Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Rodarth

Kalandozók
  • Hozzászólások száma

    90
  • Csatlakozott

  • Utoljára itt járt

Minden, amit Rodarth tett közzé

  1. Mélységes tiszteletem! Igyekszem összeszedni a gondolataimat, de lehet, hogy csapongó leszek, mert ennyi inger iszonyú régen ért már. Ez volt az első eset hogy személyesen találkoztam Veletek, Kalandozókkal és mondhatni, sokkoló volt. A szó legjobb értelmében. Mindenféle nyalás nélkül. Komolyan, szinte nem is tudom, mikor éreztem magam ennyire jól. Annyira nem törtem ki a saját kis környezetemből, h nem is emlékeztem már, milyen isteni is egy ilyen tábor. Úgyhogy köszönöm Nektek. Mindkét modul rajta volt az íven, bár Dragon kockáit eléggé meggyűlöltem. Zsinórban a harmadik 00 után. Meg @huszárt, amiért megnyerte előlem az Ynev kvízt. Itt gratulálok külön is. Egyébként. Ugyan az első nap sikerült úgy hazavágnom a gyomromat, hogy a tábor kitűnő ételeiből nem nagyon ettem, de A'frad paprikáskrumpliját nem lehetett kihagyni. A nyári táborra már teljesen profin fog menni. És még a tüzet is sikerült éetre lehelni Dragonnal, meg a csapatom többi tagjával. Akinek külön gratulálok a tisztes helytállásért. Azt hiszem ilyen gyorsan, mint mi, csapat még nem pusztult el. És még a krédómat is megszegtem két csinos vámpírhölgy kedvéért....
  2. Rodarth

    Társalgás a Világ Közepe fogadóban

    Amint az Inkvizítor újból ételt kér, ő is int a fiúnak, hogy hozzanak neki ugyanabból. Még két tányérral. Meg még egy kancsó bort. Ezeket az este folyamán szépen be is pusztítja, igen rövid időtartam alatt. Hiába, no. A testnek meg kell adni, ami jár neki, az övé meg aztán különösen sokat kíván. A sok étel és ital elfogyasztása szinte meg se látszik rajta. Egy pár elégedett böffentés, és már túl is lépett a dolgon. A pap szavára bölcsen inkább a kupájába bámul. Tudja, hogy valami készül. Az alakváltó itt van, ez már bizonyos. Túlzottan ideges mindenki a tavernában. Ez nem lehet a véletlen műve. Nem sokkal később érkezett meg a karaván. A sürgés-forgás közepette neki is az ötlött a fejébe, hogy így aztán különösen izgalmas feladat lesz megtalálni azt a förmedvényt. Viszont a kavarodásban nem túl feltűnően de megnézi magának azt, akit korábban a pap kérésének megfelelően nem vett szemügyre. Tetőtl talpig végigméri és felméri a veszélyeket. Ez az este egyre izgalmasabb lesz. Végül az előtte ülő Inkvizítorhoz szól. Szükségem van fél órára. Addig figyelje az ivót. Ha bármi történne a szobámban leszek. Kilences. Az emeleten. Uwel útmutatását kell kérnem. Biccent, majd feláll a székről. Kardját magához veszi, és elindul felfelé a szobájába. Kinyitja az ajtót, bemegy, természetesen kiékeli az ajtót, majd Uwel útmutatását kérve magáévá teszi azoknak a bosszúját, akiket a Zauder károsított, ölt meg.
  3. Rodarth

    Társalgás a Világ Közepe fogadóban

    A paplovag szemében a felismerés csilan. Inkvizítor. ~Hmm. Egy testvér. A legjobb az lesz, ha én még nem fedem fel magam~ Figyeli az Inkvizítor minden mozdulatát. Hatalmas tenyerébe veszi a medált és hosszasan forgatja, mustrálgatja a véseteit. Nem mintha értene hozzá, de azért mégis. Nem azért maradt eddig életben, hogy egy ilyen apróságon bukjon el. Amint az Inkvizítor tekintete elkalandozik, a paplovag a férfi arcát kezdi fürkészni. Mindig is érdekelték az emberi lélek rejtelmei. Pár pillanat múlva azonban az ő szeme is másfelé villan. Végighordozza a tekintetét a nézőközönségen. Hatodik érzéke azt súgja, nincs minden rendben, de ostobaság lenne éppen most cselekedni. Inkább nyugodtan hátradől, és az érkező suhancot veszi szemügyre magának. Mikor az leül, és az Inkvizítor válaszol neki, halkan mordul fel mindössze. Harcos vagyok, nem bölcs. De beszélj, fiú. Végre visont belekezd az elé hozott étekbe. Jóízűen, ráérősen, azoknak az emberekne a komótosságával, akik minden egyes ebédet úgy költenek el, mintha az lenne az utolsó.
  4. Tudjátok, az a baj, hogy ezzel a nyomozóssal csak azt érjük el, hogy Vérpisti, a Barbárjával elkezd azon nyafogni, hogy "hol vannak má' a monszták, akket lehet gyakni, he?", és akkor megint ott vagyunk, ahol a part szakad. De mindettől függetlenül, Hun, ez valóban egy jó 5let, hogy megpróbálsz nem bunyós kalandokat mesélni. Vagy igyekszel megtalálni a lehetőséget, a középútra. Nagyon nayafog már az arc, h nincs bunyó? Dobj be egy támadást! Kicsit kimozdul a gyerek a holtpontról, és lehet, hogy utána még azzal a bizonyos támadásal is elkezdenek foglalkozni, ami persze tökéletes tévút. Szóval lehet szinesíteni a dolgokat. Bár nem árt ilyenkor némi tapasztalat (most nem magamra gondolok, mert én nem vagyok, egy hűűűdenagy mesélő). Respect!
  5. Ümhümm. Ez velünk is megtörtént, csak egy kicsit cifrábban. A JK edorli gyalogos volt. Akkora CÉ-je, volt mint egy egész jólképzett íjászosztagan együttvéve. El akart lőni az egyik JK füle mellett. Ezt még dobás nélkül is röhögve megcsinálta volna. De én mondtam neki, h dobjon csak, nehogy 01 legyen. Az lett. Tűzíjjal, 14 Ép-re lőtte fejbe a Jk-t. Azt hiszem, mondanom sem kell, mi lett a Jk sorsa. Down, the drain.
  6. Rodarth

    Társalgás a Világ Közepe fogadóban

    //Bocs, de szerintem nem lelplezte le a hatalmát. Csak írta, h Inkvizítor. de azt nem láttam, h a kámeát írta volna. Márpedig arról lehet felismerni őket.Bocs... csak ez szembeötlött. Először én is úgy írtam, mintha megtette volna, de aztán rájöttem ,h az így nem pálya.// A paplovag, szeme egy pillanatra felcsillan. Tekintetéből eltűnik az az álmatagság. Helyette érdeklődést láthat megvillanni a nagytiszteletű Inkvizítor. Rodarth Villyr On Quessor vagyok, excelissar. És mint Uwel lovagja, kötelességem az efféle förtelmek kipurgálása. Tudom mifélék ezek az ocsmányságok. Volt szerencsém már ilyet Orwella poklára küldeni. Ha van egyáltalán ezeknek lelkük. De tudnom kell, miféle tervvel kiván előálni, mirac. Nem szeretnék fejjel a falnak rohanni.
  7. Rodarth

    Társalgás a Világ Közepe fogadóban

    Tudás, és végtelen keserűség. És a hideg tűzzel égő Bosszú lángja játszik a szemeiben. Lassan, szinte álmatagon tekint fel az elé kacsázó ifjúra. Halkan szólal meg. Hozd az étkemet a másik asztalhoz. Feláll a székéből, majd elindul a másik asztal felé. Irdatlan pallosát felemeli az asztal mellől, és a vállára veti. Mikor odaér, az ablak mellé, a falhoz támasztja le a fegyvert. Majd kihúzza az egyik széket, és leül rá. Lassan, szépen. Talán tétovának ,szaggatottnak tűnhet a mozgása, de a figyelmesebb szemlélő észreveheti, hogy olyanok járnak így, akik tisztában vannak önnön hatalmukkal. Szamével az incognós alak tekinteté keresi. Végül közös nyelven szólal meg. A fiú szerint beszélni kívánt velem. Itt vagyok hát. Hallgatom. Nem is mond többet. Láthatóan nem kenyere a felesleges szócséplés.
  8. Rodarth

    Társalgás a Világ Közepe fogadóban

    A paplovag tekintete megvillan, amint a férfi belép a fogaadóba. A járása, a tartása, a szemei. ~Épp olyan kopó, mint én...~ Tekintetével követi a férfit. És közbe nvárja az ételét. A toroniaknál jobban csak az ételre való várakozást utálja.
  9. Rodarth

    Letűnt birodalmak 2. - Cranta

    Üdv! A Kyria Örök c. L&E könyv első novellájában emlegettek egy Verchas nevű istent. De csak a nevét. Én a crantaiak mágiáját mindenképpen a sámánokéhoz hasonlítanám, illetve szerintem a fő varázshasználók Papok voltak. Szerintem ez remekül alátámasztja a Kóborlók legendáját. a crantai istenek hatalmának utolsó hírmondója.. Bár ez csak magánvélemény. De ha olvastátok a Hőseposz, abban is sok szó van erről. Mellesleg ez a Cranta már régóta foglalkoztat. A varázslóm, akivel már évek óta játszom, Cranta-kuató. Többször járt Tongoriában, és direkt megszereztem neki a crantai Õsi nyelvet is... Szóval ez Cranta dolog engem is izgat. Szóval csak hajrá, hajrá!
  10. Agis: Szívesen megosaztjuk Veled, sőt bárkivel ,de egyelőre a kasztok és a képzettséglista, illetve néhány varázslat van kidolgozva. A világleírás például ugyan teljességgel kész van ,de csak itt a kobakomban. De ha a pikniken, v a táborban összefutunk, akkor szívesen regélek Neked erről. Bármilyen érdeklődést, segítséget szívesen fogadunk. De ha akarod, akkor összerendezem a dolgokat, és el tudom küldeni emilben..
  11. "nem győzni jöttünk, hanem pusztítani!" Ez mindent elmond a Pusztítókról. A kyr Pusztító hagyományos "hardcore" M* esetében nem létezik egyszerűen szerintem, mert egyáltalán a "moertor" szó is átalakult, hogy így mondjam elkorcsosult, mint az a szemétdomb, amit Toron címen emlegetnek. Ma már "másként ölőt" jelent. Valóban egészen más életstílust, és harcmodrt kíván. Ha Pusztítóval akartok játsszani, akkor szerintem mindenképen Hatod- netán Ötödkori kalandot kell játszanotok. Illetve van még egy megoldás, h Nyolcadkoroztok. Mi már lassan egy éve készítjük házilag a Nyolcadkor kiegészítésünket, és ott én a tesztjátékban egy Pusztítóval játsszom. És azt kell mondanom, h nem táp. Ugyanis ha nicnas rajta páncélja, és nincs mozgástere, akkor egyszer ű rablók is széjjelverik, mint ahogy az velem is történt. Szóval a Kyr Pusztítót semmiképpen sem ajánlom, még NJK-nak sem, mert egyszerűen nem létezik az a fajta ideológia, ami egy Kyr Pusztítót Kyr Pusztítóvá tett. Maximum nagyon jól "pusztító" harcosok vannak Toronban. De akkor meg játssz inkább Orwellánus paplovaggal. Röhejesen agyon vannak tápova a képzettségei, és megkap mindent ami egy pusztítónak kell. Még némi (igaz csökevéynes) mágiát is kap az Orwellánus ppl.
  12. Rodarth

    Társalgás a Világ Közepe fogadóban

    A kyr óriás álmatag tekintettel pásztázza körbe az alakokat a kocsmában. ~Mindig itt kezdődik. Uwel a tudója, mi van ezekben a fogadókban...~ Szóval egyenlőre a fogadó közönségét kémleli. Nem feltűnően, teszi mindezt, de tudatában van a saját hatalmának, úgyhogy nem sok mindentől tart. Várja, hogy korgó bendőjébe ízletes sült kerüljön végre.
  13. Rodarth

    Dumaterem

    Kopo! A KP-pontot szintenként megkapod. Az nem egyszer használatos, mint az Intelligencia és az Ügyesség 10 feletti részéből adódóak. Had hozzak egy példát. Harcos: Kp alap:14, Kp/szint:10 Tegyük fel, hogy 12-es intelligenciád, és 17-es ügyességed van. Akkor kapsz még pluszban 7 pontot az Ügyességedből, amit azonban csak azokra tudsz elkölteni, amiket az Ügyességnél feltűntettek (világi, alvilági, harci) Illetve, kapsz 2 pontot, amit pedig csak tudományosra költhetsz el. Ez az Intelligenciádból adódik. Most pedig jőjjön maga a példa. Tegyük fel, hogy már első szinten szeretnél Mf-ű fegyverhasználatot. Namármost, csak 24 Kp-d van. A fegyverhasználat pedig 30 Kp. Akkor megteheted azt, h felhasználsz a 24 Kp-d ből 23-at, illetve, hozzáadod a hét pontodat az Ügyességből, és rögtön van 30 Kp-d. Megveheted a Fegyverhasználat Mf-et. Marad ugyek a kapott Kp-idből 1, illetve még kettő az Intelligenciádból, amit csak tudományos képzettségre használhatsz fel. Tegyük fel, hogy szükséged van még mondjuk az erv nyelv ismeretére, mert ugyan a karaktered payrroni, mégis Északon fogtok játsszani. Akkor felhasználhatod a 2 Kp-t az intelligenciádból, és a megmaradt 1 Kp-dat, és így felveheted az erv nyelvet 3-ason.
  14. Rodarth

    Krán - a sötétség birodalma

    Üdvüdv! Speciel most egyet kell értenem Agissal. Mondjuk nem teljesen, mert ha valóban nem enyésznének semmivé erős mágikus fókuszok nélkül, akkor egy egy ősaquir jó nagy galibát okozott volna már Yneven. Sőt. Nem is kell ősaquir. Elég egy nagyobb hatalmú Rachat Ma'niigan is, hogy fejtörést okozzon Ynev ifjabb országaiban. De nem tudok teljesen egyetérteni TAO-val sem, hogy csak ott maradtak volna fenn. Ugyanis, ha jobban belegondoltok, például Shulur alatt is van egy elég "méretes" aquir kolónia, a Csontváros. Ahol azért akadnak erősebb példányok is. Mondjuk tény, hogy Shulur közelében meg ott van Daumyr, de akkor is. Ez már nem része annak a kettőnek. Szóval szvsz nem csak ott azon a két helyen fordulnak elő, abban viszont igazad van TAO, h a hosszas fennmaradásukhoz mindenképpen erős mágikus jelenlét szükségeltetik. Egyébként tudomsáom szerint a shadoni Felföldön is kószál belőlük egy pár..
  15. Rodarth

    Történelem

    Nem csak ott. Az Új AK-ban is. De itt van az eredeti írás az RPG.hu-ról. Remélem nem baj, ha bevágom ide. :oops: P. sz. 3787: kezdetét veszi a 15. Zászlóháború P. sz. 3788: Eligor herceg párviadala a Halva Születettel Adlam mezején. A küzdelemnek a két vezér halála sem vet véget: Davalon lángtengerbe vész, a tiadlani védvonalat áttöri az ellenség. A vörös hadurak veresége elkerülhetetlennek látszik, mikor Mogorva Chei magasra emeli az elveszettnek hitt kilencedik lobogót, és népével együtt hazaindul Yllinorból. Élete utolsó küldetéséhez a legvalószínűtlenebb helyről kap támogatást: maga Shackallor kínálja fel neki, de nem az Eldirt, hanem magát Cheit kéri cserébe érte P. sz. 3790-es évek vége: a 15. Zászlóháború masodik felvonása Észak-Yneven. Toron ereje végső megfeszítésével lerohanja a tengermellék szabad államait, Jakirte Jak megtérése és pusztulása azonban végképp felborítja az egyensúlyt a Boszorkányerőd falai közt. A megmaradt Hatalmasok ismeretlen helyre távoznak, és sorsára hagyják a családi háborúk tépázta Shulurt. Doran elnéptelenedik, Tarin lezárja világra nyíló kapuit. Mogorva Chei, a Szövetség utolsó bajnoka viadalra szólítja a hazája gyepűin acsargó fekete hadurakat, de hiába arat véres győzelmet felettük: a tört gerincű Toron az elevenek után élőholtakat küld csatába, Shackallor pedig követeket meneszt a Mogorvához, hogy emlékezetébe idézze tartozását. Chei és Gorduin együtt indulnak délnek: előbbi útja a Fekete Határon túli ismeretlenbe, utóbbié a Sheral legmagasabb csúcsán várakozó Égi Hajóhoz vezet. A Hetedkor utolsó Jelhordozója a világ tetejéről figyeli a fekete holdkeltét, és erőt merít a tudatból, hogy nem kell végleg távoznia: a Jóslat beteljesült, a ciklus véget ért, az igazi küzdelemből - a Kilencek és a Nagyok játszmájából - azonban két forduló hátravan még. P. sz. 3800-as évek eleje: a zászlóháború végjátéka idején kyr csatahajók vetnek horgonyt a Riegoy-öbölben. A calowyni haderőt Haren-On Dailad tábornok, Gorduin shulurban nevelt fia vezeti: évekkel korábban, Jakirte Jak parancsára kelt át az óceánon, hogy az óhaza nagyjaitól támogatást kérjen. A partraszállás után erőltetett menetben keletnek indul, oldalba kapja a Doriant ostromló élőholt sereget, és véget vet a céltalan vérontásnak. Niare császára ugyanekkor terjeszti ki óvó palástját Tiadlan fölé: a Világgyűrű frissen támadt hágóin milliós ármádia kel át, és a Sárkány hívására hadba szálló elfek segítségével tengerbe szorítja a toroni csapatok maradékait. No ennyi. Ez csak egy szemelvény ennél azért hoszabb a cikk.
  16. Rodarth

    Melyik a kedvenc fajod?

    Tudjátok... Ezen szoktak mindig a legnagyobb viták lenni.. "Le van írva" És? Ha nem tetszik változtasd meg. Asszem az új AK időtörténeti leírásában szerepel valahol Uwel negyedik Kegyeltjének a neve. Azt pölö én kidobtam, mert marhára nem illik bele a saját Ynevembe. Szóval ezek nem Hammurappi törvényoszlopai... Én már lassan 9 éve játsszom ezt a játékot, és soem haboztam ,ha valamt meg kellett változtatni. Persze az ésszerűség határain belül. Ami viszont a törpéket meg a kyreket illeti(ha azok voltak), nos nem hiszem ,hogy a hóhajúak csak úgy fél kézzel lenyomták volna a törpöket. Gondoljatok csak bele. Olyan alagutak, ahol egy légiós el se fé nyugodtann beomalsztható barlangok, levegőellszívó berendezések, végtleenmély kürtők álpadlóval, és sorolhatnám. Én imádom a kyreket, ezt már írtam fentebb is, de kétlem, hogy a törpökkel egykönnyen elbírtak volna.
  17. Rodarth

    A Karakterek jellemei

    Jóemberek. Ynev a tiétek. Azt csináltok vele amit akartok. Leírhatnak Csanádék akármit, akkor sincs két egyforma Ynev. Krán gonosz? Akkor Shadon mi? Domvik nevében ezreket égetnek meg az utcákon, miközben a Titkos Inkvizíció tagjai bizton tudják, hogy amit Domvik néven tisztelnek Shadonban, az valójában egy szépen kifeszített hálója a hazugságoknak. És itt jön a szokásos kérdés, amit nem kívánok kifejteni, és nem is szeretném, ha vita lenne belőle. Mi az, hogy gonosz? Szóval én egyáltalán nem szeretem rásütni valamire, hogy gonosz. És ebben az esetben teljesen egyetértek Shalafival. Krán más. Eddig kétszer játszottam Kránival, ugyanis én sem szeretem. Az egyikkel most játsszom, és ott a jellemfejlődésre vagyok kíváncsi ,azért kezdtem el. A másik pedig az RPG.hu versenyen volt, de az nem is az én karim volt, és nem is élveztem azt a versenyt annyira. Szóval az, hogy jó, és az hogy gonosz, az eléggé relatív. Payrronra sem szeretem egyértelműen rányomni azt, hogy jó. Vannak azért ott is mocskos dolgok.
  18. Rodarth

    Melyik a kedvenc fajod?

    Igen, ez az elar dolog nekem is rémlett, csak nem akartam baromságokat írni, mivel nem olvastam a Farkaséneket...
  19. Rodarth

    Mágiahasználók Témája

    Bizonyhogy! Bár a Ranagolitával nem értek egyet, de Uwel paplovagjai a legszínesebb paplovagi kaszt szvsz. Szóval ezzel egyetértünk. Varázslóból nekem egyetlen van, és ugyan kissé távol esik attól, amit köznapi értelemben normális varázslónak nevezünk, de mégis élvezetesnek tartom. Még akkor is, ha nem tartom magamat túl jó varázslónak (értsd: nem ismerem annyira a mágiát, mint szeretném).
  20. Rodarth

    Melyik a kedvenc fajod?

    Bocsánat, egy pár apróság.. Én iszonyú méretű kyr-mániás vagyok, sokszor mondják a barátaim, h nyugodjak már le, nem a kyrek találták fe la spanyolviaszt is!! Csak egy pár félreértést olvastam, és szeretnék belekötni szőrszálhasogató módon. A kyrek testalkata nem robosztus. Inkább "deltásnak" mondanám őket, hisz jellemző rájuk a széles váll és erős mellkas. Szemük színe általában mélykék, de az istenek papjainak szemét előszeretettel változtják meg az égiek. Gondoljatok csak a Tharr papokra (akik persze fogyaszthatnak Angyalkönnyet is), akinek elég gyakran savószín a szemük. Weila pajainak pedig sokszor méregzöld, smaragdzöld a szemük. Bár könnyen lehet, hogy ez nincs összhangban a vallással. De ha jól emlékszem, ilyen volt az Anyrok alkonyában, meg a Lobogók hajnalában. A betegség pedig nem mindenféle felhígulásnak köszönhető. Egész egyszerűen annak, hogy a folyamatosan pusztuló Nemesi Házak (Ugyanis a Nemesi Házak csak kyrekből állhatnak, tehát alapítani nem lehet újat), kínosan ügyelnek asaját véfük tisztaságára. És ez simán elmegy a Vérfertőzésig. Ilyenkor nem szeretek belegondolni, mi mehet egy Dwellyn Adayannán.. Szóval az örökletes nyavalyák, azok ennek a következményei. Nahm, igazából csak ennyit akartam hozzácsapni ehhez az egészhez.
  21. Köszönöm-köszönöm. Valóban nem fogok megválni tőle.. ha már 14 szinten keresztül játszottam vele és háromszor átalakítottam a megfelelő alapkönyveknek megfelelően, akkor már nem fogom föladni. Ki kellett ugyan húznom egy pár olyan képzettséget, amik a karakterem fejlődése szempontjából elsődlegesek voltak, de attól még izgalmas maradt. Főleg azért, mert ilyen szinten egy jó KM (márpedig azt kell mondjam, h nekem kitűnő KM-em van, már évek óta), iszonyú hangulatos meséket tud kreálni. És tényleg mind1, h hány HM-et kapok. Másik kedvenc karakterem egy varázsló. Ma megyek boltba, hogy megvegyem a II/4-es Rúnát, ahol tuti az lesz, h lehúzzák az ETK-s varázslót. de nem érdekel.. Akkor is ezzel fogok játszani, ha ezentúl egyetlen 3E-s tűzkitörés felemészti az összes Mp-met... Na, és? Miért? Mert jó vele játszani! mindettől függetlenül, tartom magam ahhoz, h ami a PPK-ban van Uwel ppl címen, az röhej.
  22. Rodarth

    Melyik a kedvenc fajod?

    Csak a módszerek, és az általuk "Kyriaként" emlegett birodalom felfogásával van gond.. Nehezen hiszem, hogy egy szakadár Tharr pap, meg egy Tharggyűlölő(
  23. Nos, ha valóban divat, akkor nem szeretnék trendi lenni.... Ha pedig úgy vesszük (márpedig igazad van), hogy a TV nem M*, mert ugye nem az, akkor azt kell mondanom, hogy a legjobb könyv(legalábbis nekem) Wayne Chapman Garmacor címere c. könyv. De ezt mintha már írtam volna.
  24. Rodarth

    Melyik a kedvenc fajod?

    Nos, kedvenc faj? Jó kérdés. Tudjátok, amikor megláttam a d20-at, egyetlen dolog volt, ami végre megmelengette a szívemet. Végre lehet kyr vérűvel játsszani. A kyr vérű szerintem minde esetben iszonú izgalmas karaktereket eredményez, főleg akkor, ha Tornono kívül játsszunk vele. Ugyanis érdekes, ahogyan a tekintélyalapú, merev, tradícionalista indivídum kijöt egy egészen más berendezkedésű országokba. Ahogy lassan alkalmazkodi, vagy esetleg nem.. Szóval részemről a kyr vérűek viszik a prímet.
  25. Huhh, nem is gondoltam, hogy ekkora vitát indítok. Egyébként továbbra is tartom magamat ahhoz, hogy az Uwel lovag az egyik legélvezetesebb kaszt. Főleg a hatalmas dartonitamánia közepette... Szóval én továbbra is tartom magam ahhoz, ami oda van írva az aláírásomba. A Mérnök pedig a másik undormány.. Mf-ű mechanikával, meg óraműves szakmával.. Nekem van egy Gi-Elron papom, és annyira szánalmas, hogy Yneven nem igazán vannak tisztában a finom mechanikával.. Röhögve tudok tűvetőket, meg kiugró pengéket bevinni nemesi bálokra.... A Gilron papban meg pp ez a szép. Szóval igazából nem függ ez a képzettségektől. Ha jól érzed magad, akkor meg tökmindegy, hogy mivel játsszol. akkor a parasztfiú szerepe is lehet izgis a kráni varázsló mellett...
×
×
  • Új...