Társalgás a Világ Közepe fogadóban

[Vándor]

*furcsa dolog, hogy néha elvetődik erre is egy olyan, mások által korcsnak, ferdének titulált, mint amilyen Andoron is. Igen furcsa, egy tisztavérű, elfendeli szülött látványa az olyan kőépítmény kocsmákban, mint a Világ közepe... de most mégis megesik ez a furcsa, már-már elképzelhetetlen esemény, hiszen Andoron, bár csuklyában, de belép a fogadóban, s nem látszik arca, nem látszanak a vonásai, mégis minden mozdulatáról süt az idegen érzés, ami egy embert ellep, ha elfet lát. Nem kérkedik a származásával, ám büszke arra. Hangja érdekesen zeng, nem oly tisztán mint a társaié, kicsit rekedtebb, és mélyebb mindegyiknél, amit embernek hallani adatott.*

Jó estét!

*zengi a fogadós felé, s szájából idegennek tűnnek az emberi közös bezséd szavai, pedig akcentus nélkül ejit azokat*

Egy kupa bort!

*ez a másik furcsaság... bort két...éppen ő???Azután egy asztalhoz lép, majdhogynem hangtalan léptekkel, talán csak az árnyakban lakozó lehet (?) hangtalanabb, akiről most nincs kedve tudomást sem venni... miért tenné? ha majd fenyegeti, ráér ezen gondolkodni. Leül, és csendes, rá igencsak jellemző, ámde villanó szemű nézelődésbe kezd*

[Darun]

Az öregre ismét rátörtek a régi emlékek. A gyerekkoráról, aztán fiatal éveiről. Amikor még Yillinor gyepüin vágtatott nap nap után. Aztán Pyarron, Shadon, Predoc és Edorl, Gorvik, a Városállamok, a dzsad emírségek és a néhai Démonikus Ó-Birodalom. Aztán valami egészen más jelent meg. A szíve úgy vert, hogy majd kiugrott a helyéről, balját odakapta, jobbjával az asztal lapját szorította görcsösen. Szinte ráborult az asztalra, mikor dübörgést hallott. A barbár állt a lépcső alján. Körülnézett. Egy pillanatra látott valamit flcsillanni a szemekben, és akkor...

...szabadság, pusztulás, por és hamu mindenütt. Minden elég, füstölgő üszök marad csak hátra és ő tova száll a kihalt tályon. Aztán felüvölt, megremeg az elgyötört föld. A sötétség lényeinek milliói tűnnek fel a láthatáron, velük szemben egy ocsmány szörnyeteg áll, liheg, szája két szélén a habos nyálba vér keveredik, az orrából vékonyka bíbor patak folyik le a mellkasára. Ahogy fúj, pára száll fel az orrából. Bőrlebenyeges szárnyai aprót rándulnak, aztán a sárkányéra hajazó láb elrúgja gazdáját a talajtól. Õ maga az örvénylő Káosz, ahogy beleveti magát a közelgő homálylégióba. Üvölt, rúg, harap, acsarog a végtelen áradatra. Nem is akarja hogy vége legyen. Örök harc az élet, nem fárad el soha, nincs aki legyőzhetné, de a pokol lényei csak özönlenek minden felöl...

...egy pillanatra érezte, hogy az a "másik" elválik az ő lelkétől, de végül visszanyerte felette az uralmat. Még nem szabadulhat el. A barbárra nézett. Azt a másikat sem fogja hagyni. Nem, amíg él!

[Gem Kapocs]

A gigászi méretű barbár az öregre pillant, majd a törpére. Közben egy ragadozó vicsorához hasonló jelenik meg arcán. A vicsorban nyoma sincs megvetésnek, vagy gyűlöletnek, a céltudatosság vicsora ez. A barbár már döntött. Vagy nem is ő döntött?

Az apró egér a Lady oldalát bökdösi. Mikor az fefigyel rá, a Lady érzi, hogy a kis állat közölni akar vele valamit. Mikor az apró lény gondolatait fürkészi, a barbár egy egészen más arcát pillantja meg. Eddig egy a becsületéért harcoló, fajtájához mérten békés embert látott Vairoban. Most látja hogy évekkel ezelőtt a barbár hogyan dúlta fel egész faluját, hogyan ölt meg sorjában mindenkit, az első öregtől az utolsó cscsemőig. Mikor Grom ordítása kizökkenti a transzból, meglátja ahogy Vairo a két törp felé törtet. Asztalo, székek kerülnek elé, félredobja, kettétöri őket, mintha csak vékonyka hurkapálcából tákolták volna össze őket. Ha vendég kerül az útjába nempróbálja kikerülni. Az egyik felszolgálólányot a falhoz vágja, annak vérzik a tarkója... A hatalmas tömeg egyre gyorsabb tempóban közelít a törpök fe, aztán hirtelen Grom teste csapódik a barbárnak.

-ERISSZ MOCSKOS KORRRRCS!-Vairo hangja nem emberi, de legalábbis nem az övé. Ordít, fújtat mint a felbőszített bika. Groma is scak nehez tudja lefogni hatalmas testet, de mikor Erős és még néhányan a segítségére sietnek, végre sikerül megkötözniük a barbárt. Az habzó szájjal, próbálja szétépni kötelékeit. még szerencse hogy nem egyetlen kötelet használtak. Mikor Grom közelebb hajol hozzá, Vairo lefejeli. grom hátracsuklik, nem veszti el eszméletét de megszédül. A következő pillanatban a barbár széttépi kötelékeit és az orkra veti magát.

[@huszár]

Vellias csak ment, a merre a lábai vitték...Azt még észre vette, hogy Trentea megilyed pillantásának súlyától (vag nem is az övé volt), de aztán már nem érzékelte a környezetét, nem volt tudatában annak hova is megy, egyszerűen csak levegőzni akart egyet. A két nőt (a Ladyt és Carment) észre sem vette, de ennek a hölgyek örültek most jobban...

A befelé igyekvő elfet észre sem vette, egyáltalán nemvett róla sem tudomást, hiába is bámult meg amaz Velliast, ő csak ment tovább.

Ment amerre a nyugalmat, meghittséget, zavartalanságot, érezett, amerre jól esett mennie a lelkének...

[KillerDaemon]

Figyelmét a csuklyás köti le.Érzi rajt, hogy más mint a többi és ahogy magába pillant gyűlöletet és útálatot lát lelkében.Ki ez a valaki?Ki kell deritenem.Szinte észrevétlenül igazitja meg fegyvereit, feláll az asztaltól és észrevétlenül közelebb lopódzkodik a csuklyáshoz.Várja az alkalmatmat, hogy megpillanthassa arcát és cselekedhessen.

[Dharran Liedor]

A két szuke lány közben visszatér a fogadóba. Tekintetük Kamiékat keresi....

Off:

Huszár... mi megyünk a Ladyvel a liget felé, úgyhogy vagy visszafordulsz, vagy nagy kört teszel, ha te is oda kötsz ki és mégis velünk szembe jössz. Vagy én értelmeztem félre és a két szuke lánnyal mész szembe? Mert akkor semmi.

ON.

[Vándor]

A lány, aki eddig igencsak eltünt, ismét életjelet ad magáról. Levonnath család sarja úgy hirlik, és vérbeli nemesasszony. Tüzes,mint a finom, érett bor, szilaj,mint egy pompás ilanori paripa, sugárzó, akár az ibarai nap. NEm csoda, hogy feltünést kelt hamar, ahogy visszatér a fogadóba. A dalnok-ügy óta nem járt itt... bizonyára történt hát egysmás azóta, érdeklődve figyel, s érdeklődve várja az események alakulását is, vajon ki ki ellen, s miért?

Elmosolyodik... szégyentelenül és kacéran.

[Darun]

Graim eltöprengve néz a vele szemben ülő fajtársára. Aztán észreveszi a mozgást. Amikor meghallja a reccsenést, minden érzéke a barbárra öszpontosul. Aztán rájön, hogy feléjük tart. Egy pillanatra szomorúan néz a feléjük igyekvő harcosra, aztán látja, hogy hatalmas kezével félrelöki a szerencsétlen felszolgáló lányt. Felál. Közben az ork lefogja a barbárt és a kalandozók megkötözik. Aztán a barbár elszabadul, és az orkra veti magát. Graim korát meghazudtoló gyorsasággal veti előre magát, a barbár csupán eggy villanást lát, mikor Graim elhúz mellette. Csak hogy a törpe rögtön megáll, félkézzel megragadja a barbár roppant karját, egy aprót csavarint rajta, éppen csak annyit, hogy az dérdre rogyjon. Ekkor elkapja a másik karját is, hátra csavarja őket, hogy ellenfele tehetetlenül vergődik a markában. Aztán gyorsan lekanyarítja az oldaláról a kötelet, melyet még jómaga sodort, és szorító csomót rögtönzött a barbár csuklójára. Aztán határozott léptekkel a felszolgáló lányhoz lépett, felsegítette és a legközelebbi székre ültette.

-Nem ütötte meg magát nagyon? -kérdi, miközben szemében valódi együttérzés csillan. Gyorsan ellenőrzi a lány sebét, aztán kissé nyugodtabban folytatja- Igazán sajnálom a történteket.

Látja a nő arcán a fájdalmat. Jobbját a sebre helyezi, szemét lehúnyja, halkan mormolni kezd. Az ó-híl igék idegenül verődnek vissza a fogadó falairól. Aztán a felszolgálló lány tarkóját melegség önti el. Mire a törpe elveszi a kezét, a sebnek már nyoma sincs. Aztán ismét a barbár felé fordul...

[@huszár]

Vellias kívűlről már cseppet sem hasonlított igazi valójához. Lelke idegen, s távoli síkokon rohont tova, hogy végre megtalálja amit keresett. Nem volt könnyű dolga, de végül mégis sikerült. Egy átjátrót, kaput abba az idegen, s végletekig fagyos - jeges síkra, ahova csak a hozzá hasonlóknak van bejárásuk - igaz nekik sem teljesen ingyen.

Orrából vékony vérpatak indult lefele, szája szegletében egy pillanatra megakadt, majd fojtatva útját az álláról csöppent le. A levegőben esve lefele a félelf testének közelében kikristályosodott, majd földetéréskor teljesen szét porladt. Vellias testének még mindig hője volt, de az jóval alacsonyabb volt, mint a környezete. Ajkai elkékültek, bőre teljesen kifehéredett, mint aki éppel elvérzik, holott erről szó sem volt. Ha valaki ebben az állapotában érinteni próbálta volna, akkor abban a kellemetlen élményben lett volna része, hogy az ujjai elfagytak, mielőtt még az ülő alakhoz hozzáérhetett volna. Ekkor egy szemvillanásnyi időre egész aurája kéken felfénylett, és körülötte pár hüvelkyes körben minden elfagyott...

Vellias lassan eszmélt. Nagyon rég nem járta már ezt az utat, de néha rá volt szorítva az efféle töltekezésre is. Nagyon nem szerette, mert ilyenkor évek sokaságát lopta el testétől, hogy varázsereje teljében lehessen ismét. Mikor kinyitotta a szemeit, azok sokkal erősebben, életerőtől duzzadóan fénylettek, de csak addig a pár pillanatig, amíg rá nemtört az alku kötötte kimerültség. Miközben feltápászkodott, gondosan végig ropogtatta minden izületét, és nyújtózkodott is párat, hogy a vérkeringése teljesen helyreálljon. Enyhén remegő kezekkel öltözött fel, majd elindult vissza a foogadóba. Nem emlékezett arra, hogy hogyan is jutott el a ligetbe. Lépései még kissé bizonytalanok, gyomra kavarog, és egész teste erős szívmelengető után kiáltott.

OFF

Lady D:ezekszeirnt nagyjából utánatok ment, de a mellettetek való elmenése attól is függ h tik merre mentetek a ligetn

ON

[Darun]

Grom egy pillanatig értetlenül nézett a barbár után. Nem tudta, hogy miért pont a törpék felé indult. Aztán beurott neki egy rég nem hallott szó: "buksizás". Egyetlen szökkenéssel a lépcső alján termett, aztán meglátta, hogy a barbár a falhoz vágja az egyik felszolgáló lányt. Pofája torz vicsorba rándul, aztán megfeszülnek roppant izmai és egyetlen ugrással a barbárra veti magát. Csak a meglepetés és a nagy lendület együttesének köszönheti, hogy sikerül ledöntenie a lábáról a barbárt. Az pedíg csak üvölt és szitkozódik. Szerencsére többen is Grom segítségére sietnek, így sikerül megkötözni a nagydarab barbárt. Végre Grom szembe nézhet barátjával. Éppen mondana neki valamit, mikor a barbár hírtelen lefejeli. Az ork megtántorodik, orrából vér fröccsen a fogadó padlójára. Pár pillanatra vörös köd üli meg az elmélyét, de végül sikerül visszanyernie az önuralmát. Aztán, miközben pár lépés hátrál, megbotlik az egyik elhajított székben és szétvetett karokkal, hatalmas csattanással elnyúlik a földön. Még látja, amint a barbár ráveti magát.

[Darun]

Az öreg egy pillanatra úgy érezte, mint ha izzó pengélyű acélt merítettek volna a testébe. Ha a fáradtság nem vette volna el minden erejét, most valószínüleg fölugrott volna meglepetésében.

[Gem Kapocs]

Vairo immár Graim köteleiben vergődve ordibál, szitkozódik káromkodik. Ezzel a kötéllel már nem bír az Aki harcol. Mire nagynehezen megnyugszik, felcipelik a szobályába és az ágyához kötözik. Az apró egér még mindig nincs sehol. Még mindig a Ladyt keresi.

A két kard halvány kék derengésben úszik a fogadó földszintjén, egy szekrényben ahová a szukék tették. Csak nekik van hozzá kulcsuk. A kardon vöröses rajzolatok futnak végig, majd azonnalel is tűnnek. Hirtelen lehűl a levegő. Harcedzett, világlátó kalandozók hátán fut végig a hideg. Olyan érzés keríti őket hatalmába, melyet még soha nem éreztek. Érzik minden porcikájukban a halál nehéz, dohos szagát. Halvány, de annál sátánibb kacagás fut végig minden mágiahasználó fején.

Esteledik. Vairo végre elaludt. Egere, az apró Boo is visszatért mellé. Tudja, most már nem lesz baj, amíg gazdáját nem próbálják elvarázsolni. Megnyugodva kucorodik a barbár hatalmas mellkasára.

Vairo egy zöld réten áll, nem messze a falujától. A barátaival játszik egy régi korg játékot. Mindannyian nagyon szeretik korg birkózást. Fiúk és lányok együtt játszanak. Jobb lábukat a másikéhoz szorítják, megfogják egymás kezét, aztán megpróbálják kibillenteni a másikat egyensúlyából. Vairo mindig is jó volt ebben a játékban. Nemhiába volt a főnök fia.

Anyja segíteni hívja. Vairo odafut a gyönyörű asszonyhoz." Menj keresd meg apádat! nemsokára kész az étel!"

Vaironak nem is kell keresnie, tudja hogy apja a törzs többi harcosával gyakorol. Az

[Darun]

Gromank beletelt egy kis idejébe, míg teljessen összeszedte magát. Mire felállt, Graim már éppen végzett a lány sebeivel. A barbárhoz léptek, felkapták a megkötözött testet és felcipelték a szobájába. Lefektették az ágyára, aztán összenéztek.

-Ne haragudj a barátomra, törpuram! Nem gonosz ő, egy átok miatt történt mindez. -mondja Grom szabadkozva, de tudja, hogy Graim megérti a helyzetet. A törpének csupán egyetlen pillantást kell csak vetnie a barbárra, hogy felmérje a helyzetet. Megértőan bólint.

-Nem kell bocsánatot kérned, barátom! Megértem a helyzetet. Még szerencse, hogy éppen a közelben voltam. Sajnos a barátodon nem tudok segíteni, ha tudnék, megtenném. Én most visszamegyek, ha szükséged lenne rám, lenn megtalálsz. -azzal megfordul és visszamegy Acélpörölyűhöz. Grom még egyszer végigméri a most már alvó barbárt, aztán beteszi magamögött az ajtót. Elindul lefelé a lépcsőn, közben átmozgatja sajgó állkapcsát. Leül egy üres asztalhoz, aztán jót húz a pálinkájából.

[Darun]

Graim, miután lesétállt a lépcsőn, segített rendet rakni. Mekkora felfordulást rendezett ez a barbár! Még jó hogy éppen itt volt.

[Gem Kapocs]

-Mi ez az egész? Miért kötöztek meg? AZONNAL MAGYAR

[Alexander C. Dragon]

-Engedd el!

Hátulrol egy rekedtes hang. Halk léptekkel közelít egy középmagas gorviki fehér bö ingeben és barna börndrágban, lábán puha talpú utazó csizma. Hoszzú fekete hullámos haját könnyü mozdulattal fogja hátra. Oldalára csatolt körbefont ostor vége éppen a padlót surolja.

-Igazat mondhat. Ha nem majd kicsit jobban rá figyelünk, itt semmiféle gyilkolászást nem fog végezni.

Azzal sarkon fordul a csaposhoz lép és halk szavakkal egy kupa sört töltet magának.

[Darun]

Grom hagyja, hogy a karcos pálinka kimarja a torkát. Másokkal ellentétben az ő elméjét kitisztítja az orkok gyilkos itala. A gondterheltség azonban nem tűnik el az arcáról, sőt! A barázdák egyre jobban elmélyülnek. Azért jött ide, mert szent küldetése van. De most hírtelen összegabajodtak az események, és egy régi barátja talán a segítségére szorul. Hirtelen az ugróegér termett előtte. Grom azonnal felpattant és a barbár szobájába sietett. Már messziről hallotta a barbár üvöltözését.

-Majdnem megölted az egyik törpöt. -mondta, hangja nyugodt volt. Kicsit lódított, hiszen Graim nem volt életveszélyben, de a barbár meg akarta ölni, effelől nem volt kétsége. Mint ahogy afelől sem, hogy soha nem bírna el vele. A barbár nem emlékszik a történtekre.

-Hogy történt? -kérdezte, az ork fáradtan legyintett.

-Pontosan? Gondoltál egyet, és megindultál Graim felé.

Aztán a barbár idegessen körülnézett, mint ha keresne valamit. Aztán ismét örjöngeni kezdett. A nagydarab harcos üvöltött, hogy oldozza el, vagy mind elpusztulnak. Grom nem értette.

-Miről beszélsz Vairo? Mi, vagy ki pusztítana el minket?

-A szellemek! -menydörögte a barbár, és az énekmondó ereiben megfagyott a vér. Egyetlen szó dübörgött csupán a fejében: "szellemek"!! Igen, emlékezett. A kanyonra, a testvérére, a démonra! Látta maga előtt a lángoló koponyájú démonlordot, amint nevetve emeli fel a kardját, aztán lesújt. A démont látta, akinek ivott a véréből. Aki a szolgájává tette. És akit megölt a kanyonban. Igen, a szellemek akarták így.

-Megőrültél Vairo! -mondta alig hallhatóan. Aztán rájött, hogy mit is mondott.

-Nem! -a barbár hangja határozottan koppant a beállt csendben. Grom szeme elkerekedett, kibámult az ablakon. Mérlegelte amit a barátja mondott, de tudta hogy nehéz döntés előtt áll. Félt a barbártól, hiszen jóval erősebb volt nála, tapasztaltabb harcos, és a mágiája sem ér ellene túl sokat. És nem várhatja el folyton a törpétől, hogy megmentse a helyzetet. Nem! Nem engedheti el a barbárt, amíg nem tudja, hogy mi is a helyzet.

-Engedd el! -csattant az idegen hang a hátamögött. Az ork keze ökölbe szorult a parancsoló hangnem hallatán, pofája torz vicsorba rándult, miközben szembefordult az idegennel. Mikor meglátta, hogy csak egy gorviki kutyával van dolga, kissé felengedett. Hozzászokott már a fajtája parancsolgató stílusához. "Kicsit jobban ráfigyelünk, mi?" A távozó gorviki után sercintett. Na persze! Majd pont ez a kosfejes fogja megakadályozni a barbárt! Nevetséges. Persze a szája nagy. Lemondóan legyintett, aztán a barbárra nézett.

-Miért nem hagyhatod el a fogadót? Mi a küldetésed? -kérdezte, szemét egyenessen a barbáréba fúrta, mélyén halottnak hitt vörös izzás parázslott fel.

[Darun]

Az öreg mereven bámult a semmibe, az elf nő látszólag rá sem hederített. Magában nagyot sóhajtott, válla meggörnyedt, ahogy ismét rászakadtak az elmúlt évek terhei. Egy pillanatig még csodálattal nézte az elf nő kisugárzását, aztán szégyenlősen elfordult. Halkabban távozott az asztaltól, mint ahogy odalépett. Ismét eszébe jutott korcs mivolta. Hogy is képzelte, hogy szóbaáll egy tisztavérű elffel? Pont ő! Képtelen gondolat. Aztán ismerős, reszelős nevetést hallott. A fejében. Az árnyék lassan megáll, a szekrény felé fordul. A szellemi síkon szinte vakítóan világít a barbár két kardja. Valami lüktetést érez, veszélyt. Egy pillanatra elgondolkozik azon, vajon mit tenne, ha elszabadulna a pokol. Gúnyossan elmosolyodik. "Akkor már úgy is mindegy lesz. Akkor, és csak is akkor..." A keze ökölbeszorul, ahogy meglátja a lépcsőn lefelé igyekvő gorvikit. Szinte görcsössen szorítja a tőrt a köpenye alatt. Végül sikerül visszanyernie önuralmát. "Nem, nem lehetek ennyire meggondolatlan! Nem ölhetek meg minden gorvikit." Megvárja, míg az alak ellép mellette, aztán a kráni elf felé pillant. Odalép az asztalához...

[Gem Kapocs]

-Nem mondhatok sokat Grom, kérlek értsd meg! Olyas valaki vagy inkább valami tart a fogadó felé, akit már évszázadok óta senki sem volt képes megfékezni. Õt csak akkor lehet megölni, ha a kardok a birtokába kerülnek. De előbb meg kell engem ölnie... DEHOGY KELL MEGÖLNIE! KI FOGOM BELEZNI ÉS FELLÓGATOM AZ ELSÕ F

[Alexander C. Dragon]

A lépcsőn lefelé haladó gorviki szeme sarkából sandít vissza az ujjait recsegtető orkra, majd ügyet sem vetve folytatja utját egészen a csaposig.

Kicsit elmélázva ér a pulthoz mikor szemében látni véli a csapos a megvetést azon nyelv ellen amin most szolni fog:

-Ide figyelj ember borítsál egy kupa mézsört majd utána lesz pár kérdésem.

Töri meg a csendet ismét a rekkedt mély férfi hang, kiváloan hangsúlyozott közös nyelven. A csapos sietve tölt egy ónkupát tele majd a mellé folyt nedüt törölgeti.

-Nos -folytatja a kosfejes szolgája-elsö kérdésem inkább egy kérés de nem kivánom ingyen, hogy elmond nekem mifélék ezek az emberek itt és miféle kardokkal játszadoznak?

- Kicsit vár majd néhány jo hazai ezüst pénz kerül elö.-Továbbá van-e üres szobád? Mondjuk egy hónapra? A beszélgetés kicsit hangosra sikerült, bizonyára nem véletlen...

[The Eternal Crow Hero]

Kintről egy hangos "Nyílj ki" kiáltás hallatszik és az ajtó kinyillik, annak aki régóta itt van a fogadóban megszokott, hogy ha jön valaki aki ismeri a helyet, vagy hallot róla, az ezzel a két szóval érkezik.

Egy barna bőrkabátos férfi érkezik, csuklyája a szemébe húzva úgyhogy csak körszakálla és ajkai látszanak ki alólla, oldalán szabját visel, legalábbis ennyi fegyver látszódik nála.

- Hmm, de régen jártam itt. - szólal meg mély dallamos hangján.

Csuklyáját egy könnyed mozdulattal hátralöki, fekete rövid haja és zöld szemei vannak, arca kissé hosszúkás. Roquor Dokran körbenéz, és végigméri a vendégeket. Majd a pult felé indult. Végigsétált a vendégek és az asztalok között, és megállt a pultnál. Egy ezüstöt csapott az asztalra .

- Ennék, innék és pihennék.

[Dharran Liedor]

A csuklyás uriember után a két hölgy is visszatér a fogadóban. A Lady a házigazdához igyekszik, a dalnok pedig a pult felé veszi az irányt.

[The Eternal Crow Hero]

Végigméri a nőt, aki a pult felé tart. Félmosollyal konstalálja hogy szép egy nő, már nagyon régen nem volt ilyen csodálatos teremtés közelében. Természetesen soha nem szólittaná le, de nem félelemből, hanem mert ha e nővel közelebb kapcsolatba kerülne akkor ő is úgy járna mint az a nő ott a tengeren. Körbenéz egy üres asztalt keresve, s mikor meglát egyet oda indul. De szemei még mindig a nő testén pihennek.

[Alexander C. Dragon]

A kosfejes szolgája egy kupa sörrel a kezében egy üres asztalhoz sétál , majd leül, enyhe halálos mosolyt ejtve a csaposra aki nem adta meg a kellő információt számára. Gorvikban ezért már fejét vetetné de most más... ez nem Gorvik bár a kosfejes nagyúr szeme itt is nyomán kíséri hű szolgáját. Mélázva mereng a pultnál állo gyönyörű hölgyre, hogy mik a szándékai még az Egyetlen sem tudná megmondani.... Majd ezüstláncon függö kosfejes medálját egy selyem kendővel fényezgetve mered a nőre majd körbe az őt bámulokra.

[The Eternal Crow Hero]

Ránéz a férfire aki épp elötte ült le a sörével, majd a nyakékével kezdett el babrálni. Egy Ranagol szimbólummal,majd a mellkasához ér, a sajátjához ér. Kellemes érzés, szinte meleg és micsoda hatalom. Az a fickó nincs tisztában ezzel a dologgal, és nagyon bolond. Hiszen csak a fogadó területén kap sérthetetlenséget, és hiába istenedtől a hatalom ha egyszer elfogy és Ranagol nem tűri meg a gyengéket maga körül. Ezeket a gondolatokat keskeny mosollyal a szája szegletében gondolja. S eközben a rendelése is megérkezik az étel és az ital.