként ismert részein, az elmúlt években már pletykált Nyugati városállamok lesz a kalandok helyszíne a P.sz. 3710. esztendőben.

Ezenkívül tervezünk még Dragon Age asztali szerepjátékos bemutatójátékot, mely a népszerű BioWare program világát mutatja be. Az éves Vampire: the Masquerade esti játék mellett pedig jelezték mesélők, hogy Shadowrun ? Árnyékmagyarország játékra is várnak jelentkezőket. Persze az estéket a technikai háttér megléte esetén változatos filmvetítésekkel is színesítjük majd az elmúlt év(tized)ek legjobb keleti, európai és nyugati fantasztikus filmjeivel (Megtorló maraton?).

A magyar tenger partjainál idén is több szabadidő programra lesz lehetőség a tábor keretein belül, melyeken kívül lesz még szokás szerint a M* kalandhoz kapcsolódó élő szerepjátékos (LIVE) epizód, hogyha az idő és a büdzsé engedi, akkor saját tűzijátékkal ünnepeljük meg a nemzeti ünnepet, az év legfényesebb péntek estéjét.

A tábor részvételi díja 19 000 Ft/fő, mely magába foglalja a négy éjszakai szállást és teljes ellátást, napi három étkezéssel. Van lehetőség Üdülési csekkel fizetésre, de hasonlóan az egyéni időbeosztású táboros részvételhez ezt személyesen kell egyeztetni a szervezőkkel. A táborhoz kapcsolódó oldal hamarosan elkészül, előjelentkezni azonban már most is lehetséges levélben (gulandro@gmail.com), telefonon (06304820138) és személyesen (elsősorban Budapesten).

Üdvözlettel:

az Elveszett Mesék Társasága,

a Vándorkrónikák Tábor szervezői és

a Kronik.hu szerkesztői

http://kronikak.hu/

Link a hozzászóláshoz

?Annyi csillag van az égen.

Nézd, milyen magasan vannak.

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én??

Az idén kilencedik alkalommal rendezzük meg az egynapos szerepjátékos találkozónkat Budapesten. A Kalandorkrónikák már a legrégebben és rendszeresen futó versenysorozat hazánkban, mely célul tűzte ki, hogy az itthoni szerepjátékosoknak alkalomról alkalomra lehetőséget adjon, hogy közös hobbijuk iránti hódolatukat szervezettebb keretek között fejezhessék ki.

A M* kaland az eddigi találkozóinkon megszokottakhoz hasonlóan, a Nagy Zöld és ETK rendszerén alapuló 12 000 Tp-s, ?Tetemre hívás? típusú karakteralkotással lesz lebonyolítva. Ezzel a részletes toldalékkal szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a játékosok minél inkább az általuk elképzelt képhez alakíthassák választott karakterüket, a kibővített előny-hátrány rendszer segítségével.

Nem csupán ezzel szeretnénk a hűséges játékosaink kedvében járni. A következő találkozón vezetjük be a karakteralkotásba azt a rendszert, hogy a korábbi verseny kalandjain szerepelt játékosok karakterei a teljesített kalandjaikért elismerésül plusz tapasztalati pontokat kapnak. Természetesen nem annyi, hogy az veszélyeztesse a játékegyensúlyt és fontos, hogy a karakter is ugyanaz legyen az eltelt idők óta, viszont így szeretnénk lehetőséget adni és bátorítani titeket is arra, hogy kalandjaink folyamatát életutazásnak tapasztaljátok meg, aminek mi magunk is terveztük őket.

A következő egy év kalandmoduljai ugyanis egy már előre eltervezett íven fognak végighaladni. A kalandokon átívelő történet eseményeit azonban nem feltétlenül a modulírók, hanem ti játékosok formálhatjátok majd. A nyertes csapatok játékát alapul véve fog formálódni a későbbi kalandok kidolgozása és annyit elárulhatok, hogy a végjátékban mód lesz rá, hogy egy ynevi térség történelmébe alapvetően beleszóljanak a karakterek cselekedeteikkel.

Az idei Kalandorkrónikák találkozót a szokott helyen, a Budapesti Afri Café falai között szervezzük meg (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). A verseny időpontja 2011. február 26. és előreláthatólag reggel 10 órától este 19 óráig tart majd. A részvételi díj 2000 Ft/fő, a jelentkezési és befizetési határidő 2011 február 20. A találkozó napján a Boráros térről induló reggeli ?karaván? minden alkalommal teljes biztonsággal juttatja el az utazókat a megfelelő helyre.

Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Természetesen utóbbiaknak a részvétel ingyenes (ahogyan a reggeli kávé is). Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!

Addig is kalandokban és eredményekben gazdag évkezdést kívánunk.

Üdvözlettel:

a Kalandorkrónikák szervezői

http://www.kronikak.hu

Link a hozzászóláshoz

X. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó és Verseny ? 2011. június 25.

?Annyi csillag van az égen.

Nézd, milyen magasan vannak.

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én??

Az idén jubileumi, tízedik alkalommal rendezzük meg az egynapos szerepjátékos találkozónkat Budapesten. A Kalandorkrónikák már a legrégebben és rendszeresen futó versenysorozat hazánkban, mely célul tűzte ki, hogy az itthoni szerepjátékosoknak alkalomról alkalomra lehetőséget adjon, hogy közös hobbijuk iránti hódolatukat szervezettebb keretek között fejezhessék ki.

A M* kaland az eddigi találkozóinkon megszokottakhoz hasonlóan, a Nagy Zöld és ETK rendszerén alapuló 12 000 Tp-s, ?Tetemre hívás? típusú karakteralkotással lesz lebonyolítva. Ezzel a részletes toldalékkal szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a játékosok minél inkább az általuk elképzelt képhez alakíthassák választott karakterüket, a kibővített előny-hátrány rendszer segítségével. Az elmúlt években ez a karakteralkotás a játékosok és mesélők észrevételei mellett a szervezők elgondolásai alapján is sokat bővült és finomodott, kiegészült egy igen terebélyes Előny-hátrány rendszerrel éppúgy, mint a jelenleg is futó kampányt életút szerűvé változtató Elismerésekkel.

Az idei Kalandorkrónikák találkozót a szokott helyen, a Budapesti Afri Café falai között szervezzük meg (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). A verseny időpontja 2011. június 25. és előreláthatólag reggel 9 órától este 19 óráig tart majd. A részvételi díj 2000 Ft/fő, a jelentkezési és befizetési határidő 2011. június 20. A találkozó napján a Boráros térről induló reggeli ?karaván? minden alkalommal teljes biztonsággal juttatja el az utazókat a megfelelő helyre.

Ebben az évben az Átkozott fészkekben kampánnyal ünnepeljük a Krónikák fél évtizedes fennállását. Ez az Észak-Ynev térségein átívelő kalandmodul-sorozat olyan történetet mutat be, amelynek egyes fejezetei önmagukban is játszhatóak, bármelyik találkozón részt véve könnyen csatlakozhatnak a játékosok az eseményekhez. A korábbi évtized kalandjaiból visszatérő szereplők tovább mélyítik a kampány ünnepi, korszakot lezáró hangulatát.

A kampány következő fejezetét A csendes móló címmel Amund írja. Helyszíne Secchus és időpontja P.sz. 3711. A veszedelmes mágus nyomába eredt kalandozók egy kis nyugalom reményében vizsgálják a hideg nyomokat. Ahogy azonban az a hangulatkeltő videóból is kiderül, nagy mozgás kezdődött el magasabb körökben az eddig történtek hatására.

A 10. Kalandorkrónikák találkozóra a jelentkezési és befizetési határidő is június 20. Fontosnak tartom előzetesen, hogy a karakterek és csapatok előtörténetét is eddig az időpontig várjuk elküldeni. A befizetésre csak banki, átutalásos módon van lehetőség. A részvételi díj 2000 Ft/fő. Kérjük a játékosokat, hogy egyben, csapatszinten igyekezzenek utalni a könnyebb visszakereshetőség végett. A cím amire a befizetéseket várjuk:

Szilágyi János ? 10700581 56790137 51100005

A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd.

Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Természetesen utóbbiaknak a részvétel ingyenes (ahogyan a reggeli kávé is). Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!

Hangulatkeltő novella: http://kronikak.hu/?p=760

Karakteralkotási segédlet és beharangozó videó: http://kronikak.hu/?p=763

Regisztrációs felület: http://kronikak.hu/?p=739

Csapatkereső fórum: http://kronikak.hu/?p=782

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu szerkesztői,

az Elveszett Mesék társasága,

a Kalandorkrónikák szervezői

http://www.kronikak.hu

2011-05-21_Plak%C3%A1t_K%C3%A9sz%283%29.jpg

Link a hozzászóláshoz

Kalandor Krónikák X-2. Szerepjátékos Találkozó és Verseny ? 2011. november 12.

?Annyi csillag van az égen.

Nézd, milyen magasan vannak.

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én??

Plak%C3%A1t_K%C3%89SZ-212x300.jpg

A Krónikák.hu fél évtizedes fennállását ünneplő rendezvénysorozat utolsó állomása a minden téren rendhagyó, Kalandor Krónikák X-2. Ezzel a találkozóval szeretnénk megköszönni minden játékosnak, hogy jelenlétével és fantáziájával támogatja a tevékenységünket, alkalomról alkalomra részt vesz versenyeinken, figyelemmel kíséri az oldal fejlődését vagy hogy akár első alkalommal lehetőséget ad nekünk bizonyítani.

A számok rendje helyreáll ezzel az alkalommal és az egész éven át tartó Átkozott fészkekben kampány is révbe ér. A nyáron teljes harci díszében pompázó Ynev egy utolsó nekirugaszkodással még egyszer visszatér, hogy a lassan két évtizedes hagyományokkal rendelkező szerepjáték rajongóit emlékeztesse az azóta megtett útra. Nem csak az elnevezésében lesz rendhagyó ez a régen várt alkalom.

A rendezvény helyszíne az Afri Café (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). November 12-én reggel kilenctől lehet majd elfoglalni a megszokott asztalokat. A találkozó a tervek szerint hivatalosan 9:30-kor veszi kezdetét egy ünnepélyes megnyitóval, 10:00-kor pedig elkezdődhet maga a játék is, ami megszakítás nélkül 18:00-ig tart majd, minekután 19:00-kor eredményhirdetés és díjkiosztó lesz esedékes.

A rendezvény ünnepi voltára való tekintettel a részvétel teljesen ingyenes. Szeretnénk, hogyha ezzel az alkalommal újabb rajongókat tudnánk megnyerni a szerepjátéknak, olyanokat, akiket esetleg eddig eltántorított a fizetési kényszer. Ezért szeretnénk kérni minden játékosunkat és mesélőnket, hogy amennyiben van módja rá vigye el a rendezvényünk hírét másoknak is, segítsen a kedvenc hobbink népszerűsítésében.

Az idei rendezvény karakteralkotásának alapja továbbra is a ?Tetemre hívás? típusú, 12 000 Tp-s rendszer. Az évek során ehhez épült hozzá a ?Különleges kasztok és fajok? fejezet tartalma, később az ?Előnyök és Hátrányok? kiegészítése, majd a kampány kezdetén bevezetett ?Elismerések?. A teljes metódus, a Krónikás Karakteralkotás, lesz érvényben a szerepjátékos verseny folyamán is.

Az Átkozott fészkekben: A sötétség átka című kalandot, utolsó alkalommal, Amund írja. A játékosok kincsekkel és vagyonnal megrakodva térnek meg Erionban, hogy az újabb kalandsorozat előtt azt elherdálják és elmulassák. Tetteik következménye azonban, egy gonosz átok megfogan rajtuk, ami lassan keríti őket hatalmába. Kalandozók, helyi hatalmasságok és Jelhordozók keverednek bele az eseményekbe, Ynev legősibb városának falain belül.

A rendezvényen debütál a díjak között az előző év pályázatának címszereplője, a Nomád Fantasy Fanzin. Reméljük, hogy ez az antológia rátalál közönségére az olvasók között és sok hasonló kiadványt tudunk majd bemutatni az elkövetkező években. A nyáron készült Krónikák pólók is megvásárolhatóak lesznek a rendezvény folyamán, ennek részleteiről egy külön bejegyzésben lesz szó.

A rendezvényre való regisztráció a honlapon található elektronikus űrlap kitöltésével lehetséges, egészen november 6-ig. Ugyanez az időpontja az előtörténetek leadási határidejének és a majdani pólórendelés lezárulásának. Kérjük, hogyha bármivel kapcsolatban kérdésetek adódik, akkor a honlapon vagy levélben, opcionálisan telefonon, keressetek meg minket és amint lehet válaszolunk.

A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd. Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával.

Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu szerkesztői,

az Elveszett Mesék társasága,

a Kalandorkrónikák szervezői

http://www.kronikak.hu

Hangulatkeltő videó:

Link a hozzászóláshoz

XI. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó

?attachment_id=1475

?Annyi csillag van az égen.

Nézd, milyen magasan vannak.

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én??

Most hogy már kipihentétek a tavaly lezárult kampánysorozatot, idén újra elstartol, ezúttal XI ?es rajtszámmal, az egynapos szerepjátékos találkozónk Budapesten. A Kalandorkrónikák már a legrégebben és rendszeresen futó versenysorozat hazánkban, mely célul tűzte ki, hogy az itthoni szerepjátékosoknak alkalomról alkalomra lehetőséget adjon, hogy közös hobbijuk iránti hódolatukat szervezettebb keretek között fejezhessék ki.

A M* kaland az eddigi találkozóinkon megszokottakhoz hasonlóan, a Nagy Zöld és ETK rendszerén alapuló 12 000 Tp-s, ?Tetemre hívás? típusú karakteralkotással lesz lebonyolítva. Ezzel a részletes toldalékkal szeretnénk lehetőséget biztosítani, hogy a játékosok minél inkább az általuk elképzelt képhez alakíthassák választott karakterüket, a kibővített előny-hátrány rendszer segítségével. Az elmúlt években ez a karakteralkotás a játékosok és mesélők észrevételei mellett a szervezők elgondolásai alapján is sokat bővült és finomodott.

Az idei Kalandorkrónikák találkozót a szokott helyen, a Budapesti Afri Café falai között szervezzük meg (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.). A verseny időpontja 2012. február 18. , és előreláthatólag reggel 9 órától, este 19 óráig tart majd. A részvételi díj 2000 Ft/fő, a befizetési határidő pedig : február 13. A találkozó napján a Boráros térről induló reggeli ?karaván? minden alkalommal teljes biztonsággal juttatja el az utazókat a megfelelő helyre.

Az idei első találkozó kalandját Phinix írja, egyéb információkkal pedig, ahogy hangulatkeltő novellával is hamarost megajándékozunk benneteket.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a karakterek és csapatok előtörténetét is előre várjuk, lehetőség szerint ezeket is Február 13-ig. A befizetésre csak banki, átutalásos módon van lehetőség. A részvételi díj 2000 Ft/fő. Kérjük a játékosokat, hogy egyben, csapatszinten igyekezzenek utalni a könnyebb visszakereshetőség végett. A cím amire a befizetéseket várjuk:

Szilágyi János ? 10700581 56790137 51100005

A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd.

Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával. Természetesen utóbbiaknak a részvétel ingyenes (ahogyan a reggeli kávé is). Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!

u.i: A Regisztráció kikerüléséig, előzetes jelentkezéseket várunk és elfogadunk a: kronikak.hu@gmail.com emailcímre.

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu szerkesztői,

az Elveszett Mesék társasága,

a Kalandorkrónikák szervezői

http://www.kronikak.hu

kronikak.hu@gmail.com

Link a hozzászóláshoz

XII. Kalandorkrónikák Szerepjátékos Találkozó és Verseny ? 2012. július 7.

?Annyi csillag van az égen,

Nézd, milyen magasan vannak.

Van, amelyik vezet és van, amelyik lehull.

Melyiket kövessem én ??

- Cloud Boohen

Líthas kalandorok, krónikások és kalandozó lelkek! A rendezvénysorozataink életében a Krónikák hatodik évadja a megújulásról szól, horizontjaink kitágításáról és a változás törvényéről. Ennek jegyében szervezzük meg idén július 7-én tizenkettedik és utolsó alkalommal a soron következő Kalandorkrónikákat. A rendezvénysorozat ősszel új néven és új kampánnyal várja majd a játékosok és mesélők hadát. Ünnepeljük és búcsúztassuk közösen ezt a találkozósorozatot!

A rendezvény helyszíne változatlanul az Afri Café (Budapest; IX. ker. Kinizsi utca 2-6.), ahol 9 órakor lesz a gyülekező, 9:30-kor az ünnepélyes megnyitó és egy 9:45-ös mesélői megbeszélés végeztével 10:00-től 18:00 óráig tart majd a játék. 19:00-kor pedig az eredményhirdetést követően zárjuk a találkozót majd. De ezzel messze nem ér véget a játék.

A találkozón résztvevők számára kedvezményt szeretnénk biztosítani a VI. Vándorkrónikák Szerepjátékos Táborba (2012. augusztus 11-17.) való eljutáshoz. Az egynapos találkozóra befizetett részvételi díjat beszámítjuk az egyhetes nyári tábor árába. A nyári táborban két külön kaland is lesz majd, amelyek az idei tavaszi tábor, illetve a XII. Kalandorkrónikák történeteit szövik tovább és helyszínen játszódnak.

Az egynapos rendezvény kalandmodulját Ettore írja, Talpig vasban címmel. P.sz. 3712-ben, Dél-Yneven, Syburrban játszódik, a Dúlás sebeit felszakító idő, egy bizonytalan trónöröklés és a lelki fejlődés útjáról szól majd. Ettore nemcsak rendszeres mesélő rendezvényeinknek, hanem a Krónikák Szerkesztői csapat kreatív tagja és az I. Kalandorkrónikák modulírója is.

A rendezvényen a hagyományos Krónikák féle karakteralkotás lesz játszható, a szokásos újabb finomításokkal. Ez a Tetemre hívás típusú 12 000 tp-s +Különleges kasztok és fajok + Előnyök és Hátrányok összessége adta rendszer. A módosításokról és az új elemekről (orfenita?) a karakteralkotás témájában részletesebben írunk.

A rendezvényre való regisztráció a honlapon található elektronikus űrlap kitöltésével lehetséges, egészen július 2-ig (ugyaneddig várjuk a karakterek előtörténeteit is).A részvételi díj 2000 Ft/fő. Kérjük a játékosokat, hogy egyben, csapatszinten igyekezzenek utalni a könnyebb visszakereshetőség végett. A cím amire a befizetéseket várjuk:

Szilágyi János ? 10700581 56790137 51100005

A találkozóra való jelentkezésnek van egy maximális létszáma, amit a résztvevő mesélők és a helyszín milyensége indokol. Ez 15 csapat, körülbelül max. 100 fő, amely felett a regisztrált csapatok várólistára kerülnek, de erről külön értesítést is kapnak majd. Minimum három fős csapatok jelentkezését várjuk és olyan kalandmesterekét, akik szívesen próbára tennék magukat egy ilyen szerepjátékos kihívás alkalmával.

Minden szerepjátékost és mesélőt szívesen várunk a találkozónkra!

Üdvözlettel:

a Krónikák.hu szerkesztői,

az Elveszett Mesék társasága,

a Kalandorkrónikák szervezői

http://kronikak.hu/

Link a hozzászóláshoz

A Fagyott világon már sokak találkozhattak ötletes jelmezekkel, de eleddig az orkok, tündék, emberek, törpék karizmatikus ruházatát a tél homálya - sokszor hó formájában - elfedte. Idén viszont fordul a fogaskerék, és a szervezőcsapat jóvoltából 7. alkalommal élvezhetitek a Fagyott világ hangulatát, első esetben nyáron.

Örömmel invitálunk tehát a Szikkadt világ nevet viselő rendezvényre, melyet a nyári lehetőségeket kihasználva két naposra terveztünk. Itt a lehetőség számodra is, amennyiben kedveled a

- a fantasy játékokat,

- szereted az erdei vidéket, természetet,

- szívesen részt vennél egy élő szerepjátékon,

- ha bírod a harcot vagy a futást,

- a kalandokat amelyeket barátaiddal-és csapattársaiddal küzdhetsz le.

Információkat a http://www.facebook.com/szikkadt.vilag oldalon találsz (kedvcsináló képekkel egyetemben), jelentkezésedet a szikkadtvilag@gmail.com címen várjuk, ízelítőként a szabálykönyv: https://dl.dropbox.com/u/1908824/szikkadt_vilag_szabalyrsz_vegleges.pdf, az eseményt pedig megtalálod itt: http://www.facebook.com/events/189025024557627/

A játék augusztus 31-én, alkonyatkor kezdődik, a helyszín Kóspallag, részvételi díj 600 Huf.

Tarts velünk, és legyél egy újabb nagyszerű élmény részese!

A szervezőcsapat

Link a hozzászóláshoz

[h=2]Lombok Árnyán Szerepjátékos Tábor és Találkozó[/h]

“Eltévedtél? Eltévedtem. Nem találsz haza? Én már nem keresem a haza vezető utat. Lehet, hogy nincs ilyen út többé. Elfáradtál? Borzalmasan elfáradtam. Van egy hely, a Lombok árnyán, ahol megpihenhetsz. Álmodni szeretnél? Csak akkor ha szeretnél…nem mindenki szeret álmodni mostanában.”

A Krónikák.hu első alkalommal rendezi meg őszi szerepjátékos táborát 2012. október 19-22. időpontban Bánkon. A honlap fennállásának hetedik évadjának közeledtével elragadtattuk magunkat, hogy egy olyan vállalkozásba kezdjünk ezzel az új rendezvénysorozattal, amit korábban még nemigen próbáltak itthon: a nyüzsgő őszi hétköznapokból ragadjunk ki téged egy nem mindennapi (transzcendens) szerepjátékos élményre.

A tábor helyszíne Bánk Ifjúsági Tábora lesz, amely 40 éve áll fent hasonló alkalmak lebonyolítására. Pontos cím: 2653 Bánk, Petényi út 0120 hrsz. 3. Megközelítés:A tábor Bánk település határán található. Budapest irányából érkezve, az M2-es és a 2-es úton Vác-Rétság-Bánk útvonalon. GPS koordináták: 47.914828, 19.181174.

A táborhoz egyébként személyes emlékek is kötődnek, mert Trias és Lanselott karaktereivel is játszottak itt anno az őket megszemélyesítő legendás alakok, illetve a honlap két cikkírója, Stone Blade és Amund itt tett le közösen bátorságpróbát egy másik évezredben és életben egyaránt. Történelmi helyszín ez és azon leszünk, hogy újabb legendák születhessenek itt.

A tábor időbeosztása, hasonlóan a Fanfár a Hősökért rendezvénysorozathoz, egy úgynevezett „nulladik”, opcionális nappal veszi kezdetét 19-én azok számára, akik megengedhetik maguknak, hogy korábban elszakadjanak velünk a vadonba. A tulajdonképpeni rendezvény megnyitóval, versenymodullal és díjakkal az utána következő (20-21-22) napokon lesz esedékes.

Ennek megfelelően a tábor részvételi díja is megoszlik. A tábor utolsó három napján (20-21-22) való részvétel szállással, étkezéssel egyetemben 10 000 Ft lesz, míg a nulladik napra velünk érkezőknek a tábor teljes díja 13 000 Ft, az első napon azonban nem lesz ételünk befizetve, arról magunknak kell gondoskodni az utazáson felül. A táborhelyen nem tudnak elfogadni üdülési csekket és SZÉP kártyát sem.

Az idei kalandmodult a találkozók veterán mesélője Sixy írja Fogolycsere címmel. Az alkalomhoz illően formabontó kaland az Árnyékvilágban játszódik majd, ahogy azt a hangulatkeltő anyagokból már megtudhattátok és egyben egy alternatív kampányt is elindít majd. Erről további anyagokat is várhattok még majd a későbbiekben a táborig.

A tábor versenymoduljának karakteralkotásához a hagyományos Krónikák szabályrendszert vesszük majd alapul, aminek legutolsó (és terveink szerint jó pár finomítást tartalmazó) verziója is elérhető lesz hamarosan. Ahogyan azt már sokan tudhatják, a korábbi rendezvényekhez kötődő Elismerések is visszatérnek majd szokatlan formában …

A táborra való jelentkezés egyéni lesz, ennek megfelelően várjuk majd a megszokott (gulandro@gmail.com) e-mail címre a részvételi szándékot jelző leveleket, a szokásos bankszámlára a befizetést (Szilágyi János – 10700581 56790137 51100005) és a majdani karakter előtörténetét. Online előjelentkezés és regisztrálás nem lesz, illetve a fenti metódussal beérkezett résztvevők listáját folyamatosan frissítjük majd egy külön bejegyzésben.

Tarts velünk ezen a hosszú hétvégén, aminek eljövetelét a csillagok ragyogása éppen úgy előre jelezte, mint a Hagakure több száz éves erkölcsi útmutatásai! Ismerd meg azt az Ynevet, amiről eddig még talán nem is hallottál! Találkozzunk a Lombok Árnyán …

http://kronikak.hu/

Üdvözlettel: Az Elveszett Mesék Társasága, A Krónikák Szerkesztői és A Lombok Árnyán Tábor Szervezői

Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...