MagyarGergely Közzétéve: November 4, 2011 Közzétéve: November 4, 2011 Üdv!Ugye a végén, mármint a táborra lesz majd egy teljes verzió, amiben minden benne van a modulból? és akkor azt lehet majd nyomtatni, illetve megkapni. ?
Silver Közzétéve: November 5, 2011 Közzétéve: November 5, 2011 HellóTermészetesen lesz nyomtatott teljes verzió (úgy tudom eddig minden évben volt).Feltöltöttem az Excel táblázatot. Nézzetek rá, és ha rendben van mehet ki.Üdv, Silver
Con Salamander Közzétéve: November 5, 2011 Közzétéve: November 5, 2011 Üdv!Silver, ha nem bánjátok, a teljes verziót szívesen feltupírozom majd a végén. Értsd: könyvjelzők, tartalomjegyzék, kiemelések, hivatkozások, fejléc-lábléc, stb., meg aztán Pdf-esítem is, hogy az ugrálás is gyors legyen. Ha gondoljátok, mutatok rá példát, milyen ez így.Üdv!
Silver Közzétéve: November 5, 2011 Közzétéve: November 5, 2011 Helló Természetesen nem okoz gondot, sőt kifejezetten örülünk neki. Üdv, Silver
MagyarGergely Közzétéve: November 13, 2011 Közzétéve: November 13, 2011 Üdv!Na, a hétvégi Amund-verseny érdekes volt. Már a modul "senki nem harapott még le erre a témára" - bevezetésén is jót mosolyogtam... A gáz az, hogy ugyanazt az ötletet dolgozza fel - ami nyilván nem saját egyik esetben sem, tehát ezzel nincs baj - viszont szerintem - aki nem tudja, hogy ezt az ötletet már mióta tartogatjuk - azt fogják gondolni, hogy ennek hatására/ötlete alapján/másolva alkották az írók ezt. Persze ez nem jelentős probléma, mi úgyis tudjuk, csak bután jön ki... Nagyobb gond viszont, hogy voltak arcok, akik TT-n is lesznek... nagy valószínűséggel. Az ő KM-jeiket mindenképpen fel kell készíteni ebből az információból... még nem tudom konkrétan, mit lehetne tenni, de foglalkozni érdemes vele, mert fura lesz egy "ugyanolyan" modult kapni. A pozitívum viszont a KM-eknek, hogy aki volt, tarthatott egy gyakorlatot, főpróbát az ismétlődő napok meséléséből.
Con Salamander Közzétéve: November 13, 2011 Közzétéve: November 13, 2011 Üdv!Egyetértek, én is meséltem, és pont a "nap újrajátszás" volt a téma, bár kicsit más, igazából nagyon "gagyi" (emberek felett álló weila-kígyó) köntösben.A jelenlevők, akik játszották ezt, és jönnek TT-be.Aion Gildes ShifferKhuribowScylla(Catsmile)Lehet, hogy van más is, de ők tuti.
MagyarGergely Közzétéve: November 13, 2011 Közzétéve: November 13, 2011 Üdv! TAO kritikája alapján javítottam a Rúna cikk kivontot... éppen ideje, már évekkel ezelőtt jelezte. Feltöltöm, ki kellene cserélni a kiadott anyagok helyén, ha van rá mód.
Silver Közzétéve: November 15, 2011 Közzétéve: November 15, 2011 Ez mondjuk így tényleg kicsit szerencsétlenül jön ki, de mindegy. Igazából az idő visszatekerést követő 5 percben úgyis rájön minden csapat, hogy mi történik. A kérdés, hogy a modul megoldását illetően mennyire voltak hasonlóságok a mi terveinkhez képest.Valamint nagyon jó lenne, ha tudnátok néhány információt mondani, hogy mik voltak problémák, vagy mi az ami nem működhet ilyen környezetben.Üdv, Silver
Con Salamander Közzétéve: November 15, 2011 Közzétéve: November 15, 2011 Üdv! Nehéz újra lejátszatni velük ugyanazokat az eseményeket. Voltak küldetések, az én csapatommal a 3. naptól a "jó, most akkor megcsináljuk ezt ennyi idő alatt, meg ezt, meg ezt" szlogen volt, és a végén már ilyen "jó, megpróbáljuk ezt" szintű lett. Nehéz játékban tartani őket, de sikerülhet. Az első nap minél kevesebb küldetést kell tudniuk végrehajtani. Én a 3. naptól azzal színesítettem, hogy a felgöngyölített új szálak közül mindig csak egyet játszottunk el, és másik napon az újat. Esetleg mindent kicsit máshogy. A partym sem volt valami ász, de hamar kudarcba fulladt néhány dolog. Üdv!
MagyarGergely Közzétéve: November 18, 2011 Közzétéve: November 18, 2011 Üdv!Egyetértek CS-vel. Valahol meg kell találni az összhangot az ugyanazok a dolgok lejátszása - már csak azért is, hogy legyen ismétlődés, és felfedezhessék, hogy tényleg, mi is van - valamint a többi, ismételt napokon végrehajtott, de valójában mégsicsak új küldetés lejátszása között. Itt a megoldáshoz nem kellett a küldetéseket egy nap végigvinni, elegendő volt kinyerni az információt, az egyik szálból, másnap jöhetett a következő. Érdemes az ugyanúgy történő eseményeket kicsit - de csak mértékkel - gyorsítani, pl. nálam a bankot és a pénz letétbe helyezését az első két végigjátszás után már csak egy mondatban intézték el, hogy ne menjen vele az idő, persze mást meg el kellett játszani. Érdekes lehet, ha ugyanúgy, ugyanaz, de mégsem teljesen ugyanúgy történik. Pl. az utcasarkon beléjük botlik valaki kétszer is, de harmadnap, amikor várják, már nem jön, pontosabban mondjuk 50 láb múlva megjelenik, mintha elkésett volna, és egyébként ugyanaz, ugyanúgy néz ki, stb. Ezzel kicsit elbizonytalaníthatók, de mégiscsak ugyanaz történik. (nyilván ők sem tudnak mindent szegmensre kiszámolni, tehát akár ez is okolható vele)Nálam (is, gondolom) elég hamar elkezdtek amolyan mindentudó, próbálgassuk a "hatalmunkat" dolgokat játszani, azaz leszólták az NJK-t, hogy tudjuk, tudjuk, mit akarsz, az meg csak csodálkozott, vagy odamentek valakihez, és elmondták, mi történik majd mindjárt, de ez nem okozoztt bajt, csak KM-ként fel kell készülni az ilyen reakciókra (NJK-k részéről)Felteszem ide a modul előzetesen elküldött vázát, átolvasni ötletért, hogy mit kell elkerülni, hogy ne ugyanaz legyen.Emellett csupán a modulíró megvédésére JAVASLOM, hogy a modul kapjon egy kis előszót, amelyben leírjuk, hogy ez a modul az XXX Kalandozók tábor pályázatának 2. helyezettje, ekkor és ekkor, ezért felkérést kapott a 2011.-i TT-re, és így készült. Csak hogy konkrét célzás nélkül bár, de mindenki láthassa, ez az ötlet már akkor észen volt.
Silver Közzétéve: November 21, 2011 Közzétéve: November 21, 2011 HellóKöszönjük az értékes tapasztalatokat. Mindenképpen olyan irányba akartuk elvinni, hogy minél több napot éltek át és rutinosabbak, annál inkább a helyes válaszokat adhatják, tehát elérhetővé válnak küldetések. Például az Orwella papnő kinyomozását biztosan nem kaphatják meg egyből, hiszen előbb azért "bizonyítani kell", hogy alkalmasak a feladatra.Igen, valószínűleg célszerű lesz a cím alá vagy valahova az elejére majd kiírni, hogy a 2011 februári modul író pályázaton elért második helyezéssel kaptunk meg a lehetőséget, hogy ezt a modult készítsük el a 2011 TT-n.Üdv, Silver
Silver Közzétéve: November 25, 2011 Közzétéve: November 25, 2011 HellóGondolkodtunk a KM csere lehetőségén, és arra jutottunk, hogy itt a modul miatt nem célszerű cserélni a mesélőket. Fontosabb az, hogy emlékezzen a mesélő mi történt előző nap.Ami még kérdés ezzel kapcsolatban, hogy legyen-e KM kérés lehetősége, vagy a kis létszám miatt inkább elosztogassuk a csapatokat egymás között?Üdv, Silver
Antail Közzétéve: November 25, 2011 Szerző Közzétéve: November 25, 2011 Üdv! Utóbbi mellett voksolnék, ha már végig kell mesélni az egész modult akkor csapatJK beállítottság alapján is tudunk választani. Nem hiszem, hogy gond lenne abból ilyen kis létszámnál, hogy ki kinek mesél. Szóval elégedettek lesznek a döntésünkkel. Többiek? Z
Con Salamander Közzétéve: November 25, 2011 Közzétéve: November 25, 2011 Üdv!Utóbbi, egyértelműen. Pláne a nap-újrajátszásos tapasztalatokat tekintve. Itt a lényeg pont az apró részletekben rejlik, amik közül legalább egyet biztosan kifelejt majd az átadó-KM. BTW Érdemes majd szerintem a modulba egy olyan táblázatot tenni, ahol elég részletesen le vannak írva az események: Értsd: esemény neve, helyszín, megbízó, stb... Akár köztük egy gráfot is lehet csinálni. A lényege az egésznek: legyen átlátható a KM-nek, és könnyen követhető, mert nagyon könnyű belekavarodni, és fontosak a részletek!Üdv!
MagyarGergely Közzétéve: November 25, 2011 Közzétéve: November 25, 2011 Üdv! Egyetértek, itt nem jó a KM-csere. Nekem mindegy, elfogadom a kapott csapatot. (Hallom és engedelmeskedem ) CS ötlete is jó. Kell sok könnyítő, gyorsító.. de ez minden modulra elmondható. Itt viszont az események pontos felidézéséhez kell a modul részéről is a követhetőség, illetve a táblázat, amit már javasoltam is, azaz hogy hogyan alakul a mesében a nap.
MagyarGergely Közzétéve: December 9, 2011 Közzétéve: December 9, 2011 Üdv!Silver, KÉRDÉSEM, hogy a városhoz van valami vázlat, utasítás, elképzelés a térképhez, vagy az eddigi leírások alapján kezdjek el magamtól pörögni rajta? A címerekkel kapcsolatban ugyanez a kérdésem. Erőltetni egyiket sem akarom, csak ha kell. Ellenben nekem is kell pár nap, hogy elkészítsem őket.
Silver Közzétéve: December 10, 2011 Közzétéve: December 10, 2011 HellóA város térképével kapcsolatban mi készítünk mindenfélét. Utána azt lehetne tovább fejleszteni olyanra amire gondoltál, ha szükségét érzed.A címerek elkészítése viszont nagy segítség lenne. Ahhoz nincsen semmi egyéb információnk. A családok leírásai lényegében teljesek a korábbi verzióban is. Az alapján kellene megalkotni őket.Köszi, Silver
MagyarGergely Közzétéve: December 12, 2011 Közzétéve: December 12, 2011 Üdv!A térképnek én szükségét érzem, mert most ez a stílus tetszik NEKEM, mellesleg digitális és egységes lenne a többivel. De nem akarom erőltetni, és főleg nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy amit ti csináltok, az nem jó, és csak ez jó, stb. Szóval, ha TI gondoljátok, akkor szívesen megcsinálom a vázlatotok/más stílusú térképetek alapján a saját verziómat, ami ugye az Észak földében szereplő várostérképek stílusában készül. Én mindenképpen csinálok egyet előbb-utóbb, de ha KELL, akkor a versenyre kész lesz, és ki lehet adni a KM-eknek, bele lehet tenni a modulba. De nem erőltetem, ha nem kell, illetve lesz/szerepeltetni akartok saját térképet, (a ti modulotok...) akkor én csak magamnak csinálom majd meg, és lehet, hogy később is, mint egyébként. Szóval no sértődés, ez csak egy lehetőség.Címereket vettem, akkor a leírások alapján elkezdem őket, ha lesz valami, szólok/illetve felteszem ide is. Igyekszem még a modul nyomdakész összeállítása előtt eljuttatni neked.
Silver Közzétéve: December 14, 2011 Közzétéve: December 14, 2011 Helló Köszi a címerekkel való munkát. Ha ennyire rá vagy hangolódva a térképekre, akkor elküldjük a vázlatokat és az alapján összerakhatod . Biztosan hangulatosabb lesz annál, amit mi rajzolnánk. Így legalább több idő jut az én mániámra, ami egy komplett automatikusan számoló, nyomtatható Excel karakterlap . Üdv, Silver
MagyarGergely Közzétéve: December 14, 2011 Közzétéve: December 14, 2011 Üdv!Na igen, mindenki másban jó, és mást szeret... A címerekkel haladok, megvannak az elképzelések, és nyilván valamennyire a godorai heraldika is, legalább is elemei. Amint lesz kész címer, felteszem. OK, ha jön térképvázlat, akkor csinálok térképet.
MagyarGergely Közzétéve: December 15, 2011 Közzétéve: December 15, 2011 Üdv!Örömmel jelentem, hogy elkészültem a címerekkel. Felteszem ide. Szerintem célszerű volna őket a modul ábrái közé illeszteni, ha ti is úgy látjátok jónak.
MagyarGergely Közzétéve: December 15, 2011 Közzétéve: December 15, 2011 Üdv!Megpróbálok záros határidőn belül egy rövidebb címerleírást és magyarázatot mellékelni hozzájuk, ha van rá szükség, amit a Házak leírásának a végére, illetve a város leírásába lehet beszúrni.
Con Salamander Közzétéve: December 16, 2011 Közzétéve: December 16, 2011 Hali! Nekem már nem léteznek a fájlok...
Recommended Posts
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés