Versek (!csak saját versek!)

[Nefadar]

Fáradt vagyok

Fáradt vagyok, ideje pihenni

S vándorokat dalra ihletni

Hallgatni bárdok dalait

S örökké fiatalnak maradni

Fáradt vagyok az örök harcra

S unottan tekintek a szép kardra

Ideje lenne végre haza térni

S félelmeimmel szembe nézni

Fáradt vagyok a szerelemre

S nem gondolok az emlékekre

Nem fogok többé csatákat vívni

Viszont én fogom a seregeket hívni

[Nefadar]

Száll az ének

Száll az ének messzire ezen a földön

A vidámság errefelé mindig is örök

Az emberek táncolnak, s boldogan dalolnak

S a rossz gyerekek soha sem nyafognak

De már nem lesz sokáig itt öröm

Mert új úr uralkodik a világ fölött

A Sötét Úr nem tűr meg boldogat

S hatalma minden jót fojtogat

Háború és a boldogságnak örökre vége

A faluban a földön folyik ártatlanok vére

A Sötét Úr most elpusztította őket

S örökre beköltözött a Boldog földre

Száll az ének, de már nem boldog

Halálukról szól, amit Õ hozott

Csak szomorúságról és bánatról

S az örökké itt élő árnyakról

[Nefadar]

A világnak vége

Mikor ezzel végzünk a világnak vége

Feledésbe merülnek a dicső népek

Elmúlik az összes boldog szerelem

S mindörökre el lesznek feledve

A világnak vége lesz, hisz ez a sorsunk

S remény sincs rá, hogy ez jobbra fordul

Ha nem járunk sikerrel, akkor is vége

Csak akkor nekem hullik először a vérem

Ha a világnak vége mind elveszünk

S az összes jó katonámmal elesünk

Szép országunk romlásba dől

S soha sem támad onnan föl

Felednek minket s ez a pusztulás

Mindent mit elmondanak hazugság

Mikor nem lesz rólunk több mese

A világnak mindörökké vége lesz

[Nefadar]

A Sötét Úr születése

Hosszú sikoly hallatszott onnan

Ahol akkor a Sötét Úr fogant

Azóta orkok őrzik a nőt gondosan

Hiszen élete mindennél fontosabb

A gyermek apja maga a Sátán

Ki annak idején felgyújtotta a Világok Házát

A nő csak szerencsétlen áldozat

Kinek szépsége felülmúlja az álmokat

Kilenc hónapon át nőt benne a gyermek

S születésekor beborítanak mindent a fellegek

Léte a földre csak bánatot hoz

S emiatt véget ér a Boldog Kor

[Nefadar]

Szenvedés

Az érintése csak jót ígér

De a sors senkit sem kímél

Haldokolva fekszik kezeim között

De még így sem állhat semmi szerelmünk fölött

Miért dúl folyton véres háború

Hiszen nem old meg semmit a bosszú

Értelmetlen, és miért pont szerelmem

Nem kapott istenektől kegyelmet?

Barna szemét lehunyta örökre

Míg a csillagok szikráztak fölötte

Elmúlása nekem csak szenvedés

S lelkemre soha sem száll feledés

Szenvedni fogok, míg világ a világ

S utamat járom egyedül immár

Rajta kívül mást nem fogok szeretni

És soha-soha nem fogom őt feledni

[Nefadar]

Istenek büntetése

Kint füst és hamu mindenütt

Mert hatalmas hibába estünk

Kivívtuk az Istenek haragját

S erre ők a leckét alaposan feladták

Gyönyörű Atlantisz elsüllyed a vízben

De megmarad örökre legendás híre

Hogy az istenek nincsenek, hazugság

Mert a büntetésük hozta a pusztulást

[Manndil]

Fáradt vagyok

"Fáradt vagyok, fúj a szél,

Mely messzi útra elkísér.

Borús, nehéz felhők alatt,

Kénsárga színű a Nap.

Hull az őszi falevél,

Tépetten majd földre ér.

Szürke út fut lábam alatt,

Boldogságom messze maradt.

Szívemben sürgető vágy kél,

Testem egy új létbe tér.

A Világ pereme alatt,

Lelkemben csak a vágy maradt."

[Nefadar]

Reménytelen béke

Fellendült a zászlót tartó kar

S akkor elindult a harc

Két hatalmas sereg csapott össze

Hogy eldöntsék, kié legyen Isten Földje

Mitikus lények mind a két oldalon

S békét rájuk csak ti hozhattok

De erre a remény vajmi kevés

S amennyit tesztek az roppant kevés

Miért nem tesztek semmit, csak vártok?

Ezzel így nem fog véget érni az átok

Az egész világ csak rátok vár

Hozzátok el a győzelmet már

[Nefadar]

Rettenet

Csak egy kis gyertya pislogott

Mikor a rettenet egy halált kiosztott

Hatalmas s sötét démon a rettenet

Aki nem más, mint a Sátán első embere

Fekete a teste akárcsak szárnyai

Ahova csak megy, elborítanak mindent árnyai

Mindenbe belelátnak vörösen izzó szemei

Miben ott tükröződnek az elhunytak lelkei

Kik meglátják, arcukra kiül a rettenet

S többé nem eresztik őket a sötét fellegek

Nem szabadulnak többé a kínoktól

S halálukat lelik majd egy ostortól

[Argos]

Egy vers a kedvesről

A fém mely az ősök öröke

A fegyver mely a jelen öröme

A kovács mely készítette

Annak a fegyverben a lelke.

Élén a sugár táncot jár fényesen

S a vér vörösre festi csöndesen

A kar ki forgatja

Csatát nem veszít soha.

A az ki látja elámul,

S elhull általa.

Melyet csodál a létező

Melyért elesik oly sok vitézi fő.

Melyért küzd oly sok öldöklő.

Mely egyszer engem is elárul

Mely elpusztítja a régit

S újat teremt

Mely gazdát cserél

S megint váltja,

Míg valaki útját nem állja

[Argos]

Te

[Argos]

Titok

Rosszul hiszed,

Rosszul tudod,

Ne légy benne oly bizonyos.

Csak én sejtem, csak én tudom,

De el nem mondhatom!

[Argos]

Nem érzek én már semmit sem

Nem érzek én már semmit sem

Kihűlt szívem

S teszem mit kell gépiesen.

Lelkem hideg.

Magam is megrettenek.

behunyom szemem

S mélyre tekintek

Látom azt mi voltam

S hogy mivé lettem

S állok döbbenten.

[Argos]

Egy igaz barát

Lassan fogytak

Egyre-egyre

Egymás után mentek

Szép lassan.

[Argos]

Vándorlás

Szavakba öntött keserűség

Alakba börtönzött bánat

Formába csiszolt kétség

Amforába zárt érzések.

Szabadulni! Szabadulni!

Fáradt a test

S fáradt a szellem

Kitörni készül a lélek

Elfáradtam végleg

[Argos]

Sors

Meghajolnak,

S kardot rántanak

Vívnak egyre vívnak.

Járják gyilkos táncukat.

Földért, égért, s a létért.

Mindenért mi mozog,

Érez s létezik.

Változó sikerrel

Homállyal, s fénnyel.

[Argos]

Magány

Itt állok én, egyedül

Üres szívvel

S szótlan ajakkal

Becsapott vérrel

Lázadó léttel.

Senki sincs ki ide kötne,

S én se kötök ide senkit sem.

Senki nem él értem,

S én se senkiért

[Argos]

Csak téged!

Szeretlek mint embert

Szeretlek mint barátot

Szeretlek mint nőt

Szeretlek mint szerelmet.

Szeretem ajkad minden szavát

Szeretem szemed csillogását

Szeretem hajad minden szálát

S lelked valamennyi darabját.

[Argos]

Rabság

Feltámadó orkán

S tomboló szélvihar

Elfújja a reményt

S a vágyat.

Szikla börtön

Szabadulnom nem enged

Oly szürke

S mily hideg.

A tenger hűvös

És csalfa hulláma

Vágyat ébreszt

S bizalmat

De el

[Argos]

Csak te létezel nékem

Fogom a kezed

S vezeted lépteim

Lehunyt szemmel

Követlek téged.

Rólad álmodom

Téged látlak a képen

S ha felébredek

Akkor is

[Gambit]

Egy csepp

Egy csepp, egy élet,

Nagyvilágban kis lélek.

Szilánk a földön, parányi gondok,

Millió szó, de csak egyet hallok.

Hangszer a lét, zenél nekem,

Múlik az idö, pörög velem.

Étel az öröm, táplál engem,

Hurok a bú, szorít, végem.

Iránytü a sors, utat regél,

Döntö az ész, ha hallgatsz, beszél.

Szerelem a hiú, csalfa ábránd,

Szeretet az igaz, keresd, vár rád.

Végzet az ember, talál, rombol,

Legyen bölcs a jellem, tanuljon a rosszból

Mert tiszta lesz a szív, semmitöl nem fél,

Szép álom ami marad, véget sosem ér

[Gambit]

Hiányod

Hiányod dallama fülemben cseng,

Nem halkul, nem szünik,

Sirat téged, hívna vissza,

De szíved enyémtöl immár tova tünik.

Ha két karom már nem ölelhet,

Kezem, ajkam nem érinthet,

Ha szép szavam neked néma,

Nem hagyom, hogy kísérts többé, soha!

Új fejezet, új kotta mire vágyom,

Vidámak a hangok, már a szerenádot várom!

Táncol a lelkem, fényes csillagként ragyog,

Ugrándozik élénken, mint csintalan vízen a habok.

Pillantásom idegen szempárra téved,

Testem ismeretlen testhez késztet.

Tehetetlen vagyok, hozzá sietni kénytelen,

Vágyam sodrából biztos partra érni képtelen.

Reszketek, hogy megint játszik

Velem csalfa végzetem,

Fájna, ha eldobna újból kegyetlen.

Ne büntess hát szerelem,

Te vagy örömöm, álmom, ételem, életem!

Ragyogj nekem, fordulj végre felém,

Had legyen édes boldogság végre enyém!

[Gambit]

Ha elalszom...

...ébreszt-e halk szavad?

Ha sóhajom szele kél...

...megringatja-e lágy hajad?

Ha sírni késztet szívem...

...itat-e könnyeket két kezed?

Ha kedvem szárnyal...

...nevet-e velem szép szemed?

Ha csókodra vágyom...

...megajándékoz-e puha ajkad?

Ha reszketek a fagyos éjszakában...

...tested vigyáz-e rám, mellettem marad?

Ha nem válaszolsz- majdan nekem,

Reméljek-e? Várjak-e?

Ha nem felelsz, elhiggyem-e,

Hogy itt hagytál, elmentél messzire?

[Vyergas]

Emlékként

[Nefadar]

A Halál szerelme

A Halál karjaiban tarotta a gyönyörű lányt

Õ az a szépség kire évezredek óta várt

Egy temetésen pillantotta meg a törékeny

Majd magáévá tett egy rejtett ösvényen

Minden elkeveredett, jóvátenni már késő

Hiszen a Halál szerelme egy gyönyörű élő

Minden éjjel felkeresi, s a lány csak szenved

S már ilyen fiatalon a Haláltól terhes

A Halál tudta, de megakadályozni nem tudta

A lány eldobta életét, mert megunta

Halála miatt a Halálé már soha sem lehet

S így múlt el örökre a Halál szerelme