Jump to content
Kalandozok.hu - M.A.G.U.S.
Keresés Itt
  • Több lehetőség...
Eredmények keresés, amik...
Eremények keresése...

Gondolatok


Recommended Posts

Úgyhiszem az elmúlt egy hétben, megtanultam mi az a fájdalom,

3 éves plátói szerelem, 1 éves kapcsolat után fáj dalom.

Első látásra megszerettük egymást, ezen nincs mit szépíteni,

3 éves plátói küzdelem után, megtanultam végleg veszíteni.

Többször menekültem piába, a lányok szoknyája alá,

S nem tagadom, megkaptam mindent, talán túl sokat feküdtek alám.

Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Nos, átváltottam gondol-kodo-ra. (aki ismeri a W3-at, az tudja miről van szó) Megint sok különféle dolog kavarog kaotikussan a fejemben. Kicsit összezavarodtam. Nem igazán tudom, mit gondoljak a karácsonyról. Egyrészről tisztelem Andoron-t, amiért így tud hozzáállni, másrészről meg haloványan sejtem, hogy mire gondolt A'frad. Igazából a két vélemény nem zárja ki egymást. Nem próbálom meg kifejteni, hogy mire gondoltam, aki tudja, hogy mire gondoltam, annak grat.! Tudom, hogy eddíg az ellenkezőjét bizonyítottam, de nem szeretek beszólni az embereknek. Az sem zavarna máskülönben, ha mindenki az öngyilkosságról beszélne, de könyörgöm, NE ILYENKOR!!! Nem vagyok keresztény, még csak mélyen valásos sem, de soha nem vetemednék arra, hogy ilyen témát hozok fel ilyenkor! És nem azt mondom, hogy ne írja ki magából az ember a problémáit, mert az tényleg nagyon rossz dolog. EH! Fura, hogy állt. olyankor kapom össze magam, amikor azt látom, hogy valaki vagy valakik széthullanak a "közelemben". Most pedíg következzen egy kis biológia. Aki rám néz, azt mondaná, hogy ember vagyok. Legyek. Nem vagyok éhes. Úgy álltalában nem szoktam éhes lenni. Fáj a hasam. Ezzel jelzi a szervezetem, hogy kéne valamit kajálnom. Elvileg mindenki örülne neki, hogy nem érez éhséget, de az nem túl jó, ha az ember hasa görcsöl, így adva a tulaj tudtára, hogy kéne valamit enni. Ha valaki erre tud magyarázatot, azt szívessen meghallgatom! Most pedíg megyek reggelizni.

Darun

Link a hozzászóláshoz

Nem... nem látom benned azt... nem komolyan. De azért.. a legtöbb olyan az olyan, tudod? És te mégiscsak az vagy... de én nem látom benned azt... nem én. És csak semmi sztereotípia...

Ez egy olyan ember szájából hangzott el, aki nem ismeri "azokat" elég jól... és akit majdnem legyőzött fegyverrel egy "olyan" nem is oly régen. És aki most mégis csak... általánosít, és elítél.

Link a hozzászóláshoz

Sajnos nem az én gondololataim, de érdemes rajta elmélázni:

Ki a harcos?

-aki háttérbe szorítja önmagát mások előtt

-aki legyőzte már gátlásait, indulatait

-aki magában hordozza a természetet, és így nem féli a halált

-aki a szívét adja érted, ha kéred, ha nem kéred... és ne köszönd neki, mert már nincs sehol

-aki belülről szemléli önmagát és így javul

-aki ha feláll, leperegnek róla a mindennapok

-aki nem sorol osztályba, csak van

-aki nem keresi a különbséget

-aki nem hajszolja a különbséget és így különb mindannyiunknál... és mégis hasonlít ránk

Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Épp most lett vége A kölyök-nak a TV-ben. És elgondolkodtam pár dologn, amit most meg is osztanék veletek. Arra gondoltam, hogy én még kicsit fiatal vagyok a filmbeli Rusty-nak, akit Willis alakított, hiszen nemrég hagytam el a fél távot. De éppen ezért volt megdöbbentő, hogy mi lenne, ha találkoznék a nyolc éves önmagammal. Valószínüleg több dologra emlékeznék, de nagyjából ugyanannyi közös vonás lenne bennünk, mint a filmbéli Rustyk-ban. Szóval nem sok. Tényleg hihetetlen, hogy olyan dolgok, amiket talán meg sem jegyzünk, mennyire mély hatást gyakorolhatnak az életünk alakulására. Ti mit tennétek, ha most találkoznátok a nyolcéves önmagatokkal?? Én is abba a kategóriába tartozom, akinek el kéne gondolkoznia arról, hogy ez az egész hova vezet! Vicces, de pont ma olvastam egy idevágó részt egy könyvbe. Idézem: "...a süket h*lyékkel az a nagy baj, hogy annyira h*lyék, hogy el sem hiszik, van olyan dolog, mint okosnak lenni." Nem tudom ez a rosszab, vagy az, hogy látom hogy h*lye vagyok, elhiszem, hogy lehet okosnak lenni, és még is megmaradok ilyennek. És miért van az, hogy van olyan ember, aki felnő, és még is képes megtartani valamit a gyerekkori önmagából? Régen azt hittem, hogy majd én is ilyen leszek, és akkor majd jó ember lesz belőlem. De rá kellett jönnöm, hogy csak a butaság maradt, minden mást elvesztettem. Vajon mit tudna nekem tanítani egy nyolc éves gyerek? És vajon képes lennék megtanulni? Azt állítom magamról, hogy őszinte vagyok, csak azért, mert mindenkinek a szemébe mondom, amit gondolok. De akkor az a két ember miért kivétel? Nekik miért hazudok folyton? Már egy éve, hogy folyton meg vagyok győződve róla, hogy megváltoztam, hogy belátom és elfogadom a hibáimat. És még is újra meg újra elkövetem őket! Akkor ezt miért nem látom be? Az élet persze nem olyan egyszerű, mint a filmekben. De miért nem? Mi tesszük nehezebbé, csak önmagunkat hibáztathatjuk. Azt hiszem az a baj, hogy mindannyian egy közös világot akarunk létrehozni. És én félek attól, hogy ez sikerül. Néha, amikor nagyon sötét gondolataim támadnak, látom az emberiséget a jövőben. Itt most abba is hagyom, mert valaki meg aggódik a szemem világáért. Mik vannak???

Darun

Link a hozzászóláshoz

Szeretnék nektek elmondani három történetet, hosszúak lesznek, de remélem lesz aki elolvassa majd.

Az első történetem egy 10 éves kislányról szól. Egyszer ez a kislány iskolába menet biciklivel ment az úton, sietett, mert késésben volt, így nem vette észre az alkoholista nőt, aki hirtelen elé tolta a biciklijét a kocsmába menet, és elesett, biciklistől. A bicikli a bokájára esett, s mikor rá akart állni, rájött, hogy nem tud...

Szerencséjére arra járt a nagybátyja, aki azonnal szólt az apjának, és ő a kórházba vitte, ahol megállapították, hogy eltört a boka, és gipszbe kell tenni. Begipszelték, és hazamehetett... ám a történetnek itt nincs vége. A fájdalom nem akart múlni a lábában, sőt, erősödött, mire végre már elviselhetetlen volt. A kislány mégis tűrte, azt mondták, tűrje, de aludni, enni alig tudott, fájdalomcsillapítókon élt, de azok is csak órákat adtak neki a szenvedéstelen pihenésből.

4 napot feküdt így, mire a negyediken végre visszavitték az orvosokhoz, s azok megállapították hogy a törött végek elmozdultak, és azonnal a helyükre kell rakni őket. Ekkor már azt mondták az apának: "Nyugodjon bele, a lánya egész életében sánta lesz, ezzel kell együtt élnie."

A lány lábát kétszer rakták helyre, de mindig elmozdult a csont, ekkor már dróttal fogták össze. Ez végül segített, és hazamehetett, lassan a törött csontok összeforrtak, s újratanult járni is... és bár egyik lába mindig kisebb, s picit rövidebb maradt a másiknál, sohasem volt sánta, futni kezdett, és érmet is nyert.

A második történetem egy 12 éves kislányról szól. Ez a kislány kissé kövér volt, éppen ezért mindenki csúfolta őt, az osztálytársai, a testvérei.. mindenki. Minden nap ezzel kellett kelnie és feküdnie, s könyöröghetett, visszavághatott, vagy próbálhatta nem észrevenni, nem szűnt meg a terror. Aztán egy nap megelégelte ezt, azt hitte, ez minden rossz kiváltója, és ha vékony lesz, végre mindenki szeretni fogja, mindenki a barátja akar majd lenni. fogyókúrázni kezdett, aztán már egyszerűen csak nem evett semmit. Sírni kezdett, ha ételt raktak elé, mert bűntudata volt minden falattól.

Anorexiás lett, legyengült, és majdnem a kórházban végezte, de hála a szüleinek, sikerült megállnia a fogyásban.

Onnantól az addig mosolygós, cserfes kislány alig szólalt meg, sosem mosolygott. Úgy járt a folyosókon, mint egy szürke szellem, a szemei beestek, az izmai elsorvadtak, a haja majdnem mind kihullott, és vitaminhiánya volt. Végül a testnevelés tanárnője segített rajta, méghozzá azzal, hogy majdnem felpofozta őt. Ez döbbentette rá a lányt, hogy nincs rendjén ez, és elkezdett futni. Három hónap után már versenyre ment...

A harmadik történetem egy 18 éves lányról szól. Egy napon a lány rosszul érezte magát... nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, de aztán egész nap hányt, s estére már semmi nem maradt benne, kiszáradt. Aztán amikor ki akart menni vízért, hogy igyon, elájult a konyhában. A szülei nagyon megijedtek, hívták a mentőt, mivel nem tudták felébreszteni, mindig mire életet pofoztak belé, újra elájult. Négyszer esett össze egymás után, mire végre a negyedik után ébren maradt. A mentők nem állapítottak meg nála semmit, de onnantól a lány élete megváltozott.

Lassan felütötte fejét a félelem az agyában, és onnantól félt bárhova is menni, mert ott nem érezte magát biztonságban. Folyton szédült, és nehezen vette a levegőt, mindenhol kapaszkodott mindenbe, otthon pedig négykézláb járt, mert úgy érezte biztonságban magát. Rengeteg orvos nézte meg, hogy mi baja lehet, de mindegyik azt mondta, tökéletesen egészséges.

Aztán egy nap a pszichológiát tanuló édesanyja felolvasott neki egy részt a könyvéből

"Pánikbetegség: olyan betegség, amely idegi alapokon nyugszik, s amely félelemérzettel és rosszulléttel párosul. Pánikbeteg az, akinek a következő tünetekből legalább 3 megvan:

Hányinger

Szédülés

Szívfájdalom

Reszketés

Nehéz légzés

Mellkasi fájdalmak

stb."

A lánynak a 12 tünetből 8 volt meg, be kellett látnia, mégis beteg...de a fejében az. Nehéz volt ezt elismernie, főleg mivel érezte a tüneteket. Egész nap csak sírt, és már sehova sem tudott egymaga menni, a vége felé már akkor sem, ha kísérték. Csak otthon feküdt, és rettegett...

Aztán egy nap kedélyjavítót írtak fel neki, és ez volt az, amikor megszólalt benne a harang. Nem tudta elhinni, hogy mostantól drogokon kell élnie, és tudta, nem segítenének, csak az adagot kellene mindig növelni. Sokat gondolkodott ekkor azon, mi lenne a segítség, mert a gyógyszereket nem akarta bevenni. Két lehetősége maradt, vagy megöli magát, vagy szembeszáll a félelmekkel.

Szerencsére az utóbbit választotta, kemény évek következtek, kemény félelmekkel teli évek, de aztán két év után sikerült olyan szintre hoznia a betegségét, hogy kezelni, és felismerni tudja. Csupán akarattal küzdött ellene, a sajátjával.

Bizonyára sejtitek, hogy ezeket a történeteket nem véletlenül én írom le.

Igen, mindegyik lány én voltam, ezek velem történtek meg. Soha senkinek nem akartam őket elmondani, mivel szégyelltem a gyengeségemet. Egy szót sem, soha, nem akartam hogy tudják, még a családom sem tudta pontosan, mi van velem. Három ember van, aki mind a hármat így ismeri: édesanyám, Felon és TAO. Senki más... illetve most már ti.

Mielőtt bárki azt gondolná, panaszkodásként írtam le, elmondom miért tettem. Ezen a fórumon sok olyan embert ismerek, aki már csaknem eldobta magától az életet, mert nem nézett szembe a nehézségekkel, holott ezt kellene tennie. Azért írtam le az én történetem, hogyha elolvassák, hátha legalább egy picit elgondolkoznak rajta, erőt merítenek belőle. Én sosem adtam fel, pedig már lett volna miért... de nekem sokkal többet jelentett a fák suhogása, a levelek zöldje, mintsem saját nyomorúságomon és magamon való sajnálatom. Újra ugyanúgy akartam látni mindet, mint azelőtt, és most, 6 év után végre sikerült. Normális vagyok, újra van életem... De ha akkor eldobom magamtól a reményt, a küzdést... ma már egy temetőben lennék.

Igen, könnyebb azt mondani, a másik, aki segíteni akar rajtad nem tudja min mész keresztül, könnyebb a szüleid hibáztatni, amiért elkeseredetten próbálnak rád hatni, könnyebb mártírkodni, mint egyszer megemberelni magad, és azt mondani:

De én akkor sem hagyom magam, és meg tudom változtatni, hiszem én vagyok az oka, hogy idáig jutottam.

Nagyon nehezen, de én is meg tudtam tenni.

Most már csak abban reménykedem, eddig féltve őrzött titkom, a kitárulkozásom eléri célját, és ráébreszti valamire azokat, akik hasonló cipőben járnak.

Link a hozzászóláshoz

Ma beszélgettem egy sráccal... megosztanám veletek a beszélgetés egy töredékét.

[16:10:39] <Thomas> szeretem a hazámat... legyen bármilyen is a levegő vagy a társadalom

[16:11:55] <Nesire> a hazaszeretet sok mindenben megnyilvánulhat... biztos vagyok benne, h Ghandi is szerette a hazáját

[16:13:58] <Thomas> végülis ghandi érdekel a legkevésbé

[16:14:00] <Thomas> :)

[16:14:16] <Thomas> meg a feketék különösképpen nem tudak érdekelni

[16:14:26] <Nesire> rasszizmus?:)

[16:14:33] <Thomas> de tudom h ez kicsit furán hangizk

[16:14:43] <Thomas> akartam volt mondani hangzik

[16:14:57] <Thomas> van benne

[16:16:27] <Nesire> semmi gond, legalább beismered :)

[16:16:50] <Thomas> mért kellene titkolnom?

[16:17:29] <Nesire> sokan titkolják :) ugyanis ez rossz tulajdonságnak van elkönyvelve, és valahol az is, ha erőszakhoz vezet

[16:17:45] <Thomas> erőszak nélkül nincs rend

[16:17:59] <Thomas> az emberek többsége buta, érthetetlen

[16:18:11] <Thomas> ha nem megy szépszóval akkor megy másként

[16:18:26] <Nesire> ebben nem értek egyet :) igaz, hogy az emberek nagy tömegben buták, de az erőszak csak több erőszakot szül

[16:18:59] <Thomas> de ha engedsz akkor nincs értelme a szavaidnak.... kinevetnek s lehülyéznek

[16:19:20] <Nesire> ki mondta, hogy beszélni akarok?:)

[16:19:22] <Nesire> vagy engedni?:)

[16:19:33] <Thomas> nem te

[16:19:41] <Thomas> általánosítottam :)

[16:19:42] <Nesire> szerintem aki erőszakkal akar nyomatékot szerezni a szavainak, az kisebbségi komplexusban szenved, mivel senki nem figyel rá.

[16:19:53] <Nesire> az igazi tekintély az ember személyiségéből fakad

[16:19:59] <Thomas> ebben meg én nem értek eggyet

[16:21:40] <Nesire> hát, nem kell mindenben egyet érteni :)

[16:21:56] <Thomas> s te mit szoktál csinálni szabadidődben? persze ha még nem zártad rám az ablakot

[16:22:15] <Nesire> szerepjátszom és zendozok :)

[16:22:50] <Thomas> nem szeretem a valótlan dolgokat

[16:23:23] <Nesire> a fantázia nem valótlan, benned él :)

[16:24:00] <Thomas> nem él bennem mert kitakarítom a magját is

[16:24:21] <Nesire> hm.. nem szeretsz élni?

[16:24:47] <Thomas> nagyon sok öröme nem származik az embernek élete során...

[16:24:55] <Thomas> csak a keserűség meg a bajok

[16:24:58] <Nesire> ha elutasítja, akkor nem

[16:24:59] <Thomas> dehát ez van

[16:25:10] <Nesire> ha nem az örömökért, akkor mért élsz?

[16:25:54] <Thomas> azért hogy segítsem családom, s próbáljak minden nehéz kérdésben pozitív eredményeket elérni

[16:27:02] <Nesire> hát akkor neked nagyon sivár és ízetlen életed lesz, aminek a végén várni fogod a halált :) szép dolog a családodnak szentelni az életet, de csak kötelességből... az már szerintem őrültség. Az életben csak az élményeket mondhatod magadénak, ha nem szerzel minél többet, akkor értelmetlen volt a léted

[16:27:32] <Thomas> te más világban élsz szerintem

[16:27:40] <Thomas> hello

Érdekes volt a végén újra és újra átolvasnom, amit írt... egy másik perspektíva, bizonyára van rá oka... de remélem nem sok ilyen bekorlátolt gondolkodású ember van Magyarországon, mert akkor én máshol akarok élni...

Link a hozzászóláshoz

Két kis magzat beszélget egy anya hasában:

M. - Te hiszel a születés utáni életben?

T. - Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

M. - Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

T.: - Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

M. - Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges!Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

T. - De. de valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden kicsit másképpen, mint amihez hozzászoktunk.

M. - De hát onnan még senki sem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen végetér. Különben is az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

T. - Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

M. - A mamát? Te hiszel a mamában? És ő szerinted mégis hol van?

T. - Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

M. - Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

T. - No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogyan énekel, és azt is érezzük, ahogyan simogatja körülöttünk a világot. Tudod én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet csak ezután vár ránk.

Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Nem is oly régen rátaláltam egy ismerősre, akiről már évek óta nem hallottam semmit. Nagyon közel állt hozzám akkor, és arra gondoltam, hogy lesz ami lesz, újra megkeresem őt. Dolgom sokkal könnyebb volt, mint hittem volna, hiszen elsőre sikerült rábukkannom! Rögtön írtam is neki. Mindíg tiszteltem bölcsességéért és jószívűségéért. Bár személyessen soha nem találkoztunk, mindíg mellettem állt, mikor szükságem volt rá, mosolyt hozott a szomorúság helyébe, fényt a borús időbe. Kicsit szégyenkezve olvastam vissza azon leveleket, miket még anno írogattam neki. Sok mindent tanultam is tőle, engedjétek meg, hogy idézzek egy rövid részt a legutóbbi leveléből:

"Mindig lesz úgy, hogy úgy érzed vége van, nincs miért harcolni. Akkor gondolj arra, hogy sokan vannak, akik becsülnek téged, barátjukként tisztelnek. Keress megnyugvást háborgó lelkedre bennük, erőt tőlük kapsz majd."

Mielőtt még őt megismerhettem volna, egyetlen barátom volt csupán. Sajnos nem mondhatom azt, hogy tűzön-vízen kitartottunk volna egymás mellett. Még is ő volt a "legjobb" barátom. Az egyetlen. Aztán, amikor a sors úgy hozta, hogy elváltak útjaink, hírtelen egy új világ tárult fel előttem. Rengeteg új barátom lett, de valami hiányzott. Aztán valami elromlott az életemben, és hiába töprengtem az élet értelmén, nem volt előttem cél. Nem, én soha nem akartam öngyilkos lenni! A hitem tiltja. Az életem lassan olyanná vált, amilyenné formálni szeretten volna. Sivár lett, kihalt, minden érzelemtől mentes. EH! Rászolgálltam a nevemre! Pszihológushoz jártam, aztán gyógyszert írtak fel. Hogy miért, azt nem tudom. A pszihológust otthagytam, a gyógyszert nem szedtem. Nem volt rá szükségem. Hiszen voltak barátaim. Azt hittem, hogy ez elég. Mindíg túlbecsülöm önnön képességeimet. De az élet megmutatja a hibáinkat, még ha mi magunk nem is akarunk tudomást venni róla. Nemrég elvesztettünk valakit. Olyan ez, mint ha egy családtag ment volna el. Akkor elgondolkoztam ismét az élet értelmén. Nem igazán értettem, hogy miért pont azt a srácot szólították el közűlünk. Nevetséges módon még az is felmerült bennem néha, hogy tehettem volna valamit azért, hogy megmentsem. Ez persze csak önálltatás. Szép lassan annyira befordultam, hogy megszűntem önálló személyiség lenni. Azóta boldog vagyok. Rájöttem, hogy igazából csak játszom a mártírt, magamat büntetem olyan hibákért, amikre már nem emlékszik senki. Csak én. Most jól érzem magam. Nincsenek céljaim, az életemnek nincs semmi értelme, nem is nevezném életnek. De itt vagyok. Megtettem az első lépést. Sokáig tartott, de megérte. Vicces, de akkor jöttem rá, hogy mennyire fontos vagyok, mikor már egy hónapja szinte senki nem írt levelet. És elkezdtem őket zaklatni. És örültek neki. Az ember nem veszi rossz néven, ha írnak neki, mert így érzi, hogy fontos valakinek. Nekem fontosak a barátaim, még ha ezt nem is mutatom ki előttük. Fontosak vagytok nekem, mert a barátaim vagytok. És most, amikor ismét lenéztem a szakadékba, megkérdeztem magamtól, hogy ugyan mi értelme van?? Aztán eszembe jutottatok, és már nem volt szükség válaszra. Mert tudtam, hogy számíthatok rátok. Nem szeretek hálátlannak tűnni, és jó lenne, ha ti si számíthatnátok énrám! De ahhoz még sokat kell változnom! Igen, változnom kell! Mert szerintem nem igaz, amit mondtál -Felon! Az ember folyamatossan változik, kortól függetlenül. Persze csak a magam nevében beszélhetek.

Andoron: fura volt olvasni ezt a beszélgetést. Kicsit sajnálom a srácot, mert át tudom érezni a helyzetét egy kicsit. Most persze majd páran megpróbállnak belekötni abba, hogy semmit nem tudok az illetőről. Ez igaz! De az érzésről igen! Tudom, milyen az, amikor az embernek nem sok öröme tellik az életben. És ez főleg a saját hibájából van így. Mindannyian magunk alakítjuk az életünket, mi döntjük el, hogy könnyedén vesszük, vagy megnehezítjük önmagunk számára. Remélem hogy egyszer Thomas is megtalálja a kivezető utat! Adják az égiek, hogy így legyen!! Bármi is történjen az életben, mindenki elsősorban önmagáért felelős! Ezt soha nem szabad szem elől téveszteni, mert ez elég gyakori hiba. Volt anno nálam is. Üzenném mindenkinek, aki hasonlóképpen gondolkozik, hogy amíg magán nem tud segíteni, addíg ne akarja mások életét egyenesbe hozni! EH! Megint hosszúra nyúltam. Elnézést!

Darun

Link a hozzászóláshoz

Hoy,

lehet, hogy nem fennkölt, de mindenképpen érdemes elgondolkozni rajta:

"Ha egy apa vagy egy bátty bálványozza a lányát vagy hugát, szálljon magába, vizsgálja meg lelkiismeretesen, hogy mit érez, s rájön, hogy e kegyes gyöngédségség nem más, mint b***ásvágy" (Marquis de Sade)

Nekem nincs hugom vagy lányom, nem tudok mit reagálni

Ja, és ha esetleg ki lesz vágva, hát sajnálom:(

Rufus voltam

Link a hozzászóláshoz

Hello az lenne a kérdésem, hogy az egyik haverom akar egy olyan karit játszani: Ami egy félork harcművész (chiharc nélkül) aki miután elvesztette a mesterét, átmegy váltottkasztú harcosba. Ez még nem lenne olyan rossz, viszont ezt 1.TSZ-en akarja megtenni. Az lenne a kérdésem, hogyan lehetne ezt megcsinálni?

Link a hozzászóláshoz

"...manapság moneykráciában élünk. A világ gondja itt gazdasági gond. A politikának és az embereknek itt elsődleges dolga, hogy a gazdasági létkérdéseket megoldják - mert ma a pénz a Valóság.

El is komolyodsz ha róla van szó. És izzadni kezd a tenyered.

Márpedig reggeltől estig csak erről van szó: mert ez a "realitás". Mindent ettől remélünk.

De ha beszélsz egy tőzsdeguruval, a következő döbbenetes valóságra ébredsz: PÉNZ NINCS! Pontosabban közel sincs annyi, mint amennyit hiszünk.

Manapság virtuális pénz van forgalomban, ami azt jelenti, hogy a sok nulla mögött semmiféle tárgyi érték, munka, ház, gyár, de még arany, gyémánt, sőt még papírdollár sincs. Azt, hogy ez a billiószor millió SEMMI ér valamit csak mi képzeljük. Közös szuggesztió.

És pontosan addig ér valamit ameddig hiszünk benne. Mert sehol nincs - csakis a hipnotikus álmunkban.

A tőzsdekrach és a teljes gazdasági csőd akkor következik be, ha az emberek felébrednek a hipnózisból és rádöbbennek arra, hogy a sok nulla valóban nulla és teljesen értéktelen..."

Müller Péter

Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Rufus: mint mindenben, ebben is van igazság. Nekem sincs hugom sem lányom, de nem hiszem azt, hogy Sade márkinak igaza lenne. Egyrészt az emberi természet ellen való lenne, ha saját vérével hálna. A szeretetnek sokféle formája van. Minden ember más reakciót vált ki belőlünk. Az emberi életnem sem célja, se nem értelme a szexualitás kiélése. Ha nagyon sarkítani akarnék, akkor visszakérdeznék, hogy az a férfi, aki a fiát vagy a fivérét bálványozza, homokos? Nem hinném.

Egy kicsit más téma. Szeretném hinni, hogy elindultam a szellemi felvilágosodás útján, és az elmúlt időbe sikerült is megtennem az első lépéseket. Elgondolkoztam azon, hogy ki is vagyok én valójában. Egy biztos, ha valaki elolvassa azt, amit a Bemutatkozás topicba írtam, nem fogja megtudni, milyen ember valójában Darun. Csupán jelentéktelen és személytelen dolgok sorakoznak csokorba szedve. Ennyi. Ha azt akarom elmondani, hogy ki vagyok, akkor nem a hajam színéről kell beszélnem, nem az a fontos hogy mikor és hol születtem. Az a fontos, hogy mit gondolok és mit érzek. Amit látsz, az csak az álca. Köpeny, ami elrejt a külvilág elől. Az érzések és gondolatok azonban megmutatják azt, hogy ki is vagyok én. Persze mindenki tisztában van azzal, hogy a bemutatkozás elolvasása után semmi lényeges dolog nem változik, mert semmi fontos információt nem szereztünk a másikról. Ehhez személyessen kell vele találkozni. Rájöttem, hogy az se segít, ha leírom hogy mit gondolok vagy érzek. Mindannyiunknak más a felfogása, más a világszemlélete, más tapasztalatokkal rendelkezünk. Az egyik ember egy kóborló alakot látna bennem, egy másik a Fekete Angyalt, egy harmadik társat, egy negyedik bölcset. Én csak azt mondhatom meg, milyennek látom én magamat. Hogy ti milyennek láttok, azt nem mondhatom meg. Ilyen formán inden ember más valóságban él, és észre sem veszi. Azért nem, mert a "kultúránk" következtében a legtöbb fogalomról azonos képünk van, a többi felett meg átsiklunk. Pedíg nincs is két egyforma valóság ezen a földön! EH! Sajnálom, kissé fáradt vagyok.

Darun

Ui: Az még véletlenül sem lehet véletlen, hogy éppen most olvasom ezt a könyvet, amiből idéztél, kedves Morgian! Én mondtam, véletlenek nincsenek. Egyébként éppen e könyv hatására, eléggé elgondolkodtam az életemről. És vicces, mert a könyvnek csak az első kötete volt meg, szóval még kell egy kis idő, míg felfogom és továbbléphetek. Maradok továbbra is tisztelettel!

Darun

Link a hozzászóláshoz

Darun: :). Ha fáradtan írtad mindazt amit írtál akkor kívánom légy mindig fáradt :D .

Az írás hidd el segít. Leírod, kiadod magadból és így tovább tudod gondolni.

Valóban jó a meglátásod, hogy a hiedelmek valóságában élünk. Ez a valóság pedig nem enged meg magának véletleneket.

Olyan hihetetlen felszabadító érzés, mikor rájön az ember, hogy amit a másikon lát nem más, mint a saját hiedelemrendszere és hogy ennek nem sok köze van a valósághoz. Ergo úgy kell mindenkit elfogadni ahogy van. Megkönnyebülés, mert elfelejthetjük a bonyolult megfelelési stratégiákat és VÉGRE önmagunk lehetünk. Lehetőségünk adódik megélni a jelent. Elvégre a múlt már nem létezik a jövő meg még nem. Uh...rég voltam ilyen sablonos, bocsássátok meg de én is fáradt vagyok :D .

Link a hozzászóláshoz

Líthas!

Morgian: este tízkor kezdtem el a hsz-t írni, és eléggé fárasztó napom/hetem volt akkor. Lehet hogy nem sok minden látszott ebből az írásomba (ennek igazán örülök), de a valóságban ilyenkor már hosszú percek kellenek, míg az összefolyó betüket szétválasztom, a gondolataimat értelmes egésszé rendezem. Az az egy "szerencsé", hogy rengeteget gondolkodom, és így sokmindenre rájövök. A baj az, hogy ezek rövid időn belül ki is pottyannak a fejemből. Egyébként nem voltál sablonos, bár ez a pár mondat már ismerős nekem valahonnan! De te is tudod, hogy nem elég ismerni a valóságot, el is kell fogadni. Én már ismerem, de amíg az életemet is ez alapján fogom élni, rengeteg időnek kell még eltellnie. És tengernyi hiba van még, ami csak arra vár, hogy elkövessem őket. És nem könnyű mindenkit úgy elfogadni, ahogy van. Mert a jelenünk éppen erről szól. A konfiktusokról. A káosz az, ami a "mi" demokráciánkat összetartja. EH! Negyed egy lesz, azt hiszem lefekszem. :-)

Darun

Link a hozzászóláshoz

Üdv Mindenkinek!

Tudom, még nem írtam ide, nem is rég jelentkeztem be, mégis engedelmetekkel leírnám véleményemet egy-egy gondolattal kapcsolatban

Az a legrosszabb az egészben, hogy a sok gondolkodás és gondolat összeáll egy kerek egésszé, és rá kell jönnöd, hogy a bonyolultnak kikáltott élet igen sok része oly puritán, mint a szerzetesek csuhálya. Ha eddig eljutsz, utána jön csak a java :) , de tovább kell menned, mert az élet egyszerűsége éppoly bonyolult, amilyen egyszerű az élet bonyolultsága. Röviden ördögi körforgás, sokmindentől függ, de azt hiszem nem mondok újdonságot, ha az alaphangulatra hivatkozom, és az azanapi környezeti behatásokra.

Mielőtt félreértés származna belőle, nem kiokítás a szándékom!

Sajnos az embernek rá kell jönnie, ha túl sokat gondolkodik, egyedül marad, mert nem tudják vagy nem akarják megérteni, inkább elhagyják.

Félnek tőle, utálják...

Egyetértek az előttem szólóval, minden személyiség egy különálló szubkultúra, és ezek az egyéniségek tömörülnek átfogó szubkultúrákba, vagy általános kultúrákba. Itt igazából az a kérdés hogyan tudja az egyén elfogadni a másik egyén mikrokultúráját és együtt, esetleg egymás mellett hogyan tudnak élni.

Leila

Link a hozzászóláshoz

Darun: azt hiszem félreértettél. Megérintett a hozzászólásod. Sok olyan gondolatot tartalmazott, ami az én életem alapját képezi. És, hogy olvastad valahol...bizony ez igaz. Rengeteget olvasok és magamévá teszem azokat a gondolatokat, amik megfelelnek a személyiségemnek. Mindezt teszem azért, hogy utána eldobjam őket, mert rájövök hogy nem fontosak. Csak szükségesek. Változom én is, változik a hiedelmeredszrem is, állandó változás közeppette élek. Mint mindenki. Csak az a nem mindegy, hogy hogyan éled meg ezt a változást. Nem mindegy hogy a jó időszakokat tekinted átmenetinek, vagy a rosszakat.

Link a hozzászóláshoz

Üdv!

Nem szoktam sűrűn ide írni. De most úgy érzem, muszáj. Annak ellenére, hogy ezzel esetleg nem leszek népszerű.

szal kiváncsi vagyok, h hogyan lesz!!! Nem a játékrendszer érdekel...hanem az, h hogyan lesz NYTn!!!

Ez az idézet egy friss hozzászólásból származik, és bizony elgondolkodtató. Tudom, egy verseny kompromisszumokat követel, és elkel rajta némi egyedi szabályozás is.

De akkor most MAGUS-t játszunk itt, vagy mit?

de ez csak egy gondolat. Hátha ennyi még nem baj.

Link a hozzászóláshoz

HI!

Nahh akkor jövök ide okoskodni egy kicsit, ugyanis úgy gondolom, h sejtem a választ MG kérdésére, még ha az költőinek is volt szánva. Ha nem akkor is :D:P (és természetesen no offensive!!)

De akkor most MAGUS-t játszunk itt, vagy mit?

Nos tehát a táborokban M* verseny van, emiatt el kell érni, h mindenki azonos feltételek mellett, azonos "versenygépekkel" induljon, és "szinte" csak a valódi tudás, a szerepjáték, a stb számítson.

Link a hozzászóláshoz
Vándor
Ehhez a témához mostantól nem lehet hozzászólni
×
×
  • Új...