Rodrigo

Helló bűvdudás! Köszönöm az észrevételeket, emésztgetem. A magam részéről amatőrnek is kezdő vagyok versírásban, a karakter hozta, hogy kezdjek hozzá. Az első versnél a képzavar a vers része, törekedtem is rá picit, hisz Della papjáról, egy valóban "őrült"-ről van szó. Számomra az őrültség és kvázi azon belül egy mentális szétesés vállalható párhuzamos állapot/történés, noha valóban egy irányba viszik a "lelket". A savként lüktetésnél én a vér pumpálására/áramlására próbáltam meg képet találni, ami ezek szerint nem jött össze egészen. A második versben az utolsó sorok amolyan kiállások lennének, ahol megakad, megzökken picit a vers folyása, amolyan megpihenésszerűség. Értem mit és miért írsz ezzel kapcsolatban, törpölök rajta. A harmadikba a téma miatt nem is próbáltam egy klasszikus kigo-t beerőszakolni (sztori miatt lett rá szükség), így is próbáltam a lehető legkevesebb szubjektivitást belevinni (vagy azt objektív tényként leírni). Még egyszer köszönöm az építő kritikát, a további kreálmányoknál törekedni fogok a hallottak beépítésére. Ja és örülök, hogy tetszenek és ígéretesnek tartod az eddigi termést üdv Rodrigo

Dai Jücsin Csiu Szerényen libben A világ elhalványul Jelenlétében. Rodrigo Sperafico (vándor bárd, Della papja)

A démon Vágyom a többre, szólít suttog. Tied a több, mind neked adom. Tudom a vágyad, enyém a válasz, Mert enyém a hatalom. Valami vonz Ne akarj kérni, szűkölve élni, Vedd el erővel, vágyjanak azok. Lelkedben hagyj helyt, benned felnőni, Hisz a hatalom én vagyok. Valaki vonz Enyém az erő, adom magam. Lelkünk összeér, szívem fagyott. Vágynám a vágyaim, rég élő álmaim. Vajon még önmagam vagyok? Valami torz Énmagam idegen, lelkem torzó, Ebből egy pillanat is sok. Kósza a gondolat, szellőnyi akarat. Te már én vagyok. Valaki torz Felfalna engem az idegen bennem. Üvölt, pusztít, tombol. Sikít a lelkem, s vele a testem Részem mély szentségtelen bugyor. Valami kárhozott Vágyom az életem, lelkemet kérdezem: Mitől vagyok az ki vagyok? Magamat szánhatom, enyém a fájdalom, Az életnek meghalok. Valaki kárhozott Élem a fájdalmam, szítom eleven, Hörög a lelkem, izzik a kín. Megtölti szívem, hevíti lelkem S vágyak salakja már csak felszín. Valami távozott Bennem az idegen rám néz hidegen. Üvölt a lelkem: Már nincs bennem semmid. Tudom gyermekem - mosolyog csendesen. Halkan suttogja: Lesznek még álmaid. Valaki távozott Rodrigo Sperafico (vándor bárd, Della papja)

Lyselle-hez Belül emészt, mar, szaggat, Jártomban ködös homály a táj. Csak hiányod az egyetlen valóság, S már nem játék hogy fáj. Az idő kábultan vánszorog, Szívemben savként lüktetnek a napok. Értelmem a széthullás határán, De vigasztal, hogy már őrült vagyok. Percekig érint az öröm S elhal, mint pusztába üvöltött szó. Jelenléted hajnali délibáb, Csókod íze már fájón fakó. Más nő játéka, illatos kelyhe Unalmas pávatánc és rideg öl. A boldogság tudom csalfa káprázat. Az igazi magány sajnos lassan öl. Álmokban szédítesz, ölelsz, csókolsz, A Medúza léha táncunktól vibrál. Nászunkban egyetlen végtelen pillanat A parttalan élvezet és a véges halál. Izzó homályod életem fókusza, Persze lehet hogy hazudok. Tán minden szavam puszta ámítás, Hisz tudod jól, őrült vagyok. Rodrigo Sperafico (vándor bárd, Della papja)