Társalgás a Világ Közepe fogadóban

[Darun]

Black Knight figyelmét elvonta pár pillanatra az újonnan érkező tömeg, és így későn vette észre a változást. Magában kissé háborgott, de aztán rájött, hogy mindez nem változtat semmin. Hát ismét kifakult a létezs eme síkjáról, hogy néhány pillanattal később -és sok száz mérföldnyire- egy másik fogadó előtt anyagiasuljon ismét...

[Lord Rufus]

Nexus feláll az asztaltól, s a fogadóshoz megy. A shadoniak döbbenten néznek rá. Restellik magukat. Inkvizítor volt a vendégek között, s nem köszöntötték. Még csak észre sem vették. A kis shadoni csapat vezetője behúzza a fejét, s nagyot kortyol a kupájából.

Az inkvizítor érzi, hogy végre észrevették. Picit elmosolyodik, majd megfordul, de nem a shadoniakra néz. Körbepásztázza a tömeget. Mikor a friss társaságra kerül tekintete, gyűlölködőn szűkül össze szeme.

A shadoniak vezetője érzi, hogy hatalmasat dobban a szíve. "Talán rájött a titkukra? Nem, az lehetlen. Maga Domvik tudná csak kideríteni. Õ pedig nincs köztünk" - próbálta megnyugtatni magát. Egész addig sikerült megőrizni nyugalmát, amíg az inkvizítor gyűlölködőn pillant rá. Elfutja a vér az arcát, s még mélyebbre próbál süllyedni vértjében az asztal alatt. Ebből bajok lesznek. S láthatóan a bejárat felé sandít.

[The Eternal Crow Hero]

De a félelmét a belé nevelt ösztönök súgják, de ebben a pillanatban egy új hang szólalt meg a fejében."Nem kell félned tőle neked 12 embered van ő meg egyedül van, és a démon megígérte hogy szükség esetén segít." Kíhúzta magát páncéljában és viszonozta az inkvizítor pillantását. Ahogy testőrei észrevették úruk változását ők is megpróbálták levetközni a beléjük nevelt félelmet. Még ma este el kell pusztítania ezt az inkvizítort, mert biztosan amellé a gaz pyarroni mellé áll majd, és az elég ravasz volt oly csúful becsapta. Egy Tyrronnai gróf nem ilyed meg egy ilyen fickótól főleg ily messze Shadontól, hiába a gyűrű és a neveltetés. De inkább foglalkozzunk azzal a nemes hölgyel aki az imént teremtette le azt a mihaszna fogadost.

- Elnézést kisasszony de hol vannak a kisérői, egy ilyen gyönyörű leánynak biztosan sok védelmezője van. Foglaljon itt helyet melletem. - majd maga mellé int, negédes mosollyal.

[Dragon]

Kintről égtelen ricsaj kél lovak ordítanak. Az idő mintha érezné a végzet szagát örült szelet, és mindent elmosó essőt hoz. A szél zaját csak néha szakaítja meg egy ló (vagy több ) halálos vergődésének hangjai:

A fogadóban hirtelen csend lesz. Még az imént oly négédesen mosolygó lovag arcára is ráfagy az álca. Az elf nő, és társa érzi valami szörnyű történik odakint. A hideg, és a félelem lassan végigkúszik mindenki hátán. A lovag észlel előszőr, és két fegyveresének int. (nézzetek utána-mondja)

Eközben kint:

Mocskos shadoni fatyúvérü lovak - mondja. Otthagyja a már megnyugodott állatot, és a shadoni láthatóan rettegő állathoz lép. A mágia hatásáre a fények kialszanak, és a lovak megbokrosodnak. De az egyiknek már késő.

[Darun]

... de csalódnia kellett. Az ork énekmondó pont rosszkor és rosz időben jött arrafele. Észrevette a holtesteket és óvatosan odament hozzájuk. Alapossan körbeszagolt, és talán más körülmények között kiszúrta volna a dartonita szagát, de az eső megnehezítette a dolgát. Grom pillanatok alatt végigmérte az áldozatokat, és egy pillanatra megfagyott az ereiben ősei vére. "Lehetséges lenne?" -cikázott az agyában. Hát ha nem alaptalan a gyanúja, akkor hamarossan véres csata elé fog nézni...

[@huszár]

Velliast érezhetően kissé zavarja a lány közelsége, ha azt akarta elérni, hogy zavarba hozta őt, akkor sikerült neki.

- Nyugalom, koncentrálj a feladatra! - gondolta magában.

Elmosolyodott. Talán, hogy leplezze zavarát, vagy mert eszébe jutott egy jó ötlet. A lány válaszára aprót biccentett, köszönetképp.

- Ahha. És szabadna azt is megtudnom, hogy kiért viszem vásárra a bőröm? - kérdezt Carment, nem palástolva, hogy zavarba hozta a lány nézése.

- Te mit tudsz erről a shadoni grófról? - kérdezte, félreérthetetlen hangsúllyal utalva a gróf lenézésére.Se a gróf, se a gyönyörű nő kis közjátékát nem vette észre, legalábbis mindenkinek így tűnhetett. Azt csak a legjobb megfigyelők vehették volna észre, hogy minden idegszálával figyelt. Ahogy arra a balhézó nőre koncentrált gondolatban, ösztönei szinte üvöltöttek, hogy veszélyes.

Nagyot sóhajtott, mint akinek valami teher nyomná a lelkét, de közben csak a tudatát lazította el, hogy felkészüljön harmadik szemének használatára. Tudta jól, ó hogy ne tudta volna, hogy az ő harmadik szemével alig-alig lát egy varázslóhoz képest, de még mindig több, mint a semmi.

Miközben Carmen gyönyörű szemeibe nézett, melyben szikrák pattantak - csak a képzeletem játszik velem? - óvatosan kinyitotta középső szemét. Lassan behúnyta a szemeit, amivel a világot látta, és csak a harmadik szemére koncentrált.

Ekkor vágta őt mellbe, hogy mit is lát. Majd hanyatt esett, hisz olyan kavalkád volt másik látása elött, oly ijesztő nagy erők voltak jelen, amiknek nem lettek volna szabad.

Jól látta grófot, a varázslónőt, Carment, mindenkit, aki épp a teremben tartózkodott. A Ladyn meg sem lepődött, hisz szelllemét akkora bástyák övezték, hogy kevesen lettek volna képesek azon áttörni, de átjutni - az más lapra tartozott. - Hmmm.

[The Eternal Crow Hero]

Varió felé egy nagyobb csapat közeledett kb 50 lovas enyhén megpörkölödött harcos, kiknek vezetője egy hatamlmas lény volt. Varió szeme megakadt ezen a lényen. Egy ogár volt.

A fogadóban a lovag egyre türelmetlenebb lett, hol van már az a két faragatlan, ha sokáig váratják még a jelentéssel lefejezteti őket. De ha valami történt velük felprédáltatja ezt az egész bagázst, és végül felgyújtatja ezt a koszos kocsmát, had örüljön a démon a lelkeknek.

[Vándor]

*a nö elöször ugyanolyan szúrós szemmel néz megszólitójára, mint ahogy a fogadósra is, szája penge vékonnyá húzódik, s egy apró izom megrándul a szeme sarkában - mindez persze csak szinjáték... hiszen elérte amit akart, az elsö lépcsöfok.*

- Ne érdekelje a kiséretem holléte. Megtanultam megvédeni magam, ha kell. *udvarias, nemes mosoly, s valamiképpen megenyhült tekintet*

- Honnan tudjam, hogy ön nem éppen olyan, akitöl védelmezöimnek óvnia kellene?*ugyanolyan negédes mosoly, mint a férfié*

Honnan tudjam, hogy ön nem használna ki engem, és a naivságom?

[The Eternal Crow Hero]

- Elnézést kisasszony - szólt megilletődve a Lovag - tényleg faragatlan voltam.

A férfi erre felállt és körbetekintett katonáira, kissé összevonta szemöldökét mert még mindig nem látta a két elküldött katonát.

- Kisaszony had mutatkozzam be a nevem, Merhinaros con Tyrranni Tyrronnai nemes Shadonból, és eme néhány lovag a kiséretem és testőrségem. Ne féljen tőlem kisasszony. És az ön neve? - mosolygott a gróf.

Mostantól nem törödött mással legalábbis ezen az estén, majd később a lovagjai kifaggaják ezt a fogadóst.

[Vándor]

*a lány megenged magának egy mosolyt, mellyel a vállai fölött a férfira tekintve ajándékozta meg öt. A legcsábosabb, mégis legvisszafogottabb mosoly, amit valaha sikerült elsajátitania. Mindig is tudta, hogy egyszer ez is jó lesz majd valamire*

A nevem Alithea shin Gintheas, a shin Gintheas család majdnem legutolsó sarja*enyhén elfintorodik, mikor kiejti a szavakat*

A sors úgy hozta, hogy született egy... *hangja kissé megvetővé válik, de csak ezen egy szö erejéig* öcsém is.

*a mosoly újra kiül az arcára, ahogy végignéz a katonákon, és a délceg lovagon, pupillái ámulattól tágan figyelik a mozdulatai (ez is csak remek játék persze, közben valódi figyelmét a történések foglalják le)*

Örülök, hogy megismerhetem, kedves Merhinaros. Ugye szólithatom igy?

*és körbetekint a kocsmában*

Mindannyian önt szolgálják?*kérdezi leplezetlen csodálattal a hangjában.*

[The Eternal Crow Hero]

- Hát igen- húzta ki magát dicsekedve a lovag - ők Shadon legjobbjai. Had mutassambe leghűbb embereim. - mutatott körbe a lovag.

- Õ a jobbkezem - mutat egy erős testalkatú férfira kinek világosszőke bozontos haja de gyermeki arca volt. - Arkihleusz con Moderra, családom vazallusa, jó lovag kit Domvik papjai neveltek.

A férfi meghajolt a hölgy elött. A lovag egy másik férfira mutatott ezután.

- Õ Krehninor con Srammor a testőrparancsnokom, hős harcos, valaha még Gorvik romlott földjén is harcolt. - A bemutatott férfi az előzőhöz hasonlóan meghajolt a hölgynek.

- És Õ - mutatott a gróf a férfira ki pénzt szórt a fogadós elé - ő Arthan con Lavirantel a tanácsadóm és hű barátom, testvére nejemnek, keresztattya leányomnak. Kérem hölgyem foglaljon helyett itt közöttünk.

- Fogadós még bort, de a legjobbat, Shadoni vöröset - kiálltotta Krehninor.

[Dharran Liedor]

- Nem mondhatok el mindent, sajnálom. - válaszol a lány. Mikor a férfi hírtelen letegezi, szemöldöke egy pillanatra felszalad, majd egy újabb mosoly jelenik meg az arcán.

- Nem, a grófot nem ismerem.

Majd a férfi tekintete elréved, lassan lehunnya szemét. Carmen először majdnem félreérti, de aztán hamar ráébred a történtekre. Mikor a férfi újra ránéz, arcuk már szinte majdnem összeér.

- Láttál valami érdekeset? - kérdi lágyan a lány.

[Cz]

- Eh,már megint ez a sok felesleges udvarias hercehurca - horkan fel a félnótás harcos,majd a fejét rázva a felszolgálóhoz lép.

- Mondd aranyom, nem hoznál nekem egy sört, de valami jó hideget.Muszáj oltanom a szomjamat, amugy meg inkább iszom, semmint olyat mondjak amivel megbántom ezt a shadoni pávát - utolsó szavait egészen közel hajolva alányhoz, szinte suttogja.Aztán visszafordul az érkezettek felé és végigméri ismét a harcosokat.Tisztában van vele, hogy egy párvidalaban, hol csak a fegyvereit használhatná, kétségtelenül alulmaradna, de igy nála az előny, hiszen nem tudják ki ő valójában.Érzi a feszültséget a levegőben és tudja, hogy egyetlen rossz szó - akár egy eltévedt szikra egy másnapos tűzvarázsló közelében - halálos veszedelmebe sodorhatná mindannyiukat.Persze ha ilyen ijedős lenne, akkor feltehetően most sem üldözné ez a férfi,hiszen akkro ahhoz sem lett volna bátorsága, hogy anno bemásszon a jól őrzött kastélyba és megszerezze a Shadoni gróf egyik legféltettebb kincsét...a lányát.Megigazitja fegyvereit, kihúzza magát és minden álcázás nélkül a grófot kezdi bámulni.

[Vándor]

*a lány leplezetlen lenyügözöttséggel figyeli a lovagokat, és maga is tág szemekkel biccent mindegyikükkel, le sem véve szemét a kompániáról*

- Igazán impozáns kiséret... egy magamfajta ifju elesett hölgy nem is kivánhatna magának sem jobbat...*ismét mindegyiküknek jutatt egy pislantásnyit áfonyakéken csillano tekintetéböl*...sem férfiasabbat.

*majd a lány leül az asztalhoz...tekintete a lovahokon függ, de azért fülel, figyel minden mozgásra ami a kocsmában folyik*

[Taxen]

-Figyeljel te bohoc! -formedt a melette ulore. -Ezek le akarjak rombolni a fogadot! De van egy tervem. Ezt majd Roninnal is meg kell beszelnem. Te feloltozol ugy, mint Ronin, teszel magadra minden dolgot, hogy ugy nezzel ki, mint O. Ronin ezalatt beoltozik ugy, mint egy kalandozo, vagy valami. Szoval, akkor te leszel a fogados, es mikor ezek az ugynevezett Shadoniak ki akarjak faggatni Ronint, akkor teged fognak. Ekkor en megerkezek, es elkezdodik a csetepate... Bizz bennem.

Ezutan felallt, es elindult a pultos fele.

[Losman]

Csak bolintott, hogy megertette. De volt valami, ami nem volt kristaly tiszta a szamara. Miert lett volna ez neki jo???

Majd mikor felallt Eros, megszolalt:

-De ez ne... -be sem kelett fejeznie a mondatot, mert hirtelen rajott. Ilyen modon elcsenhette a penzt, amit az a bizonyos Ronin keresett. Nem is kelett tobbet hadakoznia gondolataival, elmosolyodott, es benne volt a dologban.

"De akkor mi lesz a pancellal, es a lovagok penzevel" kerdezte magatol. Mindegy volt neki. Roninnak a keresete tobbet jovedelmezett neki, mint az a par ezust, ami a lovagoke volt.

most el kelett mennie. Hivta a termeszet.

A feloldalas taskaval az oldalan kiment az ajton az istallo fele. Ket halott shadoni? Ez meglepte. De ezen nem elszornyulkodott, hanem felcsillant a szeme. Ez a pancel legalabb otven aranyat meger a piacon. "Csak el ne kapjonj valaki" gondolta. Ezzel a gondolataval elhuzta az ut masik oldalara az egyiket, es elkezdte rola lefeszegetni a vertezetet.

Ezutan nemsokkal vette eszre, hogy hianyzik a szive...Sikitott volna, de meg eppenhogy tudta kontrolalni magat, es nem tette meg. Ez volt a szerencseje. A pancellal a kezeben felnezett a fogado tetejere. Meg mindig nem volt magas. De kelett hasznalni egy jo hosszu kotelet, hogy felmaszhasson. Taskajabol sokminden kiesett, mikozben kirancigalta a kotelet. Viszatette a kiesett holmikat. A kotel legalabb otven, hatvan meter hosszu volt, es a vegen egy csaklya logott. Bement a kocsma meletti sikatorba, felnezett a magassagara, es celzott. Felment, de nem maradt meg a csaklya. Megegyszer. Ezuttal sikerrel jart. Elkezdett maszni, majd mikor fennvolt, viszagyomoszolte a kotelet a taskajaba. innen mar konnyu dolga volt. A "kiberelt" szobajaba innen nagyon konnyen el lehetett jutni. Nagyon ugyesnek velte magat, reszben azert, mert masodik probalkozasra sikerult neki elintezni a kotel beakasztasat, meg reszben azert, mert most igy egyszerre sok penz uthette meg a markat.

[Dragon]

A dartonita elégedetten szemlélte az orkot, és a kis tolvaj ügyetlenkedését. Hmmm ez az ork még tartogathat meglepetéseket. Mindenesetre legalább a testekre nem lesz gondja. )))

Ez is valami. Majd várt tovább. Hamarosan úgyis ki fogjaák küldeni egy társukat, és nos........))

[The Eternal Crow Hero]

A gróf felhúzta egyik szemöldökét majd Arkhtleuszra nézett.

- Barátom lovagjaimmal valami gond lehet nézz utánnuk, és vidd magaddal két testőrömet. - szólt oda a lovag társának. Majd a lány felé fordult:

- Elnézés kisasszony hol is tartottunk, kicsit elkalandoztak a gondolataim.

De mégse tud a lányra figyelni mert az a bugris, ott, nem messze tőle nagyon figyeli és a szemei olyan ismerősek de honnan, kalandoznak el a gondolatai. Eközben 3 lovag feláll az asztaltól míg majd letérdelnek Arkhileusz aki valamilyen ismeretlen nyelven egy imát mormol rájuk, és mellkasán a páncél alól sárgás derengés lövell elő. Miután a férfiak felálltak még egy zsolozsmát elmormol, majd néhány percig összevont szemöldökkel áll. Társai kérdőn bámulják. Ekkor újabb meditációba kezd, de nem mormol közben semmit. Néhány másodperc után megrázza fejét, majd kardot húz.

- Egy vagy több gyilkos tartozkodik itt, két társunkat megölték.

[Dragon]

Hmmmm, érdekes...

Azt hittem shadoni kutyák, de hogy nem is domvik fattyai az még édesebbé teszi az életet. A környezetében kélt mágia hullámai nem hagytak kétséget....

Nos fegyverekre lesz szükség. Csupán pár másodpercbe telt bejutni a szobájába. Bezárta az ablakot.

[Darun]

Az öreg hirtelen tért magához. Még nem tisztult ki teljessen a feje, még látta, érzte magakörül a démonok őrült tömegét. Csak lassan jutott el a tudatáig, hogy mindez csak illuzió volt, hogy a valóság ennél sokkal szörnyűbb. Ó igen! Nem félt ő már a démonoktól, ördögöktől vagy lidércektől, sem a veszélyes szörnyektől, sem istenektől. Még a haláltól sem. Hiszen mindet átélte már. Õ a gyarló emberi érzésektől félt, a szerelemtől, a barátságtó, a kötődéstől. Valahányszor egy barát vagy társ elhagyta, magával vitte a lelkének egy kis darabját. Bizony. Bár fizikai valójában sem nyújtott valami szép látványt, a szellemi síkon egyenesen rémisztő volt és visszataszító. Az asztrálja porszürke volt, a mélyebb rétegekben volt felfedezhető csupán néhány élénkebb szín. A mentálja fekete volt, akár az obszidián. Távolról úgy nézett ki, akár egy szakadozott, viharvert köpönyeg. Aki közelebbről vette szemügyre, az elszörnyedve tapasztalta, hogy a foltok, sebek nem csupán a lélek felületén láthatóak, van amelyik a legmélyebb rétegben ér csak véget. A körvonala elmosódott, a semmibe veszik, az egyhangú gomolygás akár ha szélfútta rongy volna. Az öreg nem hagyta, hogy ismét előtörjenek a régi emlékek. Abba tényleg belehalt volna. Ismét a feladatra koncentrált. Megszerezte a koponyát, és megjárta vele a Sheralt. Most pedíg elindult, hogy megkeresse Urria küldöttét. Idáig eljutott, de érezte, hogy túl gyenge és fáradt ahhoz, hogy elérhesse célját. Vajon mennyi ideje lehet még hátra? Napok, órák? Ki tudja. De nem akart meghalni. Nem félt különösebben a haláltól és a fájdalomhoz is hozzászokott már. Sokkal jobban félt attól, hogy a cél előtt kell elbuknia, hogy soha nem kapja meg a választ a kérdésére. Ez új erőt adott neki. Világtalan tekintetét végighordozta a jelenlévőkön, miközben jobb keze négy újja ütemessen dobolt a pulton. Érezte, hogy elillan a fáradtság, hogy a teste könnyű lesz. Eljött végre az ő ideje...

[Gem Kapocs]

Csatazaj hallatszik a palánkon kívülről. Elnyúlt, öblös hang ordítása. Roninnak felrémlik a barbár hangja. Az emberi kiáltást egy szörny bömbölése nyomja el. A csontok reccsenését nem nyomja el semmi. A tapasztalt fülek hallják amint kardok és vértek törnek ripityára, iszonyattos csapások alatt. A fogadóban hirtelen mindenki megdermed egy pillanatra. A következőben már a barbár hangját hallják az ajtó előtt."Nyílj ki!" A vasalt ajtók panaszos nyikorgással tárulnak fel. Pedig teljesen hangtalannak kellene lenniük... A barbár áll az ajtó előtt. Vérmocskosan, testét megannyi seb teszi élő kínná. Arca elgyötört. Apró egere sem mer közel menni hozzá. Megemelkedik az egyik kard, melyet a legtöbbek kényelmesen két kézre foghatnának. A barbárnak a markolat épp elég hosszú, hogy félkézre fogja a fegyvereket. Amint minden szempár rá szegeződik, diadalmasan emeli magasba egyik kardja hegyén a kétarcú szörny torz fejét. Majd a következő pillanatban minden elsötétül a számára.

Ronin szól a Ladynek, lássa el a nagydarab embert, majd a fogadó ajtajához siet kikerülve a 4 kifele igyekvő shadoni lovagot. A látvány elborzasztja. Egy jó tucatnyi széttépett, megcsavart holttest fekszik a földön. Körülöttük a szerencsésebbek is karjukat vesztették. Több tucat sebesültet lát."Ezt a barbár tette volna? Olyan kedvesnek és megfontoltnak látszott mikor először idejött. Valami legalább olyan büdös itt mint a romlott sajt".

[Darun]

A krániak hangtalanul törtek előre céljuk felé. Maguk is egyek voltak az éjjszaka árnyaival. A vámpír most messze előttük járt, felderítette a terepet. A mortel néha megvető pillantást vetett a mellette haladó varázshasználóra.

"Hamarossan elérjük a fogadót. Elhozzuka azt a férget, aztán megszabadulunk végre a vámpírtól, meg ettől az átkozott félvértől." A gondolatmenetet az egyik sequator szakította félbe. Kézjelekkel adta feljebvalója tudtára, hogy a vámpír visszatért...

[@huszár]

Vellias és Carmen kiszakadtak a világból.Számukra nem létezett más - jelenleg - csak önmaguk.Érzékelni érzékelték a külvilágot, a változást, de reagállni nem reagáltak rá semmit.

- Hogy mit láttam? - kérdez vissza a férfi. - Nagy vihar előtti csendet. - s ezzel a mondatával üzeni a vele szemben ülő szépségnek, hogy létezik a külvilág, és ők is ott ülenek a fogadóban, igaz, jelenlegsenki sem figyel rájuk, hisz igencsak meghitt hangulatban, kettesben beszélgetnek.A szemével int körbe, s a lány elmosolyodik, hisz nem sok olyan személlyel akadt eddig dolga, aki tudja használni a testbeszéd ennyire kifinomult formályát - különösen, ha az illető férfi.

Vellias kissé hátrébb dől, majd körbe pillant a fogadóban és elmosolyodik. - Ez egyre érdekesebb kezd lenni - gondolja magában - kötve hiszem, hogy torozonnál is ennyien lennének nap, mint nap!Ez biztos nem véletlen! - arany tekintetét ismét Carmenre emeli, majd kupályáért nyúl, és iszik pár kortyot.Mozdulatai még mindig fáradtak, elcsigázottak.De tartása már ismét a régihez kezd hasonlítani, mely délceg és fennkölt, egyben légies és mégis a földön jár.Utánozhatatlan elegancia mely senem az elfek pökhendiségét nem viseli magán, senem az emberek darabosságát nem lehet meglátni a félelf mozdulataiban.

Ismét magában - Ettem, itam, pihentem is valamennyit, de mágius hatalmam az annyi sincsen, hogy egy pohár vizet lehűtsek, nem hogy lefagyasszam!Sürgősen tenni kéne valamit, mert itt egyre forróbb a talaj, és ahogy elnézem ezt a díszes kis kompániát, a shadoniak, a két szablyás, a barbár, a macska mozgású nő, a félnótás harcos, a nagydarab lovag, az ork, a tolvaj és még rengetegen.Hmmm.Valami itt történni fog, aminek nem lesz jó vége.Ennyi kalandozó nem férhet meg egy helyen, ha ez még a Világ Közepe is!

[Darun]

Graim nyugodtan követte a törpe kovácsot, nem vette észre, hogy az gyanakszik rá. Szemében még mindíg az a gyermeki naívság tündökölt. Mikor a kovács hellyel kínálta, óvatossan lehuppant, aztán körülnézett.

-Miért is jöttél? -Kérdezte a kovács, mert látta, hogy Graim mint ha elkalandozott volna valamerre. Az idős törpe egy darabig farkasszemet nézett vele, aztán tekintete nagyon komoly lett, hangja mély.

-Igazad van, valóban a népünkel kapcsolatban akartam beszélni veled.

Szeme egy pillanatra felizzott, ahogy előidézte a látomás képeit, aztán ismét kihült. Vonásai már egyáltalán nem voltak szelídek...

[Sneer]

Acélpörölyű Rogan figyelmesen hallgatta Graimot.

-Már elkezdődött amiért jöttem. Azok a lovagok ott középen.-utal az étkezde közepén helyet foglaló shadonikara. A mi régi hazánkat romba döntő démon szolgálatába szegődtek