Versek (!csak saját versek!)

[Riyena Quarrath]

Sötétben halt szíved

A mélység titkaiban szíved elveszik,

s érzi a sötétség tűzdelő fényeit.

Harsongja, dalolja a bűvölő csodát,

majd kiégve múlik el parázzsá...

Vörösen, olykor szikra lángot oltva

küszködik, még néha fel-fel lobban.

Aztán már csak izzik, halványulva,

s csöndben hal át élettelen hamuba.

Poros nyomait hagyta emlékül a mélynek,

s e mély fájó sötétségét, végleg arcodra véste.

[Riyena Quarrath]

Félelmed kardodon

Mily' veszedelem suttogja füledbe hangjait?

Mily' kárhozat vágtázza mögötted útjaid?

Nézz szembe azzal, mi utánad lohol,

S meglásd, végül majd kardodon honol!

Ne félj!

Arcát bátran szeld át aranypengéddel,

Csontig fend ki rajta kitompult kardéled!

S ha már a fájdalomtól sikolt, vért zeng,

Akkor vágj egy utolsó, legmélyebb vésetet!

[Felon]

Neked

Annyi mindent mondanék neked,

Csak rám nézzen gyönyörű kék szemed.

Ezerszer elsuttognám neved,

Leélném az életem is veled.

2005

[Felon]

Elmúlás

Aznap este eső verte az ablaktáblákat,

Odakint szörnyű vihar dúlt,

A gyéren bútorozott szobában

Idős nénike tüzet gyújt.

Fázósan dörzsöli össze két kérges tenyerét,

Próbálván a meleggel elűzni a bút,

Hiába akarja elfeledni jelenét,

A lángok is kicsúfolják, milyen rút.

Pedig csak szegénynek született,

Nem kaphatott fényes hozományt.

Selyempárnás székbe sosem ülhetett,

Fejébe nem nyomtak koronát.

Lassan múlt el fáradságos élete,

Két öreg szeméből könny folyik,

Elfogadta, hogy ez a végzete,

Öreg tyúkja aranytojást nem tojik.

Sápadó arccal ül a fotelban,

Erőtlen lelke már búcsút int,

Reszketve hal meg a homályban,

S az eső tovább esik odakint.

2005

[Felon]

Te

Olyan vagy nekem, mint egy szőke herceg,

Még azt sem bánom, hogy barna a hajad.

Szeretem, hogy ott van benned a gyermek,

Nem számít, hogy nincs mézes-mázas szavad.

Nem érdekel, hogy nem vívsz száz csatát,

Vérszomjas dühvel nem rohasz hadba,

Felismertem már lényed mivoltát,

Érted bárkivel szívesen kapnék hajba.

S ha majd messze kerülsz tőlem,

Elragad mellőllem az élet,

Akkor is arra emlékezem főleg,

Hogy mennyire szerettelek Téged.

2005

[Vándor]

Öregedés

Kérded tán hova lett a nap fénye,

Hova veszett a csillogás,

Megszürkült az égnek kékje,

Halványodott a friss parázs.

Élted lobogása csillapodik hamar,

Jég szilánk izmod vörösében,

Szemedben a láng már fanyar,

S elenyész tested a sötétben.

[Nefadar]

Emlék

Kéz a kézben sétáltunk lent a folyóparton

Magunk mögött hagytunk minden rosszat és valót

Ott felfedeztünk egy jobb és szebb világot

S körülöttünk nyíltak ki gyönyörű virágok

Akkor meleg nyár volt, minden szép és jó

Most hideg tél van, s az úr a rossz

A világ örökké változik a rossz irányba

S emiatt szertefoszlik az emberek álma

Minden egyes éjjel a csillagok alatt háltunk

S nem hagytuk, hogy összetörjön reményteli álmunk

Felettünk fénylettek a ragyogó csillagok

S éjjeli álmaink szétszakították a nappalok

A Hold fénye selymesen takar be minket

Hogy szerelmünk örökké kitart, örökké hiszem

Te vagy asz egyetlen, akit soha sem feledek

S szívemben mindörökké lesz neked helyed

[Nefadar]

Lassan mindennek vége

[Nefadar]

Miért nem én?

Véres lett a kezem, az ő vére

Szerelmemé, ki életét adta én értem

Halhatatlan élete percek alatt ért véget

Amikor végleg kialudt csillagának fénye

Miért azt kérted, hogy örökké feledjelek?

Ahelyett, hogy mindig veled legyek?

Szerettél, hogy hagysz így félni

Egyedül e reményteli szerelemmel élni?

[Riyena Quarrath]

Szerelemben halva

Mondd! mi bánt kedvesem?

Jöjj, hajtsd keblemre fejed!

Látom valami szívedet nyomja,

fáj nekem látni: most

könnyed arcod mossa...

Veled nevetek,

s most veled is sírok,

veled megyek, követlek

bárhova...

Csak lássam szikrázó mosolyod,

arcod légyen derű, s csoda!

Pendűljön szíved húrja,

ne gondolj most a múltra!

Hisz tudod, veled vagyok,

én nem hagylak el

soha, de soha!

Az örök múlt látom én,

nem hagy nyugodni!

Eszmélj fel belőle, hagyd

mögötted e bús melódiát!

Jöjj kedvesem, legyünk most

féltett boldogok,

itt vagyok néked én,

nékem pedig te légy

az örök kristály-szikracsodám!

Angyal vagy Te nékem,

szárnyaid visznek felhőkig!

Fel-fel! mind magasabbra!

Együt repüljünk az égben,

s együtt égjünk e

kéklő mágián!

Testünk forrva némuljon

egymásba,

lágyan olvadjon öszze minden

porcikánk!

Forró csókra hívom ajakad,

válaszod remélve: én ajkamon

némító, magasztos halálódád.

Szerelmünk pernyéit

viszi majd a szél,

halálcsókunk igéit csak

mondja-mondja...

És ez égi dal örökre csengi

majd dallamit

a süket halókba...

[Riyena Quarrath]

Vágyódás

A rejtett boldogásgot keresve

szelem az Élet útjait,

rónákon át járva vágyom

álmaim vágyait.

Oly távolinak tűnik e

kecsegtető világ,

áhítva csak vágyom

minduntalan, némán...

Szeretnék szeretni,

átadni mindent, mi most

bennem kitörni kíván!

Társam, hol vagy most?!

te is vársz reám?!

te is vágyod mindezt,

e kölcsönös varázst?!

Oly' messzinek érezlek,

távolinak, képed oly'

halovány...

Alakod mosódva rejtőzik,

ó, te fakó világ!

Nem tudlak látni, érezni,

érinteni!

Õrület!

Ah! Miért dobállóddzik

velem e galád ocsúdás?!

Lépj elő e tétova, száraz

kín-sivatagból, s

szoríts magadhoz, legyen

valód nékem most valós!

Ha csak egy cseppet

kaphatnék

kiszáradt ajakimra,

ha csak egy foszlányt

szakíthatnék...

nékem elég, én már

boldog lennék!

Had szakajtsak csak egy,

csak egy szálat

rózsabokrodról!

Had, csak had érezhessem

egy pillanatra bárgyító

illatod!

Ha kezem tüskéid szúrják,

kikarcolják vérem,

engem az sem érdekel,

akár

el is vérzek én teérted!

Csak egyszer kezemben

tarthatnám,

mit nékem Te adhatnál!...

[Nefadar]

[Valaki]

Nyújtom kezem

A távol felé nyújtom két kezem

Ahol tiszta békémet meglelem,

Hol karomba zárhatom életem,

És örökké vele élhetek.

Szél fújja felém édes illatát,

Mi farkasként üvölti át az éjszakát,

Miatta megvakult szemem felé pillant,

Visszakívánva az elmúlt pillanatokat.

Fülemben már hallom halk légzését,

Mi előbbre hozza szívem ébredését.

A távol felé nyújtom két kezem,

Mi markolva nyúl a semmibe...

Hol vagy kedves, tán játszol velem?

Mi az a betegség, mi elvette eszem?

Távolból látom már ismerős alakját,

Mit az évek formáltak ilyen bástyává,

Két kék szemében látom két barna csillagát,

Mellette az élet hosszú, édes illanás.

A távol felé nyújtom két kezem,

Hátha segítő ujjait végre meglelem,

Magamhoz húzhatom, ölelhetem újra,

Hogy semmivé váljon e világ minden búja.

[Warlock]

Bukás

Katatón szemeivel csak bámul rám,

Nem is vagyok e világon tán...

Ott vagyok, hol lakik a Sátán,

Magamat nézem a tükörben kábán...

Obszidián szárnyamat százan tépték szét.

Mint éjjeli tó, volt olyan szép.

Beleimet kirágták, vaskarom tép.

Levágott fejemből fröcsög a vér.

És mindezt mért? Kérdem én.

Mert fejemben élt egy szabad kép?

Mert zászlóm alatt lovagolt egy szabad nép?

Pusztuljon meg az a r*hadt rém!

-Egy szabadságért haló angyal szavai a Pokolból...

[Nefadar]

A prófécia

A remény csupán törékeny illúzió

Melyben hisz oly sok ember millió

Elmondom a jövőt, de megtöröm a múltat

S mindenki túltekint a jelenen túlra

Megbukik egy angyal, aláhull a földre

És ott már Lucifer karjai ölelik körbe

Meghasad a menny, nyílik a pokol

És az egész háborúba torkoll

Elbukik Isten, nem marad vezér

S nem lesz többé a Fény oldalán remény

Eljő a vég, Lucifer uralkodni kezd

S hatalmával egy új világot fest

Õ lesz a Végzet, a Halál és a Kezdet

Mikor minden ember egyszerre ragad fegyvert

Az Égi Királyság megszűnik lenni

Mikor a Halál ura imáját kezdi

Az angyalok sorra buknak

S testük a pokol felé zuhan

Asztráljuk már sötét fekete

És magukba engedik a démon lelkeket

Mindennek vége, a világ elveszik

Mire a halott Isten hatalmát feledik

Semmi sem marad, se élő se holt

[Felon]

Szívemből egy darabot

Hétvégén láttam egy csillagot,

Fájlalom, örökre megfogott.

Hétvégén kaptam egy csillagot,

Nekem csupán pár óra adatott.

Nem hittem neked, bárhogy csillogtál,

A sötét éjszakában neonként villogtál.

Visszaengedlek az álmok tengerére,

Lelkem benned nem akad emberére.

Hívtál magadhoz kedves szavakkal,

Inkább háltam volna vérszomjas vadakkal.

Sosem mondom el mennyire kínoztál,

Mert szívem helyett eszemmel bírkóztál.

Lehetetlent kívántunk mindketten "csillagom",

Ezt a hétvégét siratva örökre itthagyom.

2005

[Riyena Quarrath]

Fény... tőlem... Néked...

Az éjjben cikáznak a kósza fények,

lábam elé hajolva, teremtést remélnek.

Kémlelem, vizsgálom, érintem félve,

kérve kérlelnek, tartsam meg őket...

Magamba rejtem e tündöklő szépet,

gondosan, ide, e biztonágos mélyre,

s talán majd egyszer átadhatom őket.

Ragyogok most, fénylek, tisztán,

mint sugár,

s Te is fényleni fogsz, kiválasztottam,

Barát!

[Nefadar]

Bukott angyal

Zuhantam alá az égből,

S örökké elűzettem a fényből

Szárnyaimtól megfosztva

Nem hoz jót a holnap

Bűnöm hatalmas

Csak várták az alkalmat

Kizártak örökre

S törölték eskümet

Egykor angyal voltam,

ki a békét hozta

Ma már csak ember

S a szél szárnya sem emel

Régen repültem az égig

Most zuhanok alá a földig

Szárnyaim nincsenek

Mert a gonosz érintette lelkemet

[Nefadar]

Arkangyal

Roppant szárnyait terjesztette szét az égben

Hatalmas tollain játszottak a fények

Hangja a tanácsban messzire szállt

Próbált rendet tenni, de szava semmit sem használt

Égi háború készült a békés angyalok között,

S nem tud semmit tenni ő, ki ott áll mindenek fölött

Az arkangyal lemondana mindenről, hogy ne legyen harc

Csakhogy ne pusztuljon el e csodás faj

A háború gyors, véres és kegyetlen volt

Végül már csak ő maradt s állt ott

Senki sem maradt népéből még hírmondonak sem

Csak ő maradt meg, az örök egyetlen

[Tybycsoky]

A SORS

Mi a Sors? Elmesélem neked.

Gondolj azokra a napokra

Mikor a Sorsod úgy átkoztad.

Pokol után Kánaán i s jött,

Majd Lucifer, ki földbe döngölt?

Gyomorforgató bűz és a bűn,

Melyet a Sors kezei alatt gyűlt?

De eljött az a nap, amelyen

A Sors adta poshadt kezedbe

A megváltás kenyerét, Halált.

Halált? Mely oly sokszor kísértett,

S Oly sokszor inkább választottad

A szenvedést és a fájdalmat?

Az Életet? Büszkeség? Lehet.

Félted a Halált, az Életet.

Majd a Sors nevetve engedett.

Eddig csupán egy játéknak vett,

De mint egy Embertől vette el,

Jelentéktelen kis életed.

[Vándor]

A lelkes poéta pályaműve

Ne szólj száj, hagyd el neved,

[Nefadar]

Végnap

Sötét fellegek takarták fel a napot

Elhozván ezzel ide az örök fagyot

Szellemek és holt lelkek erre kószálnak

Utat nyitván így a kegyetlen Halálnak

[Nefadar]

Csak még egyszer...

Túl sok minden választ el minket

Korok, hegyek s hatalmas vizek

De illatod még mindig érzem

S mindent, mi akkor volt félem.

Csak még egyszer hallanám hangod,

mert e nélkül oly magányos vagyok

Csak még egyszer látnék kezedben kardot,

mint amikor túléltél minden harcot .

Csak még egyszer lehetnék veled,

hogy újra simogasson mindkét kezed

Csak még egyszer látnálak élve

még lelkemet is oda adnám érte

Hagy láthassam újra élve vagy holtan

Hagy legeltessem rajta szemeim hosszan

Uram feláldozom neked ifjonti vérem

Csak még egyszer, könyörögve kérlek...

[Vándor]

Eldobott szerelem

Valaha ha szerettek, elhagytak már

Nincs kegyelem, csak kínos halál,

Könnyek csúfítják szomorú arcom,

Vérem dübörög csak, nincs hangom.

[Riyena Quarrath]

Gida

Huncut lépteit a fák mögül figyeltem,

bátran szökellt fürgén előttem.

Játszadozott, ugrándozott, kedves volt,

s édes,

fejét fel-fel kapta minden kis zörejre...

Szép volt, s oly kecses, patái kopogtak,

nagy barna szemei pislogtak,

csillogtak.

Ficánkolt a tóban, játszott a habokkal,

egy kedves, kis ártatlan, fiatal őzgida...

Csak csendben, mozdulatlanul figyeltem,

pisszenést sem ejtve, nehogy elijesszem.

Kilétem lepleztem,

s ő csak ugrált, szökellt, minduntalan

előttem...

De most árny vonult a fák mögül,

zizegtek a falevelek alakja körül.

Nyílt helyezett húrjára, pendülésre

készen,

az őzgida elmélyült a habokba

egészen...

Nem vette észre a rája leselkedőt,

s a húr csak egyre élesebben

feszült...

Kiléptem fedezékemből, szaladtam,

a kicsiny őzgidát védeni akartam...

Elé léptem, ő csak megszeppenve

pislogott, rögtön arrébszökkent,

én csak álltam előtte, gyönge testét

védve...

Éles süvítés vágtatott a széllel,

mellkasomban hirtelen fájdalmat

éreztem.

Szívembe fúródott az árny keserű

nyila,

bomlott a vörös vér mindenhova...

Utolsó pillantásom odébb vetettem,

őzgida épségben, nyugodt volt a

lelkem.

S az ő képe maradt örök pillantásom,

egyetlen élete okozta egyetlen

halálom...