Versek (!csak saját versek!)

[Lenday]

Féreg-élet

Csak egy féreg vagyok,

Ami álmodott egy nagyot.

Hittem, hogy lepkévé változok,

A szélben szabadon szállhatok.

De felébredve láttam,

Nincs nekem szárnyam,

Hiszen féreg vagyok

Ami álmodott egy nagyot.

Csak egy féreg vagyok,

A nap nem nekem ragyog.

Árnyak vesznek körbe

Nem nézek tükörbe.

Gyűlölöm a testem,

A magányt kell keresnem.

Hiszen féreg vagyok,

A nap nem nekem ragyog.

Csak egy féreg vagyok,

Pofont sokat kapok.

Az Élet nem kegyelmez,

Mindig csak fegyelmez.

Skatulyákba szorít,

Gondokkal beborít.

Hiszen féreg vagyok,

Pofont sokat kapok.

Csak egy féreg vagyok,

Lelkem rég megfagyott.

Vágyom már a csendet,

A változatlan rendet.

Hogy jöjjön a vég,

Én arra várok rég.

Hiszen féreg vagyok,

Lelkem rég megfagyott.

[Lenday]

Utolsó ima

Az élet, mint egy gyertya

Apró, mozgó lángja

Mit az Isten gyújtott

Nézi, és azt várja

Leégjen a csonkig

Kiteljen az élet

Van, hogy gondol egyet

S ő vet neki véget.

Miért teszed ezt Isten?

Miért oltod el őket?

Ha csak eddig éghet

Miért gyújtottad meg?

Hogy tehetsz te ilyet?

Hogy lehetsz kegyetlen?

Egy mindenhatónak ez

Megengedhetetlen.

Hogy fulladhat gyermek

Bele sekély vízbe?

Amikor szegény még

Nem lépett a tízbe.

Hogy súlythat le villám

Egy terhes anyára?

Hogy lehet végzetes

Egy csecsemő álma?

Tán próba ez azoknak

Kik körülötte állnak?

Rebbennek a lángok

Ha gyermekhalált látnak.

Értetlenül állok

Döntéseid előtt.

A hit nagyon régóta

Nem ad nekem erőt.

Azt mondják papjaid

Legyek megbocsátó.

De hogy tehetném azzal

Aki mindenható,

Még sem tesz semmit

Csak ül és figyel csendben.

S halkan azt suttogja:

?Most is minden rendben.?

Könyörülj meg Isten

Rajtunk embereken!

Tárd ki ablakodat

Szellő had lebbenjen!

Oltsa el az összes

Még lobogó lángot!

Egy mozdulatoddal

Öld meg a világot!

[Lenday]

Pohárköszöntő

Elsőként: köszöntöm

Az itt egybegyűlteket.

A munkatársaimat,

Kiket jól ismerek.

S mindenki mást is,

Kit először látok.

Boros poharamat

Most emelem rátok.

Ételnek, italnak

Nem vagyunk híján.

Mindenki megkapja,

Amit csak megkíván.

Örömömre szolgál,

Hogy ma itt lehetek.

Köztetek kollégák

Minden bút feledek.

Búcsúztassuk együtt

Ezt a hosszú évet!

Mindent ami történt,

Csúnyát, és a szépet.

S nézzünk csak elébe

Egy újabb esztendőnek!

Hol mindenki bővében

Lesz a teendőknek.

Ezért hát kívánom

Hogy sokat pihenjetek,

Az ünnepek boldogan

Békésen teljenek!

Emelem hát poharam,

És még annyit mondok:

Az Ég áldjon meg minden

Conti-s bolondot!

[Lenday]

Angyali Júlia

Julika hű keresztény.

A nap megcsillan keresztjén.

Nem pap ő és nem is szent,

De tiszteli az Istent.

Csendes, rendes az ő lénye,

Bizton bízhat benne férje.

Ha mindenki ily? jó volna

Könnyebb lenne Isten dolga,

Hogy fenntartsa itt a békét.

Csendben várnánk ki a végét

Életünknek, s majd a Mennybe,

Minden ember egyként menne.

[Pelnaster]

12

S a szél csókolta

Emlékedbe harapó,

Felsebzett ajkát.

2011. Április 14.

[Pelnaster]

13

Tavaszi remények

Nem törhetik páncélját

Borostyán szívemnek.

2011. Április 18.

[Lenday]

Walbert Slone ? Utazásaim naplója

(Earthdawn)

Megírom hát emitt

Mi velünk megesett

Lássuk hát először

A boldog kezdeteket.

Mert Namdroth kaerében

Bú, harag nem lakolt

Dicső őseinkről

Víg regősünk dalolt.

Fülünkbe mászott

A sok hősi tett

Vándorló kalandor

Belőlünk eképp lett.

Jómagam tojásból

Jöttem e világra

Mi névadó fajok közt

T?skrangoknak szokása.

Örökmozgó gyerkőc

?Szenvedélyek átka?

Rosszcsont ifjú voltam

Szól a családi fáma

Az ismeretlen vonzott

Bár csak csúsztam-másztam

Nem vagyok túl erős

Ezt biz? be kell lássam

Mit a Szenvedélyek

Emitt kispóroltak

Azért bizony máshol

Bőven kárpótoltak

Gyors a kezem, nyelvem

Jól bánok a szóval

Ügyesen fegyverrel

S minden névadóval

Szerény személyemről

Talán ennyi elég

Hős barátaimmal

Folytatom e mesét

Egyikük szemében

Igazi óriás vagyok

Ne csóváld a fejed!

Nem mondok én nagyot

Szélszerzet bajtársam

A bátor Zarelontas

Felnézett rám mindig

Akármit is mondasz.

Az elemek varázsát

Tanították neki

Hős tettei felét

Mégis karddal teszi.

Talerit és engem

Oly? sokszor láthatott

Kardpárbajt vívni

Biztos kedvet kapott

Vagy talán mégsem

Ez a helyzet, hiszen

Õ nálam idősebb

Jóval, én úgy hiszem.

Meglehet keresni

Õsei közt kellene

Olyat kinek kardja

Volt élete, mindene

Annyit mindenképpen

Elmondhatok nektek

Vívás és varázslás

A vérében van ennek.

Az imént említettem

Harmadik társamat

Talerit az elfet

Ki ha kardot ragad

Minden védelmen

Biztosan áthatol

Villámként súlyt le

Majd kecsesen elhajol.

Kardművész ő bizony

Kezében a penge

Úgy látom néha

Mintha életre kelne.

Ifjú felfedezők

Mi hárman voltunk

A Namdroth kaerban

De még nem szóltunk

Arról a bajtársról

Kit odakinn találtunk,

S ki komoly helyzetekben

Lett végül barátunk.

Dkő egy obszidember

Lassú, higgadt fajta

De vége az ellennek

Ha elkapja marka

Megtisztítók között

Õ egy szerény ?legény?

De a mi szemünkben

Igenis kőkemény

Nohát meg is volnánk

A csapat szemléjével

Foglalkozzunk most már

A sok ellenséggel

Mert az már szent igaz

Volt teremtmény elég

Kinek harcban végül

Lenyestük a fejét.

Kaerünk tanácsa

Megbízott bennünk

Hogy könyvekkel pakolva

Jerrisbe menjünk.

A Fényhordozókat

Amott megkeressük

S minden bizodalmunk

Majd egy elfbe vessük

Õ Sartarius volt

A bölcs, a nagy tudású

Kitől hasznos írásokat

Vártunk viszonzásul

Vezetőt is adtak

Erre a nagy útra

Gall a törpe szólt is

Nem egyszerű túra

A puszta is veszélyes

Nem is szólva arról

A Jerris közelében

Portyázó csapatról

A barlangi trollok

Ostoba népéről

Kik nem átallanak

Rabolni a néptől.

Azonban kedvünket

Zord szónoklatja

Indulásunk előtt

El nem ronthatta

Így vágtunk hát neki

Az első küldetésnek

S tudtuk büszkék lesznek

A tanácsbeli vének

A pusztán táboroztunk

A Liaj-folyó mellett

Mikor az éjszaka

Egy árulót ellett.

Taleri ébresztett

Jóval hajnal előtt

Azt mondta furcsának

Látja a vezetőt.

Gall jött és én is

Nagyot csodálkoztam

Mert kard volt kezében

S már vívtak is ottan

Pajzsom és fegyverem

Mire kézbe vettem

Vértől szennyezettek

Voltak mind a ketten.

Szóhoz sem jutottam

S olyan dolgot láttam

Taleri elbukott?

Leesett az állam.

Talán már nem is él

A vér megfagyott bennem

Hogyan is győzhetnék

Egy ilyen harcos ellen?

Aztán észrevettem

Az ébredő társakat

S a remény visszatért

Egy pillanat alatt

Kemény küzdelem volt

Az áruló gazzal

De hárman ostromoltuk

Féktelen haraggal.

Végül ledöftem

Meg kellett volna állnom

Hiszen névadó volt

Azóta is bánom.

Miért vágyta halálunk?

Titkát sírba vitte

Könnyű préda leszünk

Biztosan azt hitte.

Elkoboztunk tőle

Mindent, mit szállított

De hogy az elf túlélte

Csupán az számított

* * *

Balra ott komorlott

A zord Méreg-erdő

Jobbra buja dzsungel

Nálunk korgó bendő

A távolban sejtettük

A nagy városfalat

Reméltem hogy végre

Ehetek egy halat

Ám még mielőtt

Jóllakhattunk volna

Két barlangi troll

Arcát elénk tolta

Útpénznek nevezték

De én mondom rablás

(Lett volna ha hagyjuk)

Ez bizony és nem más.

Míg szóval tartottam

Az ostoba barmokat

A szélszerzet gyorsan

Szőtte a szálakat.

Majd mikor végzett

Minden varázslattal

Felvettük a harcot

A két buta ?állattal?.

Szót sem vesztegetek

Erre a kis harcra

Õk biztos nem kevernek

Most már senkit bajba.

Így jutottunk hát el

Jerris városába

Ahol végre került

Étel minden szájba.

* * *

Hazafelé jártuk meg

Az utat, már másodszor

Egy nagy crackbill-csordát

Néztünk a távolból.

?A nyakuk értékes

A húsuk ehető?

Mondtam, s éreztem

A harci kedv egyre nő

Mind az ötünkben

S erről jut eszembe

Nem értem mi ütött

Pingáló kezembe

Hogy miért nem írtam

A negyedik társról

Talán mert tartottam

Egy újabb árulástól?

Nem az nem lehet

Hisz? ismertük őt régről

Grimdart a könyvmolyt

A déli kaervégből.

No de vissza gyorsan

A sok futómadárhoz

S az odasettenkedő

Fáklyás, t?skrang vadászhoz.

Igen, kigondoltuk

Hogy közéjük lopózok

Tüzet gyújtok aztán

Kereket oldok.

Be is vált a tervünk

Szétszéledt a csorda

Így már nem volt nehéz

A többiek dolga.

Sajnos a csatában

Én is ledermedtem

Attól a gáztól

Mit egész elfeledtem.

De miért panaszkodnék?

Hiszen győztünk végül

S ha nem narancssárga

Mindenki megbékül.

* * *

A hegyi ösvényen

Bukkantunk a testre

A törpe hullára

S nála az üzenetre.

Ekkor olvastunk

A pallami rémről

Ami megszabadít

Minden nemesfémtől.

Nofene! gondoltam

Tolvaj-rém a szentem?

Kincseket harácsol?

S kedvem megjött menten.

?Kutassuk fel öten

Ezt a szörnyű bestét,

S vágjuk darabokra

Azt az ocsmány testét!?

* * *

Pallam egy romváros

Ki hitte volna

Felét köd borítja

De az másik nóta.

Amikor megláttuk

El sem hittük róla

Hogy igazán veszélyes

Vagy halálos volna.

Pedig hatalmas volt

Nomeg csupa tüske

Mégsem látta jónak

Az ember, hogy megüsse.

Úgy tűnt szinte kezes

És játékos állat

Hiába láttuk mind

Az óriási szájat.

Volt neki varázsa

Ahogy pajzsunk húzta

Mint kutya a játékát

Egész összezúzta.

Aztán feleszméltem

Hisz mi azért jöttünk

A gonosszal végezzünk,

Hogy itt Rémet öljünk.

De meg kell mondanom

Beletört a bicskánk

Azt le nem írhatom

Hogy sújtott le ott ránk.

Mire feleszméltünk

Legyen annyi elég

Mindent elvitt tőlünk

Mi fabatkát is megért.

Összeszedtük magunk

S keresni kezdtük

A fenevad fészkét

Hogy majdan kilessük

Mik a szokásai?

Mikor jár portyára?

Akkor hatoljunk be

Ha üres a portája.

Eltökéltük persze

Ide visszajövünk

Ám kicsit fejlődünk

Mielőtt így teszünk.

Még aznap délután

Megloptuk hát csendben

Elvettük kincseit

Ment is minden rendben.

[Lenday]

Realitás

Lehoznám neked a csillagokat az égről,

De félek elégnél egyikük melegétől.

Csak apró porszemek vagyunk a végtelenben,

Jelentéktelenek kozmikus értelemben.

Semmit sem jelent, hogy egy naiv költő szíve

Lángban ég, sóvárog, vagy éppen megszakad-e.

[Lenday]

Szegény nyuszi balladája

Csodálatos az a reggel

Mikor a nap éppen felkel

Harmat csillog a zöld füvön

Ilyenkor élni is öröm

De a nyúl ezt másképp látta

Mert számára ez a vágta

Ideje volt és ő futott

Rettegve, ahogy csak tudott

Vadászpuskának sörétje

Süvítve szállt ott a szélbe

A nyulat oldalba kapta

És csúnyán egy fához csapta

Nagy fájdalmak közepette

A nyúl fejét felemelte

Könny csillogott a szemébe'

Érezte, hogy itt a vége

S hogy imádott családja

Haza őt hiába várja

Nem mondhatja a sok gyereknek

S párjának azt hogy szeretlek

Bőrcsizmáknak döngő lépte

A vadász elindult érte

S mert nem tudott elfutni

Bográcsban fő meg a nyuszi

Úgy ér véget balladája

Ahogy a vadász családja

Húsát tömi két pofára

S nagyot böfög utána

[Lenday]

Halálvágy

Volt sok barát, s megannyi szó

Sajnos mind hiábavaló

Nem értik ők, mit érzek én

Miért szomorú ez a költemény

Jöjj értem el édes Halál

Látod e test csak téged vár

Hogy érsz utol nem érdekel

Csak szenvedésem múljon el

Hát sújts le rám ó Istenem

Némítsd el végre sajgó szívem

Vagy adj erőt, s én megteszem

Eldobom hitvány életem

Volt sok barát, s megannyi szó

Sajnos mind hiábavaló

Nem értik ők, mit érzek én

Hogy született ez a költemény

[Lenday]

Laura a katica

Korán reggel ébredt

Napfelkelte előtt

Nem is vesztegette

El az így nyert időt

Felállt, nyújtóztatta

Összes apró lábát

Nagyot domborítva

Megmozgatta szárnyát

Majd keresztül sétált

Egy széles faágon

S végigtekintett

A hajnali tájon

Még árnyék-köpenybe

Bújtak a részletek

Inkább csak hallotta

Az élő természetet

Harmat cseppet ivott

Bő reggelit evett

De szeme sarkából

Figyelte a jelet

Amikor majd pír ül

Ki az ég aljára

S feltűnik a Napnak

Legelső sugára

A tündöklő korong

Felkúszott az égre

S éltető meleget

Árasztott a fénye

Megritkult a homály

Éledtek a színek

Új napon új reményt

Dobbantak a szívek

A kicsiny katica

Fürdőzött a fénybe

Talán fertályórát

Majd elindult végre

Először csak lassan

Lustán emelkedett

Óvatos köröket

Tett a nagy tölgy felett

Merre is induljon?

Hol kezdje az utat?

Ma először talán

Megnézi a kutat

Tízpercnyi repülés

Annyiba sem tellett

És a pöttöm bogár

Egy tisztáson termett

Középen öreg kút

Uralta a képet

Rács fedte tetejét

A biztonság végett

Körben a fák alatt

Piros padok sora

Rajtuk ezer véset

Ifjak keze nyoma

De ember sehol nincs

Korai az óra

Folytatja hát röptét

Lauránk a tóra

Csillogó víztükör

Partján keskeny nádas

Körötte aszfalt út

Rajta futó hármas

No végre emberek

Két nő és egy férfi

Csacsognak, nevetnek

Ezt imádja nézni

Kacér kis mosolyok

Apró érintések

Boldog pillanatai

A közös pihenésnek

A gardedam lemarad

Az ifjabbak mögött

Nem nehéz olvasni

Itt a sorok között

Hétpettyes barátunk

Az edzést végignézte

Majd magára maradt

Így átröppent a rétre

Az apró domboldal

Virágoktól tarkáll

Távolról hallatszik

Egy kopácsoló harkály

Ahogy abbahagyja

Sebes kopogását

Rögtön észrevenni

A méhek dongását

Serényen szálldosnak

Virágról virágra

Õk nem kíváncsiak

Az ember-világra

Boldog tudatlanul

Szolgálják a kaptárt

Töltik meg nap, mint nap

Az ürülő raktárt

Csak azzal törődnek

Legyen elég mézük

Néhány furcsa jelzés

Az összes beszédük

Unalmas egy népség

Nem is miattuk jött

Vidám gyerekeket

Remél a domb mögött

Gyakran látja őket

Kacagva szaladni

Labdákat kergetni

Vagy fűben hasalni

Szerencsére néhány

Most is épp itt játszik

Anyjuk figyel rájuk

Õ kedvesnek látszik

***

[Felon]

Mosoly

Mert válladra fektetem arcom,

és többé nem kísértenek

Páva-kész sorsdalok...

2011. 09.04.

[Felon]

Halkuló

Már árvul a csendben a rekkenő hőség,

S bár látom léptedet,

Nem hallom, hogy jönnél.

2011. 09. 20.

[Takeda]

Csendben az éjben roppanó ágon

Kint a szabadban, túl a határon

Lépdel a vándor nem fél e tájon.

Ott a vadak járnak tovatűnve

Éji bokorból holdfényre kerülve

Szíve nem dobban a vándornak tőle.

Lenn a tó mellett vízre tekint le

Csobbanó vidra ugrik a vízbe

Vén varjú károg, száraz ágról néz le.

Hol van itt kényelme a meleg ágynak?

Miért nem tart otthon védelme a háznak?

Ott van az erdőn hol hidegek járnak.

A szabadság érzése mit óhajt a szíve

Soha nem járt utak vezették el ide

Az ismeretlen sötét ragyogása, s hite.

Hol találod meg a felszabadulásod?

Mindennapok terhét letéve próbálod

Megtalálni mindazt mit lelked mélye látott...

Kényelem, megszokás nem rejt szabadságot.

[Felon]

Körvonalak

Magába zár az éji varázslat,

S bár érinted a testét,

A lelkét markolod.

2011. 12. 10.

[Felon]

BIKnek

Nem vagyok ám nagy költő,

Az ihlet is oly ritkán jő,

Hogy amikor rám talál,

El se hiszem: erre jár.

Törtem diót, s fejemet.

Magam adjam, s versemet?

Úgy döntöttem - bíztató,

Elég tőlem néhány szó.

Érzelgős nem lehetek,

De elmondom: jó veletek.

Örülök, hogy vagytok!

Maradok, ha hagytok.

2011 Kóruskarácsonyára készült, a Budapesti Ifjúsági Kórusnak, a decemberi első és második közös koncertünk alkalmából

[Pelnaster]

14 - Csobánc romjánál

Hol egykor büszke zászlókkal

Táncoltak a balatoni szelek,

S a hegyoldalon vörös-ezüst pajzsokkal

Kaptattak fel lovagi seregek!

Hol hős Gyulaffy a hegy alatt

Párbajban győzte Bajazid vajdát!

S hol maroknyi test, de roppant akarat

Állta ezer osztrák útját!

Hol nyári estén a tűz fénnyé lett,

Mely ifjú szemekben szerelemre gyúlt!

S hol tánctól, zenétől pezsgett az élet!

Virágzó volt jelen, s dicső a múlt!

Most csend omlik a szürke falakra,

Csak a varjak szólnak kárörvendőn.

Széthullik minden száz darabra,

S az Öregtorony is magába dől.

Önző idő kéjjel mar a kőbe?

Keserű csók, kínzó románc.

De a vár tűr! Hadd törjenek belőle.

Mi lett veled, büszke Csobánc?

Dicső zászlód sárba ki vetette?!

- Tatár, német vagy az oszmán? -

S némán hány száz év ment el felette?!

- Vagy saját néped hagyott el tán? -

Hiába hullt hát Árpád vére?

Hiába küzdöttek apáink holtukig?

Sírjaikon varjak gyűlnek ebédre,

S emlékük a nyugvó nappal együtt bukik?

Ébredj Magyar! Túl régóta alszod

A Nagyok közt megbúvó nemzet álmát!

Ébredj Magyar! Nem szűnt meg harcod!

A világ halad, küzd, elnyom. Nem vár Rád!

2011. december 31. ? 2011. január 1.

[Felon]

Fáj

Nem tudod honnan jött,

És nem érted hová tart,

Szemei porrá égetik

A megszáradt, holt avart.

Megfognád két kezét,

Hallgatnád énekét,

De már tovaröppent,

Most írja végzetét.

Itt már nincs esély,

Szavakat nem regél,

Csodaszép rejtvényben

Búcsúzik, itt a tél.

2012. 01. 02.

[Felon]

Szusszanat

Csendbe hajló éji dráma

Télben edzett hó-virága

Lelkedben zajló.

Már nyitva az ajtó.

2012. 02. 06.

[Felon]

Sors-kényszer

Ezerszín érintése hagy lelkeden foltokat,

S mikor már a csend-mámor is fojtogat,

Kezed elengedi a gyeplőt.

2012. 03. 05.

[Felon]

Születés

Sikít, jajong a Meztelen,

De az élet gyors és nesztelen.

Már bevette a várat.

2012. 03. 08.

[Felon]

Ködszitáltan

Múló csend, szilánkos szavak,

A tükörre jégvirág tapad.

Édes kín.

2012. 03. 08.

[MagyarGergely]

Aggodalom

Sötét felhő, hunyt szemek,

mélyülő ránc, kék erek,

féltelek!

[Jadis]

Haiku

Szemedben fénylik

a soha ki nem csordult

könnycsepp fájdalma.

/2007. november/

[Felon]

Nincs

A sötétben kutatlak remegő ujjakkal,

de a világ csendes,

s a küzdelem örök.

Együtt szállok a károgó varjakkal,

de a szemem nedves,

s az életed törött.

2012. 07. 10.