Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.

Élménybeszámolók


Recommended Posts

Üdv,

ide jöhetnek az élménybeszámolóitok az idei táborról.

 

Az enyém most rövid lesz:

Köszi a tábort, Antail! A mese a csapatomnak igazi kihívást jelentett, nagyon sokat tanultam belőle, és jól éreztem magam végig, köszönöm nektek is, és gratulálok a szép eredményhez, ügyesek voltatok! Jó volt ilyen sokat beszélgetni sokatokkal, nagy élmény volt kipróbálni a vérfarkasos játékot is. A kaja minőségével teljesen elégedett voltam, a mennyiség terén esetleg lehetne még javítani. Idén 6-7 órákat is aludtam éjszakánként, most mégis ugyanolyan fáradt vagyok, mint akkor, mikor ennél sokkal kevesebbel is beértem. Vagy öregszem, vagy a mesélés és egyéb tevékenységek voltak idén fárasztóbbak (esetleg mindkettő...). Így vagy úgy, soha rosszabb tábort!

 

 

Link a hozzászóláshoz

Nekem ez a tábor a kalandozó társakról szólt idén. Eleve egy olyan csapatban játszottam ahol csak scyllát ismertem jól mint játékost. Taoval egyszer voltam csapatba eddig, tetrával pedig csak mint mesélőhöz volt szerencsém. Így kíváncsian vártam a közös játékot.Már az elején megnyugodtam,gördülékenyen ment a játék, érdemes volt a csapatot együtt részletesen kitalálni és felépíteni.CS személyében nagyon jó mesélőt kaptunk.A maffia jellegű csapatunkkal a tárgyalások mentén haadtunk, a kaland végén a szükséges erőszak bevetésével értük el célunkat. A modulból nekem az új fajta szimpatikus mágia eseményen kívül Tao karakterének és a modul gorviki vezérének a Grófnak a tárgyalásai okoztak felejthetetlen perceket. És továbbra is igaz ne maradjon soha senki egyedül .Mi csak egyszer tettük ezt meg a modul alatt és majdnem  egyik csapattársunk életbe került.Örülök a helyezésünknek, tetra sikerének és az ynev kvízen nyújtott teljesítményünknek is.Szuper a kalandozós csuklyás felső! De elsősorban annak örülök hogy sok mindenkivel tudtam beszélgetni és játszani.A kocka és kártya bang nagyon jó volt.Már régen játszottam jó volt felfrissíteni az ismerteket. A one night (vérfarkasos játék) nálam is vitte a prímét.

 A kalandmodul elejébe már sikerült bele olvasnom így majd kíváncsian várom ha fenn lesz az oldalon.Igen tudom hogy még kell rajta pontosítani és más tervek is vannak vele, szóval amikor publikálható lesz addig türelmesen várok.

Köszönet a kalandozós naptárért már ki is függesztettem! Nekem nagyon tetszik.

A hely ahhoz képest hogy hirtelen kellett a másik helyett keríteni újat szerintem teljesen vállalható volt.Nekem semmivel és főleg senkivel nem volt gondom. Remélem én sem zavartam senkit még a káoszsserifkedésemmel sem a Bang alatt! :)Külön öröm volt látni a sok számomra új ,friss arcot és együtt játszani!

Várom a következő kalandozós találkozót :)

 

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Az idei téli tábor számomra kicsit családiasabbnak érződött, mint az előző 1-2, ami azért különösen érdekes, mert 2 új csapatunk is volt. Remélem ez azt jelentette, hogy sikerült nekik beilleszkedniük, és jól érezték ők is magukat. :)

A modul kellemes meglepetés volt, kicsit összetettebb és intrikázósabb, mint amiket a TT-ken megszoktunk, inkább nyári táborokban szokott jellemző lenni az ilyen típusú és méretű kaland. A csapat - Ragadozó Retró Gumikacsák - fasza volt, köszi minden csapattársamnak a játékot, és a türelmet a falábú varázslómmal szemben! :)

A modulon kívül töltött időben a prímet idén a One Night - Ultimate Werewolf játék vitte, Nekdolan-nak külön köszi ezért! Szerintem napi 6-7 órát igénybe volt véve az a játék, majdnem annyit, mint a kalandmodul maga. :D Már tervezem is a beszerzését.

Köszi a szervezést és az élményeket, találkozunk a Nyári Táborban (ha nem előbb)! :) 

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Én meséltem az egyik "új" csapatnak. Kezdő km lévén sokat tanultam, és nagyon élveztem a mesélést. A város lakossága jelentősen megfogyatkozott a modul végére, úgyhogy nem lehet mondani hogy a játékosaim nem voltak hatékonyak :D. A One Night Werewolf meta-játéka a tábor végére olyan epikus végletekig megváltozott, hogy örömvolt nézni, ahogy az egyszerű falusiak is megpróbálták állandóan átverni a vérfarkasokat. Nyári táborra megveszem a maradék kiegeket, hogy ne legyen olyan uncsi :D . Kaja nem volt rossz. A pontossággal sem volt gond.

Várok mindenkit a NYT-ban

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

Szeretném megköszönni a csapatomnak és a mesélőnknek az idei táborban összehozott szuper játékot. Nekem bejött a modul is, igazán fordulatos volt és a csapatunk is elboldogult vele valahogy (köszi MG! :) ) A szervezők munkáját is köszönöm, nekem tetszett a hely, az idilli környezet és a kaja is jó volt. A társaság  is, mint mindig. A kocka Bang is este, de végül elmaradt az ISN, ezt remélem nyáron pótoljuk majd. 

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Röviden, ez is egy nagyon jó Téli Tábor volt, le is írom, miért. 

Először is már az elején kiemelem, hogy nagyon meg kell köszönnünk a tábort a szervezőknek. Ne feledjük, hogy a régi szálláshely leégett, és ezért néhány napig nem is volt biztos, hogy lesz tábor. Nem tudom, hogy mit kellett ahhoz Ranagolnak áldozni, hogy ilyen hamar, ilyen változatlan áron, és közel az előzőhöz, és ismert helyszínen lehessünk, de mindenképpen elismerés és köszönet illeti azokat, akik ezt ilyen roham tempóban megoldották.

A helyszínt már ismertük, annak előnyeivel (nincs úgy elkülönítve a helyszín) és hátrányaival (pl. vizesblokk :D). De alapvetően jó volt, és a célnak megfelelt, nem fáztunk, volt hol aludni és játszani, mi kell még? A kaja is jó volt, persze mindig lehet még valamit hozzáadni meg hiányolni, de nem voltam éhes, és meg is lehetett enni, amit kaptunk. Mondjuk, az előző hely étkezőjének családias hangulatát azért sajnálhatjuk. :)

A tábori ajándék is nagyon-nagyon-nagyon elendor (király :) ) lett, már kint is van a falon. Külön köszönöm Antailnak a kalandozós pulcsi tesztverzióját, ezek után nem kell fázni majd a versenyeken, hogy öltözékemben is megjeleníthessem a kalandozókat. :)

A játékkal is elégedett voltam, kiváló csapatot kaptam a HOPPP játékosaiban - a névért még kaptok! :) - sem a hozzáállással, sem a játszási hajlandósággal nem volt gond. Lelkesek és aktívak voltak - meg is lett az eredménye - és remélem, hogy a mesélésről is legalább ilyen élményeket vittek haza, és sikerült megmutatni, hogy a 18-as szépségnek nem csak előnyei vannak :)  Érdekes volt újabb és újabb elcsábíthat - vagy kevésbé - NJK-kat generálni, és végigzongorázni, kit, mit és hogyan kever meg három rátermett boszorkány. A (gyáva) szerzetes meg... jó volt. ;) 

A modul kiváló volt, csak jelzem, hogy a szokásoknak megfelelően hamarosan mindenki olvashatja. Én elégedett voltam a KM gárdával is, sőt, a bíró különösen közel állt a szívemhez :D - de a viccet félretéve, úgy érzem, hogy a munkája értékes szeletet tett hozzá az értékeléhez, ami egyébkétn is a TT-n megszokott legoptimálisabb (he-he CS :) ) módon zajlott. 

Azt hiszem, mindig akadt elfoglaltság a játékok után is, nem emlékszem unatkozásra, és a kipihentségi szintem gyors esése is azt mutatta, hogy az esték alvás helyett inkább társasozással teltek. Köszönöm a Bang-társaknak a vadnyugati kalandokat, volt, hogy túléltem a játékot... (igaz, nem azt, amelyikben teljesen becsületesen játszottam :D ) Jó volt az Arthur-királyos is, és bár csak távolról hallottam a vérfarkas mesterkélt hangú alámondásait, kedvem lett kipróbálni. Köszönöm a beszélgetéseket is, akikkel volt, persze olyan is volt, ami elmaradt, mert valaki b-t lejönni táborba... nade majd. Hiányzott - többek között - Pancsa és a gyilkosos játék is... 

Mindent összevetve, jó tábor volt, szerencsénk volt az idővel is, és az oda-visszaút is vaddisznómentesre sikeredett. 

Jövőre legalább ugyanilyet! 

Link a hozzászóláshoz
4 órával ezelőtt-kor MagyarGergely írta:

Nem tudom, hogy mit kellett ahhoz Ranagolnak áldozni, hogy ilyen hamar, ilyen változatlan áron, és közel az előzőhöz, és ismert helyszínen lehessünk, de mindenképpen elismerés és köszönet illeti azokat, akik ezt ilyen roham tempóban megoldották.

A valasz erre igen egyszeru, a mi erdekunkben Ranagol magahoz szolitotta azokat, akik a helyszinen taboroztak volna. :gonosz: Most mindenki mondjon egy Halott indult...

Link a hozzászóláshoz

Sziasztok!

A "mizu" csapat nevében írom ezt a kis beszámolót.

Újonc csapatként, 3 fővel vágtunk neki a tábornak. Már nagyon vártuk, és kíváncsiak voltunk, hogyan is néz ki ez az egész. Röviden: Nagyon jól éreztük magunkat a táborban.  A kaland nagyon jó volt, teljes szabadságot engedett nekünk. A kalandmesterünk (Antail) király volt, még egyszer köszönjük neki a mesélést, egyszerűen baromi jók voltak a leírások. (főleg a nagy melles részek, amikre persze CZ is megérkezett :D)

 Nagyon kedves és segítőkész volt mindenki, jó volt megismerkedni a többiekkel. 

A One Night Werewolf tényleg mindent vitt, elképesztően egyszerű és mégis a végtelenségig bonyolult meneteket lehet vele alkotni, nagyon tetszett, a tábor óta is nagyon sokat játszottunk vele, nem lehet egyszerűen megunni.

Az ajándék is szuper, már kint van a falon :D 

Alig várjuk a következő tábort, ahol remélhetőleg még nagyobb tagot számláló csapattal tudunk részt venni. :)

 

Ui:  Patrik üzeni, hogy Tao nem mondhat igazat, mert most nem ő a Troublemaker ;)

 

Link a hozzászóláshoz

Üdv mindenkinek!

A kimondhatatlan nevű Nisgh Astwell kardjainak nevében írok ide. Nekünk ez volt az első táborunk, és ami a modult illeti, nekünk leginkább a tapasztalatszerzésről szólt. Megtanultuk, hogy a jó kalandhoz játszani kell leülni, és nem foggal körömmel küzdeni a gyors és hatékony megoldásért. Kissé szomorúak voltunk, hogy elgáncsoltuk magunkat a fanatikus Sogronhittel, de amikor el tudtuk engedni magunkat, jól szórakoztunk a város kárára.

A tábor hangulata nagyon ismerős volt, legalábbis nekem. Barlangász túrákon látni hasonló, kortól függetlenül felszabadult, közösen ivó-beszélgető, társasozó társaságot. Öröm volt látni, hogy ilyen összetartó közösségbe kerültünk. A nagy társaság és a borzasztó névmemóriám ellenére jól megtaláltam a hangot bárkivel a házban, úgyhogy felejthetetlen élményekkel gazdagodtam.

A naptár nálunk is a falakon pihen, és jelzi mikor várható a nyári tábor, amit semmiképp sem akarunk elmulasztani, bár igyekszünk kissé agilisabb csapatot hozni, már elolvastam és meg is tanultam a 2014-es "Hogyan legyél Legjobb Szerepjátékos" útmutatót. B)

Link a hozzászóláshoz

A hozzászóláshoz be kell lépned, vagy regisztrálnod Kalandozó!

Kizárólag a városőrség által átvizsgált kalandozók hagyhatnak válaszokat.

Kalandozónév regisztrálása

Regisztált kalandozóként felhőtlenebb az élet!

Csatlakozás a Kalandozókhoz

Bejelentkezés

Már velünk kalandozol? Lépj be!

Belépés
×
×
  • Új...