M.A.G.U.S témájú versek (!!saját!!)

[cather]

A Kardmester diadala

Pokoli ellenfél volt nekem

Vért izzadt a fegyvere

Fürge volt a keze

Villant a szeme

Akár a diadal szörnye

Õ is Gyilkolásra születet

Arel segíts és óvj én hozzád, imádkozom

Tudom, hogy Küzdenem kell, ha élni akarok

Kérlek, óvj meg dicső mesterkardom Arel a kegyeletedbe, ajánlom

Mert már védekezni nem tudok, azért még megpróbálok egy utolsó rohamot

Ha sikert nem is halált aratok

Kiét hamarosan megtudom

Villant a pengém talán gyors volt

De ezt már nem tudom ájultan a földre, rogyok

Napokkal később megtudom

Egy kráni elmetszet torokkal

Haldoklott, megtalált bajtársam

A boszorkány mely kegyelmet adott

Arel köszönöm nagyon sokkal tartozom

(köszönet Thyának a börtönből való szöktetésért ahol az életünket mentette)

[cather]

Vadászat a halálra

Sötétben rejteznek az árnyak

Gyilkos vágyak

Vörös harmatos házak, várak

Sosem várat a halál, sosem hibáz

Hiába várnád közelebb kerül hozzád

Akár a vadász mely vadászik rád

Egy napon csillan majd a kormozott penge

S vele együtt a véred hull a földre

[Warlock]

Egy arelita utolsó kiáltása

Hová kerültem? Káosz s vér ül

Mindenütt. Az ég fel nem derül,

Szürkés sötétség arcomra borul.

Hol vagy Hold? Hol vagy Nap?

Tán nem érdekel már, mit művel a pap?

Mi történik itt? Agonizáció s Halál arat

Ezer meg ezer katona harcol, filézik egymást

Kardjaikkal, akár asszonyaik a halat...

[Warlock]

Az Antiss ajándéka

Kaptam valamit. Valamit,de mit?

Kaptam valakit. Valakit, de kit?

Zavartan kelek fel s nem hajnalodik,

Sötét éjjel ébredek, de a Hold nem láttatik.

Kaptam valakit, egy álmot láttam.

De már nem tudom ki volt az, s azt sem, hol jártam.

Csak azt tudom, milyen volt:

Játékos és kedves, szeretetet adott s titkokat tudott.

Most pedig szenvedek, az Antiss rabolta

El tőlem. Testemet száz részre tagolta,

Mellőlem az ébredés elszakította,

Elmém mélységébe mégsem taszította...

A Fekete Rózsa csak emlékét s tüskéit hagyta...

[cather]

A lebecsült ereje

Kántál a vén varázsló

Bajra hívta a csuklyás bérkuruzslót

Elemi síkról fény terem

S megvalósul a vakító szegmens

Fájdalmas ordítás világát vesztette

A csuklyás

De keményfából faragták

[Orophin]

Kegyes halál

Kardod egyenletesen húzod ki hüvelyéből

Szemed fátylát lehajtod kegyeletből

Fegyvered az égnek szeged!

Majd szép lassan szívre helyezed

Lábad alatt a bús elvesztés tépi szíved

Rend társad életért majd a haláláért szenved.

Kezedben az élete, az a hátra lévő fertály óra

Rajtad áll szenved e tovább a halál lovagja

Szemei tompa ragyogása, mint ha mosolyogna

Rá néz a kardra, a megváltás kardja

Mondja és te tisztelegsz a hős előtt

Ekkor hirtelen mozdulattal le döföd

Térdre rogysz és egy gyors imát mormolsz

Nem tehetsz többet még egyet gondolsz.

Nyakában medálion, fogod és letéped

Nyakadba veszed, páncél mögé rejted

Majd egy nyílvesző eltalál elhullasz

Fejedben egy erős mély hangot hallasz

"Légy nyugodt elég ha mögöttem ballagsz"

Lépsz utána kiáltó szemekkel hallgatsz

[MagyarGergely]

A patkány halála

Melegen, pezsgőn csorran a vér,

a patkány teste lassan alél,

remegnek a lábai, tekereg a farka,

a gerincét roppantó kő pihen rajta.

Csatakos bundáján csorran a vér,

az eltátott pofa még enni kér,

semmibe néznek az üreges szemek,

karmos mancsa magától remeg.

Álmos-alvadtan csorran a vér,

lelke

[MagyarGergely]

Áldozóvers

Fekete penge siklik a bőrön,

vörös lé csorran a szent tőrön,

őrjöng a lány, tudja, hogy ő jön,

a fakó pap vágy, hogy öljön.

S te csak állsz és bámulsz, mi végre?

A gyenge nem méltó a létre,

szorítsd a haját, boruljon le térdre,

s onts vért, velőt őérte!

Az alábbi vers Traquor Ra Anebiss, kráni bárd, hóhérpoéta költeménye.

[MagyarGergely]

Óda a halálhoz

A változás szent, örök eszköze,

mely mindig megtalál,

erőset tanít, gyengét eltipor

a könyörtelen halál.

A jót kiválasztja, erősít,

s ha túl régi valál,

esélyt ad új utakat járni

a változó halál.

Ha fejed veszi a kard,

szívedbe nyílvessző talál,

harcosok becsületét őrzi

a dicső halál.

Le nem győzheted őt,

s mögötted bárki áll,

a Kosfejű akarata szerint

elér majd a halál.

Az alábbi vers Traquor Ra Anebiss, kráni bárd, hóhérpoéta költeménye.

[MagyarGergely]

Fejvadász

A kék hold fénye kocsmazajra vetül

bent szakállas férfi szürcsöli borát egyedül,

az utolsó pohár sem tart már soká,

s a sötét falon éjszínű árny siklik tovább.

Szorgos kezek gyűlnek a távozó köré,

a pulton két ezüst, már nem az övé,

eloldalog, mint kígyó kinek kihúzták fogát,

s a sötét falon éjszínű árny siklik tovább.

Arel sóhaját küldi, borzolja szét haját,

lovát hajtja haza, porba köpi baját,

eléri házát még idejekorán,

s a sötét falon éjszínű árny siklik tovább.

Az őr biztos alszik Noir szedje ráncba!

Saját lakatkulcsát tuszkolja a zárba.

A fémnyelv kattan, de mi lelte lovát?

s a sötét falon éjszínű árny siklik tovább.

Miért nyerítesz te ló?! Felvered a lakást,

fene egye az átkozott kutyaugatást.

Nem hallja a szisszenő fém sikolyát,

s a sötét falon éjszínű árny siklik tovább.

Sivító penge akad el a csontban,

a villanó halálra meleg vér csorran,

a kereskedő szeme megfagyva még butább,

s a sötét falon éjszínű árny siklik tovább.

Magyar Gergely

[Nefadar]

Méreg

Mérgem végre hatni kezd

Életed így végleg elveszett

Fantasztikus nézni kínjaid

Miközben elmondod titkaid

Sosem hitted, hogy megteszem

És éppen veled, kedvesem

Már rég nem az vagyok kit szerettél

Kit gyerekes lelke miatt kedveltél

Most már a sötétséget szolgálom

Ott van köztük rég a világom

Miért próbálsz menekülni előlem?

Mindegy, elengedlek. Takarodj előlem!

Ha nem én, majd megteszi a méreg

Meghalsz, mielőtt a Nap nyugovóra tér meg

Kegyetlen nevetésem kísér a halálba

Örökké emlékezni fogsz majd gyilkosod arcára

[Felon]

Vég

Halkan koppan a csizma sarka

A sokat megélt macskakövön,

A hold mélán tekint a baktatóra,

A férfi szemében nem csillan öröm.

Az út nem hajlik meg lába alatt,

A városban híre sem rebben,

Pedig több ő, mint egyszerű paraszt,

Nála senkisem énekelhet szebben.

Vállán viszi kevéske holmiját,

Keserűen húzza el a száját,

Régen elhomályosultak múltbeli tettei,

Dícséret már nem hízlalja máját.

Némán rója a kihalt utcákat,

Némely házból zsibongást hall,

Az asszonyra gondol, kit híven szeretett,

Kinek minden nemes szerelmet vall.

Egy ház mögött megbújik egy árnyék,

Fény nem csillan a szépen munkált pengén.

A férfi lassan halad tovább,

Fáradtan és meglehetős gyengén.

Nem érzi a vég közeledtét

Bár a rút fájdalom szívébe mar,

Vér festi be a hűvös acélt,

A bárd vigasztalan halállal hal.

2005

[Madovick]

A híd

Zivatar zúg és mennykő dörren,

[Madovick]

Antoh haragja

Dörög a tenger, szélkorbács veri vizét,

Tajtékzó hullámtaréj zord sziklán tör szét.

Roppan a nagy kőbérc, ha víz ostromolja,

Köveit haboknak közébe hullatja.

Haragvó Antoh a tengerek úrnője,

Dühét nem állhatja sziklakő partfal se.

Fusson a halandó, ha kedves élete,

Mert haragszik Antoh, tengerek úrnője.

[MagyarGergely]

Nyak

Sima, fehér nyak, nő kecses éke,

testre sóvárgó férfi álomképe,

nyakláncok mezeje, ölelés bére,

szűz hótakaró puha emléke.

Ranagol adta, s ő veszi vissza,

meleg vörösét sötét penge issza,

hörögve-bugyogva nyílik nedves szája,

élet röppen tova, lelkét a kín várja.

Az verset Trequor Ra Anebiss, kráni hóhérpoéta költötte.

[Nefadar]

A bárd halála

A bárd nem dalol,

A lant nem szól többé

Meghalta a dalnok

Most érte sírnak

De ő nem jön vissza már

Lassan feledik

[Antail]

Fohász Zrogdavarhoz

Véres már a penge melyet

Oly sok áldozat kínja itatott.

Szent prófétád erőt merít

A szenvedések kínos arcából.

Ahogy végez hát a tőr is

Én is végzek hát az áldozattal,

Éltetem valód, nagyságod.

Fejet hajt előtted Zrogdavaria.

Adj hatalmat, még egy cseppet

Kínból, a halálból, szenvedésből,

Hogy véghezvigyem velük a Szent célt

Minden hitetlen torkát vágja át acél.

íródott Zrogdavar szent prófétája által egy világos estén, Délen.

[TAO]

Ezüst Halál

Szeme csillan,

Keze villan.

Apjának fegyvere,

A pallos a barátja,

Izzad a tenyere,

Fröccsen a vér,

És most sem a sajátja.

Merev fej hullik a porba,

Õ nem haragszik magára,

Becsületén nem esett csorba,

Õrjöng a nép,

Tetszetős egy hős halála.

Pallosát letörli,

[Warlock]

Kalandor és sukkubus

Vén fák közt rejtőző árnyakat üldözök én most,

Izzadok én, és már mást sose látok tán

Rajtad kívül szép útitársam.

Mérges pengékkel vár már rám száz dühös állat,

Bús utam hát elenyész, értem lám sose kár.

Tűnj el, átkos éjjeli társam!

Hosszú télben porrá hull az vérező testem.

Eltemet oly' nagy bűn, mely soha meg nem szűn,

Véled együtt démoni társam!

(az első időmértékes versem)

[Warlock]

A pestisszülő

Halálzöld felhővel terjed a kór,

Hullik a nemes, szenved a pór.

Bűvragály ül Lord Drake városán,

Elterjesztettem. Igen, én tettem!

Itt bújok egy templomban,

A kosfejű vigyáz rám,

Haló hörög a sarokban,

Hívja a Pokol, Darton vár rá.

Lélek indul hozzád, Uram!

De a rothadó test marad.

Gúnyt űzök a halálból, Uram!

Élete gyengül, vére már apad.

Felkészüle hát, megveti lábát,

Gorviki penge fénye csillan,

Haló szemében félelem villan,

Penge száll, élet elillan.

(egy kaland ihlette vers, sok mindent elárul csak figyelni kell)

[Orophin]

Vörös Tornác

Ha pennád egyszer vérbe mártod

És azzal fested ki a világod

Ha mondani valód elakad

Csak a csönd üresség marad

Mert kit szerettél már nem él

És a virradó nappal nem kél

Éj a barátod, nappalod az üldöződ

Akár hol vagy félted a bőröd

Kard a párnád, páncélod a takaród

Az égben és a földön nem akad óvód

Véred-tested nem siratja majd senki

Érzed léted nem értékes valami

Ekkor lesz egy vessző minek tintája leszel

Nevedet fel írják őrökre önön véreddel

Passzusod kezedbe nyomják

Az utat taszigálva mutatják

Tudod innen jöttél ide tartasz

Nem csüggedsz csak egyet akarsz

Neveidet fel írni egy falra

Mert te vagy a Pokol evilági írnoka

"Márter del Orophin Lovag és Hóhérköltő"

[Larmaroni Tigwyn]

Aylene dala

Légy átkozott, Uwell-lovag!

Pusztuljon ma el a lovad!

Dicső fényed halványuljon!

Hírneved is megfakuljon!

Sorvadjon el piros arcod

Deresedjen hosszú hajad

Veszítsél el minden harcot

Mi a létben hátramarad!

Lásd szikrázó szemeimet,

S vésd őket jól az elmédbe,

Mert félhetsz itt ma engemet!

Más nem juthat emlékbe!

Mostantól kezdve bárhová mész,

Lépten-nyomon kísérjen dögvész,

Hogy merészelted, te esztelen,

Hogy elzavarsz engem meztelen!

Ki felkínáltam testemet

Mint másutt a jó lakomát,

S te elzavartál mint esperes

Templomból a katonát!

Boruljon reád a Romlás Virága,

Tekeredjen nyakadra szúrós indája,

Gyermeket ne nemzz, mert megbánod!

Õ viszi majd tovább ez átkot!"

(Aylene Dyel Salygoras, a Romlás egy Különösen Szép Virágának levele a Ascor del Sekranas pyarroni Uwell-lovaghoz, P.sz. 3697)

[Orophin]

Királyi tanulmány

-Mit nekem te, egy ótvaroktól nyüzsgő kopott vénember

Ki kérdheti számon rajtam, hogy a sors engem nem ver

Nem tehetek én róla hogy jobb helyen rakott le a gólya

Mindenkit sorsa sodorja óvja de sokszor háborgatja-

-Kárhoztatott téged az élet látom nyomorult barátom

De Istenem látja lelkemet sorsodat nem sajnálom

Ez van neked is meg van a magad szerepe e világban

Nincs közünk egymáshoz, hogy mondhatsz ilyet, hallatlan-

-Ne sutyorogj öreg mit képzelsz vesztő helyre vitetlek

Azt ha úgy gondolom ujjam jelével akár kivégeztethetlek-

-Uram nem akarom zavarni csak arra kérem hallgasson meg!

Mert én vagyok te és előtted a jövőd jelenik éppen meg-

"Sors könyvében egy fejezett"

[Larmaroni Tigwyn]

A halál mezsgyéjén

Óh te, vénséges Onpornak

Kopár-sziklás, büszke bérce

Alant hangyák robotolnak

Igen, az ott Ifin népe.

Hozzád bújok szerelmesen

Te szúrós-köves, durva kő,

Reád tekintek kedvesen

Én kivert, félholt aszisz nő.

Te maradtál az egyetlen,

Ki nem a kéjt látja bennem,

Mert az ember oly kegyetlen,

Nem érdekli, csak a testem.

Jobb időkről álmodom!

Hol az égi oltalom?!

Igazságos Kyel, Te!

Vak a szemed? Süket-e?

Hagyd abba, Te démoni Tharr!

Õrült játékod felkavar!

Félek, a téboly közel már,

Lelkem is kiégett, sivár.

Talán hozzád kell fordulnom,

Domvik, Shadon istensége?

Kár is talán megpróbálnom,

Túl büszke az Õfelsége.

Sebaj, itt vagy te kő nekem,

Néked áldozom életem.

Nyújts végre enyhülést nekem;

Gyerünk, oltsd ki az életem.

Egy nagy ugrás a magasból,

Bele Ifin rőt szívébe...

De nem, talpra a káoszból!

Eljött az élet ideje!

(Aylene Dyel Salygoras, Ifin, P.sz. 3697 őszén)

[Larmaroni Tigwyn]

A bárd dala az írigy kocsmatöltelékhez

Hát tagadod, te vagy az, ki ma engem is orvul arcon ütött?

Párbaj az ára, de készül a többi haver, ha te győznél.

Bárd vagyok, lásd be: a lányok, a szépek bomlanak értem,

Nincs helyed itt, ne maradj idebenn, ha te érzed a szégyent!