MagyarGergely Közzétéve: Május 20, 2014 Közzétéve: Május 20, 2014 Téma nyitott, olyan jelentkezőket várok, akik MAGUS-t akarnak játszani egy MAGUS táborban. Koncepció: Egyelőre szabad, igény szerint. Ha nem lesz ötlet, majd én kitalálok.
Lozartan Közzétéve: Május 20, 2014 Közzétéve: Május 20, 2014 Szívesen részt vennék egy időutazós jellegű játékban, ahol a Kígyót kell(ene) kicseleznie a partinak egy őrült dorani időmágus ördögi tervének részeként.
MagyarGergely Közzétéve: Május 20, 2014 Szerző Közzétéve: Május 20, 2014 Üdv!Te egyáltalán jössz majd a táborba? Mert a listán nemigen láttalak... (még?) Az ötlet kellőképpen vad, ám csapat kérdése mindössze. Ha lesz támogatottsága, mehet. Ám természetesen más koncepcióknak is van helye.
bűvdudás Közzétéve: Május 20, 2014 Közzétéve: Május 20, 2014 Jó estét! Nem tudom, hogy a magamfajta esetleges és alkalmi beugrónak illik-e egyáltalán ötletelni, de fenemód vonzó ez a képlékeny koncepció. Szóval: - Ibarai vesszőfutás: Manifesztációs háború. Pyarron minden követ megmozgat az Õsi Nép nyomasztó fölényének ellensúlyozására. Egy kutatócsoport sikeresen megszerez egy amund tárgyat (ereklyét, fegyvert, "rosette-i követ", szarkofágot...). Cél: eljuttatni azt a hatvárosi térkapuig a háború által fenyegetett területen keresztül. Természetesen több csoport is érdeklődik holmi iránt... és persze maga a tárgy is tartogathat meglepetéseket. - Díszőrség: Egy újonnan feltűnt gazdag fiatalember (ködös háttérrel) be kívánna kerülni a város magasabb köreibe. Estélyt tervez hát adni. Kapcsolatai azonban alig, irigyei számosak. Úgy véli, néhány tessék-lássék díszőrségnek álcázott profi puszta látványa is útját állná az egészségtelen gondolatoknak. Láblógatós laza munkának ígérkezik, némi könnyen jött pénz, potyalakomával (míg a hajó/a karaván továbbindul, elül a vihar, megszűnik a karantén... akármi...). De szívesen játszanék szinte bármit, ami MAGUS, s pörgősen kitölti a rászánt öt (ugye?) órát... egyelőre a helyünket keressük (Coryssal, ha minden igaz ).
MagyarGergely Közzétéve: Május 25, 2014 Szerző Közzétéve: Május 25, 2014 Üdv!Szerintem mindenki ötletelhet, aki jön táborba és játszani is akar. Jó felvetések, meglátjuk, melyik tetszik több játékosnak.
Lozartan Közzétéve: Május 26, 2014 Közzétéve: Május 26, 2014 (szerkesztve) Üdv!Te egyáltalán jössz majd a táborba? Mert a listán nemigen láttalak... (még?) Az ötlet kellőképpen vad, ám csapat kérdése mindössze. Ha lesz támogatottsága, mehet. Ám természetesen más koncepcióknak is van helye. Szeretnék jelentkezni akkor a csapatba, ott leszek a táborban. Szerkesztve ekkor: Május 28, 2014 , Lozartan által
bűvdudás Közzétéve: Május 29, 2014 Közzétéve: Május 29, 2014 Sziasztok!MagyarGergely;én is jelentkeznék a csapatba egy játék erejéig (ha nem probléma, hogy csak látogató-minőségben teszem ezt).
Coryss Közzétéve: Május 29, 2014 Közzétéve: Május 29, 2014 Üdv!Szeretnék és is jelentkezni a csapatba ha nem probléma, hogy csak egy napra megyek le.
Dekker Közzétéve: Június 6, 2014 Közzétéve: Június 6, 2014 MG mesére narancskapucnis mocskosszájú minden nap elpatkoló, de reggel feltámadó egyed jelentkezik! De amennyiben mégsem lenne jelen, úgy átadja Dekkernek a helyét.
MagyarGergely Közzétéve: Június 6, 2014 Szerző Közzétéve: Június 6, 2014 Üdv! Ez eddig négy játékos - ez már elég egy jó kalandhoz. Szerintem egyáltalán nem probléma, ha csak egy napra jön valaki... az ilyen rövid játék ideális a tábor, a hangulat megismerésére, és jövőre talán már az egész táborban számolhatunk veletek! Csak muszáj lesz készülni akkor valami kalanddal...
MagyarGergely Közzétéve: Június 10, 2014 Szerző Közzétéve: Június 10, 2014 Üdv! Szerintem lehet... majd megkérdezem a KM-et. 4-5 játékos még ideális. Ugyanakkor kezdjetek el gondolkodni a karaktereken, hogy mivel szeretnétek játszani. Én nem készítek előre karaktereket, mindenki azzal jön, amivel akar. (MAGUS-on belül.) Nem kötelező, de nem árt, ha a csapat képes együtt élni és működni... ellenkező esetben egymás lemészárlását kellene mesélni... ami akár izgalmas is lehet, de a MAGUS nem erről szól.
bűvdudás Közzétéve: Június 10, 2014 Közzétéve: Június 10, 2014 Sziasztok! MagyarGergely írta: Ugyanakkor kezdjetek el gondolkodni a karaktereken, hogy mivel szeretnétek játszani. Én nem készítek előre karaktereket, mindenki azzal jön, amivel akar. (MAGUS-on belül.) Ha így áll a helyzet, akkor én mindjárást be is jelenteném, hogy Krad egyik paplovagját szeretném megszemélyesíteni. Ez a karakter elég sok garnitúrába beilleszthető, alkalmazkodóképes és elég nyitott... ja, és mellesleg közel is áll hozzám. Ha mégsem férne bele a csapatkoncepcióba (nem tudom, kinek milyen elképzelései vannak), akkor persze valami más is elképzelhető. A hozzávetőleges szinthez szerintem a KM adjon valami instrukciót, hogy mégis tudjuk, miben gondolkodjunk...
MagyarGergely Közzétéve: Június 10, 2014 Szerző Közzétéve: Június 10, 2014 Üdv! Jogos... A szint legyen 2 és 5 között... így is a "levegőben lógnak" majd. Az ynevi helyszín és koncepció egyelőre szabad, igény szerint bár a karakterek körvonalazódása elkezdi majd behatárolni. Tíz képesség között elosztható 135 pont, vagy dobás a helyszínen. A csapat homogénségéhez nem ragaszkodom, ha valakit zavar egyik-v. másik módszer, jelezze, és akkor döntsetek, melyik a tetszetősebb. (szintenkénti fejlődést - HÁZI szabály igény esetén biztosítok, ennek szintre hozása kizárólag a helyszínen, KM előtti dobással) Kasztok, képzettségek, stb. a könyvekben, kiegészítőkben. Különleges kérés, igény esetén kérdezzetek bátran. Jelige: bármit lehet, csak jól játszd ki. (a többi szokásos megkötéssel, csapat összeférhetősége, koncepciója, általános szabályok vezérelvei)
Füli Közzétéve: Június 10, 2014 Közzétéve: Június 10, 2014 Hali!Ha még nem késő én is mint egy napos táborozó szeretnék élni a lehetőséggel és jelentkezni erre a kalandra.Remélem még beleférek.
MagyarGergely Közzétéve: Június 10, 2014 Szerző Közzétéve: Június 10, 2014 Üdv!Még be. Hat játékos fölé már nem mennék. Nem kerülnek sorra elégszer, és mindenki szeretne játszani.Szóval betelt minden hely.
bűvdudás Közzétéve: Június 12, 2014 Közzétéve: Június 12, 2014 Sziasztok! Időutazós játékhoz többiek mit szóltok (korábban már felvetettem ezt a kalandötletet, ahogy Bűvdudás is párat)? A Krad paplovagom alighanem díjazná az egyedülálló lehetőséget... egészen addig a pillanatig, míg rá nem jönne, hogy az istenség, akit tisztel, valamiért nem elérhető az adott korban... Ami engem illet, igazából nincsen kifogásom a Vén Kígyó hátán való tekergés ellen, ha nem bonyolítja irreális mértékben túl a cselekményt. Ne feledjük, csak egy délutánunk van, illetve lesz. De a végső döntés úgyis MagyarGergelyé; ő tudja, mihez van ihlete, kedve, illetve mire van ideje... Mindenesetre nyilatkozzanak a többiek is, az mindenképp segítség a KM-nek... de nekünk is, a felkészülésben.
Coryss Közzétéve: Június 12, 2014 Közzétéve: Június 12, 2014 Üdv!Én valószínűleg Kardművésszel vagy fejvadásszal mennék (de ha nagyon nem férnének bele a csapatba akár változhat is).Szerintem időutazós modulhoz kevés a játékidő.
MagyarGergely Közzétéve: Június 12, 2014 Szerző Közzétéve: Június 12, 2014 Üdv! Még jó, hogy benéztem (valamiért azt gondoltam, mindenki előregyártott karit kap). Nem fogok karaktereket kidolgozni senkinek. Egyrészt, magam sem sokra becsülöm az olyan játékot, ahol előre gyártott karaktereket adnak, én versenyből is jobban szeretem azt, ahol karakteralkotási szabadság van. Másrészt, akinek semmi ötlete, vagy nem is szeretne semmit igazán, pláne, ha nem telik tőle annyi, hogy megalkossa a saját karakterét, annak nem biztos, hogy én akarok mesélni... esetleg egy dartonita "jó" boszmester Arra azért most felhívnám a figyelmet, hogy a klasszikus boszorkánymester nem fér össze a dartonita vallás koncepciójával. Torzulásokkal igen, ha mondjuk belátta, hogy nem jó, amit csinál... de mindenképpen nekromancia nélkül. A Dartonita vallás alapelve, hogy a halál szent. Élőholtakkal manipulálni nem ok-s, főleg nem papi személynek. Azt a tévnézetet, hogy a dartoni-halál meg boszorkánymester-élőholtteremtés kéz a kézben járnak, meg külön ezért Rowonban dartonita boszorkánymesteri rendnek kell lennie, oszlassuk el gyorsan. Fajilag ember vagy félork Ez utóbbi nincs a MAGUS-ban. (az "udvari" jelzőt ki nem állhatom) Hát, így hívják őket. Ez van. Ellenben partner vagyok akár a vadork megszemélyesítésében is. Noha elég nehezen illeszthető be egy csapatba. Időutazós játékhoz többiek mit szóltok? Nekem akár ez az ötlet is tetszik, de mint ahogy Bűvdudás felvetette, elég bonyolult és hosszú kalandokat szülhet, ha még játszani is akarunk, és játékidő az csak fél nap lesz...
Lozartan Közzétéve: Június 12, 2014 Közzétéve: Június 12, 2014 Félork nincs a hivatalos MAGUS-ban, de én azon morfondíroztam, miért ne születhetne egy udvari orknak és egy embernek közös gyermeke.. Elfnek és embernek lehet, akkor orknak (ami lehet akár vadork is, bár ott nyilvánvalóan erőszaktételt tudnék csak elképzelni) és embernek miért ne? Erre a versenyre is egy ilyen karakterrel jelentkeztem és elfogadták. Nyilván játéktechnikailag az udvari ork értékeit használnám és ha nem fogadod el a fentebbi koncepciót, természetesen "sima" udvari orkot hoznék - ha azt hoznék, ez is még csak ötletelés.. A "jó" bm jelzőjét nem véletlenül írtam: teljes mértékben osztom nézeted a dartoniták hozzáállásáról a nekromanciához. Én se gondoltam másra, mint egy olyan figurára, aki a villámmágiára specializálódott (plusz néhány olyan varázslatra, ami nem ellenkezik a pyar értékrenddel - nekromancia és gonosz célra fordított mágia semmi esetre se fér ebbe bele. Végezetül: időutazás nem feltétlenül kell, Bűvdudás ötleteiből is bármelyiket bevállalnám, vagy ha lesz még felvetés, ahhoz is alkalmazkodom (amennyiben persze nem ellenkezik teljesen az én motivációimmal).
MagyarGergely Közzétéve: Június 12, 2014 Szerző Közzétéve: Június 12, 2014 Üdv!Nos, ami azt illeti, előfordulhat... utánanéztem, én ezt találtam a DV-fórumos anyagokban: Nos, a mindenféle hibridek ynevi elszaporodását én szerepjátékos atavizmusnak tartom, és ott irtom a M*-irodalomból, ahol csak tudom. Az általad fölvetett kereszteződések többségének nem annyira genetikai, mint inkább kulturális akadályai vannak. Ha mindenáron konkrét választ szeretnél, várj egy pillanatot, megkérdezem a társaságomban időző Ellana-papnőket, ők a szakértők ebben a témában...No, megvolt. Kérlek szépen:1) Törpe-ember félvérek előfordulnak, de a félorkokhoz hasonlóan "öszvérek".Raoul Reniertől származik az idézet. Szóval ezek szerint lehetséges a félork... Meghajlok a szándékod előtt, főleg, hogy nem a játéktechnikai tápolás a célja, lévén, kihozod valami játszható fajból. Boszorkánymester ügyben egyetértünk.
bűvdudás Közzétéve: Június 12, 2014 Közzétéve: Június 12, 2014 Sziasztok! Nos, ami azt illeti, előfordulhat... utánanéztem, én ezt találtam a DV-fórumos anyagokban: "Nos, a mindenféle hibridek ynevi elszaporodását én szerepjátékos atavizmusnak tartom, és ott irtom a M*-irodalomból, ahol csak tudom. Az általad fölvetett kereszteződések többségének nem annyira genetikai, mint inkább kulturális akadályai vannak. Ha mindenáron konkrét választ szeretnél, várj egy pillanatot, megkérdezem a társaságomban időző Ellana-papnőket, ők a szakértők ebben a témában... No, megvolt. Kérlek szépen: 1) Törpe-ember félvérek előfordulnak, de a félorkokhoz hasonlóan "öszvérek"." Raoul Reniertől származik az idézet. Ehhez még egy érdekes kis adalék... Mert amit írtam, az az igazság; és erre tanúk adoptált őseim csupasz koponyái, amiket tiszteletem jeléül bőrszíjra fűzve hordok a nyakamban; tanúk továbbá nyolc anyától született gyermekeim, akik félvérek ugyan, de késsel a kezükben tanították meg a többi suhancot, hogy nincs mit szégyenkezniük az apjuk miatt! A fentiek szintén Raoul Reniertől, a Summariumból valók; épp Radrig en Naith (alias Grauk Uruwortha) vall az orkokról... A villámvarázslatokra kihegyezett, "szürke zónában" tevékenykedő boszorkánymester meg kimondottan szimpatikus. Kár, hogy csak fél napunk lesz mindent kijátszani...
tetra Közzétéve: Június 12, 2014 Közzétéve: Június 12, 2014 esetleg egy dartonita "jó" boszmester Arra azért most felhívnám a figyelmet, hogy a klasszikus boszorkánymester nem fér össze a dartonita vallás koncepciójával. Torzulásokkal igen, ha mondjuk belátta, hogy nem jó, amit csinál... de mindenképpen nekromancia nélkül. A Dartonita vallás alapelve, hogy a halál szent. Élőholtakkal manipulálni nem ok-s, főleg nem papi személynek. Azt a tévnézetet, hogy a dartoni-halál meg boszorkánymester-élőholtteremtés kéz a kézben járnak, meg külön ezért Rowonban dartonita boszorkánymesteri rendnek kell lennie, oszlassuk el gyorsan. Alyrról meg szemérmesen hallgatunk?
Füli Közzétéve: Június 15, 2014 Közzétéve: Június 15, 2014 Hali! Jellemtől függően nálam elég sok karakter forgolódik a fejemben, így valószínűleg kitudok választani egyet a csapathoz ami megfelel (még nem körvonalazódott le egyre). Összemesélést meg kímélendő vmely más fórumon (pl.:skype-on) egyszer összefuthatna a csapat, hogy pár dolgot leszögezzünk (de tényleg csak azért , hogy ott már csak félnapos modulra keljen koncentrálni) Modulhoz csak annyit, hogy már rég küzdöttem az életemért egy csavaros modulban (nesze semmi fogd meg jól) ( meghagyom MG-nek a teljes szabadságot).
Neko Közzétéve: Június 17, 2014 Közzétéve: Június 17, 2014 Üdv! Én egy Indiana Jones típusú karaktert hoznék nőben... van is egy karakterem, amit csak kicsit kéne módosítani. MG, amint tudom elküldöm neked véleményezésre. Én örülnék, ha engednéd... És persze, ha a csapatnak is OK a dolog... A skype-os összemesélés ötletét támogatom.
Recommended Posts
A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!
Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.
Kalandozónév regisztrálása
Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!
Csatlakozás a KalandozókhozBejelentkezés
Már velünk kalandozol? Lépj be!
Belépés