Versek (!csak saját versek!)

[Gem Kapocs]

Õrület földjén

Éltében szül s elveszik,

Zokogva rak sírt hol úr a csitt.

Tiszta lelke, bűnös teste,

Hol megtalálod, ott veszel te.

Ott találod hol káosz az úr,

Élő fekszik s halott dúl.

Fájdalom a jóhír, s az öröm kín,

Elméd vajh ilyet elbír?

Tégy egy próbát halál földjén,

Hol király a bolond s őrült a vén.

S ha bűntől fetrengve nem bírod tovább,

Cserepes ajkaddal ordítva zengd a kínok dalát!

[Gem Kapocs]

Út az élethez

Túl elmén és halálon,

Szörnyek közt várod hogy jöjjön az álom.

Bestiák övezve kitörsz,

Vérüket ontod, te is ölsz!

Düh vezérel ha megfáradtál,

Béke tölt el ha időd lejárt már.

Érzés mely édes, de fáj,

Élet mely szörnyű, de jár.

Érzések és gondolatok,

Tudod, szükséges a jobb.

Teszel érte bármit is?

Magadra vess ha nemtudod mit.

Magadra vess ha nemtudod mit tégy,

De segítek ez egyszer most még.

Keress pusztulást s halált,

Találd meg magadban üszkös romok városát.

Üszkös romok városában,

Találd meg ki magánál van,

Lelked képét vetítsd erre

S megtudod hová visz utad, merre

Merre vezet életed,

S ha élni akarsz fontold meg,

Ki az ki barát vagy ellenség,

Honnét jön a segítő kéz?

Onnét honnan nem is várnád,

Mert nem látod az angyalok szárnyát.

Nem isten és nem is ördög,

Barátság s szeretet mi örök.

Õrt áll feletted igaz barát,

Hogy ne dúdolhasd magány dalát.

Család s szerelem,

Az élethez más nem kell nekem.

[Vyergas]

Hozd

Nos, kaszálsz már?

Vagy csak állsz?

Azt ne várd, hogy én repüljek,

Tudod, hogy az téged vár.

Jajj, ugyan, hát m'ért nézel így?

Tudtad mindig, sohse bánd.

Ne gondold, hogy segít a hit.

Bemutatom, ím, a halált!

[Siana]

Szávitri legendája

1. rész

Élt valahol Indiában

Réges-rég egykirályságban

Egy lótusz-szemű lány,

Szávitri királylány.

Olyan szép volt az arca,

Hogy királyfik jártak csodájára.

De megkérni egyik sem merte a kezét,

Nem bírták látni nagy szépségét.

Ez nagyon elszomorította apját,

Hisz nem tudta férjhez adni lányát.

A lányát, ki isteni eredetű volt,

Kit Szávitri istennőtől kapott.

Szégyenében a király elküldte lányát,

Hogy találja meg magának a párját.

[Siana]

Szávitri legendája

2. rész

Hamarosan egy erdőbe vezetett útja,

A rengetegnél kocsiját is hátrahagyta.

Gyalog haladt tovább az erdőbe,

Míg egy nagy, furcsa fát vett észre.

E fa inkább hasonlított egy palotára,

Mintsem egy természetadta fára.

Szobák, termek voltak benne,

Gyönyörű kertekkel szegélyezve.

S hirtelen a lány elé toppant egy ifjú,

Egy gyönyörű arcú, szomorú fiú.

A fiúból holdfény, virágillat,

És iszonyatos szomorúság áradt.

[Siana]

Szávitri legendája

3. rész

Mikor a lány történetét mondta apjának,

A hír fülébe jutott egy bráhmannak*.

Mikor meghallotta, menten elsápadt,

Rögtön színe elé rohant a királynak.

Mikor a bráhman királya elé érkezett,

A király aggódva a bajra kérdezett:

[Siana]

Szávitri legendája

4. rész

Négy nap múlva már vége volt az évnek,

Ezért Szávitri szigorú böjtbe kezdett.

Három napig nem evett, nem is mert mozdulni,

Az istenek kegyelmét akarta így elnyerni.

És az év legeslegutolsó napján

Fát vágni indult a tudatlan Szatjaván.

A böjt végeztével vele tartott Szávitri,

Ki sorsától akarta férjét megóvni.

Szávitri szívében félelemmel figyelt,

Mikor hagyja el férje lelke a testet.

És végül megtörtént, mit a lány nem akart:

Szatjaván megszédült, összeesett és meghalt.

Majd hirtelen a semmiből ott termett Jáma,

A Halál félelmetes, kötélhurkos ura.

S mire Szávitri felfogta, istennel áll szemben,

Jáma már eltűnt férje lelkével.

Szávitri egész testében remegett,

Nem akarta elhinni, hogy ez történhetett.

Mégis miféle módon fogja ezt Szávitri

Szatjaván öreg, vak apjának elmondani?

De végül összeszedte bátorságát,

És elmondta az öregnek e tragédiát.

A volt király először sápadt lett,

Majd hirtelen vörösnek tetszett.

Majd hirtelen és teljesen váratlanul

E szavakat mondta meggondolatlanul:

[Pred]

Kétségek között

És csak ballagok egyedül. És tán felemészt a sötét.

Hogy érzem magam remekül? Hiszen szívem már az övé!

És csak várok, egyre várok. És tán meghasad a lelkem?

Ez átok? Ó, örök átok, Miért mérgezed a kedvem?

És csak sötétben ballagok, és meg nem láthatom a fényt,

Mert most egyedül vándorlok, s minden tövis engemet sért.

És csak megyek, s léptem nyomán fény kél, tiszta és szerelmes,

De körülöttem az orkán, és én csak létezek benne.

Vérző szívemre megleltem a gyógyírt, ki másik felem

És hű szerelmem lehetne, én érzem őt, és meglelem,

De nem tudom, mit érez ő, és milyen jövőt szán nekünk,

És egy kérdés itt bent mi fő, és űz, hogy együtt lehetünk?

[Alexander C. Dragon]

[fall2]

Vadászat

Törött lábbal futni vérebek elől

Tudni, nincs helyed e világon belül

Céltalan loholni a puszta létért

Újabb harcot vívni a holnapért

Ez az ösztön mely életben tart

Ûz, hogy élj meg még egy hajnalt

Karod emeli pajzsként arcod elé

Míg tested teszi érzéketlenné

S ha a lélek már nem bírja terhét?

Mikor az erő végleg elhagyja testét?

Ha térdre borul s várja a megváltás?

Vajon mutat e akkor arca megbánást?

Megbánni, azt hogy eleddig futott

Remélni, hogy már a végére jutott

Mosolyogni az égre, nevetni a napot

Tudván a halál is csak múló állapot

[Taxen]

Egy pitypang hervadása

Mit rejt egy pitypang?

Benne van a változás,

Minden baráti pillanat,

Az égbolt: álmodozás.

Benne van egy kellemes

És vidám délután,

Egy rövid utazás,

Egy leszakított virág.

A táskámra tűzött pitypang

Lassan hervad már,

De a tavasz nem múlhat,

Akárcsak ez a barátság.

Nem múlik ez az ölelés,

A kimondhatatlan érzés,

Rajtunk kívül ezt senki,

Senki nem értheti!

[Siana]

Költők dala

Költők vagyunk, a szavak mestere,

Nincs más hivatásunk éltünkben.

Szavainkkal az emberek lelkében

Világokat alkotunk, majd rombolunk le.

Múzyák kegyeltjei vagyunk, dalnokok,

Kik a világot, az életet éneklik meg.

Verseink után férfiak és asszonyok

Sírva fakadnak, majd nevetnek.

De emberek is vagyunk, egyszerűek,

Az élettől megcsömörlött művészek.

Mi is eszünk, alszunk, dolgozunk,

Örök hű társunk a magányunk.

S míg beragyog minket sugara a Napnak,

Mi örökké csak írunk és írunk,

Lelkünk soha nem nyugodhat,

Mert mi mind költők vagyunk.

[Pred]

Picimnek

Messzi a ház, Ahol te vagy,

A szívem fáj, Majd meghasad.

Bús, borongós, Ködös este,

Nem hagy nyugtot Kísértése!

Szürke viskó, Miazmás köd,

A kert tarló, nyomott légkör,

Siralomház, szakadt cella,

Édes magány, üres szoba.

Hanyatt fekszem, semmit nézem,

Indulnom kell, vár ez éjjel!

Szemem hunyom, megnyugodok,

Öntudatlan, s Rád gondolok

[Alec Baldwin]

Szakítós vers

Hajnalban nyer értelmet

Miért játszottak véreset

A lények az erdőben

S kiderül majd időben

Szeretődnek fél lélekkel

Miért sóhajtasz kéjeset

Éjjel nyer csak értelmet

A reményt adó fényeket

Miért oltja ki szüntelen

A reményvesztett idegen

Ki nem szerethet szépeket

Képet, krémest, édeset

Nem nyert végül értelmet

Mert kizárt minden érzelmet

Se eleje, se vége

És a kérdés: Megérte?

Mikor lép majd bármi is

Az üresség helyébe?

[Valaki]

Keresődal

Halk suttogásokat hallok hosszú idő után,

És elindulok a jövőm felé a múltam nyomán,

Újra írom történetem, írok hozzá újakat,

Miket titkon, nagyon sokáig magamban hordoztam.

Alakokat látok futni, ölelni egymást,

Meglelik egymásban az önzőség vigaszát

[Valaki]

Kerülőút

Emlékek

Szél elfújja mögülem a nyomokat,

Levegőbe hazugságot rajzoltam

[Felon]

Miért, miért, miért, miért?

Rámborult az éjszaka, forrongó sötéttel,

Nem bírok a rámzúduló, felkapó örvénnyel.

Hagyom magam, elvihet, ahová csak akar,

Hogyan tudnám meggyőzni, hogy lelkem pusztán avar?

Szemembe nevetne, bár sohasem vádolt,

Arcában a fény engem sohasem gátolt.

Nehezülő nyelvvel kérdezem: mi dolga?

Nem tudja mi a mód, ami velem kitolna.

Megvetendő szívében rozsdavörös ének,

Agyának kertjében a virágok sem szépek.

Számító, elfogult, unalmas és senki,

Azt ami benne van, soha el nem rejti.

Felémjön, nevetek, meghökken és félszeg,

Közöttünk a levegő sehogy sem fér meg.

Magabiztos mozdulattal kitárja a száját,

Fennhéjázó élvezettel felpúpozza hátát.

Nincs hatással rám ez a szükségtelen cécó,

Kimondom hát, mi szerintem végszó.

Fülét-farkát behúzva elmenekül tőlem,

Pedig én még tányérját sem törtem.

Nézem, ahogy villámként távolodik, félek,

Belőle soha, szemernyit sem értek.

Nem akarom, hogy visszajöjjön, ártó,

Lénye a lényemnek egyenesen bántó.

Lehunyom a szemem, és leülök az ágyra,

Összegömbölyödök, rettentően fázva.

Megint itt járt, nem tudom ellökni,

Sikerült újra a kezeimet megkötni...

2006. 10.

[Felon]

Tükör

Belenevettem a tükörbe, nem láttam ki van ott.

Csak annyit éreztem, hogy nagyon zaklatott.

Szólni akartam, vigasztalót, szépet,

Rajzoltam volna neki hintalovat, kéket.

Meséltem volna neki csodaszép meséket,

Távoli vidéken játszódó regéket.

Elvittem volna múzeumba este,

Lerajzoltam volna ülve és fekve.

Adtam volna neki színes könyveket,

Hogy ne hullasson sötétlő könnyeket.

Kézen fogtam volna, egyedül ne legyen,

Érezze, hogy milyen a világ szép kereken.

Szerettem volna, ha beszél hozzám végre,

És kijön velem a tündöklő fényre.

Megsimogattam volna lehajtott fejét,

Azt akarván, ne veszítse eszét.

Vittem volna neki piros pöttyös labdát,

Hogy ne szorongassa azt a ronda szablyát.

Megajándékoztam volna boldog mosollyal,

Hogy szívének dallamát dúdolja torokkal.

Elhittem volna neki, bármit is mondjon,

Csak ezentúl egy csepp könnyet se ontson.

Festettem volna neki gyönyörű képeket,

Hogy szemében is őrizzen szépeket.

Szerettem volna megismerni a félőt,

A reménytelenül elbukott, semmitsem értőt.

Szerettem volna tudni, hogy érte végét,

De a tükör már nem tudta megmutatni képét...

2006. 10.

[A'frad]

Egy utolsó tánc...

Megint a káosz, megint az őrület.

Elönt a fájdalom utáni vágy.

Kábulni, ájulni akarok,

csak nézni a falakon kavargó káoszt.

Várni a percet, mikor a szívem egy utolsót dobban,

táncolni egy utolsót egy régi jóbaráttal,

a Halállal.

Megkapni az utolsó csókot,

élvezni az utolsó, magányban megélt éjszakát.

Véget vetni az önmagammal vívott csatáknak,

befejezni a harcot a világgal.

Látni kívülről magamat a kedvesem karjaiban,

elbúcsúzni egy utolsó mérgezett csókkal.

Inteni egy utolsót, s mondani:

"Ne bánkódj, minden így volt jó!

Engedj el, csak ezt kérem.

Engedj, hogy boldogan mehessek el!

Ne félj, csak táncolok egyet a Halállal,

majd csókot lehelek vérvörös ajkára.

Ne félj, csak meghalok.

Nem rossz az, csak bánatos.

Nem kell megsiratni, csak utoljára rámgondolni."

[A'frad]

Jövő

Szép ígéretek, csak üres szavak.

A jelen sötét, a jövő véres, hallgatag.

Örökös menekülés, rémálmok.

Gyűlölet, félelem, halál, harag.

[A'frad]

Élni...

Szeretnék kilépni a fényre,

ismét a fényben járni.

Ismét érezni a tüzet magamban,

ismét érezni, hogy én vagyok a tűz.

Ismér érezni...

Boldog akarok lenni,

a fényben járni,egy új úton járni.

Kibújni minden maskarából,

s megmutatni önmagam.

Megmutatni, hogy

én is érek valamit, hogy

én is vagyok valaki.

Vissza akarom szerezni az életem,

hogy végre én mondjam meg mi legyen,

hogy én irányítsam az életem.

Most mindenből elég lett!

Élni akarok!

Újra élni!

Megint a fényben élni

[A'frad]

Szeretet

Egyetlen szó, melyet érezni kell,

Egy érzés, melyet ki kell mondani,

Egy jel, melyre válaszolunk,

Egy fénysugár, melyet követünk,

Egy csoda, mely széppé teszi életünk,

Egy vágy, melytől a parázs tűzrelobban,

Egyetlen gyönyörű érzés, mely hatalmában tartja a szívet,

Egyetlen angyali érintés, mely megmenti az életet.

[A'frad]

Mi vagyok?

Nap, mely melegít,

Tűz, mely felhevít,

Éjszaka, melytől félhetsz,

Hideg, melytől megremegsz,

egy sötét út, melyben elveszel,

Egy dal, melytől könnyezel,

Egy szó, melyet annyira szeretsz,

Egy vers, melytől nincs szebb,

Egy élet, melyben élhetsz,

S egy álom, mely soha nem érhet véget.

[A'frad]

THC

Szívni akarok, de nincs mit.

Levegőt? Minek?

Kábulni, ájulni, élvezni akarok.

Kacagni a kéjtől,

lebegni, ha szél jön.

[Pred]

Engesztelő

Imádom a földet,mert tudom, hogy Te jársz rajta,

Imádom a napot,mert tudom, hogy Téged süt,

Ne hagyj engem kétségek között!

Imádlak, mert nekem Te vagy a Nő

Próbálok szeretni, ez még sikerülhet,

Szerelmes lehetek, de ezt más nem képes

Kiváltani, mit Neked mindenütt e

Lélekben életre keltsz.

Nem vagyok egy jó versíró,

És tán nem hatnak meg szavaim,

Mert szívből jött, s igaz e szó,

Mellyel Neked adom szárnyaim!